A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-01 / 26. szám

26. szám. IX. évfolyam. Mentett kiadás. Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Posktán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt:­­ hátlapra ........................1 írt. 85 kr. 3 hónapra ........................6 „ 60 „ 6 hónapra ........................Un — » Az esti kiadás postai ki­lönküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZAIT NAPILAP. Fest, 1871. Szerda, február 1. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatási díj* A hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetős­ek többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H­O N“ IX-ik évi folyamára. Egész évre.......................... 22 frt — kr* Fél évre . ......................... 11 frt — kr' Negyed évre .................... 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldé­séért felülfizetés havonkint. 30 kr. Kilön előfizetési ízeket nem küldünk, mert senki sent használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivtala. PEST, JANUÁR 31. Pest, 1871. jan. 81. L. Thiers a franczia nemzetnek azt a tanácsot adja, hogy válassza meg a belga királyt uralkodójának, vegye át a belgiu­mi alkotmányos azzal együtt Belgiumot is egyesítse Francziaországgal. Az ajánlatban sok csábító van. Francziaország ez által ismét koronás fő­höz jutna, s eként az európai monarchi­us államok rokonszenvét könnyebben biztosí­taná magának. Kapna egy derék becsü­letes uralkodót, a­ki abban növekedett, hogy a nép érdekei az elsők az uralko­dás vezetésében. És azután kapna az el­veszett tartományok helyett egy nagyobb, gazdagabb és nevezetesebb országrészt, s még nagyobb lenne a háború után, mint volt azelőtt. Hanem az a kérdés, hogy mit kapna Belgium, s mit kapna a belga király? Belgium, a gazdag, a semleges, a min­denki által védelmezett, lemondana önál­lóságáról s kapna egy anyaországot, melyben minden érdekének fel kell olvad­nia, melynek óriási passivái az ő anyagi jóllétét egy percz alatt fölemésztenék, nemzetiségi jogait azonnal eltörölnék, s európai politikája őt is belevonná a min­den órán újra kezdhető actióba. Míg a belga király kapna a maga kis békesze­rető országa helyett egy nagy birodalmat, melyet a köztársasági és a napoleonida császársági érzületnek egymással harczo­­ló elemei folyvást aláaknázva tartanak. Mi, mint magyarok, e tervnek nem le­hetünk barátai. Magunk is közép-állam vagyunk; óhajtanunk kell, hogy rajtunk kívül mentül több közép-állam létezzék Európában, mely fennállása, boldogulása, szabadsága által igazolja a mi saját ön­állósági törekvéseinket. Mi Belgium felolvadását Francziaor­­szágba a legnagyobb kalamitásnak tekin­­tenők, a mi saját szempontunkból nézve. Belgium eddigelé ránk nézve egy való­ságos minta ország volt, melyre hivat­koztunk, valahányszor saját jóllétünkre példát akartunk előállítani. Ország, mely nem nagy, mégis erős, gazdag, mely dynastikus és leyális, mégis szabadelvű és alkotmányos. Nekünk azt kell óhajtanunk, hogy Francziaország tartsa meg köztársasági kormány formáját, s ha terjeszteni akarja a szabadság és a népfenség eszméit,azokat TARCZA. Eppnr sí muove! (És mégis mozog a föld!) Regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. Második kötet. A theátristák. (Folytatás.) A theátristák első föllépésükkel meghódítot­ták az egész közönséget. A vármegye-gyűlésen nem beszéltek annyit a gravaminákról, a rosz utakról és jogtalan katonai túlkapásokról, mint Varsay színtársulatáról. A társaság kitűnő tag­jait egyik előkelő ház a másik kezéből ragadoz­ta ki ebédre, társas