A Hon, 1872. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1872-05-01 / 101. szám
101 szám. X. évfolyam. Reggeli kiállás* Pest, 1872. Szerda, május 1. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. sz.földszint Előfizetési díj s Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.............................1 írt 86 kr. 3 hónapra............................ 6 60 , 6 hónapra . . . . . . 11 Bét A p esti kiadás postai különkiadáséért felülfizetés havonkint . . . . 80 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási díj 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Nyílttéri 6 hasábos petitsorért . . . 25 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás: „A H 0 N“ - dik évi folyamára. Előfizetési árak: Egész évre • • • A Fél évre • • 11 ft kr. negyed évre . . 8 ft 80 kr. ■fcgg.-- Külön előfizetési iveket nem küldünk Baát. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasa ■»dnni melyek bérmentesítése tis írtig csak fi, 10 írton felül pedig tíz krba kerül, ás előfizetése és a „Hon kiadó-hivatala” czim alatt Pest, farencziek tere 7. az. alá küldendők. ▲ HON feladó-hivatala. PEST, APRIL 80. A pesti munkások pere. 1868. előtavaszán, tehát az alkotmányos korszak teljes virágzásának indulta idejében történt, hogy a budapesti munkások egy nagy gyűlésre hivattak egybe az Üüllői-úti „Köztelekre.“ Sem az előtt, sem az után ennek termei és folyosói anynyira meg nem teltek, mint ez alkalommal, s még az utcza is tele volt látogatókkal. Tízezer emberre becsülték az összegyűlt, tömeget akkor a lapok. E nagygyűlésen határozatba ment egy munkás-egylet megalakítása, mely elfogadván az „önsegély“ elvét, a Schultze-Delitsch által proclamált tanok alapján „munkás-képző egylet,“ név alatt lett volna életbeléptetendő. Az „államsegély“ elvét követő és Lassale tanait valló töredék kisebbségben maradt, azon okból, mert az összegyűlt munkások nagyobb része nem úgy értelmezte a democratia egyik alapelvét, az egyenlőséget, hogy az állam oly előjogokat biztosítson a nemzet egy osztályának, melyből másokat kizár. Az egylet a mondott név alatt megalakult, a szegény munkások filléreiket adták össze, helyiséget béreltek, abban olvasótermet nyitottak, felolvasásokat tartottak, részint pénzen, részint nemeslelkű emberek jóvoltából könyvtárt állítottak, hírlapokat járattak, sőt az egylet idő folytán gyarapodván, tanítókat fogadtak, kik csekély dij mellett, sőt ingyen a munkásokat írni, olvasni, rajzra, nyelvekre, tornászatra stb. oktatták. Sőt később egy kisebbszerü fogyasztási egyletet is sikerült létesitniök s hírlapot adtak ki osztálysorsosaik oktatására. Ez az egylet önmagától támadt, minden külsegély nélkül, a munkások maguk erejéből állították fel, a kor intő szavát követve. Nem járult ehhez más ember segítsége, a kormány pedig, a szabadelvű, a democrata irányt követő kormány pláne aggályos szemmel nézte ez egylet megalakulását, melynek tagjai között egyet sem talált saját creaturái közül. Jelszavuk volt: „Segits magadon s isten is megsegít,“ s bizonnyal e két segítségen kívül nem számolhattak másra. A mint az egylet gyarapodott, úgy vált lassan kint szükségessé az alapszabályok módosítása. A módosított alapszabályok fölterjesztettek megerősítés végett. Az egylet hetekig várta a ministérium jóváhagyó záradékát. Mind hiába. Hónapok múltak, s a megerősítés nem jött. A sürgető föliratok eredmény nélkül maradtak. A legbuzgóbb, legjózanabb, legmunkásabb tagok is kezdték elveszteni kedvüket, a kevésbé buzgók pedig beszüntették havi befizetéseiket s gyéren látogatták a gyűléseket, melyek annyira óvatos színezetűek voltak, hogy azokon a politikai és vallási kérdések is ki voltak rekesztve a discussió köréből. Az egylet csak tengett ezután, hivatalnokait, házbérét nem bírta fizetni, tagjai lassan kint