A Hon, 1869. augusztus (7. évfolyam, 175-199. szám)

1869-08-01 / 175. szám

\ i. 175. szám. VII. évfolyam. Reggeli kiadás. Pest, 1869. Vasárnap, augusztus Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ....... 2 frt. 3 hónapra ..... . . 8 „ 6 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás külünküldéseért feliilfizetés havonkint.............................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatási díj: 7 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden be ^tatáéért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. 3P8T" Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás a következő lapokra: HON Az esti kiadás postát küldéséért felülfizetés N. Fr. Lloyd ÜSTÖKÖS I évre V. évre i hóra ft kr ft kr ft kr 12 — 6 — 2 — i külön • 1 80 — 90 30 Buds­pesten 10 — 6 — 1 70 póst&n XI — 6 50 1 90 1 6o — 10 Az előfizetési dij az illető lap czime alatt Pestre az „Athenaenmu kiadóhivatalába (Barátok tere 7-dik szám) íntézendők. PEST, JULIUS 31. Igazságügyi pauegyrismus. II. Pest, jul. 3. Szeretn k tudni, ha az igazságügymi- niszter ur a jövő magyar törvénykönyvbe kronológiai rendben fogja-e a polgári jog fejezeteit beirni ? Eredeti egy mii lenne, a dolgot hátul kezdeni, pedig épen ily ere­deti munkán tár időzik a jövő magyar co­dex alkotója. Annyit tudunk, hogy sem Lycurg, sem Solon, sem Mózes, de még Justinianus és I-sö Napoleon, vagy is in­kább a Constituante és a consulatus sem kezdték törvénykönyvük alapvonalait úgy megállapítani, hogy fejjel lefelé járjanak; ily szaktudományi eredetiséggel csak mi fogunk dicsekedhetni, azért a kormány- párti panegyrikusok már előre dicsérik , a jövő“ jogélet már is kielégítő állapotát, „az atyának a fiú után megszületését.“ Midőn az igazság ügyminiszterium meg­kezdte a tanácskozásokat a kidolgozandó magyar polgári törvénykönyv tárgyában, már e ténye által bevallotta, hogy a tör- véuykönyv megalkotását nem de potestate judiciaria, hanem de personis et retus részével kell megkezdeni, és hogy annál fogva a birói hatalomról megvoksolt czikk korán sem volt oly sietős, hogy miatta az újkor jogi fogalmait egy absolut kormány- hatalom birókinevezési legkorszerütlenebb tanának már magának a törvénykönyv­nek kidolgozása előtt fel kellett volna ál­dozni. Még maga Verböczi is tripartitumát az egyéni és az anyagi jog részével kezdte, és nem is járt el a világon egy codificator vagy a szokásos törvények egy compila- tora sem másként. Törvényalkotóink, ha akármelyik német tudósnak jogtheoriá- ját figyelmükre méltatták, vagy bármely kornak és nemzetnek törvénykönyvét ke­zébe veszik vala, láthatták, hogy nem a perrendtartáson, nem a birón, különösen pedig nem a szentszékeken kezdték a tör­vényeket megírni, és logikailag nem is kezdhették. Az osztrák Reichsrath hozott ugyan a bíróhatalomról a törvénykönyvtől függet­lenül álló törvényt, de neki meg volt a Bacli-Hye codex, és a reichsráthi törvény „politikai alaptörvény“, mig nálunk a bí­rósági törvénynyel az országnak politikai alapjogait nem biztosították, hanem felfor­gatták ; amaz egy munkát kiegészít, mig a miénk a jövőnek csak akadályt vet, megköti a nemzet kezét, mielőtt magához a munkához hozzálátott volna. Abban, hogy a codifícaló bizottság min­denek előtt a polgári törvénykönyv kidol­gozásánál a követendő alapelveket fogja megállapítani, és a magyar törvényjavas­lat minden szakasza mellé a legelismer­tebb európai kódexek rendeletéit magya­rázó jegyzetekkel csatolni, semmi uj sincs, mert csak a magyar miniszterek vették fel azon szokást, hogy törvényjavaslato­kat minden okadatolás, vezérnézet és elvi irány