A Hon, 1872. december (10. évfolyam, 278-301. szám)
1872-12-01 / 278. szám
278. szám. X. évfolyam. Kiadóhivatal: FerencneMert ?. %i tsidwint EltHulfolall|: Portán küldve, VKrífj all'll níif.ftrtft, ,rd*S reggeli M »«Sí teU-ii» »gy ti. -1 hónapra ...... ■. írt tor, 0 hAlittpf# . • . • , • 5 „ 60 „ ( hónapra . . . • • . H . — „ A. esti kiadó. postai kisfiukül Jápoér* felülüz.eté» havonkiot , . . . 10 ki Ai elöfisetés as 4» folytán convlea hófoApban megkezdheti!, f entiek bármely napjíu törteiik !», miodeskor a b& «2*8 napjitá! í. g .zi.it'atill. i«eggeli feladás. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZATI NAPT LAP. Vett, 1872. Vasárnap, dec. 1. MinHmt. Irodai Ferencziektere 7. szim. k Up tiellami ré«6t iD.tfl "(»V ki* UnAasf a markraitesig’has inteneade. iUnneaietlen lerólak csak Umert kccektíf«•(»ttatnak *1. — K4*iratok aaizi adatnak rínia HIRDETÉS JR K4 «■iatagj mint .IMieUadt a kiadó kira(farontritk taw 7. caam) küldendők Előfizetési felhívás. A Mahr« H“ 111 V u X -dik évi folyamon a. irth r (Evése évre . SS tt — kr ’4fel évre , . 1 1 ft — kr. Ne^yede0^« ?• • 8 ft SO k». IF* Külön előfizetési iveket um küldünk jstH SHifise*. ere a postai utalványokat kérjük ha*v stálni, melyek bérst krate litere as írtig smr t, 10 írton felül pedig tikrba kerül. Alx ulcS sst&efca ,Qn kiadó-hivatl!»® esim alatt Pwi t*rsK.revlekteT« 7. ss. alá küldendők, A HŐS vutalh. PEST, NOVEMBER 30 A válság. Az összes magyar minisztérium beadta lemondását, ez tény. Lemondását nem előzte meg semmi catastroph, semmi parlamenti crisis, vagy külbefolyás, egyszerűen le kelle mondania, mert nem tudja tovább vinni a dolgot. Micsoda dolgot? Hát azt az elég sokáig folytatott feladatot, miszerint egy ember, szavakban, elvekben, elméletben mindig azt rajzolja a világ elé, hogy Magyarország a reformokban előre halad, pénzügyileg gyarapszik, beligazgatásában rendezi magát, s aztán ugyanazon ember tényekben, valóságban ennek az ellenkezőjét mutatta fel. Ez tarthat addig, míg a saját pártjánál hitelre talál, de vége van ott, ahol a saját, pártja kezd az ellenkezőről meggyőződni. Most azután mi is elmondhatjuk, mint a francziák a múlt század végén, hogy a pénzügyi calamitásaink szabadítanak meg bennünket. De köszönjük mi az ilyen segítséget. Jobb szerettük volna, ha a calamitágainktól szabadultunk volna meg. Mi következik? Egy új minisztérium, amelynek az első szava, amit az országházban hallat: a jövő évre való ,indemnity“ kívánás; a második szava pedig a jövő évi nevezetes „deficit“ fedezésére való kölcsönkérés. Hogy ennek a hagyatéknak a számára nehéz örökösöket találni, azt elhiszszük. Hogy sem a Deákpárt, sem a conservativ párt nem kiséri ezt a gyászmenetet nevető arccal, az bizonyos. A sok heterogén elemből toborzott párt összetartott, s felfelé igyekezett akkor, amidőn az volt a kérdés, kinek kellenek a hivatalok, kinek kellenek a vasúti engedélyek? kinek kellenek a pénzintézetek? kinek kellenek jövedelmes szerződések az állammal? akkor összetartott az egész jobboldal. Oda csatlakozott a mindentudó kormány mellé liberalreformer és ó-conservativ, püspök és freymaurer főnök, badeni emigráns és honvédgenerális, író és kereskedő, szász, tót és bús magyar, hanem mikor az a kérdés , hogy kinek kell a „deficit ?