A Hon, 1870. március (8. évfolyam, 48-73. szám)

1870-03-01 / 48. szám

PEST, FEBRUÁR 28. A honvédelmi minisztérium hibái. (6z.) E lapok­­. olvasói emlékezhetnek, hogy a magyar ellenzék igen tekintélyes része, mind magát a honvédelem eszmé­jét, melyben egy jobb jövő magvát ke­reste, mind azon törvényt, mely gyarlósá­gai mellett legalább egy jót : az álta­lános hadkötelezettség esz­méjét magában foglalta, örömmel üdvö­zölte, sőt magában a törvény alkotásában is tekintélyes részt vett. Ezt a közösen létrehozott intézményt a minisztérium ugyancsak megnépszerűt­­lenítette. Először is ügyetlen toborzási, az ut­­czákról szedett honvédséggel igyekezett magában a fővárosban magát szerezni egy leendő honvédsereghez. E mód ellen demonstrált minden józan fő , nem egy, magában a honvédelmi minisztériumban is. Mi magunk akkor is javasoltuk a minisztériumnak, hogy kedvezmények által igyekezzék a nemzet fiatal intelligen­­tiáját bevonni a kezdeményezésbe.Ez adta volt 1848-ban is a honvédseregnek szel­lemét, lelkét.De a minisztériumnak t­alá­n épen e szellem nem kel­lett. Aztán következtek a tiszti kinevezések. Itt is kitüntette a minisztérium, mennyire igyekszik az uj honvédséget népszerűt­lenné tenni. A régi honvédség legkitű­nőbb tábornokai, például a szervezésben is részt vett Vetter, Klapka stb. nem szó­lhattak fel s nem alkalmaztattak. Ellen­ben a honvédelem államti­kára lett egy más téren jeleskedő de soha kato­nai dolgokkal nem foglalkozott egyén, s al­kalmaztatott például Erdélyben oly osztrák főtiszt,ki 1848-ban nem annyira e honvéd­ség, mint annak ellenei sorában küzdött. Ez aztán meg is hozta gyümölcsét ; az ügyetlenségek a kiállítás körül egy­mást érték. Kiállították a honvédséget, és nem volt lakhelye, magában a fővárosban nyomorult bivonatokban kellett küszköd­nie. Ezekhez is bajjal jutott, s talán in­nen is kiteszik, vagy kitették már szűrét. Midőn aztán laktanyája — olyan a mi­lyen volt, — nem volt konyhája ! midőn az meg volt,nélkülöznie kellett a kony­ha-­dényeket. Nagy bajjal végre ezekhez is hozzáju­tott, de kórházról,kellő szekerészetről nem gondoskodott senki, s nem volt kellő mennyiségű orvosa,és hadbirája talán má­ig sincs. Egy gyönyörű lánczsor ez, minőt egy­kor a legveszélyesebb körülmények siet­ségei között sem láttunk,s mely nem ment­hető semmivel soha. Aztán jött a fölszerelés. Az itt köve­tett eljárásról eléggé fölvilágosította e la­pok olvasóit tisztelt barátunk Ludvigh, kit ugyancsak gyarló ellenérvekkel akart a kormány megc­áfolni. Pedig ez is egy módja lett volna a nép­­szerűsítésnek: száz meg száz hazai kézmű­ves lehetett volna ez által kellemesen ér­dekelve, míg a Harapat-féle vállalat ugyanannyit tett e vállalat ellenére, s a kiállítás kétségtelenül nyomorúan ütött ki. Azt, hogy a Ludoviceumot annyi sür­getés daczára máig sem tudta a kormány törvényes birtokosának, a nemzetnek visszaszerezni ; hogy a műszaki csapatok, és tüzérség, melyek iránt gróf Andrássy több ízben tett ígéretet, még csak eszmeileg léteznek; hogy egy netalán kitörhető háború esetére sem be­tegkocsikkal, sem egészségügyi csapatok­kal nincs ellátva a honvédség; hogy a hadtani iskola csakis egy jeles tanár (Tóth Ág.) nyakába van vetve,­­ csak futólag említjük. Ezekről úgy hisszük, lesz elég szó a honvédelmi költségvetés tárgyalásánál, hol ki fog tűnni, hogy az államtitkár urat csakugyan jobb lett volna egyenesen a financzministériumnál alkalmazni, hol e szép gazdálkodási­­rendszert előbb érvé­nyesíthette volna. TÁRCZA. Fekete gyémántok. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. MÁSODIK KÖTET. Az ördögülő. (Folytatás.) A könyvtárból négy lépcső vezetett le a ká­polnába, a kápolna szentélyétől aztán ismét nyolcz lépcső le a sírboltba. A kápolna oltárán mind meg voltak gyújtva a gyertyák, ez világította meg a sirbolti jele­netet. De minő jelenetet! A sírbolt hosszában elnyúló asztal mellett ül­tek és lakmároztak — de nem a grófnő ősapái és ősnénjei — hanem valamennyi cselédje. — A házába bezárt némber csoport mulatott a házából kizárt férfi haddal. Abban a perezben, a­mint az apát felnyitá az ajtót, a torzmise épen végződött, s az egész coetus egyszerre rákezdi a tivornya dalt u­­tána. Most már látta a grófnő, hogy micsoda kísér­teteket tart a kastélyában. Minden nő csel­édj­ének volt egy férfi ud­var­lója : a szomszéd major írnokai, majorosai, va­dászai. A félénk szobaleány, ki éjszaka ki nem mer­ne menni a folyosóra, az urasági írnok poha­rát töltögette, az erényes komorna az ispán haj­dújával ölelkezett; a kapusnő, az öreg matróna, ki mindig józan, az asztal tetején tánczolt, s egy I boros kancsót tartott két kézre fogva annak da- I tolt, valamennyi rikácsolt, kurjongott vihogott, s és verte az asztalt, mint az öreg dobot. A gróf­nő ősatyja, a kanczellár sírkövének tetején élt, lábait átvetve a kereszten, a juhász, és fújta a dudát. (Ez volt az, a mi az orgonát parodiázta a gúnyvesperae alatt). S a főpap sírlapjára volt felállítva a csapra ütött hordó. Valamennyi némber a grinc selyemruháiba volt öltözve, kivéve a kocsisnőt, ki férfi ruhát visel­vén, symmetria kedvéért a szeretőjét, a major­­kocsist öltöztette fel némbernek; a nagy, baju­szos ficzkó fején megismerte a grófnő hálófőkö­­tőjét és termetén a csipkés frizk­ózó köpönyeget, a­mit naponkint használni szokott. És a mi legborzasztóbb volt! Ott látta az asz­talfőn elnökölni Emerenczia kisasszonyt, egy fia­tal diáknak kétségbevonhatlanul bizalmas közel­ségében. A kisasszony a grófnő lángszin selyem szalapjét viselte, (a grófnő sovány volt, a kisasz­­szonykövér.)És piros volt a bortól—és hallatlan ! — kegyetlenül pipázott egy öblös tajték pipából — Emerenczia kisasszony! A férfi nép részegen üvöltött, a némber had féktelenül sivalkodott, a duda nyekegte a nó­táját, a vert asztal pufogott, s a kápolna oltára előtt kiterjesztett karokkal éneklé az álpap az istengunyoló végáldást: „Bacchus vobiscum!“ melyhez teljes erejéből kolompolt egy csenge­­tyüvel a ministrans. Hát ezek kik voltak ? Az álpap senki sem volt más, mint maga a­­ sekrestyés, felöltözve plébánosnak az ő gondja alá bízott diszöltözetébe, s fején egy improvi­­salt insulával. A ministransa volt maga a ha­rangozó. A grófnőt hármas borzalom némitá meg e látványra. Ez a keserű hálátlanság elfacsarta szivét! Ő ezeket a leányokat úgy tartotta, mint saját gyermekeit, ártatlan angyaloknak hitte őket. Vasárnaponkint maga orgonázott előttük a vártemplomban s énekelt velük együtt. Abból az ételből ettek, a miből ő, soha egy pirongató szót nem hallottak tőle. És ők meggyalázzák érte ősei sírboltját, rémítik ideges asszonyukat kisértet-zajukkal érrül