A Hon, 1869. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1869-09-01 / 200. szám

és mire törekszenek. T. uraim ! ne tekintsék e vívmányokat csekélyeknek. A kormány maga részéről azon lesz, azokat mint drága kincset őrizni és megóvni. (Bravo.) Hopfen alelnök erre felolvasta ő felsége szen­tesítő kéziratát és szintén dicséreket mondott a delegatio fölött, mire az ülés eloszlott. -j­ Pest megye bizottmány­­i rendes köz­gyűléséről szóló esti lapi tudósításunk kiegészí­tésére, utánpótoljuk a következőket: Ráday L. gr. főjegyző a napirend előtt az üresedésbejött tisztviselői állomások iránt indítványoz intézke­déseket tétezni. Az indítvány elfogadtatott és a választás a novemberi közgyűlésre halasztatott. A Móczár tisztiügyész öngyilkossága folytán üresedésbe jött állomás betöltése azonban nem lévén addig halasztható, e tisztség ideiglenesen Csorba tiszteletbeli aljegyzőre ruháztatott, Tóth Gergely pedig a kalocsai megyei törvényszéktől a központba helyeztetett át. Holitscher kerületi orvosnak kérelmére megengedtetett, hogy Duna­­pataj községében szintén űzheti gyógygyakorlatát. Halász aljegyző indítványozza, hogy Széche­nyi és Teleki arczképeinek költségei a megyei pénztárból fedeztessenek. Egyhangúlag elfogad­­tatik. Erre felemelkedik Ráday L. gr. főjegyző és indítványozza : Tekintve, hogy a megyei auto­nómia napjai meg vannak számlálva(Ugy van!) és a megyének sietnie kell ha fiai iránt a meg­­érdemlett hálát kimutatni, határozza el a köz­gyűlés, hogy Nyáry Pál arczképeit készítessék a megyeterme részére (Élénk éljen­zés) , pedig közaláírás útján. Hogy pedig az ün­nepelt népszerűségének is kifejezés adassék, ne engedtessék meg 10 krajczárnál többel a hozzá­járulás. Nyáry Pál erre válaszolja : Én mindig ha­tározott ellensége voltara az idiolatriának , és azért ez indítványt is elutasítom. Az arczkép a testnek előtüntetése, és ez iránt bizonyára nem viseltetik senki különös tisztelettel, melyet csak a magas eszméknek és elveknek kell lerónunk. Az elvek, melyekért küzdöttem, nem saját talál­mányom, nem kizárólagos tulajdonom , hanem közös tulajdona a szabadon gondolkozó magyar népnek. Ha azokhoz hű voltam, csak hazafias kötelességemet teljesítettem, és hogy azt tettem, nem érdem, tehát nem érdemel elismerést. Ha­tározottan ellene vagyok az ily kitüntetésnek, melyet csak halálom után nem gátolhatok meg. A­míg az élők gyengéivel bírok, e kitüntetés anomália, és határozottan kijelentem, hogy ha ez indítvány elfogadtatnék, kénytelen­ leszek e teremben tartandó tanácskozásoktól távol ma­radni. Ráday L. erre kijelenti, hogy sajnálja ugyan, hogy Nyári óhajai ellen kell nyilatkoz­nia, de fentartja indítványát. A megye büszke arra, hogy „Nyáry megyének“ nevezik, mely czímmel csak az irigység tisztelte meg Pest me­gyét. A megyének minden fia, tiszteletnek tart­ja, hogy azon zászló alatt állhat, melyet Nyáry lobogtat és véd. Szóltak még többen ez ügyhöz , végül még Nyáry is, mire határozatkép kimondatott, hogy mind az indítvány, mind a­z elutasítás, valamint a megye hálája jegyzőkönyvileg megörökites­­sék. — Ezután több ministeri rendelet tárgyal­tatott. KÜLFÖLD. Francziaország. A „Temps“ Napóleon be­tegségének czikket szentel, melyben a többek közt mondja: „Egyébiránt, ha a közönség nyug­talanságát a hivatalos lap hallgatása felkelti, ezt nagy­on könnyen fel lehet fogni. Ez az ér­zelem, erre el lehetünk készülve, mindig lappan­gó és endemikus­­állapotban lesz bennünk. Ez politikai helyzetünk természetes következmé­nye. Ha a reeriminatiók iránt több kedvünk lenne, azt mondanák, hogy ez egy államcsíny kikerülhetetlen Nemesise. A világon semmi sem akadályozhatja meg, hogy főhatalom átszállása válsággal ne járjon Francziaországra nézve.Ma­­gának a kormánynak feladata megvizsgálni, hogy mit kell tennie, hogy e válságot megelőzze vagy legalább