A Hon, 1872. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1872-03-01 / 50. szám

50. szám. X. évfolyam. Klauthtahli FerenciMMer* 7. sz. földszint. h­t fizetési díj: Portia MMre, ragj Budapesten hiahoi hordva reggell de esti kiadd, együtt: I hinapra ..........................1 frt. 86 kr. 8 hdnapra .....................6 „ 60 „ 8 hónapra . , . . . .11 „ — , Am esti kiadd« postai külSukűlddiedrt telfllilcetós haronklnt ... 88 kf. Am el WUetea aa 4» folytia mindes holnapban ne^Hkeadhetd, ■ eaaak bármely napján történik ia, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. Reggeli kiadás. ..... --- ...i i­.....................-■Pest, 1872. Péntek, mártius 1. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere­­ u. Beigtatási díj: 8 hatáboa ilyféle hetil gora . . . 1 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többasIM buigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek aluit vétetnek föl. — Nyit­tók­ 6 hasáboa petit apréM . . . 86 kr. ■V“ A» elöfizetéai éa birdehnényidij a lap kiadó-hivatalába kü­ld«n4A E lap aaallenu részét illető adata kter ■«-»day a »serkefstöiéshea intáaendA Birmentetlen levelek paak­iámat Amsektől fogadtatnak el. — Késiratok nem adatnak ttaaaa. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZA­TI NAPILAP. Előfizetési felhívás. „A HONE­X-dik évi folyamára, él!­ÖS­tatást Arak: Egész évre . . . 311 ft — kr. Fél évre . • 1­1 ft — kr. Negyed évre . 11 ft fl 10 kr. smt Külön nlöüzetési ivs-ket nem küldünk szét. Klöfiae'iBix u poelui utalványok«! kérjük h­asz­nélui, melyek bérmenteaiténe­ti» írtig esek 6, 10 frt mi felü­l pedig tíz krba kerül Az elíítt zelénei a „Hon kiadó-hivatal«“ cziui alatt Pest, larencziek-ter« 7. sz. alá küldendők. A HÖK kiadós-hivatala.­ ­’EST, FEBRUÁR 29. Katholikus párt. A A jobboldali lapoknak és köröknek nem kis aggodalmat okozott egy újabban felmerült párt, az úgynevezett­ katholikus párt. A jobboldali lapok nyilatkozataiból látszik, hogy érzik az önvádat, mely bennük felkel, midőn látják, hogy csak i­s kebelükből állnak elő annak hívei és kitűnik az, hogy tételük megtámadását látják e pártban. Ez az egy tény elég lenne annak bebi­zonyítására, hogy melyik párt áll több szabadelvű elemből, melyik lenne ké­pes a kormányon a szabadelvűségnek in­kább szolgálni, az a jobboldal-e, mely­nek eddig fejében volt, és most mint Mi­nerva készen, felfegyverzetten, mint ha ott is élt volna, kerül ki a „katholikus“ párt, melynek czélja középkori, törekvése reactionárius, a jobboldali lapok vallo­mása szerint is — vagy az ellenzéké, melynek egy tagja se csapott fel a „ka­tholikus“ zászló alá? Ez az összehasonlítás eléggé beszél ön­magáért, ezért nem fejtegetjük, hanem szemügyre vesszük a katholikus pártot és annak viszonyát alkotmányunkhoz és pártjainkhoz. Honnan eredt ? Miből áll programmja ? Kik hívei ? Mi lesz eredménye ? E négy kérdésre felelünk röviden. Eredetét a csalhatatlansági dogma ál­tal nemcsak hazánkban, hanem egész Európában előidézett egyház-politikai re­­actionak lehet tulajdonítani. A „Magyar Állam“ czikkei voltak a „hírnökük“, a csal­hatatlansági dogma kihirdetése, a katho­likus autonómiai gyűlések képezték a ko­vászt, az alkalmat az eszmére, a „katholi­kus“ casinók az első kísérletet és Apponyi gróf nyilatkozata a programmot, a „M. Á.