A Hon, 1871. augusztus (9. évfolyam, 175-200. szám)

1871-08-01 / 175. szám

175. szám. IX. évfolyam. Regiell kiadás. Pest, 1871. Kedd, augusztus 1 Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .........................1 írt. 85 kr. 8 hónapra ..........................5 „ 50 „ 6 hónapra .........................fi „ — , Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első­ napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyfél­ betű lóra ... 9 kr. Bélyegdij minden biztatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvező­bb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . . 25 kr. 6. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza Előfizetési felhívás „A HON­­X-ik évi folyamára. 23 frt — ki 11 frt — kr. 5 frt 50 kr. Egész évre Fél évre Negyed évre Az esti kiadás postai különkül­déséért felülfizetés havonkint . — , 30 kr. X külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert en­nek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A HON kiadó­hivatala. 1r PEST, JÚLIUS 31. A gasteini találkozás. •Egy idő óta a víz nagyon kezd szere­pelni a politikában. Igaz, hogy már a til­­siti békét is vizen kötötték volt meg,­­ de az első napóleoni háborúk koráiban a politika még­sem viselt amolyan eladó leányi szerepet, mint a legközelebbi évek­ben, midőn ennek mint azoknak életre ki­ható viszonyai a fürdőkön döntetnek el. A jelenleg szóban forgó ez idei fürdői találkozáshoz, a német és osztrák-magyar monarchák találkozásához a gasteini hús vízzuhatagoknál, kivált túl a Lajthán sok fényes reményt és ominosus jóslatot fűznek. A conjecturalis politika két irányba in­dította meg teljes hitelessségű hozzáve­­téseit. Az optimisták egybefűzik a német csá­szár és orosz czár között tervezett, de rög­tön félbeszakított légyott kérdését, Gab­­lencz tábornok küldetését a berlini diadal­ünnepre,melyről jól értesültek (?) oly vé­leményben vannak, hogy nem csupán a hideg udvariasság szertartása lett volna és végül a jelenben kivitel pontján álló gasteini találkozót. Mindezek egybevetéséből aztán kisül a következő nagyszerű tervezet : A két német nagy állam dua­­lizmusa, a keleti kérdés megoldására, vagy talán megoldásának gátlására. Az állítólagos érdek Oroszország közelebbi magatartása lenne, hol bizonyos esélyek, a trónörökös vonzalmainál fogva az ó-orosz nagyravágyási és terjeszkedési politikát léptethetik előtérbe. Egy ily nagyszerű dualisticus véd- és dac­-szövetség természetesen (?) háttérbe szorít minden más nemzetiségi aspiratiót s a vérmesebb gondolkozásu német politi­kus előtt például Magyarország is csak egy csepp lenne a nagy né­met tengerben.­Más oldalról azonban, Magyaror­szág egyéneiben jutna maga­sabb szereplésre. Beust grófot pél­dául az újabb események teljesen lehet­­lenné tennék, miután személyes viszo­nyai Bismarck herczeggel, őt a további szereplésre képtelenné tennék. Helyét pe­dig ki foglalhatná más el, mint gróf An­­drássy, ki mind uralkodója bizalmát, mind az uj szövetségesek rokonszenvét bírja. E szerint az uj centrális ministerium­­ban Magyarország két egyénnel lenne képviselve egy ellenében. Hogy a két magyar államférfiú e fényes (!) szerep­körre ne vállalkoznék, még csak kérdésbe sem tétetik. De a pessimisták ezen fényes német ál­mokkal szemben igen sötét képet állítnak. Ezek szerint a gasteini összejövetelt a Francziaországban