ésre, míg félőrült álom­kórost csinálnak belőle, s a mi legnagyobb vét­kük, viselik az orgiákon asszonyuk ruháit, hogy az a férfi érintéstől megszentségtelenített, borral leöntözött, dohányfüsttől átjárt öltönyöket viselje ismét sorban hajadon termetén! De nagyobb volt e keserűségnél a szentségtö­rés fölötti borzalom. Minő ördögi gondolat: a vallás kegyes szertartásiból fertelmes baccha­­nalt torzítani. Papi ruhát, oltárt, insulát, szentsé­get megfertőztetni, breviáriumot, litániát zsoltárt kocsmadalból szerkeszteni. Mekkora „JAJ“ ez a botránkozónak ! Ez a „jaj“ mit az írás említ, minden emberi fájdalom között a legnagyobb, mert írja nincsen. És végre a rémület. Egy csoport ittas férfi, és ugyanannyi készült magaéra ! A legszörnyűbb vétek forró tettén kapva ! Ha ezek észreveszik, hogy őket valaki megleste , azt izekre fogják tépni. N­ász őrült, daemoniacus vétkezővel szemben egyetlen férfi és egyetlen asszony ! A grófnő látta az apátul szemében villámla­­­­ni az apostoli haragot, s megijedt tőle. Megra­gadta mindkét kezével a pap kezét, hogy vissza­tartsa őt. Az apát azonban kiránta kezét, s egy szö­késsel a négy lépcsőn leugorva odaszökött az álpaphoz s a­mint az épen parodiázó mozdulattal kiterjeszté karjait a tivornya gyülekezet fölé, e gúny szóval „Stramen !“ az apától olyat húzott neki kettőt a hátán végig a rhinoczeros korbács­csal, hogy szétrepedt a czifra szála, a ministráló harangozót pedig egy rúgással úgy lelökte a kriptába, hogy az a hosszú asztal alá gurult valamennyi lépcsőn végig. S a­mit azután most látott a grófnő, az va­lóban álomszerű vizio volt. Mint rohan egyetlen egy férfi, egy korbács­csal kezében egy egész pokoltábor közepébe; megkapja félkézzel a hosszú asztalt, s egy lö­késsel felforditja azt kancsostul, lakomástul együtt, s azzal neki vág ostorával az egész cso­portnak. Azok,mintha az ítélet napja következett volna be, s az apocalypsis csodái zuhannának alá a felhőkből, rémülten, őrülten ugráltak fel helye­ikből, s ordítva, sikoltva tódultak a kriptaajtó felé. Ez egyetlen bátor alak úgy dúlt közöttük, mint egy Szent György a sárkányok között. A korbács pufogott a hátakon, a jajszó, az üvöltés szaporodott; férfi, leány egymást legázolva tör­te magát a lépcsőkön fel, mik a kripta folyosó­hoz vezettek, a­ki hátul maradt,ordított, azt hit­te őt viszik a pokolba; a dudás négykézláb me­nekült, veszedelmére a rajta keresztül bukdosók­nak. A pap nem ismert irgalmat: emlékt­lenül el nem bocsátott senkit. A rémült csőcselék között senki sem mert védelemre gondolni. A tetten kapott bűn gyáva: a meglepetés rögtöni volt és váratlan ; aztán a papnak irtóztató öklei voltak; egyetlen vadásztak jutott eszébe, szegletbe szo­rultat), az a kétségbeesett gondolat, hogy meg­kapja a pap kezében a korbácsot, S nem kapott azután annak a balkezétől egy olyan pofont, hogy jobbnak találta a hátával fedezni a vissza­vonulást. „Vágjad! vágjad!