A Hon, 1872. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1872-05-01 / 101. szám

101 szám. X. évfolyam. Reggeli kiállás* Pest, 1872. Szerda, május 1. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz.földszint Előfizetési díj s Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.............................1 írt 86 kr. 3 hónapra............................ 6­­ 60 , 6 hónapra . . . . . . 11 B­é­t A p esti kiadás postai különkiadáséért felülfizetés havonkint . . . . 80 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj­­ 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Nyílttéri 6 hasábos petitsorért . . . 25 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás: „A H 0 N“ - dik évi folyamára. Előfizetési árak: Egész évre • • • A Fél évre • • 11 ft­­ kr. negyed évre . . 8 ft 80 kr. ■fcgg.-- Külön előfizetési iveket nem­ küldünk Baát. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasa ■»dnni melyek bérmentesítése tis írtig csak fi, 10 írton felül pedig tíz krba kerül, ás előfi­zetése és a „Hon kiadó-hivatala” czim alatt Pest, farencziek­ tere 7. az. alá küldendők. ▲ HON feladó-hivatala. PEST, APRIL 80. A pesti munkások pere. 1868. előtavaszán, tehát az alkotmá­nyos korszak teljes virágzásának indulta idejében történt, hogy a budapesti mun­kások egy nagy gyűlésre hivattak egybe az Üüllői-úti „Köztelekre.“ Sem az előtt, sem az után ennek termei és folyosói any­­nyira meg nem teltek, mint ez alkalom­mal, s még az utcza is tele volt látogatók­kal. Tízezer emberre becsülték az össze­gyűlt, tömeget akkor a lapok. E nagy­gyűlésen határozatba ment egy munkás-egylet megalakítása, mely elfo­gadván az „önsegély“ elvét, a Schul­­tze-Delitsch által proclamált tanok alapján „munkás-képző egylet,“ név alatt lett volna életbeléptetendő. Az „államsegély“ elvét követő és Lassale tanait valló töredék kisebbségben maradt, azon okból, mert az összegyűlt munkások nagyobb része nem úgy értel­mezte a democratia egyik alapelvét, az egyenlőséget, hogy az állam oly előjogo­kat biztosítson a nemzet egy osztályának, melyből másokat kizár. Az egylet a mondott név alatt megala­kult, a szegény munkások filléreiket ad­ták össze, helyiséget béreltek, abban ol­vasó­termet nyitottak, felolvasásokat tar­tottak, részint pénzen, részint nemeslelkű emberek jóvoltából könyvtárt állítottak, hírlapokat járattak, sőt az egylet idő foly­tán gyarapodván, tanítókat fogadtak, kik csekély dij mellett, sőt ingyen a munká­sokat írni, olvasni, rajzra, nyelvekre, tor­nászatra stb. oktatták. Sőt később egy ki­­sebbszerü fogyasztási egyletet is sikerült létesitniök s hírlapot adtak ki osztály­sor­sosaik oktatására. Ez az egylet önmagától támadt, min­den külsegély nélkül, a munkások ma­guk erejéből állították fel, a kor intő sza­vát követve. Nem járult ehhez más ember segítsége,­­ a kormány pedig, a szabad­elvű, a democrata irányt követő kormány pláne aggályos szemmel nézte ez egylet megalakulását, melynek tagjai között­­ egyet sem talált saját creaturái közül. Jel­szavuk volt: „Segits magadon s isten is megsegít,“ s bizonnyal e két segítségen kívül nem számolhattak másra. A mint az egylet gyarapodott, úgy vált lassan kint szükségessé az alapszabályok módosítása. A módosított alapszabályok fölterjesztettek megerősítés végett. Az egylet hetekig várta a