nélkül terjesztenek a törvényhozás eleibe. Azt egyébiránt mindenki átlátja, hogy ha az igazságügyminiszter urnák a birói hatalomról szóló törvényjavaslatát egy előterjesztésben indokolnia kellett volna, valószínűn soha sem vált volna törvény- nyé, mert nincs oly indokolás, mely azt igazolni képes legyen. Ha a polgári jog históriáját figyelem­mel követjük, azt látjuk, hogy a jog is, mint a szabadság, az egyenlőség színvo­nala felé irányul; látjuk, hogy p. o. a váltójog az egész világon elébb utóbb az elvek egyenlősége által általánossá lesz, hogy továbbá a kötelmi jog maholnap Európában legfőbb elveiben ugyanaz lesz, mint Amerikában. Ezen átalánosság már- már a vagyonjog és családjogra is ki­terjed. Az örökségi jog a Napóleon codex óta a feudalismusból mindenütt kibontakozott, úgy hogy egy anyagi uj törvény, akár ki­től is kölcsönözzük azt, feltéve, hogy nem a szentszékeknél vagy a Vatikánban keres­sük, hanem a legelöhaladottabb nemzetek­nél, és a legtekintélyesebb jogtudósoknál, a kik t. i. a bíróban mást is látnak, mint a Cesarismus szolgáját, korán sem fog annyi nehézségbe ütközni, mint a birói hatalomróli filius ante patrem. Erdélyben a Bach törvény divik és azért senki sem panaszkodik, hanem van elég panasz a bírák ellen. Törvé­nyeink és szokásaink sok részben eltér­nek más országok törvényeitől, és igen természetes, hogy a kivételeket bizonyos időszakhoz kellene kötni. Volt erre ha­zánkban már elég példa a nélkül, hogy a jogélet rendje valaha szenvedett volna. Nem a régi magyar jog és törvényszéki gyakorlat; sem az országbirói értekezlet valamint az osztrák törvény és az-ideigle­nes törvénykezés (szabályaira sem kívá­nunk hivatkozni, hanem olyan tényre, melyből a miniszteri codificáló bizottság is gyakorlati példát meríthet. A szepesi városoknak a magyar tör­vénytől sok tekintetben eltérő törvényeik, vagy ha úgy tetszik ősi statútumaik vol­tak. Legnevezetesebb volt az örökösödési statútum. A kik e statútumot alkották, egyszerű emberek lehettek, de tudták mi czélból hozzák a statútumot, és jobban fogták fel a törvényhozó kötelességét és feladását, mint sok korunkbeli codifikator. Világos és rövid volt a törvény és czélja a perlekedési nyavalya meggátlása. Ezen örökségi törvény alapja a házas­sági viszonyból származtatott, mely a há­zasok közt egyszerűen a vagyon közössé­gét megállapította. Nem volt soha sem kérdés hozomány­ról, vagy a házas feleknek bármi néven nevezendő ősi jogairól. A vagyon fele il­lette a férjt, a másik fele a nőt, és minden örökségnek ez volt az alapja. Ha a felek elváltak, mindegyik elvitte a maga felét, bárhonnan került is. Mikor a városok 360 év után Magyar­országhoz visszakapcsoltattak, e törvény egyszerűn eltörültetett, de nehogy a magyar törvénynek visszaható ereje le­gyen, kimondatott, hogy régi örökségi ese­tekben nem a magyar törvény, hanem a régi statútum szerint lesz az osztály elin­tézendő. Az átmenet egyik törvénytől a másikra rögtön történt, és abban nem volt legkisebb nehézség, elenben meg kellett minden városnak saját autonómiáját és különösen biróhatóságát meghagyni, és könnyen fogja azt mindenki megérteni, hogy már a XVI-dik század kezdetén ren­des telekkönyvekkel bírtak,mikor az egész országban a telekkönyvek még nevükről sem ismertettek. A városoknak tehát más bíróság nem kellett, mint helybeli, és bi­zony át kellett látni, hogy ott hol a hely­hatóság aunyira ki volt fejtve, az más­képen nem is lehetett. A birói kar nem áll még azért a jogtu­domány színvonalán, mert a kormány ki­nevezi, hanem áll akkor, ha elavult jogin­tézményeinken és az uj perrendtartás con- fususabbnál confususabb szavain kívül mást is tanult. Elavult jogpraxisba bele- rögzött bíróból soha sem lesz az elöhala- dott jogtudomány apostola. Azért az uj törvénykönyv kidolgozása előtti birókine- vezések csak a czopfok és prokatori ra- bulák előmozdításául fognak szolgálni. Lúdvigh. „A munkások dolgozzanak.