A Hon, 1871. március (9. évfolyam, 49-75. szám)
1871-03-01 / 49. szám
49. szám. IX. évfolyam. • ii n ..................... — ■firm Reggeli kiadás. Pest, 1871. Szerda, mártius 1. ................................................................................................................................................. mi......... . ............. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. s*Földszint Előfizetési diji Postán küldve, vagy Budapest«® házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt s 1 hónapra .........................1 frt. 85 1». 3 hónapra ...... 8 „ 60 „ 6 hónapra ..........................11 „ — „ Az esti kiadás postai különkiüldéséért felülfizetés havi . . . . . . 80 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számittetnti. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. §& Beiktatási díj: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadóhivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A HO N X IX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr. Fél évre............................... 11 frt — kr. Negyed évre .................... 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint. 30 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egy szeriül is » pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. i „HOM" Madóki Atala. PEST, FEBRUÁR 28. A „technikai akadályok.« (Sz.) A miniszterelnöknek azon kijelentése után, hogy a magyar honvédségnek tüzérséggel és mostani csapatokkal ellátása sem az uralkodó akaratába, sem közjogi akadályokba nem ütközik; a honvédelmi titkárnak ugyanily értelmű nyilatkozata és a kisebbségi előadó Győrffy Gyulának ezen csapatok drágaságára fölhozott s az igényelt összeget — 12 —15 milliót— is . Vera leszállító kimutatásai után : az egész kérdés elvesztette eddigi meddő, elméleti jellegét és új stádiumba lépett: a gyakorlati szükségesség és kivihetőség álláspontjára. A miniszterelnök állítása támogatására még azt is hozzátette, hogy ott van a társadalmi út és semmi akadály nem forog fenn arra nézve, hogy mint Angliában (csak hogy tudtunkkal a hadszereket ott is az ország adja) önkéntes tüzércsapatok létesíttessenek; a pénzügyminiszter szintén a lövöldékre utalt, az igaz nem ígérte, hogy a lövöldékben meg lsz-e engedve ágyukkal is gyakorolni. Miután mindezen „őszinte“ nyilatkozatokat kötelesek vagyunk „pleno valore“ elfogadni, nézetünk szerint az ellenzék föladata szerfelett meg van könnyebbítve, s miután az eszmét az ország védelme veszélyeztetése nélkül föl nem adhatja, nincs egyéb kötelessége, mint az újon kijelölt álláspontot elfoglalni s kimutatni, hogy az, mit kíván, és oly kivihető, mint a minő szükséges. Tekintsünk szemébe először is az igényelt „technikai akadályoknak“ s mondjuk el eziránt — egy kitűnő szakképzettséggel biró barátunk véleménye által is támogatva — nézeteinket. Azok, kik a miniszterelnök és a honvédelmi államtitkárral együtt ezen akadályokat mindenek fölött hangsúlyozták — nem állíthatom hogy nemzetek nagy dicsőségére, azt állítják, hogy nem a nyers erő, hanem főként a szellemi képesség hiányzik a magyar nemzetben arra nézve, hogy műszaki csapatok kiállítására képes legyen. Ez állítást régi, megrögzött ellenségeink ajkáról lesték ugyan el, de ne tegyünk recriminatiókat; e helyett mutassuk ki ezen állítás teljes alaptalanságát, melyet a történelem tények által cáfolt