ministérium jóvá­hagyó záradékát. Mind hiába. Hónapok múltak, s a megerősítés nem jött. A sür­gető föliratok eredmény nélkül maradtak. A legbuzgóbb, legjózanabb, legmunká­sabb tagok is kezdték elveszteni kedvü­ket, a kevésbé buzgók pedig beszüntették havi befizetéseiket s gyéren látogatták a gyűléseket, melyek annyira óvatos szí­nezetűek voltak, hogy azokon a politikai és vallási kérdések is ki voltak rekesztve a discussió köréből. Az egylet csak tengett ezután, hivatal­nokait, házbérét nem bírta fizetni, tagjai lassan kint elzüllöttek, szétmállott, még töredékét sem bírnám felfedezni többé. Így élt meg a kormány közönye egy szépen indult, életre való, tán mértéken is túl legális egyletet, melynek feladataiért volna a munkásokban egészséges köz­szellemet, munkakedvet ébreszteni, szel­lemi előmenetelüket gyámolítani, kézi ügyességüket fejleszteni, anyagilag támo­gatni, minden fölmerülő bajt engesztelé­­keny szellemben orvosolni s elejét venni annak, hogy a munkáskérdés Magyaror­szágon valaha oly acutus színezetet ölt­­hessen, mint azt más országokban tapasz­taljuk. De az államsegély elvét valló munká­sok sem nyugodtak. Kitűzték a zászlót s Ó­ Buda classicus földjén megrendült az ének: Lass’ alle Donner rollen, Lass’ alle Hunde­los, Lass’ alle Teufel grollen: Lassale ist doch grosz. S mintha csak egyet fordult volna a vi­lág,­­ ugyanaz a kormány, mely a segé­lyét igénybe venni nem akaró, pusztán humanistikus és mivel­ődési czélokra ala­kult munkás­képző egyletet elnyomta, egyszerre csak kezébe ragadta a vörös zászlót s fraternizálni kezdett a Lassale tanítványaival, segélyezte a másik egy­lettel szemben, sőt magas urak, miniszte­rek kegyelmesen le méltóztattak ereszkedni a kalapács és gyalu közkatonáihoz s ke­délyesen elkoczingattak velök. Akkor nyílt csak kerekre a szemünk ! Hiszen ez a kormány nem olyan reactio­­nárius irányú, mint eddig hittük, hiszen ezek valódi demokraták, szabadelvű, ra­­dicális emberek, nem csak azért, mert szó­ba mernek állni a szegény emberrel, ke­zet mernek szorítani a proletárokkal, a­nélkül hogy keztyűt húznának,­­ ha­nem azért is, hogy megjelenésükkel rá merik ütni a helyeslés bélyegét, egy olyan nagymérvű, minden izében szabad-­­­elvű és merész irányra, melynek czélja­­ gyökerestől reformálni az egész elvén­­hedt, elkorhadt társadalmat s bátor uj in­­stitutiókat állítani az igazságtalanokká lett régiek helyére a sociális és politikai té­ren egyaránt. Mert ez a programm foglaltatik ám a Lassale nevében, melyet az „általános munkásegylet“ zászlójára tűzött. Ezt az érintett kormányférfiak nagyon jól tud­hatták. Szívünkből örültünk e közeledésnek. Reményt nyertünk, hogy a kormány, kö­zelről ismerkedvén meg az uj tanokkal, nem fogja azokat oly feketéknek találni, mint a minőknek festik s hajlandó lesz sza­badelvű irányban több kezdeményezésre, gyökeresebb reformra, nagyobb conces­­siókra mint a minőkre mi képesnek hittük. Mi elvakultak ! nem gondoltuk meg, hogy e fraternizálás az országos válasz­tások idejére esett, s hogy az ó­budai ál­talános munkás egylet élén egy kormány fizetett embere áll. Csak akkor hültünk el, mikor a le­ereszkedő minister urak egyik nagymél­­tóságú kollegája így förmedt a Pozsony­ban nála tisztelgő munkás­küldöttségre. „A munkások dolgozzanak.