mulatságra, s mindezen al­kalmakkal kitűnt, hogy a theatristák nem vala­mi szedett vedett csőcselék, hanem litteratus, jól mivelt emberek. A direktorral nem is lehet más­ról b­eszélni, mint astronomiáról, vagy históriá­ról. Azokban úgy otthon van, akár egy profes­sor. Neje, az első hős szerelmesnő, egész tiszte­letet parancsoló alak; s viszont a költői irodalom­ban jártas; a naivistáné csupa szemérmetesség s csak az a kár, hogy idegen szavakat szeret be­szédébe elegyíteni, a miknek az értelmével nin­csen egészen tisztában ; a komikus lámpáczik személyesítője a legkomolyabb férfiú a világon : bámulja az ember, hogy tudja magát úgy elvál­toztatni a színpadon, hogy mindenkit megnevet­tet ? a gonosz vén intrikus a legbecsületesebb fiú, a­minőt csak kívánni lehet, sőt még maga a czédulahordozó is a törpe, nagyfejű­, széles szájú kis Rák bácsi, egy respektábilis persona,ki mint tudva van maga is házi úr Miskolczon, s csak a művészet iránti szeretetből jár együtt a truppal s egyúttal a társaság szabója, de már másodnap minden embert ismer és nevén szólít az utczán, s előre elmondja, mi lesz a mai darabban. A­mi végül a fiatal primo amorozot Bányavá­­ryt illeti, az egy tökéletes gavallér, s akárhogy el­változtatta a nevét és alakját, mindenki tudja felőle, hogy ez egy alispánnak a fia, vagy Sáros­ból, vagy Szepesből, vagy Sopronból, de bizo­nyosan alispánfi ! Játékrendjük is kitűnő: előadják a „Tolvajo­kat, vagy Moor Károlyt“ Schillertől, a „Fös­vényt“ és a „Botcsinálta doktort“ Moliértől, „Ro­meo és Júliát“ Shakespearetől, Koczebue „Bakö­zét, Zűrzavarát,“ Benyovszky „Móriczát“, Körner „Zrínyijét“, Göthe „Faustját* színre alkalmaz­va, operákból Béla futását, Zampát (oh milyen Zampa Bányaváry !) az „Arany időt“, a „Haris­nyatakács és uszkárnyirót.“ Sőt néha annyira megy a nemes buzgalom, hogy eredeti magyar darabot is kerítenek, (írja azt valaki, de nem teszi ki a nevét) mint például Bocskay István és Cserni Gyurka. (Ez utóbbiak természetesen a koc­káztatott vállalatok közé tartoznak, — szer­ző kegyes elnézésért esedezik). — Súgó pedig nem hallatszik ám az előadás alatt. Tömve is van mindig a nézőhely. A sedriák alatt sok vidéki uraság van idefenn, kiket a ké­ső estig ülésező törvényszékek sem tartanak vissza, hogy a színházba el ne menjenek. Hódítás volt az, minden hazafias frázis nél­kül. Vitte a közönséget, — nem gallérjánál foga t­va, — a „hazafiság a nemzetiségnek“, hanem az, hogy gyönyörűségét találta benne. Csak Kálmánt nem ragadta magával az álta­lános lelkesedés és­ kíváncsiság , pedig nagy­mama és Czilike mindennap elmentek a thea­­trum­ba, s vacsoránál a nagyasszony végig el­mondott mindent, hogy mi volt a darabban; ösz­­sze is pörölt ítéletében sokszor Béni bácsival, a­kinek az otromba komikum tetszett legjobban, a­mit a nagyasszony ki nem állhatott. Béni bácsi azt szerette volna, hogy bár csak egyszer „Ka­­kambukifornihorgyeminomen herczeget“ adnak. „Az már csak pajtába való !“ –volt rá a nagyasszony véleménye (T. I. olyan színésztár­sasághoz méltó, mely pajtában üti fel Thalia oltárát.) Kálmánnak pedig mind­erre semmi gondja sem volt. turistai utótanulmányát oly szorgalommal folytatta, hogy már az ötödik hónapban készen állt a magánvizsga letételére, s így félévet meg­nyert életpályáján, ez volt most minden gondja, mentül hamarább szabadulhatni az édes otthon­ból, és megkezdhetni a küzdelmet a nagy ellen­séggel , a világgal. Azért neki kisebb gondja is nagyobb volt a színházba menetelnél. Egy este pedig, már a hét órai harangszó után jócskán, szalad nagy sietve haza Béni bácsi; csak most