mérsékelje. Miután látjuk, hogy mily makacssággal igyekszik a személyes hata­lom foszlányait visszatartani, nekünk úgy lát­szik, hogy nem vizsgálja a helyzetet a kívánt világosságban. Midőn az ember számot igyek­szik adni magának századunkban a kormány feltételeiről, csakhamar észre veszi az ember, hogy a népek nagykorúakká lőnek és nem en­gedik többé magukat vezettetni. A monarchikus hatalom ma, csak népies kormány alakjában lehet és a „suverai­nitásnak hogy tartós legyen, igyekeznie kell inkább és inkább kevésbé sze­mélyessé válnia. A­helyett, hogy éreztetné ma­gát, igyekeznie kell magát ellepleznie; ahelyett, hogy minden akarna lenni, bele kellene nyugod­nia, hogy semminek se lássék. I. Leopoldról az uralom miért mehetett át II. Leopoldra, a­nél­kül hogy Belgium oly annyira új szervezetét megrázta volna ? Mert I. Leopold úgy fogta fel az újkori monarchiát, mint alkotmányos monar­chiát és az alkotmányos monarchiát mint a ha­talomnak a személyiségből való kivetkeztetését. Ez azon felindulások morálja, melyek tegnap bukást okoztak a börzén és megzavarták Páris közönségét.“ — Ledru Rollin be vagy be nem jöhetése fog­­lalkoztatja még mindig a franczia sajtót. A „Reveil“ többek közt így ír: Nem tetszik-e nek­tek, hogy ez vagy amaz polgár használja azon általános amnestiát, melyet ti csak azért adtatok meg, mert nem tehettetek mást ? Ez a ti dolgo­tok, és nem vizsgáljuk félelmetek indokait. Mondjátok akkor ezt: Akaratom szerint az am­­nestia eddig és nem tovább terjed. Szerencsét­lenségre egy rendelet jogi magyarázata ép úgy nem tartozik reátok, mint a törvényé. Ez véle­mény és semmi sem több : egy nagyon kétes be­csű vélemény, midőn összeütközésben van a méltányossággal épen úgy, mint az írott joggal és a közönséges józan észszel. Hogy azt tényleg szentesítsétek, mily eszk­özötök marad ? A nyers erő. Bizonyára van elég rendőr ügynökötök, gend­armeotok­, hogy elfogassátok mindazokat, kiket nekik kijelöltök. De azután ? A múltkori nagy összeesküvéssel való nyomorult felsülés megtanít titeket, hogy az elfogatások gyakran több zavart okoznak azoknak, kik elrendelik, mint azoknak, kik ellen rendelik. Ok bizonyára, ha elég lenne, mint a régi szép időben egy ministeri rendelet arra, hogy Guyan­­nába küldjétek azt, ki nektek nem tetszik, a megoldás nagyon könnyű lenne. De a sajtónak szava van minden akadály daczára is, melylyel körülvettétek, és a közvélemény ébren van. Hogy ez sikerüljön nektek, szükséges lenne, hogy el­mondhassátok, mint 1851-ben: Le a legitimitás­sal. De ez most már nem lehet. Milliókra és mil­liókra mennek azok, kik a más polgárokon el­követett erőszak által sértve éreznék magukat, és ha egy, száz vagy 10 ezer embert sújtotok is, ez csak az Óceánból elvett csepp lenne. A nagy Óceán csak ingerültebben csapkodná a személyes hatalom utolsó erődítményeit. A „Temps“ ez ügyet így adja elő : „Ledru Rollin 2 kém vallomására, kik sem tényt sem komoly előjelt nem tudtak felhozni ellene — elítélve. Ha Ledru Rollin valósággal és komo­lyan részt vett volna „ama cselekvési elhatáro­zásban,a­melyért sújtok, ha a­helyett, hogy mint az incontumad­am szóló ítélet szemére veti, az 500 francot nem azért adta volna, hogy a csá­szárt megöljék, hanem azért, hogy egy minisz­tert öljenek meg : a közjog elvei szerint vétket nem követett volna el. Omi mindnyájan a rosz gondolatok, vétkes szándékok esélye alatt élünk, melyek fenyegethetik életünket. A törvény nem véd minket. Úgy látszik, csak a fejedelem élete látszott elég becsesnek arra, hogy kivételes biz­tosítékot érdemeljen : a fejedelem elleni össze­esküvést az állambiztonsága elleni össze­esküvéssel azonosítják, ugyanazon bírákkal, ugyanazon büntetéssel büntetik őket, de épen ez­által az összeesküvés politikai jellemét isme­rik el, mely osztozik természetében és mely így volt minden időben, minden törvények alatt. Mindez a büntetőjog abc-je, és ha az ember jogász, mintegy szégyenli rajta időzni. Egyéb­iránt azon időtől óta, hogy 10 évvel ezelőtt Le­dru Rollin Ugye először felmerült, maguk a 2-ik császárság criminalistái is elismerték azon el­veket, melyek e tárgyban­­ maga a világosság. 