“ suttogá a grófnő, a­mint lát,a kényeztetett cselédeit egymás hegyin hátán bukdácsolva egy gomolyba rekedni az ajtónál. Emerenczia csak a fejét dugta, hogy az arcza ne kapjon a korbácsból. Leghátul maradt a sekres­tyés, ki hosszú stólájától nem tudott szaladni, annak a hátát addig paskolta a pap,mig rongyok­ban hullott le róla a papi palást. (Folytatjuk.) Miniszteri bakugrások. A­ki a politikai eseményeket némileg figyelemmel kísérte, rögtön ki fogja talál­ni, hogy a fentebbi czím nem a mi mi­nisztériumunkra, hanem a lajthántúli mi­nisztériumra vonatkozik. A mi magas kormányunkkal kapcsolatban legfeljebb „politikai baklövésekről“ lehet szó, ugrá­sig még nem igen vitte, hacsak nem hát­rafelé. Valóban felette változatos egy tragiko­­mpedia az, a­mit a bécsi doktor urak most a világ előtt produkálnak. Nem oly nagy ideje, hogy a pápai csalhatatlanság büszke önérzetével dör­­gék el az anathémát három kollegájuk programmjára, melynek alapelve a laj­thántúli nemzetiségek kibékítése volt. „Non possumus“ — mondák ők — nem alkuszunk olyanokkal, a­kik az alkotmá­nyon kívül állanak! Majd kibékülnek ők a magok kenyerén, — mi várhatunk! E fennhéjázó beszédnek az lett a kö­vetkezése, hogy a minisztérium minori­tása leköszönt s az „öt bátor férfi“ meg­­tartá a Platzot. „Das sind Männer vom Herz! “ mondá egy magas állású egyéni­ség. Azt várta volna a világ e beszéd után, hogy majd megmutatják már most, ezek, hogyan kell a két farkú szilaj cseh orosz­lánt s az oppositiónak nevezett többi csö­könyös bestiát erős marokkal megszelí­díteni. S ime mire virradunk egy zajos karne­váli reggelen ? A vitéz minister urak elő­ször elkezdenek alantabb hangon beszélni, azután csendesen cserben hagyják saját programmjukat, végre szépen elfogadják azt a programmot, melynek szerkesztőit a kabinetből kilépni kényszeriték, s me­lyet a monarchia megrontására irányzott­nak deklaráltak. Udvarolni, minden önér­zet nélkül hízelegni kezdenek azoknak a nemzetiségeknek, melyeknek minap még azt ígérték, hogy széjjel zúzzák őket, mint valami hitvány göröngyöt. De a bölcs centralista urak, mint már annyiszor, most is roszul számítottak. Elővették a már közel másfél év óta heverő, mereven visszautasított galicziai resolutiót, s próbálgatják, hogyan lehetne a kecskét is jóllakatni, a káposztát is meg­tartani. Hajlandók már a közoktatásügyet is átengedni a lengyel országgyűlésnek , sőt tán többet is.­ De a lengyel képvise­lőknek keze meg van kötve, nem alkud­hatnak máskép, mint „aut Caesar aut ni­hil“ , vagy mindent, a­mi a resolutióban foglaltatik, — vagy semmit. Itt tehát felsültek a doktor urak az ex­perimentummal. Akkor elővették a cseh vezéreket s fel­kérték őket barátságos értekezletre,mely­nek tárgya a kiegyezkedés utjának egyen­­getése lenne. De a cseh nemzeti párt ve­­zérférfiainak, úgy látszik önérzetük van, s szépen, udvariasan visszautasították a meghívást. A visszautasítás nagy zavart okozott a bécsi kabinetben,s felterjesztetett a császár­nak is. Hogyan szól e visszautasítás ? azt, fájdalom, nem tudjuk, mert a bécsi lapok még nem közüik, állítólag a betű­szedők munkaszünetelése miatt. De tartalmából mégis kiszivárgott va­lami a közönség közé. A „Presse“ tegnapi száma a követke­zőket közli Rieger válaszának tartalmá­ból: „a pártvezér hivatkozik — ú­gymond — arra, hogy neki azok után, a­mit az öt minister ünnepélyesen kijelentett, lehetet­len föltennie, hogy nekik becsületes szán­­dékuk lehetne áthidalni azon űrt, me­lyet néhány nap előtt még betölthetetlen­­nek nyilatkoztattak. E munkához minde­nekelőtt kiválóan nyugodt, pártatlan, tü­relmes és kitartó emberek kellenek, azon­kívül a korona tettleges közreműködése is. Ehhez járul, hogy e munkához minden nevezetesebb tényező meghívandó, név­­szerint Morvaország képviselői. Egyéb­iránt — így végzi — óhajtja az eredmé­nyes kiegyezést.