A Hon, 1871. december (9. évfolyam, 277-301. szám)

1871-12-01 / 277. szám

277. szám. IX. évfolyam, Reggeli kiadás. Pest, 1871. Péntek, december 1 Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. sz.földszint. Előfizetési dijt Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 frt. 85 kr. 5 hónapra ........................5 , 50 , 6 hónapra ...... 11 „ — „ Az esti kiadás postai kü­lönkü­ldéséért felülűzetés havonkint ... 80 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik­­, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. sz. Beigtatási dij: 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . . S5 kr. IgtSá' ~ Az előfizetési és h­irdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kesakSót fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak viaaza. Előfizetési felhívás „A H O N“ra Előfizetési árak: Egész évre . . . 23 frt — ki Fél évre’ . . . 1­1 frt — kr Negyed évre . . . 5 frt 50 kr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasz­nálni, melyek bérmentesítése tiz frtig csak 5, 10 frton felül pedig tiz krba kerül. Az előfi­zetések a „Hon kiadó­ hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. 1 i Pj i . u miu imwmm PEST, NOVEMBER 30. Felszólítás Pest város ellenzéki szabadelvű polgáraihoz. A főváros közh­atósági rendezésének ügye rövid időn a törvényhozás elé ke­rülvén, e fontos életkérdés tárgyában kö­telességünknek tartjuk a fővárosi ellenzéki szabadelvű polgárokat elvbaráti értekez­letre összehívni. Az értekezlet ideje decz. hó 3-án vasárnap d. e.10 óra; helye Pest­vármegye gyűlés­terme. Pest, nov. 30. 1871. Csernátony Lajos, Jókai Mór, Vidacs János, Pest-Józsefv. orsz. Pett-terézv. orsz. Past-ferenczv. orsz. képviselő, képviselő, képviselő. Az 1872-dik évi költségvetés tárgyalásához. Pest, nov. 30. 1871. A képviselőház ma kezdi meg az 1872. évi költségvetés általános tárgyalását. A budget-okmányokon kívül két mun­kálat fekszik előtte, a pénzügyi bizottság többségéé s ugyanannak kisebbségéé. A tanulság körülbelül mindenikből azo­nos lehet, hogy Magyarország államadósságai már e né­hány év alatt annyira fel­halmozódtak, miszerint a mel­lett, hogy anyagi és szellemi érdekeinek a követelmények arányában eleget nem tehet, még folyton növekedő deficit­tel is kell küzdenie. A magyar ellenzék itt két álláspont között választhatott. Vagy azt mondhatta: „csak folytassátok az adósságcsinálást , úgy is ti terheltétek meg túlságosan az országot , a bukás pedig előbb vagy ké­sőbb elkerülhetetlen. És ezen álláspontra lépve az ellenzék­nek épen azon kellene lennie, hogy az ország minden szellemi és anyagi szüksé­geit előtérbe állítsa, követelje azok kielé­gítését, létesítését. Ez lenne a d­e­d­u­c­­tio ad absurdum. A másik egy nem kevesebb satyrával kínálkozó, de hazafiasabb álláspont vola : a lehető gazdálkodás ajánlása s levonások hazafias és emberi, közmivelődési czélok­­ból fájdalmas önmegtagadással. A kisebbség e hazafiasabb álláspontot választotta, s valószínű, hogy ezt az ösz­­szes ellenzék elfogadja, mint irány­adót. De valljuk meg, hogy, a­mint fentebb is említők, e fölfogás, ez álláspont keserű gúny a kormánnyal szemben. Parlamentáris országban , rendezett financziák mellett semmi sincs természe­tesebb, mint hogy az ellenzék a negatív térre lépjen, s a­hol lehet, lealkuvásokat tegyen a költségvetés tételeiből. Nálunk e dolognak egészen más jelen­tősége van. Két körülmény teszi a mi helyzetünket egészen különlegessé. Egyik: hogy a jelenleg kormányon ülő párt maga vállalt el nagy mennyi­ségű­­államadósságot és