A Hon, 1871. november (9. évfolyam, 252-276. szám)

1871-11-01 / 252. szám

267. szám, IX. évfolyam. Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7.sz.földszint. Előfizetési díjt Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......................1 írt. 85 kr. 5 hónapra ........................6­­ 60 , 6 hónapra .......................11 „ — „­ál esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Kessel! kiadás. Pest, 1871. Szerda, november 1. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási dijt 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásirt . . .0 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fEL — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . . 85 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. E lap szellemi rémét illető remény a szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak Előfizetési felhívás „A H­O N“ra. Folyó September hó végével az évnegyed letelvén, évnegyedee t. előfizetőink felkéret­nek megrendelésük mielőbbi megújítására. Előfizetési árat: Egész évre . . . 33 frt — ki Fél évre . . . 11 frt — kr Negyed évre . . 5 frt 50 kr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasz­nálni, melyek bérmentesitése tiz frtig csak 5, 10 foton felül pedig tiz krba kerül. Az előfi­zetések a „Hon kiadó­ hivatala” czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. PEST, OCTOBER 31. Meddig élünk?! Halottak napján mindenkit az emléke­zet száll meg . . . De midőn a halottakra gondolunk, el­­odázhatlanul támad fel bennünk a gondo­lat : hát mi meddig élünk ? És nemzetünk ? Ez a kérdések kérdése. E kérdés kezd általánossá lenni. Sőt igen sokan kedvezőtlen megoldást is ad­tak annak és kezdenek lemondani. Egy nemzetnek lemondani! Ez nagy szó, vészes gondolat, mely­nél csak a tény veszedelmesebb. Pedig í­g­y van. Az országban mindinkább kezd lábra kapni a reménytelenség és a magyar nemzet előtt eddig ismeretlen­­ fé­lelem. A­ki a közvélemény szívdobogását hallgatja, az észrevehető ez eszme megje­lenését, vérfagyasztó hatását. Honnan származik ez ? Mi alapja van ? Ezekre akarunk felelni .... Európa nagy rázkódásokon ment ke­resztül, alakja, nemzetközi viszonyai te­temesen megváltoztak. A jogeszmét hát­térbe szob­ta a hatalom, a szabadságét a nemzetiség. Ez nem futó baj ; ez történelmi fejle­mény. És e fejlemény még nem végző­dött be. A kiinduláspont helyes : a nemzeti fejlődés; ez­élj a a civilisatió előtt iga­zolt, mert a civilisatiónak nemzeti alappal és alakkal kell bírnia, így termékenyebb, mert változatosabb, a civilisatió is ha­marább kifejlik, mert a nemzeti­benszü­­letett erőt használja fel a­­ szabadság. De a helyes kiinduláspont és az iga­zolt czél között nagy távolság van — ezt futják meg most Közép-Európa népei. És azt, hogy melyik nemzetiség bir jogosult­sággal, nem a jog, hanem a hatalom szab­ja meg. Ez hatalmi kérdés, melyre min­den nemzetiség igyekszik megfelelni, de nem mindenik bír rá erővel. Ha a kiinduláspont nem a nemzeti­ség, hanem a társadalmi szabadság lett volna , Európa nem lenne erőszakos ráz­kódásoknak kitéve, de lehet, hogy vesz­tene a nemzetiség és általa a civilisatió. Sőt a szabadság maga is hamarább és erőteljesebben fejüilt nemzeti alapon, mert ez alapot a természet adja meg. Épen ezért, mert a tényállás és törté­nelmi igazolás a mostani fejleményeket­­ történelmi tényezőkké teszi, nemcsak el-­­­fogadnunk kell azokat, hanem azokra építeni, azokkal előbbre haladni is. Ennek