A Hon, 1869. október (7. évfolyam, 225-251. szám)

1869-10-01 / 225. szám

225. szára. VI l. évfolyam. Reggeli kiadás. Pest, 18B9. Péntek, oct. i. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.az. földszint ; Előfizetési díj: \ Postán küldve, ragy Budapesten házhas hordva reggeli de esti kiadás együtt: 1 hónapra « .,. . , , , , 1 ért. o hónapra «"* « * » , . . Ss 6 hónapra «... . , 11 , A» esti kiadás kül9nkflldóseórt felülfiaetóe iuLvoakint ..........................................30 kr. Az eiefi sotés as óv folytán minden hónapban aiogkesdhetó, s ennek bármely napján tórtónik és, lamdenker a hó eled napjától fog esánilttatai. ................................ PO LITIKAI ES KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziefc-tere 7, u. Beiktatási *ftf: 1 hasábos Uyfóle betű sora . . . 7 kr. BóJyegdij minden be gtatáeárt . . 30 „ Teqedelmee birdetóeek tbttbsaóri beikumU mel­lett kedvezőbb fUtótelek sósat vótetnek fiit — Nyilt-tóri 6 hasábos petit sor ón . . 'it kr. 00F"' As elSfisetóeí- ót -hlrdetmány - dij a lap kiadó-hivatalába Miden dS. £ lap szellemi rimát illető minden ItS* iemóny a eeerkeaztóséghamlntáeendó. Bármentetlen lévaiak esek ii csert k-a*kv>’ fogadtatnak el. tciftfi z e t í M felhívás a kóaatka-fclapokra t HON V, évre */, évra 1 bóra *1 ki- ft kr ft kr lí — 6 - * — A* esti kisdia postán külSn büldóseiit thltUf«»’A. , 1 80 — 80 — 80 m. un nSTÜKÖS mim Bods­pesten 10 — pőstto H — 6 — 6 00 70 90 Ó0 — ­- 40 &e éli’ tíeeiósi dij a* illet# lap crime alatt Pestre as tlá th*uaiumu liiad&hivatalába (Barátok (ere 7 dik ssám) ntósend#. PEST, SZEPTEMBER 30. A pápai követválasztás előtt. Midőn e sorok Pápára érnek, akkorra Pápa város azon magasztos izgalom kö­zepette lesz már, mely a legszebb polgári jog élvezetével, a legszentebb polgári kö­telesség gyakorlásával együtt járni szo­kott. E jogot igénybe venni, e kötelességet teljesitni, nem kétkedünk, sietni fog a pá­pai választó kerület minden választóké- pes polgára. Sietni fog annál inkább,mert a jelen alkalommal a pápai választókerü­letnek kiválóan fontos szerep jutott. Nem minden választó kerületnek van alkalma egy Trefort és í gy Horn közt választani. Amaz egy nagyhatalmú párt diadalsze­kerén vonul be Pápára, mely párt soktól megfosztott bennünket, a mi szent és be­cses volt nekünk, és sokat hozott reánk, a mit még ellenségünknek sem kivánnánk, de végre is eredményekkel kápráztatja a szemeket, csalhatlannak hirdeti magát, és hatalmára féltékeny, és kiváló férfiait min­den erejével szokta előtérbe tolni. Azon­felül Trefort Ágoston publicista, kinek a múltban nagy figyelem kisérte iro­dalmi működését, államtudós, kinek tevé­kenységétől egykor sokat vártunk, pénzember, pénzügyi capacitás, keresz­tyén, és egy szóval — a jobboldal je­löltje. Horn azon párthoz tartozik, mely még csak most küzd az eredményekért, — ha­nem ezek az eredmények a nemzeti érzü­let legdrágább kincsei, a haza jobblété­nek, a mi szilárd meggyőződésünk sze­rint, legértékesb biztosítékai. — Horn azon faj szülötte, melyről egykor Trefort Ágoston azt mondta, hogy nincs „becsü­letérzülete,“ s melyet pár év múlva még­is Trefort pártja a uemzettestbe felvön, igaz, hogy csak félig vette