1853-ban La Guerroniére, most követ, senator és államférfi, mint követ előadta a büntetőjog 86 és 87. § nak helyreállítására vonatkozó tör­vényt A 86. czikk halálbüntetést szab a császár élete és személye elleni merényletekre. És az előadó mégis kimondá, hogy a­, új törvény örökre felforgatá a vérpadot. Miért ? Mert a törvényhozó test bizottmánya, humánusabb lévén, mint a törvény, a deportatiót tette a halálbüntetés helyébe, nem az élet, hanem a kormányforma elleni merényletre. És ekkor mondá La Guerro­­niére az 1832-iki törvényről, hogy az tette meg az első lépést a politikai vétségekben a halál­­büntetés eltörlésére, mert elválaszta az összeesküvést a „merényl­et­­t­e­l.“ így kell most is. — A „Gaulois“ ez ügyben ezt írja : „Egyéb­iránt a körülménynél nem hagyhatjuk említetle­­nül azon levelet, melyet a második császárság egyik kitűnő tagja, Delangle 1359-ben Ledru Rollinhoz intézett. E különös okmány így hang­­zik : Mint Ledru Rollin régi collegája szeretném megkímélni őt a törbeeséstől. Ennek következ­tében értesítem őt, hogy első kísérleténél az iránt, hogy Francziaországba visszatérjen, el fog fogatni és Cayennebe szállittatik. Nem akarunk botrányt.“ Éhez se kell több commentár, mint az, hogy az 1859-iki igazságügyminiszter irta. — A császár a minisztertanácsban két óráig vett részt. Azután az egyes miniszterekkel be­szélt, főleg Le Boef hadügyérrel beszélt soká. Orvosai : Nelaton, Fauvel és Arrisart, kikhez csütörtökön dr. Ricord is csatlakozott. Közös tanácskozást is tartottak, a császárt naponta két­szer látogatják. A császárné Bastiába megér­kezve, Toulont csak azután hagyta el, hogy a császár egészségéről megnyugtató hírt ka­pott Párisból. Azt mondják , ha a császár javulása tart, a császárné Corsicából Civita- Vechiába megy és egy napra a pápát meg­látogatja. A minisztertanácsban Magne és né­hány társa a törvényhozó test minél előbbi egybehivása mellett emelt szót. 27-én a császár egészségében jelentékeny javulás állott be, az éjét láz nélkül tölté, étvágya visszatért és 28-án délben Fleury karján a St. Cloudi kertet megsé­tálhatta, várhegyi állóhelyünkből kimutatjuk egyszers­mind a viski Mabér sánczot, Marcus Aurelius római táborerődöt, a távol láthatáron Balassa- Gyarmat mezejét, hol nádoraink s országbíróink, emitt közelebb Hidvéget, hol Hont vármegye ren­dei a 14. és 15 dik századokban sátorok alatt törvénykeztek; a román építészetből, a nagysá­gos Huntok egyik már hetedfélszáz éves tem­plomának, sajnos­­ romjait, Csalamián, s a sági piemonti monostornak díszes portáléját; rámu­tatunk Drégely romvárára, melyet Szondi és társai vére megszentelt; a Magaslat derekán pe­dig a most egyszerű Királyházra, de mely egykor az igazságos Mátyás király vadász­laka ; s mellette a királyné pali­áj­a, mely nejének és udvarhölgyeinek sátorhelye vala­ szóval, egymásra következett öt rendbeli civilisatiónak élő tanúit szemlélhetjük ! E helynek pedig s az egész Hontvármegyé­­nek háromszáz éves történetét a 13-dik század közepétől a 16-diknak közepéig lirta és képvi­selte az ipolysági piemonti convent. ígéretét birjak e megye jeles fiának, Ipolyi Arnoldnak, ki kétszáz nehány magyar kanonok társai kö­zöl egyedül jár az öt előző, Katona, Pray, Kol­ler s Fejér György dicséretes utam­, hogy ez egykor nevezetes convent történetét, melynek történetével a megye 's néhol az egész ország története összeforr, megm­ondja: addig is mig ez bekövetkeznék, vegyék a történelmi társulat tagjai, vegyék az olvasók e helynek az Ipoly­ságnak történeti rövid ismertetését. Ság nevű