A Hon, 1873. február (11. évfolyam, 26-49. szám)

1873-02-01 / 26. szám

26. szám. XI. évfolyam. Reggel kiadás. Buda-Pest, 1873. Szombat, febr. 1. nil. J­mm­i Kiadóhivatal s Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij s Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra...................................2 frt —­kr. 8 hónapra...................................6 B __ 6 hónapra.................................12 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerk­esztési iroda : Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let 1. emelet A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ba­rátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felh­m­­is Xl­dik’évi folyamára. rsi árak: . . 12 frt 6 „ §35?“ Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfize­tésre a postai utalványokat kérjük használni, me­lyek bérmentesítve tíz írtig csak 6, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Hon ki­­adóhivatala“ czim alatt Pest, Ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. A »HON« kiadóhivatala, Buda-Pest, január 31. Egy nagy kérdés. (1.) Egész Európában nagy mozgalom van az egyház és állam közti viszony sza­bályozásában. Ha nem térünk is vissza a mozgalom kiindulási pontjára, mely a franczia­ nemzetgyűlés 1789-iki határoza­tára vihető vissza, ha nem is tekintjük Cavour jelszavának: „szabadegyház, sza­bad államban“ — irodalmi, társadalmi és törvényhozási hatására és eddig kivi­vott eredményeire; már csak 1869 óta is nagyon sok oly esemény merült fel Euró­pa különböző államaiban, melyek fénye­sen bizonyítják, hogy nem helyi vagy nemzeti kezdeményezések, érdekek képe­zik e mozgalom tényezőit, hanem oly esz­mék, sőt állami és társadalmi szüksé­gek, melyek ép úgy előállanak követelé­seikkel Izlandban,kint,Olaszországban, Né­metországban, Svájczban úgy, mint Belgi­umban vagy hazánkban. Kettős irány vehető e mozgalomban észre: egyik az államot az egyháztól csak úgy választja el, hogy tisztázza, megszabja azon viszonyt, melyben anyagilag és jogilag az egyház az állammal összeköttetésben marad, te­hát inkább a hatáskörök szabályozásáról, az ügyek különválasztásáról, mint elvá­lasztásról lehet itt beszélni, így Gladstone 1869-ki­­­ egyházi tör­vénye, mely évjáradékot biztosít a pap­ságnak — anyagilag,és még inkább a legújabb német törvények, melyek a pap­ság fegyelmezését, egyházi működésének ellenőrzését, polgári törvényszék alá vo­nását, valamint azon törvényjavaslatok, melyek még a papi nevelésre is kiterjed­nek, azt is állami intézetekre és ellenőr­zésre bízzák —jogilag nem mondhatók az egyház és állam elválasztásának, mert főleg az utóbbiban két­­testület össze­köttetései még szaporodtak, hanem a köz­tük levő viszony szabályozásának. És míg Gladstone törvénye legalább előkészíti az egyház és állam elválasztá­sát , addig a német irány inkább csak az egyháznak szoros állami ellenőrzés alá vonására vezet. A másik irány­­az, mely Cavour jel­szavának inkább igyekszik eleget tenni és ez Belgiumban már régen, Olaszország­ban pedig most igyekszik utat törni ma­gának. De Belgium szerencsétlen tapasz­talata, t. i. az, hogy a szabadelvű jelszó valósítása, az egyház és állam elválasztá­sa, a népet és egy alkotmányos országban a törvényhozást, kormányt és minden ál­lami intézetet a papság befolyása alá jut­tatja még politikai és pénzügyi tekintetben is, megdöbbentő a szabadel­vűeket Európában és óvatosságra intő