eresztették el a törvényszékből, hol nagy kriminális eset tárgyalásában volt szükség a volumára. Béni bácsi aztán, a­mint szabadul­hatott, szaladt, a kardját hóna alá kapva, azt hitte volna az ember, hogy megy most valakit levágni. De bizony az volt a baja, hogy elkésett már a theatrumból, s aztán a­líg átöltözött magyar­ból civilbe, mind azon aggódott, hogy senki sem talál már lenni a cassánál, a­kitől kilétet vált­son, hogy megy be bilét nélkül ? — Nem jön el ma sem kedves Kálmán öcsém a theatrumba ? Azt hitte, Kálmán majd csak beviszi ötét is valahogy. — Nem, bátyám, tanulnom kell. — Ejnye, minek tanul olyan sokat ? még csont nő tőle a fejében. Én ismertem már egy olyan urat, a­kinek az agy velejében csont nőtt a sok tanulástól. De Kálmánt csak ez a fenyegetés sem bírta rá, hogy vele menjen. Utóbb is csak egyedül kel­lett vállalkoznia. S csakugyan nem volt már a Kassánál senki. Béni bácsi hiába tépett lábott alá s fel, hogy va­lakit elfogjon kilétért, utoljára is rászánta ma­gát, hogy bevetemedik fizetetlenül a néző helyre, mert odabenn nagy volt már a nevetés. „Sgana­­rellát“ adták. Hát csak befurakodott, gondolta, a billétsze­­dőnének majd megmagyarázza e betörés indo­kait, de az sem volt ott: az is elment már a karzatra a darabot nézni. Béni bácsi aztán a bűntudat lelki mardosásá­­val húzódott egy oszlop mögé, hogy ő most fize­tetlenül lopta be ide magát. Minden pillanatban attól remegett, hogy valaki megfogja a karját s azt kérdi, hát maga hogy jött ide ? Ha valaki rá nézett, azt hitte, most mindjárt elő fogja kérni a billétet. A színpadról Sganarella ha felé fordult, azt várta, hogy rá fog kiáltani: „amii­ ott egy ember áll, a­ki nem fizetett be.“ De föltette magában, hogy ez állapoton segí­teni fog, s a­mint az első felvonás után leeresz­tették a kurtinát, keresztül furakodott az ember­tömegen, a redingót szárnyak merész koczkáz­­tatásával egész a proscenium lámpákig, s az alatt, mig a czigányok gyantázták a vonót, ki­vette az ezüst húszast a zsebéből s elkezdett vele a súgó félkupoláján bekoczogtatni. — Súgó ur! Súgó ur, kérem! Húzassa fel egy kicsit megint azt a kurtinát. A súgó azt hitte, valami megtiszteltetés vár valakire, s jelt adott a függöny felhúzására. A­mint az egy kicsinyt meglebbent, Béni bá­csi nem látva mást a színpadon, mint a történe­tesen ott álló primadonnát, egyenesen hozzá in­­téző szavait. — Ifiasszony. Kérem ! Igazgatónő ifjasszony ! Jöjjön ide. Kérem alássan. Nézze, nem találtam, a cassánál senkit, hát itt adom meg az antrét. S azzal lábaihoz helyezte a húszast, mit az igazgatónő kecses pukkedivel fel is emelt. No­ha nem támadt erre boltozathámlitó kacza­­gás az egész teremben. Béni bácsi hátrafordult s el nem tudta gondol­ni, hogy mit nevetnek ? Hiszen ő igen ildomosan cselekedett. — Ah! Ez nagyszerű ! Mányifik ! Kiálta egy mindenen túl csengő férfi hang a nézők seregé­ből , mely hang urát mindenki báró Bálvándy név alatt ismeré: — mányifik ! Ez még nem volt soha ! Ez túl tesz Sganatellán! Ezt kérjük ismé­telteim ! Hanem elébb érdemes lesz ennek a báró Bál­vándy személyének egy fejezetet kerekítenünk, (Folytatása következik.) terjessze azon országokban, a­hol azok még nincsenek érvényben,­­ ne pedig azon országokban, a mik ezen eszmék szerint sokkal régebben kormányoztat­­nak, mint Francziaország. A Berlini lapokban nagy az öröm kifejezése azon válasz felett, melyet Andrássy Stratimiro­­vicsnak adott, s a ház általános tetszésnyilvá­nítása fölött. A baloldali kör szerdán február 1-én d. u. 5 órakor értekezletet tart. — A dunatorkolat ügyében újabb híreket veszünk. Ezek