közterhet azon állítás mellett, hogy azt­­az ország meg­­bízja és saját érdekeire is képes lesz kellő tekintettel lenni. Másik: hogy egész országul mindenki előérezte, hogy azon pillanatban, midőn az ország csak féligmeddig is maga gaz­dájává lesz, az ország minden anyagi és közmivelődési szükségletei, aspiratiói elő­térbe lépnek s szemökben a hosszú elnyo­más könyvivel ajkaikon a régen visz­­szafojtott vágy esdeklő szavával fogják osztályrészüket követelni. A kormány pár évig, (Lónyay pénz­­ü­gyérsége alatt) az ország pénzügyét kedvező szinben állította elő. Ennek gya­nús őszintesége azonban kitűnt azon szűk­markúság által, melyet különösen köz­mivelődési rovataiban mutatott be. Az ellenzék azonban kiugratta a bokor­ból a nyulat. Ellenzéki szokás ellenére ugyanis többleteket ajánlott közoktatási, közmivelődési czélokra,s ez által Heraclészt a válaszaira állitá, a­míg végre mind a távozó, mind az érkező pénzügyminiszter bevallók, hogy „csak lassan urak, mert nincs miből, már is nyakig vagyunk a deficitben.“ Most tehát, midőn az ellenzék nem párt­­manőverből, de tisztán hazafias szem­en­tökből visszatér a gazdálkodás, sőt szűk­markúság politikájához, ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy igazat ad azon eredeti meggyőződésének, hogy az állam­adóssági és közös kiadások oly mérték­ben vállaltattak el, mely az ország pénz­ügyi és ez­által mindennemű elhaladásá­nak gátul szolgál; de másodszor elvesz­tette azon hitét is, hogy a jelen kormány ki tudjon gázolni az ön alkotta hálóból, s mert az ország a haza ügyét nem te­heti azonossá a kormány ügyével, nem akarja legalább annak útját zárni, hogy majd egy más kormány szerencsé­sebb auspiciumok alatt abból kibontakoz­­hassék. Minden levonás tehát, melyet az ellen­zék a budgettárgyalás folytán tesz, egy­­egy érv a 67-es szerződés ellen , s egy-egy szemrehányás azon párt ellen, mely képtelenné tette az országot leg­szentebb és sürgősebb ügyei gyámolítá­­sára is. P. Szathmáry Károly. — A cislajbhán dolgokról kevés új jelenteni valónk van s az esti posta is csak egyetlen érdekes hirt hozott. Ez a „Vaterland“­­nak azon hire, hogy Auersperg ministeriuma legfelsőbb helyről ama nyilt parancsot vet­te, hogy a lengyelekkel minden esetre egyez­kedjék ki, s hogy legfelsőbb helyen a galicziai ministeri állás betöltése is óhajt képez. Még nem tudjuk, mennyi igaz­ ebből, de ha a „Vaterland“ híre alappal bír, úgy az Auersperg­ ministériuma nem igen bírhatja a legfelsőbb osztatlan bizal­mat, ha a felől, mit tegyen, „nyilt parancsok“ által tájékoztatik.­­ A „Gazeta Narodowa“ czimű­ lengyel lapban olvassuk, hogy Goluchow­­ski és Sapieha­ng, a fő tartományi marsall, be­adták lemondásukat. A lengyel lapok egyhangúlag lépnek föl, az Auersperg-minisztérium ellen. A krakkói „Kraj“ az új kormányról így nyilatkozik : az osztrák belpolitika a centralizmushoz és a német hegemóniához visszatér. Nem félünk attól, vol­tak már ily kormányok, melyek képességre néz­ve sokkal ügyesebbek voltak, mint a mostani minisztérium, és még­sem tudtak a kedvező eredményhez jutni. Ha Schmerlinget Auersperg­­gel, Giskrát és Herbstet Lasserrel és Banhaussal összehasonlítják, akkor azok ezekhez képest óriásoknak tűnnek fel. Az alkotmányosság és a nemzetiségi jognak eltagadása nem fér el egy­más mellett. Ha áll az, hogy Ausztria alkotmá­nyosság nélkül nem képes magát fentartani, ak­kor áll az is, hogy az alkotmányosság a nemze­tek kielégítése nélkül meg nem állhat. Végtére dorgálja a lengyel delegációt, mivel az is azon segített, hogy a centralismus