“ E kosár elég udvariasan van ugyan át­nyújtva, de mégis csak kosár. S még itt nincs vége a változó súlypontú, tehát la­bilis ministérium zavarának. Most olyan helyről érkezik a támadás, a­honnan leg­kevésbé várták volna. A 60 alkotmánybű reichsráthi képvi­selő, az osztrák mamelukok, a­kik eddig föltétlen hívei és kész támogatói voltak a decemberi kormánynak, most komolyan megapprehendáltak a ministerekre, hogy a csehekkel és lengyelekkel kokettíroznak, őket pedig, a hű hadat, számba sem ve­szik, mintha nem is volnának a világon. Méltó haragjukban megmutatták, hogy de bizony ők is léteznek: elfordultak a kor­mánytól, s a kereseti adó feletti tárgyalá­sokban — leszavazták. Ez az első intrá­­da, mely után könnyen arra eszmélhet a minisztérium, hogy ime nincsen — pártja. A parlamentáris tanoknak azonban talphá­­ja az, hogy a felelős kormány azon párt­nak legyen kifolyása,mely azon idő szerint többségben van. Ha tehát a párt, mely­nek e minisztérium emanációját képezi, nem csak hogy marjoritásban nincs, de egyátalában nem is existál : természetes, hogy a minisztériumnak bukni kell. Egy lap már össze is állította az in petto minisztérium listáját, melyen a kö­vetkező nevek olvashatók : dr. Fischhof, dr. Wieser, gr. Spiegel, b. Mayreau, Men­­de, gr. Potoczky (lengyel, volt mezőgazd. miniszter) és Bielszky (cseh.) — E ne­vekből láthatjuk, hogy az uj miniszté­rium jelszava a foederalismus lenne. Természetes, hogy e combinatio még Regi anas. 48­ szám. VIII. évfolyam. Kiadóhivatal, Ferencziek fém 7.*7. földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten hixhet hordva reggeli is esti kiadás együtt: 1 hónapra.........................1 frt. »6 kr. 3 hónapra . . . . . 5 , 60 „ ^ hónapra • • . . . 11 „ ~ g A* esti kiadás pr^tai különküldéseért felül­űaetis havonkint .........................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megker­dhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest 1870. Kedd, mart. 1. Mjuiwiiimui- -i miJt.iiiJimmjMwmumiirn—nijBnLMjjjumiaMMUm.au .iaai wniiwMTMrfr*1''*-^­ Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beigtatási díj: 9 hasábos ilyfile betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 „ Terj­edelmes hirdetések többszöri beiktatás­a mel­­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. jpgr* As előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el — Kéziratok nem adatnak vissza. ■SW távol áll a valósulástól , de az ily hírek mindig azt bizonyítják, hogy rothad va­lami Ausztriában. Törs Kálmán, Hoffmann szombati derék beszédére, Eötvös miniszer egyebek között azt is mondá, hogy nem annyira az intézmények mint inkább a jó tanárok tesznek egyetemet­ híressé. A jobb­oldal e frázist csótányos érv gyanánt fogadta, s kaczagó megelégedésén látszott, hogy a miniszer igazságtalan c­élzását igen szellemdúsnak találja. De hát kérdjük, nyújt-e elég alkalmat a minister úr arra, hogy jó tanárok lehessenek? Csak egy példát hozunk föl e kérdés megvilágítására. Egy ismerősünket a közokt. minisztérium az állam költségén kiküldötte ez­előtt pár évvel a külföldi egyetemekre, hogy ott a nemzetgazda­ság és­zocialismusban kiképezve magát, ismere­teit itthon mint