Olaszországot is. Hogy a szerzetek eltörlése, és a pap­ságnak, részben állami ellenőrzés alá jut­tatása ; hogy a német minták után indu­ló ellenőrzése az egyházi functióknak két­es lesz-e Olaszországot megmenteni azon nagy engedmény rész következmé­nyeitől, melyet Cavour jelszavának befo­lyása alatt az egyházi hatalmak adomá­nyozásának vagy ellenőrzésének kezéből való kiadása által tett: azon nagyon ké­telkednek maguk az olaszok is. És az újabb szerzetesi törvényen már meglát­szik ez aggodalomnak nyoma, sőt Német­ország példája úgy látszik más irányban is hatással lesz Olaszországra. Ugyancsak Németország példáját követi Svájcz leg­több canton­a is. De hát helyes úton van e Német­ország ? Németország újabb törvényhozási mű­ködését nagy mérvben szenteli az állam és egyház közti viszony szabályozásának. A szószékkel való visszaélés,és minden ál­lamellenes tett vagy nyilatkozat kemé­nyen büntetve van; most pedig a papi szmináriumok eltörlését, illetőleg p­a­p­pá képesíthető hatáskörének megsemmisíté­sét fogják keresztül vinni. Pap csak az lehet, ki állami egyetemen végez, ki ellen a kormánynak kifogása nincs. Hol van itt a felekezeti autonómia, hol az állam és egyház elválasztása ? Hisz ez inkább államegyházzá tesz minden felekeze­­tet. Ez ugyan contradictio in adjecto. De az ellenmondás a tényben és nem a kifejezésben van. íme Európa mily különböző példákat és tapasztalatokat ad nekünk. Kövessük-e Belgium példáját, hogy külön választva, teljesen az államot és egyházat, a népet, a politikát, a nevelést az ultramontanizmus hatalmába a­duk ? Vagy kövessük-e Németországot? Tönkre tegyük a felekezetek autonó­miáját, egyetemeinken felekezeti kathed­­rákat állítsunk-e fel, csak azért, hogy a papi seminariumok ultramontan papokat ne neveljenek; az állam ellenőrkö­dését kiterjeszszük-e a kathedrákra, a pásztor levelekre — azért, hogy törvé­nyeink ellen a papság össze ne esküdjék? Mindezek nehéz kérdések. De hely­zetünkben megkönnyíti az arany­közép u­tó­feji találását az állam és egyház eddigi fejlődésének történelmi múltja, népünk józan esze és az állam előnyei a nevelés­ügyben. Meg az, hogy nálunk a felekezeti ultramontanizmus egy kissé elkésett dolog. Éhez kell még az egyházi javak jogi viszonyainak tisztázá­sa, a polgári házasság kötelező érvényé­nek kimondása; közép­iskoláink és egye­temeink tisztán tudományos, czélszerű re­formja; végül az egyház, és állam közti viszonynak a történelmi múlt alkot­mányos és szabadelvű, de óvatos fejlesztése által való megoldása. De ez intézkedéseknek párhuza­mosan kell fejlődniük, mert akkor védve lesz egyfelől az alkotmányosság és szabadelvűség, és másfelől, az állam érdekeinek egyensúlya, melyet nékünk józan esze tart fenn. Ezt az egyensúlyt és a nép jó­zan felvilágosodottságát nem szabad meg-­­ rontani sem egyoldalú intéz-­­ kedésekkel, sem részrehajló habozással. 1 . „HON“ T&BCZ&IA. Egy szó a bucsujárásról 350 év előtt. (Erasmus Roterodamus.) Páriában közelebb meg fognak jelenni Rote­­rodami Erasmusnak, a reformatio e nagy írójá­nak, a papuralom, és népbutitás e hatalmas os­­torozójának művei franczia fordításban. Lehetetlen ez alkalmat meg nem ragadnunk, hogy „Colloquia familiaria“ czimű munkájából, mely 1524-ben jelent meg először Basel­ben, apró tizenhatodrész kiadásban, mutatványt ne közöl­jünk. Legalább megtanulhatják belőle azok, a­kik ma, negyedfélszáz év múlva se vonakodná­nak a sajtószabadságot megszorítani, a mi