“ czikkel a kommentárt. Nyilvánosan szervezkedve még nincs. De a felső papság és az aristokratia egy része,és egy pár képviselő már nyilatkozott ez értelemben — hol lapokban, hol a fel­sőházban. De, hogy hány hívet számlál a szereplő politikusok és a választók kö­zül, azt még hozzávetőleg se lehet meg­mondani. Sőt mélyen meg vagyunk győ­ződve, hogy tervezői épen szervezetlensé­gében és az általánosságokban keresik az erőt, mert nem számmal, hanem izgatott­sággal és bizonytalansággal akarnak hatni. Elég ahoz, hogy programmjuk,a­meny­nyiben a „M. Á.“ czikkeiből és Apponyi nyilatkozatából kivenni lehet, van, és pe­dig abban áll az, hogy a „katholikus“ egyház érdekeit védik és érvényesítik az állam ellenében az által, hogy csak oly követre szavaznak, ki jó katholikus és ki még a közös ügyeket sem véve számba — ha szükség — kényszeríteni fogja a kormányt és pártját, hogy működéseiben a katholikus érdekeknek megfelelőleg járjon el. Természetes , hogy a „ka­tholikus“ érdekek alatt itt a polgári házasság ellenzését, az egyháznak mos­tani anyagi és politikai jogai­val való szabad lábra állítását, az autonó­miai gyűlés többsége által kidolgozott au­tonómiai rendszabályok életbeléptetését és a „jus piaceti“ megszüntetését kell ér­teni. Ez a minimum — azután jó az is­kola és más törvények e szellemben való módosítása, illetőleg meghozása. Hogy ez nemcsak reactió, hanem való­ságos h­aos és nemzeti veszedelem, azt bizonyítgatni sem kell. Ez elemek és törekvések a Deákpárt kebeléből keletkeznek , tehát v­a­gy­tani hatásukat eddig is érvényesítik, de most fizi­k­ailag is létezni és saját ke­zükre működni akarnak. Mi lesz az eredmény? Meg vagyunk győződve, hogy népünk felvilágosodottsága és józansága az izga­tást szűk körre fogja szorítani és e törek­véseknek nem nagy eredményt fog nyúj­tani. Hiszszük, hogy alig lesz választó­kerület, melyből ily törekvések és ez él ok alapján jut valaki a képviselő­­házba. De azért lehet egy-kettő. Pater Krajcsik és Szilágyi Virgil vagy ezekhez hasonlók még bejuthatnak az alsó házba a Simor-Apponyi-féle befolyások út­ján. A felső házban pedig in corpore jelennek meg a „katholikus“ pártvezérei. Fel fognak lépni ezentúl követőleg — a kormány ellenében. Mit fog ez tenni? Vagy többségét veszti el legalább a felsőház­ban, vagy a reactio karjaiba veti magát. Ez kérlelhetlen dilemma. Ha többségét elveszti — bebizonyítá,­­hogy ha szabadelvű akar lenni, az nem lehet — elemeinél fogva. Ha a reactiót akarja életbe léptetni — akkor jobb, ha ma meg­szűnik létezni, mintha csak egy per­­czig is él. Ebből láthatják a választók, hogy a katholikus párt csak úgy vihet ki vala­­­­mit, ha a jobboldal erre neki segéd­kezet ad és ez csak úgy biztosíthatja lételét, ha a „katholikus“ párttal megalkuszik; a következtetés világos, ki nem akar „ka­tholikus“ pártot, ki nem akar reactiót, az a jobboldalra nem szavazhat. //•­ A baloldali kör tegnap esti (febr. 29.)értekezletén a választási törvényjavaslat foly­­tattatott és fejeztetett be, több fontos módosítás mellett. Ilyenek, hogy a titkos és nyilvános szavazás elhatározása a 48-iki törvény értelme szerint bizassék az illető hatóságra , hogy a vá­lasztás déli 12 óráig ne legyen berekeszthető ; ha a választás erőszakosság által megszakítha­tott, a rend helyreállítása után a szavazat azon­­n­a­l folytattassék­­ végre, hogy az uj válasz­tási törvény végrehajtása csak az országgyűlés berekesztése után vegye