gyakorlati következménye az, hogy politikánk sarktörvénye legyen­: semmiféle nemzetiségi mozgalmat nem ignorálni, nem gyűlölni, hanem ezek mellett és ezekkel szemben saját nemzeti önállásunkat lehető legnagyobb mérték­ben, lehető leggyorsabban kifejteni. Ignorálni és gyűlölni bármely nemze­tiségi mozgalmat, politikai tapintatlanság és tudatlanság, mert mindeniknek jogo­sultsága van és ezt el nem ismerni ve­szedelmesebb, mint az ellen jogos fegyve­rekkel küzdeni. És e jelenségekkel szemben saját önál­lásunkat ki nem fejteni, saját nemzetisé­günket meg nem szilárdítani, vétkes gon­datlanság és lemondás lenne. Tudjuk azt, hogy úgy a német, mint szláv mozgalom egyaránt hatalmas, és egyaránt lehet veszedelmünkre. De ebből nem az következik, hogy az egysé­ges Németországnak ellenségei legyünk; nem az következik, hogy akár az egyes szláv fajok (cseh, lengyel) önállási törek­vései ellen küzdjünk, sem az nem, hogy a szláv eszme képviselőjét Oroszországot megtámadjuk ; mert a­mint nincs jogunk e lépésekre, ép úgy ez eltévesztett dolog lenne is az. A jobboldal politikája erre van irá­nyulva, és e küzdelem elleni tehetetlensé­gének érzete kelti fel benne a félelmet és hirdetteti vele a lemondást. Ez tévedés és könnyen lehet vesze­delemmé. Az előzmények helyesek: a nemzeti­ségi mozgalmak reánk nézve veszedelme­sek. De ezek ellenében nem az egyik vagy másik ügyeibe való elegyedés, nem egyik vagy másik megtámadása — a fegyver, hanem saját önállásunk kifejtése és minden erőnek saját nemzetünk fej­lesztésére való felhasználása. Ne zavarjuk meg egymás köreit — ez a fő feladat. Az égi testek bámulatos erői egymás ellen küzdenek és ha csak egy centiméterrel lépné túl valamelyik saját forgási körét, felzavarodnék az egész világ­­egyetem ... Ne zavarjuk a nemzetiségi köröket. Lehet, hogy mások fogják megzavarni a mi körünket . . . De van-e körünk ? Nincs. Ezt csak nemzeti önállásunk al­kotja meg, és ha ekkor zavarja valaki körünket, akkor bírni fogunk erővel meg­védeni azt, mert a nemzeti önállás meg­adja az erőt, megadja a bizalmat. De lesz-e csakugyan erre erőnk ? Épen ez a kérdés. Fejtsük ki , mennyire le­het. De ezt nem a mások ügyeibe elegye­dés, nem a mások zavarához való bilin­cselés adja meg; ez inkább elveszi. A legjobb politika az, mely legtöbb erőt ad, legtöbb erőt a nemzeti önállás ad. Mert ez fejti ki leginkább a belerőt, ez­által teszünk leginkább eleget a történelmi tör­vénynek, ez által csinálunk magunknak legkevesebb ellenséget, mert nem avat­kozunk senki ügyeibe,a legtöbb jó barátot, és csakis ezek adnak erőt. Ha ez meg nem ment, akkor semmi sem ment meg. De ha van történelmi hivatásunk (és ezt még nem töltöttük be,) ha ez jogosít életre nemzetet, ha ahhoz önállás ad erőt , akkor ne mondjunk le a történelmi hivatásról és ne mondjunk le önállá­sunkról .... Lehet, hogy nehéz napok jőnek, lehet, hogy nehéz küzdelmeink lesznek , épen ez adjon erőt, mert ez bizonyítja, hogy a történelemben még van szerepünk. De ne mondjunk le arról . . Meddig élünk ? . . . A­meddig Európára nézve szükségessé tudjuk magunkat tenni és a meddig hiva­tásunkról, életünkről le nem mondunk. Hivatásunk a Dunavölgyén a civilisatio fentartásában, életünk önállásunkban áll. Hegedűs Sándor. — A baloldali kör november 2-dikán d. u. 5 órakor értekezletet tart. — A baloldali kör tegnap esti (oct. 31.) értekezletén a telepitvényesekről szóló tör­vényjavaslat vétetett előleges tárgyalás alá. — Főelveket állapíttattak meg , hogy a telepíté­sekről jövőre is gondoskodva legyen, hogy a most birtokban levő telepitvényesek jelenleg birtokolt belső telkeikben, valamint a külsősé­gekben 15 kat. holdnyi mennyiségben hagyassa­nak megváltás mellett. A kataster - reform kér­désében interpellated fog benyújtatni.