tanár érvényesítse. S mi tör­tént? Midőn hazajött, doktori diplomával a nem­zetgazdaságból, Eötvös báró alkalmazta őt a győri akadémiánál, mint az osztrák jog és per­­rendtartás tanárát. Ily tény mellett beszélhet-e a miniszer úr jó tanárokról oly intézetekben, hol a kinevezések tőle függnek ? És ily kinevezések után lehet-e remény arra, hogy Eötvös ministersége alatt a tanerők az őket megillető helyekre alkalmaztas­sanak? Nemzetgazdát a perrendtartás tanárává ten­ni ! Hiszen e két tudomány annyira különbözik egymástól, mint az Eötvös virányos völgyben csörgedező beszédei, saját ministeriális tényei­től. Kiváncsiak va­gyünk, vár­jon a felállítandó homeopathiai tanszékre nem fog-e a közoktatási ministerium egy lingvistát, vagy tán egy ar­­chaeologot kinevezni ? Még megtörténhetik ezek után. — M. (axb) A műegyetem kérdése a febr. 26-kai országos ülésben örvendetes lendületet nyert. Lelkes felszólalások történtek ez eddig oly mostohán kezelt intézet érdekében, melyek — reméljük — nem fognak minden eredmény nélkül elhangzani.Kissé szűkkeblű természetűnek találtuk azon­ban azon javaslatot, mely a rögtöni segítség jóté­teményét csak a mérnöki és gépészmérnöki osztá­lyokra kívánja kiterjesztetni, holott az építésze­ti s­z­a­k­m­a­k­ö­r közérdek és köz­szükség szem­pontjából nem kevésbbé igényli a rögtöni segélyt. Művészakadémiánk ugyanis— nincs, s ilyennek felállítása — mint Keleti, becses könyvében oly alaposan fejtegeti­k még korai, időelőtti volna, mivel a műtermékek utáni kereslet ma nálunk még sokkal csekélyebb, mint az e téren való productivitás. Ez kétségen kívül áll a szobrászatot és festé­szetet illetőleg. De egészen más viszony létezik az építészetre nézve. Az építkezés oly — mondhatni — rohamos lendületet vett, s az építéskedv, legjobb kilátások szerint, annyira fog folyvást növekedni, hogy képzett építészekre valóban égető szükségünk leend. Művész-akadé­­mia híján ez építészeket a műegyetemtől vár­juk, mert hogy az építészet­ fogalmai mostani viszonyaink közt így maradjanak, azt hiszszük, senki sem fogja kívánni, ez valóban kétségbe­ejtő gondolat lenne. E várakozásunknak telje­sen csak akkor felelhet meg a műegyetem, ha szakiskolává alakíttatik, mint a­milyen például a zürichi politechnikum. Nem tudjuk mit tartalmaz ez irányban a val­lás és közokt­ minister úr részéről már késznek jelentett törvényjavaslat, reméljük azonban, hogy az e felfogásból indult ki. Addig is azon­ban, míg a kellő átalakítás ama törvényjavaslat alapján megtörténhetnék, elkerülhetlenül szük­ségesnek tartanák a műegyetem építészeti osz­tályát, mely eddig — tudtunkkal — csak mint „melléktárgy“ szerepel, kiszélesíteni, s ha kell, a tanerők szaporításával is, a dolog fontosságát megillető magaslatra emelni. Ez nézetünk sze­rint oly fontos s annyira az életbe vágó, összes — eddig oly szomorú — műviszonyainkat illető kérdés, melynek kielégítő megoldását a nemzet a kormány élén álló fótiaktól joggal megkö­veteli. Országgyűlési tudósítás. A képviselőtér 13- ik ülése febr. 28 áv. Miután a ház a kolozsvári jogakadémiára 14,600 frt, a kolozsvári orvos-sebészeti taninté­zetre 21,360 frt s a nagy­szebeni szülészeti tan­folyamra 621 frtot megszavazott, a k­ö­z­é­p ta­nod­á­k czímű tétel vitatására tért át. Papp Zsigmond a miniszter nyilatkozata után, miszerint a