fel, hanem már ezzel is ugyancsak dicsekszik. — Horn a democratia tanain végezte életis­koláját, s a szabadelvüség légkörében, a haladás eszméin nőtt nagygyá. — Mig Trefort a müveit magyar nemzetet a hazából kiűzni, sannak helyébe egy bar- bar magyar nemzetet telepitni töreke­dett, addig Horn, a franczia tudományos­ság itélöszéke előtt nyert pálmáját haza hozta, mert elég műveltnek találta nem­zetét arra, hogy e pálmát annak körében növelje terebélyes fává. — Horn a jövö embere, kitől igen sokat, kinek pártjától mindent várhatunk. — Horn nem vitt sem hatalmat, sem pénzt, sem kápráztató Ígé­reteket, sem parancsul szolgálható aján­latokat Pápára, csupán egy ember kar­ján ment oda, ki öt elvtársainak egysze­rűen bemutassa; ,de az az egy ember — Jókai. Ily két egyén közt választ oct. 2-án a pápai választókerület. Mi nem ismerjük egyénenkint Pápavá­ros választó polgárait, de két jelből Ítél­ve, azt kell hinnünk, hogy körükben mél­tán számítunk Horn választatására.Egyik jel az, hogy egy oly kitűnő egyén, mint Nagy Ignácz, ki az országgyűlés múlt ülésszakán a balközép elveit oly hatható­san és elismerésre méltón támogatta, Horn javára lemondott, és az ö megválasztatása mellett buzgólkodik; másik jel azon meg­tisztelő fogadtatás, melyben Horn, egy alább olvasható távsürgönyünk szerint Pápán részesült. — Mindamellett is, — vá­lasztási esélyekről ember előre jót nem állhat, — nem lehetlen, hogy Horn e vá­lasztásnál többséget nem nyer. Hanem ez esetben nem Horn lenne a vesztes, ki a magyar képviselöbáznak úgyis mulhatla- nul tagjává lesz, — hanem a pápai vá­lasztó kerület, mely elmulasztotta a ked­vező alkalmat, hogy Horn Ede tehetségei­vel a magyar képviselöbázat megajándé­kozza. Kunsági. A határőrvidék lázas-állapota. ~r—*-----------— Pe st, sept. 30-án. Mikor minisztereink a kormányt átvet­ték, az egész ország osztatlan rokonszen- vével találkoztak. Ä faj és pártviszálynak sehol sem mutatkozott nyoma. Bizalom­mal üdvözölte a minisztériumot a bel- és külföld. A határőrvidék várta megszaba­dulását a katonai zsarnok rendszer alól. Nem igényelt a nemzet mást, mint hogy a kormány az 1848-dik évi reform és nem­zeti önállás alapján haladjon, gyógyítsa a múltak sérveit és hozza helyre a 19 évi mulasztások hibáit és bűneit, miszerint országunk kultúrája elérhesse a haladás azon fokát, melyet a nyűgöt nemzetei, a reánk nézve kárhozatos 19 év alatt elértek. Nem mondhatnék, hogy a miniszteri tárczaosztás napjaiban nem szállta volna meg aggály számos hazánkfiainak lelkét, de azért készek voltak a minisztériumot, lelkűk egész hevével támogatni. De alig történt meg a tárczaosztály és már is lát­ni kellett, hogy a kormány nem a jogbiz • tositás, hanem a jogfeladás útjára tévedt, és hatalma feletti örömében, minden öntá- j jékozás és széttekintés nélkül pártszaka­dást idézett elő. Oda vitte a dolgot,, hogy most a határőrvidéken, lázitó proclama- tiokban álnoksággal, ravaszsággal és vér- boszuval vádoltatik nemzetünk, melyre a czigányfaj czimét adják. Pedig azon nép három év előtt Zágrábra és Pestre tekin­tett, hogy jöjjön meg öreá nézve is a meg­váltás országa. És nem múlik nap, hogy kormányunk tehetlenségének újabb még újabb szomo­rú eredményeit