elzüllöttek, szétmállott, még töredékét sem bírnám felfedezni többé. Így élt meg a kormány közönye egy szépen indult, életre való, tán mértéken is túl legális egyletet, melynek feladataiért volna a munkásokban egészséges közszellemet, munkakedvet ébreszteni, szellemi előmenetelüket gyámolítani, kézi ügyességüket fejleszteni, anyagilag támogatni, minden fölmerülő bajt engesztelékeny szellemben orvosolni s elejét venni annak, hogy a munkáskérdés Magyarországon valaha oly acutus színezetet ölthessen, mint azt más országokban tapasztaljuk. De az államsegély elvét valló munkások sem nyugodtak. Kitűzték a zászlót s Ó Buda classicus földjén megrendült az ének: Lass’ alle Donner rollen, Lass’ alle Hundelos, Lass’ alle Teufel grollen: Lassale ist doch grosz. S mintha csak egyet fordult volna a világ, ugyanaz a kormány, mely a segélyét igénybe venni nem akaró, pusztán humanistikus és mivelődési czélokra alakult munkásképző egyletet elnyomta, egyszerre csak kezébe ragadta a vörös zászlót s fraternizálni kezdett a Lassale tanítványaival, segélyezte a másik egylettel szemben, sőt magas urak, miniszterek kegyelmesen le méltóztattak ereszkedni a kalapács és gyalu közkatonáihoz s kedélyesen elkoczingattak velök. Akkor nyílt csak kerekre a szemünk ! Hiszen ez a kormány nem olyan reactionárius irányú, mint eddig hittük, hiszen ezek valódi demokraták, szabadelvű, radicális emberek, nem csak azért, mert szóba mernek állni a szegény emberrel, kezet mernek szorítani a proletárokkal, anélkül hogy keztyűt húznának, hanem azért is, hogy megjelenésükkel rá merik ütni a helyeslés bélyegét, egy olyan nagymérvű, minden izében szabad-elvű és merész irányra, melynek czélja gyökerestől reformálni az egész elvénhedt, elkorhadt társadalmat s bátor uj institutiókat állítani az igazságtalanokká lett régiek helyére a sociális és politikai téren egyaránt. Mert ez a programm foglaltatik ám a Lassale nevében, melyet az „általános munkásegylet“ zászlójára tűzött. Ezt az érintett kormányférfiak nagyon jól tudhatták. Szívünkből örültünk e közeledésnek. Reményt nyertünk, hogy a kormány, közelről ismerkedvén meg az uj tanokkal, nem fogja azokat oly feketéknek találni, mint a minőknek festik s hajlandó lesz szabadelvű irányban több kezdeményezésre, gyökeresebb reformra, nagyobb concessiókra mint a minőkre mi képesnek hittük. Mi elvakultak ! nem gondoltuk meg, hogy e fraternizálás az országos választások idejére esett, s hogy az óbudai általános munkás egylet élén egy kormány fizetett embere áll. Csak akkor hültünk el, mikor a leereszkedő minister urak egyik nagyméltóságú kollegája így förmedt a Pozsonyban nála tisztelgő munkásküldöttségre. „A munkások dolgozzanak.“ Az ökör húzzon, azért ökör. Ez az incidens nem bizonyíthatott egyebet, mint, hogy a kormány jóindulata a munkások iránt tetemesen megcsökkent. Ezután a munkások egész csendben működtek hosszú ideig. Csak egy jelenetben adtak magukról nagyobb életjelt. Gyűlést hirdettek a régi marhavásárra, s ott a szabad ég alatt impozáns tömegben gyűltek össze vörös zászló alatt. Thaisz főkapitány úr olyan nagylelkű volt, hogy nem fogatta be azt a pár ezer embert, daczára a vörös zászlónak. S miféle veszedelmes dolgok történtek a láthatatlan vörös kisértet látható vörös jele alatt? Az, hogy tanácskoztak a pesti lakásszükségről, mely a szegény munkásosztályt sújtja leginkább s egy petitiót fogadtak el, melyben a város fölkéretett, hogy jelöljön ki munkásházakra telket s járuljon némi pénzbeli segítséggel a munkáslakók fölépítésére. Pest városa nem hogy államfelforgató tendentiát látott volna e kérelemben, hanem elismerte a kivonat jogosultságát, s készségesen megszavazta a telket, s azonfelül az építésre 10,000 irtott elvben. De azért az elvbeli nagylelkűségből még máig nem támadt egy kunyhó sem, ahol a szegény munkás