középtanodákra vonatkozó törvényjavaslatot fog előterjeszteni, múltkor be­adott indítványát oda módosítja, hogy a Kővár- Somlyón felállítandó államgymnasiumra kérjen a miniszter póthitelt. Popovits Zsigmond a középtanodákról szó­ló c­ímhez utasított múltkori hat­ javaslatát in­dokolván, felhívja a minisztert, hogy hívjon össze vidékenként enqueteket, melyeknek véle­ményét figyelembe vévék, tegyen javaslatot a különböző nemzetiségek részére felállítandó kö­­zéptanodák iránt, s kérjen ezek költségeinek fe­dezésére még e­z. évben póthitelt. Eötvös J. dr. miniszter ez indítványnak tár­gyalását akkorra kéri halasztatni, midőn a kö­­zéptanodákról szóló törv­­javaslat tárgyalás alá kerül. Ekkor fogja a ház elhatározni, mily helyen szükséges új gymnasiumokat és reálta­nodákat felállítani. A ház kétségkívül tekintet­tel lesz a nemzetiségi ügyben hozott törvényre, s az abban foglalt ígéretet teljesíteni fogja. (He­lyeslés.) Ivánka Imre kérdi, mikor fogja előterjesz­teni e javaslatot? .Eötvös J. dr.: még ez ülésszak alatt. Többen kívánnak Popovics indítványához szólani, de Mocsonyi L. és Joaneska D. mint az in­dítvány aláíróinak kijelentése után, hogy meg­nyugszanak a miniszer nyilakozataiban, a ház kimondja, hogy az indítványt a törv.javaslattal együtt fogja tárgyalni. Az újvidéki szerbi gymnáziumra föl van véve 6. 200 frt. Halász Boldizsár ellenzi, hogy az állam által segélyzett tanoda, szerbnek neveztessék. Nyáry Pál a nemzetiségi kérdésnek megol­dási kulcsát épen a törvény azon rendeletében találja, mely meghagyja a ministernek, hogy ott iskolák felállításáról gondoskodjék, hol más nemzetiségek tömegesen laknak. Helyesli a mi­nister ezen eljárását. A ház a tételt változatlanul elfogadja. A n. szebeni államgymnázi­­u­m­r­a elő van irányozva 20.051 frt. Papp Zsigmond indítványozza, hogy e gym­­nasiumban ne csak németül, hanem románul is tanítsanak. Elnök kijelenti, hogy a ház az ily indítvá­nyok iránt már határozott, kimondván, hogy ezeket a középtanodákról szóló törv­­javaslattal együtt fogja tárgyalni. Schwarcz Gyula a hazai közművelődés kellő fokozhatásának czéljából minden gymna­sium és reáltanodában eltöröltetni kívánja a tandíjakat. A ház elfogadja a n. szebeni gymnasiumra föl­vett összeget. A brassói gymnasiumra föl van véve 4000 főt Várady Gábor kérdi, eleget tett e a minis­ter a ház azon határozatának, melyet 1869-ben hozott, hogy az ottani tanárok egy része a se­gélyezési összegnek megfelelőleg a kormány ré­széről neveztessék ki ? Eötvös J. dr. miniszter azt válaszolja, hogy miután nem fordult elő üresedés, nem is volt rá alkalma, hogy a határozatot érvényesítse. Hodossn József úgy van értesülve, hogy ily feltétel alatt a brassói gymnasium a segélyezést el nem fogadja. Egyszersmind kérdi, melyik gymnasium értetik itt, mert Brassóban van egy katholikus, egy szász, és egy román gymnasium. Tanárky Gedeon államtitkár kijelenti, hogy a gör. keleti román gymnasium részesül segé­lyezésben. A volt kormány politikai okokból jónak látta a segélyezést, minden beavatkozási jogának fentartása nélkül. Különben e gymna­­siumot két állam segélyzi, a­mennyiben ezer db. aranyat kap a román kormánytól is. Ez indítja a jelen kormányt is a segélyezésre. A visz­­szautasításról magán után ő is hallott, de hiva­talos tudomása nincs, miután még nem fordult

Next