meg. Nem is említve, hogy az űrlövegek (gránátok) első feltalálója is magyar ember — Báthori István lengyel király — volt, hogy a vegyes házbeli királyaink alatt még az ozmán birodalomis magyar foglyokat használt az ágyúöntödékhez: elvitathatlan és szemünk előtt lefolyt esemény az 1848-ki fölszerelés. Elzárva az egész miveit világtól, székelyek öntötték és kezelték az erdélyi védelmi harczban használt ágyukat: magyar többség kezelte azt a tüzérséget, mely nemcsak az osztrák — de az orosz artelleriával — sokszor egyenlőtlen számarányban diadalmasan állotta ki a versenyt. Honnan vette az 184%-ki szabadságharczban nemzetünk ezen műszaki csapatokhoz a szükséges szellemi erőt? Onnan, ahol csaknem teljesen készen találta. A mérnökök, bányászok, kézművesek osztályából. Lejebb szállott-e ezen osztályok száma, vagy szellemi ereje? Ezt senki sem merheti állítani, mert számokkal kimutatható tény, hogy ez azóta legalább is megötszöröződött. Már most a védkötelezettség általánosítása által, melyet a védtörvény megszentesít, mindezen szellemi erő ma is a kormány rendelkezésére áll, tetszése szerint válogathat belőle. Ugye erre még két ellenvetés lehet. Egyik, hogy a honvédkötelezettség nem ad elég időt a betanításra; másik, hogy nincs, ki az újabb vívmányokat betanítsa. Mindkettőn segíthet a kormány abban a pllanatban, melyben akar. Ha tudott a honvédelmi törvényen módosítani, mibe kerül például egy módosítványt nyújtani be arra nézve, hogy ezen műszaki csapatokba belépőnek például egy évi szolgálati kedvezményt nyújt, ellenben a gyakorlati időt néhány héttel meghosszabbítja? És ha a magyar tüzérezredek úgyis berendeztetnek, mi gátolja a kormányt, hogy ennek tiszteit a honvédtüzérség betanítására — ha kell egy kevés honorárium mellett is — ne alkalmazza ? Föltéve azonban, de meg nem engedve, hogy ezek ezen nemes és szép czélra megnyerhetők nem volnának , mi akadályoztatja a kormányt, hogy mint ezt Törökországban, Szerviában, és Romániában látjuk, — porosz, angol vagy más tiszteket ne fogadhasson a betanításra? .... Úgy hisszük — semmi, és így a fölvetett nehézségekre nézve, nézetünk szerint kellően befeleltünk. Hozzáteszszük még ehhez, hogy a régi gárdából — értjük a 48/9-es honvédséget, szintén sokan élnek még, kiket, legkivált a betanításra, minden nehézség nélkül lehetne alkalmazni. Legközelebbről áttérünk a másik nehézségre, vonja. De a bizottság a pályázatnak ily előrehaladott stádiumában nem érezte magát feljogosítottnak, a visszalépést elfogadni; miért is ez ügy függőben hagyatván, végleges eldöntése a miniszternek tartatott fenn. A felbontott javaslatokban e következő ajánlatok foglaltattak : 1. Dunin Borkovszky gr. és Körnitzer Ede egy consortium nevében ajánlatot tesznek, hogy a vonalat 18 hó alatt mérföldenként 55,200 ft kamatbiztosítékért kiépítik. 2. A bécsi Uniobank az engedély idő alatt 77,200 garantiáért ajánlkozik az építésre. 3A franczia osztr. bank ajánlata felbontatlan maradt. 4. Az oszt. általános bank az Uniobankkal egyenlő idő alatt) és 59,690 frt garantiával ajánlkozik a pályát kiépíteni. 