eső, fagy ellen meghúzhatná magát. Beütöttek a párisi vérnapok, a commune megbukott. Egyszer csak azt halljuk, hogy a munkásegylet tagjai közül 24-et elfogtak. Miért, miért nem? azt világosan senki sem tudta megmondani. Gyászolták a communet, s ez nagy bűn. Thaisz főkapitány úr koszorúja egy levéllel gazdagabb lett. Hát ennyire jutott a barátság a kormány és munkások között? —gondoltuk magunkban. — No ugyan szépen vagyunk ! De még akkor is azt hittük, hogy csak afféle alkotmányos tréfa az egész. Befogják, kieresztik, punctum. Befogtáák őket 1871. junius közepén s fogva tartották őket hónapokig. Csak a számtalan petitionak, hírlapi felszólalásnak és országgyűlési interpellatioknak köszönhető, hogy egy részét szabadon bocsátották. A többi vizsgálati fogságban maradt a mai napig. Csaknem egy év. Most már a közvélemény előtt fekszik az egész „cause celebre,“ tüzetesen letárgyalva, a vallomási jegyzőkönyvekkel, okmányokkal, vád és védbeszédekkel. A bírói határozat, vájjon az illetők felségárulási perbe fogandók-e vagy nem, holnap fog kihirdettetni. Nem akarunk e határozatnak praejudicálni, azért tartózkodtunk egész e mai napig e tárgyhoz hozzászólani, s azért nem szólunk még ma sem. De a közvélemény e nyilvánosan letárgyalt per feletti ítéletmondásra ki van híva, s mi, mint a közvélemény egyik orgánuma, kockáztatni fogjuk véleményünket szinte. Előlegesen csak annyit, hogy ritka ember blamálta Magyarországot Európa előtt jobban, mint a nagyon tisztelt kir. főügyész úr. Tiszta szívünkből kivánunk neki e bokros érdeméért hosszú rend szalagot, és hosszú orrot. A viszontlátásig — holnap. Törs Kálmán. A „HON“ TÁRCZÁJA. Greguss Ágost a materialismusról. (Befejező közlemény.) Az eddigi futólagos jellemzésekből már fogalmat alkothat magának az olvasó a felől, mi a valódi különbség az idealismus és materialismus között. Legyen szabad azonban a főbb pontokat még egyszer egymás mellett összeállítani. Az úgynevezett eszmények, mint szinte az anyag fogalma tisztán önkényszerűek s nemcsak igy egymás ellenébe állítva, de önmagokban is hamisak, a mennyiben mindkettő csak egyesülve létezik, de külön egyik sem. Annyival hibásabb a fogalom, ha az anyagot mint a szellemnél valami alantabb állót fogjuk fel, amint ezt a materialismus teszi. De még e szempontból is jól meg kell különböztetnünk egymástól a dogmatical materialismust, amely fejtegetésünk szerint tisztán csak elméleti tan, melynek czélja kimutatni, hogy az úgynevezett szellem, szabad akarat, istenség s más hasonló fogalmak a tudomány körében nélkülözhetők, sőt veszedelmesek is, s továbbá az erkölcstani materialismust, amely csak is az anyagi élvezetben találja fel az ember czélját. Az első — a dogmaticai materialismus — valódi tudományos theoria s ítéletet e felett egyedül a komoly tudománynak van joga ejteni s az már eddig is mellette szavazott; az erkölcstani materialismus, a roszul használt nevén kívül semminemű összeköttetésben sem áll a dogmaticaival, sőt ez utóbbiból kivont erkölcsi következtetések a folytonos elöhaladás és tökélesedés alapeszméivel merőben ellentétben állanak ezen tanokkal s minden valódi materialista határozottan s jogosan fogja kárhoztatni azon alapjokban erkölcstelen nézeteket, amelyeket ellenei az ő nevével kapcsoltak egybe nem részakaratból, de azon együgyü felfogásból, hogy a valódi erény csak az ő általuk felállított szellemi lények kivése mellett maradhat fenn, s hogy a monismus által védett természettudományi igazságok csak is az alacsonyabb fokú teremtményekre tartoznak, amelyeknek törvényei mellett minden ideális törekvés megszűnik. Maradjunk egynéhány perczig ezen utolsó különbség vizsgálatánál. A szellemhívők e szerint az egyedüli idealisták volnának, míg a monismus mindenben csak az anyaghoz, a reáléhoz ragaszkodik. Az erénytanban megtámadtuk