A Hon, 1871. szeptember (9. évfolyam, 201-225. szám)
1871-09-01 / 201. szám
Kiadóhivatal: Ferencziek-tere7. sz. földszint Előfizetési díj: Portán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: X hónapra ........................1 frt. 85 kr. 8 hónapra ........................5 „ 50 „ 6 hónapra ........................11 „ — . Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. non in so. 201. szám. IX. évfolyam. Reggeli kiadás. Pest, 1871. Péntek, szeptember 1. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beigtatási dijt 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyesdij minden biztatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többsziki beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fill. — Nyílt téri 5 hasábos petit sorért... 25 kr. (gg~ Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak #1. — Kéziratok nem adatnak vissza u Előfizetési felhívás „A HON IX-ik évi folyamára. Egész évre . 38 frt — kr fél évre . . 11 frt — kr. Negyed évre . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint . — . 30 kr BV Külön előfizetési iveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 6 krajczárba kerül. A HÖK kiadó-hivatala. PEST, AUGUSZTUS 31. öt év alatt. IV. Más országban is a legfontosabb szak, még tán a honvédelminél is fontosabb, a pénzügyi, de Magyarországon kétszeresen az, mert itt nem csak a saját pénzügyi szükségeinkkel, de azonfelül még egy másik ország financziális calamitásaival is el kell tudni igazodni. E szakot most Kerkapoly képviseli. És én nem tartózkodom kimondani, hogy ha nem volna egyéb feladatunk, mint a saját államháztartásunk kedvünk szerinti rendezése, e feladathoz igen jó miniszternek tartanám Kerkapolyt. Az ő rideg puritán egyszerűsége, elismert tiszta keze, példátlan szorgalma, megkövesült takarékossági hajlama, goromba őszintesége nagy urak, jó barátok, minisztertársak s mindenki ellenében, aki az országtól pénzt kér, párosulva egy szerencsés számítási instinctussal, a legkedvezőbb vonásokkal állítanak elénk egy financzminisztert, s azt sem tagadom, hogy e széken sokkal örömestebb látom őt, mint elődét, akinek az a virtusa volt, hogy érvényt tudott szerezni pénzügyekben a kedélyességnek. (Soha Lónyaynál nagyobb humoristát nem ismertem. Ahogy az egy budget exposeéjét hogarthi physiognomiával előadta, a hogy tizenkét foliánst letett a ház asztalára, azzal a biztatással, hogy azt három nap alatt tessék a tisztelt háznak elolvasni, s ha tudja, megcáfolni, ahogy egy tréfás fordulattal helyet csinált az interpellálnak, hogy tessék előlmenni a sötétbe, s elfújta előle a gyertyát,amilyen finomul kapacitálta a hosszú képű táblabírót,hogy ha a plusz a minussal összeadják, lesz belőle egy szám s végül, a milyen dickensi humorral helyező bele az utódját mindazokba a jókba, amik neki már nem kellettek; s mindez sikerült neki! a ház elfogadta a kedélyességet a pénzügyekben, de én mégis jobb szeretem, hogy e kedélyességéből 70 perczentet most Cislaithaniával élveztet.) Mindezeket persze Kerkapolynál nélkülözzük. Ő igen unalmas miniszter. Az ember nem hall tőle egyebet, mint világos számokat és száraz kalkulust. Csakhogy egy magyar pénzügyminiszterhez még több is kell. Nem elég az, amit ő tesz, hogy eventuális bevételeinket, lehetséges kiadásainkkal öszhangzásba hozni törekszik, hogy minden fiók szegletet kikeres,honnan lehetne még egy fába szorult garast kiszorítani? hogy minisztertársai budgetjét izgalom nélkül megcastrálja,daczára annak, hogy mindenik azt állítja, hogy az övé a legmúlhatlanabb, hogy lopni még becsületes embereknek sem enged, hogy a concessiókat nem szaporítja, hogy alkuszik, és megtalálja azt, ami legolcsóbb, hogy nem hagyja magát megcsalni, hogy a