A Hon, 1869. november (7. évfolyam, 252-276. szám)

1869-11-02 / 252. szám

a­mire büszke lehet, az alsóbb néposztálynak, kézműveseknek, munkásoknak, napszámosok­nak, szóval egész zömének példás magaviselete­s összetartása, így, itteni főügynökségének alattvalóihoz in­tézett felszólítása: a császárnét méltó diszszel fogadni, ál­alános viszhangra talált, jóllehet a magas utazó minden hivatalos tisztelgést vagy fogadtatást mellőzni kívánt. Azonban a colonia felszólítására a főü­gynökség, távsttrgény útján azon kérést terjeszté a császárné elébe, hogy 3­5 ezer ottani alattvalójának hódolatát elfogad­ni méltóztassék, s a reményben, hogy kérése meg is fog hallgattatni, a tévé meg készületeit. Az ügynöki palota díszítésére s világositására 40 ezer frankot adott, s most este — midőn e sorokat irom — az egész palota tündérfényben ragyog. Egy párezer lampion jelzi a roppant épület körvonalait, minden ablakát, íveit, s mint rop­pant tűzkigyó fut végig a fedélzet élén s szé­lein. A tért a palota körül magas árbocz-erdő veszi körül, nemzeti zászlók s lobogókkal; mig a főerkélyt ezer meg ezer apró gázláng özönli el, hol virág csokorrá, hol koszorúvá alakítva, hol E N betűket jelezve, vagy folyondárkint evedz­­ve az oszlopokat. De az akiért mindez mintegy varázsütésre előállt, csak egy pillantásra sem méltató, ha­nem hajójáról a vasútnak a kikötőhez vezető szárnyvonalához rohant, oly sietve, hogy még a vonal sem volt még állomásán, s egy rögtönzött s alig felényire kész indó-pavillonból, érkezése perczében kergeték el a munkásokat, így Ő fel­sége, a Khedevi kíséretében, egy előkapott szék segélyével mászkáltak fel a vagyonokba; a szó teljes értelmében tátott szájjal hagyva s nem kissé nevetségessé téve a nagy toiletteken várakozó hölgy koszorút, a különböző testüle­tek képviselőit, a várakozó franczia coloniát, s a roppant kiváncsi tömeget. A hangulat mit visszahagyott, valóban nem kedvező, s a néptömeg, mely most este a palo­tát körül­özönli, valóban nem az, mely annak dí­szítésére filléreit adá. A császárné Kairóban is egyenesen a nílusi hajóra lép, melylyel felső Egyiptomba utazik. Mi is austro-magyarok nagy dologban va­gyunk. A Consulat ugyanis bált akar adni a császár és király tiszteletére, ki ide egyébaránt csak visszatérő útjában jő, minthogy Porto Said­­­ban köt ki, onnan Cairoba megy, s aztán pedig ide, itt hajóra szállandó. Az ünnepélyre szükségelt összeg nagyobb ré­szét néhány osztr. protektorút alatt levő bankár s egy pár osztr. vállalat képviselői már biztosi­­ták, a többi aláírás utján bejövend. Holnapután­­ra a Consulat, egy képviselő bizottmány válasz­tását tűzte ki; de kissé meggyűlt a baja épen velünk magyarokkal, kik közül most már mégis be kellene választani valakit; de kik bizonyára nem úgy viseltük magukat a Consulat iránt, hogy e tisztességre méltók legyünk. Csak nem rég is oly nagy lármát csaptunk valami leányok­kal űzött kereskedésből, mintha a nemzet becsü­lete volt volna kérdésben. S mi legkeservesebb: még fényes elégtételt is kaptunk! Azonban akár leszünk képviselve e bizott­mányban, akár nem: királyunk idejövetelének mi is szívünkből örülünk, s tán még őszintébben, a mennyiben minden személyes érdek nélkül. r. 1. gyümölcseit, mivel a nem katolikusokkal úgy bánik, mint az eretnekekkel, a mi azokat még inkább elkeseríti. Az „Osten“ írja, hogy a császári sereg és a fölkelők közt oly nagy az elkeseredés, hogy egyik sem kegyelmez a másiknak. Az elfogott fölkelőket rögtönítélő bíróság elé állítják Cat­taróban, s agyonlövik. A sebesülteknek sem ke­gyelmeznek. Bulgáriában is felette komoly dolgokról érte­sítik az Ostent . Nálunk — így iz a levelező — rendkívül nagy földdarabokat bocsátanak a pa­rasztok áruba s valóságos potom áron pocsékol­ják el. Ennek oka (vagy tán ürügye ?) az, hogy a török hivalnokok önkényesen emelik roppant magasra a tizedet, s