A Hon, 1869. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)
1869-09-01 / 200. szám
200. szám. VII. évfolyam. Pest, 1869 Szerda, szept. reggeli kiadás. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ... ••••2 írt. 3 hónapra .••••..6. 6 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás kulaküldéséért felülfizetés havonkint.............................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere .7. *7. Beigtatási dij: 1 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden befutásért . . 30 * Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyirt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény dij a lap kiadóhivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak isisért kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás a következő lapokra: HON küldéséért felülfizetés ! Fr. Lloyd 7.évre V.évre 1bóra ft kr ft kr ft kr 12— 6 — 2 T 1 külön • •1 80— 90— 30 Budapesten 10— 6 — 1 70 postán M 116 501 1 0 . 3 1 50 2 — 1 — — 10 Az előfizetési dij az illető lap ccíme alatt Pestre az „Athenaeum“ kiadóhivatalába (Barátok tere 7-dik szám) intézendő. PEST, AUGUSZTUS 31. A közös szavazás és a harmadik ország. (Sz.) Ha valaki nem volt tisztában eddig a delegátiók jelentőségével és hatáskörével , ha nem látta gyakorlatilag, mit tesz az nemzetnek legszentebb jogait sokban eltérő érdekli férfiakkal közös tanácskozás alá bocsátani, — ma már tisztában lehet mind magával, mind a delegatióval és annak körülményeivel. Most már be van mutatva a delegatióknak némelyek szerint legsötétebb (?) oldala is, a közös szavazás a néma parliamentben. De „örülj édes magyar hazám“, ezúttal a szerencse kereke feléd fordult: néhány osztrák delegátus oly kegyes volt, hogy a Lloyd-subventió és a dunai monitorok ügyében a magyar delegatióval szavazott, — és így — igaz, kegyelemből — de mégis győztél. Bizony őszintén kijelentjük, e „győzelem“, valamint az ezen évi delegatiókból meríthetett összes tapasztalásaink szomorú jövőt festenek elénk. A szavazatokban nyert győzelem, azért mert ez a kis danauszi ajándék intő kép arra nézve, hogy legfontosabb nem közös, s nem együttes érdekeinkben épen úgy le lehet szavazni e néma parliamentben a magyar delegátusokat, mint ahogy leszavazták ezúttal :az osztrákokat. És pedig ki ne tudná, hogy akárhány, a Lloyd subventio és Duna-monitoroknál nagyobb érdekű ügy és érdek van, mely hazánknak egészen különleges, sőt ellentett érdeke. De nem ok nélkül tettük mi fennebb a a közös szavazás, mint „legsötétebb“ oldal után a kérdőjelt. A legszomorúbb tapasztalás, melyet delegátusaink velünk együtt tehettek, az, hogy a legtetemesebb része azon jogoknak, melyek a magyar törvényhozás kezéből kiestek, még a delegátiók hatáskörébe sem jutottak, hanem a közös hadügyminiszter,illetőleg egy katonai reactió birtokában vannak. Mi már egy év előtt tudtuk és jeleztük ezt; tudta igen jól kormányunk is, tudniok kellett még a kiegyezkedés embereinek is, kiknek legnagyobb hibájuk, hogy ezen örvényt elfedték a nemzet szeme előtt, s most sem azon színben tüntetik fel, mely nemzetünket az illusióktól megóvhatná. A delegátiók ülései alatt azonban nem lehetett többé megóvni, hogy a lólábak ki ne csüngjenek. A hadügyminiszter nyilatkozatai határozottan constatálták, hogy a monarchiában Lajthán innen és Lajthán túlon kívül még egy harmadik állam — a katonai is létezik, mely tulajdonképen a kettő felett áll, s hogy országa is legyen, a katonai határőrvidéket, hogy financziája legyen az úgynevezett katonai alapítványokat