5. Az osztrák Centralbank az engedély idő alatt, és 49,400 ftért ajánlkozik az építésre. A felbontott ajánlatok között tehát ez utolsó aránylag a legelőnyösebbnek látszik. A minisztertől függ ez ajánlatok közül választást tenni. — Szomorú világot vet hazánk pénzügyi helyzetére, hogy ezen, az országra nézve oly nevezetes, mondhatnék világforgalmi pálya építésére egyetlen egy magyar vállalkozó sem találkozik. Ez esetből úgy a pénzügyminiszter, mint a közlekedési tanúságot vonhatnak. Kerkapoly beláthatja, hogy míg Magyarországnak önálló bankja és valutája nem lesz, semminemű nagyobbszerű vállalkozásra nem lesz meg a magyar nemzetben a képesség. Gorove útr pedig még jobban meggyőződhetik arról, hogy jelen helyzetünkben igen hibás valutügyi politika a kamatgaranciával való építés. TÁRCZA: Erriiur ii nuove! (És mé.. is mozog a föld!) 15 regény hat kötetben. Irta Jókai Mór. M. msodik kötet. (Folytatás.) ’A persiettető. Korcza ur a legközelebbi törvényszünet első napján igy szólt, patvaristájához: — Domine fráter, én holnap elutazom Bécsbe, a baj fián kívül senkit sem viszek magammal , mához két bélre pontosan visszajövök. Azalatt magára marad a háztartás minden gondja. Itt a két bélre való konyhapénz, csak úgy kell főzetni, mintha itthon volnék. Ha ez alatt jönnek a cliensek, fogadja el őket, hallgassa ki s vezessen a dolgaikról diáriumot. Hogy pedig a hosszú idő alatt meg ne unja magát, itt a pertár kulcsai, vegye elő sorba a percsomagokat s olvasgassa azokat végig. Az egyik szekrényben vannak a polgári perek, másikban a bűnvádi perek; a harmadik szekrény kulcsát még nem adom oda, abban vannak a váló perek. Végye ön sorba a csomagokat, s csináljon belőlük magának kivonatot, oly formán, mintha referálni akarna a törvényszéknél. Amelyik még folyamatban van, ahol írja meg saját belátása szerint a következő replikát, duplikát vagy triplikát. S mindezeket nekem, ha majd visszajövök, terjeszsze elő. Az ilyen megbízások Korcza úr főfőtréfái közé tartoztak, oda szokta ő adni a portúra kulcsait, mikor maga törvényszünet alatt kéjutazásra rándult, mindig a patvaristájának, mert sokszor megesett, hogy az ellenfél ügyvéde követelte azoknak kiadatását, hanem tíz közül kilencz esetben az történt, hogy a patvarista azt mondta magában erre a nagy megtiszteltetésre, hogy „dehogynem ! Majd én itt neked beleülök a te dohos aktáidba, s csinálom a kivonatot a nagy bolond processusokból s kanyaritok replikákat, a mikre az ördög se kért . De alig várom, hogy kihúzd a lábadat az ajtón ! Kereshet aztán, aki meg akar találni, a „hét választónál“ a biliárd mellett ! “ Tíz közül kilencz bizony azt mondta magában, s ha mondta, bizony meg is tette. Hanem néha akadt egy olyan tizedik fajta ember is, a ki belefeküdt a rábízott periratokba, mint az uj fűszeres inas a mandulába és mazsolaszőlőbe, s aki aztán Korcza urat hazatértekor egész halom kivonattal és replika töredékkel örvendeztette meg. Azokat a munkálatokat ugyan Korcza ur mind egy betűig hallatlan hiába valóságoknak nyilatkoztatta rendesen, hanem magáért a tényért erősen felmagasztalá az audiátot. „Magából lesz prókátor, látszik, hogy van kedve hozzá!“ Az ilyen ritka speciel azután mindig kedvencre maradt; azt jurátusnak is olyan helyekre ajánlotta be, ahol legtöbb gyakorlata lehetett. S a mint ügyvédnek felesküdött, az apróbb pereit ráruházta, úgy vezette bele a magasztos pályába. Kálmán is ehez a tizedik fajtához tartozott. A mint főnöke eltávozott a háztól, bezárkózott annak irodájába, s onnan azután csak enni és aludni jött elő. Egész nap a pöriratokban búvárkodott. Hanem ezek a pörök , belőle nem csináltak prókátort. Érdekelte bennük a lélektani szemlélet, az