pénzpiaczon illő respectust tud magának szerezni, hogy még Berlinben is tud Magyarországnak kölcsönt kötni. Ez is mind igen szép dolog, de mi nagyobbat követelünk Magyarország pénzügyminiszterétől. Azt, hogy gyökeresen alakítsa újra rothadt pénzügyi helyzetünket. Nem flastrom kell már nekünk, hanem kés, mely a ráksebet kiirtja. Először is az adóreform, amit az ország oly rég óta sürget, melyet Kerkapoly épen úgy halogat, mint előde, s melynek halogatása miatt a földmivelés tönkre megy, s egész iparágak elpusztulnak. A legkeserűbb thema, melynek felemlítésekor nehéz szélső balnak nem lenni , s valóban a legháládatosabb tér ez utóbbi számára. Azután a magyar pénzpiac függetlenné tétele. A magyar országgyűlésen nem múlt, hogy ne sürgette volna az önálló magyar nemzeti bank létrehozását. Kerkapoly humoristikus előde a sürgetésre világért sem mondta azt, hogy „nem lehet,“ hanem (nagy tanulmányozója lehet Boz Dickensnek!) azt mondta, hogy küldjön ki e tárgyban az országgyűlés egy enquéte bizottmányt. Az enquéte bizottmány aztán összeült, tanácskozott télen, tanácskozott nyáron, tanácskozott bundában, fürdőkádban, tanácskozott napvilágnál, gázvilágnál; tanácskozott németül, magyarul; szivarfüst mellett, gyorsírók mellett, leirta, kinyomatta tanácskozásait, lett belőle egy szekér schatzbares Materiale, mely addig dagadt, mig kitolta Lónyayt a magyar miniszteri székből s felnőtt vele a közös miniszteri székbe, akkor aztán azt mondta, hogy „feleljen már az utódom.“ Kerkapoly pedig a helyett fogja az egész enquete tanácskozmányt , s azt mondja: „Dobjátok a kályhába ! hisz annyi eszem magamnak is van, hogy ha magyar bankot akarunk felállítani, hát azt megtehetjük az enquete biztatása nélkül is; de mit csináljunk akkor a valuta kérdéssel ? mert ha két bank közül az egyik érczpénzzel fizet, a másik meg nem fizet, hát az lesz belőle, hogy az egyiknek az érez alapját mind elhordja a publikum.“ Tehát itt vagyunk a harmadik feladatnál ,a valuta helyreállítása kérdésénél. Valóban nehéz feladat. De elodázhatlanul megoldandó. Az ország jóllétét gyökereiben megtámadó baj az, aminek megszüntetését meg kell kísérteni minden módon. Nagy adag bátorság, ész és ügyesség kell hozzá. S mi oly szerénytelenek vagyunk, hogy mind azt követeljük Magyarország pénzügyminiszterétől. Ha a gyökeres reformokban nem mer, vagy nem tud rajtunk segíteni, akkor megemeljük a kalapunkat; azt mondjuk: derék hivatalnok volt, jó bureauches volt; — de Magyarország pénzügyminisztere nem volt. Jókai Mór: A HON TÁRCZÁJA. Eppur si muove! (És mégis mozog a föld!) Regény hat kötetben. Irta Jókai Kór. Ötödik kötet. (Folytatód.) Ahol a citromra virít. Hanem amit meg nem tudott a hazai hírlapokból Kálmán, azt megtudta nagyanyja egyszerűen igazatmondó leveleiből. Hogy nyomorúságos a világ odahaza most is. De senkire nézve sem olyan nyomorúságos, mint akinek a sors a költő tövis koszorúját nyomta fejébe. Az öreg asszony Kálmán külföldre utazta óta felköltözött Pestre. Megtartotta ugyanazt a szállást, melyet Kálmán számára fogadott egykor, hogy ha kedvencz unokája egyszer másszor haza látogat, itthonára leljen. De itthon ne maradjon! „Rosz világ van itten.“ „A nemzeti erkölcs oly szilaj, oly bárdolatlan.“ „A tanult emberek oly ostobák az ő latin conversatiójukkal.“ „A napestig pipázó táblabiró oly indifferens.“ „A gazda oly földhöz ragadt.“ „A paraszt oly önző, oly részvétlen.“ „A főpapság olyan dölyfös, a falusi pap olyan vaskalapos.“ „A főur olyan idegen.“ „Az urhölgy olyan élvsóvár.“ „Az ifjúság olyan sivár, olyan léha, olyan korhely.“ „A geniális ember olyan kalandor.“ „A gazdag ember olyan fösvénypréda.“ „Az ősmagyar olyan cynicus.“ „A mivelt magyar olyan más nemzet majma.* „A szabadelvű olyan szájbős.