kezdetét. — Az országos baloldali párt­értekezletre választott, a baloldali kör elnökségének bejelentett elvtársak névsora. — (Ötödik közlemény.) — Sz­ékes­­fehér­vári balpárti gyűlésből: Kajszer Sándor, Eder József, Slavranek János, Ján István, Gasz­­ner Pál, Detrich László, Kalles József, Hajós Kálmán, Adler Lipót, Márkus Antal. — Komá­rom város balpárti értekezletéből : Pulay Kornél, Vasvári Nagy Sándor, Heiler Szilárd, Weisz Lipót, Vörös Benő. — Aradvárosi ellenzék küldöttei: Dr. Ókorin Ferencz, Joneszky Lázár, Hász Sándor, Dengel József, Bánhidi Béla, Kresztics Döme, Pollák Ignácz, Dank Alajos, Péterfy Antal, Tokodi Lajos, Vass Mátyás,­ Rózsa János, Nikolics Péter, Ro­­bicsek Ágost, Kohn Mór, Kopcsányi József. A Sárkeresztúri baloldali választók ér­tekezletéből : Salamon Zsigmond, Salamon Alajos, Salamon Károly, Koller Ignácz, Haader László, Tóth István, Mészöly Kálmán, Balassa Gusztáv, Varga Péter. Bicskei baloldali értekezlet­ből: Várady Dániel, Kurcz Soma, Molnár Mihály, Fogl János, Fehér István. F­e­l­c­s­u­t baloldali polgárai részéről: Halász Mihály, Hasanics László, Szölősy István, Kollár Samu. C­s­a b­a­i baloldaliak részéről Juhász Móricz. A­r­c­s­u t­­r­ó­l: Mészáros Károly, Balog Sándor. Many baloldali polgárai részéről: Bori József, Berta Pál, Körmendi András, Varga András, Bélei Dá­niel. Gyomavárosi balpártiak gyűlésé­ből: Ördögh Frigyes, Debreczeni Endre, Biró Péter, Kiss István, Izsó András,Zöld László, Leiner Salamon. Az Ákosi balközép kör részéről: Bagosi Sándor, Szolavecz A­g­ost, Szter György. — Csengeri választó­kerületi baloldali kör részéről: Varga József, Borbély László, Galgóczy Sándor, Kis Áron, Balogh András, Cserjék Imre, Szerda­helyi Gusztáv. — Nyíregyházi balkör részéről: Krasznay Gábor,Kégli Gusztáv, Zajacz József, id. Maurer Károly, Vad András, Barzó János, Jurányi Hugo, Racskó Mihály, if. Bencs László, if. Maurer Károly, Kralovánszky Gyula, Szekeres János, Nádosy Mihály, Haas Móricz, Konstein Ignácz, Hofman Adolf, Zomborszky Mihály. A nagyatádi választó­kerületből Boronkay Lajos és Bakács István. — A b­o­r­s­od­­mező­keresztesi választó kerületből Majthényi Ádám, Fülesi Kálmán, Duka Ferencz, Berecz György. — Miskolczi balol­dali közgyűlésből: Zelenka Pál, Kun Tamás, Kun János. — A miskolczi déli vál. kerületből: Konyi Szabó József, Mikuleczky István, Kenyeresi Károly. — Nagy-Bánya választó­kerü­leti elvtársak értekezletéből: Kovács Lörincz, Berczeg Lajos, Papolczy János, Turman Olivér, gr. Teleki Géza. — Zala­egerszegi baloldali körből: Nagy Károly , Csertán László, Nagy Gyula, Hegedűs Ká­roly, Bolla István, Soós Károly, Haraszti Pál­— Eddig összesen 131 helyről 887 küldött van. . bejelentve: Pest, 1872. február 28. Az országos baloldali kör meghagyásából közli: V­é­c­s­e­y Tamás. Vegyes apróságok. Nagy különbség ám reformálni, vagy „Re­formjaim. Reformálni annyit tesz, mint a kor­szellemnek megfelelő irányban változtatni a fennálló viszonyokon . „Reformál­­­ni pedig any­­nyit, mint egy János-arczu pártnak, melynek még annyi feje sincs, mint a mesebeli sárkány­nak, buzgó híveket s egy füst alatt a „Reform“ czimü hírlapnak előfizetőket fogdosni. A két fogalom közti különbség tehát tetemes. Sőt mondhatni, kizárja egymást, mert a refor­­­­mot, mit minden igaz, becsületes hazafinak szí­vén kell hordani, a folytonos „Reformálás“ úgy megutáltatja, hogy