történtekből elvont szomorú tanulságok eszközük. Mint már ezt nem egy diplomatiai nyi­latkozat és kivált a conservativ sajtó el­mélkedései gyaníttaták,a legújabb sociális mozgalmak s különösen azon ,nagy mér­vek, melyeket ezek mind számarány és elterjedés szerint, mind pedig különöseb­ben veszélyes elvi kinövések által öltött, s közösen fenyegető veszélyekkel szem­ben, közös megegyezés útján megálla­pítandó föllépést és eljárást szükségesnek. Csatlakozik pedig ezen hozzávetéshez azon legsötétebb árnyalat, mely azt ál­lítja, hogy a reactio e nagy tanulságot föl akarná használni arra, hogy egy füst alatt a politikai szabadságot is nagy mér­tékben megszorítsa, és ez­által a társa­dalmi mozgalmat azon forrásnál ölje meg, melyből az eredetét vette. Ezen megszorításoknál a minta termé­szetesen Poroszország lenne, mely a leg­újabb idők tanúsága szerint megszorított sajtóval , conservativ , sőt absolutnak mondható belpolitikával a legnagyobb eszmék és nemzeti nagy lét munkáira mu­tatkozott alkalmasnak, míg Francziaor­­szág ellenirányú haladása* a legvisszata­­szítóbb eredményeket mutatta fel a politi­kai éretlenség és társadalmi rend ingado­zásaira nézve. Node, mindezen vérmes reményeket és sötét képeket elmoshatja a viz. Nem is rész politika a magas diploma­­tiát ide egy nagy vizzuhatag mellé hozni. Ez az allegória nem lehet épen tanul­ság nélkül való reájuk nézve. Mert „Opi­­nionum commenta debet dies.“ A szép ter­veket könnyű kifőzni, de ha azt a zuha­­tagot, melyet a mai korban a népek akaratának s a haladás áramlatának me­rünk nevezni, kihagyják számításaikból, s könnyen úgy járhatnak vele,mint a játszó I gyermek, mely a fölé kis papír­hajót rak vagy zsindelymalmot épít, nem számítva arra, hogy az első hegyi zápor a zuhata­­got kétszer vagy tízszer akkorává teszi a malmot, hajót magával ragad. Különben pedig, a­mennyiben e hozzá­­vetések minket is érdekelnek, megjegyzé­sünk csak az, hogy nem hisszük, a jelen­leg szereplő magyar államférfiak között akadjon valaki, ki Magyarország beol­vasztási politikáját ne tartaná oly merész játéknak, mely a belevágott fejszét gaz­dájával együtt el ne ragadja. Látott már ez a szegény ország kemé­nyebb fergeteget is. V­ik Károly birodalma nagyobb volt egykor, mint a germán népek összes szö­vetsége ; ezenkívül itt volt a török, mely mint a mythoszi szörnyeteg, minden nap egy-egy részét nyelte el ez országnak, — mégis istensegélyével csak megmaradtunk. Békés körülmények között könnyen álomra hajlik ez a mi keleti fajunk, mint ezt a legközelebbi évek­­is mutatják, de lássa csak saját nemzeti lételét fenyeget­ve, — akkor ki fog tűnni, hogy „a szűz nem halt meg, — a szűz csak alszik. “ Az ellen, ha a monarchia államférfiai a veszélyt valóban komolynak tartván, szö­vetségeseket keresnek, nem igen lehet ki­fogásunk , de egy oly politika, mely cse­rében ezért Magyarországnak állami léte­lét támadná meg, nálunk aligha emészt­hető almára találna. Mi bízunk nemzetünk tisztán látásában és történelmileg igazolt szívósságában, mely bizonyítja, hogy meg tudja­ magát menteni a reá mért csapások idejében. A­mi a második combinatiót illeti, er­ről már szólottunk egy ízben. E társadalmi bajok minket alapjukban keveset érdekelhetnek, nálunk még e seb nem tátong. Ez ugyan nem azt jelenti, hogy az ilyen munkás agitatióknak hívatlan apos­tolai itt