A Hon, 1869. december (7. évfolyam, 277-301. szám)

1869-12-01 / 277. szám

277. szám VII. évfolyam. Reggeli kiadás. Pest, 1869: Szerda, decz. 1> Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint Előfizetési díj: Postáu küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.........................................2 frt. 3 hónapra.........................................6 „ 6 hónapra ......................................12 „ Az esti kiadás különküldéseért felülflzetós havonkint............................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatási dijt ® hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden be gtatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. SSgr Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, NOVEMBER 30. A vadászati törvényről. (Vége.) Hazai törvényhozásunk 1504-ben fog­lalkozott első Ízben a vadászati jog szabá­lyozásával. Ulászló V-ik rendeletének 18. §-a akkor alkottatott, midőn az előjogai­nak mámorától elkábitott nemesség, a pa­rasztot és jobbágyot, egyedül önös czél- jainak kielégítésére rendelt eszköznek te­kintvén, túlhajtásai nemzeti életünkre hosz- szu időkig siralmas következésü, Dózsa parasztlázadását idézték elő. Rendelkezései nem foglalhattak maguk­ban egyebet, mint a szegény, különben is mélyen elnyomott paraszt népnek súlyos pénzbírság alatti eltiltását. Az 1729-dik évi 22 és 1802. évi 24 torvczikkek alkotásainak korszakaiban az uralkodó fogalmak szerint egyedül a ki­váltságolt nemesség képezvén a magyar nemzetet, nagyrészt csak az előbbi tilal­maknak megújításait foglalják magukban, azon különbséggel,hogy itten már a vadá­szati idénynek törvény által korlátozásait találjuk, s a nemes embernek is tiltott idő­ben csak saját területén engedtetett mega vadászat, sőt az utóbbi törvények megen­gedik, bogy a nemes birtokos, tagositott birtokának felét, törvényhatóságának köz­bejöttével, többi nemes társai elől is, tila­lomba veheté. Ezen állapotban találta az 1848-ki tör­vényhozás a vadászati törvényeket, s az események rohama nem engedé meg, hogy azokat a változott viszonyokhoz ido­mítva, az 1848-diki törvényekben lerakott elvekkel öszhangzásba hozza. Meg va­gyunk azonban győződve, hogy azon emel­kedett gondolkozás, mely alkotásait átlen­gi, hü maradt volna hozzájok e kérdés­ben is. A törvényhozás azóta sok ideig szüne­telt, a jelen ülésszaknak lett feladatává, hogy annak szabályozására törvényeket alkosson! — Előttünk fekszik a törvény- javaslat. Ám lássuk : mit tartalmaz. * * * A törvényjavaslat felett csak átalános- ságban akarván nyilatkozni, nem követjük annak §§-ait, s csak az azokban lerakott elveket fogjuk érinteni. Az I. fejezet 1. §-sa azon alapelvet mondja ki, hogy : „a vadászati jog a föld tulajdonjognak elválaszthatlantartozéka.“ Igen helyesen, azon elvet fogadta el e tör­vény tervezője, melyet a franczia törvény- hozás a fentebb idézett törvényben kimon­dott, s melyet mi is, a tulajdonjog fogal­ma természetes kifolyásának tekintünk, s mint ilyet az egész törvényen következe­tesen keresztülvitetni kívánunk. Nem fogadhatjuk el annálfogva a 2. §. azon rendelkezését, hogy a vadászat jogát saját birtokán a tulajdonos személyesen vagy más által csak azon esetben gyako­rolhassa, ha az egy tagban vagy összefüg­gésben legalább 1600 négyszög öllel szá­mított 100 holdra terjed, mert azt sem a tu­lajdon szabad használatának fogalmával összeegyeztethetőnek, sem pedig a jog és jogélvezhetés megkülönböztetésének na­gyon is sikamlós tanául elfogadhatónak nem tartjuk. De