A Hon, 1871. június (9. évfolyam, 125-148. szám)

1871-06-01 / 125. szám

125. szám, IX. évfolyam. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere 7. u, földszint. Ml­gfizetési díj: Postán kfi.lva, vagy Budapesten hinkve hordva reggeli és esti fcsadis együtt: 1 hónapra .......................1 írt 85 kr. 3 hónapra .......................5­­­60 , 6 hónapra .......................11­2 — . Az esti kiadás postai kü­lönkü­ldéseért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdheti?, a ennek bármely napján történik is,nándekkor a hó alsír napjától fog számíttatni. Restell kiadás. Pest, 1871. Csütörtök., junius 1. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. sz. Beigaaatási díj: 9 hasábos ilyféle betűt sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden baigtatásért . . 30 kr. fenjedelfcies hirdetések többszöri brigtatás mel­­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . . 25 kr. gS®*- Az előfizetési és hirdetményiül) a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. íit-AMintetlen levetek csak ismert kezektől fogadtattak aL— Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKA ! ES KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. ar­m Előfizetési felhívás „A H­O N“ IX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr-Fél évre ....... 11 frt —­kr. Negyed évre .................... 8 frt 50 kr. Az esti kiadás postai kü­lönkü­ldé­gűiért felülfizetés havonkint. 30 kr. KMSk efizetési íveket nem feSMSuafe, mert ®GeM sen* használja, s sokkal egyszerítib le a pénzt postai utalványozással küldeni, mert SHnek bérmentesítse csak $ krajciárSia feerS. A „HON“ Madóhivatalt. PEST, MÁJUS 31. A közös vámügy káros hatása. (M.) A közös vámügyről pár nap előtt itt czikkünkben kimutattuk, hogy a ma­gyar államkincstárnak­ évenként csak­nem húsz millió ftnyi vesztesége van az által, hogy Magyarország Ausztriával egységes vámterületet képez. Ezen direct veszteség azonban a vámügyi közösség­nek csak egyik árnyoldala , e mellett ab­ból még több hátrány is hárul az ország­ra. Mielőtt ezekről részletesen szólanánk, előbb még a direct veszteségről akarunk némelyeket elmondani. Midőn előbb az osztrák-magyar vám­terület összes vámbevételeit más országok vámbevételeivel párhuzamba helyeztük, kitűnt, hogy az öszmonarchia tiszta vám­bevétele más államok hason bevételeihez képest nagyon csekély s a Magyarország­ra eső rész a m. korona 15 millió lakosá­val szemben elenyészőleg parányi. Azt is felemlítettük, hogy ha az Ausztriából Ma­gyarországba hozott és itt elfogyasztott árukra eső vámtételek a magyar kincs­tárba folynának, hogy az országnak eb­ből évenként 18 — 19 millió ftnyi bevéte­le lehetne. E bevétel csak a mostani nagyon is észszerűtlen és hazánk közgazdasági vi­szonyainak tekintetbe vétele nélkül ké­szült vámtarifa tételei szerint van számít­va. Csaknem bizonyos, hogy ha a ma­gyar korona területének határán oly vám­tarifa léptetnék életbe, mely a hazai kívá­nalmak szerint állapíttatott meg, hogy ezen esetben vámbevételünk még nagyobb lenne. Igen különösnek tetszik előttünk,hogy a hazai kormánypárti lapok, melyek a közös állami gazdálkodás üdvösségét egy­­időben oly fennen hirdették, az efféle ál­lításokat és érveket szó nélkül hagyják. Azt