volt a gondolat és szólásszabadság már akkor is, mi­kor a korszellem még az emberi lelket is lán­­czon vélte tarthatni. Az üldözés ezer meg ezer nemével szemben, az élet és vagyon folytonos koc­káztatásával, ki mertek a szabad eszme ál­tal átszellemült emberek mondani és leírni olya­nokat és úgy, a­miket és a mint ha most a sza­badság és felvilágosodottság korszakában a ma­gunk nevében kimondanánk, az atyailag gon­doskodó hatalom aligha­nem tenné reánk kezét. Azért legyen tehát saját bőrünk érdekében elő­re bejelentve, hogy az alább következő párbe­szédet Erasmus írta 1519-ben, a­mit ha ki nem jelentenénk, joggal hihetné bárki is, hogy az a jelenkor valamely legjelesebb írójának tollából ered, oly modern az abban nyilatkozó szabadel­vűség oly élezés és találó s a középkori nehéz­kességtől annyira ment nyelvezete s oly élénk gondolatmenete. A classicus tömörség és a modern könnyed­ségnek valódi mintaképe az, még akkor is, ha nem méltatjuk is tartalmát. Pedig a fősuly épen abban van. Peregrinatio Religionis ergo. Menedemus, Ogygius. (Töredék.) Menedemus. Nini, mi dolog ez ? Vájjon nem Ogygius szomszéd az, a­kit látok, s a­kit hat hónap óta senki se látott­? Azt beszélték felőle, hogy oda veszett. Ő az valóban, ha csak nem,­­ káprázik a szemem. Hozzá megyek s jó napot kívánok neki. Hozott isten Ogygius ! Ogygius. Jó napot neked is Menedemus. Menedemus. Honnan kerülsz elő ily szép egészséggel? Mert egy szomorú hír itt már azt terjesztette felőled, hogy átevezted Styx habjait. Ogygius. Hála legyen az istennek, oly jól éreztem magamat az alatt, mint ez előtt talán soha. Menedemus. Bár csak mindig megc­á­­folhatnád az efféle híreket. De mit jelent ez az ékesség rajtad ? Kagylók héjával, ón- és ólom­képekkel, szalmából font nyaklánczczal vagy felezsezomázva s karjaiétól kigyótojások füg­genek. Ogygius. Meglátogattam compostellai szent Jakabot s visszatérve a tengerraelléki szűz Máriát, melyet az angolok felette tisztelnek ; sőt leginkább ezt mentem meglátogatni. Mert már három esztendeje hogy nem láttam. Menedemus. Azt hiszem, csak úgy szó­rakozás kedvéért. O g y g i u­s. Dehogy, vallásosságból. Menedemus. Igen, képzelem, a görög irodalomból tanultad e vallásosságot. Ogygius. Nem anyja fogadalmat tett, hogy ha leánya élő fiút szül, én magam személyesen szent Jakabhoz fogok járulni s megköszönöm ne­ki a végtelen kegyet. Menedemus. Te csak a saját és az anyó­sod nevében mondtál a szentnek köszönetét. Ogygius. Dehogy, egész családom ne­vében. Menedemus. Engedj meg, de én azt hiszem, hogy családod nem kevésbé érezte volna magát jól, ha Szent Jakabot egészen üdvözöletten ha­gyod. De csakugyan, mit válaszolt köszöne­­tedre ? Ogygius. Semmit, de midőn az ajándékot eliba tettem, úgy tetszett, mintha mosolyogna, s fejét könnyedén fölemelné. S ugyanakkor reám akasztá ezt az üres kagylót. Menedemus. Mert szokott ő ezt adni és nem egyebet ? Ogygius. Mert a tenger ott van a szomszéd­­­­ságban, az pedig szolgáltat neki kagylót a meny­­­­nyit csak akar. Menedemus. Oh a derék szent! ki a terhes asszonyoknak szülni segít és a vendégeket istá­­polja. De micsoda uj neme az a fogadalomnak, melynek erejénél fogva valaki a­nélkül, hogy ő maga keresztül szalmát tenne, dologra kötelez másokat ? Ha te olyan forma fogadalmat tennél, hogy az esetben, ha valami dolgod jól üt ki, én egy héten csak kétszer reggeliztem, azt hiszed, én teljesíteném fogadalmadat ? Ogygius. Nem hiszem