“ ki akar szigorú gazdálkodást behozni a kormányzatba? ki akar, fáradságos utón, zilált pénzrendszerünk helyrehozásához gyökeresen hozzá fogni? kinek van bátorsága valahára igazat mondani a királynak s a még a királynál is jobban félt urnak, saját pártjának, sőt saját nemzetének is , akkor szétszalad mindenki s magára hagyja a zászlót. Soha magával feltehetlenebb pártot nem látott a világ mint most a Deákpárt. Egyedül a nagy név tekintélye tartja össze, s az ára az együtt maradásnak a meggyőződések alárendelése. Hanem ennek azután megvan a maga természetes büntetése. A meggyőződések alárendelése mellett egy uralkodó párt szolgáltathat igen jó közkatonákat, de nem szolgáltathat vezéreket, mert kormányozni (felelősséggel) senkinek sem lehet kedve, akár azon föltétel mellett, hogy ő rendelje alá meggyőződéseit a pártjának, akár azon tudat mellett, hogy a pártja csak meggyőződései alárendelésével követi őt—ameddig el nem hagyja. Nem lehet ránk nézve közönyös kérdés , hogy ki fog hát vezetni ? A mely férfiak eddig vezették a többség pártját, azoknak érdemükül el kell ismernünk azon tényt, hogy a parlamentáris kormányzatot ők létesíték az Ausztriával szövetségesült Magyarországon, de vádul terheli őket viszont, hogy az általuk inaugurált parlamenti közös biallon kedvéért, (nem akarom állítani, hogy saját fentartásuk érdekében is) a törvényhozás, közigazgatás, önkormányzat terén oly intézkedéseket tettek, a képviselő választásoknál oly erőszakos, igazságtalan eljárásnak adtak buzdítást, hogy az előttük kormányzott conservatív pártnak hazafias indulat, párttürelem, administrationális tapintat és gazdálkodás tekintetében átengedték a squipathiákat, közös rovásunkra. És ez nagy baj. Mert nagy kérdés, hogy várjon a conservativ párt, mely az átmeneti korszakban ezen tetszetős oldalait fordítá felénk; most, midőn a Deákpárt a kormányi hatalom biztosítására hozott törvényeket megalkotta, nem fogja a kormányra jutása eseténugyanazon hatalombiztosító eszközöket saját czéljai megközelítésére felopponálni ? Hiszen ha a Sennyey-Majláth-kormánynak virilis szavazatai, bírói bureaucratiája, bankárconsortiumai, hivatalos kortesei, subventionált lapjai lettek volna, de különösen, ha központi pártpénztára lett volna! Mindez most már megvan. S a franczia közmondás azt tartja, hogy az „étvágy evés közben jön meg.“ S a mi leginkább gondolkodóba, est a conservativ párt kormányra jutása esetében, az a reformkérdések bukásán kívül egy „ránk nézve“ még sokkal fontosabb ügy: a külpolitika. Nekünk az a külpolitika, amit az osztrák s magyar conservativ, feudális pártok követtek, semmi áron nem kell: még a legjobb belkormányzat árán sem. Nagy szerencsétlenség, hogy ide jutunk. Most már álljon mindenki résen, hogy több baj ne legyem miért, ha csak a conservativ párt és a leköszönt kormány közt lehetne választani — az nagy baj"lenne. — Jókai Mór, a JÓI“ TÁROZÓI*. A jövő század regénye. Kyolcz kötetben. Irta Jókai Mór. Első rész. Az örök harcz. Első kötet. (10. Folytatás.) Mennyit ér a király? Uralkodófőket szokott az a gondolat nyugtalanítani, hogy mennyit érhet a király, koronája nélkül ? Nagy Péter czár egy nap elment napszámba fát fűrészelni, keresett vele egy tallért, ezen vett egy sajtot, azt haza vitte Katalin czárnénak e szóval: „lásd, ha czár nem volnék iá, el tudnálak tartani.