ragadta magához, — fegyvere ? — no az is van talán. És ezen status in statu keveset akar tudni a diplomatiailag elismert Ausztria- Magyarországról; nem sokat, úgy látszik, még a királyi eskü szentségéről sem, mely Magyarország területi integritását sem biztosítja. A „Pesti Naplónak“ egy bécsi — valószínűleg delegátus — bölcse,ki teljesen meg volt elégedve azon igen természetes támogatással sőt sarkalással, melylyel a magyar ellenzéki journalistika e tekintetben a kormányt támogatá, hazafiatlannak akarja feltüntetni ugyan azt a kérdések megoldása feletti magatartásában s ennek ellenére tett fogadását — mint mondja — elvesztette. Ez a jó úr,úgy látszik, a szálkától nem látja a gerendát. Nem látja csekély, de talán zsebére vonatkozó vesztesége érdekében azt a mérhetlenül nagyobbat, mely a magyar közjog megmásíthatlan elveit érte. Az új megoldásban ugyanis két falladia van, melyekről egyelőre nem tudjuk meghatározni, ha az illetők maguk csalódtak-e, vagy minekünk akarnak szemünkbe port hinteni. Az első: mintha ezen kérdés — a határőrvidék hovatartozóságának kérdése — új és három oldalról teendő nyilatkozatok alapján eszközlendő megoldást várna. Aki csak a magyar közjogban némi jártassággal is bir, tudhatja, hogy ez nem megoldandó, hanem teljesen megoldott kérdés. És pedig megoldatott minden királynak koronázási esküje által, mely nem csak e valóban meglevő, de az esetleg visszakerülendő egykor Magyarországhoz tartozott területrészeknek is az anyaországhoz csatolását föltétlenül követeli. Soha máig magyar jogtudós fejében e felett kétség nem támadott és nem is támadhatott. A másik fallacia: mintha azon concessió, melyre e tekintetben kormányunkat élhetlensége, vagy az akadályoktól viszszarettenése kényszeríti, a Horvátországgal fentartandó barátságnak lenne téve. Horvátországnak, mint ilyennek, semmi érdeke sincs a határőrvidéki katonai gazdálkodásnak fentartásában. Ellenkezőleg, Horvátországnak ép oly joga és kívánalma, hogy az őt illető területek territóriumába és illetőleg polgári igazgatása alá bekebleztessenek, törvényhozásába részeltessenek, mint Magyarországnak. E rendkívüli, enorm állapot még csak az illető területek speciális érdeke sem. Mert az, hogy ezen területek népessége a haszontalan terhes és elévült határőri szolgálat alatt tartassanak, nem lehet az illetőknek érdekében, azon visszaélések pedig, melyek itt mint igen jól tudjuk, e szegény népet ezen terhekkel szemben kárpótolják, oly természetűek, hogy azok helyett az állam nyújthat ugyan kárpótlást , de azokat annyival kevésbbé tarthatja fenn, mivel azok az állam vagyonának igen tetemes kárt és veszteséget okoznak , míg másfelől e nép elerkölcstelenedésére és az enyém tiéd fogalmának teljes annihilatiójára vezetnek. Ekként áll ez ügy a puszta valóságban, s az olvasó megítélheti, az oppositió foglal-e ez ügyben hazafias állást, vagy a kifelé túlengedékeny kormány ? Itt nem volt és nem lesz szabad az elvet elejteni. A mi akadályok a kivitelben vannak, elismerjük, hogyazok tetemesek lehetnek, és nem is hibáztatjuk e tekintetben az óvatos eljárást. De ezt nem az elv gyengítése és föladásában, hanem abban keressük, hogy az incompetens faktorokat igyekezzék jogtalan helyeikről leszorítani, s a királyi esküt teljes érvényűvé emelni. Ez nézetünk szerint az egyetlen megoldási mód, és az egyetlen hazafias alap, melyről az oppositió irodalma egy pillanatra sem tért el, de nem térhet józanan Magyarország kormánya sem. Tegnapi esti lapunkban közöltük Teleky László egy levelét