­­ A pénzü­gyi bizottság október 31-én tartott ülésében a költségvetés hitelműve­­leti részét tárgyalta. A közös függő államadóssá­gok kezelési költségei 129,690 fttal megszavaz­tatott, miután a bizottság a függő államadósá­got ellenőrző bizottság jelentéséből meggyőző­dött az előirányzott összeg indokoltságáról. A földtehermentesítési és örökváltság 1,759,869 fttal, mint a kiadás úgy a fedezetben beállítta­­tott, miután a bizottság e tételt részletesen át­vizsgálta. A vasúti kölcsön tárgyalása az elő­irányzat némely pontjának függőben tartása miatt, nem fejeztetett be. A szőlődézsma vált­­ság a kiadás és fedezetbe 2,342,141 fttal lettek felvéve. A sorsolási kölcsönből a nagy körút léte­sítésére szükséges kisajátításokra 500.000 ft vé­tetett fel. A bizottság ezen tétel tárgyalását füg­gőben hagyta, miután a miniszertől felvilágosí­tásokat vár, s e miatt az egész tétel tárgyalását elhalasztotta. A gömöri vasút záloglevél kölcsön 6,198,558 fttal az előirányzat szerint úgy a ki­adásba mint fedezetbe felvétetett. A függő adó­ság 1544,587 ftban állapíttatott meg, a fedezet pedig 23,656 fttal. A pénztári műveleteknél a kiadás 3,470,000 ft, és a bevétel 3,520,000 fttal vétetett fel a költségvetésbe. A bizottság holnap folytatja tárgyalásait. ELBEBB A HON TÁRCZÁJA. Az élők ünnepe. „Hullatja levelét az (lő vén fája* .... Ezeket a lehullott leveleket keresi föl ma a kegyelet örökzöld koszorúval; ezen lehullott levelek szó­­talan hazája élénkül meg ma az élők zajától; ezen lehullott leveleké ma a megemlékezés szép vi­rága. És mégsem az ő ünnepük a mai ünnep; a halottak ünnepe az élők ünnepe. Azzal a koszo­rúval, mit elköltözött kedvesünk sirjára lete­szünk, saját lelkünket ékesítjük föl, azzal a vi­lággal, mit elpártolt barátunk sírján meggyűj­­tünk, saját lelkünket töltjük el, áldásosan jóté­kony sugárral. Az elköltözötteknek nincs többé szükségük ünnepre, ott örök vasárnap, mert örök nyugalom van; az élet műhelyében dolgozó munkásoké a halottak ünnepe, midőn lelküknek szabad röptöt engedve, túlemelkednek a minden­napiság gőzköréből , véges észszel gondolkod­nak a végtelenről, majdan gondolkodni meg­szűnő elmével a soha meg nem szünőről. A miénk, az élőké a halottak ünnepe; ünnep, mert megóvhat a halandóságtól és megadhatja a hal­hatatlanságot. Mindegyikünknek van ott kinn valakije, s ha egyes sírokat nem is keresünk föl, fölkereshet­jük valamennyit, mint az emberiség nagy csa­ládjának tagjait s testvéreinket. Olyan a kegye­let, mint az örök­lét, minél inkább öregbül, an­nál távolabb áll az enyészettől. Olyan az a láng, mit a kegyelet oltárán meggyújtunk, mint a nap; beragyogja szivünk világát s megadja az örök életet annak az örök tisztasággal. Mi, kik elöl a fővárosi élet chinai fala gyak­ran elfödi azon messze terjedő mező láthatását, melyen a lelki szem oly örömest időz; mi, kik az érdekek s a köznapi gondok súlyos békájá­ban inkább nyögünk, kik a zajos, a csapongó élet syréne hangjai közt élünk,­­ sokkal jobban érezhetjük szükségét a szív-hurok­ megérintésé­­nek, mint az az örömre-bura, könnyre-mosolyra mindig kész n­yilt egyszerűség. Nekünk gyógy­szer az, a­mi ennek táplálék, nekünk