hiszem, Magyarország pénzügyi te­kintetben nincs oly helyzetben, hogy tíz­­húsz milliónyi évi bevétel szót sem érde­melne. Az önálló magyar vámügy ellenségei, kötelességüknek tarthatnák bizonyítgatni azt, hogy nekünk nincs igazunk, midőn a vámügyi közösséget károsnak és finan­­cziális tekintetben ránk nézve hátrányos­nak mondjuk. Mutassanak fel csak egy szikrányi érvet is a mellett, hogy a kö­zös vámügy jövedelmezőbb, mint a vi­szonyainknak megfelelőleg szervezendő önálló magyar vámrendszer. Az „elavult korszerűtlen" frasis a számok ellen tompa fegyver. De eltekintve a kétségbe vonhatlan financiális veszteségtől, gondoljuk meg csak kissé, hogy minő hatással van a vámügyi közösség a magyar mezőgazda­ságra, iparra és kereskedelemre. Mezőgaz­da­ságunkra az érvény­ben levő vámrendszer igen nagy súlylyal nehezedik. A gazdasági gép és eszköz­gyártás ugyanis Magyarországban s Ausztriában nem tart lépést a mezőgaz­daság fejlődésével. Az osztrák-magyar területen gyártott gépek és gazdasági eszközök Északamerika, Anglia és Észak­­németország gazdasági gépei és eszközei mellett roppant hátramaradást mutatnak. A külföldi és különösen az Északameri­kai gépek és eszközök annyira tökéle­tesebbek az osztrák-magyar monarchia területén gyártottak mellett, hogy pél­dául közelebb egyik amerikai ismerősünk a nálunk legjobb hírben álló ekékről azt mondta, hogy „egy amerikai farmer az ily­ekét ingyen sem venné meg, sőt még tíz dollárt is készséggel lefizetne, csak­­hogy oly nehéz eszközzel ne kelljen szántania“, az Ausztriában gyártott és Ma­gyarországon is elterjedt sorvetőről pedig úgy nyilatkozott, hogy az nevetség tár­gya Amerikában. Tény továbbá, hogy a magas vámté­telek miatt az osztr­ határszélen keresztül csak igen nehezen juthatnak el Magyar­­országba a jeles külföldi gépek, így ha­zánkban leginkább bécsi gépgyárosok gazdagodnak meg, és oly külföldi ügynö­kök, kik valamely külföldön már elavult gépet hoznak be és árusítanak el. Termé­szetes, hogy ily viszonyok között a ma­gyar gazda kettős tekintetben károsul. Először, mivel jó külföldi géphez csak igen nehezen juthat, és másodszor, mivel a külföldi gépeket tetemesen megdrá­gítva kapja. Mit a gépekről mondtunk, azt a leg­több iparczikkek fogyasztásáról is elmond­hatjuk. Az osztrák iparosoknak monopó­­liumjuk van a magyar piac­ra, ők itt az osztrák határvám magas tételeivel távol tartanak tőlünk minden külföldi iparczik­­ket és saját iparterményeiket nemzetközi verseny hiányában drágán árusíthat­ják el. Még szomorúbb helyzetben van a m­a­­gyar ipar az osztrák határvám által. A legtöbb ipargyártásra szükséges anya­got a hazai kézművesek bécsiektől, vagy azok drága közvetítésével kapják. S mint­hogy a cseh, morva, siléziai vagy alsó-­s felső ausztriai iparosok a termeléshez szükséges legtöbb tényezőt az anyagot és pénzt olcsóbban kapják (minek termé­szetes oka, egyebektől eltekintve,főleg ab­ban rejlik,hogy nevezett iparosok közvet­lenebbül érintkeznek az európai nyugati államokkal, s hogy Magyarországon a bécsi banknak monopóliuma van) ők a magyar ipar keletkezését bizonyos ipar­ágaknál már csírájában elfojthatják. És a tapasztalás csakugyan azt bizonyítja, hogy hazánkban aránylag sokkal több osztrák mint magyar iparc­ikk