emberismeret tanulmánya; a magánviszonyok ; a históriai bonyolulat; de ezek mind azt taníják neki, hogy ő belőle nem lesz jó ügyvéd. A költő missiója mindig az igazságot védelmezni : az ügyvéd kötelessége a bűnöst, az igaztalant védelmezni ; ha ez a védencze, oly melegen, oly erélylyel, oly furfanggal, mint ahogy az védelmezné magát; mert ő a bűnös „alter ego“-ja; s erre esküje, hivatása kötelezi, s ez is becsületes, szent hivatás. Hanem a költői igazságszolgáltatásnak meg kell halni benne. Aztán minő lélektani tanulmányok ezek az óriási perek. Testvérek veszekesznek azon a vagyonon, amit jámbor szülők azért kuporgattak össze, hogy gyermekeik boldogok legyenek. Átkot hagytak nekik. Nagy urak pörlekednek szegény emberek ellen, kik éhezve, nyomorogva költik a pörre utolsó szántóföldecskéik árát. Szegény árvákat ravasz rokonok kiforgatnak minden vagyonukból. Világos követelések elnyujtatnak két ember- töltő időn keresztül. A perbefogott fillér megnő tallérrá a végén. ] Furfangos szerződések kétséges pontjai miatt nagy urakból koldusok lesznek. Vagy pedig saját hihetetlen bolondságaik miatt lesznek azokká. Jönnek emberek, akiknek elemük a veszekedés , s nem élhetnek anélkül, hogy minden velük érintkező halandó ügye biró elé ne kerüljön. Határvillongások százesztendős folyamának biró nem bírja végit vetni. Márkális, urbáriális perekben tárlatot képez a hatalmasabb sérelme a gyöngébbek fölött. És végül „plus valet favor in judice, quam lex in codice.“ (Többet ér a biró kegye, mint a törvény hegye.) Hát még a bűnvádi perek ! Mily iszonyú tanulmány ! Mily sötét országa a földalatti világnak! A hamisítások, végrendelet-sikkasztások, másvilágra küldések bonyolult tragoediái, mik a magasabb mivelt körök selyem függönyös ablakai mögött játszattak le : alacsony birtokhajhász-vágyak rémeseményei. És aztán az a nyelv, amin a prókátorok maguk beszélnek egymásról — ott a papíron ! Mikor már kifogytak egymás clienseinek földig való ócsárlásában, akkor neki esnek egymásnak kölcsönösen mint két gladiátor, aki egymást szétmarczangolja bérért. Méregbe mártott tollal szurkálnak egymás májába. Elmondják, ki mi roszat tud az ellenfél ügyvédéről ? Nem maradhat olyan pici kis bűne titokban, amit valaha gyermekkorában elkövetett, hogy szemére ne vetnék. Ha kis diák korában szilvát lopott, rásütik, hogy tolvaj! ha egy közönyös levelét megkapták, melyben a dátum ki volt igazítva: rámondják, hogy hamisító ! ha szüleit sokat keserítette, kiderítik, hogy apagyilkos ; ha a mészárszékben a szolgálójának egy hamis húszast adtak vissza, hamis pénzverő a neve; ha liberális nézetei vannak, akkor rebellis, ha a kormányhoz szít, akkor hazaáruló ; ha templomba jár, akkor farizeus; ha nem jár, akkor atheista; ha kártyázik, akkor „spiller !“ ha nem kártyázik, akkor „schnorrer“; ha van felesége, akkor „babiner“, ha nincs felesége, akkor nőcsábító, ha van pénze, akkor uzsorás, ha nincs pénze, akkor csirkefogó ; ha szép ember, akkor festi magát, ha nem szép, akkor madárijesztő; ha a kéménye kigyulladt, akkor gyújtogató, ha az orra veres, akkor részeges; s jaj annak, amelyiket egyszer valaha valami iskolából kicsaptak ! Bizonyos lehet róla, hogy mindenik ellenfele azon fogja kezdeni a replicáját, hogy ámbár köztudomású dolog, miszerint az ellenfél érdemes ügyvédjét az iskolából kicsapták, stb. — Néha aztán annyira megy a kölcsönös nyájaskodás, hogy