nem kellene tapasztal­nunk. Azt hitte, ha kétes bécsi barátokra szert tett és ha egy hivatal-seregre tá- maszkodhatik, az ellenzék hazafias figyel­meztetéseit szélnek bocsáthatja. Közepet te vagyunk a react)ónak. Terjesztik a lá­zitó proclamatiókat, és megint hangzanak ellenünk a feledékenysé gtöl megőrzött Jellasich-dalok. Nincs hossza-vége a felizgatott határőr­vidékről jövő híreknek. Az agitatió már külföldi lapokba is átmegyen; fö refrainje az : hogy a határőrvidék sorsáról más nem intézkedhetik, mint ö maga, hogy le nem teszi a fegyvert, melylyel jogait és érdekeit védelmezheti. Most egy más, jel­lemzőbb hang is vegyül az izgatásba,mely elárulja, hogy nem a Száva vidékéről, ha­nem az Ens és Duna mellől jön. A legfőbb hadúrnak, mondják, egyedül áll jogában a határőrvidékről rendelkezni, mert az hódí­tás jogán jött birtokába. Máskor megint halljuk, német vér-áldozattal foglaltatott vissza a töröktől, és róla az intézkedik, kinek tényleges birtokában van, és termé­szet szerinti gyámja és kormányzó közege a határörvidéki lakosságnak. Az izgatás ma sem más természetű, mint 1848-ban volt. Nem a birtok és elv- czim változott, hanem csak az álarcz. Most ezen álarcz íz erdőségek kérdése, amely a reactiónak egy uj fegyvere elle­nünk. Iíorvát társaink elhitették volt ma­gokkal, hogy Bécsben a magyar-horvát viszályt nemzetiségi és függetlenségi érde­küknél fogva támasztották. Most is kor­mányunkkal együtt abban a tévedésben vannak, hogy a határöri katonarendszer szigora csak lassanként megszüntethető, miszerint a határőrök a kenyérkeresetre módot találhassanak és a polgári foglal­kozást megszokliassák a nélkül, hogy ki­csapongásokra vetemednének. Hiszen nyil- váu állították, hogy ha a határőrök a ka­tonai fegyelem szigora alól felszabadul­nak, vagy Zágrábot, vagy a bán állítóla­gos mondata szerint Gratz városát megró’ hanják és kifosztják. Mit fognak most a proclamatióra mondani? Nagyobb vádat a katonai rendszer el­len, melynek szárnya alatt a polgári hata­lom ellen a lázitás üszkét elvetik, csak­ugyan lehetlen emelni, és a hadi kormány, midőn az őrvidéket ily fegyelmetlennek mondja, akaratlanul az önvádban czélját is elárulja, mert ha századok alatt a ha­tárőrt katonai kormányzattal polgárosíta­ni nem tudta, azt nehány év alatt még kevésbbé fogja tehetni. Maga az erdőség! ügy izgatási és halogatási eszköz, és ha a dolgok csakugyan arra megérnek, hogy a reactiónak a határőrvidékből ki kellene vonulni, ne találjon ott mást a magyar-horvát, kormány, mint szegénysé­get és fellázadt népet. Soha s*m érjük el azon szerencsét, hogy a magyar kormány eljárásában mást látnánk mint tehetlenséget és tájékozat­lanságot. Azt mutatta leginkább a határ­öri ügyben is. Szadova napjai után a ha­táröri ezredek feloszlatására nem kellett egyéb, mint egy horvát és magyar kor­mánybiztos kiküldése. A katonai kor­mányzat megszüntetése nem igényelt vol­na több időt, mint az erdélyi határőrség feloszlatása. A naponként támadó uj nehéz­ségek egyedül a halogatás elmaradhatlan következményei, azon utón pedig, melyen a kormány eddig tévedez, jövőben sem várhatunk oly eredményt, mely területünk egységét biztosítaná. Ha az való, a mi a magyar-horvat kor­mány