is föl nem tolakodhatnak, de nagy veszélyűvé ezek föllépése itt nem válha­­tik,­­ mert a jogosult alap csaknem tel­jesen hiányzik. Ha pedig boldogtalan túlzásaiban akar­na mutatkozni, azt a nemzet józan esze már előre elitélte és a törvény szigorát közsajnálat sem fogja kisérni, legfölebb felebaráti részvét alakjában az elcsábítot­tak boldogtalanságával szemben. Ezért tehát senkinek sincs oka a ga­steini fürdőt használni. P. Szathmáry Károly, a nemzetközi statistikai r­ongressuson képviselt or­­­r­szágok meghatalmazottjainak közös megállapo-­í­dása folytán, egy általános nemzet­­­közi statistika létrehozása elhatároz­tatott és Magyarországnak jutott azon megtisz­telő, de rendkívül nehéz feladat, hogy M­a­gyarország­­ egyúttal E­urópa s­z­ő­­lészeti és borászati statist­i­­káját létrehozza, még­pedig az általa megállapítandó elvek és felvett módozatok alap­ján. A statistikai tanács tekintve ezen ügy rend­kívüli fontosságát, s azon körülményt, hogy a kérdés sikeres megoldása az országra nézve be­csületbeli kérdés a külfölddel szemben; másrészt pedig szőlészetünk és borászatunk fejlődésének ismeretére nézve, egy teljes szőlészeti és borá­szati statistika bírhatása megbecsülhetlen leend : mielőtt az egyes pontok részletes megvitatásába bocsátkoznék, elhatározta, hogy ezen javaslat az ez ügyben már egyszer működött bizottságon kí­­vü­l is álló szakférfiakkal s oly közegekkel kö­zöltessék, kik ezen kérdés megbírálására illeté­kesek, s mint ilyenek, közreműködni hivatva vannak a kérdés gyakorlati megoldásánál. A tanács ezért felhívta az országos magy. kir. statistikai hivatal jelen volt főnökét, hogy említett javaslatot, mely a statistikai hivatal ke­belében szerkesztetett, belátása szerint mindazon közegeknek megküldje, s egyu­ttal őket levélileg fölkérje, hogy ezen kérdést behatólag tanulmá­nyozván, az ez ügyben az országos magy. kir. statistikai hivatalban tartandó értekezletben részt venni, s észrevételeiket, netaláni javasla­taikat, avagy a czélszerűnek látszó módosításo­kat a statistikai hivatallal írásban vagy élő szóval közölni szíveskedjenek. Ezután bizottságot nevezett ki a statistikai ta­nács, mely, mind a javaslat, mind pedig a meg­hallgatandó vélemények tárgyalása, s a javaslat végleges megállapításával lön megbízva. Ezen bizottság tagjaiul a statistikai hivatal főnökén Keleti, s a javaslat szerkesztője D­u­k­a, miniszeri titkáron kivül megválasztottak: B­i­­­c­z, dr. Kity, Havas, Hunfalvi, b. Ke­mény, Korizmics, Dr. Krenner, Mórocz, Szily, Trefort, gr. Zichy F­e­r­e­n­c­z. E téren tehát az elméleti és gyakorlati isme­retek egymást kiegészíteni, támogatni fogják, s ily formán alapos reményünk lehet, hogy oly adatszerzési módozat fog véglegesen elfogadtat­ni, melynek alapján a megalkotandó mű­ nem csak hogy az európai tudomány igényeinek színvonalán álland, de egyúttal gyakorlati czé­­loknak is szolgáland, és hazánk közgazdasági irodalmában is hézagot fog pótolni. A HON TARCZÁJA. Milyen demokraták vagyunk mi ? Fürdői predikáczió Jókai Mórtól. (Az „Üstököséből.) (Vége.) Sehol pedig, oly aristokratikus ragyogásban nem tü­ndöklünk, mint a demokratikus alapokon nyugvó országgyűlésen. [Ott vannak először a vezérszónokok, a­kik midőn felállnak, a házban senkinek pisszenni nem szabad, az elnök egyik kezével a harangot húzza, másikkal a galvani csengetyűt hangoztatja a