a biró nem állhatja tovább a dolgot s veszi a véres plajbászt s „biróilag“ kitörli a gorombáskodásokat, sőt némelykor odáig megy a dolog, hogy egyik félnek „emendát“ (nyelvváltságot) kell fizetni, de legtöbbször kölcsönbe esik. (Folytatása következik.) — A munkácsszryi vasút kiépítésére az ajánlati tárgyalás febr. 28-ikán déli 12 órakor tartatott meg a közlekedési minisztériumban, az e czélra kiküldött bizottság jelenlétében. A pályázati és építési feltételek felolvasása után a franco-osztr. bank képviselője kijelente, hogy a nevezett bank által tett ajánlatot vissza A magyar királyi államvaspályák s a magyarság ügye. A magyar királyi államvaspályák üzletigazgatósága a „Hon“ reggeli 3- ik számában közzétett felvilágosítást intézte e lap szerkesztőségéhez, mely szerint a magasabb hivatalkörökben tizenegy hely magyarok által van betöltve. Ha az üzletigazgatóság azt hiszi, hogy e ténynyel a lapok hasábjain ellene intézett megrovásokat, s a rosz és német igazgatást illetőleg, most már határozottan megcáfolta és nyugodtan visszautasíthatja, nagyon téved. Ama magasabb hivatalkörök felsorolásában ugyanis oly sajátságos kifejezések fordulnak elő, melyeket az üzletigazgatóság jelenlegi szervezetében létező szolgálati ágazatok elnevezése mellett nehéz megérteni. Hogy tehát a dolog mibenlétét felderítsük, most már a szóban forgó hivatalnokokról egyenként kell szólnunk, előre bocsátjuk mindazonáltal, hogy nem célunk az illetők személyét kisebbíteni, hanem ezúttal is csak az igazgatóságot mint olyant kívánjuk közelebbről ismertetni. Tehát ma gy a r a „könyvvezetés főnöke!“ Igen is Drössler Frigyes főkönyvvezető Bécsben született, igen jól tud németül, hogy magyarul egy szót sem ért,tán nem is az ő hibája. Vagy tán a számvevő osztály elöljárója gyanánt a kormány részéről kirendelt Sturm Károly számtanácsost értsük a fentebbi elnevezés alatt? Sturm úr magyar ugyan, de ama bizonyos elmúlt korszakban annyira budai jelleget nyert, hogy tőle a magyar szellem vajmi kevés ápolást várhat. A 2-ik igazgatói helyettes Langer Bódog soproni születésű, s a magyar kormánynál is magas állást viselő hivatalnok fia, Bécsben neveltetett ugyan, de bár mintegy tíz év óta hivataloskodik osztrák-magyar vasutaknál, a hazai nyelv iránt csak most kezdannyi rokonszenvet érezni (?), hogy bokros foglalkozásai mellett unalmas óráiban a grammatikát forgatja. A „technikai közlekedési osztály főnöke“ szokatlan kifejezés személyesítőjeként csakis a gépészet és vonatmozgósítás főnökét, Forcher Adolf felügyelőt érthetjük , ki Stajerhonnak Cilii városát nevezi hazájának, itteni huzamos szolgálata után meglehetősen beszél ugyan magyarul, ámde irodájában magyar ügykezelést hiában keresne vala. „Közlekedési ellenőr“ a magyar államvaspályák terminológiájában annyira új kifejezés,hogy ezen állás ha létezik is, még alig van betöltve. Különben Starnfeld Aladár báró és Fiala Vilmos „vonatellenőrök“ egyike sem tud magyarul. „Az összes anyagszerkészlet főnöke“ Schaschek Bálint szerelvényt felügyelő eredeti budai typus. Magyaros érzelme és a szabadságérti küzdelmekben szerzett érdeme ajánlja tán az olasz származású De Copet Ferenzzet, mint a benyujtványi jegyzőkönyv (igtató hivatal) főnökét ; nyelvünket azonban ez is csekély mértékben bírja. Hátra vannak még a bizonyára nem alárendelt szerepű építkezési és a pályafentartási osztályok főnökei, Schubert