a becsűt annyira halaszt­ják, hogy a termés megrohad a mezőn. Azok, a­kik birtokaikat eladták,Oroszország­ba, vagy Szerbiába vándorolnak ki, a fiatal em­­rek pedig a hegyek közé vonulnak, s a fegyve­res hajdúkhoz csatlakoznak,kiknek száma ijesz­tően növekszik. A „Cittadino“ írja, hogy a montenegrói feje­delem közt, ki a neutralitás mellett van, s a nép érzelmeit követő senatus közt, mely e fölkelők­höz csatlakozást kívánja, komoly viszály tört ki, sőt hogy a fejedelem már pláne meg is szökött. Aligha ment még annyira a dolog. A „Neue freie Presse“ szerint gr. Auersperg Gottlieb tábornok fogja Wagnert Dalmácziában felváltani s már kedden elindulna új állomására. Egy orosz futár utazott Bécsen keresztül, a­ki a montenegrói fejedelemhez komoly utasítá­sokkal küldetett. Távirati tudósítás szerint Lodonice és Risano közt van az osztrák tábor. Fabarackokat állított s jelenleg 20.000 emberből áll. A szükséges sát­rakat és téli takarókat Lloyd gőzösök fogják utána szállítani. Cattaróból minden hírlaptudósí­­tót kiutasítottak. A felkelők ellen kedden nagyszerű és erélyes actióval szándékoznak föllépni.­­ Az osztrák sereg naponkint érkező csapatokkal növek­szik. A diplomatiai tárgyalások következőben áll­nak : Ausztria egy török hadsereg felállítását kívánja Bosniában és Herczegovinában. Az osz­trák csapatok csak a legnagyobb szükség ese­tén fogják a határt átlépni. A montenegrói terü­let megszállása nincs tervben. A császár Konstantinápolyból visszafelé Brin­­disiben fogn­a találkozni Victor Emanuellel s on­nan egyenesen Cattaroba menne. A dalmát csatatérről. A „Presse“ cattarói levelezője, mint szemta­nú, következőket írja a Trinita és Gorasda erő­dök melletti összeütközésről, mely okt. 23-kan történt. Mind a két erőd alig fél mértföldre fekszik Cattarótól a magaslatokon mintegy 1500 lépés­nyire egymástól. Trinita a Cattarótól délre Bu­­dua felé vezető utat uralja. Az őrség, mely mind­egyik erődben egy félszázad Wimpffen ezredbeli gyalogságból s néhány tüzérből állott egy-egy tiszt vezetése alatt, már szombaton reggel ész­revette a felkelők gyanús mozdulatait, kik egyes csapatokban hol közeledtek, hol újra eltűntek. Egy óra felé egyszerre nagyobb csapatok érkez­tek, kik az óriási sziklatömbök védelme alatt egész közel jöttek s a tüzelést megkezdték. Az őrség, 50—60 ember minden erődben viszonozta a tüzelést s nagy kárt tett a felkelőkben. De en­nek daczára alig tarthatták volna magukat az erődök, ha 3 órakor egy csapat Ferencz­ Károly gyalogság segítségükre nem érkezik Cattaróból. A felkelők, mintegy 12—1500 még akkor is makacson tartották magukat egész 5 óráig, a­mikor az Ernő gyalogság egy csapata oldalukba került , 10 —12 sortüzet adott. Erre megfutot­tak­, miközben a két hegyi üteg folyton tüzelt rájuk. Hat órakor történt az utósó lövés. A mi veszteségünk 3 halott és 8 sebesült, ezek közt egy tiszt. A fölkelők közül, mintegy 70 esettel s 100 sebesült meg, kiket azonban magukkal vit­tek. A csata néha oly dühös lett, hogy a fölke­lők gyakran az erődök faláig nyomultak s a lö­­vésekből lövöldöztek átok. 21 én este a fölkelők a Rudna melletti Sta­­nievicz fa várat támadták meg.­­ A támadásra azon pillanatot használták fel, midőn a parancs­nok Wein Károly, 27-dik vadászzászlóalj­beli hadnagy esti 7 órakor sajátkezűleg kinyitotta a kaput, hogy az élel­mszállító asszonyt bebo­­csássa.A hadnagy egy lövés és 14 késszúrás alatt elesett, a felkelők berohantak, néhány katonát agyonvertek, mire a többi őrség, 22 vadász és 7 tüzér megadta magát. Egy vadász megmene­külvén, jelentést tett ez eseményről Catta­­róban. A W­a­r triesti levelezője írja okt. 28-káról, hogy ott sűrű hó esik a még zöld lombokra. Egy órával előbb pedig nyári zivatar volt villámlás­sal és menydörgéssel. Ez azért nevezetes, mivel Triestben okt. végével még soha sem esett hó, sőt tavaly egész télen át sem.Ez