Haynau-hoz, melynek elolvasása után confusióba jő az ember, vájjon Haynau hóhérnak volt-e nagyobb , vagy gyávának ? Tudjuk, hogy Haynau Teleky levelének hírlapban tett közzététele után sem fogadta el annak kihívását. Tudta talán, hogy nem gyalázhatja őt meg senki a világ előtt annyira, amennyire meggyalázta magát ő maga. És e szörnynek, ki miatti szégyenében el kellene sülyedni annak a földnek, mely szülte öt, ennek a második bővített kiadású Karaffának, magas piedestálon carrarai márványból fényes szobra ott díszeleg a bécsi Arsenalban, közös területen, tehát oly helyen, mely Magyarországé is, azon Magyarországé, melynek förtelmes gyilkosa volt. Jobb volna tán lehozni Budára a Hentziszobor mellé — seitenstücknek. Mi az a „Simonia“ ? Annak a tudatlan világnak, melynek fogalma sincs arról, bükkfán terem-e, vagy kovácsműhelyben ? megmagyarázza azt a gráczi püspök Leibjournalja töviről hegyire, ilyeténkép : „A simonia egy vallástalan felekezet követése, melyet 1792-ben Saint Simon franczia ezredes alapított.“ A jámbor papilap nem tudja, hogy a simonia nem egyéb, mint egyházi javakkal való kereskedés. Meglehet, hogy in praxi tudja, de más névre bérmálva. Ouest Lambert? Hol maradt a Pesti Naplóból Danielik püspök ? Alig bírjuk már várni annak a szép czikksosorozatnak a folytatását,melyből oly ínycsiklandó kóstolót kaptunk. Az első czikk szólt általában a zárdákról: Cicero pro domo. A folytatás bizonyosan külön fog értekezni az apácza- és külön a barát-kolostorokról. S mivelhogy „damapraecedit“ , a legközelebbi czikk bizonyosan az apáczáké lesz. Cicero pro dama. Az-t írja, hogy a gyulafehérvári polgármester Török Dániel a pápa által a sz. Gergely-rend lovagjai közé emeltetett. Erdélyi lapok most kisütik, hogy a különben köztiszteletű derék polgármester, ki a kath. vallás körül érdemes Ulteds számára alapított rendbe emeltetett , vastagnyakú kálvinista. Milyen „majon“-nal veszi majd ezt tudomásul a Magyar Állam! Abban a kellemetlen helyzetben vagyunk, hogy egy czikkecskénknek „hivatalos megerősítését“ kell közölnünk. A „galanterie-czikkekben“ példákkal mutatván ki, hogy az u. n. reactió csakugyan létezik, sőt működik is, említést tettünk bizonyos pénzküldeményekről, melyeket Bécsből titkosszolgálatok fejében egy erdélyi postahivatalnok kapott. Mint mellékkörülmény elő volt adva, hogy ezt a postahivatalnokot a m. minisztérium felfüggesztette, de egy min. osztálytanácsos kivitte, hogy megmaradt. Erre a hivatalos lap a következő dementit hozza : „Egy erdélyi postahivatalnok azon oknál fogva, mert Bécsből 1867. előtti években tett titkos szolgálatáért magán-után hozzájuttatott pénzt fogadott el, a hivatalától folyó évi február 27-iki miniszteri rendelettel felfüggesztetett ; s minthogy helyét egy akkor még a galaczi m. kir. postahivatalnál működött tisztviselő vala elfoglalandó, ki a közbejött akadályok miatt előbbi hivatalától csak ápril közepe táján menekülhetett meg, az elmozdított hivatalnok, amannak hazajöveteléig állásában megmaradt. A hivatalos lap tehát a mellékkörülményt megcáfolja, a fődolgot azonban — fájdalom — megerősíti. Az ördög Nagy-Váradon van. Tiszteletre méltó, hitelt érdemlő ősz emberek látták szőröstülböröstül. Farka, szarva, és lólába volt. Lőttek is rá, de elkapkodta a golyót. Királyi biztost még nem küldhették ellene, mert ifj. gr. Ráday Gedeon Macsvánszkyt fogdossa, a delegátiók pedig csak most érvén végüket. Rajner Pál még nem indulhatott útnak. Talán tehetne e dologban valamit Lipovniczky püspök e nagyméltósága, tömjént úgyis kapott eleget a Magyar Államtól. Megvertük a németet a delegatióban. Leszavaztuk őket, mint a karikacsapás! tartsunk hegyen völgyön lakodalmat. Szegény oppositió, te ugyan megjártad! hogy mondasz majd erre kádencziát? Bizony nem is tudnám én, hanem hát egy jobboldali jóakarónk segítségünkre jön s megfelelő, szólván következendőképen : „A tegnapi szent napon épen osztrák uraiméknak ment el a kedvük a közös szavazó ülések tartásától.