“ Az ökör húzzon,­­ azért ökör. Ez az incidens nem bizonyíthatott egye­bet, mint, hogy a kormány jó­indulata a munkások iránt tetemesen megcsökkent. Ezután a munkások egész csendben működtek hosszú ideig. Csak egy jelenet­ben adtak magukról nagyobb életjelt. Gyűlést hirdettek a régi marhavásárra, s ott a szabad ég alatt impozáns tömeg­ben gyűltek össze vörös zászló alatt. Thaisz főkapitány úr olyan nagylelkű volt, hogy nem fogatta be azt a pár ezer embert, daczára a vörös zászlónak. S miféle veszedelmes dolgok történtek a láthatatlan vörös kisértet látható vörös jele alatt? Az, hogy tanácskoztak a pesti lakás­szükségről, mely a szegény munkásosz­tályt sújtja leginkább s egy petitiót fo­gadtak el, melyben a város fölkéretett, hogy jelöljön ki munkásházakra telket s járuljon némi pénzbeli segítséggel a mun­káslakók fölépítésére. Pest városa nem hogy államfelforgató tendentiát látott volna e kérelemben, ha­nem elismerte a kivonat jogosultságát, s készségesen megszavazta a telket, s azon­felül az építésre 10,000 irtot­t elvben. De azért az elvbeli nagylelkűségből még máig nem támadt egy kunyhó sem, a­hol a szegény munkás eső, fagy ellen meghúzhatná magát. Beütöttek a párisi vérnapok, a com­mune megbukott. Egyszer csak azt halljuk, hogy a mun­kásegylet tagjai közül 24-et elfogtak. Miért, miért nem? azt világosan senki sem tudta megmondani. Gyászolták a communet, s ez nagy bűn. Thaisz fő­kapitány úr koszorúja egy levéllel gazda­gabb lett. Hát ennyire jutott a barátság a kor­mány és munkások között? —gondoltuk magunkban. — No ugyan szépen va­gyunk ! De még akkor is azt hittük, hogy csak afféle alkotmányos tréfa az egész. Befog­ják, kieresztik, punctum. Befogtáák őket 1871. junius közepén s fogva tartották őket hónapokig. Csak a számtalan petitionak, hírlapi felszólalás­nak és országgyűlési interpellatioknak köszönhető, hogy egy részét szabadon bocsátották. A többi vizsgálati fogság­ban maradt a mai napig. Csaknem egy év. Most már a közvélemény előtt fekszik az egész „cause celebre,“ tüzetesen letár­gyalva, a vallomási jegyzőkönyvekkel, okmányokkal, vád és védbeszédekkel. A bírói határozat, vájjon az illetők felség­­árulási perbe fogandók-e vagy nem, hol­nap fog kihirdettetni. Nem akarunk e határozatnak praejudi­­cálni, azért tartózkodtunk egész e mai napig e tárgyhoz hozzászólani, s azért nem szólunk még ma sem. De a közvélemény e nyilvánosan letár­gyalt per feletti ítéletmondásra ki van híva, s mi, mint a közvélemény egyik orgánuma, koc­káztatni fogjuk vélemé­nyünket szinte. Előlegesen csak annyit, hogy ritka ember blamálta Magyarországot Európa előtt jobban, mint a nagyon tisztelt kir. főügyész úr. Tiszta szívünkből kivánunk neki e bokros érdeméért hosszú rend sza­lagot, és hosszú orrot. A viszontlátásig — holnap. Törs Kálmán. A „HON“ TÁRCZÁJA. Greguss Ágost a materialismusról. (Befejező közlemény.) Az eddigi futólagos jellemzésekből már fogal­mat alkothat magának az olvasó a felől, mi a valódi különbség az idealismus és materialismus között. Legyen szabad azon­ban a főbb pontokat még egyszer egymás mel­lett összeállítani. Az úgynevezett eszmények, mint szinte az anyag fogalma tisztán önkényszerűek s nemcsak igy egymás ellenébe állítva, de önmagokban is hamisak, a mennyiben mindkettő csak egye­sülve létezik, de külön egyik sem. Annyival hi­­básabb a fogalom, ha az