József és Skalka János, felügyelők. Ezekről mint tudvalevőleg mindenképen csehekről, úgy látszik, már jónak látta a felvilágosítás hallgatni. De térjünk vissza a személyes ügyek osztályának főnökére, miután a felvilágosítás homályos modoránál fogva ismétönkénytelenül oly kérdés merül fel, melynek megérthetése végett kell, hogy a tulajdonképen kit egymás mellé állított alakot rejtő fátyolt fellebbentvén, tisztán megkülönböztessük a mindenesetre magyarKuppis Gusztávot, aki annak előtte volt ugyan személyügyi főnök, de ezen állást mintegy fél év óta a nyugdíj és betegsegélyzési ügyek kezelésével cserélte föl — és a nem magyar, hanem porosz születésű hornburgi báró Hornig Vilmost, a személyügyek jelenlegi titkárát. S itt az igazság elismeréséül szívesen megváltjuk, hogy a külföldi Hornig Vilmos, habár máig sem nyert indigenatust, a magyar nyelvet oly mértékben sajátjává tette, hogy bármely magyar tiszttársával méltán egy sorba állítható. — Eléggé bizonyítja ez, hogy az idegen származása is képes, ha őszinte hajlammal viseltetik azon ügy iránt, melyet szolgál, mely néki kenyeret és rangot ad, megtanulni a hazai nyelvet s igy eleget tenni legalább azon első és elengedhetlen feltételnek, melyet a magyar közintézeteknél alkalmazott hivatalnokok elé ma bizonyára több joggal szabhatni, mint egykor a cs. k. osztrák kormány tette azon magyarokra nézve, kik Magyaror ág területén bármely csekély állami hivatalban alkalmazást nyerni óhajtottak. Nem azt kivánjuk, hogy az idegen származásúak minden áron kizárassanak állami és közintézeteinkből; nem kárhoztatnék a magyar állami vaspályák üzletigazgatóságát sem azért,hogy egy két nem magyar születésű hivatalnokot, kiket a korábbi társulati viszonyokból eredt kötelezettségek folytán vett át, kebelében tovább is megtartson ; de hát miért nem követik a porosz báró példáját a többi magasabb hivatalköröknek Csehországból, Stájerhonból, Bécsből és Sopronból származott főnökei? Mindennek megvan a maga oka, s aztán itt is végén csattan az ostor. Az igazgató s az első és második igazgatói helyettes közt áll az elnöki titkár. Ez először is hivatva van a személyügyi főnök működését ellensúlyozni; továbbá nemcsak a czimének megfelelő állás fontosságánál s az összes igazgatósági tagok működésére kiterjedő felügyeleti jogánál fogva, hanem úgy is, mint Stempf Károly igazgatónak benső barátja, minden ügyben döntő befolyást gyakorol. Ez Bika Hugo Lajos, ki Prágában született, osztrák katona volt, magyarul mit sem ért. Erről is hallgatott az üzletigazgatóság, így vannak ama magasabb hivatali körök a gyár egyének által betöltve. S minthogy nem az alárendelt kezelő hivatalnokok, nem is a fogalmazók, hanem ama magasabb körök intézik az ügyeket; innen van, hogy a magyar királyi államvaspályák mint közintézet, mint a nemzetgazdászat egyik jelentékeny tényezője, a magyarságot nem mozdítja elő, mert igazgatása rosz és a német. Ennyit a felvilágosításnak magyarázatául. X. Nagyon sajnálnék, ha a lapunkban hozott közlemények e tárgyról tévesen magyaráztatnak. Mi nem az idegen nemzetiség kiküszöbölését tartjuk feladatunknak, de igenis az idege szellemét. Nana üldözzük, sőt nyereségnek tartjuk mind azt az idegen tehetséget, meg hazánk anyagi jólétének szentelte magát; valódi szellemi tőkepénz az, mit a külföldről szívese látunk beruháztatni nálunk; de egy, amit min annyitól megkívánunk, követelünk, az, hogy