nagy jelentősé­gű dolog a mostani hadjáratra, mert a kato­náknak a kopár hegyeken még tüzelő fájuk sincs. Ma újra 2000 ember indult Cattaróba s a Zá­rában állomásozó Hartung ezred is hadi­lábra állíttatik. A zárai kerület nyugodt ugyan, ha­nem az illyr félszigeten nagyon komoly dolgok készülnek. Montenegro semlegessége is több mint két­ér­telmű. A török kormány engedélye török­, s a porta szuverenitási jogánál fogva montenegrói területre lépni aligha használ Montenegro vona­kodása ellenében a lépést megengedni. A bocche di Cattaróban s a Sabioncello szige­ten valamennyi görög lakos házában az orosz czár arczképe van kifüggesztve. S a katholicus clerus átkos befolyása itt is megtermi keserít A pesti és a debreczeni ügy­védegyle­tek nyilatkozata az igazságügyminiszteri törvényjavaslatokra nézve. (Vége.) 3. A budapesti ügyvédi egy­let nyilatkozata a bírák és bírósági hivatnokok áthelye­zése és nyugdíjazása körüli eljárást szabályozó törvény­javaslata tárgyában. Ezen törvényjavas­latban a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869 IV. t. cz.-ben foglalt elvek kimerítő és szigorú alkalmazását ismerjük fel, és csak azon irány­ban találunk hézagot, a­mennyiben a nyugdíj összege és mennyisége sehol sincs említve, sőt a 11. §.-ból még azt is lehetne következtetni, hogy ott hol törvény szerint nyugdíjazásról szó lehet, az igazságügyi miniszter a szolgálati évekre való tekintet nélkül a legutóbbi fizetés felét utalvá­nyozhatná. Minthogy azonban méltányos és illő, hogy az állam azon bíráknak, a­kik életük legszebb éveit is egész tevékenységüket a közjónak szen­telték, ha munkaképtelenekké válnak, kellő el­látásáról gondoskodjék, bizonyos fokozatok vol­nának a törvényben megállapítandók, melyek szerint a bíráknak nyugdíjas kimé­endők len­nének. 4. A debreczeni Ügyvédegylet észrevételei „a büntető törvényre, és gyakorlatra vonatkozó némely intézkedésekről“ szóló törvényjavaslat tárgyában. Azon törvényjavaslat, mely „a büntető tör­vényre, és gyakorlatra vonatkozó némely intéz­kedésekről szól, ideiglenes jellemű, s így azon kívánalmak szerint, melyek egy codex­ vagy egy codexnek kiszakított, de azzal szerves össze­függésben lévő része iránt jogosultak lennének , nem bírálható. így tekintetbén általunk ama törvényjavaslat, nem kerestük, hogy melyek lehettek volna még azon intézkedések, melyek abba eszmerokonságnál fogva felvételt kívánhat­nának, meg lévén győződve arról, hogy a rend­szeres büntető törvénykönyv már nem­sokára meg fog alkottatni. E nézetből kiindulva az érdekelt törvényja­vaslatra vonatkozólag csak­is a következő ész­revételeink vannak. A javaslat 7-ik §-ában a vérdíj eltöröltessék. Ez intézkedést, mint a mai kor jogfogalmának megfelelőt, helyeseljük.­­ Azonban óhajtanánk, hogy a vérdij helyett az 1843 iki büntető javas­lat 127. 128. § aiban foglalt intézkedés, mely­­szerint a megöltnek hátrahagyottjai még azon veszteségre nézve is kárpótolandók, melyet azok a megöltnek halála miatt szenvednek, a tör­vényjavaslatba egyidejűleg befoglaltassék. A 8-ik §. a kisebb hatalmaskodást átalában büntető eljárás útjára tartozó vétségnek nyilvá­nítja. Minthogy azonban a kisebb hatalmasko­dás némely esetei a kifejlett gyakorlat folytán is, és szerintünk helyesen, polgári útón szoktak orvosoltatni: óhajtásunk az volna, hogy a ki­sebb hatalmaskodás azon esetei, melyek bünte­tő eljárás alá vonandók, minősíttetnének, s így elszámoltatnának. A 9-ik §, a becsületsértések megtorlásáról in­tézkedvén, a becsületsértést mint kihágást jelöli meg, s annak bírájául azon bíróságot, vagy ha­tósági közeget rendeli, mely a kihágásokra néz­ve eddig illetékes volt. A­mint helyeseljük egyfelől azt, hogy a be­csületsértés oda, a­hová a helyes jogfogalmak szerint tartozik, a büntető eljárás útjára utalta­­tik, úgy másfelől egyátalában nem látjuk he­lyesnek azt, hogy a becsületsértés