“ Hiszen az a baj, jámbor atyámfia, hogy az a delegatió olyan valami, amitől vagy nekünk vagy az osztráknak,de egyikünknek mindenesetre el kell, hogy menjen a kedve. ” A delegatiók hétfőn az esti órákban zárták zárüléseiket, de tudósítást csak még az osztrák delegatióéból bírunk. A magyaréról szóló tudósítást a reggeli posta hozza meg. Az osztrák delegatió zárulésében a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Beust gr. emelt szót:A.t. gyülekezetnek jelenthetem, hogy a delegatióknak közösen hozott határozatait cs. és kir. apostoli felsége szentesitette. Van szerencsém az erre vonatkozó legfelsőbb kéziratot átnyújtani. (Átadja az elnöknek.)Egyszersmind meg vagyok bizva ő felségétől (a gyülekezet tagjai felemelkednek) hogy a fáradhatlan buzgalomért, melylyel a delegátiók fontos hivatásukat teljesítették, és azon készségért, melylyel a szigorú és lelkiismeretes megvizsgálás daczára az öszbirodalom szükségleteire vonatkozó előterjesztéseket számba vették, őfelsége köszönetét és legmagasabb elismerését kifejezzem. Ha még a közös minisztérium nevében is szabad néhány szót mondanom, eégedjék meg kifejezést adni meggyőződésemnek, hogy a birodalom jelen helyzetében oly fontos delegationális intézményének most lefolyt harmadik ülésszaka hasznos és üdvös volt. Rendkívüli és kivételes körülmények az utolsó ülésszakot rövid időre szabta. Most ez nem történt meg. Jól meggondolt és beható tevékenység fejlődhetett ki minden irányban. A politikai téren a vita szabadabb és élénkebb volt. Mindkét delegáció közt nem épen lényegtelen különségek merültek föl, és mégis a végeredményt egyetértőnek lehet mondani. Hogy ennek tökéletesítésére a törvényt kellett alkalmazni, alkotmányos államéletben nem lehet panasz tárgya. Ezen sikerek oly látományt képeznek, melyek bizonyára külföldön nem maradnak figyelmen kívül, és sokat fog tenni arra nézve, hogy biztosítessék nekünk az, mit mindenünnen óhajtanak tárcza. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Ötödik kötet. (Folytatás.) Régi jó barátok. Augusztus tizenharmadikának éjszakája volt. Baradlay Ödön a világosvári abilak ablakából nézte a csillaghullást az égen. Régi talány, miért hull augusztus tizenharmadikán, ezer meg ezer csillag alá ? Miért jön elő ezen az éjszakán ama csodás tűzijáték meteorokkal ? Ödön most már tudta, miért van ez éjszakán e sürtt csillaghullás. Ahány csillagot látott leesni, még meg is tudta nevezni, „ki“ volt az ? „mi“ volt az ? És azután elmélkedett felőle tovább. Azon égő asteroidok közül, melyek az égen végig repülnek, tűzvonalat rajzolva az álló képletek közé, nem mindenik hull le a földre. Sok csak meggyullad a föld gözkörének erős surlásától s aztán tovább repül az égen. Van saját körpályája. Váljon a mostani és futó csillagai közül hány van olyan, mely tovább fut az égen , mely nem esik alá földbe, tengerbe temetkezni, hanem útjára megy s ismét megjelen egy új találkozáskor ? Saját csillagát nem számította azok közé. Az bevégezte futását. Mikor az ember szükségtelenné vált a földön, akkor lemenni jó. A magyar hadsereg e napon