maholnap a politikusok túl­nyomó többsége azt se fogja tudni: van-e valami kis különbség a reform és reactio közt ? Pedig e kettő egymásnak legpraegnánsabb ellentéte volna tulajdonképen, vagy mi. A bibliát soha az ördög a maga javára oly buzgón nem magyarázta, írástudó pharizeusok és publikánusok soha isten nevét oly hiába föl nem vevék s lelkük iszapjában annyira meg nem hurczolták,­­ mint a „Reform“ a reform fogal­mát. Annyira vagyunk már vele, hogy szinte visszadöbbenünk valamely igaz eszme, tisztes elv pártolásától, ha látjuk, hogy azt a „Reform“ is pártolja. Alig bírjuk már elképzelni, hogy hazánk, nemzetünk sorsára üdvös lehessen, a­mit ő akar , mindig, minden tettében valami tar­talék gondolatot keresünk , melynek éle vagy a nemzet önérzetének aláásására vagy szent aspi­­rátióinak kigúnyolására van irányozva. Igen, a „Reform“ nem tudjuk, hány évi műkö­dése alatt kivívta magának azt a herostratusi hírnevet, hogy gyanússá tesz minden ügyet, mi­helyt pártolásával megtiszteli. Azért csak gratulálhatnak maguknak az el­lenzék nevesebb férfiai, ha megkímélve marad­nak e gyanús megtiszteltetéstől, sőt a nap nap után a legvehemensebb megtámadásoknak vannak ki­téve e lap hasábjain. Minél inkább törekszik e lap megrontani hitelüket a nemzet előtt, annál inkább megszilárdul az, s annál világosabb lesz szándékaik tisztasága, elveik üdvös volta, poli­tikai magatartásuk következetessége. Az ilyen helyről jött kisebbítés mindig fölér egy dicsé­rettel.* Legelőször Kossuth ellen viselt hadjáratot, alább nem akarta­­kezdeni. Senki sem hallotta szavát, a­mire aztán felbőszült szörnyen. Táma­dásai egy ideig az egész közjogi oppositio ellen voltak intézve; később aztán kiválasztott ma­gának egyeseket, azok ellen concentrálta ösz­szes erejét, mely reducálódott egy furcsa kis po­litikusra, a­ki azt hiszi, hogy jól ismeri a balol­dali tábor gyöngéit, — mert hiszen itt volt va­laha, egy sorban közlegénykedett a többivel, de aztán üdvösebbnek látta átmenni az ellenség­hez, hol megtették generálisnak. Azóta a „Re­form“ titkos sánczai mögül folyvást intézi ro­hamait az ellenzéki falnak, hol tejjel, hol anél­kül, de mindig ugyanazzal az eredménynyel, — azaz, hogy a nélkül.* A „Reform“ legújabban nevezetes feltűnése­ket registrálhat portyázásaiból. Mikor Ghyczy Kálmán tüdőgyuladásban fe­küdt Komáromban, ráfogta, hogy az csak tette­tett betegség, hogy Ürügy az országgyűlésről el­maradásra. Tisza Kálmán ellen két hétig vezérczikkezett, ki akarván mutatni, hogy ő mekkora átok a nemzeten. Egy csomó ellenzéki férfiúra ráfogta, hogy elé­­gületlenek saját maguk eddigi politikájával, ki akarnak válni az ellenzékből s alakítani új pártot. Az iparosokat, kik az ország távol vidékéről Pestre gyűltek, a kormány jászol mellé akarta terelni. Mind a négy expeditio csúfosan végződött. Az első insinuatióért indignálódott a közönség ; a másodikért kinevették; a harmadikra száraz, megvető c­áfolat jött a gyanúsítottak részéről ; a negyediknél egyszerűen ajtót mutattak neki.­­ Mit tegyen hát ily körülmények között sze­­gény „Reform“, mint hogy kudarc­ot vallott őr­­jöngési rohamainak visszavezetése után most már másutt keres támadási pontokat. Neki megy Jókainak, felturkálja iratait, kiollóz azokból pon­tokat s bizonyitgatja, hogy Jókai fel akar hagy­ni a közjogi oppositióval, el akar pártolni a bal­oldaltól s a reformpárthoz áll, mint a­melyik úgy is az ő agyában fogamzott meg először. És milyen szépen bizonyítja ezt, a lelkem adta! Jókai a következőket akarja : „Adóreform.