csak kihágás­nak jelöltessék, mert a becsület az embernek a legdrágább kincse, s a becstelenkedő ez okból csupán kihágónak nem tekintethetik, és nagyon szükséges, hogy annak cselekvénye legalább mint vétség büntettessék; nem látjuk czélrave­­zetőnek azt sem,hogy a becsületsértés eseteinek bírája , az egyes bíró, vagy épen valamely ha­tósági személy, tehát nem is rendes bíró le­gyen, mert a becsületsértés teljesen bír azon fontossággal, mely megérdemli, hogy a felett valódi szakértő rendes bíró, sőt épen társas bí­róság, tehát a törvényszék bíráskodjék. Végül azon óhajtásunkat fejezzük ki, vajha Véleménye a budapesti ügyvédi egylet Ill­ik szakosztályá­nak „a büntetőtörvényre és gyakorlatra vonat­kozó némely intézkedésekről szóló törvényjavas­lat“ felett. Midőn tudomásunkra esett, hogy az igazság- ügyminiszter által a büntetőtörvényre és gyakor­latra vonatkozó némely intézkedések iránt tör­vényjavaslat jön az országgyűlés elé terjesztve, azt hittük, hogy abban oly intézkedések foglal­tatnak, melyek által bűnügyi igazságszolgálta­­tásnak legkirívóbb bajai fognak orvosoltatni ad­dig, mig egy rendszeres büntető codexnek lét­rehozása sikerülni fog, mert pillanatig sem ké­telkedünk, hogy az igazságügyi minisztérium a nemzetnek az 1791 : 67, 1827 : 8 és 1840:5­­. cz.-ben nyilvánult akaratját, s a már nemcsak sürgőssé, hanem épen halaszthatlanná vált szük­séget is szem előtt tartva, szorgalmatosan műkö­dik egy büntető törvénykönyv létesítésén, s csak azért nyúl kisegítő eszközhöz mert igen jól tudja, hogy,habár a legnagyobb lelkiismeretességgel iparkodik is megfelelni ezen feladatának, egy az egész büntető törvényt és eljárást felölelő rendszeres munkálatnak a törvényhozás vala­mennyi retortáin való keresztülvitele még igen sok időt veend igénybe. Azonban a törvényjavaslatnak átvizsgálása után aggodalommal látjuk, hogy abban büntető igazságszolgáltatásunknak több oly hiányai érintetlenül hagyottak, melyek a bajnak legve­szélyesebb fészkéül szolgálnak, több oly javítá­sok elmellőztetnek, melyek e bajoknak enyhíté­sére leginkább szükségeltetnének. Midőn azért e törvényjavaslat egyes intézke­dései iránt véleményünket nyilvánítjuk, haza­fiúi kötelességünknek tartjuk egyúttal a törvény­­hozás figyelmét azon javításokra is felhívni, melyek nézetünk szerint ezen törvényjavaslatba szinte felveendők lennének, ha azt akarjuk, hogy büntető igazságszolgáltatásunk szánandó állapot­a némileg segítve, s egy büntető codex alapos meg­itatása és elkészítése nyugalommal bevárható legyen. A törvényjavaslat 1-fő §-a a testi büntetést törli el. Midőn azonban a humanismusnak ezen — a teljes győzedelemre jutásban oly sokáig vissza­tartott — vívmányát örömmel üdvözöljük a ma­gyar büntető törvényhozás terén, nem mulaszt­hatjuk el, hogy ezen­­­ra egy megjegyzést ne tegyünk. Hazánk törvényeiben s ez ezekre vonatkozó királyi szabályrendeletekben elég sűrűen for­dulnak ugyan elő intézkedések a testi büntetés­ről Azok azonban az 1848 ki törvények és az id. törv. szab. II. B. ben foglalt intézke­dések alapján eltörölteknek tekintendők. Ezzel meg­egyezés­g, s a királyi curiának több döntvényén alapult törvényszéki gyakorlatunk szerint utóbbi időkben már nem is alkalmaztatott többé bűn­tetteknél mint büntetés; azonban igen is alkal­maztatott sűrűen az 1840 : 9, 1848 : 22 tör­­vényczikkek és az id. törv. szab. II. 2. 5. 