“-—ur-----------------­Pe st, jul. 30. (r.) Mi most politikai válságon me­gyünk át, mely tartani fog mindaddig, mig a nemzet saját geniusának és a kor követelményeinek megfelelő alakulatot nem nyer. A „közös ügy“ ez átalakulás­ban nagyon másod rangú szerepre fog sü- lyedni, ha figyelmünket a nemzet azon belső alkotó elemeire fordítjuk, melyektől várhatja jövőjét. S ezek közt a munkás osztálynak kiváló helye van, főleg ha e szót azon nagy horderejű értelmében vesz- szük, melyet korunk neki tulajdonit. A castok kora lejárt, s a nemzetek po­litikai szervezetöket oly hasisra kell, hogy fektessék, mely elég erős legyen a hala­dás és civilisatió óriási épületének fentar- tására, de tiég democraticus is arra, hogy az öntudatra ébredt nép jogos igényeinek megfeleljen. Már pedig minden társada­lomban a legdemocratikusabb (ha nem egyedül democraticus) elem a munkás osz­tály, és igy ennek a jövö átalakulásaiban nem csak nemzetgazdaságilag jut első fontosságú szerep, hanem politikailag is részesülnie kell, a biztos haladás érdeké­ben részeriilnie kell annyi jogban és befo­lyásban, melyetproductiv er éjén él fogva méltán igénybe vehet. Ez oly feladat, melyet a jövö van hivatva megoldani, s ennek szerencsés megoldásá­tól függ egyfelől nem csak az állam biz­tonsága és ereje, hanem másfelöl fejlődése és haladása is. De lia ez igy van, s pedig úgy hiszszük ezen senki sem kételkedik, akkor ez osz­tályt nem jelen állapotában és magatartá­sában kell felfognia a józan politikusnak, lián úgy, mint a jövö átalakulás hatalmas tényezőjét, — szóval mint nagy hatalmas­ságot. Pedig midőn Wenkheim báró ezt mondá: „A munkások dolgozzanak,“ ak­kor tudatlanságon kivül megvetést is ta­núsított ez osztály iránt, akkor bebizonyi- tá, hogy nem érzi azt a nagy fontosságot, melyre ez osztály hivatva van. Igen, úgy van, a munkások dolgozza­nak, de épen az a kérdés, hogy csak dolgozzanak-e ? A politikai szervezet elébb utóbb minden államban ez osztály­ra lesz fektetve. Már most kérdjük: le­het-e civilisatiót, vagy csak egy nemzet jövőjét is bízni oly osztályra, mely csak dolgozik ? Hisz épen ez tartja most Euró­pát és Amerikát remegésben. Érzi, tudja az óriási néptömeg, követeléseinek jogos voltát, tudja azt a nagy hatalmat, mely benne van; de jogérzetét elfojtja az a fé­lelem, hogy mivé lesz a civilisatió e kezek közt ? Hol a mentő eszköz, a menedék ? A nevelésben, civilizalásban. És mi volt a pozsonyi küldöttség ? Az „Előre“ egylet ez irányban haladó tagjai. Tehát a nagy kérdésnek parányi munkásai.Ezek- nek mondta a magyar miniszter: „A munkások dolgozzanak.“ így állítva ösz- sze a tényeket, igy világítva meg, a ha­bár magasan szárnyaló, de igaz theoria fényénél, nem el kell-e szorulni keblünk­nek, ha meggondoljuk, hogy e szavak megtagadják a munkás osztálytól a mi- veledésre való jogosultságot és igy elzár­ják előle azt az egyetlen utat, melyen a messze jövőben még elérhetőnek látszik, amaz antliitesisek egyesítése, melyek pol- gárisodásunk hullámzását okozák s most is végveszéllyel fenyegetik ; az erőé, és jogé, a munkáé és vagyoné, a tömegé és a civilisatióé. Meglehet, mosolyra fog némely olva­sóm ajka húzódni, ha ily nagy dolgokat, ily messziható és későre valósitandó esz­méket, ily ephemer dologgal lát kapcso­latba hozva, ügy van, elismerjük, Venk- heim