népes helység, különféle mellék­névvel: Karancs-, Rét-, Szombat-, Király-, Tá­­pió-Ság, Ságvár sz. mi­­­tegy húsz van szerte az országban, sőt hegy is van tudtommal kettő: egyik az, mely Vasban a Kemenesalja síkjáról, száz öl magasra emelkedik, másik, Hontban Szob határában, melynek gránitvágásaiból a fa­­ragott kő a közel Budapest és a távol Bukarest utczáinak burkolására hordatik , de mindannyi Ság közt, akár régi,"akár ujabb"nevezetességére nézve : I­p­o­l­y-Ság hajdan mint hiteles hely, jelenben pedig mint Hontvármegye székhelye, a legnevez­etesb. “ Ság, eredeti magyar szó s hajdani jelentése : hegy volna. Ipoly előnevét az Ipoly vizétől, melynek jobb partján települt, nyerte, írják : Saag- Ságh- tótul Stach-nak is. Eddigelé világot látott régi okmányaink kö­zül, melyek Ságról szólnak, legrégibb az, mely­ben IV. Béla 1237 ben Zólyomban kelt levelé­ben, az esztergomi egyházat, az atyja által neki ajándékozott Hont várhoz tartozó Ságföldén, egy harmadfél ekényi területnek és egy malom­helynek birtokában megerősíti. Knauz : Az esz­tergomi főegyház okmányaira II. 37. A váczi káptalan 1245-ben, Guga és Egyed rokonok közt, Sáró, Bálván és Ság birtok fölötti szóbe­li egyezkedés iránt bizonyságot tesz, miszerint Guga-Gyügy ? Péter fija, és László Adrián fija, és Egyed, Rúgás fija, osztályos atyafiak úgy egyeztek, hogy Sáró és Bálván , Guga és Lász­lónak, Vág pedig Rúgás fiának, Egyednek adas­sék osztályrészül. Fejér Cod. IV. I. k. 336­­. Sá­rói László utódiból vált ki az 1553-ban kihalt Lévai Cseh család. — 1254-ben, az esztergomi keresztes convent bizonyitja, hogy Gyarmat és Tamás Csiszár fiai, meg Bálint és Pete azok ro­konai egy­­­más felől pedig a fentebbi Egyed Rúgás fia­sági nemes a convent előtt megjelen­vén, az elsők élő szóval előterjeszték, hogy Egyedtől 63 hold földet kaptak, oly feltéttel, hogy a királyi seregnél Egyeddel együtt min­denkor megjelenni tartozzanak, ellenesetben Egyed és fiai török és fiaiktól azon ajándék föl­det visszavehessék. Fejér IV. k. II. 2591. Fenn­maradt még ugyanezen Egyednek, két más sági nemessel, az esztergomi káptalan előtt kötött szerződése, melynek erejével ezek birtokát ki­­lencz marháért megveszi. Knauz II. 123, 127. Azonban ezen Ság, melyről eddig szó volt, ugyancsak Hontmegyében, mint alsó Ipoly-Ság, Tölgyes táján lehetett, mert az Ipoly, mint nyu­­goti határ, és a szomszédban Bérsén és Garna ma Ganád emlittetik; a minthogy Tölgyes hatá­rában egy dűlő máig Ság földé­nek ne­veztetik. A jelen I­p­o­l­y - S­á­g hajdanára nagy fényt vet IV. Bélának 1256-ban kelt okmánya, melyben a király Viski Péter honti várjobbágy-­­ tól elkérvén viski részbirtokát, cserébe Ság föl- i­dének felét adja, egyszersmind Pétert, a vár- s jobbágyok sorából a királyi szolgákéba,­­ or­szágos nemesekébe emeli. A határjárást egyúttal Bach mester teljesité, kinek előadásából az tű­nik ki, hogy ekkor Ság a Korpona Pataknál , Kis-Tur mellett feküdt. Az első és főhatár: a Hradiska, a mai várhegynél kezdődött, holott egy másik határ is, a sági egyházé, s egy harmadik , az udvarnokoké vala. Többi határ­pontok : az óriások árkánál,­­ a Korponától a Lipoldi patak és Kürtös patakáig, mely utób­biak máig azok ; de a magolfa, seylifa, füzifa, juhar akkor jeles határpontok, mi ma nem lé­teznek. Knauz II. 82. Mint Sággal szomszédok emlittetnek ez időből: Ú­­­v­á­r­falu, ma pusz­ta, T­e­s­m­as v. Tismos, hol királyi vadászok laktak. Paressav, Prousa ma Szur­dok és Ságisydó a mai Komály táján, melynek 1258-ks határjárásában előfordulnak : Sárkörtés, Általpallag, Hosszupallag, Homtolókő, Sertéshegy, Bányapatak st. Az Albert király halálát követett pártviszá­lyok súlyát, Ság is keservesen érezte. 