6. §-ai alapján kihágásoknál, s alkalmaztatott minden törvényre való hivatkozás, minden törvény szabta előző eljárás nélkül, mint a nem korlátozott ön­kénynek folyománya. A nemesebb emberi érzet tehát nem az ellen jajdult fel országszerte, a­mi tettleg már nem lé­tezik, t. i. olyan törvény ellen, mely a testi fe­nyítéket mint tüntetést eddig fenntartotta volna, hanem épen azon embertelen önkény ellen,mely­nél fogva az törvény ellenére, sokszor kihallga­tás s jogorvoslat megengedése nélkül is alkal­maztatott. Mivel pedig nálunk a kihágások jobbára rendőrileg fenyíttetnek, megyékben a szolgabi­­rák, városokban a kapitányságok által, s a­kik ily eset­en nem a büntető törvények vagy gya­korlat, hanem statútumok vagy rendeletek sze­rint és nélkül járnak el, méltán lehet aggódni, hogy ezen közegek félre fogják érteni e törvény czélját, s mert annak c­íme is azt látszik mu­tatni, mintha ezen intézkedések csak „a bün­tető törvény és gyakorlatra“ vonatkoznának, azt találnák gondolni, hogy a rendőrileg bün­tetendő kihágásokra nézve a testi fenyíték nem töröltetett el, s azzal az elég világosan még ezen törvényjavaslatban sem eltörölt 1840:9, 1848 . 22. t. sz., az orsz. b. ért. II. 2. 5. 6. §§­­, statumok és rendeletek alapján tovább is ember­­telenkedni fognak. Kívánatos volna tehát, hogy a jelen törvény­javaslat l-ső §-nak világosabb és olyan szerke­zet adassék, hogy kétely se keletkezhessék az iránt, vájjon a kihágásokra nézve is el van-e törölve a testi fenyiték s az — az 1840 : 9. és 1846 : 22. t. sz., valamint az orsz. b. ért. II. R- illető §§-nak, s az ezekre vonatkozó szabályren­deleteknek világos érvényen kívül helyezésével — félremagyarázhatlanul a rendőri közegeknek is szóljon. A 2. 3. és 4-dik §§-kat is a legmelegebben pártfogásába ajánljuk a törvényhozásnak, az 5-ik § ra nézve azonban ismét a már fentebb felhozott kételyre kényteleníttetünk utalni. Ugyanis a bírák és bírósági hivatalnokok fe­lelősségéről szóló törvény rendeletei, melyek az ezen törvény határozványait megsértők bün­tetendők volnának, nem vonatkozván a rendőri és közigazgatási közegekre is, épen azoknak mikénti megbüntetéséről nem foglaltatnék kellő intézkedés a törvényben, a­kiknek túlkapásai és törvénytelen önkénykedései eddig a legtöbb okot szolgáltatták az oly sűrű panaszokra. A törvény tilalmának és fenyegetéseinek az ellen kelletvén intéztetnie, a kinek tör­vényszegéseitől leginkább lehet tartani, s — ha a múlt példáin okulni szabad — e tekintetben leginkább a rendőri és közigazga­tási közegek túlkapásaitól kell félni, ennélfog­va ezen §-ha oly határozott intézkedések volná­nak felveendők, melyek az ezen törvény ellen vétők mikénti megbüntetése iránt, legyenek azok akár bírói, akár rendőri, akár közigazgatási közegek, lehetőleg minden kételyt eloszlas­sanak. E javaslat 7-ik §-ában „a vérdíj eltöröl­tetik.“ Nem kételkednek, hogy ez alatt, úgy az élő mint a holt dij is akar értetődni. Az előre hala­dott kor fogalmainak úgy sem felelt meg egyik sem. Midőn azonban a vérdij eltörlése iránt csak­ pártolólag nyilatkozhatunk, egyszersmind azon óhajtásunkat is kifejezzük,hogy azon valóban jo­­g­os igények, melyek eddig a vérdíj megítélés által látszottak kielégíttetni, az igazság és mél­tányosság követelményeihez képest egy az ed­diginél czélszerűbb és igazságosabb mód által biztosíttassanak. A vérdíj alapeszméje ugyanis az volt, hogy a bántalmazott fél részére, ha élve maradt, örökö­seinek, ha a jogtalan bántalmazás következté­ben meghalt, a bűnös ellen az illetőknek polgári állásához képest, a sérelemnek és veszteségnek mintegy kiegyenlítéseül egy bizonyos összeg ítéltetett meg. Alapeszméje ennek igen helyes, de a kimé­rési mód, mely szerint p. o. a nemesnek sérel­me vagy élete többre becsültetett,mint a nem ne­mesé, egyáltalán a különféle osztályok ilye­tén igényei a lakhely, polgári állás és a rang szerint a törvényben előre megtaksáltattak,nem­csak azért nem volt igazságos, mert azon oly régi időkben megállapított összegek a pénznek mostani becséhez arányosítva, már satyrává váltak, hanem azért is,mert ember és ember kö­zött megszűnt törvény előtt minden különbség s a sérelmek és viszonyok annyira különböző eseteire előre az ily czímen megítélendő ösz­­szegek tövé­nyben meg nem állapíthatók. Az élő vérdijnak eltörlése mellett biztositva maradnak ugyan egy f. évi jan. 3-án 