képviselőiből alakult vegyes bizott­ságról a határőrvidéki erdőségek eladása ügyében hallatszik, hogy a két küldött­ség, t. i. a magyar és horvát, a határör­vidéki lakosság szempontjából követelte, miszerint egy darab fa se adassék el, mi­előtt a lakosságnak az általa élvezett és azt megillető faizási jogot egy erdőrész kihasitásával nem biztosítja, és mielőtt a magyar törvényhozás az ország tőkéjé­nek hova fordítására nézve nem határoz, ily eljárását a magyar-horvát kormány küldötteinek csak helyeselni lehet; ellen­ben nem helyeselhető, hogy hallgatásuk­kal a faeladás katonai manipulatiójába beleegyezni látszanak. Az erdöeladás, községi erdötagositás és általában egy állami jövedelem bármily részének kezelése nem katonai, hanem tisztán polgári és államgazdászati ügy. és igy még azon esetben is, ha a faeladásból bekerülendő összegek kizárólag a határ­őrvidék javára fordítandók, az államgaz- dászat minden törvénye ellen van, hogy más kezelje mint a financzminiszter. Első teendője a minisztériumnak a lát- hatlan, de ismeretes bécsi kézben tartott lázadási szálakat kettémetszeni, az erdő- ügyet a katonai kezelés alól kivenni, és egy erdörészt a határörvidéki községek­nek faizásul kihasítani. L u d v i g h. Pest, sept. 30. (xy.) A lengyel mérsékeltpárt kiadta programinját s e programúi Kivonásaiban már e rovat alatt is volt ismertetve. E párt ur. Ziemialkowski köré csoportosult, Smolka és a federálistákkal szemben, a kik a lembergi tartományi gyűlésen kisebbség­ben vannak; programmja az e párt által most alapított „D z i e n n i k Polski“ czimtl lapban jelent meg, s természetes, a federalist« lapok részéről heves ostromnak van kitéve. „Ausztria sem nem adhat, sem nem vehet el tőlünk jogokat — mondja a mérsékelt párt, s roszul cselekszünk, ha idegen nemze­tekhez való tartozóságunkat hangsúlyozzuk és formulázzuk. Nem értjük tehát, miként lehetett a federatió és resolutió nagy kérdését egy nemzeti dogma magaslatára emelni azon magasz­tos elvek sorába, a melyek mélyen be vannak vésve minden lengyel szivébe. „Mindenekelőtt számoljunk a jelennel ! — folytatja. Nem tudhatjuk, hogy a jelenlegi kor- máuyrendszer bukásával minő jut uralomra Aus- triában. Nem látunk oly szabadelvű pártot, mely elég hatalmas volna átvenni az országlás gyeplőit a jelenlegi quasi liberális centralista kormányférfiak kezéből. Ellenben reactió és ab- solntismus csak a jelenlegi állapotok összetdltlé- sére lesznek, hogy ismét garázdálkodjanak épen úgy nálunk, mint egész Ausztriában széliében, hosszában. A deczemberi alkotmány fentartása annyiban érdekünkben van, a mennyiben auto­nómiánk érdekében revisióját csak alkotmányom utón kívánhatjuk, s mindent el kell kerülnünk, a mi következményeiben az alkotmányos rend­szer fenállását veszélyeztetné.