1444-ben, a gyarmati Bal­ás fiai, mint lengyel László pártiak a német-cseh párti Bálint prépostot és szerzetes társait a kolostorból kiűzték, a zárdát várrá alakították, s a szerzetnek 8000 forint kárt okoztak. A király ugyanezért a csendhá­borítók ellen vizsgálatot rendelt, de az a várnai veszély miatt abban maradt. 1446-ban ismét László, Lévai Péter vajda fia, és társa F fi­a­i László, a sági kolostort erőszakkal feltörte, kirabolta, drágaságait, zászlait, tizenegy ezüst kelyhét elvette, a barátokat megverte, ruháikat letépte, az okmányokat szétszórta, róluk a pe­cséteket leszakgatta, s a szerzetnek és jobb­ágyainak marháik elhajtásával összesen 16 000 arany forint kárt okozott. Mi lett az országbíró Palóczi László által vizsgálatra kiküldő­­ váczi káptalan jelentésének eredményet nem tudjuk. A szerzet még 1511-ben is pörlekedett a lévai Cseh családdal az elrablott okmányok vissza­adása végett. A hussziták is gyakran dulakod­tak a sági prépostság jószágain. Bonfini írja, hogy Hunyadi János egy ízben a cseheket a sá­gi kolostor alatt megverte. Midőn Balassa Zsigmond 1530-ban a bozoki piemonti prépostságot, a barátokat szétkerget­vén, vagy levágván, elfoglalta­ a ságiak,kincsei­ket s a hiteles levéltárt Garan sz. Benedekbe mint biztos helyre szálliták. Buda-, Vácz-, Esztergomnak török kézre jutása után pedig az 1546 : 44. tcz. egyebek közt Sági Pásztó kolos­torainak és Drégely várnak országos munka s költséggel leendő megerősítését elrendelte. A sági várda első kapitánya Thuri György volt, ugyanaz, ki husz évvel utóbb 1566-ban Bakony- Palota várát a fehérvári basa ellen megvédte. 1550-ben Jakusics Ferenczet látjuk a várda kor­mányán, ki a Szécsén felől erre felé portyázó vá­czi törököket véres fővel visszautasitá, s kezeik közül negyvenöt keresztyén rabot megszabadí­tott. 1552-ben Drégely elestével Ságot is feldúlta a török. A szerzetesek, kik menekülhettek, Sz.­­Benedekbe,az ottani benczerendi atyafiakhoz me­nekültek, holott testvéri fogadtatásban részesül­tek, s ugyanott egymásután kihaltak. — A sági levéltár maradványa utóbb Sz.­Benedekből az ittenivel együtt Pannonhalma sz. Mártonba vi­tettek, s megkereső parancs mellett az ottani főapát adatta ki az okmányok másolatát. Bocskai István erdélyi fejedelem, a sági pré­postság jószágait kedves embereinek adomá­nyozta el; miután pedig az 1608-as országgyű­lés az ily elfoglalt javadalmak visszaadatását rendelte. Ruber Pál prépost ült, a már szerzet nélküli jószág birtokába, s ezt az idegen Verancz Fauszt ellenében is, ki a sági prépostságot, idő­közben mint állítólag megürültet, a pápától fel­kérte, megtartá, ebben a megye nagyobbrészt protestáns rendei által is támogattatván. Ruber után Majthényi László, utána később Szelep­­csényi kardinal primás viselte a prépostság czi­­mét, s húzta a javadalomnak a török által igen korlátolt maradványait. Bethlen Gábor 1620-ban egy időre 10.000 forintért Pécsi Györgynek veté zálogba a sági prépostság jószágait. Ság és vidéke, két ízben uralta a törököt. Elsőben Drégely esete után 1552-töl 1595-ig, másodízben mint hódultsági község 1626-tól 1686-ig, t. i. Budának visszafoglaltatásáig. — 1626-ban a porta-összeirás Ságon egy egész portát tüntet fel, 16 mind egy negyed telkes gazdával, ezeknek nyolcz lova s 40 darab ökré­vel, a tizenhat gazda közöl mégis ötnek marhá­ja nem lévén, ezek mint házas zsellérek írattak össze. A dicali 8 összeírás, 33 családapát mutat fel, 238 dicával. A törökkeli valamely határigazitás alkalmá­­val, Ság és Tesmag közt egy árok vonatott melynek nyomai több év előtt még látszottak, s pogányároknak neveztetek, melyen túl a török,innen a német császár uralkodott. De a török uralma az árkot túlhaladta, s a 17-dik század második felében már az egész megyét meghódoltatta. A mezőváros régi pecséte 1665-ből való : egy püspök süveges, pásztorbotos prépost, ily körirattal : Sigillum oppidi Saag 1665. Anyai­könyvei : 1675 ben kezdődnek. A városnak régi okmányai ha voltak is, a gyakori