még kevésbbé tarthatnék megen­gedhetőnek a törvényhozás gyámkodó be­avatkozását oly modorban és mértékig, mint ezen s a reá következő fejezetben ter­veztetik, mert mi a tulajdonjog élvezeté­nek megszorítását csak rendőrségi és köz- biztonsági tekintetekből hiszszük jogo­sultnak. A II. fejezet 12. §. csak afövadnakca- nonizált szarvas és dámvad okozta pusztí­tásoknak kártérítése iránt rendelkezvén, — a kártérítési keresetet egyedül a vadá­szatirtás bérlője ellen engedvén meg. A szarvas és dámvad köztudomás sze­rint, csak kerített helyeken vagy nyugal­mas nagy erdőségekben tenyész, s igy ha a szomszéd nagy birtokosok terjedelmes erdőségeiben tenyésztett vadak által oko­zott károkért a kis birtokok vadászati bérlője vonathatnék felelőségre, vájjon akadhatna-e más hérlö, mint épen azon szomszéd nagy birtokosok ? Nem akarom e törvény tervezőit azzal gyanúsítani, hogy kisebb birtokok vadá­szati jogát ily rendelkezés által illusorius- sá tenni, vagy azoknak monopolizálhatását a szomszéd nagy birtokosok részére biz­tosítani lett volna czéljok; csak figyel­meztetni kívántam, mily absurdumokra fogna vezetni, ha a törvény alapelvének következetes keresztülvitelétől, bármely mellékes tekintetek miatt eltérés történnék! De kérdjük: hová fogna sülyedni a kis birtokosok vagyonbiztonsága? — Azon jogtól, hogy a birtokára jövő idegen va­dat lelöbes8e, meg akarjuk fosztani, ha pedig kárt szenvedne, azt fizetné a nagy harang! Nem gondolkoztak talán e törvény ter­vezői oly formán, hogy ha a kis birtokos csekély földjén kenyérnek valót akar ter­meszteni, őrizze a Canaille, miattuk csak nem fogjuk nagy uraink passióit zavarni! Mi legyen czélja a vadászati taxának is? az-e hogy a szegény emberre nézve a vadászat ennek fizetése által még inkább lehetetlenné tétessék ? Mi nem vagyunk barátai az ily véd vám­féle institutióknak, de nem óhajtjuk ha­zánkat sem rendőri állammá átalakítva látni, hogy polgárai még saját birtokaikon is csak igazolványokkal ellátva mozog­hassanak, nem akarjuk, hogy utón útfé­len minden kerülő és hatósági közeg jo­gosulva legyen bárkit is megállítani és „paxus“ elömutatását követelni. Resteljük tovább elemezni azon §-kat, melyek a vadászati személyes képesség fel­tételeit elősorolják, valamint azon temér- kek boszantásokat is, melyek azoknak törvénybe iktatásából származnának ; le­gyen elég megmondanunk, hogy mi nem tartanók méltányosnak, ha a föld tulajdo­nosa azon tulajdon tartozékának élvezete vagy gyümölcsöztetése miatt, melynek or­szág-fejedelmi s más terheit különben is viseli, külön adóval rovatnék meg, s még kevésbé , ha az , akár az élvezetnek akár haszonnak nagyságára való tekintet nélkül eszközöltetnék. Nem követjük tovább a törvényjavaslat §-ait, már ezekben eléggé kifejtettük, hogy mi annak alapelvét ugyan osztjuk, de azt jelen alakjában elfogadhatlannak talál­juk. — Nem tartjuk igazolhatnak, hogy a sport emelése tekintetéből a tulajdoni jog szabad élvezhetése annyira korlátol- tassék, — s hogy oly rendelkezések ho­zassanak, melyek azt a szegényebbek ro­vására a gazdagok kizárólagos használa­tába juttassák. Törvényt akarunk, mely a vadászat jo­gát a birtok elválaszthatlan tartozékának nyilatkoztassa, s annak használatába a tulajdonost minden jogtalan beavatkozás­tól oltalmazza. Ha azonban a vad tenyészetének védel­mére tilalmi időszakot látnának czélsze- rünek, az ellen nem lehetne kifogásunk, bár annak gyakorlati hasznáról sem va­gyunk meggyőződve. De az államhatalom beavatkozási jogát, valamint más kérdé­seknél, úgy ebben is, a mennyire rendőri és közbiztonsági tekintetek csak engedik, korlátoltatni óhajtjuk. Szomjas József. Pest, nov. 30. Lapunk reggeli kiadása hozta ama beszéd távirati kivonatát, melylyel III. Napóleon tegnap délután az újra egybe- gyült képviselőket üdvözölte. A távirati közlés után ítélve, e beszéd egyike a leg­hosszabbaknak, melyeket a császár ez ideig a törvényhozó testülethez intézett ; úgy látszik nem is szorítkozik csupán az eddig ily alkalmi beszédeknél hasz­nálni szokott stereotyp kifejezésekre, sőt a Napóleoni , különösen a belpolitika programmját fejti ki. Úgy látszik, Napóleon érzé szükségét annak,hogy „nyilatkozzék“,mit már maga azon tény is bizonyit, hogy a trónbeszéd megtartatott. Törvényes, vagy csak hagyományos kényszer is erre nem létezett; a tegnapi ülés nem is volt tulajdonképi ülésszak megnyitás, miután a kamra, csak julius hóban megszakított munkáját folytatja. Mindenesetté inkább helyén lett volna, ha már a trónbeszédnek meg kelle tar­tatni, azzal egész az 1869-ki általános vá­lasztásokból kikerült törvényhozótest meg­alakulásáig várni; melynek, mint tudjuk, uj választásokat kell igazolnia,és — a csá­szárság fenállása óta most először]—- ön­magának választania elnökét salelnökeit. A császár rögtön megragadta az alkal­mat,hogy az utolsó hónapok viharos,s leg­kevésbé sem imperialisticus nyilatkozvá- nyokra válaszoljon. E választ feszült kíván­csisággal várták. Attól tartottak, (mások remélték azt) hogy a császár e nyilatkozványoktól megijedve, vagy leg­alább az ijedelmet, melyet ezek a polgár­ság egy részénél költöttek, felhasználva megkisérlendi: az utóbbi időkben nyújtott engedményeket visszavonni. A trónbeszéd mitsem árul el ebből. El­lenkezőleg egész sorát számolja fel azon rendszabályoknak, melyek az utolsó ta­nácsvégzés kiegészítését képezik,s néhány a franczia nemzet legjogosultabb követel­ményeinek teljesültét ígérik. Különösen a császárság két alapvoná­sa ellen erősen tiltakozott a franczia nem­zet többsége az utolsó általános választá­sok alkalmából: a személyes kormányzat ésatulcsigázottközpontositásellen. A sze­mélyes kormány ellen irányult panaszok­nak a senatusconsultum az által akara ele­get tenni, hogy a törvényhozó testület mű­ködési körét bövité, és egy nemét a mi­niszteri felelősségnek hozta be; nagy részt a corps legislatif eszélyességétöl és eré- lyességétöl fog függeni ezen keményen körülreteszelt engedmények gyakorlati értékét és horderejétmeghatározni. A tul- csigázott centralisatio baján a tegnapi trónbeszédben hirdetett szerek akarnak segiteni. Kielégítőknek vagy épen kimerítőknek nem mondhatók: ép oly kevéssé, mint mondathatnának olyanoknak az első sor­ban felemlített engedmények. Ott oda tö­rekedtek, hogy a parliamenttel szemközt a miniszteri felelősséget megadják, de a miniszterek mégis a császártól directe függjenek; a törvényhozó testület műkö­dési körét tágiták, de hatalmát azonnal azzal törekedének megbénítani, bogy a senatusnak uj jogokat adának. Ugyanezen félszegség és ingatagság jellemzi a teg­napi trónbeszédben a belső közigazgatást illetőleg hirdetett reformokat; a kormány érzi a kényszerűséget, a közvéleménynek engedni, de épen csak a minimumot, az el nem kerülhetöt szeretné nyújtani. Jelesül Páris, melynek kielégitése első sorban tekintetbe veendő, alig fog beelé­gedni a neki nyújtott engedményekkel. A municipalis tanács ne többé a császár, ha­nem a corps législatif által neveztetnék ki. Ez minden esetre kivételes i állapot ma­rad; ezen gyámkodás ellen pedig a pá­risi népesség 2—3 év óta a legnagyobb erélylyel tiltakozik. „Paris aux Parisiens!