“ j A programm következő szavakkal végződik: j „A birodalmi tanácsba [választás mellett fo­gunk küzdeni és nyilatkozni; kivánni fogjuk, ! hogy a gal’cziai tartományi delegatiónak a bi- ! rodalmi tanácsban tökéletesen szabad kéz adas- ! sék a decemberi alkotmány-tartományi gyülé- . síink programmja szerinti revisiójában; mert a I resolutió nem a lengyelek jogainak kifejezése, egyszerűen némely reformok elösorolása, me­lyek országos érdekeit k kifejtését czélozzák. Nemzeti jogainkért való küzdelmünkben nem ismerünk transactiót, de a hol csak pillanatnyi segélyről van szó — nagy merészség volna kocz káztatni azt, a mivel már birunk, azért, a mit azonnal még nem birbatunk. A birodalmi ta nácsba választás megtagadása, vagy a tartomá­nyi gyűlés delegatiójának [utasítás általi meg kötése: épen annyi mint feladni a már kezünk­ben levő előnyöket egy bizonytalan nyereségért. — De midőn a revízióban óvatosságot akarunk, nem mondunk le a kormánynyal szemben ellen­zéki álláspontunkról, s nem mondunk le azon tö­rekvésünkről, hogy Galiczia autonómiája kiszé lesbittessék Oly tárgyakban, melyek törvény hozásunk jogköréhez tartoznak, a határo­zott haladás és czélszerü reform álláspont­ján leszünk. Különösen sürgetni fogjuk a vá­TARCZA. A kőszívű ember fiai. Regény Lat kötetben Jókat Kórtól. Hatodik kötet. (Folytatás.) A kérő. Richard egész nyugodtan és kedélyesen lé­pett be Plnakenhorsték teremébe, mint a ki régi ismerősök közé érkezik. Nem látta meg a két Plankenhorst urhölgy arczán a kisértetlátö elrémülést; csak azt látta, hogy Edith az öröm kétségbeesésével rohan elé­je és a túlvilágról jött önfeledés mámorával bo­rul keblére, átöleli nyakát karjaival; őrjöngö erőszakkal szorítja magához és [lélekvesztett felmagasztaltsággal rebegi: „Richard,[[kedves Ri­chard !“ Most már tud sírni. Idő kell hozzá, mig magához bir mindenki térni az első indulatrobamból. Mig Edith karjai lefoszlanak kedvese nyaká­ról ; mig Alfonzine meggyőződik felőle, hogy ez csakugyan élő ember és nem kisértet, a kit maga előtt lát. Hanem még azután is, hogy Edith Richard kebléről lebontakozik, ott marad mellette, s jobbját két kezébe fogva tartja, mintha el vol­na nála határozva, hogy azt soha többé el nem to eszti. Richard mindezt olyan természetesnek ta­lálja. A leány mennyasszonya. A vőlegény halottai­ból támadt lel. Itt van ok rendkívüli örömre; az öröm szokatlan kitöréseire. Azt is hiszi kitalálhatni, hogy Alfonzine mi­ért oly sápadt? Palvicz nem terheli lelkét. Becsületes harcz volt közöttük. Aztán semmi köze annak ahoz a házhoz. Hajó és horgony elszakadtak egy­mástól. Plankenhorstné az első, ki beszélő tehetsé­gét visszanyeri. Edithhez intézi szavát. — Edith kisasszony! Nem látom át, miért ez önfeledség az elragadtatás egy idegen férfi irá­nyában ? Mi tetszik önnek, uram ? szól aztán Richardhoz fordulva. Edith pirulva ül vissza helyére; de most már gyönyörrel nézi a varrott gyászruhát, mig Ri­chard előbbre lép s őszinte,rosszaság nélküli szi vélyességgel fordul Alfonzine baronessehez. — Legelőször a uála kötelessége hozott ide. Én ma hajnalban balálra ítéltettem s még azon órában kegyelmet kaptam. A kormányzó, ki tel­jesen fölmentett b szabadságomat visszaadta, lelkemre köté, hogy legelső kötelességemnek tartsam e szabadulásomért nagysádnak hálámat kifejezni. Nagysád közbetjárulása nélkül leg­alább tizenöt évi fogságot kaptam volna. Fo­gadja értté hálámat! Megannyi sarokkal tapodás egy kígyó fejére! Hálát adni a megszabadulásért PlankeDhorst Alfonzinenak! Köszönet attól az embertől, a kinek elveszté­séről álmodott, a min töprengett, a miért fára­dott annyi idő óta. És