győzzön. A lem­­bergi „Gazeta Narodowa“ „Gácsország és az új minisztérium“ czímű czikkében, Lasser minisz­ter múltját előhozva, állítja, hogy az Bachtól kezdve, minden centralistikus minisztériumnak jobb keze volt. Ily embertől Gácsország semmi jót sem várhat. A jelen minisztérium a gácsor­­szági ügyet status quo ante-ra elvetette. Ámbár az új minisztérium nem szakított egészen a len­gyelekkel, de mi részünkről azon tervekre reá nem állhatunk, melyeket az új minisztérium a lengyelekkel szembe czélba vett. Csalatkozik a kormány, ha azt gondolja, hogy a reichstáb­ba azért bemegyünk, mert a foederalistikus con­­gressusban részt nem vettünk. Ha a kormány le nem kötelezi magát, hogy a Gácsországra vo­natkozó javaslatot a reichsráth elé hozza, akkor nem lehet kilátása, hogy egy igazi lengyel kép­viselő miniszteri tárczát fogadna el, vagy hogy a lengyel delegátió a reichsráthba bemenjen. A HON TAUCZAJa. A székely ipar, kereskedelem és kivándorlásról. (Felolvastatott a „Pesti népkör"-ben nov. 26-án.) Irta: Bakcsi Ferencz. — Második közlemény. — A kereskedés legfőbb tárgyát a gabona, mar­ha és gyapjú képezi. Ez utóbb­ról alább szólok. A két elsőről megjegyzem, hogy a székely, da­czára régi földmivelési módjának, szorgalma által úgy kiveszi a földből a magáét, hogy rend­szeres gazdászat nélkül senki különben. A lóte­nyésztés az újabb időben felette sokat haladt. Háromszéken s még Maros- és Udvarhelyszéken is a legszebb lovakat tenyésztik, míg a legszebb ökrök nagyobbrészt a két utolsó székben te­nyésznek. Csikszékről egyik tekintetben sem lehet e kedvező állítást koc­káztatni, hanem aztán a híres erdélyi lófaj apró, száraz lábaival és fejével, hosszú derekával, gazdag sörényével, tán csak egyedül még itt található fel, mely győzőssége és gyorsasága által páratlan. A­mi a gabona- és marhakereskedést illeti, ezekkel is inkább csak helyi kereskedés űzetik olyan formán, hogy mind a gabonát, mind a marhát, az úgynevezett b­e 1t é­r­e­k egyik pia­­czán összeszedik s a másikon kevés nyereséggel elárusítják. Megjegyzendő, hogy e bellérek is mind vagy termelők, vagy tenyésztők bármi kis mértékben , mert tisztán bellérkedni nem volna hozzájuk illő dolog. E kereskedés azon­ban csak annyit tesz, hogy a­ki vele foglalko­zik, az kap annyit belőle, miszerint családja és marhája nem szorul másra. A Székelyföld külkereskedelme pedig Mold­vaoláhországgal a só- és dohánycsempészeten túl évenkint egy pár szekér lencsére és néhány szekér deszkára szorul, mit Bukarestbe szállíta­nak. No, megemlítendő, hogy néhány szép lovat is szoktak bevinni a bojároknak, s számtalan ökröt hajtanak ki, melyek a hazai nevelésüekkel együtt, többnyire örmény kupeczek által, Brassó és Csik­ Gyergyó felől, Kolozsváron és Temesvá­ron át Bécsig, sőt tovább is szállíttatnak. Itt látom helyén felemlíteni azon pontot, mely a Székelyföld népét rabszolgaságban tartja. És ez nem más, mint Brassó városa. Úgy van ! Mind­az, a­mit a Székelyföld, különösen Csik és Há­romszék termel, valamint minden székely munkaerő Brassóba foly be. Brassó az a Szé­kelyföldre nézve, mi Anglia a continensre néz­ve: kereskedelmi zsarnoka, megölő betűje! E város már századok előtt kicsiben mondhatni világ­kereskedelmi jelentőséggel bírt azon he­lyen, és hogy mindinkább ránehezedett a Szé­kelyföldre, és hogy e nyomás, e kalmár zsarnok­ság alól a székelység magát emancipálni nem tudta: ennek oka ismét egyedül a társulati szel­lem teljes hiányában keresendő. Brassóba viszi a székely gabonáját, marháját, oda viszi csekély iparának