* — Hunyady Mátyás király egy nap a Hegyalján valamennyi, udvarához tartozó, főnemessel egyben, beállt szőlőkapásnak, ehez is értett; máskor meg álruhában eljárt igazságot tenni a nép közé, s jó bírónak tapasztaltatok — III. Napoleon Lajos a tanári pályán tüntette ki magát. — Nagy Fridrik harczi diadalai közepett azon megnyugtató érzést is megszerezte magának, hogy még mint versiró is meg tudna élni. (soványul: az igaz.) — Lajos bajor király szinművészi tehetségei felöl igyekezett magának meggyőződést szerezni. — Ő felségének II. Árpád királynak egyik őse gyakorlati vadász volt: csak zergét kétezer darabon felül ejtett el saját királyi kezével; — egy még korábbi őse pedig igen „jó gazda* volt, úgy hogy mikor egy veszélyes európai hadjárat végén közel volt hozzá, hogy országait, koronáit mind elveszítse, azzal vigasztalhatá magát: „még is én maradok akkor is Európában a leggazdagabb privatier, ami csakugyan a legokosabb hivatás. II. Árpád királynak ilyen apagdixing hajlama volt a festőművészet. Kora ifjúságában szenvedélye volt ez, s mind a müncheni, mind a pesti, már akkor európai hírű festői akadémiákon gyarapította tanulmányait. Különösen a tájképfestészet volt kedvence; a tájfestészetnek különböző iskolái vannak, közönséges halandó válogathat közöttük: egyik modor a „hangulati,* másik a „hatásos,* a harmadik a „realistikus,“ a negyedik egy k irályvn* tájképekben tünteti ki magát,az ötödik, az úgynevezett „szép vidékek* ábrázolásában különködiksö felségének az a fejedelmi gondolata támadt, hogy ő mind ezt a sokféle modort és iskolát tudná és akarná egygyé olvasztani. Miért ne ? ha annyiféle monarchiát sikerült egygyé alakítani, miért ne annyi festészeti iskolát is ? Csak arra nem tudott ő felsége rájönni, hogy van-e ehez igazi tehetsége ? És azt nehéz egy királynak megtudni. Ki meri őt megbírálni? Akármit alkot, az mind tökéletes, s ha másnap azt, amit tegnap alkotott, összerontja, az is tökéletes munka volt. Mindenki hízelkedik neki szemtül szembe. És amihez kezd, azt mind a legtökéletesebb siker koronázza ,és azt mondják neki. Ha egy kép, melyet ő festett, a világ elé kerül, egyhangúlag azt fogja róla mondani minden hírlap, minden udvaron az, hogy e mű szerzője egyesítette mindazt, ami Hildebrandth, Kalkranth, Markó, Achenbach és Ligeti ecsetében remek volt ! Hisz az már megtörtént egyszer ő felségével, hogy egy udvari ebéd alkalmával, melyen legmagasabb rokonai , legfőbb hivatalnokai voltak jelen, megfordított tányérjának fenekét a gyertya fölé tartva, befüstölte s azután egy fogpiszkálóval e füst alapba egy holdvilágos tájképet hevenyészett, — tréfából, unalomból. S egy hét múlva valamennyi képes újság tele volt az ő remekművének aqua tinta másolatával s értekezéseket írtak róla a legszakértőbb modorban, hogy a király mily kitűnő „fami” rajzoló, kit e gemeben a leghíresebb Gally mellé lehet tenni. Mikor ő felsége vadászköntösét felvette, egy ív kínai répapapirost pálóza-vékonyságban öszszegöngyölgetett, s annak üregét telédugta minden színű pastelle darabokkal. A midőn a király vadászatra indult, a fővadászmester egy Eugendre féle lőfegyvert szokott őfelségének pracsentálni. Ez a fegyver a fővadászmester által töltetett meg s két csőbül áll; az egyik csőben van busz töltény, miket egy gép ott egyenkint a másik cső lőkamarájába áttaszit, két lövés között csak két másodpercznyi időköz szükséges. A töltények durapyagát az úgynevezett „német fehérpor“ képezi, mely vér- lúgsavból, égenyzöldekből, és nádczuborból ké-t szül; nagyobb vezetővel bir, mint a fekete lőpor, s nehezebben lobban fel, minthogy azonban a vasat erősen rozsdásitja, a hozzá való fegyver csövének aranynyal kell burkolva lenni. Ezt a fegyvert miután a fővadászmester átadta ő felségének, egy hozzávaló bőrtokba helyezik; a tokot bezárják s a kulcsát átadják a királynak. E fegyver által a király fel van szabadítva — a puskatöltő személyzet (Hofbuchsenspanner) alkalmatlan közellététől. Az alatt, mig a királytól a fővadászmester eltávozott, hogy a fiondvari vadászt beküldje a fegyver átvételéért, a király belecsúsztatá a puska üres csövébe az épen beleülő papírgöngyöt a pasteldarabokkal, s azzal bezárta a tokot. A várhoz csatolt écurie udvarában már összegyűlve vártak a magas és legmagasabb vendégek őfelségére szeszélyes vadászöltözetekben. A főrendű vadászcsoport közepette fensége Henrik Zsigmond főherczeg magyarázá a szakértő fenségeknek és főméltóságoknak a „dingó kopók“ előnyeit. Ezek igen nevezetes állatok. Az angol rókakopók s az ausztráliai vad dingók keresztezéséből származott korcsok. Egyik különösségük az, hogy nemnélküliek. — Tehát kutya-összvérek. Jegyzé meg elmésen ő fensége VI. Napoleon Lajos, egy finom testalkata mozgékony ifjú, kinek dicső őséből már egyetlenegy vonása sincs. — Tökéletesen. És ennélfogva rendkívül közönyösek minden fajukbeli állat iránt. A másik tulajdonságuk az, hogy nem ugatnak. — És ez mire jó egy vadászkutyánál? szólt közbe Vilmos herczeg, a Welf trón aspiráns örököse, egy minden tekintetben hosszú uraság, ki ha a nagy állat az előtte szólott franczia praetendensnek cserébe adhatná, azt nagyon boldoggá tenné vele, a megközelített Napóleoni családi hasonlatosság szempontjából. Henrik Zsigmond főherczeg kész volt a magyarázattal. A vadászati szaktudományban akadémiai végzettséggel bir. — Ezek az előnyök majd mindjárt ki fognak tűnni a „gnu” vadászatnál. Méltóztatnak tudni fenségeitek, hogy amióta a budai erődítések elkészültek, az encevitebe eső nagy terjedelmű erdőségeket a kormány az országot acclimatizáló társulatnak adta által.Ez a többi között meghonosította itt az africai gnut.Ez a sajátszerű állat,mely a szarvast,a bivalyt és a lovat egyesíti magában, eddigelé csak lesből,vagy cserkészve volt vadászható. A hajtóvadászat nem sikerült ellene, mert amint a gnu meghallja az ebcsaholást,az egész csorda összeszalad, a fejét lefelé, a hátulját kifelé fordítja, s olyankor semmi kutya rá nem uszítható. A hosszú fehér lófarkáról azt hiszi a kutya, hogy lovat lát maga előtt s azt nem támadja meg. Ha pedig magányos gint léphet külön a vadászeb, az szemközt fordul vele; vakmerő, gonosz állat ; meg nem fut a helyéből, ott verekszik egy helyben az ebekkel, s megpiszkolja vadászkutyáinkat. Aztán van ennek az állatnak az egész kinézésében valami igéző, ami megrettenti a kutyákat. Barna, karcsú, paripának termett törzsekéhez, hajlékony nyakához, a vad tekintetű fekete bivaly fő, nyakán a fölfelé álló lósörény, félig fehér, félig fekete, széles homlokán fehér bozontos üstök, állkapetán hosszú fehér szakáll, s a rettenetes főn két erős, előhajló szarv, mely először lefelé görbül, azután egyenesen fölfelé. És ehez oly karcsú lábak, mint a szarvasé, hasított patával, és gyors mozdulatok,mint az ördögé. Valamennyi kutyafajtánk mind szégyent vall ellenében. Hanem végre kitalálták a megfelelő tromfot. Nézzék fenségek! ezt a gyönyörű állatot! (Itt ő fensége odahúzta magához örvénél fogva a dingókopót.) E perezben érkezett meg a király a vadásztársaság közé. Hódolattal nyitottak neki utat egész a nap bőséig, a nevezetesekig. Ő felsége Henrik Zsigmond a legmagasabb jelenlét által buzdítva, most már egész teljében kifejtette kynológiai ismereteit. — Van szerencsém felségednek megalázatosabban bemutatni a vadász tudomány legújabb vívmányát, a néma dingó-kopót, mely az eddig vadászbatlannak tartott gnunak képes lett a parolit megadni. Ez az állat mind azt egyesíti magában, ami egy vadászkutyánál tökéletesség. Arczvonásai hasonlítnak a tibeti doggehoz, hasított széles orra, lefityegő alsó ajkai s az a bizonyos ránéz, mely a szájtól a szemig húzódik, olyanforma tekintetet ad neki, mintha gúnyosan nevetne;mig az erős mellkas,a felálló hegyes szőrös fülek a dán molossra emlékeztetnek. — Karcsú lábainak minden inát megszámlálhatni a bőrön keresztül, s ha csak gyors lábai, éles tekintete, finom hallása után itélnék meg családi rokonságát, inkább agárnak kellene őt neveznünk ; de nemesi eriteriona épen a szaglásban rejlik; ebben túl tesz az angol pointeren, sőt a gát vérében is, melyhez egérszinti bozontos szőre oly meglepően hasonlít. De most következnek legaristocraticusabb kitűnőségei. Ez valóságos ivadéka az ősebnek, a mebbiának, mely csupa antochton szenvedélyből egy magára szokott vadászni ; nem éhségből, csak noble passióból vadászik nálánál erősebb davadakra is. Első lábain csak négy körme van s azok olyan élesek, mint a byénáé, melyhez fölálló sörénye is némileg hasonlatossá teszi; ámbár szemfogainak hiányzása az alsó állkapctából emlékeztet a nepáli bnansura. Hanem ami végre elvitathatlanná teszi az ereiben folyó dingó vért, amint a mexicói mondaná: „sangre azul*; ez először is az a sajátságos dingó bűz rajta, mely valami keverék a sakál és czibetmacska szagából, s másodszor, ez a veleszületett specificus gyűlölet, a többi kutyáktól rettegett gnu ellenében, melyet képes egymagában felvenni, meghajtani, vele megküzdeni és azt lefogni, egyetlen csalintás nélkül. A király oldala melletti minister, gróf Bodzay Titusz gyönyörteljes bámulattal hallgat, a fő Mai számunkhoz egy iv van csatolva . A miniszterválság holnap (vasárnap), vagy holnapután meg fog oldatni. Ez az általános vélemény. Ma délelőtt 11 órakor a jelenlegi kormány összes tagjai megjelentek a miniszterelnöki palotában s ott aláírták elbocsájtási kérvényüket, ami különben csak formalitás, mivel ő felsége a helyzetről Lónyay gr. részéről már előbb értesült. Lónyay gr. ugyanis tegnap Gödöllőn volt udvari ebéden s onnét csak késő este érkezett vissza. A kérvényt a miniszterelnök is aláírta s az ő visszavonulása — mint a „P. St.“ állítja — nagyon valószínű. A lemondási kérvényt a miniszterelnök után az összes miniszterek aláírták a jelen nem levő belügyminiszter és a horvát miniszter kivételével, akik ma délután jegyezték alá az okmányt. Mint jellemzőt említjük meg, hogy ma a képviselőházban aláírás forgott közkézen, melylyel a kormánypárt több tagja a Deákkör ülését szándékozott összehívni, hogy ott a párt Lónyay mellett tüntessen. Aláiró azonban nem jelentkezett elegendő számmal. Ő felsége holnap (vasárnap) délelőtt Budára érkezik s itt nyújtják át a miniszterek lemondási okmányukat. A legmagasabb elhatározást, szintén holnapra, vagy legkésőbb holnaputánra várják. A kormányelnökségre legtöbb chancea van Trefortnak, sőt Szlávy sem lehetetlen, kit a Deákpárt nagy része támogat s kitől az ellenzék rokonszervét sem lehet megtagadni. A képviselőház folyosóján jobboldali képviselők ma Wenkheim Béla bárót is süríten emlegették, mint a kire bízatnék az uj kormány alakítása. Hogy azonban Wenkheim kész volna-e a kabinetalakításra — arról nem hallottunk. Az új kormány tagjairól sok a hír, de mivel Miniszterválsági apróságok. Apróság, bagatell ! Mindössze egy minisztérium ! Azt temetjük. Mi az egy olyan országnak, melynek csak egyetlen egy pártjából is nem egy, de négy minisztériumot is ki lehet teremteni — Pulszky Ferencz szerint. Annyi nálunk a kapacitás. Hogyne volna tehát egy szőröstől bőröstől elvonulós minisztérium a Deákpártnak valóságos bliktri. Gombház, ha leszakad lesz más száz! Hanem amit a „Reform” mivel, az azután mégis csak emeletes gorombaság. Azt írja ugyanis, hogy annyi itt a miniszteri aspiráns, hogy a rórnai hydra minden levágott feje helyett nőtt kettő. De mortuis aut bene aut nihil. Azért Caesar fogadott fiainak, Caesar bukása felett nem illik azt mondani, hogy nyolcfejű sárkány volt. * Annyi igaz, hogy ilyen kevéssé szomorú temetés aligha volt még valaha az országban. A „circumdedefunt* mélabús gyászéneke egészen elvesztette szomorú jelegét, mégpedig a kórusnak épen azon cantálóinál, akikről esküt mertünk volna letenni, hogy a kormány bukására legalább is a szivök akad meg. Csak lassan a testtel, hát ha nem is halt meg egészen jól. Az meglehet, hogy a lornai hydra egyik nyaka még nincs jól lepörzsölve s egyszer csak előnő belőle egy az előbbinél még sokkal rettenetesebb — Lónyay. A „Pester Lloyd“ a természetnek ezt a csodás játékát hihetetlennek találja ugyan, de hát már más hihetetlen eset is megesett a nap alatt. Mert hát hálistennek most már a törököknél sem küldenek az elbocsátott minisztereknek selyemzsinórt, legfeljebb azt, amin a feraárnól a nagyúr pecsétje lóg. Azért hát váruk be a halottkém minden kétséget kizáró bizonyítványát, — ami pedig csak egy uj minisztérium kinevezése lehet. * Sajátságosnak tünhetett fel mindenki előtt, hogy Lónyay grófot tegnap, tehát elbocsáttatását megelőző nap, Gödöllőre hivták udvari ebédre, s ma már minszterelnöki címe megszaporodott egy ex-szel. Erre az ebédre vonatkozólag mondá egy pestvárosi leendő virilista: — So bat man ihn wollen abspeisen. Mi történik már most? az a kérdések kérdése. Lónyay egy ízben kifejezte azt a forró óhajtását, hogy mennyire szeretne őrhyczyvel egy párton ülni. Most ennek az óhajtásának semmi sem áll útjában. Lehet oppositió, ha akar. Hát a ministerelnök ki lesz? Gorove, Festetics, Szlávy, Sennyey ? na persze ! Az „Ung, Lloyd” mai száma már ajánlgatja a maga jelöltjét — Paczolayban. Ha Paczolay lesz a ministerelnök, ami kérem, nem is oly lehetetlen: egy üdvös reformra mindenesetre el lehetünk készülve. Ha valaki, hát Paczolay törüli el legbizonyosabban az acciset és a fogyasztási adó minden nemeit.* Ha a volt kormány működését valaki röviden és híven akarná jellemezni, azt aligha tehetné találóbban, mintha azt mondaná, amit ma egy függetlenség gyanújában álló deákpárti képviselő mondott: „Akármit beszéljenek is, az tagadhatatlan, hogy a Lónyay kormány az országnak igen kosát használt — lelépésével.* Törs Kálmán, úgyis a megoldás küszöbén állunk — ezúttal nem jegyezzük fel e — combinatiókat. Egy kötelezvény érdekes története. Venio ad longissimi viri fratrem. Wodianer Béla báró úrról van szó, aki nevezetes ember először arról, hogy Magyarország virilisei között ép oly előkelő, mint kapacitásai között felette igénytelen helyet foglal; másodszor arról, hogy az országgyűlésen aggodalmasan óvakodik elárulni tudományát; harmadszor arról, hogy neki van az egész házban a leghosszabb testvére, és negyedszer arról, hogy a választási vesztegetéseket aligha űzték valahol szemtelenebből, mint ahol ő volt felléptetve. A kis Tolna megyéből, melyet területe kicsiny voltáért bőségesen kárpótolt a gondviselés természeti szépségekben s népének és vezéreinek józanon és szabadon gondolkozó szellemében, tehát e megyéből veszünk egy levelet, melynek valóságához kétség nem fér s mely, hála istennek, bizonyára unicumot képező ezudai dolgokról értesít. Hiszszük, hogy ez az eset nem marad megemlítetlenül az országgyűlésen sem, annál kevésbé, mert sokkal szembeötlőbb még annál is, amit Győrffyi Gyula tegnapi interpellációjában fölemlített. Tudjuk, hogy b. Wodianer Béla, daczára a páratlan nyíltsággal folytatott vesztegetésnek, Lztkő Géza ellenében dicsőségesen megbukott. Sok érdekes episód maradt fenn ez alkalomból a nép hangulatáról; egyike a legkiválóbbnak az, hogy a görgői nép, midőn már megitta Wodiáner borát, melyet ez barátságból, a világért sem vesztegetési szándékból gördittetett hozzájok, felszedve a falu apraját nagyját, megálltak a nemes báró ablaka alatt s ott elkezdtek dalolni a következő kissé ugyan goromba, de a nép erkölcsisége ellen elkövetett merénylet által legalább némileg mégis menthető s más kortes daloknál semmivel sem durvább nótát. Meg azt mondja Wodiáner, a . . . . Hogy a magyar pénzért, borért eladó. Nem magyar az, rongy ezudar az ebanyja, Ki a lelkét pénzért, borért eladja. Ilyen volt a néphangulat, melynek következtében a Krézus Tornában megbukott. Csakhogy e bukásnak még utófájdalmai is lettek s ezekről tesz jelentést a hozzánk beküldött levél. Az eset a következő: Simon Pál és Porubán Dániel almási lakosok, hirét hallván, hogy milyen jó kerete van a voksnak a jobboldalon, meg szerettek volna személyesen is győződni, hogy igaz-e, amit az emberek beszélnek? De aztán meg gondoltak arra is, hogy hátha az a pénz olyan helyre kerül , ahol aztán csakugyan okozhat veszedelmet: elhatározták tehát, hogy elejét veszik a bajnak s cselfogással akadályozzák meg a vesztegetést. Sikerült megnyerniök a jobboldali fökortesek bizalmát, kik a levél szerint a járásbiróból és más kir. tisztviselőkből állottak, s a járásbiró úr közbejöttével Rubinstein Pál almási fökortestől mintegy 12 általuk előállított szavazó részére is 50—*60 ftot vettek fel.