“ „Népnevelés.“ „Magyar nemzeti bankügy.“ „Megyerendezés, igazságszolgáltatás, törvény­kezési rend.“ „Vallásszabadság.“ „ Államegy­edáruság megszűnése.“ „Magyar hadsereg.“ „Úrbéri maradványok, királyi haszonvételek rendezése.“ „Nemzetiségi ügy.“ Ezeket akarja Jókai, úgymond a „Reform* s miután ezek mind reformok: ergo reformokat akar; ergo reformpárti; ergo nem balpárti; ergo lemond a közjogi oppositióról; ergo elfogadja a közösügyi alapot. Quod erat demonstrandum. * Szép bizonyítási mód, csak egy hiba van benne. A „reformpárt“, mely most kezdi emel­getni fejét, nem a reformok pártja, hanem csak hangzatos ezégér alá bujtatott kormánypárt,mely ily álcra alatt szeretne zöld ágra vergődni. Nem igen megy neki, csak a szégér kopik. A reformok, a radikális, igazi reformok pártja mi vagyunk, mi ellenzék. Mi vagyunk azok, a­kik nem akarunk semmit félig, mindent egészen, a­kik sürgetjük a szabadelvű irányt és sarká­ban állunk a kormánypártnak minduntalan, mi­dőn késlekedik és habozik. Mi vagyunk azok, kiket nem rettent vissza az újításoktól, a javítá­soktól sem a múlt csafrangjai iránt való idétlen pietás, sem nemzeti erőtlenségünk túlzott rém­képei, sem a közösügyi tekintetek. Mi vagyunk azok, kiknél legmagasabb tekintet a haza üdve, salus reipublicae suprema lex, s kik nem isme­rünk tekintetet, mely elég fontos legyen, hogy halogassuk vagy elmulaszszuk oly kérdések meg­oldását, melyeknek megoldását hazánk érdeke követeli. Mi büszkén mondhatjuk tehát, hogy a refor­mok pártja vagyunk, férfiasan bevallhatjuk,hogy akarjuk a reformokat minden körülmények közt, de nem vagyunk az a „reformpárt“, mely kije­lenti, hogy minden lépten nyomon, minden tetté­ben és cselekedetében félni fog, nehogy nagy­szerű reformművei közben a közös ügyes törvé­nyek u­jjaira koppintsanak; ettől óvakodni fog s inkább abbahagyja a hűhóval megkezdett re­formmunkát. No ilyen reformpárt mi azután csakugyan nem vagyunk. Hagyjuk azt gyerekeknek, kik politikát játszanak, de nem komolyan űznek. Azért a „Reform“ az ő törleszkedő politikájá­val aligha fogja tudni megnövelni pártját, sőt inkább gyűlöletessé teszi mindazt, mind saját magát, mikor sorba rá fogja Ghyczytől kezdve, Várady Gáboron, Chorinon, Györffyn, Hornon, Magyarország egész iparos testületén keresztül egész Jókaiig, hogy ezek mindnyájan és még sok mások, kiket csak később fog megnevezni, a „reform“-párthoz szítanak, s maholnap átpár­tolnak.Persze a farkavesztett róka resteli,hogy ő maga szolgál nevetség tárgyául, s szeretné rásüt­ni másokra is, hogy ni, ezeknek sincs farkuk ! így akarna szert tenni társakra. Azért maradjon csak a „Reform“ a maga farkatlanságában, s ne gyanúsítson évek óta is­mert, elveket valló, szilárd hazafiakat azzal, hogy vele egyetértenek. Mert mig azt az ellenzéken minden ember A „HON“ TÁRCZÁSA. Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI.MÓR. Második kötet: Timea. (88. Folytatás.) Ez is egy tréfa. Az uj nemes Levetinczynek nagy hire volt már nem csak Magyarországon, de Bécsben is. Azt mondták róla, hogy „arany ember“ ; a mihez hozzá nyúl, az aranynyá válik, a mit ő megkezd, az arany bánya. Itt van az arany bá­nya, nem a Csetetye Mátéban, nem Selmecz alatt, nem Vöröspatakon. Fő tudomány az, hogy „előbb“ megtudja az aranybányász, mint üzlettársai, hogy a magas kormány minő nagy vállalathoz szándékozik hozzá kezdeni. Ebben a tudományban volt Timár tökéletes. Ha Timár valami vállalkozáshoz kezdett, mint a raj tódult utána az üzérek serege, azt tudta mindenki, hogy ott arany van, csak fel kell venni. De nem csak ezért hittük Timárt arany em­bernek , hanem még másért is. Azért, hogy soha sem csalt, nem csempészett. Nagy vállalatoknál elég nagy a tisztességes nyereség is; a­ki lop, csal még azon felül, az bolond ember , mert bevágja az aranytermő bánya útját, s elveszti a kirabolt eret. A­ki egy garas nyereséggel beéri egy forint után, az derék be­csületes ember, de egy milliónál az ötven­ezer forint, s hozza maga után a másik milliót. Csak nem kell vele csúnyául bánni. A szerencse istennője úgy is elég decolletírozva jön elénk, nem kell még azt az utolsó kis tuniquet is lehúz­ni akarni róla, mert akkor megapprehendál. S ebben volt Tímárnak a helyes tapintata. Nagy pénzeket nyert, mert nagyokra vállalko­zott , de nem csalt, nem lopott soha , mert nem is koc­káztatott soha. Nyereségéből azoknak is bő részt juttatott, a­kiktől függött, hogy egy vál­lalatot megkapjon és jutás­os föltételeket kap­jon, s ez által nyitva tartá in­ga előtt folytonosan az arany­bányát. Sőt néha valóságos nyereséget is hozott az ál­lamnak olyan cselszövények által, mikben az állam pénztára ellen összeesküvő versenytársai lettek kijátszva. Ebben aztán a versenytársak romlása is egyik haszon volt. No azok nem is mondták arany embernek , de a kormány­körökben az volt a neve, s a szegény köznépnél szintén. Egyszer elkezdett szőlőket vásárolni a Monos­toron. A Monostor egy magas domb Új-Szőny felett, melyet az ujabbkori német hadászok „Land­sti­­gel“-nek neveznek : homok domb. Innen is sejt­heti mindenki, hogy nem valami pompás bor te­remhet rajta. Valami közönséges bort­ termő szőlő pedig árfélének nem való, mert nem fizeti ki a munkáltatást. És Timár mégis összevásárolt belőle valami tíz holdat. Az üzletvilágban ez szemet szúrt. Mit akar ez ott ? Ott valami aranybánya lesz ? Brazovics úr azt hitte, hogy helyes nyomra akadt , megrohanta Kacsuka urat saját odú­jában. — No, fiam uram, most mutassa meg, hogy igazán hűt emberem, hogy igazán apjának te­kint. Vallja meg, hogy a kormány a Monostoron várat akar építeni No, ne ellenkezzék.Én tudom, hogy ön a hivatalát koc­káztatja, ha ilyen tit­kokat elárul. Én tudom, hogy az becsületbeli dolog. De én becsületem szentségére esküszöm, hogy el nem árulok senkinek semmit. Csak ne­kem mondja meg igazán. Tüzes harapó fogóval sem hagyom kicsikartatni magamból a titkot. Látja, ez a gazember Timár most ott vásárol tel­keket nyakrafőre, ennek már elárulta valaki. Ne engedjük neki oda egészen a kövér falatot. — No ugy­e, hogy várat fognak építeni a Mo­nostorra ? Kacsuka úr aztán csak kihagyta magából szó-­­ rongattatni, hogy hát igen. El van határozva a Hofkriegerathban,hogy Komárom erődítéseit odáig kiterjesztik. Oh­be kedves tudomány volt az Athanáz úr­­nak. De sok szép százezer forintot besepert ő már hasonló alkalommal, mikor előre összevá­sárolta a kisajátítandó vityillókat s eladta őket a kormánynak,mint palotákat. Csak még az erődítési tervet szerette volna látni : azért könyörgött nagyon szépen leendő veje urának , csak azt mutassa meg, csak egy pillanatra. No hát meghagyta neki nézni azt is Ka­csuka úr. Athanáz úr mindent megtudott aztán abból. Milyen darabot fog kisajátítani a kormány ? mely telkek esnek az erődítési vonalba ? Ez a gézengúz Timár csakugyan kikereste magának azt a he­lyet, a­hova a fellegvár jön. „És minő kulcs van megállapítva a kisajátí­tási árra nézve ?