biz én, még ha te magad tettél volna is a saját nevedben ily foga­dalmat ; mer neked a szenteket nevetségessé ten­ni csak játék. Itt anyósomról volt szó s nekem engedelmeskedni kellett. Ismered az asszonyok szeszélyeit, aztán nekem magamnak is érde­kemben állt. Menedemus. S ha nem teljesítetted vol­na a fogadalmat, mi baj lett volna abból? Ogygius. A szent nem foghatott volna pörbe, az igaz; de később süket lehetett volna könyörgésemre s nem könyörögne értem, bajt okozhatott volna családomban. Hiszen ismered a fejedelmek szokását. Menedemus. Mondsza csak, hogy van ez a derék Jakab ? Ogygius. Bizony sokkal roszabbul mint máskor. Menedemus. S mi annak az oka? talán az öregség ? O g y g i­u­s. Oh te gúnyolódó! Hisz tudod, hogy a szentek soha sem öregszenek. De azok az új eszmék, a­mik a világon keresztül-kasul keringenek, azt okozzák, hogy sokkal keveseb­ben járulnak tiszteletére, mint azelőtt, s a­kik jönnek is, azok is csak tisztelgenek, de nem ajándékoznak semmit, azt mondván, hogy jobb, ha azt a pénzt a szegényeknek adják. Menedem us. Mily vallástalan hit ez! O g y g i u s. az a nagy apostol is, ki szokva volt, hogy drága kövektől és aranytól tündököl­jön, most puszta fából van s alig van egy fagy­­gyugyertyája. Menedemus. Ha igaz, a mit hallok, akkor aligha a többi szent i3 nem igy jár. Ogygius. De hiszen! Most már egy levél kering a nép között, melyet erről a dologról ma­ga a szűz Mária irt. Menedemus. Melyik Mária? Ogygius. A kőről nevezett szűz. Menedemus. A Raurakok nevezik igy,ha nem csalódom. Ogygius. Igen az. Menedemus. És kinek itt az a kőszűz? O­g­y­g­i­u­s. A czim benne van magában a levélben. M­e­n­e­d­e­m­u­s. S ki adta ki ? Ogygius. Nincs kétség, hogy egy angyal, ki azt megírva az alá a szószék alá tette, a hol az prédikál, a kihez czimezve volt. S nehogy csalást gyaníts alatta, megmutatom a levél saját­kezű aláírását. Menedemus. S megismered te annak az angyalnak a kezeírását, a ki a szent szűznek az iródiákja ? Ogygius. Már hogy ne ? Menedemus. S miről ismered meg? Ogygius. Olvastam a Beda-i sírfeliratot, a­mit maga az az angyal vésett; az írás formája tö­kéletesen ugyan­az. A szent Aegidiushoz írott le­vélkét is olvastam: azonos. Nem elegendő bizo­nyíték ez ? Menedemus. Szabad látnom azt a levelet? Ogygius Igen, ha megesküszöl, hogy nem szólsz senkinek. Menedemus. Oh, akár a kőnek beszélnél. Ogygius. Vannak ám kövek, a­mik arról híresek, hogy mindent dobra ütnek. M­e n e d e m u s. Beszélj hát egy némához, ha már a kőben nem bizol. Ogygius. Hát én majd felolvasom : te meg nyisd fel mind a két füledet. Menedemus. Már felnyitottam. Ogygiu­s. „Maria, mater Jesu Glaucoplu­­to S. D.“ „Tudd meg, hogy Luther nyomán vakmerően azt prédikálván, hogy a szentekhez könyörögni fölösleges, fejemre nagy és nevezetes terhet idéztél, mert azóta csaknem agyonnyomnak a halandók sok bűnös kívánságai. Most mind egyedül énhozzám fordulnak s én tőlem könyö­rögnek mindeneket,mintha az én fiam még most is, mint a­hogy faragják, és festik, ölben hor­dozott kis csecsemő volna, mintha­­ még most is anyja gyámsága alatt állana s nem merne visz­­szautasitani valamely kérést, attól való féltében, hogy ha visszautasítja, én meg majd az emlőt tagadom meg tőle, mikor szopni akar. S néha valóban olyanokat követelnek tőlem a szűztől, a­mit egy fiatal ember még egy börttönőtől is félve merne kérni, s a­mit én pirulnék papírra leírni. Néha egy kereskedő, a­ki nyerészkedésből Spa­nyolországba készül hajózni, ágyasa szemérmét bízza reám.Egy Istennek szentelt leány, ki hogy leplezze szökését,levetette a fátyolt,az én kezem­be teszi le jó hírnevét, melyet pedig ő maga el­veszteni siet. A vérfürdőbe induló istentelen katona így könyörög hozzám: „Oh, boldogságos szűz, jut­tass nekem bőséges zsákmányt!