kivétel az, a­mi annál folytonosság. Ezen gyógyszer rendelési ideje a mai nap, mely kivetkezteti a fővárost jellegéből, mely érzést varázsol oda, hol e helyett merev érzéketlenséget hittünk, szivet ad oda, hol azt gondoltuk, hogy hideg kő van. Mint a varázs­érintésre: megváltozunk és meghazudtoljuk a pessimistát, ki azt hitte, hogy az embernek már halhatatlan része is­merő anyaggá változott az anyag uralmának éveiben; kétségbeejtjük a scepticust, ki tanait már-már megdöntve látja, s ki most már abban kezd ké­telkedni, amiben egyedül hitt eddig: tanaiban. Fölkeressük a múlandóság kertjét mi is, kik úgy élünk , mintha nem is tudnók, hogy az életnek halál a vége ; fölkeressük a néma sírokat, kikről azt hiszik, hogy azoknak a mú­landóságra emlékeztető beszédét nem értjük meg. Ők ne higyjétek, hogy itt a nagyváros tömkelegében nincsenek érző szívek, ne higyjé­tek, hogy itt a szív nem tud érezni, nem tud do­bogni. Csak nincs rá annyi időnk mint azoknak, kiket az úr madaraival együtt táplál, csak job­­ban kell törnünk az érvényesí­lhetés után, mint azoknak, kik előtt nem­­áll sok ve­télytárs. Menjetek ki ma a kegyelet helyére és látni fogtok könnyeket és látni fogjátok a gyá­szoló szivet ott a gyászoló arczokon.........Itt, közvetlen melletted egy gyászoló fiatal leány imádkozik szülői kettős sírja mellett, tápot ad a mécsnek, ha valamelyik utolsót lobban és tá­pot merit árva szivének a társalgásból, mit el­halt szüleivel folytat. Oh e társalgásra oly nagy szüksége van, mert egyedül áll a nagy világ hullámai közt; menekvő kikötője: azon jó taná­csok, miket szülői sixján nyer elhagyott, árva szive. Hová lett volna e kifejezésteljes szemek­ből az élet, hová a tisztaság, ha szive érezni nem tudna, ha azok a jótanácsok, melyek szülői sír­jából föl-fölhangzanak, szív helyett sziklára hul­lanának ? És a ki itt, e zűr­zavaros semmiben tud érezni, higyjétek el! — annak érdeme na­gyobb ; a mennyben szentnek maradni vajmi könnyű, de a pokolban légy szentté! .. . Ott, a másik sírnál szegényesen öltözött család gyászol, a sírt, mit összetett sikerekkel tér­depelnek körül, nem ékesiték úgy föl, mint a gazdagok, vékony viasz gyertyácskákat gyújtot­tak csak meg, de szivükben ők is annyi kegye­letet hoztak, mint a többiek, annyi áldást, annyi imát, mint a többiek. Beteges asszony gyászolja férjét, a hideg őszi széltől didergő gyermekek atyjukat. A nélkülözések kérlelhetlen iskolájá­nak nyomát viseli magán az a család, mely nem a nélkülözések iskolájában nyerte első oktatását. Gazdagok voltak egykor, az élet örömeinek kert­jében szedték a rózsákat, de szerencsétlenség, hi­bás számítás elsodorta e boldogságot. Az apa nem akarta túlélni családja boldogtalanságát s önmagának vette el életét. És családja, mely a földi jóléttel még nem vesztett volna mindent, vele mindent vesztett. A fiatal úri hölgynek, ki eddig csak gyermekeinek szellemi életén mun­kálkodott, most gyermekei megélhetéséért kell dolgozni, s a gyermekeknek, a­kik eddig a nél­külözéseket nem ismerték, meg kell­ kezdeniök az élet iskolájában azt a nehéz tanfolyamot, mit a nélkülözések tanfolyamának hívnak. És néz­zétek meg ez anyát, nézzétek meg e fázó gyer­mekeket ; az áld­ás az, a mi ajkaikon lebeg, a vadnak szivök legmélyén sincs csirája. Oh! kik érzéketlenségről, rideg önzésről vádoljátok a nagy város lakóit, jörtek ide és lássatok szivet! .... Mint az egyeseknek, megvannak a nem­zetnek is halottai, kiknek sírjánál az egész nem­zet ad