buffetben ácsorgók beidézésére. Közbekiáltások nem töretnek , személyes ügyek rögtön rendreutasítatnak. Be­szédjük ciceróval nyomatik a lapban. Ezek az országgyűlés brahminjai. Egy fokkal alább következő szónokok, a­kiknek félóráig szabad beszélni, de a beszéd alatt a szomszé­doknak szabad a buffetbe kiszökni. Beszédjük úgy is megjelenik a lapban, de csak kis betűk­kel, ott majd elolvassuk. Ezek az országgyűlés k s e t r i á i. Azután következik az a szónok, a ki azon kezdi hogy „rövid leszek,“ s aztán akár szabad, akár nem, elmondja végig­ a ház lármáz, nem hallgat oda, végül a gyorsíróknak odaadja maga írásban, mit beszélt. De már ez csak kivonatban közöltetik a referádák közt. Ezek az országgyűlés s­z u­­­r­á­i. Azután követ­keznek a szónokok, a kiknek megszólása előtt minden hangváltozatokon keresztül hangzik az ominosus biztatás: „eláll!“ míg le nem ül; ezek az országgyűlés páriái. Végre azok a derék nagyrabecsülendő egyéniségek, a­kiknek nem hallani egyéb szavát, mint „igen“ és „nem.“ Ezek az országgyűlés mamelukjai, íme az egész indus hierarchia itt van. És milyen hiábavalóság mindez a hiú tetszel­­gés, a­mivel magunkat megkülönböztetjük, — a katona előtt. Tudjuk jól, hogy a katona előtt mindenki, a nem katona, az csak paraszt! Vagy ma­gasabb műnyelven: „so ein verfluch­ter Civilis­t.“ Régi adoma, de épen ide illő, a­hogy aztán a katonai rangfokozatot felállítja a huszár. Legelső a világon az úr Isten. Azután jön a huszár.Azután jön a huszárnak a lova.Azután jön a semmi. Azután jön mégegyszer semmi. — Az­után jön a baka. — Képzelhetni, hogy hol jö­vünk már mi most többi parasztok ? Annyit tudok, hogy azok a parasztok, a kik­hez én tartozom,fáz­i­­­ó­k, azok legutoljára jönnek.Apoéta! askribleria firkász! Ugyan ki ne érezné magát ezzel szemközt her­­czegnek! Emlékezünk rá, hogy egyszer Dessewffy Aurél még Eötvösnek is azt vetette szemére, mint lesújtó invektívát, hogy hiszen regény író! Mire aztán Eötvös azt vá­laszolta neki, hogy a regényírás összefér any­­nyira a politikával, mint a pálinkafő­zés,­­ a­mivel Dessewffy épen akkor foglal­kozott. De azért ne tessék azt hinni, hogy ez a leg­utolsó,­­ legelnyomottabb osztály szűkölködik aristocratias nélkül. Még China sincs jobban el­látva ! A mandarin rangot foglalják el az akadémikusok, kik közül a finnisták előke­lőbbeknek tartják magukat, mint az orienta­listák, s mind a ketten mélyen maguk alatt látják a belletristákat. S még jó ha látják. Legközelebb az akadémiai díszlako­­mán egy rendes tag azt kérdezi a szomszédjá­tól : vájjon ki légyen amaz ismeretlen fiatal ember, a­ki most poharat emelt ? Amaz ismeretlen fiatal ember én voltam. Azután következnek a levelező ta­gok, ezeknek szabad beszélni, de szavazatuk nincs, s pezsgőt sem kapnak az elnöki ebéden. Azután emelkednek ki a Kisfalud­y­­tár­saság tagjai, büszke önérzettel a kivül rekedt tollviselők felett. Végre a hírlapírók, akiknek a féken tartására egy külön törvényt kellett alkotni az országgyűlésnek. Permanens statáriu­mot. Ezen partizánok rangfokozata ismét el­­oszlik nagy lepedő lapok journalistáira, alább jönnek a heti lapok szerkesztői, azután a vidéki lapok, és végül a globae adstricti a vidéki le­velezők misera plebs contribuense. És ezek mind rettenetes büszke emberek ! Kik per „Mi“ beszélnek a közönséggel, mint ő felsé­ge a király!