szerint a magyar­osztrák birodalom törekvéseit a londoni értekez­leten Poroszország is támogatni fogja, míg más részről Oroszország nem fogja ellenezni. — Tö­rökország magatartásáról mit sem tudni, ennek ellenzése azonban aligha képezne komoly aka­dályt. — A horvátországi kormány­ban Zlatarovics, Zavics és Poglebics osztály­főnökök helyébe Suhaj (belügy) Radivojevics (igazságügy és Horváth Péter (közoktatásügy) fognak kineveztetni. — A cseh országgyűlést igen hihető hírek szerint fel fogják oszlatni, mihelyt a lajtbántáli minisztérium újjáalakulása bevég­­zett tény leend. — Ez újjáalakulás most már aligha várathat sokáig magára, miután tudvale­vőleg a birodalmi tanács csak február végéig szavazta meg a jelen minisztériumnak az indem­­nityt. A Pest város tanácsa a váltó végrehajtások tárgyában 1869. ápril 8-kán kib. rendelet 31. és 32-ik §§ ait az igaz­ságügy miniszterium által rendeletileg akként kérte magyaráztatni, hogy a városi tisztviselők­nek csupán 300 ftot meghaladó rendes évi fize­téseik vezethessenek foglalás alá, ellenben az ideiglenesen megszavazott lakbérátalány letar­tás, drágasági pótlék, gyógyítási és temetési költség végrehajtás alá vonhatók ne legyenek. Az igazságügyminisztérium erre tagadólag felelt, miután a törvények vagy törvényere­jű rendeletek magyarázata és alkalmazása egye­dül a bíróságokat illetheti. Mindez igen helyes, de úgy tudjuk, hogy a miniszteriális hivatalnokokat, dac­ára mindezek­nek, mégis részeltették azon kedvezményben, hogy lakbérátalányaikat elvonták a végrehajt­ható dolgok közül. Vagy a városi tisztviselőnél nem jöhet tekintetbe az, mi a miniszteri hivatal­nokra alkalmaztatott ? Magyarság a közgazdasági téren. (Részvénytársulatok, a vasutépítészeti és állami vasutüz­­let igazgatóság.) (M.) A nemzetek hatalma gazdasági intézmé­nyeiktől függ. A nemzeti vállalatokban, nemzeti iparban és kereskedelemben­­rejlik amaz erő, mely az állami törekvések és cselekvények kivi­telére képesít. És mi mégis nagyhatalmi am­bi­tiokkal stépelődünk,Magyarország keleti hivatását hangsúlyozzuk, holott gazdasági intézményeink­kel oly keveset, sőt mit sem törődünk.Aggodalom nélkül hagyjuk szemeink előtt lefolyni ama processust, mely a magyar­­vállalatokat nemze­tiségi jellemükből végkép kivetkőzteti ! Politikai tekintetben túlságosan féltékenyek vagyunk: az e­gyhazában­­ lakó idegen ajkú nemzetiségek önállósági törekvéseit csaknem irigyszemmel nézzük. Ellenben a­ gazdasági téren megnyugvással hagyjuk a magyarságot az ide­gen német elem által elnyomni,­­kiküszöböl­­tetni. A közelebb lefolyt­­években ez országban ha­lomra nőttek uj vállalatok, s halomra buktak is; de ezen új gazdasági intézmények a nemzet anyagi erejét nem növelték intellectuális és mo­rális tekintetben, nemzetünket nem izmosíták. Sőt egyenesen azt idézik elő, hogy a magyarnak született iparos, kereskedő vagy üzér, ama válla­lat kedvéért siet német lenni.Valóban a közgazdasági tért a legtöbben kö­zülünk egészen ártalmatlannak tekintik nemzeti­ségi tekintetben. De e nézetben roppant tévedés van. Egy-egy részvénytársulat, bank vagy for­galmi intézet a nemzetiség fejlesztésére nagyobb befolyást gyakorol, mint a legjobb tanító. Mert azon szakadatlan összeköttetés, melyben az ily intézet a közönséggel van, annak társadalmi és nemzetiségi hatását rendkívül elősegíti. Ha a fővárosi sőt állami gazdasági s forgalmi intézeteket sorra vesszük, megdöbbenéssel kell tapasztalnunk, hogy Magyarország fővárosa i­g­a­­zán magyar vállalatokban nagyon szegény. Ellenben­ a németségnek propagandát csináló vállalatoknak már egész raja tanyát ütött Pes­ten. Hogy ez így van, azt senki sem fogja tagad­ni, ki így az év elején, midőn részvénytársula­taink évi rendes közgyűléseiket tartják , e gyűléseken megfordul. És ezen a magyarságot elérő áramlatnak nagy részben mi mag­unk va­gyunk okai. Ha egy eredetileg magyar vállalat részvényét valami bécsi ember vagy Pestre vetődött német megveszi s a magyar társulat közgyűlésén meg­jelenik (mi igen is gyakori eset) ő egész imper­tinens arrogantiával felszólal, midőn valaki ma­gyarul szól „deutsch !