ezen különbségtételt s épen igy támadhatnánk meg azt a társadalom és művészet minden más köreiben is, s mégis be kell vallanunk, hogy e különbségtétel teljesen igaz. Hiszen a tapasztalat egészen a mellett szól. Vallásos és diplomatikai eszmnyék helyett mi a valódi életet tartjuk szem előtt, a tudományok bármely ágában az újabb irány követője az elvek küzdelme ellenében hajlandó mindenkor a bírálatot és a tapasztalatot érvényesíteni; a bölcsészet az új kor fugalma mellett egészen más irányt vett s a positivumot kutatja; a művész az eszményi képek helyett a reális élet ezer meg ezer alakjában keresi ecsete és vésője tárgyait. Ez mind realismus, vagy ha úgy tetszik, materialismus , s mégis azért ki merné mondani, hogy a valódi idealismus már megszűnt? A szavak üres használata, az örökös rendszerbe vonás okozta azt, hogy e két fogalom is ellentétbe állíttatott, holott az idealismus és realizmus mindenkor megvolt s megmarad örökké, csak azon különbség fog fennállani közötték, amelyet a gondolkodó szellem fejlődési foka önkénytelenül megteremt. Fussuk végig a történelem száraz lapjait s minden sorában ott találjuk e két ellentétet azon árnyéklattal, amelyet a gondolkodásmód fejlődése rakott reá. S e jellemző vonás korunkban a férfias önelhatározás, míg a közelmúltban többé- kevésbé csak az ábrándozás volt. Az idealismusnak úgynevezett virágkorában, gyermekes phantazia képei uralkodtak a kedélyeken, a tekintély szava korlátolta az akaratot: ma az öntudatra ébredő tömeg lerázza e bilincseket s önmaga igyekszik megalkotni a tudományban úgy, mint a vallásban, művészetben és kültársadalmi életben léte feltételét. A szép álomból felébredtünk a tett reggelére, a midőn küzdenünk és előre törnünk kell. Ön munkásság által teremteni meg mindent: ez a nagy szó a jelen irány jelszava. A dogmatikai phantasmák a túlvilágról, a szentháromságról, az eredendő bűnről, amelyek ténylegességre kárhoztatták annyi századok szülötteit, férges gyümölcsként hullanak le e szó előtt, az úgynevezett bölcsészeti elvek, amelyek domináltak eddig az egyes tudományokon, a tételes kutatás előtt háttérbe vonulnak; a művészetben nem egy tárgy dicsőítése, hanem az élet ezer meg ezer alakja lett felkarolva — s általában mindenütt, hova az uj irány termékenyitőleg hatott, — a phantasia által alkotott ama egyetlen üres varázsfény helyett maga a valóság lett tündér fénybe állítva. — Egy pár csaló eszme helyett ezer meg ezer valódit nyertünk, ama megvetett, ördöginek tartott világ egyes részletei lettek felemelve, ideálisaivá, s a nép, amely évezredeken át hasztalan kereste boldogságát ama túlvilágban, itt a földön önmaga teremti meg paradicsomát. S megteremti, meg kell, hogy teremtse, mert az új irány a kutatásvágy felkeltése által erőt és lelkesedést ad. E nép tudni fogja, hogy gondolata, a melyet eddig vallásos és tudományos tekintélyek járma alá szorított, szabad s a szabad önálló kifejtés által sokkal több és magasztosabb eredményt fog létrehozni,e nép tudja,hogy alpolitikai és társadalmi békék, amelyek eddig a jótékonyan atyáskodó, gyámkodó hatalmak vontak reá, jogtalanok, s hogy az erő a melyet a szabad democrat ország e halált hozó procrustesi egyenlősítés megszűntével kifejtett, mindennél nagyobb, fogalmat felülmúló teend. Ezen új irány, e versenyküzdelem megtörte az előhaladás korlátoló privilégiumait s hosszas, de meggátolhatlan küzdelme ki fogja vívni azt is, hogy megszűnik az emberiség azon óriási szégyene, hogy mig milliók állati öntudatlanságban vannak, mig az aránytalanul nagy néptömegnek nyomorban kell tengődnie, a gondolkodó fők s a kényelemben élők oly kevesen vannak. S ha e viszony enyhülni fog, akkor, csak akkor jön el a földi paradicsom. De ezen irányt többé visszatartóztatnunk lehetetlen. Nem egyesek idézték azt elő, de a korszellem, azon