­­ És mindanynyi fölött áll, mind valameny­­nyinek ura és réme: a kritikus; a ki el­itél, megkegyelmez és lenyakaz; egy személy­ben biró, király és hóhér. Ez a szellem aristokratiája! S most következik az, a­mi előtt minden de­­mocratikus elv meghiúsul :a szépség ar­is­­tokratiája. Már Sándor czár azt mondta Magyarországról, mikor itt átutazott, hogy ez egy ország tele királynékkal! Oh be igazat mondott! Jaj de értenek az ural­kodáshoz ! És méltán. Ez az egyedüli nemesség, melyet semmi éghajlat alatt senki kétségbe nem von. Aristocratia, melynek nem kell korona, inkább ő oszt koronákat. A költők az emberi nem szebbik felének, a bölcsészek az emberi nem jobbik felének nevezik őket. A férfinem barezol és sebeket oszt, a nő nem gyógyít és tápol. A férfi a haragban nagy, a nő A szeretetben. A férfi nem keresi a dicsőséget, a nő szerzi a boldogságot. Melyik szerez jobbat? A férfiaké a kenyéririgység; a nőké a szána­lom. A nő megos­ztja kenyerét az éhezővel. A siró gyermek, kit atyja elhagyott, a férfi­nem elleni élő vád; a nőnem felkarolja a vádló nyomort, hogy kiengesztelje a más vétkét. A férfi meg tud hazájáért halni, de a nő tud érte élni. Női hazaárulót Magyarország története fel nem mutat. A­ férfi hős a küzdelemben, a nő hős a szenve­désben. Az egész világ rangunk szerint becsül fel bennünket, csupán a nők ítélnek meg bennün­ket szívünk és lelkünk becse szerint. Ők bírják, ők osztják azt a ne­mességet, mely örökkön örökké fenn fog álla­­ni, amig nemes szíveknek értéke lesz köznapi si­vár lelkek fölött. Hanem mi még ezzel az uralkodó szép nem­mel szemközt sem mondtunk le aristocratikus hajlamainkról. Őseink, a nemes urak, gavalléros nagylelkű­séggel megadták a szavazatjogot a magyar asz­­szonynak, ha özvegygyé lett, mi pedig a de­­mocrata nemzedék, egész mezítlábas őszinteség­gel kitiltjuk a nőket még a tisztességes kenyér­­kereseti pályákról is. A politikához pedig ne szóljon a szép nem. Ez a mi democratikus né­zetünk. Azt megengedjük nekik,­­hogy angyalok le­gyenek , de hogy emberek legyenek, azt nem. Amerikában ez persze hogy másként van; ott a nőnek joga van minden pályán helyt állani, a­hol észszel, ügyességgel versenyezhetni a férfi­nemmel ; de hát mit értenek ahoz az amerikaiak, a­kiknél a demokratiát úgy értelmezik, hogy megválasztanak egy szabómestert az ország elnö­kének, s miután az három esztendeig a világ bi­rodalmának ura volt, a harmadik év leteltével megint leteszi hatalmát, visszamegy szabómű­­helyébe s varrja egykori hadserege számára a köpönyeget. Fi done ! Ennyire mi nem sülyed­­hetünk. De az Isten előtt tán csak demokraták va­gyunk ? Minő kérdés? Magasabb köreink számára franczia hitszónokokat hozatunk Pestre nagyböjti prédikácziókat tartani, a­kik délben prédikál­nak, mikor a filiszter eszik, és olyan nyelven, a­milyenből a filiszter nem eszik. De ha már sem a hölgyek előtt, sem az Isten előtt nem vagyunk demokraták, a pénzvilág előtt csak azok vagyunk ? A pénz csak nem is­mer rangot ? Dehogy nem. A­hány iparvállalatot megindí­tunk, annak az élére vagy egy híres országgyű­lési szónok, vagy egy fényes nevű mágnás, vagy egy hírhedt tábornok szükséges. Nem azt nézzük, hogy a­ki szappant meg tég­lát akar gyártani, értsen hozzá, hanem hogy nagy ember legyen, s ez aztán persze olyan téglát gyárt, mint a szappan, s olyan szappant, mint a tégla; ha gyertyát készít, a