“ S a magyar ember csupa udvariasságból a németi szót töri, sőt, a társulat igazgatósága a jelentést németül szerkeszti, és miután két nyelven egy és ugyanazon "dolgot elmondani vagy kinyomatni feleslegesnek lát­szik, a magyar társulatnak a német lesz hiva­talos nyelve. És ezen udvariasságban társulataink annyira mennek, hogy (mint erről több alkalommal meg­győződtem), még oly ülésekben is, hol az illető szónokon kívül nem volt ember, kinek a német nyelvet beszélni könnyebb lett volna mint a magyart, az illető úr rendszerint igy kezdi be­szédét: „Damit mich auch jene Herrn verstehn, di der ungarischen Sprache nicht ganz mächtig sind, werde ich mich deutsch ausdrücken“, és az egyszer németül megindult tanácskozmányt nem volt ember ki magyarra terelje. Itt az ideje, hogy gazdasági intézményeink és vállalataink iránt a közönyösséggel felhagy­junk. A magán­társulatokra kényszer­hatást gyakorolni nem szükséges, azok a közhangulat által elegendő pressióval fognak nemzeti öntu­datra serkentetni. De igen­is kívánatos, hogy az oly intézetek, társulatok és egyletek vagy bármi néven nevezendő gazdasági intézmények, me­lyek nem szigorúan magán jellegűek, hanem úgyszólván közintézetek, a magyar nemzet mél­tóságának megfelelő nemzeti jelleget nyerjenek. Ily intézeteknek tekintjük mi mindenek felett a közlekedési ügy körébe esőket. És ezek kö­zött legnevezetesebb a vasútépítészeti igazgatóság, melynek­­az összes vasúti tár­sulatokra irányadó befolyása van. Már több ízben felszólaltunk, hogy ezen inté­zetet nemzeti szakerök vezetése alá kell helyez­ni.­­­­ Azonban sokan e kívánságnak nem tu­lajdonítanak elegendő fontosságot, nem lesz te­hát felesleges még néhány vonással kimutatni azt, hogy az építészeti igazgatóság nemzetiségi tekintetben minő hatalmas faktor. Érintve volt, hogy magyar műszaki terminológia teremtésére első­sorban az építészeti igazgatóság van hivatva. Ez kétségtelen. De midőn amaz intézetben kizá­rólag németek kezében van a véleményes jelen­tés­tétel, e feladat megoldását az intézet mostani szervezetétől senki sem várhatja. Műszaki ter­minológia nélkül a forgalmi nyelv soha sem lehet magyar, e nélkül pedig a magyarság tartósan német supprematia alatt marad a for­galmi téren, mely a közéletnek mai napság egyik főrészét képezi. De a vasútépítészeti igazgatóság jelen szer­vezetében még más irányban is károsan hat a magyarságra. A vasúti társulatok ügyeinek ve­zetése rendszerint azokra ruháztatok, kiket a vasútépítészeti igazgatóság, mint ez ügyekben legavatottabb közeg , a vasúti társulati igaz­gatóságnak ajánl. Már most köztudomású, és a tapasztalásból is mindenki láthatta, hogy a v. u. építészeti igazgatóság német férfiai a társu­latoknak saját clique-jükből ajánlanak embere­ket, úgy hogy a német igazgatóság befolyása folytán, csaknem összes vasúti társulataink üz­leti vezetése és balkezelése németek kezébe ke­rül, kik ezen forgalmi intézeteknél hivatalos nyelv gyanánt a németet fogadják el, s az egész intézetnek n­e­m­e­t jelleget adnak.