korszellem, mely megszokta villám gyorsasággal közleni gondolatait, mely a sajtóban menhelyet talál eszméinek, a mely egyesületi után s a tudományban a legmerészebb eszmék kivitelétől sem retten vissza. A tekintély bálványszobrai hanyatló félben vannak s el is buknak, mert el kell bukniok. Az öntudatra kelt nép nem fog ismerni többé járszalagot. A hivatalos vallás helyébe az egyéni meggyőződés, a tudományos tekintély helyett a kutatás és bírálat jött; a művészi iskolák megszűnnek s kiki törekszik az eddigieknél magasztosabbat létesíteni; a társadalomban nem egy üres szó, hanem az alapos meggyőződés fog irányadó lenni s a democratia szép korát elért nép egykor önmaga fogja alkotni meg törvényeit is saját érdekei és belátása szerint. Hol van a philister, ki rettegne egy ily állapottól, a melyben vezető nélkül mindenkinek öntevékenységére van hagyva minden. És pedig hasztalan az ellen küzdeni. A megindult mozgalom lavinához hasonlóan, folytonosan növekszik s az ellene kifejtett gát csak rombolását nagyobbitja. S nincs is miért rettegnünk tőle. Ezen irány adta meg nekünk mindazt a nagyszerű felfedezési sajusitást, amelyért századunkra büszkék vagyunk, ezen irány okozta azt, hogy e kor — talán kevesebb hírneves férfiaival, mint a múlt századok — de a folytonosan szaporodó munkások hangyaszorgalma következtében a tudomány, a társadalom terén egy félszázad alatt többet haladtunk, mint az összes műveit emberiség az előtt két évezreden. S ha elismerjük is a Newtonok, Kantok lángeszét, sokkal többre kell becsülnünk a kétkedést, a kutatási vágyat, mely ezrek munkáját gyűjti egybe, ezrekét, akiknek működése egyenként csekélyebb azokénál, de együttvéve, messze túlhaladja őket. E kétkedést, e kutatásvágyat kell felkeltenünk a népben, hogy az végre megszabaduljon kiskorúságából s sorakozzék hozzánk, kik már ott vagyunk a működő tömeg helyett. Ezrek helyett milliók lesznek akkor, kik az emberiség előrehaladásán közreműködnek, s e milliók munkája—az eddigi eredménynyel öszszehasonlítva — képes leend rövid idő alatt csodákat alkotni. Ez az új irány, ez a jelenlegi világnézet idealizmusa. Rajongóknak nevezhetnek bennünket a régi mythologiai képek bálványimádói, — de ne feledjék, hogy a mi rajongásunknak tényleges alapja, tényleges eszközei vannak, mig az ő eszményeiket egyedül a phantasia költötte, egyedül ama kétes becsli bibliáknak s legendás könyveknek nevezett iratok regéi bizonyítják. S ha téves volna is a mi hitünk, e hit kutatásra lelkesít, e hit az emberiség előrehaladását, s nem pedig tespedését czélozza, s az ily dogma nemesebb, emberhez illőbb, mint az eredendő bűn s a túlvilági jutalom, és büntetés tana.Önmunkásság, öntudatos előre törekvés az, amit a materialismusnak keresztelt positiv irány akar. Ez irány az újabb kor szellemével egy s azért győzni is fog. György Aladár. — A magyar iparra is oly nagy fontossággal biró hadi fölszerelési enquête-bizottság mely a Skene-féle szerződést fogja átvizsgálni, tegnap Bécsben megkezdte tanácskozásait. Az ülés a hadügyminisztériumban tartatott. A bizottságnak több iratok adattak át tanulmányozás végett, úgymint: a Skene-féle consortiummal kötött szerződés és ennek pótczikkei, az 1872- diki árjegyzék stb. Miután ez okmányok tanulmányozása hosszabb időt fog igénybe venni, a jövő ülés máj. 3-dikára tűzetett ki. Wahrmann Mór a következő pontokba foglalta a bizottság feladatát: a) milyen befolyása van a Skene-féle szerződésnek nemzetgazdasági szempontból, nevezetesen a birodalom két felének iparára ? ; b) milyen befolyása van annak, a hadvezetés szempontjából, a hadsereg harczképességére, a hadsereg gyors és jó fölszerelésére békében s háborúban ?; milyen befolyása van a Skene-féle szerződésnek az állam pénzügyeire? Olcsóbb vagy költségesebb hadi fölszerelést biztosít ez, mint