a ki kulcsával bir a talánynak, melyet senki sem ért, az Alfonzine. O már érti egészen. Hiszen megtörténik sokszor, hogv a földből visszaüt a villám az égbe. Vak Sámson magára rántja a filiszteok karza­tait, a kik játszani akarnak vele. És ő most látja, hogy mit cselekedett? Maniacus dühében megszabaditója lett annak az embernek, kit elveszteni akart. Ha ő hagyja azon az éjszakán fejgörcseivd vesződni azt az embert; ha hirt nem visz neki az öt fenyegető fordulatról; ha engedi a dolgo­kat a maguk szomorú következetességében le­folyni; akkor Richard ott marad fogságban. Nem hal meg, de tizenöt évig el lesz temetve. Mire onnan előkerül, kész öreg ember és Edith agg hajadon. jtiis ezt ő rontotta el. 0 vetette ki sarkából annak a kriptának az *nelybe Richard el volt temetve: mert nem érte be vele, hogy ott feküdjék a koporsó­ban, azt is akarta, hogy halva feküdjék ott. És ezzel szabadította ki. Nincs hátra egyéb, mint a nyájas, üdvözlő arcz előtt porrá lenni. Plankenhorstnéra került a sor, hogy helyt áll­jon. Neki hideg vére volt már — Uram. Ön félre érthetett valamit, a m't önnek tán nem komolyan mondtak. Azon szolgálatot, melyet ön említ, csalá­dunk egyik tagja sem tehette önnek, azon csekély oknál fogva, mert mi ez ügybe nem avatkoztunk sóba. Mi minden közélettől vissza­vonultan élünk; senkivel nem érintkezünk s országos ügyekbe nem ártják magunkat. Ter­meink zárva vaunak a társaság előtt. Ezt ön előtt is kénytelen vagyok határozottan kijelen­teni. Úgy hiszem, őn elég világbeli jártasság­gal bir, azt megérteni. — Teljesen értem, bárónő, s e mostani láto­gatásom, biztosítom önt, utolsó. — És reményiem, rövid. — Az is meglehet. Azt három szóval elvé­gezhetem. Ön tudni fogja, bogy másfél és előtt Edith kisasszonyt eljegyeztem. — Annak a következményeire most már gon­dolni sem lehet. — Miért nem ? — Azt jobb lesz, ha ön nem magyaráztatja meg magának. — De azt tudnom okvetlenül szükség. — Tehát meg is hallhatja tőlem, ha épen ön­magától nem akarja megkérdezni. Mikor ön Edith húgomat eljegyezte; akkor ön kapitány volt, ur volt és nemes ember. Most pedig egyik sem. Rangját elvesztette: vagyonát, nemessé­gét a tábornagy nem adhatta vissza, mert ahoz nem volt joga. 0 csak élet és szabadság fölött rendelkezett. Ön tehát jelenleg nem tiszt, nem ur, nem nemes ember. — De még mindig Baradlay Richard vagyok! Monda az ifjú, önbecsének egész férfi érzetével. Plankenhorstné ajkát pittyeszté megvetöleg, s félvállról nézett le rá fitymálóan. — Szabad, mint a madár. De a másik nem szabad, mint a madár. Liedenwall Edith kis­asszonynak családja van. S e családnak joga van válogatni; — joga van elutasítani, és má^ választani. Liedenwall Edith kisasszony még mindig a Plankenhorst család tagja, és annak fennhatósága alatt áll. — Én Liedenwall kisasszonyt kérdezem, úgy van-e ez? Edith csak némán rázta fejét; de még nem szólt. Plankenhorstné ketté akarta vágni a tárgyat. — Edith követni fogja azt, a mit mi határo­zunk felőle.Azt megítélni, hogy jövendő sorsa miként intéztessék, a mi jogunk, és a mi köte­lességünk. Ön uram, elkésett a leánykéréssel. Nagyon is magasról akart hozzánk leszállni, s most nagyon is alacsonrul kéredzkedik fel. — Én nem