­­ Ha a vasúti épitészigazgatóság vezetése ma­gyarok kezében volna, mihamar meg volna te­remtve a magyar műszaki terminológia s a vas­úti társulatok főbb állomásai is nagyobbára ma­gyar emberek által töltetnének be,kik azokat[ma­­gyar jelleggel ruháznák fel.A közlekedési minisz­térium feladata, hogy e tekintetben a magyar nemzet jogos követelményeinek eleget tegyen. Ha jól vagyunk értesülve, a vasútépítészeti fő­igazgató Pranger úr rövid idő múlva állomását feladja s a bécsi Unicbankhoz megy át. Remél­jük, hogy Gorove úr ezen alkalmat fel fogja használni nevezett intézet újjá­szervezésére. Egy más, a közgazdasági téren nagy befo­lyással bíró intézet, mely reformot igényel, a magyar kis. államvasutak üzletigaz­gatósága. Ez hasonlag német férfiak alatt áll, kik az alájuk rendelt magyarok felett és az ügyek igazgatásában valóságos basáskodást követnek el. Stempf főigazgatót ugyan sokan ügyes embernek mondják, de azt tartják felőle, hogy határozott törekvése bebizonyítani azt, hogy a magyar állam a vasúti üzletet magya­rok által kielégítő sikerrel nem igazgathat­ja.........Az építészeti és a pálya­fentartási főnökök szintén németek, nem csoda tehát, ha az állami vasutak üzletvitele rosz és n­é­m­e­t. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház 276. ülése jan. 31. A földmivelésipar és kereskedel­mi minisz­t­ér­i­um k­öl­t­s­ég­vet­és­ének általános tárgyalása. Az általános vitában Érköly után Péchi Tamás vett részt, ki Máttyus Aristid beszédére reflectálva, megjegyzi, hogy a minisz­ter hallgatással mellőzte a Máttyus által felho­zott azon concret esetet, hogy az állam vaspá­lya kettős vágány készítésére nem köteleztetik, holott ez szükséges lenne, mert egyes vágány a forgalomnak meg nem felel; a helyett, hogy er­re a miniszter (Gorové) válaszolt volna, csupán a forgalom emelkedését érintette. Érkövy azon összehasonlítására vonatkozólag melyet 1848 és 1868 évek között tett s így a kereskedelem te­kintetében haladást mutatott fel, azt válaszolja, hogy ez nem elég annak bebizonyítására, hogy a kormány a kereskedelem terén mindent meg­tett legyen. Elnök: Miután nincs senki sem felírva, a vita bezáratik. Tisza Kálmán képvo ur azonban ön­álló indítványt adott be és így szólási jogával élhet. Tisza Kálmán, T. képviselőház. Én a tegnapi napon igen sok érdekes tárgy vitatásától, mely ezen budget tárgyalásakor felmerült, tartózkod­tam nehogy kitegyem magamat azon ellenünk igen gyakran használt vádnak, hogy a t. ház idejét ez alkalommal vesztegettem. Mai napon azonban oly nagy mérvben hozattak fel ezen igen nagy érdekű kérdések, és én részemről egyéni szempontból — ezt a világért sem megrovásként mondom miután éppen a túloldal részéről is igen nagy mértékben történt, azt hiszem, hogy nem fognak nekem szemrehányást tenni, ha az itt mondottakra ily dolgokkal, habár lehetőleg rö­viden, foglalkozom. A­mi legelsőbben előttem szólott képv. úr beszédét illeti, elismerem, hogy az igen tanulságos beszéd volt, sőt többet mon­dok, az ellenzék padjairól köszönetet szavazok neki, hogy oly sikeresen eloszlatta azon dicső­séges káprázatot, melyet az elért eredmények­ről a közlekedési miniszter úr az imént elénk varázsolt, mert valóban közgazdászai helyzetün­ket élesebben megkritizálni alig lehetett. Még emelte szerintem a kritikának ezen hatását az, a­mit ő talán hogy egyéb mondásait enyhítse, a nagy előmenetelek bebizonyítására hozott fel. És maga is azt bizonyítja, hogy bizony ha illusio­­kat nem akarunk magunknak csinálni, ezen elő­menetel sehol sem létezik. Először is ő az 1844. évet 1868-kival hasonlít­ván össze, természetesen ezen 25 év alatt tör­tént emelkedést a 3 évi