Magyarország szolgálatában áll, tekintse ez hazájának, melynek jólétét előmozdítani haza fiúi kötelessége, ne pedig egy puszta üzleti objectumnak, melyet csupán kiaknázni feladati S ez utóbbi vád az, ami nagy mértékben terhel a Magyarországon épült vasutak kezelőit. Azon felül pedig a vasúti ügykezelést, mint életpálya is, nyitva akarjuk látni Magyarország minden nyelvű intelligenciájára nézve. Soha Magyarország addig rendes utón nem lesz, amíg a értelmiség folyvást csak az ügyvédi, hivatalnok papi és orvosi pályákon keresi jövendőjét egyéb a praktikus életbe vágó pályáktól visszariasztatik. Már pedig bizonyos, hogy visszariasztatik. Kereskedelmünk egészen idegen; kereskedelmi akadémiánknál a nem németnek százszoros akadályokkal kell küzdenie. Hadászatunk egészen német, ott vagy németté kell lenni vagy nem lehet előre menni. Végül a technika pályákon systematice feltartóztatják az oda törekvő magyar értelmiséget, s az sajnos, hogy legnagyobb mértékben tapasztalhatni vasutainknál. A legnagyobb magyarországi vasúttársulatoknál még csak gyakornokul is ritka eset, hogy magyart felvegyenek. Legalább tehát a saját magunk országos költségén épült vasutainak ügykezelésénél követelhetjük, hogy nyissanak tért az oda törekvő tehetségeknek s viseltessenek irántuk jó akarattal; a ki pedig külföldről jön be, sajátítsa el annak a közönségnek nyelvét, a melynek igényeit kielégíteni kötelessége. Szerk. Országgyűlési tudósítások. A mai ülésben tovább folytattatott a honvédlovasság szaporításáról szóló tvjavaslat tárgyalása. Az ülés elején csak Ürményi volt szólást felírva, de ennek beszéde vitát keltvén, a szónokok egész sora vette fel a vita fonalát. Az esti lapunkban elmondottak után Tisza László és Váradsy Gábor igaziták helyre félreértett beszédeiket. P. Tóth Vilmos a szláv egységre vonatkozólag monda el nézeteit. Dobsa Lajos különösen a miniszterelnök beszédére tett humoros megjegyzéseket. Ezután Andrássy gr. felelt Jókai M. és Horváth J. interpellátióira Györffy Gy. mint a közp. bizottság kisebbségének előadója, hosszú beszédben védelmezte az ellenzéknek e kérdésben elfoglalt álláspontját és cáfolta a kormány és pártja részéről íöt érveléseket. A képviselőház 299. ülése febr. 28. Az említett vita folyamában Csernátony után szólt Hollán Ernő,akinek beszédéből az esti lapunkban említetteken kívül kiemeljük még a következőket: Várady Gábornak a törvényre azon hivatkozására, mely szerint a törvény végrehajtása szigorúan követeli, hogy a honvédség tüzérség és műszaki csapatokkal láttassék el, felolvassa a véderőről szóló törvény 6. 12 és 9. §.-át, s ezekbe azt következteti, hogy ezek intézkedése csak a honvéd lovasság és gyalogságra vonatkoznak s azokban semmi más nem foglaltatik; nevezetesen a 9. §-ból, mely a legénység nyilvántartásáról szól, nem következtetheti azt, hogy ezekből külön tüzérséget és műszaki csapatokat kellene alakítni. Tisza Lászlónak Poroszországra történt hivatkozására megjegyzi, hogy az épen a kormány álláspontja mellett szól, mivel a landwehr nem bír külön önálló tüzérség és műszaki csapatokkal. A dolog érdemét kijelenti, hogy ezen fontos kérdésben nem a sympathiák, hanem a reális okok tartandók szem előtt. A honvédség létszáma még ez év folytán 140.000-re fog emelkedni. A legnagyobb akadályok le vannak küzdve, a felszerelés nehézségei többé nem léteznek s a további fejlődésre