1897. sz. a. kelt igazságügyminiszteri körrendelet ál­tal a megsértettnek orvosi, ápolási, fájdalom­­dij, munkamulasztás, kártérítés és több efé­­lék czimén emelhető követelései, de egy­részt nincsen ezen körrendelet „a ren­deletek tárába“ felvéve, s tartani lehet attól, hogy az e miatt csakhamar feledékenységbe fog menni, másrészt pedig ezen rendeletben nincsen gondoskodás arról, a­mi az eltörölt holt díjat pótolná, t. i. a megölt vagy meggyilkolt egyén hátrahagyottainak hasontermészetű igényei. Ilyen eseteknél is előfordulhatnak, ha az il­lető egy ideig még életben maradt, orvosi és ápolási költségek. De vannak mindenesetre te­metkezési költségek is,s nem felel meg különösen az osztó igazságnak az, hogy a hátrahagyottak azon veszteségre nézve , melyet atyjuk, férjük vagy egyéb hozzátartozójuk megöletése által szenvednek, ne nyerjenek elégtételt. Elég eset fordul ugyanis elő, hogy egy egész család valamely tevékeny és munkaképes tag­jának keresménye által tartatik fen. Az apa vezetője, p. o. valamely nagyobbszerű vállalatnak, s ezen tevékenysége annyit hajt ne­ki, hogy — tőkevagyon hiányában is — képes gyermekeit a kívánalmakhoz képest neveltetni, neje, tán szülei is, tisztességes háztartásában minden tekintetben el vannak látva; ha aztán egy bűnös kéz kioltja ezen ember életét, a hátrahagyottak egyszerre nyomorba esnek. Nézetünk tehát oda terjed, hogy úgy , mint igazságos, hogy az életben maradt sértett fél fájdalomdíj, munkamulasztás, kártérítés, s több­­félék czímén emelhető követelésr­ megítéltes­senek a sértő ellen, úgy nem kevésbé igazságos az is, hogy a megöltnek hátrahagyottai a va­gyonban történt káron, temetési költségeken, netaláni orvosi és ápolási kiadásokon felül, a körülményekhez képest még azon vesztességre nézve is kárpótoltassanak, melyet azok a meg­öltnek elveszte által szenvednek. Ezen elv már az 1843-as magyar büntető ja­vaslatban is (127. és 128. §§-ok) el van fogad­va, s az azóta külföldön készült valamennyi büntető codexekben is ki van mondva. A vérdíjnak ezen törvényjavaslatban idősz­e­­rűleg történt eltörlése mellett tehát egyidejűleg az ilyetén igények biztosítása és megítélése iránt is intézkedések volnának teendők. (Folytatjuk.) A honvédelmi m. k. minisztérium 26,800. szám alatt kiadott körrendelete valamennyi törvényhatósághoz. Azon körülménynél fogva, hogy a véderőről szó­ló 1868. XL. t. sz. foganatosítására vonatkozó utazitá a sajtó alól csak néhány hét múlva kerül­het ki: egyelőre a f.­­ július 6. és 25 ., valamint augusztus 23-án 16300, 17200. és 20235. sz. a kibocsátott közintézmények kapcsában, tudomás és szigorú alkalmazkodás végett még azon rend­szabályok tétetnek közzé, melyek I. az állandó sorozó bizottságok szervezésére, II. az utóállítások foganatosítására, jelesen: A) a rendes Állítástól elmaradottaknak utó­­állítás alá vonására, B) megkeresés útjáni utóállításokra, C) az utóállításoknál fölszólamlási esetekben követendő eljárásra, és D) az utóállításoknál a tényleges szolgálati kötelezettség alóli fölmentetés végett benyúj­tott kérvények fölötti határozat­hozatalt ille­tő eljárásra, — végre III. a hadsereg (haditengerészet) vagy honvéd­ség kötelékéből leendő elbocsáttatás, vagy pedig a tényleges szolgálat alóli fölmentés iránti folya­modványok elintézésére — vonatkoznak. I. Állandó sorozó bizotságok szervezése. 1) Az utóállítások foganatosítására egyelőre minden hadkiegészítési kerületparancsnokság székhelyén, az egész hadkiegészítési kerületre nézve egy-egy állandó sorozó bizotság azonnal szervezendő részen.Működésének megkezdésére f. é. november 16 -a tűzetik ki. 2) A­hol netalán a hadkiegészítési kerületpa­rancsnokság székhelyén kívül is föltétlen szüksé­ge bizonyul be állandó sorozó bizottságok fölállí­tásának : ilyenek a hadkiegészítési parancsnok­sággal egyetértőig, az illető törvényhatóságnak minél előbb ide, illetőleg a Kolozsvárott székelő kir. biztossághoz, avagy a zágrábi országos kor­mányhatósághoz leendő indokolt ajánlata folytán —ha az ajánlott helyen egyszersmind katonaság is állomásozik,továbbá a honvédség képviselői is rendelkezésére állanak, s igy ez által új költség a kincstárra nem nehezedik — szintén fognak ké­sedelem nélkül szerveztetni. 