kormányzatnak tulajdo­nítani már azért sem lehet. De ha közelebbről megnézzük ezen számokat, az igaz ugyan, hogy sokkal nagyobb a kiviteli érték, melyet 68 mu­tat fel, mint a minő 44-ben volt, da ha ezen ki­viteli érték mellé meggondoljuk azt is, hogy mennyire változott­ kiviteli czikkeink értéke, mi volt 4- ben és mi 68-ban egy köböl búzának, egy ökörnek s egy sertésnek ára, akkor kisül ugyan, hogy nagyobb az összeg, melyet kiviteli czikkeinkért beveszünk, de kisül egyszersmind az is, hogy államgazdászati, tenyésztési, és ter­melési tekintetben jóformán­ semmit sem halad­tunk, mert ha az árakat­ figyelembe vesszük, alig hiszem, hogy több lett volna a termelés 68-ban, mint volt 44-ben, mert hogy 25 év alatt az árak csaknem­ 4-szerte nagyobbak, azt úgy hiszem mindenki be fogja ismerni. Sok hibára tett a t. képviselő úr figyelmetessé mondván egy igen nagy igazságot is, hogy a te­vékenységet, a munkásságot,a vállalkozási szel­lemet decretálni nem lehet. Én ezen mondásán igen megörültem és remény­em, hogy miután ő is azon meggyőződésben van, hogy azokat decre­­tálni nem lehet, azoknak ön­aguktól kell jön­niük, ha eddig nem tévé, a­mit fájlalok , majd a jövőre, midőn oly törvények, oly kormányi­­n­tézkedések ellen fogunk felszóllalni, melyek épen arra fognák szoktatni az embert, hogy ne tudja önmagától tenni, hogy ne gondolkozzék önmaga — mert ily arányban haladnak többé­­kevésbé minden közigazgatási törvényeink; e tekintetben bennünket pártolni fog s nem fog el­lenünk szavazni. A­mi a gazdasági egylet ellen felhozott pa­naszt illeti, az fájdalom nagyon is igaz ; látunk tevékenységet gazdasági egyleteinknél; egyné­hány buzgó ember csinál néhol valamit, de ezen érdekeltség melyre szükség volna az országban, nagyon hiányzik. Méltóztatnak megengedni, ha mind gazdasági egyleteink iránti hidegségnek, mind pedig a tu­domány némely helyes intéseinek irányában ész­lelhető majd megfoghatlan közönyösség egyik okára vagyok bátor felhívni a tisztelt ház figyel­mét, és ezen ok az, tisztelt ház, —­ én legalább úgy láttam, és tapasztaltam, s talán a magyar természetben fekszik az, hogy gazdasági egyle­teink, a­hol tettek valamit, a csillogó után kap­kodtak , pl. nem akarnék senkit megbántani, de olvassuk azon gazdasági ismertetéseket, melye­ket egyetlen egy igazán működő gazdasági egy­letünk szétbocsátott, látunk azokban, megenge­dem, egy igen szép, de oly gazdaságokat leírva, melyeknek nyomán, ha­­egy magános ember haladni akarna, egy két év alatt tönkre menne; oly gazdaságokat, melyek a befektetett tőkének alig 1—2 százalékát hajtják,a földtől pedig sem­mit sem hajtanak). Épen azért mert a közönség látván egyes példákból, hogy egyesek követni akarván ezen gazdasági módot megbuktak, e miatt elvesztették hitelüket gazdasági egyleteink. (Helyeslés baloldalon.) Hogy a tudomány intései kevesebb hatásúak, annak oka az, hogy gazdasági tanintézeteinkben az oktatás theoreticus volt nagyon, mert ha egy tapasztalatlan fiatal ember oda megy és azon­­ igen szép theoriakat megtanulja, midőn haza­­­megy azon veszi észre magát, hogy gazdálkodni épen semmit sem tud. Nálunk nem tartatik szem előtt az, a­mit nekem fiatal koromban egy igen tapasztalt német gazda mondott, kinek gaz­dasági tanintézetében több magyar ifjak men­tünk tanulni.Azt kérdezte tőlünk: gazdálkodtak­­e az urak már azelőtt? s midőn mi erre azt fe­leltük, hogy nem, azt kérdé tőlünk akkor minek jöttek az urak ide, mert gazdasági tanintézetben csak az tanulhat haszonnal, ki a mindennapi gazdaságot már tudja, ki a practicust az inprae­­tikustól megkülönböztetni képes.

Next