kéredzkedem önökhöz! Tudok nőmnek nevet adni, és szivet és kenyeret! szólt bele Richard határozottan. Én nőt kérek, aztán megszűnünk egymással törődni. — Ön csalatkozik. Mi nem szűnhetünk meg Edithtel törődni soha. Vagy azt hiszi ön, hogy tizenöt évig hagytuk volna Editbet ön után vár­ni. Mi gondoskodtunk már róla. Ön el volt te­metve. Edithnek szerencséje akadt. Edith már el van ígérve. Richard kérdő bámulattal tekinte Edithre. A leány arcza tudatlan csodálkozással felelt kér­désére. •— Kinek van elígérve ? — Ön igen kiváncsi. Azonban nem tartok titkot. On emlékezni fog azon fiatal titkárra, ki­vel tavalyi estélyeinken gyakran találkozott. Az most előkelő ur. Megyefőnök. Editbre nézve az nagv szerencse. — És Edith beleegyezett ? — Ne hívja ön keresztnevén nram! Az nagy szabadság. Liedenwall kisasszony! — Lieden­wall kisasszony kezét annak fogja adni, a kit én vezetek elé. Most aztán Edith felállt a helyéből és szólt. — Liedenwall Edith nem fogja a kezét más­nak adni, mint a kit szeret. Plankenborstné nem jött ki önmérsékletéből. — Edith kisasszony. Semmi theatrális pro- ductiót! Itt indulatoskodásnak nincs helye. Ön gyámleányom. Nekem jogot ád ön felett a tör­vény. Edith most már nem hagyta magát elhallgat- r^vji Bele fogott a harezba. Küzdött. — Én nem kívánok önnek gyámleánya lenni Elmegyek cse’éduek. Az ön házánál bele tanul tam abba. Mint cseléd, mint szolgáló annak ad baiom a kezemet, a kinek akarom. — Gondoskodva van róla, kedvesein, hogy ön el ne mehessen cselédnek; liigyje el ön, hogy igen jó gondviselés alatt áll. Minden úri renddel fog egymás után következni, egész odáig, ahol az oltár előtt le kell térdepelni. Ha ön sírni fog azalatt, mig a lelkész az esketési formát fel mondja ön előtt, az a szent czerimoniának csak kiegészitő része lesz. — De én nem fogok sirni! Szólt a leány, elő­lépve hevesen. Hanem valamit mást teszek. Ha csakugyan akadna olyan ember, aki engem szi­vem, akaratom ellen nőül akarna venni önök parancsára, annak én a menyegző előtti napon elmondom, hogy én megszöktem egyszer a zár dából, elszöktem éjnek éjszakáján a táborba a kedvesemhez: ott töltöttem a szeretőm szobájá­ban fél éjszakát. Láttak a katonák a bivouacon; látott a singerutezai markotányosné. Tudják az apáczák miud a Brigitta kolostorban ; tudja soror Remigia, bogy megszöktem, és kedvesem­nél voltam. Itt van a vállamon most is a korbá­csok nyoma, a hogy megvertek értté. És azzal lerántá válláról az öltönyt; az élő fehér bársony haván ott látszott most is két éles korbácsltté8 rózsaszínű vonása. — Akarja ön, asszonyom, hogy e verések nyomait más is meglássa rajtam, mint a kiért megvertek ? Plankenhorstné meg volt némnlva az elször nyedéstöl. Edith folytatá : — És ha akadna mégis oly nyomorult, silány ember, ki ily felfedezés után az oltárig elkísérne, én ott az egész násznép előtt azt kiáltom, mi&or térdepel : „nézzétek ezt a gyávát! A ki tndja, hogy menyasszonya egy éjt a kaszárnyában töl tött a szeretőjénél mint apáczanövendék, s mégis nőül akarja venni.“ S akkor úgy ütöm arczul az oltár előtt, hogy elmúlik a kedve örökre sze­mébe hazudni az istennek és az ő szentéinek! (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents