A Hon, 1869. december (7. évfolyam, 277-301. szám)

1869-12-01 / 277. szám

gadjuk el egy pontjában sem a Várady­­Féle javaslat mintaképének. Épen úgy vagyunk a dec­emberi ja­vaslattal is, mely a törvénytár 414. száma alatt fordul elő. Hiszen ha ezt Lónyai úr jónak hitte volna, miért várt volna az áprilisben meg­nyitott országgyűlés kezdetétől mostanáig miért várta meg, míg ezelőtt két hóval az oppositio maga is javaslatot terjeszt be (Várady által) s miért rukkolt csak azután be az előbbiektől teljesen elütő s Várady félével több pontban csaknem fényképi hasonlattal biró legújabb javaslattal?­íme­­. Communique, az nem olyan könnyű a magyar olvasó­közönséget fél­re­vezetni. Az elmondottakból ugyanis tisztán áll, hogy sem a régen benyújtott első tör­vénytelen és megtagadott magzat, sem a második halvaszülött dec­emberi javaslat a két előttünk fekvő javaslattal, t. i. a Lónyay és Várady-félével semminemű vérrokonságban nincsen, ellenben, a két utóbbi a liberálisabb voná­sokon kívül édes testvér­nek mutatkozik s a két édes testvér közül Váradyé egy pár hóval előbb született. Galanterie-czikkek. Mindenki tudja, mily nagy szerepet játszik a hetes szám midenütt. Némelyek zsidószámnak nevezik, de ez usurpatio. E numerushoz minden nemzetnek és felekezetnek van joga. Ott van a görög hét bölcs, a török héthalmú város és a he­tedik mennyország, a katholikus hét szent­ség, a hét halálos bű­n, a hét hét napja , mely­nek elseje hétfő, a hét sovány és hét kövér esz­tendő, a makkhetes stb. stb. De ha mégis valamely nemzetnek kiválóbb jo­ga van a hetes számhoz, mint másnak , akkor az semmi esetre sem a zsidó, hanem a magyar. Egy barátom épen most dolgozik egy érdekes munkán s ott egy helyütt a hetes számról is megemlékszik. Ott van a hét nemzetség, hét vezér alatt, a hétfejű­ sárkány, melynek tojásá­ból hét esztendő múlva kél ki az apró sár­kány és táltos, a hét világ, hét erdő és hét vár, hét szivárványhid, a hetedik gyermek szerencsés, a messze földet hetedhét országnak hivják s a magyar ember a kire megharagszik, annak összeszidja a hetvenhetedik nagyapját; s ha nagyon fennhéjázó, hetvenkedik; ha valamely kompánia nem tetszik neki, kimondja, hogy he­ten vannak, mint a gonoszok. A magyar-osztrák kiegyezést egy hatvanhe­tes bizottság készítette s ezernyolczszázhatvan­­hétben lett törvénynyé. Legközelebb pedig Lónyay ellen hét tagból álló vizsgáló bizottságot küldenek ki. Lónyay ellen vizsgálat ? ! Nehogy azonban valaki félreértsen bennün­ket, sietünk kijelenteni, hogy ez számvizsgáló és nem bűnvádi vizsgáló bizottság. Második kiadása annak a históriának, mely­nek czime : „Két sváb egy nyúl ellen.“ Lám mily igazságtalanok voltunk szegény Kő­nek iránt, a ki azt állította, hogy a katholikus autonómia kérdésében törvényes garantiákról gondoskodni bizalmatlanság a méltóságos püs­pökök ellen. Hát számvizsgáló bizottságot küldeni nem bizalmatlanság a pénzügyminister ellen ? Hanem persze itt enyhítő körülmén­ynek ve­endő,hogy a pénzügyminiszert ellenőrző testületet a pénzügyminiszer saját szája íze szerint készít­­teti el. Mert hiszen gróf Csáky Tivadar, a­ki pe­dig telivér jobboldali, mai nap maga is beis­merte, hogy a pénzügyminiszteri zárszámadás megvizsgálásának módozatát tárgyazó határo­zati javaslathoz Justh csak a firmát adta, hanem az egész Lónyayé. A két Ézsaué, hanem a hang Jakabé. Ezt is úgy nevezik, hogy kormányelőterjes­­zés per mopsz. Csáky Tivadar egyébiránt páratlan őszinte­séggel azt is kijelentette, hogy ő a pénzügyi bi­zottságnak az államszámvevőszék felállítását in­dítványozó javaslatát fogadta volna el, mert azt tartja helyesnek, ha a pénzügyminiszter úr ezzel ellenkezőleg más határozati javaslatot nem in­dítványozott volna per mopsz.Igy azonban, mint kormánypárt ez utóbbit pártolja. E határozatával a nemes gróf Lónyaynak bi­zonyosan ama világra szóló tüntétéből indult ki, hogy a jónak nincs nagyobb ellensége, mint a jobb , ergo a jobbat el kell vetni, hogy a jót megtarthassuk. Intra paranthesi sit dictum, miniszteri székről oly őszinte bevallást még soha sem hallottunk, mint mikor Lónyay úr azt mondta, hogy a jó­nak nincs nagyobb ellensége mint a jobb. Eddig mindig azt hirdették, hogy a jónak nincs nagyobb ellensége, mint a­ bal. Tóth Vilmos, a hajnalarcza, nem állhatta meg, hogy triumphátori arc­czal bámulatba ne ejtse maga iránt az országot azon kijelentéssel, hogy nem csak Csáky, de ő is tud ám francziául. S elmondta, hogy : qui s, excuse accuse. Azután excusálta a pénzügyminisztert. Lónyay úr egyébiránt e vita folyama alatt olyan helyről is kapott prókátort, ahonnan alig­ha megfogadott valakit. Máriássy Béla szintén a pénzügyminiszter föl­mentésére szavazott — a szélső balról. Ez incidens azután impulzust adott egy másik képviselőnek a következő epigrammra: Volt egy öreg Máriás hajdan , nem birt vele Ötvös. Ez nem igaz máriás , Lónyay piezula csak. Ez események óta, úgymond a krónika, a na­­zarénus csárdában már nem egy pár járja egyedül. Megszaporodtak, most már három czigánylegény hegedül. És most paulo minora canamus! A bécsi lapok hátulján sokszor lát az ember ilyetén hirdetést:­­ „Egy érettebb korú asszonyság, ki a csikófo­gakat rég elhányta ugyan, de van mit aprítania a tejbe, férjet keres. Ha szegény is, csak fiatal legyen. Az illető pályázók küldjék el fotográfi­áikat ide s ide.“ A­ki a „Pesti Naplót“ egy idő óta figyelem­mel kísérte, az a fentebbi házassági ajánlatot szépen kiolvashatta a sorok közt nem is hátul, hanem mindjárt az első lapon. A háló nem is vettetett ki hiába. Örömmel jelenthetjük, hogy a tisztességes matróna a m­i nap férjül véve a szőke „Századunkat“, a­ki nem gazdag ugyan, de csinos és fiatal. Mi magunk is resteltük,hogy a jó öreg asszony­ság a hatvanhetediki kiegyezés óta, tehát közel három éve folyvást hal­ad­őri állapotban sínylő­dik s most őszinte áldásunkat adjuk a boldog frigyre, nem mulaszthatván el e sorokban nehány szerény levélkét fűzni azon koszorúhoz, mely ma b. Kemény Zsigmond mennyasszonyi halánté­kára feltüzetik. Gyarapodjatok és szaporodjatok! Az idő már télre jár, szebb hazába vigadni megy a madár. Ez prózában annyit tesz, hogy a magyar fő­papok, kivéve azokat, kiket a köszvény nem ereszt, mind elmentek Rómába. Most sül ki, hogy nem csak a fecske, daru, gólya költözködő madár, hanem a bagoly is. Törs Kálmán Pest nov. 30. (xv.) Dalmátiai állapotok.Magyar har­czonok kitüntetése A Dalmátiában küzdő magyar ezredbeli katonák vitézsége, önfeláldo­zásuk és bátorságuk több ízben ki volt emelve, úgy hivatalos jelentésekben, mint bécsi lapok­ban. A „W. Ztg.“ mai száma egy sereg kitünte­tést hoz a Dalmátiába rendelt csapatokra vo­natkozólag, s e hosszú névsorban a legnagyobb részt magyar ezredek, M­agyarországban tobor­zott katonák képezik. A jó fiuk oly rendkívüli ellenséggel szemben, minek a skrivosciánusok és morlákok, nem felejthették, hogy magyarok s hogy e névre nem szabad szégyent hozniok. A kitüntetéseket Wagner altábornagy osztogatta ő felségétől nyert felhatalmazás alap­­ján.Terünk nem engedi,hogy írjuk ide a magukat kitüntetett magyarországi harczosok hosszú sorát, egyszerűen megjegyezzük, hogy e névsor is, va­­mint az ütközetekről tett hivatalos jelentések és m­­agán tudósítások egyhangúlag bizonyítják, hogy a közharczosok megtették köte­lességüket. A baj oka tehát mindenesetre fel­sőbb rétegeken rejlik. A kitüntettek legelsője „Orbán káplár“ ki a cerkvicei őrház védelmében tünteté ki magát, s egy fokkal előbb mozdittatván, az arany vitézsé­gi éremmel diszittetett föl. — A főhadiszállás megtámadt­at­ésa. Említettük, hogy a legutóbbi nov. 16—20-diki expeditió alkalmával a főhadiszállás útközben, midőn Auersperg főparancsnok által Dragailba tétetett át, megtámadtatott a felkelők által. A W. Ztg. csak futólagosan tesz említést e saját­ságos körülményre, mely éles világot vet a har­­czok ottani menetére. Most e tárgyra vonat­kozólag részletes­ tudósítások fekszenek előt­tünk. Midőn ugyanis a csapatok már áthaladtak a háni­defilén, a hadoszlop végén a főha­diszállás is útnak indíttatott. A fedezetet csak 7 lovas csendőr képezte. Sötétedni kezdett már, midőn a főhadiszállás kíséretében levő egyik tiszt a szoros fölött emelkedő sziklákon gyanús mozgást vett észre. Azonnal figyelmeztető társait is, de Auersperg gr. — aki szintén ott volt — már megírta volt akkor a jelentést, mely szerint „a felkelők nem láthatók többé.“ Alig haladtak azonban néhány lépéssel tovább a szorosban, midőn mindenfelől puskalövések által fogadtattak. Eszeveszett za­var keletkezett. A főhadiszállás tagjai, élükön Auersperg főparancsnokkal, a legsebesebb tem­póban ügettek a szoros kimeneti felé. Emberek, málhával megrakott öszvérek egy gombolyagban kínlódtak a szűk szorosban, a sziklákon pedig láthatók voltak már a felkelők, a­mint kőről kőre ugrándoznak le a szoros mélyedése felé. Egy kapitány — a­ki a főhadiszállásban mint tolmács szerepel — nagy bajjal elérte a fensíkon táborozó csapatokat, s messziről hiába már elé­jük a fővezér vesz­élyben van! N­hány század azonnal fegyvert fogott s a beaszorultak felé tar­tott, kikre a felkelők mint biztos prédára száll­tak le. A segély láttára a felkelők megálltak, el­bújtak szikláik mellé, és nem mutatkoztak. A tisztek meg voltak mentve, de a málha egy része — 42 megrakott öszvér — a felkelők birtokába esett. A főhadiszállás minden málháját, iratait s más eszközeit elvesztette. — A felkelők főtábora most L­e­s­c­e­­b­e­n van, egy faluban, közel a montenegrói ha­tárhoz, a honnan tetszés szerint ide és oda ván­dorolnak. Montenegro nem tarta szükségesnek határvonalát ezen irányban is kiterjeszteni. Montenegro semlegessége most is igen külö­nös. A fejedelem elfogadja most is, mint ezelőtt a felkelők küldöttségeit; a felkelők fejei szíve­sen látott vendégei , a közönséges zuppai lakos, ha kimenekül, vigasztaltunk és megajándékoz­tatik általa. Szállást, élelmet a fejedelem rendel a menekvők számára a montenegróiaknál. Kon­statálva van, hogy a Brakc körüli felkelők Mon­tenegróból kapnak élelmet és lőport, sőt a tett­leges részvétel sem tagadható, miután Maini, Pobori és Braic kerületek összevéve, félannyi lakossággal sem bírnak, mint a­mennyi felkelő ezen a vidéken most a cs. és kir. csapatokkal szemben áll. Országgyűlési tudósítás A képviselőház 77-ik ülése nov. 30 án. A zárszámadásokra vonatkozó határozati javas­latok feletti tárgyalásában harmadik szót emel ma Tóth Vilm. Szerinte Justh javaslata positív törvényre támaszkodik, míg Ghyczyé egy még nem létező institutióra, az államszámvevőszékre fekteti a fősúlyt, és ez elegendő arra, hogy ő Justh javaslatát fogadja el. De a pénzügymi­niszter iránti méltányosság is ösztönzi őt annak elfogadására, mert Justh javaslata alkalmat ad, hogy a p.ministers miharább megc­áfolhassa azon vádakat, melyekkel az ellenzéki sajtó bámula­tos cynismussal valótlannak állította a pminisz­­ter exposejében felmutatott számtételeket. Jól tudja ő, hogy a parlamentáris ellenzéknek, mely kormányra jutni törekszik, igyekeznie kell a létező kormányt népszerűtlenné, és ha ő ülne az ellenzék padjain, szintén a pénzügyi kérdéseket használná fel a kormány megtámadására, de valamint ezt megengedi, a kormánypárt köteles­ségének ismét azt tartja, hogy az a kormányt megvédje, ezt pedig vélekedése szerint legjob­ban fogja m­egtehetni a 7-es bizottság. Vukovits Sebő: Igen­­. képviselő­társunk gr. Csáky Tivadar az ő sajátszerte beszédében igen meglepő terrénumra lépett. Ő valósággal harczot üzent az ellenzék alkotmányos állásá­nak. Ő a bizalmatlanságot és a gyanúsítást majdnem bűnnek bélyegezte. Te hát! Ha szorosan akarjuk vizsgálni a kü­lönböző alkotmányos pártoknak rendeltetését, azt fogjuk találni, hogy az ellenzék alapja igen is a bizalmatlanság s ha ez így nem volna, ak­kor az ellenzék létének szüksége megszűnnék, mert mihelyt az egész ház teljesen egyetért a kormány iránti bizalomban, akkor abból csak az következnék, hogy az ellenzék is menjen át a kormánypárt soraiba. T. hát ! Gr. Csáky Tivadar az ő különös fel­fogása szerint az ellenzék eljárását ezen kér­désben igen kíméletlenül megtámadja, sőt ha jól értettem szavait, ágyúütegeknek is ne­vezte. Ez különös dolog, ha visszaemlékezem a ta­nácskozást megkezdő érdemes tagtársam Ghiczy Kálmán képviselő úr beszédjére, a­ki va­lósággal a mérséklet hangján és szokott ékes szólásával szólott. (Zaj és ellenmondások jobboldalról.) Már én nem tudom ha Magyaror­szág köznépének házában még az a hang sem mérsékelt, melyen érdemes tagtársunk Ghiczy Kálmán szólott, milyen hangon kellene itt be­szélni. Kétségkívül a szónoklatnak, mely e te­remben tartatik, mindig valamivel nyersebbnek kell lenni, mint talán egy salonban szokás szólani. Egyébiránt, a­mint mondom, a mérsék­let és ékesszólás oly szokott tulajdona érdemes barátom Ghiczy Kálmán beszédjének, hogy ar­ról említést tenni is felesleges. De ha tekintjük is t, hát azon nagy fáradsággal párosult szor­galmat, melylyel összegyűjtő a különböző szám­adási tételeket, azokat összehasonlítá, azokból következtetést vona, s hogy mintegy biztos tük­röt állítá a nemzet színe elébe, és ha tekintjük azt is, hogy ezt egy privát tag tette és nem oly tag, kit hivatala kötelezett volna ezen munkára, akkor én legalább nem tarthatom vissza maga­mat azon egyéni személyes érzetem kijelentésé­től, hogy érdemes tagtársam Ghiczy Kálmán ez alkalommal valósággal az ország háláját érde­melte ki. (Zajos éljenzés baloldalról.) De te­hát­­ én legkevésbbé sem kételkedem, hogy érdemes tagtársunk azon czélból tette az ő nehézségeit, hogy ezen nehézségek valósággal bevalósuljanak, hanem tette azon óhajjal, mely­lyel mindenkor szoktunk aggodalmainknak ki­fejezést adni, hogy aggodalmaink eloszoljanak. És így ő is kétségkívül azon kívánsággal terjesz­tette azokat elő, hogy módot nyújtson most ezen nehézségek eloszlatására és legyőzésére. A kér­dés köztünk te­hát az,hogy melyik az az út mely ezen czélnak elérésére legbiztosabban és legköny­­nyebben vezet. Az én érdemes barátom maga részéről nem is tett indítványt e részben, hanem elfogadta azon javaslatot, melyet ezen háznak pénzügyi bizott­sága előterjesztett. De maga a pénzügyi bizott­ság sem javasolt valami újat, az sem terjesztett elénkbe valami új találmányt, hanem szerényen javasolja ezen t. háznak, fogadja el azt módoza­tul e számadások megvizsgálására, a­mi minde­nütt a szabad nemzetek, alkotmányos törvény­­hozások körében, mint egyedül c­élszerű, egye­dül hasznos rendszer már elfogadtatott. Ezen rendszerrel szemben állíttatott azon indítvány, melyet én részemről másnak nem nevez­hetek, mint egy rendkívüli módnak a szá­madások megvizsgálására. Te hát! Pénzügyi bizottság által javasolt módja a szám­tételek megvizsgálásának az, hogy bocsáttassák ezen tárgy mindenek­előtt egy felállítandó főszámve­­vőszékre. Ezen számvevőszék minémű­ségére nézve a valóságtól eltérő nézetei vannak, né­melyek úgy állítják föl, mintha annak nem vol­na más feladata, mint összeadni a különböző tételeket, megnézni, hogy jól van e összeadva, levonva, úgyszólván nem volna más czélja, mint kiigazítani az errores calculit. Mások azt mondják, hogy ez hasonló az u. n. könyvvitelhez, én pedig csekély tapasztalatom folytán azt hiszem,­­ hogy annak feladata sokkal magasabb, hogy nemcsak a számok aritmetikai tételeinek helyességét megvizsgálja, hanem vizsgálja egyszersmind az országgyűlés meghatározásából, azoknak a felállított status praeliminarissal való megegyezését vagy elté­rését, szóval az egyes tételeknek nemcsak nu­­m­ik­us valóságát, hanem egyszersmind alkot­mányos természetét is. Ez okból tekintik magát a főszámvevőszéket az a kormány egyik szüksé­ges kerekének és ez okból föltételeztetik egy­szersmind annak a kormánytól való teljes füg­getlensége, hiszen e függetlenség , mint igen tisztelt tagtársunk Tisza Kálmán Angliára hi­vatkozva, bebizonyította, annyira ment, mielőtt az eljárás 1866-ban módosíttatott volna, hogy­ a teljes részrehajlatlanság rendszerén alapuló hi­vatal az u. n. Control­­ General, ki a főszám­­vevőszék elnöke, egy ízben tagja lévén a felsőháznak, saját ülésén jegyzéseket tévén a budgetnek általános szerkezete iránt, — a budgetnek a kormány által való visszavonását szorgalmazta és előidézte. T. ház ! Ha én ha­sonlattal akarnék élni, igaz, hogy minden ana­lógia csak bizonyos pontig ál, a pénzügyminisz­ter számadásainak az országgyűlés a számvevő­­szék általi megvizsgálását hasonlítanám a nagy kereskedőházak könyvviteleinek megvizsgálásá­hoz. Vannak nagykereskedőházak, mint tudjuk, melyeknek évi forgalmuk oly nagy sőt nagyobb is, mint Magyaro­szág egész budgetje. Azok is szinte oly pontos és erős könyvvitelt visznek, mint maga a budget vivője a pénzügyminiszter. A különbség csak az, hogy a pénzügyminiszter évenként köteles az országgyűlés és általa a kö­zönség elé bocsátani a maga könyveit és azokat vizsgálat alá ereszteni, ellenben a kereskedő­házak csak akkor, ha a liquidatió alá kerülnek. E pontban találom a hasonlatosságot, t. i. ek­kor, midőn liquidatióról van szó, a könyvek bi­ró elé szoktak kerülni. A biró nem képes ítéletet hozni arra néz­ve, hogy helyesen és jó­hiszemmel intettek-e az illető könyvek, ő nem vizsgálja meg a köny­veket, hanem erre nézve van fölállítva egy kü­lönös professio, mely a jelentékenyebb kereske­delmi házak könyveit vizsgálja az úgynevezett accorentina commisions. Ebben vannak előkelő firmák, szintoly na­gyok, mint a prókátorok firmái; ezek megvizs­gálják a könyveket, jelentést tesznek, és ennek nyomán képes azután a bíró ítéletet hozni az ille­tő házak jóhiszeméről vagy az ellenkezőről, így van az 1. ház az országgyűlésen is. Mi alig volnánk képesek magukat a könyveket megítélni, azért szükséges, hogy a számvevő­szék azokat előlegesen megvizsgálja, mind arith­metical, mind constitutionális szempontból, és ha élénkbe kerülnek, mi nemcsak felülvizsgál­juk a számvevőszék munkáját, hanem mi némi­­kép a bírói jogot is gyakoroljuk azoknak he­lyes vagy nem helyes voltára nézve. Felhozattak t. ház, némely okok a Ghyczy Kálmán képviselő­társam által javasolt mód el­len. Először mondva volt, hogy a felhatalmazás roppant nagy, s azért minél hamarább intéz­kedni kell, hogy a miniszer oldassék fel a fele­lősség alól. T. hát! Felfogásom szerint ezen körülmény inkább az ellenkező mellett szól, mert minél lényegesebb és terhesebb a megha­talmazás,annál pontosabbnak kell lennie a felül­vizsgálatnak. (Helyeslés bal felöl) Mondatott az igen t. miniszter úr által, hogy ne áldozzuk fel a jót a jobbnak reményében. Teljesen osztom ezen véleményt, de meg van-e már azon jó ? Nincs semmi e téren, mert szemrehányást nem akarok tenni, de már 3-ik esztendeje, hogy mi­­nistériumunk van, s a parlamenti ministérium egyik legszükségesebb kelléke a szóban forgó számvevőszék, még csak javaslatképen fekszik előttünk. Ha annak birtokában leszünk, biztosí­tom a pénzügyminiszter urat, hogy nem fogjuk a jót a jobbnak reményében feláldozni. Azt is mondá miniszter úr, hogy a miniszté­riumnak igénye van elnézésre. Megvallom iga­zán, hogy ha minisztereink múltját tekintem, és tekintem azt, hogy ők is a szabadság védői közé tartoztak, mint én, és az alkotmányosság kiküz­désében tetemes részt vettek, akkor megvallom inkább azt mondanám, hogy ha van, vagy volt kormány, melytől joggal várhatni, hogy a con- stitutionális rendszer kivívásában segéd­kezet nyújtana, valóban ezen kormánynak volna az kötelessége, (úgy van ! Igaz ! balfelől.)Elnézésre te­hát! csak a gyenge kormány szólni, és oly kormány, melynek tehetségében hiány van ; az ily kormány fordul a maga pártjához, és kér el­nézést , de, azt hiszem, mostani kormányunk, mi a­ tehetségét illeti, ezen állapotban nincs (Fel­kiáltások jobbról : nincs ám) s azért sem tő­lünk , sem a maga pártjától elnézésre nem szorul. Mondva volt a t. ház az is, hogy még ez­úttal történjék kivétel. T. ház, kivételről kivételre esztendőnként haladunk előre, azt hiszem vala­­hára elérkezett az idő, hogy annak véget ves­sünk, s épen a jelen perekben, midőn maga a pénzügyi bizottság jelentette azt, eltérni attól, s ismét kivételes állapotra állni, véleményem szerint, méltóságunkkal meg nem egyeztethető. Azt mondotta­­, barátom Tóth Vilmos államtit­kár úr, hogy az országos hitel úgy kívánja. Megvallom, a­mennyire ily dolgokban csekély tapasztalattal bírok, semmi sem képes megingat­ni valamely ország hitelét, mint az , hogy ha látják, hogy a provisorius állapot abban soká tartatik fenn. Ha a kereskedelmi és iparvilág látni fogja, hogy valahára beléptünk a rendes állapotba, engedje meg nekem a t. ház, épen ez­által lesz hitelünk az eddiginél magasabbra emelve. De megvallom, minden okok között rám néz­ve legkülönösebben hatott az, hogy ellenünkben az 1848-diki törvény ily értelemben idéztetett. Második az t. ház, hogy a 48- diki törvényekkel már annyi mindenféle történt, azok megcson­­kíttattak, módosíttattak,megsemmisíttettek nagy részt, de eddig még nem hallottam, hogy a köz­népnek, az adózóknak érdekében hivatott volna fel annak értelme és czélja. A kincstárban az ország háztartására mindenkor van pénz, és e pénz az adófizetők filléreinek halmaza; kétség­kívül állni kell tehát annak, hogy a népnek, az adófizetőknek érdeke megkívánja azt, hogy a számadások a legrendesebben terjesztessenek elő, és vizsgáltassanak által. Azt kívánni tehát az 1848-diki törvényekből, hogy mi azon törvé­nyek ellen cselekszünk, midőn azon törvényeket úgy kívánjuk végrehajtatni, az kétségkívül na­gyon félremagyarázása e törvényeknek. Különben, ha jól emlékszem, az igen t. igaz­ságügyminiszter úrnak igen kedves szójárása az, hogy a 48-diki törvények mindent csak úgy skiz­­ziroznak. Ezen törvényben az 1848-diki tör­vényhozás nemcsak ezen jogot és kötelességet ruházta az országgyűlésre, de annak módját, mi­kénti gyakorlását is reábizta. Te hát ! Én igen sajnálom, hogy a jelen kér­déssel, melyben nincs valam­ely miniszternek egyes tettéről, hanem egy nagy elvről, azon nagy elvről szó, hogy miként vizsgáltassák át a köz­adóból befolyt pénzek számadása, összezavartat­nak, és ezen kérdésbe bevegyíttetnek bizonyos személyes tekintetek is. Én részemről megvallom, hogy én, mint magán­ember, tökéletesen hiszem, és tudom, hogy — jelenleg a pénzügyminiszterről lévén szó — minden, a­mit Lónyay Menyhért kezébe vesz, legyen az bármilyen nehéz, vagy szakis­meretet kívánó munka, igen eszesen, bölcsen és becsületesen lesz elintézve, de mikor itt az ellen­őrködés kötelességével állok szemben, akkor én tartozásomnak tekintem azt, hogy én a priori ne fogadjak el semmi számadást, legyen a pénz­ügyminiszter akár Lónyay Menyhért, akár Ghy­­czy Kálmán (derültség a jobboldalon). Megjegy­zem még azt is csekély parlamentáris tapaszta­latom szerint (halljuk), hogy nincs jelenleg szó arról, hogy absolutoriumot adjunk, hanem csak számadásról van szó, és­pedig annak vagy hely­benhagyásáról, vagy hibásnak találásáról. Egy­általában nincs tehát semmi értelme azon foga­lomnak, a­mely az absolutiót illeti. Végre te­hát­­ csak egyet akarok még meg­jegyezni. (Halljuk) Előttünk két alternatíva áll és pedig először az, hogy a 1. képviselőház elfogadja-e Justh Jó­zsef képviselő úr javaslatát. (Jobbról: elfogad­juk !) Ha igen, a miniszer úr bebizonyította ismét erejét, melyet a többség által oly gyakran fel­mutat és akkor beteljesül az, a­mit Hoffmann képviselő úr egy más tárgyban mondott, hogy t. i. a­midőn a t. képviselő úr azzal c­áfolta Tisza Kálmán indítványát, hogy azt azért nem lehet elfogadni, mert úgymond a többség a mi­­niszertől függ. ( Felkiáltások : Nem mondta.) A miniszter úr mondom, be fogná bizonyíta­ni valóban, hogy erővel, hatalommal és befolyás­sal bír a többségre, de az alkotmányos rendszer­nek kétségkívül nem fog szolgálatot tenni, ha ezt elő nem mozdítja. A második eset, a­melyhez alig merek reményt is táplálni, az volna, hogy a miniszer úr saját belátásából fogadná el a pénz­üg­yi bizottság javaslatát. Ha e javaslat az ellen­zéktől jönne,­akkor te­hát, még meg tudnám fog­ni a miniszer úr vonakodását, de a pénzügyi bi­zottságtól származván, azt gondolom, hogy e te­kintetben annak elfogadása a miniszer úrra,vagy hatalmára egyátalában legkevesebb compromis­­siót sem vonna. (Igaz­­ balról.) És nem szenved kétséget, hogy ez­által állását a nemzet színe előtt magasra emelné, mert az alkotmányos rendszernek, az adó feletti számadás megvizsgá­lása rendszerének helyes alapra fektetésében őt illetné a legnagyobb érdem, ő volna az , kiről el lehetne mondani, hogy az alkotmányos rend­szernek e terem­ megalapításában övé volt a leg­nagyobb rész. Azon esetre, ha Justh képviselő úrnak javas­lata elfogadtatnék, kénytelen vagyok még egyet fölemlíteni. Azt hiszem, hogy nem sértem a t. házat, ha azt gondolom, hogy ama tizenötös bi­zottság kiküldése által a ház magát financziális ka­­pacitásaiban kimerítette; mondom, nem érezheti magát sértve ez által a ház szerintem, mert Angliában sok éven át volt szerencsém nézni, hogy évről évre ugyanazon 5­6 egyén szólalt financziális ügyekben, a többiek pedig csak rö­viden proponáltak néhány rövidítést az egyes tételekben; már­pedig ha Angliában is ily ke­vés, tüzetesen szakértő férfi van, azt gondolom, nem szégyen föltenni, hogy nálunk is kevés van. De mi következik abból, ha elfogadtatik Justh képviselő úr javaslata? Az, hogy a pénzügyi bizottság tagjai nem fogadhatnák el ez új megbízást, mert kijelentették, hogy e téren nem foghatnák megvizsgálni a számadásokat, len­nének tehát mások, s erre nézve megvallom, hogy capitalis jó gondolat Bánó képviselőtár­sunktól, hogy keresve a leginkább megkívá­nandó qualificatiókat az új bizottság kiküldésé­ben ráakadt a bátorságra. (Derültség. Felki­áltások : Ghyczy mondta!) Ezen bátorság engem azon délezeg lovagokra emlékeztet, kik a róka vadászatokon árkon, mesgyén, kerítéseken szok­tak átugratni, s úgy érzem, hogy e bátor bizott­ság is majd nem gondolva semmi nehézséggel, neki fog menni a számadásoknak s keresztül kasul végig fog rajta hajtani. De­ még egy kérdést teszek igen t. barátom­hoz. Én nem szólhatok előre az igen t. ellenzék, mint testület határozatáról; abba beavatva nem vagyok, de szabad feltennem azt, hogy azután, mit az ellenzék mondott ezen javaslat elfogad­­hatlanságáról, a bizottságban tagjai közül talán senki sem fog részt venni. Már most kérdem — a legális állását nem fogom tagadni — ezen javaslat elfogadása folytán bizottságot kikül­deni, nem lenne-e hiányos