fogyasz­­tatik. Az egész vámintézmény tulajdonképen arra szolgál, hogy általa a termelési té­nyezők tekintetében minden nemzet egyen­lő versenyképességet sajátítson el más nemzettel. Nálunk a jelenlegi vám által épen ennek ellenkezője van elérve. Ausz­tria az érvényben levő vámszerződések és vámtételek által azt eszközli, hogy neki ipartermények eladására Magyaror­szágon monopóliuma legyen. És ezzel a magyar nemzetközi kereskedelem is el van fojtva. — „A m a g­y. - horvát kiegyen­lítési revisió“ feliratú czikkben a zág­rábi „Hervasska“ az úgynevezett nemzeti pártnak azt hányja szemére, hogy maga sem tudja, mit jelent az : „kiegyezési revisio mivel az államjogi értelemben valamit átvizsgálni annyit teszen, mint azt elvileg elismerni; de hogy lehet a­z azon pártnak elvileg elismerni, mely az 1868—1871. tartott országgyűlést tör­vénytelennek tekinti ? Értenek — úgymond — ha a „szlávoszerbek avagy Strossmayerianok“ jelszóul kitűzték volna: „új kiegyezés a magya­rokkal,* de igy hogy lehet a nemzeti párt állí­tása szerint — „törvénytelen“ országgyűlésnek határozatait törvényes utón“ átvizsgálni? Nem-e az absurdum ? De menjünk a nemzeti párt logi­kájában tovább. Ti akarjátok — mond a „Hor­­vatska* — „törvényes utón“ a kiegyezési revi­­siót, de itt azon kérdés támad fel: mit fognak a magyarok ahhoz mondani ? Vagy szívesen elfo­gadják, vagy nem. Ha reáállnak a revisióra, és úgy saját művüket esztelenül megdöntik — mit nyertetek ti a revisióval ? Azt, hogy a nemzet be­látva, hogy csalók vagytok, három év múlva titeket követni fog. Mihelyt beszéltek a törvé­nyes útról, akkor kell, hogy az 1868. ország­gyűlést is törvényesnek elismerjétek; de ha a magyarok a revistót visszautasítják, mi lesz akkor ? Nem marad egyéb, mint a törvénytelen útra átlépni, azaz fellázadni. Ki ellen ? A ma­gyarok ellen, kik a törvényes téren találtatnak! Ily esetben Austriának a magyarokat támogat­nia kell; — mire vezet tehát a kiegyezési revi­sió? Forradalomhoz, a nemzeti szerencsétlen­séghez. De tegyük fel: Austria a törvényes úton álló magyarokat elárulja és a horvát forradal­mároknak segédkezet nyújt — mi lesz akkor ? ezt a legkorlátoltabb eszű ember is felfoghatja, hogy a kiegyezési revisió, csak az osztrák czé­­lokra, a megvesztegetett „szlávoszerbek és Strossmayeriánok“ által használt, gyalázatos és becstelen eszköz.­mok terén — kevésbé többé — előrehaladt, a határőrvidék azonban intellektuális és anyagi fejlődésében belső szervezete által gátoltatván, egészen hátramaradt. Hogy a határőrvidéki intézmény czélszerűtlen, elavult, és hogy ott a jelenlegi állapot továbbra fenn nem tartható, azt valamint egyrészt a köz­vélemény egyhangúlag kimondotta, úgy más­részt az illetékes kormánykörök is átlátták, s ez okból az alkotmányosságnak a birodalom két felében történt behozatala után elkezdődtek a határőrvidék feloszlatása iránti tárgyalások. Ezen tárgyalásokhoz kötöttük mi határőrvidé­kiek minden reményeinket, s fájdalommal értesültünk akkor, hogy azok tárgyát csak két (horvát) ezred feloszlatásának kérdése ké­pezi! S miután a most ismét felvett­­ részbeni tárgyalások folyamáról és eredményéről tudo­másunk nincsen, s a fennebbiek után ítélve azt kénytelenítetünk hinni, hogy ismét csak részletes feloszlatásról van szó, el nem mulaszt­hatjuk, ezen bennünket kiválóan érdeklő ügyben felszólalni. Felszólalunk pedig a delegátiók tárgyalásai­nak küszöbén, azért, mivel a delegátióban látjuk azon képviselő testületet, mely leginkább van hivatva ,arra, hogy mellettünk felszólaljon, a­mennyiben az 1867. XII. tcz. 38.