gyümölcsét, deszká­ját, zsindelyét, épület fáját, minden faedényét és oda vitte kivált régen s viszi ma is gyapját. Ez nem termeltetik most nagyban ugyan, de azért kicsiben csaknem minden székely gazda tart juhot. A gyapjú kis részét feldolgozzák a háznál, a többit pedig beviszik Brassóba, hol a szászok tetszés szerinti árban összeszedik. Sok kicsiből aztán igen tetemes gyapjú gyűl így össze e pia­­czon, mit a brassóiak a házi készítménynél vala­mivel finomabb posztóvá gyártanak, s aztán a jó olcsó székely gyapjúból adnak nekünk jó drá­ga brassói posztót. S mi vesszük. E mellett, ki­vált korábban jelentékeny külkereskedése volt e­­ városnak az ilyen posztóval. És mivel Brassó kelet felé nekünk a legvégső kereskedelmi pont, s bátran mondhatni egyet­­len piaczunk, mi nagy olcsón oda, helybe szállítunk mindent,minekünk eladó,s ott kell nagy drágán vásárolnunk mindent, mire szükségünk van. Úgy veszi a terményt, a­hogy akarja, és úgy adja a nekünk szükséges kereskedelmi czik­­keket, a­hogy akarja. Vesz olcsód, ad drágán,­­ mint angol rokona. A székely századok óta Brassónak dolgozi­k, neki izzad, neki fárad, úgy, hogy e város mond­hatni a székelyen vett nyereségből épült fel és emelkedett oda, a­hol ma áll. — Ezt érzi a székely tenyere és homloka ugyan, de nem tudja. Különösen pénz dolgában sok székely földbir­tokos néz kényes szemmel Brassó felé, mert a­helyett, hogy részvények, vagy más módozat alapján valami pénzintézetet létesítettek volna,­­ inkább belementek jámborul, birtokostól együtt, a nagy kamat miatt, a brassói kereske­dők zsebébe. Hanem a székely azt hiszi, hogy mindezt az isten így rendelte örökre. Pedig ez álomból fel kell riadnia, ha a keleti civilisatiónak csatorná­ja akar lenni, és hosszas tételre jogot tart! Az eddigiekben röviden érintem a székely ipart, és kereskedelmet; most áttérek a székely kivándorlásra, mely amazokkal szoros összefüg­gésben áll. A kivándorlás korábban egyik népnek a má­sik által hazájából történt kiszorítása folytán, — a népvándorlás hullámzó napjai óta pedig, midőn a népek állandó hazákban telepedve, szi­lárd államéletbe kezdettek tömörülni, más kö­rülmények nyomása folytán szokott előidéztetni: hajdan a nyíl és kard, később a nyomor és más végelkeseredésre vezető társadalmi s politikai bajok készték a népeket hazájuk odahagyására és idegen országokba való kivándorlásra. Példa Izland és legújabban Elszász. Vannak, kik minden kivándorlás okát szere­tik a túlnépesedésben keresni. Én ezt hibás és eltévesztett tannak tartom, mert nem képzelek hazát, mely a legkedvezőbben növekvő népesedési arány mellett is el ne bírja tartani gyermekeit, ha azok e hazában a földmi­­velést, ipart és kereskedelmet a népesedés ará­nyának megfelelőleg emelni és virágzó pontra jut,amni el nem mulasztják. Példa Anglia és Bel­gium. A túlnépesedés tanának megalapítói így okos­kodnak : a túlnépesedés munkahiányt, a munka­hiány keresethiányt, a keresethiány tömegnyo­mort s a tömegnyomor kivándorlást idéz elő. E hamis tannal szemben álljon itt: a társulási szel­lem a földmivelés vállain ipart és kereskedelmet, az ipar és kereskedelem a foglalkozások többfé­leségét, a foglalkozások többfélesége munkát, a munka­keresetet s ez jóllétet, a jóllét pedig ha­zához való ragaszkodást és erős hazaszeretetet szül. A Székelyföldön a népesedési arány igen ked­vező ugyan , de túlnépesedésről, munka és kere­sethiányról, tömegnyomorról szó sem lehet, s a kivándorlás is egészen más természetű, mint a­hogy a közvélemény előtt áll. Igaz, hogy­ Moldva-Oláhországban vannak szé­­kely-csángó-magyar