anyagot mint a szel­lemnél valami alantabb állót fogjuk fel, a­mint ezt a materialismus teszi. De még e szempontból is jól meg kell különböztetnünk egymástól a dogmatical materialismust, a­mely fejtegetésünk szerint tisztán csak elméleti tan, melynek czélja kimutatni, hogy az úgynevezett szellem, szabad akarat, istenség s más hasonló fogalmak a tudo­mány körében nélkülözhetők, sőt veszedelmesek is, s továbbá az erkölcstani materialismust, a­mely csak is az anyagi élvezetben találja fel az ember czélját. Az első — a dogmaticai materia­lismus — valódi tudományos theoria s ítéletet e felett egyedül a komoly tudománynak van joga ejteni s az már eddig is mellette szavazott; az erkölcstani materialismus, a roszul használt ne­vén kívül semminemű összeköttetésben sem áll a dogmaticaival, sőt ez utóbbiból kivont erkölcsi következtetések a folytonos elöhaladás és töké­lesedés alapeszméivel merőben ellentétben álla­nak ezen tanokkal s minden valódi materialista határozottan s jogosan fogja kárhoztatni azon­­ alapjokban erkölcstelen nézeteket, amelyeket­­ ellenei az ő nevével kapcsoltak egybe nem rész­­­akaratból, de azon együgyü felfogásból, hogy a­­ valódi erény csak az ő általuk felállított szellemi lények kivése mellett maradhat fenn, s hogy a monismus által védett természettudományi igaz­ságok csak is az alacsonyabb fokú teremtmé­nyekre tartoznak, a­melyeknek törvényei mellett minden ideális törekvés megszűnik. Maradjunk egynéhány perczig ezen utolsó különbség vizsgálatánál. A szellemhívők e szerint az egyedüli idealis­ták volnának, míg a monismus mindenben csak­­ az anyaghoz, a reáléhoz ragaszkodik. Az erény­tanban megtámadtuk ezen különbségtételt s épen igy támadhatnánk meg azt a társadalom és művészet minden más köreiben is, s mégis be kell vallanunk, hogy e különbségtétel teljesen igaz. Hiszen a tapasztalat egészen a mellett szól. Vallásos és diplomatikai eszm­­nyék helyett mi a valódi életet tartjuk szem előtt, a tudományok bármely ágában az újabb irány követője az el­vek küzdelme ellenében hajlandó mindenkor a bírálatot és a tapasztalatot érvényesíteni; a böl­csészet az új kor fugalma mellett egészen más irányt vett s a positivumot kutatja; a művész az eszményi képek helyett a reális élet ezer meg ezer alakjában keresi ecsete és vésője tárgyait. Ez mind realismus, vagy ha úgy tetszik, materia­lismus , s mégis azért ki merné mondani, hogy a valódi idealismus már megszűnt? A szavak üres használata, az örökös rendszerbe vonás okozta azt, hogy e két fogalom is ellentétbe állíttatott, holott az idealismus és realizmus mindenkor megvolt s megmarad örökké, csak azon különb­ség fog fennállani közötték, a­melyet a gondol­kodó szellem fejlődési foka önkénytelenül meg­teremt. Fussuk végig a történelem száraz lapjait s minden sorában ott találjuk e két ellentétet azon árnyéklattal, a­melyet a gondolkodásmód fejlő­dése rakott reá. S e jellemző vonás korunkban a­­ férfias önelhatározás, míg a közelmúltban többé-­­ kevésbé csak az ábrándozás volt. Az idealismus­­nak úgynevezett virágkorában, gyermekes phan­­tazia képei uralkodtak a kedélyeken, a tekin­tély szava korlátolta az akaratot: ma az öntu­datra ébredő tömeg lerázza e bilincseket s ön­maga igyekszik megalkotni a tudományban úgy, mint a vallásban, művészetben és kültársadalmi életben léte feltételét. A szép álomból felébred­tünk a tett reggelére, a midőn küzdenünk és elő­­­re törnünk kell.