lerakta a fegyvert. Ödöns nem tartozott azok közé,akik önámítással úszszák meg a délibábot.Tudta, hogy vége van mindennek. — Csak az eszmének nincs. Ez a generatio lejátszotta szerepét. —• De befejezte azt becsülettel. Az eszme fenmarad és élni fog. Azoknak pedig, akik érte küzdöttek, meg kell halni. Meg kell halni, azért, mert már semmit sem tehetnek érte egyebet, mint azt, hogy meghaljanak. Ez volt a vége minden apostolnak. A martyrkoszorú : az a korona. A golgotha : az az eszmének a koronázási dombja. Ödön megírta a búcsúleveleket anyjához és nejéhez ; tudatta velük, hogy balvégzetét nyugodtan fogja bevárni, mint bevárták Róma atyjai, kerekes székeiken ülve, és menekülésre nem gondolva. Annyi veszteség jutott e napra, hogy egy ember elvesztén keseregni sem illik. Majd megnőnek, akik most kicsinyek, s ismét nagy lesz a világ. Ödön egész philosophi nyugalommal állapodott meg ebben s nem osztozott abban a tétova sietségben, amivel sok pályatársa kereste az utat a személyes menekülésre. Ő még csak arra sem gondolt, mivel sokan mások előre ellátták magukat,külföldi útlevélre. Aztán nagyon tisztelte a „brahminokat“ azért, hogy soha sem futnak. Futás a „pária“ dolga. (Bizony pedig néha a „Ksetriáé“ is.) Amint igy találgatja magában a futó csillagok neveit, egy ismeretlen alak áll meg ablaka előtt s felszól hozzá. — Itt találom-e Baradlay Ödön urat ? — Én vagyok az. — Hát ön kicsoda ? — Az én nevem Schneiderius Bálint, evangelicus lelkész Kukkersdorfból. Egy levelet hoztam önnek. — Jöjjön be hozzám. — Nem mehetek. Sietős utam van. Itt rekedni nem akarok.Mig az orosz áll mögöttünk, addig szabad az út, később nem lesz az. Itt a levél. Isten önnel. A levelet átadta Ödönnek az ablakon át s eltávozott. Ödön asztalához ment a levéllel , hol gyertya égett. A borítékon megismerte Tallérosy írását. Felszakitá a levelet , abból egy czifra nyomtatvány hullott ki. A levél pedig így szólt: „Kedves barátom. Soha sem elfeledem neked azt a sok jó szívességet, amivel voltál hozzám. Életemet is neked köszönhetem , mert ha hátul nem hagysz, bizonyosan elveszek. Boldogult atyádnak is jó barátja voltam. De még egy ilyen nagy hazafinak elvesztőit nem tűrhetem nyugodt szívvel, mint te vagy. Bár többen is segíthetnék. Azért küldöm neked egy angol útlevelet, kivel kimehetsz Angliába. Útlevél van vitálva, ellátva mindennel akkurátusan, benne személyleírásod hűségesen. Egy hajszál különbség nélkül, mert nem akartam, hogy fejed megszabadulásáért bajuszt, vagy szakállt levágjad. Tudom magamról, milyen roszul esik az, írj bele nevet, mi neked tetszik. Ezt a levelemet pedig elégesd, hajdani öreg barátod Tudod már ki ?“ Következett egy utóirat. „Ha szex, szökjél Lengyelország felé, ahol senki se nem ismer.A másik felé valaki rád ismerhetne, de muszka nem látott sohaAnnak mondhatod, hogy te vagy Algernon Smith , hát mit tudja az ?“ Még egy másik utóirat is volt. „Gondold meg, hogy ha külföldön lehetsz , még tehetsz valami jót ezért a mi szegény hazánkért.