telepek, de ezeknek alakulá­sát nem az újabb kivándorlásban kell keresnünk, mert azok részint még az első megszállás idején tőlünk elmaradt székely testvérekből, részint a török-tatár­dúlások idejében és később a múlt század végén és e század elején az erőszakkal felállított határőri katonáskodás miatt és a nagy éhség elöl kivándorlott családokból alakultak. Ma, a legközelebbi időktől fogva, nem annyira székely kivándorlás, mint inkább székely kicsa­vargás van. És ez veszélyességére nézve állami szempontból nem enged a másiknak.Mostanában nem igen marad kinn a székely, nem telepedik le, hanem visszatér s újra kimegyen, és így pró­bálgatja a szerencsét. Hogy épen egy sem telepe­dik ott le, azt nem állítom. Azonban a székely kicsavargás így, a­hogy van, egy roppant társadalmi baj, melynek ere­detét, okát, s orvoslási módját röviden megkísér­lem előadni. Hogy nem a túlnépesedésben s az ebből eredt munkahiányban kell keresni az okot, erre elég csattanós bizonyíték az, hogy a Székelyföldön a nyári munkánál épen úgy meg kell küzdeni a földbirtokosoknak a munkáshiánynyal mint akár az alföldi nagy uradalmak tulajdono­sainak. De ennek megint nem ott van az oka, mintha elég munkás nem volna, hanem van ott, hogy Brassó termelvényeink beharácsolása által nem­csak iparunkat és kereskedelmünket fojta meg még csírájában, hanem a székely mun­­kaerő kizsákmányolása által fe­nyegeti a termelőképességet, és csakugyan ké­szíti előre a nyomornak siralmas útját a Szé­kelyföldön. Igen­ a nyári munka, különösen kapálás, kaszálás és aratás idején, hogy a cséplést ne is említsem, székelyeink tömegesen vonulnak a Szászföldre minden irányban s legkivált Brassó felé,ott hagyva miveletlenü­l és letakarítatlanul a székely határokat és réteket a gazda nyakában. És ilyenkor igen érzékeny munkáshiány áll be nálunk már néhány év óta, mi bizonyítja azt, hogy a területhez képest valami nagy feleslege nincs ott a lakosságnak, tehát túlnépesedésről beszélni sem lehet. S miért megy a székely munkás a Szászföldre, Barczaságra, miért Brassóba ? Itt lehetetlen a circumspectus szomszédot nagyon is jellemző eljá­rást nem ecsetelnem. Ők, mondhatni, a királyhá­ - ■■■ ■ ..................................— " ' ■ ' !■ mai számunkhoz egy félív melléklet van csatolva. Andrássy gróf körsürgönyéről. A Esti lapunkban egész terjedelmében közöl­tük Andrássy gr. első diplomatiai lépését: a be­köszöntőt és megelégedéssel írhatjuk róla, hogy elég világos, elég határozott, sőt Beust sürgö­nyei felett azzal az előnynyel bír, hogy nem di­plomatiai két­értelműséggel, hanem egyszerű őszinteséggel szabja meg kül­politikájának irá­nyát. Miben áll ez irány ? Abban, mit a helyzet pa­rancsol : a béke fentartásában. Ezt Beust is hangsúlyozta, de midőn Andrássy e politika két fő indokát is kifejti, t. i. először, hogy a mo­narchia területnagyobbodásra semmiféle irány­ban nem törekedik, mert ezt érdeke tiltja, a­mennyiben bármely terület­­nagyobbodás reá nézve csak nyűg lenne és másodszor semmiféle háborúra nem vágyik, mert még a legkedvezőbb háború is roszabb lenne reá nézve, mint a béke fentartása; — mondom, midőn a követendő béke­politika e két indokát felhozza, akkor többet és jobbat tesz, mint Beusz, mert oly kézzel fogha­­tólag bizonyítja be e politika szükségességét, hogy az valóságos biztosíték lehet nem csak a hatalmaknak, de a népeknek is. Igen, a népeknek is, mert a szláv és román fajokban rég terjesztik azt a vádat, hogy a monarchia Bosniára, Romániára és Isten tudja még miféle országokra vágyik. Ezt jó volt