­­ Ön munkásság által teremteni meg mindent: ez a nagy szó a jelen irány jelszava. A dogmati­kai phantasmák a túlvilágról, a szentháromság­ról, az eredendő bűnről, a­melyek ténylegességre kárhoztatták annyi századok szülötteit, férges gyümölcsként hullanak le e szó előtt, az úgy­nevezett bölcsészeti elvek, a­melyek domináltak eddig az egyes tudományokon, a tételes kutatás előtt háttérbe vonulnak; a művészetben nem egy tárgy dicsőítése, hanem az élet ezer meg ezer alakja lett felkarolva — s általában minde­nütt, hova az uj irány termékenyitőleg hatott, — a phantasia által alkotott ama egyetlen üres varázsfény helyett maga a valóság lett tündér fénybe állítva. — Egy pár csaló eszme helyett ezer meg ezer valódit nyertünk, ama megvetett, ördöginek tartott világ egyes részletei lettek felemelve, ideálisaivá, s a nép, a­mely évezredeken át hasztalan kereste boldog­ságát ama túlvilágban, itt a földön önmaga te­remti meg paradicsomát. S megteremti, meg kell, hogy teremtse, mert az új irány a kutatás­vágy felkeltése által erőt és lelkesedést ad. E nép tudni fogja, hogy gondolata, a melyet eddig vallásos és tudományos tekintélyek járma alá szorított, szabad s a szabad önálló kifejtés által sokkal több és magasztosabb eredményt fog lét­rehozni,e nép tudj­a,hogy alpolitikai és társadalmi békék, a­melyek eddig a jótékonyan atyáskodó,­­ gyámkodó hatalmak vontak reá, jogtalanok, s­­ hogy az erő a melyet a szabad democrat ország e halált hozó procrustesi egyenlősítés megszűn­tével kifejtett, mindennél nagyobb, fogalmat felülmúló teend. Ezen új irány, e versenyküzde­lem megtörte az előhaladás korlátoló privilégiu­mait s hosszas, de meggátolhatlan küzdelme ki fogja vívni azt is, hogy megszűnik az emberiség azon óriási szégyene, hogy mig milliók állati öntudatlanságban vannak, mig az aránytalanul nagy néptömegnek nyomorban kell tengődnie, a gondolkodó fők s a kényelemben élők oly keve­sen vannak. S ha e viszony enyhülni fog, akkor, csak akkor jön el a földi paradicsom. De ezen irányt többé visszatartóztatnunk le­hetetlen. Nem egyesek idézték azt elő, de a korszellem, azon korszellem, mely megszokta villám gyorsasággal közleni gondolatait, mely a sajtóban menhelyet talál eszméinek, a mely egyesületi után s a tudományban a legmerészebb eszmék kivitelétől sem retten vissza. A tekin­tély bálványszobrai hanyatló fél­ben vannak s el is buknak, m­er­t el k­e­ll b­u­k­n­i­o­k. Az öntudatra kelt nép nem fog ismerni többé járszalagot. A hivatalos vallás helyébe az egyéni meggyőződés, a tudományos tekintély helyett a kutatás és bírálat jött; a mű­vészi iskolák megszűnnek s kiki törekszik az eddigieknél magasztosabbat létesíteni; a társa­dalomban nem egy üres szó, hanem az alapos meggyőződés fog irányadó lenni s a democratia szép korát elért nép egykor önmaga fogja al­kotni meg törvényeit is saját érdekei és belátása szerint. Hol van a philister, ki rettegne egy ily álla­pottól, a melyben vezető nélkül mindenkinek öntevékenységére van hagyva minden. És pedig hasztalan az ellen küzdeni. A megindult mozga­lom lavinához hasonlóan, folytonosan növekszik s az ellene kifejtett gát csak rombolását nagyob­­bitja. S nincs is miért rettegnünk tőle. Ezen irány adta