báró esete és emez eszmék közt nagy távolság van, és egy kis udvariatlanság­nak a nevetségességig nagy fontosságot tulajdonitnánk, ha mind ezt közvetlen, szoros összefüggésben lévőnek állítanék. Nem, ezt nem tesszük. De szűnjünk meg már politikánkban egy napról a másra él­ni, hagyjunk fel keleti vérünkben levő ama fatalismussal, mely mindent tenni vél akkor, midőn a ma szoros kötelességeit teljesiti. Gondoljuk meg, hogy a világot nagy eszmék foglalkodtatják , hogy ezek gyors alakító hatással vannak min­den nemzet társadalmi és politikai fej­lődésére , és észrevétlenül bár , min- denik hatása alatt áll, csak azzal a különbséggel, hogy az van megmentve a jövö számára, a mely rugót csinál haladá­sa számára amaz eszmékből és az van el­veszve örökre, a mely elszigetelni akarja magát, sőt daczolni akar azokkal, mert akkor azok meg fogjak semmisíteni. Ez eszmék egyike a munkáskérdés, melylyel most már egy társadalmi és po­litikai átalakulás van összeköttetésbe hoz­va. A kérdés az, akarunk-e élni es halad­ni ? Ha igen, akkor korán kell megismer­kednünk azon eszmékkel, melyek a jövö haladásának feltételei; a maga idején kell felismerni, méltányolni, igényeinek meg­felelő jogokban, szellemi és anyagi javak­ban részesíteni azon osztályt, melyről mint a vagyon élő forrásáról, el van ismerve, hogy a jövőnek nevezetes alkotó eleme­Az fáj nekünk, hogy Wenckheim báró ezt nem ismeré íel, midőn mondá: „A munkások dolgozzanak!“ Nem, soha sem! Dolgozzanak a mennyit anyagi és szel­lemi fentartásukra szükségesnek vélnek, dolgozzanak a maguk javára , a ma­guk hasznára, de többet egy perczet se. — Hanem tanuljanak , nevelődje­nek. Ezáltal nem csak igényük lesz, mert az már most is van, hanem képesek is lesznek elfoglalni politikai és társadal­mi életünkben azt az állást, mely megille­ti őket, mint embereket, mint munkásokat és mint azon erő birtokosait, mely termel, véd, adózik — szóval a civilisatiót és ha­zánkat fen tartja sok áldozattal, irtóztató erőfeszítéssel, de mindeddig kevés kedvez­ménynyel. A munkások dolgozzanak! Dolgozza­nak azon, hogy anyagilag, szellemileg emelkedjenek; dolgozzanak jövőjük bizto­sításán ; mert mi is dolgozunk azon, hogy e jövö reájok nézve mennél szebb és men­nél igazságosabb legyen. A munkások dől gozzanak! „De leginkább dolgozzanak azon, hogy egy Wenckheimnak se legyen joga, sem bátorsága (a kineveztetée ve­szélye nélkül) ezt mondani: „A munkások dolgozzaanak!“ = A z osztrák delegatio költ­ségvetési bizottsága a hadügyminisztérium elő­irányzatát tegnap folytatólag tárgyalá. A 2-dik czimnél, mely az udvarnál alkalmazásban levő törzs és főtisztek fizetéseit foglalja magában, Fignly előadó azon indítványt tévé, hogy e czim töröltessék ki és hogy az udvartartási budgetbe igtattassék. A bizottság elfogadá ezen indít­ványt. — A felsőbb parancsnokságok téte­lét 1,605,000 forintról előadó 1.300,000-re kívánná leszáliittatni, mi szintén elfogadta tott. A hadesapatokra előirányzott 22,984.825 fo.intnyi összeget előadó az élelmozési s ru­házati czimmel együtt kívánná tárgyaltatni, és ezen összefoglalt czimekre összesen 47 mil­liót kíván megajánltatni. Eszerint 3,334.720 frt törlését indítványozza, mi mellett a Skene ezég- gel kötött ruházatszállitási szerződésre utal. Jablonowszky hg a törlés ellen szól, mert ez­által a hadsereg létszáma csökkentetnék, mihez semmikép nem járulhat. Miután többen pártolják az előadó indítvá­nyát, K u h n hadügyminiszter késznek nyilatko­zik a Skenevel kötött szerződést megtekintésre előterjeszteni. Továbbá megjegyzi, hogy a ma­gyar delegatio határozatot hozott volt, hogy a