megc­áfolni. A sürgönynek ez fénypontja és midőn ki­emeljük, csak azt kívánjuk, hogy nem csak a hatalmak, hanem a népek iránt is oly politikát folytasson Andrássy, melynek kiindulási pontját sürgönyében téve le, t. i. győzze meg őket a mo­narchia békeszeretetéről, de egyszersmind sza­badel­vűségéről is. A szabadelvűség alatt itt azt értjük, hogy a békepolitikát ne csak a hatal­makkal való jó egyetértés, hanem a népek jogai iránti érzék és felismerés által keltett rokon­­s­z­e­n­v által is igyekezzék biztosítani, mert több jelenség arra mutat, hogy a kül­népek ro­­konszenvére is nagyobb szüksége van a monar­chiának, mint, az egyébiránt hasonlóan szüksé­ges, hatalmakkal való jó egyetértésre. De szükség van a belegyetértésre, a bel­bo­nyodalmak megoldására is. Andrássy e kérdést is érinti sürgönyében, de sürgönyének e része már nem elégít ki. Elisme­ri, hogy a belbonyodalmak a „nagy átalakulás“ természetes következményei és minthogy „a nagy átalakulás“ alatt az 1867-es kiegyezést kell érteni: igy köszönettel tartozunk Andrássy grófnak, hogy bevallá, miszerint ennek „termé­szetes“ következménye a bonyodalom; csak jobb szerettük volna,ha nem külföldnek tette vol­na e vallomást, hanem elmondta volna az ország­gyűlésen akkor, midőn a Tiszának adott vá­laszában határozottan tagadta, hogy­­ó kiegye­zés bármi részben előmozdította volna a bo­nyodalmat. És másfelől midőn a sürgönyben azt mondja, hogy e bonyodalmakat elhárítja „a kormány en­gesztelő eszméjé­­nek „szilárd, határozott alkal­mazása“, ha „nem túlságos hosszú idő alatt“ a béke megzavarva nem lesz — akkor a la Beust nem mond semmit, vagy olyant mond, a­mi egy külügyi sürgönybe nem tartozik. Sőt csalódásba ringatja magát, ha azt hiszi, hogy a kormány (melyik kormány: külügyi vagy osztrák­­) en­­gesztelő­ eszméje „szilárdan“ alkalmazva, min­dent elintéz, mert ez azt sejteti, hogy ő is a né­met centralisták álláspontjára állott és azt hiszi, hogy a kérdések felnapolása — mert az „en­gesztelő eszme“ nem megoldás — lebonyolítja a bonyodalmat és kibékíti az ellentéteket. Szerettük volna, ha e passus a sürgönyből kimarad; vagy ha már benne van, szeretnők, ha Andrássy gróf ne a „kormány“ „engesztelő“ eszméjét támogatná az osztrák dolgokban, mert ez azt teszi, hogy: kormányozzunk és ignorál­­juk a népek kívánalmait. Ez szruct politika és nem csak eredménytelennek bizonyult eddig, hanem a külpolitikára és hadügyre is bénítólag hatott, pedig Andrássy külpolitikája helyes és­­ a sürgönyben is hangsúlyozza azt, hogy a mo­narchia erejét ki kell fejteni. Ez erőt az érde­kek concordiája és nem a kormányzás „engesz­telő“ eszméje adja meg, mely csak kimélet le­het, legjobb esetben is, és nem kibékítés. ( Országgyűlés. A képviselőház ülése nov. 30 án. Mint esti lapunkból is kitűnik, a mai ülés na­gyon gazdag volt interpellációkban. Ezeknek, valamint a kérvények beadása után a ház egyik választandó jegyzőjére történt szavazás, melynek eredménye következő: S­z­e­­niczey Ödön kapott 139, Huszár Imre 108 szavazatot. E szerint Szeniczei választatván meg, köszönettel fogadá a bizalmat és „erejét messze túlhaladó tisztet.