meg nekünk mindazt a nagyszerű felfedezési sajusitást, a­melyért századunkra büsz­kék vagyunk, ezen irány okozta azt, hogy e kor — talán kevesebb hírneves férfiaival, mint a múlt századok — de a folytonosan szaporodó munkások hangyaszorgalma következtében a tudomány, a társadalom terén egy félszá­zad alatt többet haladtunk, mint az összes műveit emberiség az előtt két évezreden. S ha elismerjük is a Newtonok, Kantok lángeszét, sokkal többre kell becsülnünk a kétkedést, a kutatási vágyat, mely ezrek munkáját gyűjti egybe, ezrekét, a­kiknek működése egyen­ként csekélyebb azokénál, de együttvéve, messze túlhaladja őket. E kétkedést, e kutatásvágyat kell felkeltenünk a népben, hogy az végre meg­szabaduljon kiskorúságából s sorakozzék hoz­zánk, kik már ott vagyunk a mű­ködő tömeg he­lyett. Ezrek helyett milliók lesznek akkor, kik az emberiség előrehaladásán közreműködnek, s e milliók munkája—az eddigi eredménynyel ösz­­szehasonlítva — képes leend rövid idő alatt cso­dákat alkotni. Ez az új irány, ez a jelenlegi világnézet idea­­lizmusa. Rajongóknak nevezhetnek bennünket a régi mythologiai képek bálványimádói, — de ne feledjék, hogy a mi rajongásunknak tényleges alapja, tényleges eszközei vannak, mig az ő esz­ményeiket egyedül a phantasia költötte, egye­dül ama kétes becsli bibliáknak s legendás köny­veknek nevezett iratok regéi bizonyítják. S ha téves volna is a mi hitünk, e hit kutatásra lelke­sít, e hit az emberiség előrehaladását, s nem pe­dig tespedését czélozza, s az ily dogma neme­sebb, emberhez illőbb, mint az eredendő bűn s a túlvilági jutalom, és büntetés tana.Önmunkásság, öntudatos előre törekvés az, a­mit a materialis­­musnak keresztelt positiv irány akar. Ez irány az újabb kor szellemével egy s azért győzni is fog. György Aladár. — A magyar iparr­a is oly nagy fontos­­sággal biró hadi fölszerelési enquête-bizottság mely a Skene-féle szerződést fogja átvizsgálni, tegnap Bécsben megkezdte tanácskozásait. Az ülés a hadügyminisztériumban tartatott. A bizott­ságnak több iratok adattak át tanulmányozás végett, úgymint: a Skene-féle consortiummal kötött szerződés és ennek pótczikkei, az 1872- diki árjegyzék stb. Miután ez okmányok tanul­mányozása hosszabb időt fog igénybe venni, a jövő ülés máj. 3-dikára tűzetett ki. Wahrmann Mór a következő pontokba foglalta a bizottság feladatát: a) milyen befo­lyása van a Skene-féle szerződésnek nemzet­­gazdasági szempontból, nevezetesen a biroda­lom két felének iparára ? ; b) milyen befolyása van annak, a hadvezetés szempontjából, a hadse­reg harczképességére, a hadsereg gyors és jó fölszerelésére békében s háborúban ?; milyen befolyása van a Skene-féle szerződésnek az á­l­­lam pénzügyeire? Olcsóbb vagy költ­ségesebb hadi fölszerelést biztosít ez, mint más rendszerek ?; d) mily előnyök vagy hátrányok nyomnak többet a mérlegben s szólnak a szerző­dés mellett vagy ellen? A hátrányok, me­lyek esetlegesen a szerződés ellen szólnak, olyanok-e, melyek más rendszerrel elháríthatók, vagy sem ? E négy pontban meg van határozva a bizott­ság összes feladata. Érdekkel várjuk a tárgya­lásokat s még inkább joggal elvárjuk, hogy a magyar érdekek kellő figyelemben részesittes­­senek. Választási mozgalom. A kun­ szent­miklósi baloldali kör ápr. 21-iki közgyűlésén eddigi elnöke Magay Károly helyett