és a czélnak nem megfelelő ? Én tekintvén mindnyájunk kíván­ságát, és mert ezen folytonos kivételes állapo­tot valósággal károsnak tartom, a pénzügyi bizottság javaslatát elfogadom. (Helyeslés a jobbon.) Hoffmann Pál személyes kérdésben szólal fel. Nem mondta ő azt soha, hogy a többség a kormánytól függ, hanem hogy a kormány függ a többségtől. Kemény Gábor bee­pártolja Justh javaslatát, mert az törvényen alapszik. Az nem bizonyít előtte, hogy Várady Gábor azt a törvénynyel ellenkezőnek állította, mert véleménye szerint ezt be nem bizonyította. Mocsáry Lajos a 48-ks törvénynek azon ér­telmezését, a­hogy azt a jobboldalról hallja, nem fogadhatja el, sőt azt a törvény értelme valóságos elferdítésének tartja. A törvény csak azt rendeli, hogy a kormánynak a zárszámadást az országgyűlés bezárása előtt kell még benyúj­tani, de nem szabja meg azt, mikor, mikép, mi módon tárgyalja azt. A 48-ks törvényhozás sok­kal tisztább fogalommal bírt az országgyűlés feladatáról, semhogy előre meg akarta­­volna kötni kezét, s nevezetesen nem akarhatta azt, hogy valamely minister, ki a felelősség terhe alatt áll, az alól elmenekülhessen. Csodálatát kell kifejeznie a kormány eljárása felett, mely ezáltal önmagára, —­­mint a jobboldali szóno­kok mondják — azon „gyanút“ vonta, hogy kell valami olyannak lenni a dologban, mit nyilvánosságra hozni nem akarnak, és elfödni kívánnak. Igen sajátságos a kormánypártnak magatartása, mely nem mint számoltató lép fel a számadóval szemben, hanem egyenesen mint a kormány védője, holott ez nem pártkérdés. A ministériumnak is szabadkoznia kellene a felü­letes számvizsgálás ellen, de miután ezt nem teszi, az ellenzék hivatva van kutatni ezen kü­lönös eljárásnak okát, és ezt kutatva lehetetlen a két dolog közül egyet nem feltételezni. Vagy azt, hogy ismét valami rejtélyes ügynek kell fönforogni, az olyannak,mire nézve a ministérium magát Bécsben angarozta; vagy pedig a kormány bizalmi kérdésnek tekinti ezen dolgot, és hogy a bizalom­nyilatkozat minél fényesebb legyen, azt követeli, hogy engedje el mostanra a szigo­rúbb megszámoltatást. Ha így van a dolog, ha a fényes elégtételt fontosabbnak tartja, mint az alkotmányos eljárást, akkor Lónyay ugyan sza­badon kezeli az ország ügyeit, de alkotmányos­ság e hazában nincs. Eddig azt hittük, ha már az 1867. XII. t. sz. által meg van szorítva az országgyűl­é jogköre extensive, legalább meg­maradt intensive azon alkotmányos joga, hogy az ország vagyona felett alkotmá­nyos utón intézkedhetik. Ha azonban elfogad­tatik Justh javaslata, meg lesz rövidítve az or­szággyűlés joga még e tekintetben is, és ki fog tetszeni, hogy nem alaptalan azon aggodalom, miszerint alkotmányos jogaink megcsonkítása a még fenlevő megmételyezését is maga után fogja vonni. Pártolja Ghyczy javaslatát. (Élénk éljen­zés a baloldalon.) Wodianer Béla az egész számadás átvizsgá­lást nem tartja nehéz dolognak. Ők kereskedők hozzá vannak ahhoz szokva. Sőt ez nagyon könnyű is, ők stichpróbákat tartanak tételen­­ként; ezen tételeket alulról felfelé és azután megfordítva átvizsgálják, ha megegyeznek, tud­hatja mindenki, hogy a számadás összevág. Ha a főszámvevőszékre fogna az bízatni, az sem fog kereskedőkből alakíttatni. (Felkiáltások:- De igen !) azt nem hiszi, Justh javaslatára szavaz. Körmendy Sándor a szomorú számvizsgá­latot sürgeti. Úgy hiszi, hogy a jobboldalnak mint egyik és többségénél fogva főszámvevőnek állana kötelességében, nem a gyanúsított, de a neheztelt számadással akként bánni el, hogy ne mondhassa senki, hogy egy malomban őrölnek. Buday Sándor elismeri ugyan, hogy Ghy­czy Kálmán fáradozásaiért és kutatásaiért az ösz­­szes ország hálájára méltó, de azért adatait, me­lyeket előterjesztett,nem tartja mindenben a tény-Folytatás a mellékleten

Next