más rendszerek ?; d) mily előnyök vagy hátrányok nyomnak többet a mérlegben s szólnak a szerződés mellett vagy ellen? A hátrányok, melyek esetlegesen a szerződés ellen szólnak, olyanok-e, melyek más rendszerrel elháríthatók, vagy sem ? E négy pontban meg van határozva a bizottság összes feladata. Érdekkel várjuk a tárgyalásokat s még inkább joggal elvárjuk, hogy a magyar érdekek kellő figyelemben részesittessenek. Választási mozgalom. A kun szentmiklósi baloldali kör ápr. 21-iki közgyűlésén eddigi elnöke Magay Károly helyett közfelkiáltással Virágh Dénest választotta meg elnökül, alelnökökül pedig Tóthfalusy Józsefet és Tóth Ambrust. Jegyzők és a bizottmány megmaradtak. A hajdúnánási választókerületben Oláh Miklós szélsőbaloldali képviselőjelölt ellenében a nánási születésű debreczeni ügyvédet Molnár Györgyöt léptette fel a baloldal. Miskolcz városában újólag Mocsári Lajos és Kun János kérettek fel baloldali képviselő jelölteküt s megválasztatásuk az iparosok között történt jobboldali s Pestről kiindult agitatió daczára valószínű. Vas megye felső-eőri kerület vár.polgáraihoz következő felhívást intéztek alulírottak : Tisztelt polgártársak! A vas megyei baloldali kör folyó évi ápril hó 7-kén Szombathelyen tartott nagygyűlése elhatározta, sőt ki is mondta, hogy a közelgő követválasztáskor minden választókerületben baloldali követjelöltet is léptet fel, még oly kerületben is, hol az eddig nem volt. Elhatározta továbbá azt is, hogy minden választókerületben a baloldal a maga kebeléből két-három megbízott tagot küld ki elveit felvilágosítni, s ugyanezt illetőleg „Röpiratokat“ fog szétküldeni, melyből a baloldal elveit ki-ki világosan megtanulhatja. Elhatározta azt is, hogy minden választókerületben, hol még a baloldali kör megalakítva nincs, minél előbb megalakíttassék. Miután pedig tudják tisztelt polgártársaink, hogy a mi kerületünkben még a baloldali kör alakítva nincs, tehát alulírottak, mint baloldali bizalmi férfiak, nem várva be azt, míg a baloldali kör megalakítatik, felhívjuk baloldali tisztelt polgártársainkat, hogy a követjelöltség feletti megállapodás végett Felső- Körben 1. évi május 5-kén délelőtt 10 órakor tartandó értekezleten Ebenspanger Tóbiás vendéglőjében minél számosabban jelenjenek meg. Polgártársak! Az országgyűlés három évig terjedt ideje már lejárt és be is rekesztetett. Nagy reményt vártunk mi ezen országgyűléstől, vártuk mindnyájan, hogy a nép óhaját ki fogja elégetni, s íme most látjuk hogy mennyiben vagyunk kielégítve; most látjuk, hogy az ígéret csak ígéret maradt, nem valósult tetté. Beláthatják polgártársaink, hogy a jobboldal nem a nép boldogságát kereste, mert nem hogy a nép terhén könnyített volna, vagy a nép jólétének előrehaladásán működött volna, hanem igenis működött annak megszorításán, így, miután az ország nagy része ezt belátván, hogy a jobboldaltól semmi jót várni nem igen lehet, átáll a baloldalra, mert csak ettől várhatjuk „hazánk“ felvirágzását, és boldogabb jövőjét. Azért felkérjük polgártársainkat, hogy kik helyeslik pártunknak, azaz a baloldalnak megújítva kimondott alapelveit, egyebek mellett főként: akarják a nemzeti hadsereget, akarják a delegácziók megszüntetését, akarják pénzügyeink függetlenítését, akarják mind a szellemi, mind az anyagi téren, s jelesen az adókra és monopóliumokra vonatkozólag is a czélszerű reformokat, akarják ezek és általában szabadelvű intézkedések által hazánk integritásának megóvása mellett a haza bármely ajkú polgárainak kielégítését, stb. Akik ezeket akarják,tömörüljenek a baloldal zászlója alá, és azon igyekezzenek, hogy helységeikben minél több és nagyobb számú baloldali kört képezzenek, és maguk közül minden helységben egy két megbízott tagot kinevezzenek, kik velünk alulírottakkal az előforduló ügyekben érintkezésbe jöjjenek.