3) Az állandó sorozó bizottságnak minden hó­nap 16 ik és utolsó napján, ha pedig e napokra ünnep­ vagy vasárnap esnek, úgy az ezekre kö­vetkező napon össze kell ülnie. 4) Az állandó sorozó bizottság egyébiránt a fönforgó szükséghez képest, a bizottsági tagok közötti előleges megállapodás folytán,más munka­napokon is összeülhet, de ak­kor arról kell gon­doskodnia, hogy a hadkiegészítési kerületbeli mindazon hatóságok, melyeknek területe utóállí­tások tekintetében az illető állandó sorozó bizott­sághoz tartozik, pontosan értesüljenek az óráról, mikor? és a helyiségről, melyben a bizottság ösz­­sze fog ülni. 5) Ily helyiségül költségkímélés tekintetéből irodák avagy laktanyák használandók. 6) Az állandó sorozó bizottság szervezete és ha­tásköre általában ugyanaz, a­mi egy ilynemű mozgósított bizottságé volt; csakhogy a családi tekintetekből igényelt elbocsátásoknál, az illető elbocsátandó katonák vagy honvédek férfirokonai munka- és keresetképtelenségének megvizsgálása is ezen bizottság elé tartozik. 7) A törvényhatóság ahhoz képest, a­mint vala­mely megye (kerület, szék, vidék) területén, egy vagy több kiegészítési parancsnokság székel, ezek mindegyikéhez haladéktalanul egy polgári el­nököt továbbá az illető szolgabirót és egy tiszti or­vost, valamint két bizalmi férfit rendeljen ki, és azok neveit a. no. k. honv. minist.-hoz ha a törvény­hatóság az erdélyiekhez tartozik, a Kolozsvárott székelő kir. biztossághoz, ha pedig a horvát és tet­országiakhoz soroltatik, a zágrábi orsz. kormány­­hatósághoz jelentse föl, valamint az illető ha kie­gészítési parancsnoksággal is tudassa. Ha állandó sorozó bizottság székhelye szabad kir. vagy ezzel hasonrangú város, a két bizalmi férfit a városi képviselők közül a város rendeli ki. 8) Az állandó sorozó bizottságba a kir. had-e­­reg és a m. kir. honvédség részéről kijelölendő ta­gok nevei a cs. k. hadkiegészítési parancsnok ág, illetőleg a m. k. honvédkerületi parancsnokság út­ján közöltetni fognak. 9) A szükségelt segéd­személyzet az illető mű­ködési hely törvényhatósága, katonasága és hon­védsége részéről lészen kirendelendő. 10) Az előállítottnak személyes azonosságá­ért a honossági hely községi elöljárója kezes­kedik. A község-elöljáró akadályoztatása esetére az előállítandó mellé biztos kiséret adandó. 11) A többire nézve ezen állításoknál is a f. é. július 25-én 17200. és augusztus 23 án 20235. közintézményekben foglalt rendszabályok szerint kell eljárni. 12) Az első helyen most idézett közintézmény I. melléklete szerinti utóállítási lajstromba beik­tatandó határozatok és osztályozások kivonatban, az utóállítási lajstromra való hivatkozás mellett, egyszersmind az azon évi állítási lajstromnak „ész­revétel“ czímű rovatába is átírandók, a­mely évre az illető utóállítás történik. Az állítási lajstromban ezen megjegyzéseknek mindig a hadkiegészítési parancsnok,­ illetőleg hon­védzászlóalj parancsnok és a járási főtisztviselő, vagy ezeknek helyetteseik által kell aláírva len­­niök. 13) A közös hadseregbe, (hadtengerészetbe) vagy pedig a honvédség részére történt utóbilítá­­sokról — az illető hadkiegészítési parancsnokság által a honosok és idegenek számára külön-külön egy sorozási jegyzék fog minden hadkiegészítési kerületben vezettetni. Hasonló sorozási jegyzőkönyveket fog vezetni a honvédség részére utóállítandókról a honvédség­nek az állandó sorozó bizottságba rendelt képvi­selője is, kinek kötelessége egyszersmind a hon­­védzászlóalj parancsnokságokat a bizottság illető határozatáról, az utóállítási lajstrom kivonatának közlése mellett haladéktalanul értesíteni. II. Utóállitások. A. A rendes állítástól elmara­dottaknak utóállitás alá vonása. 