“ „A kormány híve olyan farkcsóváló.“ „A katona olyan gép.“ „A kereskedő olyan csaló.“ „Az iparos olyan kontár.“ „A kormány olyan erőszakos.“ „Az egész ország olyan szegény, olyan elhagyatott, olyan pusztulásnak indult.“ „Senki sem szereti a hazáját: aki szereti, csak töltött káposzta, pörkölt hús, tűz és lepény alakjában szereti, így azután nagyon szereti, meg is eszi, meg is hízik tőle; minden embernek a hasában a hazája.“ „Ezek várnak otthon mindenkire.“ „De a költőre nézve még mások is. A nyomdász, ki csak kalendáriumot ad ki, a szerkesztő a ki ingyen dolgoztat, a publikum, a ki kölcsön kéri egymástól a könyvet, s egy könyvből egész vármegye olvas sorba; a censor, a ki a gondolatait legyilkolja, a pályatárs, a ki irigykedik rá; a kritikus, a ki beszennyezi, a ponyvaíró, a ki elfoglalja helyét, a tudós, a ki megveti, a komédiás, a ki megbuktatja, s az atyafiak a kik kizárják a házukból.“ Ezeket olvasta Kálmán ismét, és ismét nagyanyjának minden leveléből, élő példákban felmutogatva. És aztán olvasta nagyanyjának örömét a fölött, hogy olyan szépen halad a festészetben. Hogy művészszé emelkedik, a kinek nem Liptó vármegye határán végződik a világ. Hogy megtalálta a pályát, melyen biiszonyát dicsően kielégítheti. Csak előre! S valóban a legnehezebb megkisértés volt ez az utolsó Kálmánra nézve. A sors fokozatosan vitte őt keresztül valamennyin. Kezdte az ijesztő csapáson. Kitiltották az iskolából. Nem hunyászkodott meg bele. Aztán jött a bűbájos hölgy. A láng, melynél annyi ifjú genius leperzselte szárnyait. Nem olvadt meg benne. Majd a nagyravágyás daemona , ki fölvezette a szédítő magaslatra, ahonnan a hatalmasok kegye tejjel mézzel folyó Kanadánt mutogat. Nem szédült el bele. Megpróbálta a szivét a valódi szerelemmel: elkötözte azt rózsa tánczokkal, aranyfonalakkal, hogy ne tudjon haladni; ott sem maradt fogva, rózsaláncz, aranyfonál szakadt inkább. Ráeresztette a próbatevő sorsa a maga daemonait, kik Jób vetéseit elpusztítják, s magát bélpoklosan a szemétdombra fektetik; a bukás, a megszégyenülés maró ördögeit, s azután a jó barátokat, kik eljönnek Jóbnak szemrehányásokat tenni, azért, hogy oly nyomorulttá téve fekszik a szeméten. Mégsem tagadta meg keblének Istenét. Hanem az az utolsó megpróbáltatás erős volt. Egy vetélytárs — Isten. Egy másik múzsa, ki csókjaival elhalmoz. És egy kedvesebb múzsa. Ők a festészet nemtőjének ihlettjei boldogabbak, mint a kiket Castalia forrása itat. A költő szenved, mikor teremt, a festő pedig kéjeleg. A költőnek zsarnoka a szenvedélye, a festőnek jó barátja. A költő nagysága nemzetének láthatáráig tart; a festő nagyságát a kerek világ határozza körül. A festők mind oly életvidámak, az emberi indulatok közül a szelidebbek, a nemesebbek fejlődnek ki náluk, derült kedély, társaságkereső jó kedv jellemzi őket. Életkoruk példaszerű magasságig tart; a mesterművészek mesés aggkort érnek, s még akkor is fölfelé emelkednek. A költő ritkán őszül meg, s ha korát meghaladta, alább száll, elnémul, élő halott lesz. És Kálmánnak választása volt a kettő között. Az egy év alatt, amit Olaszországban töltött, mesterei bámulatos haladásáról tanúskodtak a festészetben. Első rangú tehetséget ismertek fel benne. Akadémiai pályaműve az első jutalmat nyerte el a flórenczi festészeti iskolánál. E művének másolatát hazaküldé nagyanyjának. Az öreg asszonyság válasza ez volt rá: „Kedves jó gyermekem! Kényes szemekkel gyönyörködöm remek szép munkádban s napestig meg nem tudok válni a nézésétől. Nem győzök eléggé hálákat adni az egek urának azon mennyei sugallatáért, hogy tégedet általam Olaszországba küldetett. Ha pápista volnék, száz misét mondatnék örömömben. Látom, hogy dicső ember lesz belőled, becsületet