közfelkiáltással Virágh Dénest választotta meg elnökül, alelnökökül pedig Tóthfalusy Józsefet és Tóth Ambrust. Jegyzők és a bizottmány megmaradtak. A hajdú­nánási választókerületben Oláh Miklós szélső­baloldali képviselőjelölt elle­nében a nánási születésű debreczeni ügyvédet Molnár Györgyöt léptette fel a baloldal. Miskolcz városában újólag Mocsári La­jos és Kun János kérettek fel baloldali képvi­selő jelölteküt s megválasztatásuk az iparosok között történt jobboldali s Pestről kiindult agita­tió daczára valószínű. Vas megye felső-eőri kerület vár.­polgárai­hoz következő felhívást intéztek alulírottak : Tisztelt polgártársak! A vas megyei baloldali kör folyó évi ápril hó 7-kén Szombathelyen tartott nagy­gyűlése elha­tározta, sőt ki is mondta, hogy a közelgő követ­választáskor minden választó­kerületben balol­dali követjelöltet is léptet fel, még oly kerület­ben is, hol az eddig nem volt. Elhatározta továb­bá azt is, hogy minden választókerületben a bal­oldal a maga kebeléből két-három megbízott ta­got küld ki elveit felvilágosítni, s ugyan­ezt ille­tőleg „Röpiratokat“ fog szétküldeni, melyből a baloldal elveit ki-ki világosan megtanulhatja. Elhatározta azt is, hogy minden választókerü­letben, hol még a baloldali kör megalakítva nincs, minél előbb megalakíttassék. Miután pedig tudják tisztelt polgártársaink, hogy a mi kerületünkben még a baloldali kör alakítva nincs, tehát alulírottak, mint baloldali bizalmi férfiak, nem várva be azt, míg a balolda­li kör megalakítatik, felhívjuk baloldali tisztelt polgártársainkat, hogy a követjelöltség feletti megállapodás végett Felső- Körben 1. évi május 5-kén délelőtt 10 órakor tartandó értekezleten Ebenspanger Tóbiás vendéglőjé­ben minél számosabban jelenjenek meg. Polgártársak! Az országgyűlés három évig terjedt ideje már lejárt és be is rekesztetett. Nagy reményt vár­tunk mi ezen országgyűléstől, vártuk mindnyá­jan, hogy a nép óhaját ki fogja elégetni, s íme most látjuk hogy mennyiben vagyunk kielégítve; most látjuk, hogy az ígéret csak ígéret maradt, nem valósult tetté. Beláthatják polgártársaink, hogy a jobboldal nem a nép boldogságát kereste, mert nem hogy a nép terhén könnyített volna, vagy a nép jólétének előre­haladásán működött volna, hanem igenis működött annak megszorí­tásán, így, miután az ország nagy része ezt belát­ván, hogy a jobboldaltól semmi jót várni nem igen lehet, át­áll a baloldalra, mert csak ettől­­ várhatjuk „hazánk“ felvirágzását, és boldogabb jövőjét. Azért felkérjük polgártársainkat, hogy kik helyeslik pártunknak, azaz a baloldalnak megújítva kimondott alapelveit, egyebek mel­lett főként: akarják a nemzeti hadsereget, akar­ják a delegácziók megszüntetését, akarják pénz­ügyeink függetlenítését, akarják mind a szelle­mi, mind az anyagi téren, s jelesen az adókra és monopóliumokra vonatkozólag is a czélszerű reformokat, akarják ezek és általában szabad­elvű intézkedések által hazánk integritásának megóvása mellett a haza bármely ajkú polgárai­nak kielégítését, stb. A­kik ezeket akarják,­tömörüljenek a baloldal zászlója alá, és azon igyekezzenek, hogy hely­ségeikben minél több és nagyobb számú balol­dali kört képezzenek, és maguk közül minden helységben egy két megbízott tagot kinevezze­nek, kik velünk alulírottakkal az előforduló ügyekben érintkezésbe jöjjenek.

Next