“ (Páris a pári- siaknak!) ez a kétségkívül teljesen jogo­sult jelszava e mozgalomnak. A munici­palis tanács kineveztetése a törvényhozó testület által e kívánságot épen nem telje­síti; rendszeresíti és törvényesíti a fővá­ros elidegenitését; ezáltal törvényesen és e módon maradóau megállapittatik, a mi eddig csak souverain önkény kifolyása volt: hogy tudniillik Páris nem a párisiak, hanem az ország tulajdona. A párisiak azonban az utolsó hónapok alatt sokat keresztülvittek; talán sikerül nekik az illető törvényjavaslat gyökeres megváltoztatását is kierőszakolni. A legfontosabbat már jóformán elérték: egy a császártól független községtanács választása, bizonynyal báró Haussmann bukását jelenti, ki évek óta sokkal kor­látlanabb hatalommal uralkodott Páris, — mint Napóleon Francziaország felett; ö sokkal erősebb kinyomatu egyénitése volt a caesarismusnak, mint Napoleon maga; az ő bukása mindenesetre egyike a legjelentékenyebb eredményeknek, me­lyet az utóbbi hónapok mozgalmai felmu­tatni bírnak. Bármiként bírja is a párisi népesség magát az említett törvényjavaslatokba be­letalálni, annyi áll : hogy Francziaország többi 38,000 községének általok bizonyos engedmény nyujtatott; ők községi önigaz­gatások komolyabb birtokába jutandanak általok. Lyon, Francziaországnak minden tekintetben második városa, a mely Páris- s il együtt osztá a kivételes állapot kelle­metességeit, újból belép a közjog élveze­tébe : Lyonnak választott és nem többé kinevezett községtanácsa leend. Minden egyéb községben, eddig a császár nevezte ki a mairet, s jogában állott a polgármestert a választott tanácson kívül is kinevezni, ami azon döntő befolyásnál fogva, melyet a pol­gármester a községi ügyeket illető tanács- kozmányokra és azoknak vezetésére gyako­rol, gyakorlatilag csaknem megsemmisíti a községi választások jellegét. Ennek most meg kell szűnnie; minden község, az egyet­len Páris kivételével, csak választottjai által fog kormányoztatni. A „szabad választás “ugyan még nagyon kérdéses. Hogy eddig a vidéken nem léte­zett, eléggé ismert dolog. Nem is lehet gyakorlati valóvá mindaddig, mig a VIII. évi alkotmány 75. §-a fennáll. Ezen §. bizonyos mértékben biztosítja a kormány­hivatalnokoknak felelőtlenségét egé.^z le a rendörügynökig és az utolsó csőszig; az államt inácsnak határozott, ritkán megadott és legjobb esetben hosszúra halogatott engedélyére volt szükség, hogy vád alá helyeztessenek; ez alkalmat nyúj­tott nekik arra, hogy a választásokra ma­gasabb utasításaik szerint, még azokon túl is, a legnagyobb önkénynyel nyomást gyakoroljanak, miáltal a választási sza­badság csaknem illusoriussá lön. Ezen 75. §. eltörlése képezte tehát az utolsó választási mozgalmak alkalmával a franczia szabadelvűek minden árnyala­tának legáltalánosb és legélénkebb köve­telését. Az — ha a távirdai tudósítás a lényeges pontok valamelyikét el nem hall­gatta, — hogy ezen §. eltörléséről vagy legalább megváltoztatásáról a trónbeszéd­ben egy szóval sem történik megemléke­zés, mindenesetre rósz vért fog szülni; az elhallgatás azt árulja el, hogy a császári kormány még mindig nem akar lefegyver­kezni s hogy a választások szabadsága még mindig nincs biztosítva. De nem kell felednünk, bogy mig a senatus consultusnál, melynek a személyes kormányzatot módosítani kellett volna, a törvényhozó testület csak a néző szerepét játszta, ennek a tegnap ígért, a decentra- lisatióra vonatkozó törvényjavaslatnál cselekvési szerep jutott. A