tápot e napon az ott lobogó örök tűznek, kiknek sirjára a nemzet teszi le a babér koszo­rút. De nekünk sok ily halottunk van és jó vég­zetünk, hogy igy van, mert szükségünk van oly iskolára, hol megtanuljunk élni. A­kik pedig sötét kétkedéstekben nem hiszitek, hogy az a szív, melynek mindig dohognia kellene, meg tudna még dobbanni, jertek ide és látni fogtok érző sziveket, jertek a halál kertjébe és mondja­tok le kétkedéstekről. Az élők ünnepe ez, s a szív, mely kegyelettel keresi fel a hantokat, dobogni, lelkesedni is tud. Jertek, látogassuk meg az elköltözötteket, mert nekünk lelkesedésre van szükségünk s nagy ha­­lottaink sírjánál megtanulunk, mit már-már fe­ledni kezdünk : újból lelkesedni. A civilisatió ránk is gyorsabban hatott a rosz irányban, tespesztő szelét inkább leledeztük be, mint éltető legét, s az álomban, mely örök álommá is változhatik, már-már jól kezdtük érezni magunkat. — Itt nemzeti ébredésre van szükség .... Jertek, keressük fel azon hantokat, melyekhez annyi dicsőség, annyi tisztaság van fűzve, és a halottak ünnepe, ránk az élet ünnepe, az élők ünnepe lesz. U. B. Mai Biáraunkhoz, egy félf­ melléklet­ban csatolja. Egy Szombathelyről vett táviratból nagyon szo­morú dolgokról értesülünk. A kormánypárt erkölcs­telen vesztegetést, itatást,szolgabirói fenyegetést, erőszakoskodásokat követ el, hogy jelöltjét Tu­lok uramat megválasztassa, ki maga sem szé­­gyenli személyesen korteskedni. Ez erkölcstelen eljárást és hivatali visszaélést hiteles okmányok­kal fogják bebizonyítani. Addig is szükségesnek tartok e tényeket felemlíteni — a jobboldal meg­rovására,a baloldal bátorítására,mert hol ily esz­közökhöz folyamodnak, ott a győzelem az ellen­zékhez hajlik.­­ A Deákpárt ma este 6 órakor kon­­ferencziát tartott. Alelnöki választásra a párt Bánó Józsefet fogja kandidálni. A telepítvé­­nyesekre vonatkozó törvényjavaslat nem vétetett tárgyalás alá, mert a székely képviselők először maguk közt szeretnének egyezkedni, tehát csa­k­ pénteken este fogja az értekezlet ezt tárgyalni. Az igazságügyminiszter kijelenti, hogy ő csak a törvény alapelveire fektet súlyt, ezeknek keretén belül szívesen fogad el javításokat vagy változ­tatásokat. Török Sándor jelenti, hogy a ház­ban indítványt fog tenni, küldessék ki 7 vagy több tagból álló bizottmány a házszabályok át­vizsgálására. A pártnak elvben ez ellen nincs ki­fogása. A miniszterek közül csak Bittó volt jelen. A telepítvényekről szóló törvény­javaslat. Újra egy oly törvényjavaslat, mely sem a szükségletet, sem a közvéleményt ki nem elégíti. Első és legnagyobb hibája, hogy a jövőben történhető telepítvényekről és telepítvényesek sorsáról egyáltalában nem intézkedik. Pedig ott, hol mind magának az államnak, mind egyesek­nek annyi betelepitetlen pusztájuk van a hol az államnak érdekei a benépesítést annyira köve­telik, első rendű szükséglet. Második megbocsáthatatlan hibája, hogy a jelenlegi telepitvényesek fő föltételeiről csak is azon ritka esetben gondoskodik, hol a telepitvé­­nyi határidő 1848. jan. 1-ig lejárt, a nélkül hogy a telepitvény iránt újabb szerződés köttetett volna. Ellenben minden azon innen lejárt, vagy köttetett telepitvényi szerződésre n­ézve csupán annyi engedmény létezik, hogy a telepitvényes, a bírói becsű útján megállapított érték lefizetése mellett a belső telket megtarthatja. Mi következik ebből ? Vagy az, hogy a szegény telepitvényes ezen belső telekből természetesen meg nem élhetvén, abból a