fogsz hozni nevedre. Megérdemled áldásomat. Azok pedig, akik átkomra szolgáltak rá, érzik annak súlyát fejükre ereszkedni. A nyomorultak! Mindennap látom és hallom balsorsukat. A világ megvetése jár nyomaikban. A leány, ki meggyalázott, büntetve van a férfiban, a ki által meggyalázott. A komédiás hab részeges és csapodár! Az asszony szemei mindig kisírva. Szöknének már innen, ha adósságaiktól lehetne. Üres falaknak játszanak, pedig már megkapták az engedelmet, hogy Budán játszhassanak, a várszínházban. Mindenki ócsárolja őket. És méltán. A kontárok, akik a te remek művedet is úgy megbuktatták. Nem is, érdemelnek mást, mint hogy elpusztuljanak. És mezítláb, rongyosan fognak kisepröztetni a városból, melyet beszennyeztek. Ezt még meg akarom érni. És aztán egy marok sárt hajítani utánuk. Legyenek elátkozva. — Te pedig légy megáldva, én édes gyermekem, öregségem napjainak világossága, a kin szemeim gyönyörködnek s haladj a te fényes utadon előre s emeld fel az élet végső partján járó jó öreg anyádat.“ Ez a levél felnyitotta Kálmán szemeit. Tehát azért volt az ő utrakirdetése, hogy amazok elpusztuljanak! Tehát bukásnak indultak, s a világ elhagyta őket. Tehát a sárhoz s vannak ragadva, s sátrai dobáltatnak ! Tehát a művész borba öli lelkét s a művésznő szelleme kényekbe fullad! No hát anyám, csak légy pápistává, s mondass fölöttem requiemet, most már megyek haza! Ha elhagyta őket a világ, én nem hagyom el. Pihenj el ecset, jövel hótoljam, jövel népet ébresztő korbácsom : menjünk haza! (Folytatása következik.) Az osztrák állapotok és Magyarország. (U. B.) El volt már e lap hasábjain mondva, hogy miként készül Magyarország közvéleménye a külföld számára. Ha tudjuk, hogy a német lapok, melyeknek nyelvét a külföldön is megértik, majdnem kizárólag egy párt szolgálatában állnak, fogalmunk lehet azon portéka valódiságáról, mit a külföld „Magyarország közvéleménye“ czímen vesz meg. Vagy hézagosan, egyoldalúlag értesülnek a magyar népnek a nagy világban és a körülötte történendők fölött táplált véleményéről, vagy — és ebben szeretetreméltó bécsi szomszédainknak nagy érdeme van, — elferdített tudósításokat vesznek az itt uralkodó általános véleményről, rokonszenvről vagy ellenszenvről. Legkevésbé sem csodáljuk ilyformán, ha a cseh politikusok Magyarországban saját törekvéseiknek akadályát, vagy a cseh hirlapírók a magyarországi közvélemény képviselőiben igyekkezetek ellenségeit látják. Merthogy ily szemmel tekintenek ránk, azt ha cseh és nem cseh nyelven szerkesztett csehországi lapokból több ízben láttuk. Ezt pedig csak annak tudhatják be, hogy a magyar közvéleményt hamisítva kapták. De nem csodálkozunk azon sem, hogy a csehországi sajtó még e tárgyban sem akart gondolkodni, pedig nem nagy megerőltetésébe került volna. Ha a csehországi sajtó nem vezettetnék úgy, mint amint vezettetik, csupán a pillanatnyi szenvedélyek által, forróbb égöv alá illő agyának kis megerőltetése nélkül beláthatná, hogy a magyarországi közvélemény nem képezhet ellenzéket a csehek törekvésének , s ekkor gyanúsabban venné el azt a gyanús portékát is, amit „Magyarország közvéleménye“ czím alatt trafikálnak el a nagy világ közvéleményének a politikai egyedurasok. Kérdjük: Tekinthetjük-e mi, kik oly kitartóan makacsul védelmeztük évtizedeken át autonomikus jogainkat, tekinthetjük-e rosz szemmel mi egy más nemzet hasonló igyekezeteit ? Hátha még hozzáteszszük, hogy ezen autonomikus törekvések azon elem ellen intézték, mely csak jogtiprás által jutott ama fölényhez, melyről most lemondani egyenlőnek veszi az elnyomatással ? Tekinthetjük-e mi a lajthántúli zűrzavaros állapotok megszűntét ellenséges indulattal, kik eléggé kimutatták a 67-iki kiegyezkedés egyik kikötése által, hogy