ruházat szállítása consortiumra bizassék,és hogy ennek folytán bizottság alakíttatott össze, mely ezen határozatot szintén jóváhagyta. E határozat következtében köttetett meg a szerződés. A mi­niszter erre kiemeli azon előnyöket, melyek ab­ból származnak, ha a hadsereg a ruházatot ké­szen szállítva kapja, mig ellenben mily hátrá­nyos az, ha a nyersanyagok különböző szállítók­tól vétetnek, és csak a hadtesteknél készíttetnek ruházattá. Rechbauer az ajánlott törlésekszükséges- ségnt indokolva, kiemelé, hogy, ha a 4 millió fedezetlen deficitet valahogy el akarja kerülni az állam, ez csak törlésekkel eszközölhető, hacsak a deficitet nem akarják megörökíteni. Végül Beust gr. szólalt fel, hogy a vita fo­lyamában a háború eshetőségét érintő nyilatko­zatra válaszoljon. Kötelességének tartja kije­lenteni, hogy ö meggondolva mondana ilyet ki, nem csupán azért, hogy félne a nyugtalanitás- tól, hanem mert meg van győződve hogy jelen­leg a béke nincs fenyegetve. Egyszersmind azonban meg van győződve arról is, hogy a veszélyek, melyek az általános helyzet követ­keztében a jövőben a kékét fenyegethetnék, cl lesznek hárithatók. A tavai alkotott védelmi törvénynél fötényezö volt, hogy egy harczké- pes, derék osztrák hadsereg létesittessék, és ez oknál fogva ezen előnyt nem kellene feladni. Aggasztó tehát, ha “oly határozatok hozatnak, melyek a hadsereg állapotát csökkentik és an­nak szervezését kérdésessé teszik. Az ebből származó hátrány legnagyobb mér­tékben akkor keletkeznék, ha, mint nem * 'mé­li, valóságos bonyodalmak állnának elő; nK-t TARCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Negyedik kötet. (Folytatás.) Egy napi meggondolásra való időt kért magá­nak e tárgyban Zebuion. S egy napi meggondo­lás után arra a végeredményre jutott, hogy ha a között kell választani, hogy vagy a nyakat vagy a bajuszt, mégis csak inkább a bajuszt kell a késnek adni; mert az megint csak kinő; de a nyak, ugysegéljen nem nő ki többet. Hát csak a bajuszt is el kellett tenni a mel­lény zsebbe. Mikor as. tán igy megkoppasztva, megalázva megállt a tükör előtt Zebulon, magának is el kellett ismerni, hogy soha szelidebb, jámborabb, supplicansabb protestáns pappal még nem ta­lálkozott, mint a milyent most lát maga előtt. Hát még mikor a pap tógáját fölvette. Nevet­ni nem volt ám szabad senkinek; mert komoly dolog ez nagyon. Ez a játék emberfejbe megy. Schneiderius Bálint betanította neki, hogy mit feleljen, ha kérdezik ? el ne felejtse a fia nevét, meg különösen a saját nevét; a hova utazni akar £ és a falut, a hol lakik: azt Puk- kersdorfnak hiják.Ezt mind jól emlékében tartsa. Zebulon még egy napot kért magának, hogy magát veszedelmes szén péhe beletanulja. A kő­vetkező napon aztán útra kelt Eperjes felé, ma gával vivén a derék Schneiderius Bálint áldását, reverendáját és fiának lamentabile nuntiumát. Eperjes tele volt császári seregekkel, mikor Zebulon behajtatott. A sorompónál nem bántották, látták, hogy pap; hanem adtak neki egy Geleitscheint, hogy vissza is térhessen. Egyenesen a fökormánybiztos szállása elé hajtatott. A szive majd kiugrott féltében, mikor annak lépcsőin felballagott.Az egész utón mond­ta magában a neveket: Valentinus Schneiderius. Theophilles Schneiderius. Göttinga, Pukkers- dorí. Szentül félte, hogy mégis, mikor a biztos előtt fog állani, mind valamennyit el fogja fe­lejteni. De már benne volt: előre kellett menni. Egyik szobából a másikba küldték, mindenik- ben ismeretlen fanesali pofák írtak, dolgoztak valamit, végre bebocsáták a hatalmas császári biztos elé. Zebulonnak a félelem is segített, magát töké­letes meghunyászkodott