­­§. szerint „a delegátió az országgyűlést ő felsége többi orszá­gainak ellenében képviseli,“ s e szerint ezen képviselet a közös kormány irányában is fenn áll ; a jogilag a magyar szent korona országai­hoz tartozó határőrvidék pedig a közös hadügy­­miniszer kormánya alatt állván,­­ a határőrvi­dék feloszlatásának kérdésére a delegátió fóru­ma döntő befolyással bír. S most szabad legyen nekünk határőrvidék­iek­­nek képviselőtestület hiányában a sajtó ut­ján a fenforgó kérdésben néhány őszinte szót és kiválágot a magyar delegátióhoz intéz­nünk. Ha elvileg megállapittatott, vagy a jövendőben megállapittatnék a határőrvidéknek részle­tes feloszlatása, akkor véleményünk szerint a feloszlatás ott volna eszközlendő legelőször, hol annak a határőrvidék kebelében barátai vannak. Mi magyar határőr­vidékiek nem tudják ugyan, mennyire érett meg a feloszlatás eszméje horvát határőrvidéki testvéreinknél, de ha hiv­­­telt adhatunk a hírlapokban elterjedt híreknek,­­ akkor horvát testvéreink — valószínűleg a horvát nemzetiségi, úgynevezett antiunionista párt által félre vezettetvén — a feloszlatás ellen vannak. Ily körülmények között igen tem­é­­­­szetes, hogy a feloszlatás több- kevesebb nehézségekkel jár; holott ha az előbb ott­­ —■ hol ezen eszmével a lakosság már megbarátk­ozott — keresztül vitetnék, nem­csak valószínű, de mondhatni bizonyos lenne,­­ hogy a feloszlatás kérdését horvát testvéreink is felkarolnák. A magyar határőrvidék kebelében van egy in­telligens és tekintélyes párt, mely a határőrvi­­­­déki lakosság szellemi és anyagi fejlődését csak a jelenlegi állapot megszüntetésében látván, mindig nyíltan harczolt a feloszlatás mellett; e párt bir Pancsován és Zimonyban a határőrvi­déki lakosság közt igen elterjedt két hetilappal, melyekben e kérdés minden oldalról meghánya­tott; ezen pártnak eddigi fáradozásai ered­ményezték azt, hogy a magyar határőrvidéki la­kosság hátramaradását szellemi és anyagi te­kintetben átlátva, valóban sanyarú és mostoha helyzetének javulását csak a határőrvidék fel- ,­oszlatásától, az ezt követendő szellemi fejlődés­től várhatóan, a feloszlatás kérdésével nemcsak megbarátkozott, hanem azt hőn óhajtja, s ebbeli óhajának lépten nyomon szavakban is ad ki-­­ fejezést. Itt tehát a feloszlatás azonnal és minden aka-­­ dály nélkül eszközölhető. Vajha ezen bő óhajunk s ahhoz kötött remé-­­ nyeink a legközelebbi jövőben teljesülnének,­­ hogy az 1848-ks törvények értelmében a közös magyar haza törvényhozó testületében mi is, érzelmeink és kívánalmaink tolmácsául álta­­­­­ünk választandó képviselők által képviselve­­ lehessünk! B­e­­­i­­­s­k­a Béni. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház 353. ülése május 31. A gácsországi vasút tárgyalása folyamában az esti lapunkban elmondottak után szót emelt továbbá Szontágh Pál (csanádi.) A fő hibát abban látja, hogy az első törvény meghozatott, mi a lázas siettetésnek és a speculatio körül támadt mozgalomnak volt az eredménye. Tommem fej­tegette a „P. L.