tűz által el­vesztek. I. Leopold császár és király, a régi sági pie­monti prépostságnak a töröktől visszafoglalt jó­szágait, 1688-ban a jezsuitáknak ajándékozta, kik a nyert birtokot két részre akép oszták, hogy a s­á­g­i administráturának : Ság, Tes­mag a mellék Olvár, Lipócz és Parassa v. Szur­dok pusztákkal, és Alsó-Palojta,­­ a p­e­cse­ni­c­z­i­n­e­k: Pecsenicz, Nádas, Egeg és Alsó- Almás jutott. A ságiak, a régi piemonti zárda és monostor romjain, a magok máig fennlevő lako­s gazdasági házát és 1734 ben 24,400 ft költséggel templomát fölépiték, mely utóbbi azonban 1832-ben leégvén jelenleg a kettősto­­rony igen szerény tetővel födezik. Az Ipolyon álló kőhidat ugyanők épiték 1769-ben. Fölemlítendő, hogy 1704 végén II. Rákóczy Ferencz itt Ságon fogadta az erdélyi küldöttsé­get,mely ottani fejedelemmé választását neki hí­rül hozta. A jezsuita rendnek 1772-ben eltöröltetése után 1776-ban Mária Terézia, a sági uradalmat , a rosnyai,­­ a pecseniczit, a beszter­­czebányaiuj püspökségek káptalanainak adományozta, azóta Ipoly-Ság, a hozzátartozó két falu s három pusztával, a rosnyai kápta­lan uradalmát képezi, mig a sági prépostság jezs­­me, valamint a bozokié és a zebogányié,királyi­­lag, valamely esztergom-főegyházmegyei áldoz­­nak adományoztatok. (Folytatása következik.) ÚJDONSÁGOK. Pest, aug. 31. — A Szigligeti tiszteletére rendezett lakoma ma d. u. egy órakor volt a Frohner-szálloda nagy termében. Több mint het­ven vendég gyűlt össze, irók, művészek, műba­­rátok, köztük gr. Ráday Gedeon, ki — mint a színházigazgatás ideiglenes vezetője — az asz­talfőn foglalt helyet, s az első áldomást mondó, ősi szokás szerint a királyért, ki pártfogója volt a nemzeti színháznak akkor is, midőn a Bach­­korszak czivilizátorai minden magyar nemzeti intézetre egymásután mérték a csapásokat. Él­­teté továbbá a királynét, mint honunk védasz­­szonyát s a föld legszebb királynőjét. A máso­dik toasztot Zichy Antal mondá, Szigligetit, annyi jeles színmű szerzőjét éltetve. Ugyan ő érte emeltek később poharat P. Szathmáry Ká­roly és Rózsaági. Szigligeti kedélyes és meleg válaszban köszönte meg barátainak jóságát, igen szerényen szólva önmagáról, s áldást mond­va mindazokra, kik a nemzeti színházat szelle­mi és anyagi eszközökkel virágzásra segíték. „Ha nincsenek többé sorainkban — úgy­mond, — legyen emlékük áldva; a kik pedig még együtt küzdenek, azokat az isten még sokáig éltesse!“ Feleki egy levelet adott át Szigligeti­nek, melyet ő hozzá a még folyvást betegeskedő Tóth József intézett, kinek­­ a jelenlevők zajos éljenei közt kívánta, hogy mielőbb visszalép­hessen a színpadra, melynek egyik büszkesége volt. Zichy Antal gr. Ráday Gedeont s a távol­levő Radnótsáy intendánst éltető, Deák Farkas Erkel Ferenczet, Szigligeti a jelen volt dr. Wald­­steint, a porosz „Ostsee“ szerkesztőjét, ki vála­szában az ünnepelt magyar színműíróért, aztán Magyar- és Németország jólétéért emelt poha­rat. Tóth Kálmán — felszólításra — a jubilae­­um alkalmával írt elmés költeményét olvasta föl, melynek végén azt kívánja Szigligetinek, hogy oly kevés borús napja legyen hosszú éle­tében, a­mily kevésszer történik, hogy az aka­démia száz aranyai a m­ás kezébe tévednek. Szigeti József igen vig­­pnsztot mondott Gyulai Pálra, kinek — úgy­mond — haja, szeme, ka­bátja, kritikája fekete, óhajtva neki, hogy ad­dig éljen, míg haja és kritikája egészen megfe­­héredik. Gyulai pedig Lehmannt élteté, örülve, hogy „kisebb“ ember nála. így folyt vidáman, barátságosan, több óra hosszán át e kedélyes lakoma, melynek sikerült rendezéséért főkép Feleki Miklóst illeti meg a dicséret. •­ A magyar ki­r. koronaőr­s­ég, mint értesülünk, jövőre 60 emberből álland. Ez őrség ő felségének Budán tartózkodásakor test­őri szolgálatot is teljesít. Öltözete vörös attila s ezüsttel zsinórzott magyar nadrág leend, azon­kívül medvebörföveg. — A budai várban tegnap valaki F. S. jegyű pecsétes levelet vesztett el, melynek belsejében 468 ft 50 kr volt. — A kilenczedik huszárezred Magyarországban lesz ezentúl elhelyezve és pe­dig Pozsony és Mosony megyékben.