“ Ödön kezébe vette az útlevelet. A legtökéletesebben el volt az látva minden kellékkel; a legutolsó név rajta az orosz főhadvezéré volt. Még arról is volt gondoskodva, hogy az útlevél jól megviseltnek lássék. Ödön ledobta azt az asztalra. Szégyenlette magát e gondolattól. Hogy ő meneküljön ? Meneküljön egy olyan embernek az irgalmából, akit eddig legkevesebbre becsült; akit a legnevetségesebb embernek tartott; akit épen nem kötelezett le maga iránt hálára soha. S most ennek köszönje az életét ? Aztán micsoda életet ? Hát érdemes még ez az élet arra, hogy azt az ember valakinek megköszönje ? De hasztalan keményítette meg szívét. A lehetőség láttára elővették a kedély gyöngeségei. Csak a vas lehetetlenség képezte annak aczélát. Most eszébe jutott, hogy vannak még, kiket az ő élete boldoggá tesz. Egy anya, egy nő, két gyermek. Nem jó lenne-e még azokért élni ? Hát az a végső utóirat Zebulon levelében ? Zebulon nagy psychologi adományt árult el, mikor azt odaírta. Ez volt a legerősebb indok. Hátha még használhat hazájának? Megjelentek lelke előtt azok az illusiók, amiket más optimistáknál kigúnyolt, kinevetett. Hátha lehetséges volna azokból valami ? Nagy volt a kisértés. Nem tudott neki ellentállani. Még egyszer végig nézte az útlevelet. A háziratok között egy névre talált, melytől összeborzadt. Rideghváry neve volt az. Nem! Ez embernek ne legyen az a diadala, hogy fülébe súghassa gúnyos kárörömmel: „Íme az utolsó lépcső ama bizonyos magaslathoz !“ Fogta Zebulon levelét s az anyjához és nejéhez írottakkal együtt a kandallóban elégette. Azután behívta inasát s utasitá, hogy menjen rögtön haza Nemesdombra, s tudósítsa édes anyját, hogy ő külföldre menekül. Onnan várják tudósításait Jenőhöz czímezve. Azután minden iratát, melynek nem szabad idegen kézbe jutni, elégette, hirtelen összecsomagolt egy kis málhát, ami legszükségesebb volt az útra. Az útlevelet kitöltő Algernon Smith nevével, ahogy épen Zebulon ötlete volt, azt tárczájába tette s kocsijába fogatott s az éj sötétje, alatt elhagyta Világost. Jól esett, hogy sötét volt, nem látta az arczát senki pirulni. Első találkozása az ellenféllel szerencsés volt. Az előre tolt hadcsapat vezére megvizsgálta útlevelét , rendben találta és láttamozta a maga részéről. Mehetett odább. A második állomás, hol ismét elő kellett mutatnia útlevelét, Gyapjún volt. Onnan egyenesen Váradnak szándékozott, és azután fel Szigethnek s úgy keresztül Gallicziába. Gyapjún az ezredparancsnok szállására vezették. Ödön hideg nyugalommal ment be a terembe, s kérdezte, hogy kinek nyújtsa át az útlevelét ? Sokan voltak a teremben. Mondták neki, hogy várjon, míg az ezredparancsnok a benyílóból előjön. Ödön közönyös arcot csinált a várakozáshoz. Egy segédtiszt azalatt átvizsgálta útlevelét, összehasonlította a személyleirást s azt mondta rá, hogy minden rendben van, az ezredes úr rögtön láttamozni fogja, íme jön már. A kilépő ezredes láttára Ödön minden idegén egy villanyütés nyilait keresztül. E villanyütésnek egyik pólusa az öröm, másik pólusa a rettenet volt. Az eléje lépő orosz ezredes Ramiroff Leonin. (Folytatása következik.) Emlékezzünk régiekről. Ajánlva az Ipoly-Ságon, szept. 20-án gyülésezendő magyar történelmi társulatnak. I. Ipoly-Ságh. (Folytatás.) És miután a természet és teremtés könyvéből, s már a történelméből is egynémit imént felmutattunk : tudatnunk kell, hogy itten, szemeink előtt, a történelemnek még számtalan lapjai rejlenek a föld alatt, s amelyek esetleg megnyíltak, urnáik, kőszereik, sírmaradványaikban, időszámlálásunk kezdetén kihalt népek életéről tanúskodnak. E völgy a kihalt szarmata és kygycl nép egyik temetője; hagyományaikkal majdnem minden falu határában találkozunk, s midőn ezen történet előtti kor könyvének képtalányait fejtegetnők, a történet ótai korból, eme Galanterie-czikkek. Az első fecske megjelenését mindig jelezni szokták. Jön a nyár, mondják örvendve. Mért ne jeleznék tehát az első „megfordított fecske“ megjelenését is? Ma láttuk az utczán a Bécsből visszatérő első delegátust. Jön a tél!