“-ben hogy e vasutat lehet 170 emelkedéssel épitni és szónok­át e tekintetben legalább is oly tekintélynek tartja, mint Nyiryt, ezért a novellát szükségesnek nem tartván, azt nem fogadja el. Móricz P. kifejezéseit pedig szintén magáévá teszi. Madarász József Nyiryvel szemben, ki oly nagy politikai és technikai képzettséget vindikál magának, hogy 5­6 hivatalt is elvállal, meg­jegyzi, hogy a vasutak építésénél és megszava­zásánál, sokkal­ tanácsosabb előbb megtenni még a részletekre nézve is a kutatást és az elő­­vizsgálati intézkedéseket, hogy vajjon kivihetők lesznek-e azok, vagy nem, mintsem hogy utóla­gosan következzenek be ily körülmények, a­me­lyeknek nem oka a közlekedési miniszter úr, hanem oka, hogy hazánk pénzével, vagyonával botrányos játékot akarnak űzni azok, kik ki akarják szegény hazánkat,­­zsákmányolni azért, hogy saját maguk, vagy családjuk számára szavaztassanak meg vasutat, először azon hit­ben, hogy hiszen az államnak nem kerül sokba és azután a részletes tanulmányozásnál mit épen a technikai tudományosságnak előbb kellett volna meggondolni, kivihetetlennek találjuk. Szapáry Gyula gr. azt tartja, hogy ezen­­javaslat, mely az 1869. VI. t. sz. módosítását czélozza, előnyöket nyújt, azt tagadni nem le­het. Előny mindenesetre az, hogy e tvjavaslat által biztosíttatik ezen vasútnak a kitűzött ha­táridő alatt leendő kiépítése; előny az is, hogy ez által ezen pályának létesülése biztosítva marad az által, hogy elvezettetik azon terrénum­ról, melyen folyvást csuszamlásoknak és rongá­lásoknak lett volna kitéve; előny, hogy az or­szágnak nagyobb terheltetése és költsége nél­kül 2 vágánynyal láttatik el, mely mellett a na­gyobb emelkedés daczára is a szállítási képes­ség nagyobb lesz mint a csekély emelkedés mel­lett az 1 vágányú vonalnál. Előny ezenkívül,hogy a társulat részéről 350000 fttal több érték fektettetik be,mint ez a jelentés­ben részletesen előadatik,és,hogy ezen vasút hosz­­szát illetőleg rövidebb lesz, mint eredetileg ter­veztetett. Mindezek oly előnyök, melyeket figyel­men kívül hagyni nem lehet, és melyek létezése mellett azt állítani, hogy ezen­­javaslat semmi előnyt nem nyújt, bizonyára nem helyes. Szilágyi Virgil megjegyzi, hogy e tvjavas­­latot az osztályok lelkiismeretesen tárgyalták és a közp. bizottság egyhangúlag fogadta el; en­nélfogva Szathmáry K. és Madarász J. megjegy­zéseit nem tartja alaposaknak. A tvjavaslat elfogadtatván részletes tárgyalás alapján­, Simonyi Ernő az 1. §-nál emel szót, úgy látja, hogy Nyiry egészen ellenkezésben van principálisának , a miniszternek jelentésé­vel. Ott ugyanis az mondatik, hogy lehet a vas­utat Veo emelkedéssel építni, de az y40 azért en­gedélyeztetik, mert a vállalkozó társulat ezt ké­relmezte. Nyiry azt hitte, hogy a háznak bármit is oda lehet dobni, minden helyes argumentum nélkül. Ezt tűrni nem lehet. Szilágyi Virgilnek azon érvelésére, hogy a vasutat­­/io emelkedéssel a csúszások miatt építni nem lehet és az i/io elő­nyös és czélszerű, megjegyzi, hogy ezt a minis­­teri jelentés alapján, (mely az Veo emelkedést lehetségesnek mondja) hierarchiai szempontból is indulva ki, nem foghatja fel. Nyiry Józsa azt