“ Egy hamis játékos rám kiált: „Szent szűz, segélj engem, nyereségem egy része a tie!.“ S ha a játék nem kedvezett neki eléggé, szidalmakkal illet engem és átkoz, hogy nem segítettem elő a vétkét. Hozzám könyörög, ki gyalázatos keresletnek , saját testét ajánlja fel: „Oh, adj nekem busás ke­ — A baloldali kör tegnap esti (jan. 31-ki) értekezletén, a pénzügyi bizottságnak a királyi udvartartásra, az országgyűlés közös államadóssági, vasúti stb. kölcsönökre, a horvát­­szlávén költségvetésre, Fiume az állami szám­­szék ő felsége személye körüli és a horvát mi­­nisterium költségeire vonatkozó előterjesztéseit­­tárgyalván, — ezeket némely megjegyzések mellett megszavazza, ellenben a miniszerelnök­­ség kiadásait sokalja s a rendelkezési alapot megtagadja. Ezeken kívül egy pár, kérvényekre vonatkozó indítványt tárgyal, jesen készen, de a társulat­­addig, míg elkészül, közlekedési közvetítőről gondoskodnék. Az ország határán túl a megnyitás már enge­délyezve van. Előadja ezután, hogy a várható átmeneti forgalom évenként 460,000 mázsa, a közlekedés Pestig, Lembergtől e pálya által 77 mértfölddel rövidül, Lembergtől Triestig 19 mértfölddel. Deák Ferencz vélemény­e szerint addig e kérdéshez nem lehet szólni, míg az adatok alapján a vasúti bizottság az ügyet át nem vizs­gálta. Addig függőben marad. Perczel Béla elnök hétfőn d. u. 6 órára értekezletre hívja össze a párt tagjait, hogy a­kinek a költségvetés részletes tárgyalására nézve észrevétele van, előadhassa. A magyar hitel és a N. fr. Presse. (M.) A magyar pénzügy majdnem állandó ro­vatot képez a „N. fr. Presserben. De ha az egyes közlemények tartalmát átnézzük, minde­­nikből csak az tűnik ki, hogy a N. Fr. Pr. lehe­tőleg discreditírozni igyekszik hazánk pénzügyeit a külföld előtt, így legutolsó számában is kifa­kad ellenünk és azt írja: „Ha Magyarországnak szemére vetik azt a külföldön, hogy kölcsönt kölcsönre halmoz, hogy egyetlen egy vasút sem épül az országban a­nélkül,hogy a magyar kincs­tár ellen követelések ne támasztatnának, s kivé­telt egyedül az alföldi vasút képez; hogy a­ sér­üe­gető perek már 50 millió frtot felülmúlnak, hogy a magy­­ormány a keleti vasútügyben tétlen marad; hogy szerződésről szerződésre ugrik, a­­ ma aláírtat holnap ignorálja, azon szándékkal,­­ hogy a holnap aláírandóval sem teend egyebet; hogy Ausztria-Magyarország a legfontosabb pénzügyi politikai kérdésekben két értelmű­ já­tékot űz, akkor a felelet minden esetre igen könnyű: osztrák irigység, osztrák rágalom. Ily kifogásokkal keveset fog a magyar sajtó a kor­mánynak s még kevesebbet az országnak hasz­­nálni. Azzal legfeljebb azon hatást érné el,hogy a miniszteri padokról tett nyilatkozatok, melyek még a traditionális fekete pontokat sem ismerik el, még bizalmatlanabbul fogadtatnának, s az osztrák sajtónak a valóságban lehetetlenné vol­na téve, a regenerálási processusban,melyre Ma­gyarországban állítólag törekesznek, segédke­zet nyújtani, mi ha Pesten csakugyan utat tör­ne magának a nemzetgazdasági kívánalmaknak igazi osztrá­k-m­agyar f­e­l­f­o­g­á­­s­a, mind­két országnak csak hasznára válnék.