“ Ez ám a főkérdés. De már ennek az elárulása Kacsuka úrtól csakugyan kriminalitás volt. — Azt is elmondta Athanáz úrnak. Az van megállapítva kulcs gyanánt, hogy a legutolsó vételárnak kétszeres összegét fizeti a kormány. — Elég! Kiálta Athanáz úr, megcsókolta le­endő veje urát. Elég! A többi az én dolgom ! — A százezer forint itt lesz az asztalodon esküvő napján. Elég! Azzal rohant neki a munkának. Pedig nem volt „elég,“ a­mit megtudott, még valamit jó lett volna megtudakolnia Kacsuka úrtól, s azt a valamit Kacsuka úr el is mondta volna neki, ha már annyit el­mon­dott ; de hát Athanáz úr nem kérdezte tőle s igy tudatlan maradt felőle, s aztán úgy járt, mint a vak légy, a melyik az ablaknak repül. Ka­csuka ur pedig nem kívánta már a százezer forin­tot sem, és a mi vele jár sem. Ha meglesz, nem bánja , de ha nem lesz, sem bánja. Brazovics úr azonnal vágtatott Új-Szőnybe s járta sorba a szöllös gazdákat, hogy ki adja el a szőlőjét? Vette tőlük, a­hogy adták, a­ki nem akarta adni, annak háromszoros árakat ígért. Hiszen annál jobb rá nézve, mentül drágábban veszi; a kisajátítási kulcs szerint ugyannyi a saját nyeresége. Hanem ez azután a többi spekulánsok figyel­mét is megragadta. Jöttek a versenytársak is a szőllőkért árverezni; a szegény monostori sár­fehér és juhfarka soha el nem tudta gondolni, hogy lett ő belőle olyan híres bor, hogy még szüret előtt lefoglalózzák ? A szőllőárfolyam végre ott állt a meg, hogy a mely telkekért a terv­­ elárulása előtt legfeljebb százezer forintot fize­tett volna a kormány, az új bevásárlók kezéből azokat most már ötszázezerért kaphatta meg. Maga Brazovics úr százezer forintig vásárolt be­lőle, pedig ugyan nagy kínnal szerezte a pénzt­: potom árért adta a gabonáját, hajóin túladott, nagy kamatot fizetett, rábízott idegen pénzekhez hozzányúlt. Hanem hiszen ezúttal bizonyosra játszott. Timár is benne van a dologban! Az ugyan legroszabbul járt, mert még ő nagyon ol­csón vásárolt, keveset fog nyerni. De mivel ő is benne van, a dolog bizonyos, s a spekulánsok még ez évben megkapják az egész nyereséget. Hisz az állam fizeti , annak pedig mi adjuk a pénzt, tehát tulajdonképen csak a magunk pén­zét vesszük vissza. Timár pedig ez­úttal is ravaszkodott. — Ez egy kimért csapás volt tőle Brazovics Athanáz fejére. Timár azt is tudta, a­mit Athanáz úr elmu­lasztott Kacsuka úrtól megkérdezni. Mert az mind igaz volt, hogy a kormány a komáromi várerőditést nagy mérvben szándé­kozik kiterjeszteni s ahhoz még ez évben hozzá fognak. Csak az volt a nagy kérdés, hogy hol kezdik el. Mert az harmincz évi munka ! Timár nagyon gonoszul tréfálta fel a verseny­társait Azok ugyan meg fogják átkozni. Hanem mint jó kereskedőnek mindig gondja volt rá, hogy mikor valami olyan dolgot mivel, a­miért sokan elátkozzák, ugyan­ekkor egy má­sik olyant kövessen el, a­miért még többen ál­dani fogják, úgy hogy az átok és áldás mérle­gének egyenlősítése után még mindig maradjon a részére egy kis „Saldo Vortrag“ az „áldás“ táblázatra. (Folytatása következik.)

Next