“ (Éljenzés.) Ezután elnök felszólítván az osztályokat, hogy a német birodalommal kötött távirda szerződést és a főrendeknek a vadászati tvjavaslatra tett módosításait vegyék tárgyalás alá, megkezdetik a költségvetés feletti általános vita. Szót emel Széll Kálmán p. u. bizottsági előadó. Beszéde elején általános szemlét tart a bud­get s illetőleg p. U. helyzetünk felett, azután át­tér a kisebbségi külön­véleményre. Az 1872-i költségvetés úgy a rendes, mint a rendkívüli szükséglet részére nézve sokkal na­gyobb, mint az eddigi költségvetések bármelyike. A rendes kiadások 155,595125 frtban lévén megállapítva a pénzügyi bizottság által, körül­belül öt millió hat­százezer, és ha hozzá­vesz­­szük a megyék részére leütött négy millió három­százezer forintot, 1­4 millió száznegyvenöt ezer, körülbelül 9 millió 300 ezer fttal nagyobbak, mint az 1871-ik éviek. 1872-ben a bevételek 152.775.002 fttal lévén előirányozva, körülbelül 8 millió 900 ezer fttal nagyobbak, és ha itt hozzá­vesszük a megyék részére az egyenes adókból már leszámított 30%-ot, akkor körülbelül 9 mil­liónyi többletet mutat fel. A rendkívüli kiadások nagyobbak a múlt évi­eknél, összesen 18.658242 fttal. A rendkívüli fedezet ellenben kisebb 10 millió fttal. Mindenek előtt hozzá kell adni az összes szá­­mokhoz azt, a­mi a rendes­ kiadásokból és bevé­telekből kiválasztatott és a hitel­műveletek közé mint átfutó kiadás tétetett át, és az azon 3 mil­lió­ért, melyet az osztrák terület a neki átenge­dett dohány ára fejében a magyar pénzügymi­­nistériumnak megtérített. Ha ezen összeget hozzá­vesszük, akkor az összes rendes kiadások emel­kedése 12 millió forintot tesz. Ezen emelkedés egy részét a határőrvidék okozza, mely 1872- ben összesen 6 és 7­ millió költségtöbbletet eredményez. Ebből 4 millió 6 százezer forint esik a rendes költségvetésre, 2 millió százezer pedig a rendkívülire, azon változtatások folytán, melyeket a pénzügyi bizottság a határőrvidék előirányzatában tett, 4 millió 600,000 forint, te­hát a rendes kiadások többletéből a határőrvi­dékre esik 2,500,000 ftot,tesz a bel és igazság­ügy ministériumok költségvetéseinek emelke­dése kombináltan együttvéve, mely emelkedést együttvéve a legnagyobb részben 2300000 fttal okoz az első biróságok szervezése. Ezen költség többlet az 1871. évi illető t­­ez. alapszik, 3.370000 forintot tesz a pénzügyminisztérium költségveté­sének többlete. Ezen többletnek igen csekély része administrationális kiadás, legnagyobb ré­sze — 160000 ft levonásával, melyet az admi­­nistrationális költségek többlete tesz ki, — te­hát 3140.000 forint az államvagyon előirányza­tának emelésére esik, a­mit azonban bőven pó­tol viszont a bevételeknek emelkedése. A többletnek hátra levő része az egyes tár­­czák közt oszlik meg. A legnagyobb részt a ke­reskedelem, és földmivelési tárcza veszi igénybe 957000 ftal, mely emelkedés azo­nban ezen tárcza jövedelmének emelkedése által bőven leli pótlá­sát. Ezen kivül 195000 ft a közmunka, 50000 ft a közoktatási minisztériumra esik. Ezekből áll az 1872-ki kiadási többlet. Az 1872. év hiányait ,összehasonlítva az előbbi éve­kével, azt fogjuk tapasztalni, hogy az 1872. év­nek hiánya a múlt 1871-ki évihez képest csak 8.273.900 fttal nagyobb, 1­8.051.000 frttal nagyobb, mint az 1870-ki és 7 millióval nagyobb mint volt az 1869-ki, so­­ha azon tételeket, me­lyek mint újak súlyosodnak a 72-ik évi költség­­vetésre, számba vesszük,­­ számba vesszük a határőrvidék hiányát, az igazságszolgáltatás költségtöbbletét és azon 8 millió ft különböze­tét, mely ma kamatbiztosításra és állam­vasutak deficitjének fedezésére fordítandó, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy kedvezőbb ezen részé­ben a 72-ki költségezés, mely az előző költség­vetéssel azonos,­­ kedvezőbb 10 millióval mint a 71 ki, kedvezőbb 10 millióval mint a 70-ki és kedvezőbb 6 millióval, mint a 69-ki. Ismételve kijelenti szónok, hogy a 72-ik év valóságos hiánya 22 milló 300 ezer ftot tesz.

Next