törvényhozó testületnek mostani összeállításánál s azon magas nyomásnál fogva, melyet a rendkí­vül felizgatott közvélemény reá gyakorol, a kormány által beterjeszted törvényja­vaslat módosításainál szabadelvű vagy helyesben radicalis értelemben kell el­járnia. A kormány elvben megengedi a decen- tralisatiot; most tehát a törvényhozó tes­tületen a sor, annak gyakorlati érvényt szerezni. Ha ez sikerül, akkor egy — ama véres forradalmaknál, milyeknek Francziaor­szág 80 év óta színhelye volt, — talán sokkal nagyobb horderejű békés forrada­lom mehet végbe. Ama túlzott centralisatio, mit a régi monarchia megkezdett, mit az első császárság még szigoruabbra szabott, s melyet a második császárszág a legel­terjedtebb mérvben aknázott ki, Franczia­ország szellemi, erkölcsi s anyagi kifejlő­désére súlyos boszorkány nyomáskint ne­hezült; csak az által, hogy Páris volt Francziaország feje és]szive, vált lehetsé­gessé egy a fővárosból kiindult államcsin által az ország sorsán majd egy, majd más értelemben úgyszólván egy kézfordu­lattal változtatni. Minden kisebb-nagyobb mértékben szabadelvű párt évek óta pro­testál a centralisatió ellen; ha az utolsó választási mozgalomnak sikerült e rákfe­nén gyökeresen gyógyító vágást tehetni, akkor ennek nagyon üdvös következmé­nyei Francziaország jövőjére nézve el nem maradhatnak. Ezen a tegnapi trónbeszédben kilátás­ba helyezett reformokkal szemben, a töb­bi kinyilatkoztatások csaknem a jelenték­telenségig törpülnek össze. Talán még visszajövünk reájuk később. Ma még csak egy kis hazafias tanúságot akarunk vonni. A centralisátió eddigi minta állama, azon ország, hol az több száz éves hagyo­mányos gyakorlat által a legmélyebb gyö­keret verte, s hol az a legrendszeresebben lön fejlesztve, ma, az összes pártok ellen- állhatlan nyomásának engedve, lemond róla, mert mindnyájuknak bő alkalmuk volt annak gonosz oldalaival megismer­kedni. S ép ezen pillanatot választja ma­gának egy más ország kormánya, egy oly országé, mely egész legújabb időkig mu- nicipiumi önállóságát s benne alkotmánya legszilárdabb alapjait meg bírta őrizni, ép e pillanatot választja magának Magyar- ország kormánya arra, hogy munici- piumjai autonómiáját elnyomja, s hogy menhelyet nyisson a minden müveit ál­lamból kiküszöbölt centralisátiónak / Horn Ede. Finá.noz-Communiqué ur. (Sz.) Fináncz-Communiqué urnák zo­kon esett, hogy egyikfállitólagos gyerme­kének papájára reá mutattunk; szörnyen nehezteli, hogy a papa nem is „jó ágyból“ való, hanem »egy a nép közül.“ Ha már papát kell vallani — igy okoskodik Com­munique ur, inkább olyat ismerek el, ki „törvénytelen vér“ ugyan, kit saját atyja is, mint bastardot megtagadott, de legalább állítólag a haute voleé köréből került ki, ha mindjárt balkézi házasság utján is. De ne beszéljünk talányokban. Köze­lebbről tüzetesen kimutattuk, minő rokon­ság van a Lónyai ur által az államszám­vevőszék felállítására vonatkozó liberáli­sabb, czéls/.erübb pontozatok és a Várady Gábor által korábban (t. i. e leg­utolsónál korábban) benyújtott javaslat között; kimutattuk azt is, hogy a meny­nyiben eltér, valóban a rósz felé tér el, s annyiban épen az intézmény függet­lenségét veszélyezteti. Ezt Finánc z-C ommuniqué ur szörnyű rósz névén vette s a hivata­los lap első hasábján ekként menydörög: „ Az államszámvevőszék felállítására nézve az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat az időszaki sajtó utján előkészítő vitatkozás alá kerülvén, eközben némely lapok oda nyilatkoz­ta k,minth a Várady Gábor képviselő úr ebbeli