válaszolja, hogy szabad a tvjavaslat védelmére oly érveket is felhozni, melyek a miniszeri jelentésben nem foglaltatnak. Egyébiránt szónok nem mint osztálytanácsos, hanem mint képviselő beszél a házban. Madarász József csak azt rója meg Nyiry­­ben, hogy mint köztek, miniszeri osztálytanácsos a ministeri jelentéssel, mely független szakfér­fiak véleményén alapszik, merőben ellenkező érveket hozott fel. A tvjavaslat a közp. bizottságnak a 3-ik §-ra vonatkozó ezen módosításával elfogadtatván. Megengedtetik, hogy a Homonnától az ország határáig terjedő pályaszakasz 1872. június hó végéig a közforgalomnak átadassék. Következett a g­ö­m­ö­r­i iparvasut tár­gyalása. Simonyi Ernő nem fejtegeti, mennyire or­szágos érdekű a vasipar fejlesztése; nem bonczol­­gatja, várjon Gömör­e a legalkalmasabb pont ezen ipar fejlesztésére; de ha mindezt elismeri is, nem érti, hogyan lehet a tvjavaslatot oly for­mában előterjeszteni, mely ezen vasutak építé­sének egyetlen czélját, mely az államot érde­kelheti, meghiúsítja. E tvjavaslat lehetetlenné teszi — országos szemponttól véve a dolgot —­­a vasipar fölvirágzását.Lehetségessé teszi ugyan, hogy az egyes birtokosok az általuk termelt va­son többet nyerjenek, mint eddig, de ez nem országos érdek. Országos érdeknek azt tartaná, ha a magyar vas a külországi v­assal a magyar piaczokon versenyképessé tétetnék, ez azonban épen ezen tvjavaslat által tétetik lehetetlenné. E vasutaknak ugyanis az a czélja, hogy Salgó­tarjánból köszént szállítsanak a gö­­möri vasbányákhoz , miszerint ott a vas ol­csóbban előállíttathassék , és olcsón elszál­­líthassék. De ezen tvjavaslat azt mondja, hogy szerződés köttetett az ottani birtokosokkal, kik az államtól megkívánt áldozatnak körülbelül 5/V -ét magukra vállalják, ha ezt is csak tíz évre és ezért megkövetelik, hogy ezen tíz év alatt ők állapítsák meg a tarifát s megállapítják ez­en szállítási árszabályt oly magasra, hogy a mellett egyes vasúthámorok tulajdonosainak jö­vedelme szaporodhatik ugyan, de országos szem­pontból a vasipart előmozdítani nem lehet. Egy krajcrárt sem szavaz meg e vasútra. Kerkapoly Károly arra figyelmezteti a há­zat, hogy azon kérdés, várjon a gömöri vidék vasipara méltó , arra, hogy ott vasút építtessék, nem most forog fenn, hanem fenforgott akkor, mikor annak érdekében először került a törvény­­hozás elé a vasútra vonatkozó engedélyokmány. A kérdés most az, hogy ez ügy azon változott formában, melyben az a ház elé most kerül, na­gyobb áldozattal jár-e, mint járt volna előbb? Szóló azt hiszi, nem, miután 311 ezer forintnyi elsőbbségi kötvény különben is ki lett volna bo­csátva, igaz, azon különbséggel, hogy az állam nem vállalt volna a jövedelemért garantiát, most pedig vállal. Ez hát terheltetés. De ez áron a 80 ezer frtnyi „A“ betűs rész­vény elenyészik és igy a 80 ezer írtnak megfe­­lelőleg a jövedelem már megtalálja magában a vasutban a fedezetet s igy ennek kamatoztatása nem előzi meg az állam részéről befektetendő összeg kamatozását s az elsőbbségi kötvények kamatoztatása és törlesztése után fenmaradó jövedelmi többlet egészen az állam javára válik. Ide járul, hogy az állam 100000 írtja még a jövedelem elégtelensége esetén is jövedelmezni fog 4% ot, miután ennyit az érdekeltek