alkotmányunkat csak akkor látjuk szilárd alapokon állónak, ha a birodalom másik felében szintén alkotmányos élet uralkodik. Pedig az ottani alkotmányosság a folytonos viszály által folytonos veszélyben forog. A legutóbbi időben történtek, mint bár közvetve, de mégis érdekelteket, szintén magukra vonták figyelmünket. Előítélet nélkül, teljes tárgyilagossággal fogadtuk Hohenwart kineveztetését, ugyanígy ítéltük meg működését. Az a rokonszenv, amit tán néhol itt-ott a jelenlegi bécsi minisztérium iránt elárultunk, nem a minisztérium tagjait, mint inkább azon programmot illette, melyet nem ők állítottak föl, de melynek realizálására meghivattak s melynek valósítását megígérték. Ez a programm pedig az elidegenütletlen jogok figyelembe vételét, nemzetiségek kielégítését tartamazta. A jelenlegi bécsi minisztérium elég ügyességgel kezdte meg munkájának első feltételét: a csalódások, jobban mondva megcsalatások által nagyon gyanakodóvá vált nemzeti szóvivőknek magához édesgetését. Majd a reichsrathot oszlatta föl, hogy a magukat már nagyon is lejárt elemeket eltávolítsa: ehhez joga volt. Majd a land tagok egy részét oszlatta föl; itt sem lépte át jogkörének határai. Ezen két adáson kívül kézzelfoghatóbb cselekményét nem láttuk. De tartózkodunk is, mint a vak, a színeket, azt amit nem láttunk, dicsérni, hogy akadnak, kik ezt a nem látott valamit gyalázni bölcs eljárásnak tartják, az utóvégre a fölfogástól függ. A czél elérésére fölhasznált utakat-módokat, a klerikális szövetséget mi is veszélyesnek tartjuk. A most egybeülendő landtagokból alakult, hihetőleg teljes reichsrath teendői közé fog tartozni Hobenwarthnak az alkotmány megállapodására irányzott terveit elfogadni. Ettől fog függni a status quo föntartása vagy annak gyökeres megváltoztatása, de Hobenwarttól függ ismét az elfogadásra a reichsrath elé terjesztendő szerződés elfogadhatóvá tétele s így annak elfogadhatása is. Ennek az előterjesztésnek pedig, hogy a kétségkívül a kiegyezkedést óhajtó új reichsrath többsége azt elfogadja, határozottnak kell lennie, olyannak, mely az autonomikus jogokat , mennyire azok valóban jogok, teljes mérvben megadja a nemzetiségeknek. Mi nem félünk attól, hogy a birodalom egysége, fönállása veszélyeztetni fog ily módon, mert nem képzelhetjük másban a birodalom egységét, további fönnállását, "mint az erők egy irányban való működésében. Az a mezítelen föderaliszmus, melylyel mint rémmel állnak elő a népboldogítók, olyas valami, mely még azok fejében is másként él, kik föderalistáknak vallják magukat. Az oly föderalismust pedig, mely a különféle nézetiségek jogos kivánságait kielégíti, csak üdvözölni tudjuk. Egy conglomerált birodalom egységének biztosítékát abban találhatja föl, ha a különböző elemeket kielégíti benn, nehogy azok künn keressék föl aztán azt, amit itt hiába keresnek; az ily birodalom egysége a különböző elemeknek egy gynpontba, egy közös érdekbe való összesítésében rejlik. Ezeket kell s hisszük, ezeket fogja Hohenwart is szem előtt tartani a legközelebbi landtagok elé terjesztendő javaslatokban. Az experimentációk kora lejárt s a nemzetiségek bizonyára csak tiszta bort fogadnak el. Hogy tiszta bor töltessék nekik — szívből kívánjuk; mert valamint alkotmányosságunk bástyáját a lajthántuli alkotmányosságban láttuk, úgy még el nem ért jogainknak akadályát az ottani jogos törekvések kielégítésében legkevésbé sem láthatjuk. Egyház és állam — hazánkban. Az eszmezavar növekedik. — Ahelyett, hogy idővel tisztábban látnók az állam és egyház közti viszonyt, még jobban összezavarjuk azt. Ennek oka az, hogy a kérdést csak halogatjuk, és nincs bátorságunk megoldani. Ha soká így tart — egészen fejünkre nő. Szükségesnek tartjuk ezért az állam