­­ A jövedéki adó megállapítása vé­gett kirendelt bizottság a Lipótvárosban az aka­démia épületében e folyó évre nézve most kezd­te meg működését, s szakadatlanul folytatja azt a régi házszámok szerint sorjában. A házak számai, minden nap ki lesznek írva az akadé­mia épületének kapuján, hogy az adókötelesek a tárgyalás napján vagy személyesen megjelen­hessenek, vagy megbízottaikat küldhessék el, hogy adóügyeiket ideje korán elintézhessék. — Ki a m. természettudósok fiú­ra e­­ gyűlésére beíratta magát, s igazoló jegyét használni nem akarná, szíveskedjék azt a be­­iratási díj megtérítése ellenében holnap déli 12 óráig a „Hon“ szerkesztőségénél átadni. — Névváltoztatás: Kropf György vezetéknevének „Rákosi“-ra, Teichlinger Fe­­rencz Mihály „Réthi“-re, Wertheimer Boldizsár „Erdekire“-re, Fritz Nándor „Békési“ re, Jed­­linszky József „Fenyvesiére kért átváltoztatása belügyminisztériumi rendelettel megengedtetett. — Pályázat. A lévai takarékpénztár­nál a könyvvivői állomás megürülvén, annak betöltése az igazgató választmány által jövő sept. hó 15-dikre lett határnapul kitűzve, mely határnapig a vállalkozni kívánók kellőleg fel­szerelt kérvényeiket az igazgatóságnál nyújthat­ják be. Ezen állomás 600 ft évi fizetéssel s ezer forint biztosíték adási kötelezettséggel van ösz­­szekötve.­­ A budai városkapitányság tegnap nagyszerű kutatást tartott, melynek oka a következő volt: Egy kőmives legény, ki egy leányt akart kivinni Konstantinápolyba eladni, elcsipetett s bezáratott. A kőmives legénynek minden pénzét, mit zsebében találtak (26 írt) elvették. Azonban kabátja gallérjába még 500 frt volt bevarrva, mit börtöntársai valamikép észrevevén, mig a pénz tulajdonosa aludt, ki­fejtették. A kőmives legény, kárát­­észrevevén legott lármát csapott s a kapitányság a nyomo­zást azonnal megtevén, 350 ftot egy kefének üres fogójában s a többit egyik rabnak csizmaszárában találták meg. E lopásban 8 ember volt részes. — Papi önkény. Privigyén a polgár­ság f. hó 21-én közgyűlést tartván a felekezet nélküli iskolák fölállítását elhatározta, s az oda való pap által törvénytelenül összeállított isko­lai széket hivatalától feloldván, uj iskolai szé­ket állított. Ekkor kapta magát a pap, fölsza­ladt a szószékre s ott naponkint oly rettenete­sen prédikált a közös iskolák ellen, hogy a sze­gény népet rábírta, mikép az aug. 21-én hozott közgyűlési határozat ellen petitiót írjon alá s a szószékből az újból választott iskolai szék tagjait istentől elrugaszkodott gonoszoknak, hi­tetleneknek híresztelte. A város polgármestere, látván,hogy a papi ravaszság által fanatizált né­pet kijózanítani nem képes, hivataláról lekö­szönt , mert a plébános a petitiót beadta a vá­rosi tanácshoz s közgyűlést kért az aláirt jégre­­vezetettek nevében. A tanács ezt megtagadván, a plébánost megintette s rendre utasította s figyelmeztette, hogy további lépésektől tartóz­kodjék. De bit erre a megcsökönyösödött plé­bános nem is hederitett, hanem beharangoztatván nagy misére, annak végével a népet a városhá­zához csödité s küldöttséget inditott a leköszönt polgármesterhez, hogy álljon elő. — Ez nem ment ugyan föl a plébánosnak egyházi átokkal garnitozott fenyegetéseire sem, hanem azért a pap sem confundálta magát. Polgármestert he­lyettesitett, a felekezeti iskolák mellett beszé­det tartott, a közgyűlésnek a közös iskolákra hozott határozatát megsemmisítette s a feleke­zeti iskolák fölállítását elhatároztatta. E botrá­nyos eljárásért a botránykozó és rendfölforgató pap kétségtelenül feleletre fog vonatni, de óhaj­­­tandó volna, hogy a galiba csinálót példás bün­­t­­etés