gyertyái ugyan nem égnek, hanem a részvényesei igen, s ha gépeket gyárt, azokat utoljára is a ministéri­­umnak kell kirántani a sárból. Egyetlen egy magyar demokratát ismertem életemben, az volt Irinyi Jó­zsi. Ez annyira demokrata volt, hogy Deákot csak F­e­r­k­ó­n­a­k, Széchenyit csak Pistának nevezte. — Egyszer kérdi tőle„Deák Ferencz, mit adnak ma a szín­házban ? Ő felel rá: Hunyadi L­a­c­z­i­t. — Ugy­e — monda Deák — annak a Hunyady M­u­k­i­­nak a fiát, a­ki ország kormányzója volt ötö­dik Laczi idejében. Azóta nem született democratánk. Valljuk meg az igazat, bizony aristocrata nép vagyunk mi. Ebben van a fő virtusunk. Régen vigasztalom én magamat azzal, mikor nemzetem sorsa fölött elgondolkozom, hogy minden népet teremtett az isten valami czélra, az angolt azért, hogy lássa el varrótűvel az egész világot, a fran­­cziát azért, hogy Európa el ne aludjék, az olaszt azért, hogy énekeljen, a németet azért, hogy dol­gozzék; egyedül a magyart teremtette azért, hogy benne gyönyörködjék. Nyugodjunk meg ez öntudatban s fogadj­uk el a titulusunkat. Mindezt az önvallomást pedig azért mertem én itt különösen Füreden elmondani, mert itt tu­dom, hogy senki meg nem haragszik érte. Hi­szen tudva van, hogy itt mindenki a legdemo­kratikusabb egyetértésben éli világát; itt nin­csenek osztályfalak, cotteriák, itt az előkelő urak magány mulatságaikkal a nagy közönséget nem feszélyezik, itt a fiatalság példát ad szerény szabadelvű magaviseletével az új nemzedéknek, itt a papok bőkezű­ek és reformerek, itt a kor­mánypárt liberális. Itt a tisztviselők velünk egy asztalnál ülnek, ha szükség, reggelig is ; itt a mi­nister is adót fizet s együtt úszik velünk; itt az újságírók csak igazat írnak, itt a szépség aris­tokratiája, a hölgyvilág, egymással versenyez teilettek egyszerűségében, s igénytelen előzé­kenységben, és mindenki kivétel nélkül haza­­fiúságban, áldozatkészségben, türelmességben, s egyéb magyar erényekben. Ily demokrata közönség előtt méltán volt bá­torságom általános hibáinkról beszélni, a­mikből mi kivételek vagyunk. Arra pedig bárkivel, bármekkora fogadásra késznek ajánlkozom, hogy esztendő ilyenkorra minden ember demokrata fog lenni Magyarorszá­gon. — Akkor kezdődnek el az új képviselőválasztási mozgalmak. Akkor tessék majd bennünket megnézni.­­ Az országos statistikai tanács szombaton folyó hó 29 én tartott ülé­sének tárgyát, a Magyarország valamint a többi európai bortermelő államok szőlészeti és borászati statistikájának létrehozása iránt készített javaslat képezte. Tudvalevő ugyanis, hogy az 1869-ki hágai Nézetek a közös hadügy fölött. Pest, aug. 1. ££ A franczia-német háború folyamában, mi­dőn a francziák ellentállási erőfeszítései foly­tonos nagyobb s nagyobb áldozatokat követel­tek a németektől, azzal vigasztaltattak, hogy ezen áldozatok által a véres munka fényes béke által fog bevégeztetni s akkor aztán Németor­szág katonai terhei is enyhittetni fognak. Újabb s újabb, nagyobbnál nagyobb hadtöme­gek vegyültek e két nemzet óriási küzdelmébe, s a német katona, ki csodákat művelt a csata­téren, azzal vigasztalta magát, hogy a jelen nem­zedék áldozatkészsége megveti egy jobb jövő alapjait. A katonai terhek enyhítése iránti hit elég me­résznek bizonyult be. A háború be jön végezve, fényesen, csattanósan és mondhatni páratlanul, — de a nép, mely semmi áldozattól