fennhagyott megváltás igénybe vétele nélkül kiköltözik s a tóháti esetek pár­ száz pél­dányban ismétlődni fognak, az ország szabad madarainak számát vagy száz-ezer fővel szapo­rítván. Vagy az, hogy sorsának megadván magát, miután sem megváltásának, sem további életfen­­tartásának más módja nincs, munkáját adja a földes urának, tehát uj j­o­b­b­á­g­y­i osz­tályt és sorsot állapit meg, mely annyival roszabb lesz, mivel az illető földbirtokot hely­ben nem szerezhetvén, sem azzal földes ura ke­gyelméből sem birván, tétele, munkabére e­g­y­e­­d­ül ennek és legtöbbször embertelen tiszteinek kegyelmétől függ, tehát ép oly proletarius lesz in optima forma, mint akármelyik. Ezen szabály alól csak a székely havasok la­kói képeznek dicséretes kivételt, melyet mi tel­jesen méltányolnánk,­­ ha nem lenne ki­vé­t­e­l. Hogy mi vezette a minisztert s illetőleg a kor­mányt arra, hogy a magyarországi telepitvénye­­sekhez mostohább legyen, mint az erdélyiekhez; hogy mi vitte arra, hogy 1848. után itt teljes, sőt jóval boldogtalanabb zselléri viszonyokat ál­lapítson meg, vagy száz­ezerre menő, az ország terhéül szolgálandó proletáriust ala­pítson — erre nem tudunk felelni,­­ mert azt épen nem akarjuk elhinni, hogy ez ál­tal a jobboldaliságban elesendő Székelyföldet akarná megnyerni. Még azt sem magyarázná ki, mert hiszen a­mit ott nyerne a réven, emitt elveszítené a vámon. Ezenkívül ne higyje valaki azt sem, hogy az úgynevezett székely telepítvé­nyesek székelyek volnának. Valóban úgy látszik, hogy a kormány egyál­talában sehol sem tud magasabb szempontokra emelkedni, pedig ott volt előttük a példat­rand­­ban, hol a telepítvényesek kellő minőségű külső­séggel láttattak el ; vagy gondoskodott volna ró­luk Tisza Kálmán javaslata szerint az állam pusztáin letelepítés által, mely az állami pusz­ták értékét csak emelte volna, míg másfelől a hazának százezer megélhető és adózás­képes polgárt teremtene. Még azt is elvártuk volna tőle, hogy a szo­morú sorsban tengődő csángókról és székely kivándorlókról gondoskodik, — de mindezt úgy látszik, hiába.! P. Szathmáry Károly: Ezüst-, arany-, vagy magyar pa­­pirérték. (M.) Az előbb közzétett és általunk ismerte­tett bank és valutarendezési összes tervek elte­kintenek azon kérdéstől, váljon czélszerű-e, hogy a jelen osztrák papír és ezüst valuta fen­­tartassék, avagy Magyarországon ezüst, vagy arany vagy vegyes valuta léptetendő életbe, vagy pedig ezen arany ezüst érték mellett magy, állami papírpénz, állami valuta hozassék-e be ? Pedig e kérdés az összes bank és valutaügy rendezésére nézve döntő, az egész művelet drá­gasága vagy olcsósága ezen kérdéstől függ. Az­­tán fentebbi kérdés más tekintetben is nagy ér­dekkel és fontossággal bír, mert az egész állami háztartásra kihat, s ha netán utóbbi módozat ta­láltatnék legkönnyebben kivihetőnek, akkor a közösügyi állami gazdálkodással is fel kellene hagyni, minek folytán az állami alaptörvények megváltoztatása elkerülhetlen feladat gyanánt lépne előtérbe. Az osztrák értéket olyan gyanánt tekintették mind­azok, kik eddig a valuta­­rendezésről szól­tak, mint ha ezt Magyarországon semmi szín alatt sem lehetne elejteni, és e nézetet részben a törvényből, részben a forgalmi életből merítet­ték. A törvény (1865 (XVI­­. XII. sz.) azonban habár a közösséget kimondja, ezt, mint előbbi czikkeimből kitűnt, csak ideiglenesnek állítja od­a. E törvény tehát a közös valuta elejtésének akadályát egyáltalában nem képezi. A forgalmi