és katholicismus és viszont az ez utóbbi 3 hívei közti viszonyt, hazánk jelen állapotában kissé megvilágítani. Politikai szempontból minden vallás jó a vallás, csak az állam kárvallása rész valllás. Népünket jellemző közmondásunk e travertatioja az egyedüli helyes kiindulási pont. Mert ennek legmegfelelőbb állapot ugyan a „szabad egyház, szabad állanában , de nem minden körülmények közt felel meg az elv nevének és az állam érdekének. E helyzetben vagyunk mi most. A katholika egyházat az állammal százados kapocs fűzte össze, sokfélekép egymásba nőttek — a haladás rovására, a többi felekezetek kárára. Ha ez állapotban mondjuk ki a „szabad egyház, szabad állam“ elvét és egyebet nem teszünk — nem előre, hanem hátra mentünk. Mert ekkor az állam eszközeivel kizárólag felruházott katholika egyháznak teljesen szabad működési tért adtunk és az állami ellenőrzést levettük róla. Ekkor lenne egy felekezet az állami vagyon birtokában felügyelet nélkül, és a többi minden eszköztől megfosztva, állami féken. Ez állapot nem vallási szabadság, hanem a katholika egyház monopóliuma. Ha a szabadságot a felekezetek közt és a felekezetekben valósítani akarjuk, akkor azokat egészen egyenlő erkölcsi és anyagi színvonalra kell helyezni, nem a hitczikkekre nézve, mert ez egyházi dolog, hanem az egymás közti viszonyra nézve. Egyiknek se legyen olyan fegyvere, melyet az államtól kizárólag kap. Egyiknek se legyen olyan viszonya az állammal , amilyenben a többi nincs. Egyiknek se legyen oly szerkezete, mely a lelkiismereti szabadságot lehetetlenné teszi. Ha ezt elértük, akkor magukra hagyhatjuk a felekezeteket. Előbb nem. De amíg ezt elérjük, sokat kell tennünk. Fő dolog a katholika egyház és államközti kapcsot szétbontani. Azonban ez bonyolult kérdés. Mert nemcsak a javak kérdésének megoldása forog itt szóban, hanem az állam felügyeleti és felülvizsgálati jognak oly módú gyakorlása is, hogy e megoldás által biztosítva legyen mind az állam, mind a többi felekezetek irányában a katholika egyház kül és belviszonyai, valamint kül és belszervezete tekintetében is, hogy a szabad egyház szabad állambanféle elv komolyan valósítható és annak élete biztosítva lesz. Amint nem lehet semminemű oly társulatot megengedni, mely a jogegyenlőséget és lelkiismereti szabadságot veszélyezteti , úgy nem lehet a katholika egyháznak szabad kezet engedni ki és befelé, mig a jogegyenlőség és lelkiismereti szabadság tőle és benne biztosítva nincs. Hiába hivatkoznak dogmák hozatalában a hitszabadságra, mert bármily alakban jelenik is meg valamely elv, mely a jogegyenlőséget és lelkiismereti szabadságot sérti, mely az állam és polgárai közti viszonyt forgatja fel, annak életbeléptetését az állam el nem tűrheti,s annál kevésbé A Habsburg-család egy protestáns tagja. (y. y.) Yssel de Schepper németalföldi történetíró hátrahagyott egy történelmi munkát, mely nem rég jelent meg s eredeti czime ez: rLotgevallen van Christiern II en Isabella van Oostenryk, koning en koningin van Denemarken.“ Ez érdekes könyv, melyről mi csak másod forrásból, egy német ismertetés nyomán írhatunk, osztrák Izabella dán királynéval foglalkozik, ki családjában egyetlen volt, t. i. az egyetlen protestáns hitű Habsburg-leány. De különben is oly nemes és szilárd jellemű hölgy, ki méltó az utódok emlékezetére. II. Keresztély dán király uralkodása az északi történelem legérdekesb szakaszai közé tartozik. Róla és nejéről sokan írtak, még pedig sokat. Mindamellett életük nem egy része maradt homályban vagy elferdítve. E homályos vagy elferdített részletek tisztázására sokat tett Yssel de Schepper említett munkája, s hogy e mű épp egy hollandi történésztől eredhetett, az annak tulajdonítandó, mivel Izabella is németalföldi