sem rettent vissza a jobb jövő reményében, csalódott, midőn azt hitte, hogy a hadi terhek, melyek társadalmi s közgazdasági állapotaira nehezedtek — eny­hülni fognak. Ellenkezőleg, oda jutottunk, hogy e békés ál­lapot Európa valamennyi államaitól még na­gyobb áldozatokat követel, é­s a nemzeti va­gyon az eddiginél is nagyobb mértékben fordít­­tatik teljesen improduktív czélokra. S a hadi terhek semmivel sem szálltak alább Poroszor­szágban sem ; a tényleges szolgálat nem rövi­­debb, a kardcsörtetés még nagyobb a katonai és polgári elem között még magasabb a válaszfal mint volt eddig, é­s a hadi terhek czimén ép oly mélyen nyúlnak bele az adózók zsebébe mint eddig , sőt a­mi eddig csak Poroszország­ban volt, az most a szövetségnél fogva­­ álta­lánossá vált egész Németországban, úgy­hogy általában mondhatni, miszerint a katonai terhek még súlyosabbakká váltak, mint a minők voltak eddig. Valóban, a békétől sohasem álltunk ogy tá­vol, mint most. A német katonai erőnek tekin­télyes és hatalmas volta a többi államokra néz­ve életfentartási kötelességül szabta elő, hogy véderejüket kifejtsék. S Európa valamennyi ál­lamában lázas sietséggel fognak a véderő­k a vé­delmi ügy reformjához, több vagy kevesebb hig­gadtsággal, több vagy kevesebb sikerrel. S az ezek folytán mindenütt megvastagodott hadügyi budget ismét még nagyobb terheket ró a né­pekre. Mindenütt sietnek az e nagy háborún tanult tapasztalásokból hasznot húzni; a védrendszer, a gyalogság fölszerelése, a táborkar, a lovasság, a tüzérség, a különféle műszaki csapatok a szük­séghez képest itt is, ott is — vagy már átalakít­tattak, vagy átalakulásnak néznek eléje. S e te­kintetben ismét elől jár Po­roszország, mely a győzelmi mámor közepette is tudott tanulni és okulni a hosszú hadjárat egyes eseményeiből. Csak egy helyen látunk teljes megállapodást és ez az osztrákmagyar monarchia. A franczia­­német háború mondhatni nálunk semmi válto­zást sem idézett elő. Azonban csalódunk, válto­zás mégis esett­­ abban, hogy a hadügyi bud­get megszaporodott, s Austriára meg Magyar­­országra még nagyobb terhek nehezültek.De nem valamely életrevaló reform szükségességének ér­zete okozta ezen többletet, hanem oly intézkedé­sek, melyek ép oly félszegek mint nevetségesek. Nálunk vagy nem tanultak az általánosan euró­­paszerte megváltozott hadi viszonyokból semmit, — vagy pedig oly mélyen őrzik a tanulságot, hogy az senkinek tudomására ne juthasson s hogy a laikusok azt a maguk mindent tudni akarásukkal el ne ronthassák. Poroszországban épen most rendszereztetett katonailag a vasúti osztály, melynek egy jövendő háborúban nagyszerű eredménye lesz,­­ mert hiszen a Francziaország elleni hadjárat kezdete elég fényesen igazolta azt, hogy mit jelent ideje korán nagy hadtömegeket öszpontosítani a tá­madásra ; nálunk a honvédségtől még a tüzérsé­get is megtagadta az eszeveszett vakság s az irigy féltékenység; a német katonai vezérlet épen most késziti elő a nehézlovasságnak s a vértesezredeknek eltörlését, mert hasznavehetle­­neknek bizonyultak be a lefolyt háborúban ; nálunk pedig épen a lovasság szaporításán dol­goznak s a lovasság begyakorlásában ma is az ataque játsza a főszerepet, melyet ugyan ma még nagy imponálással és fényes bravourral lehet végrehajtani valamely jámbor erdő ellen, de nem a gyorspuskák ellenében, mert a lefolyt háború

Next