most annak biztosítanak. Kérdés csak az, vájjon az így mutatkozó előny megérdemli-e azon áldozatot, hogy az első kötvényekért a garantiákat elvállalja az állam. Szóló meggyőződése szerint az előny megérdem­li az áldozatot. A tariftát az illető vasipar érde­keltjei, miután maguk kívánták azt így meg­­állapíttatni, nem tartják olyannak, mely a vas­iparra megelőleg hasson, miután teljesen való­színűtlen az, hogy azon gyáriparosok úgy akarnák a tarifás megállapítani, hogy a mellett iparuk meg nem állhatna. E részben szóló őket illetékes f) bírónak tekinti, mint bármely kép­viselőt. A­mi a forgalmat keletről nyugatra és nyugat­ról keletre illeti, szóla felolvassa az illetőknek hivatalos formában létező nyilatkozatát, kimu­tatván, hogy keletről nyugatra és megfordítva alacsony tarifa leend érvényben és csak a két diagonális vonalra lesznek magasabb tarifák. Egyúttal kifejti szóló, hogy a most foganatba vett eljárás által 2 rendszer egyesíttetik, mind­kettőnek hibái kikerülésével és mindkettő elő­nyének szem előtt tartásával. Mert a vasút, mely e módon épül, olcsóbb pénzzel s kevesebb ki­adással hozatik létre s mégis az állam disposi­­tiója alatt marad. Kevesebb pénzzel, mint 100 ezer írttal az állam részére egy pálya egész jövedelmét biztosítani alig lehet. (Élénk he­lyeslés.) Szontágh Pál (gömöri) azt tartja, hogy e pálya fontossága jövőben még fokoztatni fog a kőszén szempontjából és az erdők faszénje is megközelíthető lesz a vasút által. A tarifa kér­dése szerinte nem is annyira fontos itt, mert csak általánosságban rövid hat mértföldnyi távolság­ról van szó, míg másrészt az illetők, kik leg­­competensebbek annak eldöntésére, hogy vájjon fogja-e ez a vasipart sújtani, vagy nem, úgy találták, hogy nem fogja sújtani. Pártolja a köz­ponti bizottság javaslatát. Iványi Dániel hangsúlyozza, hogy az állam­nak csak oly vasutak kiépítésére nézve szabad kötelezettséget vállalni, melyek országos érdek­kel bírnak. Nem tagadja ugyan, hogy a gömöri vasutaknál az ország is érdekelve van, de mig azon főfontosságu vonalak sincsenek kiépítve, melyek az ország széléig visznek, addig nézete szerint mellékvonalak kiépítés® nem ajánlatos s azért a szóban forgó gömöri vasutat sem tartja oly fontosnak, hogy azt az állam pénzén kelljen kiépíteni. Csodálkozik, hogy a pénzügyminiszer, ki midőn az országos fontosságú fiumei kikötő­ről volt szó, lehetetlennek találta a folyó jöve­delmekből még csak egy milliót is utalványozni, most a mértföldenkénti 100.000 írtra, tehát a szükséges sokkal nagyobb összegre nézve nem tesz ily nehézséget. Ezután különösen a magas árszabást rója meg, milyenhez hasonló sem a bel­ sem a kül­földi pályáknál nem található. Kerkapoly Károly megjegyzi, hogy a fiu­mei kikötőre kívánt 1 millió írtra nézve azért kellett nehézséget tennie, mivel az a pénzügyi törvényben nem foglaltatik, minél fogva ott újabb teherről a kimutatott hiány szaporításáról volt szó, holott a gömöri vasút költsége már a budgetben is fel van véve, s újabb fedezetről való gondoskodás szükségét nem tételezi fel. A tvjavaslat részletes vita alapjául elfogad­tatván, S­i­m­o­n­y­i E. a 3. 4. 5. 6. 