élet pedig szintén nem képez akadályt, mert azon heit, mintha Magyarország Ausztriával, Pest Bécscsel élénk forgalmi­­összeköttetést csak úgy tarthatna fenn, ha a pénz értéke Lajthán innen és túl egy és ugyan­az: merőben téves. Egy és ugyanazon országban is többféle pénz lehet for­galomban a­nélkül, hogy ez alatt ipar és keres­kedelem, közlekedés és hitelügy pangásra volna kárhoztatva, annál inkább két egymással szö­vetségben élő államban. De hazánkra nézve nem is életkérdés, még csak nem is kívánatos az, hogy forgalmi viszo­nyaink Bécscsel jobban ki legyenek fejlődve s jobban meg legyenek könnyítve, mint más világ­­piaczokkal. Bécs a magyarországi termények­nek inkább közvetítője az eladásban, mint fo­gyasztója. S a hazai ipar és mezőgazdaság fejlő­désére, de főleg kereskedelmünk önállósítására , nézve is kívánatos az, hogy ne legyünk kizáró­lag Ausztriára utalva — mint rosz osztrák va­luta mellett vagyunk, — sőt inkább kívánatos az is, hogy Au­stria és más országok úgy a ter­­ményvételnél, mint az eladásnál, egyenlő ver­senyképességgel bírjanak. Most külkereskedelmi tekintetben Ausztriának monopóliuma vany más ál­lamok felett hazánkban , mert a valutához tapadt agrónál fogva olcsóbban vehet és drágábban ad­hat el terményeket Magyarországon, mint más államok. Ennélfogva az osztrák valuta, — úgyszólván — fő oka annak, hogy összes közgazdaságunk Bécsnek gyámsága alatt áll. Hogy minden gyá­­molítás nyomasztólag és gyengítőleg hat és szolgaságba sülyeszt, ezt a mivelődés történel­mének írói eléggé bebizonyították. Az osztrák valutának fentartása Magyarországon tehát in­kább átkosan mint üdvösen hat. De még minden állam méltósága is megkívánja azt, hogy a pénz értéke felett önmaga rendelkezzék; ha a papír­­valuta más állammal közös, akkor egyik állam hiába igyekszik valutáját megjavítani, mert a másik mindig ronthat annyit a valután, mint a­mennyit az előbbi javít. Sőt oly viszonyban, mint jelenleg Magyarország és Ausztria között fennáll, midőn az egész valutaügy tisztán az osztr­ pénzügyministérium kezében van, ■ ma­gyar részről csupán gyenge ellenőrizet gyako­­roltatik. Ausztriának egyenesen érdekében áll az, hogy új lebegő adósság csinálása által a valutát rontsa, mert ekkor összegeket használhat föl, miktől nem kell kamatot fizetni, s a valuta nyo­masztó hatása is megoszlik mindkét államra. És tényleg csakugyan azt is tapasztaljuk, hogy Austria a „közös” lebegő adósságot szaporítani igyekszik. Ez adósság most 412 milliót megha­lad, holott négy év előtt mintegy 400 millióra ment, és azóta Magyarország egymaga sóbá­nya-záloglevelekre történt fizetés alakjában több milliót törlesztett. Mindezekből látni lehet, hogy a jelen osztrák valutának Magyarországon fentartása nem ké­pezhet oly alapot, melyre bankügyünket épí­teni czélszerű volna. E valutát nem szabad meg­tartanunk. Helyébe vagy tisztán arany, vagy ezüst, vagy vegyes valutát, avagy magyar papír­­valutát kell alkotnunk ahhoz képest, a­mint ezt legkönnyebben tehetjük,s jó és elegendő fizetési eszközt legelőnyösebben nyerhetünk. E kérdés megvizsgálásánál a pénzértéket a bankrendszer kérdésétől elkülönítve akarom szemügyre venni, mert igaz ugyan, hogy a bank és valuta-kérdés egymást kiegészítik, azonban elméleti fejtegetésnél a könnyű átte­kintés okáért elég az összefüggésre utalni, s minden egyes tárgyat külön-külön megbe­szélni. Tehát az a kérdés: minő pénzértéket válasz­­szunk jövő pénzrendszerünk alapjául? Tény.

Next