lelkipásztorrá maszkí­rozni ; lehúzta a fejét a nyaka közé, midőn a biztos ur ajtaján belépett, a két kezét keblére j tette ájtatosan : az egyikben volt egy nagy ci­linderkalap, a másikban a filius prodigus epi- stolája, s minthogy Schneiderius termete vala­mivel alacsonyabb volt Zebulonénál, meghajlitá térdeit, hogy a reverenda lábáig leérjen. .S a vi­lágért föl nem emelte volna szemeit, midőn nagy ajtatosan elrebegé : — Bonum mane praecor, domine perillus- trissime 1 De alig ejtette ki ezt az öt szót, a midőn a kormánybiztos ur hangos hahotára fakadva, ki- álta fel. — Servus Zebulon ! — A villámcsapás nem lett volna oly rettenetes, mint ez a szó „servus Zebulon !* Hőslink valóban ngy megrettent, hogy ha a reverendába nem támaszkodik, összeroskad. — Hát téged mi az ördög hord itt ebben a pa­pi ruhában ? Zebulon csak most bámult rá a megszólító kormánybiztosra. Rideghváry Bencze volt az. A föur azonban nem vette észre Zebulon bá­mulását, eléje sietett, megölelte, megrázta kezeit és megdicsérte. — No csak hogy valabára mégis eljutottál hozzám. Derék ember vagy Zebulon. Megkap­tam Szalmástól küldött leveledet. Azóta mindig vártalak. Dicső, hogy eljöttél. Ez az álruha mu­tatja,milyen veszedelmeken keresztül kellett idá­ig eljutnod.Nem marad el hűséges ragaszkodásod | jutalma. Az ígért helyet fentartottam számodra. Azonkívül egy magas küldetésben fogsz részt venni. Nagy emberré foglak tenni Zebulon! Nagy emberré ! Zebulon még mindig úgy érezte magát, mint akit a vízből húztak ki. Nem talált rá a fe­jére. — És most legelébb is jer ide, ird alá ezt az ivet. Ne kéred, mi az ? Csak irdd alá. Láthatod, hogy a legelőkelőbb férfiak nevei vannak már ott előtted aláírva. Zebulon engedte a tollát menni a papiroson, mint mikor az álmos kocsist viszi a lova tudta nélkül a jól ismert utón. Az a papir pedig, amelyre akkor íelirta a ne­vét; az volt ama históriai okirat, melyben ma­gyar előkelő urak esedeznek a minden oroszok czárjának, hogy kegyeskedjék hazájuk négy fe­hér folyamának vizét hatalmas seregeivel piros­ra festetni. Most azután Zebulon azt az első grácziát kér­te ki magának, hogy hadd menjen aludni. És aludt másnap reggelig, mintha ópiumot szitt volna. S mikor aztán kialudta magát és fölébredt, akkor kezdte észrevenni, hogy milyen furcsát álmodik ö most ébren. Hogy került ő most ide ? ahova semmi szán­déka nem volt jönni; hogy szökött el a másik oldalról, ahol teljes szándéka volt megmaradni; .11. M J I (J. Ili II !>.'■ ...... ' pedig hiszen nem kapták meg Szalmásnál semmi levelét, mert az Rideghvárynak rég átadatott. És hogy mindez milyen furcsa komédia a sorstól. Még pro superabundant! mikor felöltözött s elment Rideghváryt meglátogatni, már ott talál­ta nála Sza'mást. A furfangos férfiú természete­sen megszökött még első éjjel Boksa Gergő ket- reczéböl s elhordta vésztörvényszék elöl az irhá­ját. Épen azzal mulattatá a méltóságos urat, hogy Zebulonnal való találkozását mesélte el neki. Rideghváry ur kaczagott azon nagyon. Tökéletes tréfának tartotta a dolgot. Még azt kivánta Zebulontul,hogy azt a vidám történetet majd mondja el az ebéd fölött, ho­gyan ugratták ők meg egymást Szalmással ? Hanem Zebulon nagyon komoly maradt e fel­szólításra, és csak úgy magában mondá a „Ba- byloni vizek mellett ültünk“ zsoltár 6-dik versét. „Inkább ragadjon az én nyelvem az ínyemhez!“ És attól a gondolattól nagyon komoly ember lett Zebulon. Amiért aztán még többet nevettek rajta a főurak. Akkor épen nagyon nevetni való idők jártak. Vége a 4-dik kötetnek. te« Hal számunkhoz esrv Ív melléklet van csatolva

Next

/
Thumbnails
Contents