1) A törvényhatóságoknak különös kötelessé­gek gondoskodni, valamint a had- (tengerészet) kiegészítési kerületi, úgyszintén a honvédzászló­alj parancsnokságoknak is oda kell hatniuk,hogy a rendes állítástól elmaradottak, akár az unihez vagy a póttartalék jutalékához, akár pedig a hon­védséghez tartozzanak, a lehető leghamarább utó állítás alá vonassanak, hogy ennek folytán a ma­gasabb sorszámot húzott, vagy magasabb korosz­tálynak a hadseregből elbocsáttathassanak. 2) E tekintetben a távollevők holtartózkodásá­nak szükségeik kipl­hatolását elsősorban az illető községelöljáróknak kell eszközölni, kiknek e kö­rüli szakadatlan tevékenysége a járási főtisztvise­lő részéről szemmel tartandó. 3) Ha azonban e puhatolások eredményei va­lamely elmaradt egyén előállítása végetti tár­gyalásoknak folytatását levélváltás útján köve­telnék , akkor a járási főtisztviselők kötelesek az ügyet fölkarolni, és azt kellő tapintattal és erély­­lyel folytatni. 4) Ha e puhatolások folytán kiderül, hogy az elmaradott egyén valamely más járásban tartóz­kodik , annak előállítása végett, tartózkodási he­lyének járási főtisztjével egyetértve, a B. alatt kö­vetkező rendszabályok szerint kell eljárni. 5) Egyátalában akár hol keríttessék is kézre valamely oly hadkötelezett, kire nézve a nyomo­zások azt eredményezik, vagy csak alaposan gya­­níttatják is, hogy hadkötelezettségének meg nem felelt, tartózkodási helyének járás-főtisztje a had­­kötelezett illetőségi községének járási főtisztjétől a szükséges felvilágosításokat megszerezni és azokhoz képest eljárni tartozik. 6) A járásbeli főtiszt a foganatosított ujorczo­­zástól valamely községből elmaradottak névjegy­zéket az illető község elöljárójának kezéhez szol­gáltatni köteleztetik. Ugyanily névjegyzék és pe­dig az egész sorozó járásra nézve, az illető hon­­védzászlóalj-parancsnoknak késedelem nélkül át­adandó, ki is abból honvédszázadok szerint elkü­lönített lajstromokat készít, melyek az illető ke­zelő őrmestereknek, megfelelő utasítás mellett, megküldendők lesznek. A honvédzászlóalj parancsnokok részéről azon névjegyzékkel is ellátandók a honvédszá­zadi kezelő őrmesterek, melyekből kivehetik, hogy a század területéhez tartozó helységekben kik lettek mint utóegyének besorozva, kik tehát azok, kiknek legközelebb érdekükben fekszik, hogy a sorozástól távolmaradtak kézrekerüttes­senek, és hajlandók lesznek az illető honvédői mesternek a sorozási szökevények nyomozása kö­rül legsikeresebben segédkezet nyújtani. 7) Ha ily elmaradt egyén a községben megje­­lenik, felgyógyul, vagy annak másutt tartózko­dása, vagy pedig halála kiderittetik; vagy a vizs­gálati vagy fegyfogságban levő hadkötelezett el­len a bünfenyitő eljárás beszüntettetek, akkor ez a járás főtisztjének azonnal bejelentendő, h­a ki is az illetőnek utóállíttatását, illetőleg kitörülte­­tését, a legközelebbi rendes állítás bevárása nélkül eszközrendi. 8) A névjegyzékek az összes előjegyzett esetek elintézése után a járási főtisztnek visszaszolgálta­­tandók, addig pedig elteendők, ék valahányszor a községelőljáró változik, a lelépő községelőljáró által utódjának átadandók. B. Utóállitások megkeresés utján. 1) Ha a hadkötelezettnek más sorozó járásban leendő előállítása illetőségi községének járási fő­tisztje által megengedtetik. (f. é. julius hó 6 án 16300. sz. a. kelt honv. min. közintézvény I fe­jez. 11. §. c. és d. pontja) ez utóbbi a hadköte­lezett tartózkodási helyének az állítás véghezvi­telére felhatalmazott hatóságához az állítási laj­strom kivonatát két példányban közvetlenül azon eme törvényjavaslatnak tör­vényerőre emelésé­vel egyidejűleg egy a kor színvonalán álló cse­­lédrendszer is életbeléptetek.

Next