érje, nehogy az ily métely, más határban­­ is elharapózzék. ”­a Gr. Ráday Gedeon kir. biz­tos „Szabadkára érkezett s már ott tartózko­­dása után 4 óra múlva 11 orgazdát s 2 gyanús egyént csipetett el, kiknél tömérdek vásznat, selymet, órát, gyűrűt s egyéb csecsebecsét talál­tak. Onnan Zomborba utazott a kir. biztos, hol két csendbiztost, — kik a rablókkal czimborás­­kodtak — függesztett föl hivatalától. — Hát Macsvánszky? — Aug. 29-én száz éve volt annak, hogy József császár Slawikowitzban saját kezé­be vette az ekét, szántott vele. Az austriai nép, melyet a papi reactió különösen fogékonynyá tett ez időben József császár emléke iránt, nagy pompával ünnepelte meg e momentumot. Kéj­vonatok érkeztek mindenfelől, telve vendégek­kel, és az ezen ünnepélyre összegyűlt néptömeg 25—30 ezerre ment. Az emlékoszlop három feliratban hirdeti a császár ezen tettét: Morva­ország felé cseh, Austria felé német, Magyaror­szág felé latin nyelven. Jelen volt ezen ünnepé­lyen Károly Lajos félig is, és Giskra belügyminister. — Egy tébolyodott szerzetes. Nemrég hire járt a lapokban, hogy a pesti szer­vitakolostorban is egy barátot ubrikál­­n­a­k már vagy 20 év óta. Most erre nézve az „Ellenőr“ a következő fölvilágosítást nyerte a fentjelölt zárda priorjától: Koppensteiner Károly szerzetes 1845-ben Fraknóban elmeháborodottá lön. Ekkor Pestre hozatott s itt ápolták a zárdá­ban 1848-ig. A baj azonban mindinkább fokozó­dott, annyira, hogy még ugyanazon évben, vagy­is 1848. a pesti Rókuskórházba szállíttatott gyógyítás végett, hol egész 1854-ig maradt. Az őrülési rohamok csillapulván,ekkor ismét vissza­vitetett a zárdába, s azóta ott él. Egész napokon át nem tesz egyebet, mint hajadonfővel a kertben sétál; nem beszél senkivel. Lakása és élelmezé­se azonban ugyanaz, mint a többi szerzetesé. Hatvanhét éves, ősz ember.­­ (Beküldetett.) A napokban igen szép példát hallottunk egy beteg nő által majdnem sírva elbeszéltetni a háziurak humanitásáról. Történt ugyanis anno dai 1869. martius havá­ban, hogy egy bizonyos házi ur,­­ azon basi­­bozukok egyike, kik a jelen szállás-szükségben nem csak annyira mennek, hogy az emelkedett adót a lakókon kivegyék, hanem azt valóságos tatárdiánszerű zsarolásokra használják,­­ még egy emeletet akarván huzatni Lázára, felszóllí­­totta a lakókat, hogy azért csak maradjanak bent, nem lesz ez nagy alkalmatlanságukra. Ar­ról természetesen nem volt szó, hogy majd csak a falakat fogom imitt amott betöretni s még természetesen néhány napra ki is kell költöz­nötök, mert különben nyakatokba bull az eső, majd aztán a kéményeket fogom újra vágatni, a miért aztán csak pár hóval ez­előtt saját költsé­geteken festetett szobáitokat festethetitek újra. Mindezt azonban a félesztendei pokoli zavarral együtt eltűrte az illető úri család, azon remény­ben természetesen, hogy legalább aztán békés maradásuk lesz még egy pár évig. S most mégis mi lett jutalmuk, hogy e félesztendei kínért hű­ségesen fizették a szállásbért ? Az, hogy mindjárt a legelső fertályra g3-ad részszel „sten­gerolták“ a már különben is drága szállást, annyira, hogy most midőn a sok nyugtalanság miatt a nő meg is betegedett,­­ lehetlen megtartaniok a szál­lást. Mégis ha egy félév után tették volna ezt hagyj­án ! Különben tudnánk ez úrról mondani még többet is, például, hogy ha valamelyik la­­kót idegen keresi, hogy meri az az első fes­tett garadicsot koptatni, mikor a hátulsón kel­lene felmennie, a­melyik csak meszelt, ezért már kész a felmondás, stb.­ ­Megjelent irodalmi és zeneművek. A nyelvészet mint természettudomány. Ponori Tewrewk Emil. Pest 1869. Ára 40. kr. Kapha­tó Aignernél. Nemzeti színház. Sep. 1. „A béke bontó“ vigj. 3 felv. A „Hon’­ín­agán sürgő 11 . e­v. PÁRIS, aug. 31. China képviselője, Bur­­linghame, kormányától távsürgönyt ka­pott, melyben az, az Európával és az

Next