törvényjavaslatával a kormányt megelőzte vol­na ; sőt némely lapok azon véleményt is közöl­ték, mintha a kormány által benyújtott törvény- javaslatnak nagyrésze Várady Gábor képviselő úr javaslatának csak lemásolása volna. Ezen állítások 'mindketteje tévedésből veszi eredetét, mert a kormány a kérdéses törvényja­vaslatot már az 1868-ik évben benyújtotta, s ezen javaslat a képviselőházhatározatánál fogva a m. é. 420 'szám alatt kinyomatott. Ellenben Várady Gábor képviselő ur törvényjavaslata csak a f. évi julins hóban 73 szám alatt adatott be. Megelőzésről vagy lemásolásról e szerint nem lehet komolyan szó; mert, ha némely sza­kaszok vagy egyes feszmék a két tjavaslatban megegyeznek, azt a tárgy rokon [felfogásának kell tulajdonítani, nem pedig lemásolásnak tar­tani. A kormány által beterjesztett tv. javaslat 19. ik szakaszánál fogva a kérdéses államszámvevő­szék működésének kezdete a folyó 1869-ik évi januárius 1-jére volt tervezve. Azonban az or- szággyfilés halmozott teendői közt ezen javaslat törvény erejére nem emelkedhetvén, a kormány ezen javaslatát az idei ülésszakban is megújítot­ta s igy ugyanazon tárgyban már két javaslatot nyújtott be. A mi az eltérő nézeteket illeti, ehez nem csak minden képviselőnek, hanem a napi sajtó köze­geinek is az alkotmányosság lényegénél fogva teljes joga van, hogy a többoldalú megvitatás folytán a törvényhozó testnek annál nagyobb alkalma legyen a legjobb törvény alkotására. Megbocsásson Fináncz-Communiqué ur de ez tisztán a közönség mystificatiója akar lenni. Hogy szándékos-e vagy nem, azt Communiqué ur maga tudhatja. Communiqué ur t. i. úgy adja elő a dol­got, mintha azon régen benyújtott pénz- ügyi javaslat és a mostani ugyan az volna. E szerint kénytelenek vagyunk az egész állam-számvevőszék genealógiájá­ról hű képet adni, mely a törvénytelen származást még jobban fel fogja tüntetni. Nem tehetünk róla; — tu l’as voulu Mr. Communiqué. A pénzügy miniszter ur még egy év előtt nyújtott be valami állam-számvevő­széki csecsemőt a pénzügyi bizottságnak, de miután ezt „törvényes szülöttnek“ sen­ki sem akarta elismerni, — ő maga is meg­tagadta, visszavond s a pénzügyi lomtár lelenczházába vetette. Második javaslatát benyujtá a minisz­térium 1868. deczember havának első napján, — tehát akkor, midőn már csak 8, mondd, nyolcz nap volt hátra az or­szággyűlésből s e szerint világos volt, hogy a törvényhozás elé neu kerülhet. Ez tehát tisztán halva szülött volt. Nem tudjuk Communiqué ur miként akarja Váradyt azzal gyanúsítani, hogy az ő törvényes gyermeke egy ily halvaszü­löttnek lenne származéka, misokkal mél- tányosabbak vagyunk s még a legújabb pénzügyminiszteri terményt sem gyanú­síthatjuk azzal, hogy ezen halvaszülöttel rokonságban lett volna, — vagy csak azonos vérből s illetőleg toliból is vette volna származását. Nem idézzük az egész korábbi bead­ványt: de ide iktatunk belőle két §-t, melyek annyira „elütő családi bélyeget“ nyomnak reá, hogy nem­csak Várady, de valószínűleg a minister ur is tiltakozni fogna az adoptio ellen. „l2. §. A ministeriumok központi ve­zetési költségeiről vitt számadások és a központi pénztárak számadásai a fő szám­vevőszék által biráltatnak meg. „13. §. Miden egyéb, az állam kincstár pénzeiről és az anyagokról vezetett szám­adások birálata az illető minisz­teri számvevő osztályo­kat illeti. Most kérdjük Communique urat, elis­meri-e azt még csak a miniszteri javaslat nagyatyjának is ? Mi részünkről nem fo­Mai számunkhoz féliv melléklet van osatolva.

Next

/
Thumbnails
Contents