7. §§. kiha­gyását indítványozza. G­e­r­­­v­e István azt fe­leli Simonyi E. beszédére, hogy a kormány a vasutat nem adta el, sem az iráni szerződést nem kötött. — A §§. változatlanul elfogadtat­nak az 5. §-ig, melynél Irányi Dániel kérdést intéz a pénzügyi és közlekedési miniszerhez, miért nem akarják ezen vasutat a vasúti kölcsönből kiépíttetni. Kerkapoly Károly erre azon felvilágosítást adja, hogy először azért nem, mert annyi vasút van már a vasúti kölcsönre utalva, a­mennyit abból kiépíteni nem lehet; de másodszor azért nem, mivel a kölcsönből kiépítendő vasutakra a kölcsönnek első helyen be kell tábláztatnia, itt pedig prioritások szándékoltanak kibocsát­tatni.­­­­ A ház azután az 5-ik, valamint a törvényja­vaslat többi §§-ait változatlanul elfogadta. Ha­sonlókép elfogadta a szerződést is, melynek utolsó §-nál Simonyi Ernő felvilágosítást kér aziránt, hogy az eredeti szerződésen alá van-e írva a két tanú, mert a nyomtatott példányon nincs, — és másodszor: a Rimavölgy részéről a 432.000 frt aláírása megtörtént-e? ! Gorove István azt feleli, hogy az aláírás az , egész összegre megtörtént, s csupán rövidség­e kedvéért vézetett bele a törvényjavaslatba:­­ „Következnek az aláírások úgy, mint az eredeti I szerződésen állanak.“­­ Mi a tanuk aláírását illeti, elismeri, hogy az i nem eszközöltetett s azért kihagyatni kéri e há­rom szót „két tanú jelenlétében.“ Miután még a központi bizottság előadója is hasonló értelemben nyilatkozott, elnök a tör­vényjavaslat harmadszori felolvasását a holnapi ülés napirendjére tűzi ki. Andrássy Gyula miniszterelnök bemutatja a tengeri hajók költözéséről és a vasúti össze­köttetés további kiépítése tárgyában kötött szer­ződés 9. és 10 .§-ban foglalt vámmentességről szóló szentesített törvényczikkel, melyek kihir­­dettetvén, hasonló czélból a főrendiházhoz át­­küldetni fognak. Kerkapoly Károly, törv,javaslatot­­ter­jeszt elő Pest városa által területén létesítendő csatornázási és építkezési munkálatok befejezé­se végett felvétetni szándékolt kölcsön bélyeg és adó mentessége tárgyában, mely a pénzügyi bizottsághoz utasíttatott. Következik a kérvények tárgyalása. Ezek a kérvényi bizottság véleménye szerint in­téztelek el. P­o­z­s­o­n­y megye kérvényénél, az iskola­­tanácsok hatáskörének kiterjesztése iránt Szül­­lő Géza következő hat­ javaslatot adott be: „A vallás és közoktatási miniszter utasíttatik, mi­nél előbb egy törvényjavaslatot a ház elé ter­jeszteni, melyben az eddigi tapasztalatok foly­­­tán, tekintve az ügynek a közoktatás terén nagyfontosságú horderejét, az 1868-dik évi XXXVIII. t. sz. 14. §-a és a 124. §, akként mó­dosíttatnék, hogy „minden népoktatás­i tanintéze­tek felett az állami főfelügyeletnél a kormány A magyar határőrvidék a delegátiók tárgyalásainak előestéjén! Az 1867. XII. tcz. által a dualismus inaugu­­ráltatván, valósággal egy „Irina“ teremtetett; mert mig a birodalomnak két — Lajthántuli és Lajthán­ inneni — fele alkotmányt s két egymás­tól független önálló parlamentáris kormányt nyert, addig a katonai határőrvidék — mint harmadik fél e szövetségben — a két alkotmá­nyos monarchiaféltől egészen­­függetlenül — ha nem is hasonló rangban azokkal — régi szerve­zetében a közös hadügyminiszer kormánya alatt hagyatott. Ezen új korszak alatt az osztrák magyar mo­narchia két alkotmányos fele a szabadelvű refor­m

Next