“ Ezekre vonatkozólag sok megjegyzésünk le­hetne. De itt egyszerűen csak constatáljuk, hogy az idézett sorok tendentiája sem más, mint az, hogy hitelünket a külföldön discreditirozza. Az elősorolt tények nagy túlzásokat foglalnak magukban; nem hihetjük és nem is lehet igaz, ho­gy a magyar kincstár ellen joggal 50 mil­lió­ért követelést támaszthatnának a vasútépí­tők. De feltéve, hogy ez igaz volna , hogy a­­többi tények is valók, kérdjük: ki a felelős mindezekért, ki az oka ama felsorolt tényeknek? Csekély részben talán a kormány, mert hiszen legfőbb felügyeleti jogánál fogva ama viszássá­­goknak elejét vehette volna. De főrészben min­den bizonynyal azok a hibások, kiknek érdekeit a „N. fr. Pr.“ szolgálja. Mert kik építik Magyar­­országon a vasutakat ? Nem-e azon bécsi bankár consortiumok, miknek ezreiből a N. Fr. Pr. a sajtó terén nagyhatalmi szerepet játszik ? S ki akadályozhatja meg azt, hogy e bankárok jog­talan követeléseket ne támaszszanak ? Becsüle­tes ember nem sokat perlekedik. Hogy 50 mil­liót perelnek a bécsi bankárok a magyar kincs­táron, az csak az ő kapzsiságukról tesz tanú­ságot. A viszonyainkat nem ismerő külföldi pénz­piaczot ily állításokkal ugyan kis időre tévútra vezetheti a N. Fr. Pr., de meg lehet győződve, hogy ha ez egyszer sikerült is neki, a külföld is át fog látni a Neue Fr. Presse szitáján s akkor le kell szállnia azon nagyhatalmi polctról, me­lyen ma még oly érdemetlenül ítél elevenek és holtak felett. A keleti vasutügyben eleget r­ápi­­rítottak már a lapok a N. Fr. Pr.-re. E miatt is inkább az ő patrónusának, az anglo banknak, mint a magyar kormánynak kell pirulnia; a magyar kormány is hibás ugyan, mert nem látta, nem akadályozta meg a rablást; de a főhibás az anglo bank, mert ez maga is rabolt. A­mi pedig a szerződéseket illeti, melyeket a magyar kormány elvetett, mielőtt azokat a tör­vényhozás elé hozta volna, ezeknek is meg van a maguk pikáns történetecskéjük. Ki ne emlé­keznék még a nagy vasúti szerződésre, melyet három minister aláirt és aztán még sem lett az eg­ész dologból semmi? E szerződés az, mely a N. fr. Pr. gravamenét képezi, mert az „Eisen­­bahn-Verl­ag N­ro 2, 3, 4.“ csak az ezen szer­ződésből megtartott foszlányokat képezi. Itt is ki volt a főhhibás ? Nem-e maguk azon bankár körök, melyek azt akarták, hogy a ma­gyar kormány adja kezükbe az egy nemzedéken át építendő összes vasutak engedélyét; nem-e a bécsi bankár körök, melyek azt akarták,hogy biztosítson a kormány számukra vasútépítési monopóliumot,melylyel ők ugyan tetszés szerint üzérkedhessenek,de reálisan lekötelezve még ne le­gyenek ? Hiszen ezen kívánság annyira ellen­kezett minden józan szerződési fogalmakkal, hogy becsületes szerződést fél, ha azt világosan átértette, — nem is gondolhatott arra, hogy egy szabad állam kormánya ilyen szerződésre rá­állhasson. — S ha a magyar kormány há­rom tagja azt mégis aláírta — ez csak arról tesz tanúságot — hogy a bécsi bankárok oly furfangosan szerkeszték a szerződést, miszerint a kormány nem is volt képes minden azon szer­ződésből származható bajokat azonnal felismer­ni. Nagyon természetes tehát, hogy midőn aztán a közvélemény hangos kifakadása a fenyegető bajt a kormánynyal tudata, az nem tehetett egyebet, mint hogy e szerződést visszavesse; s hogy abból tárcza­kérdést nem csinált, ez ismét kimenthető, mert hiszen a szerződés csak oly előleges tervezet volt, melynek keresztülvitelére csak akkor lehetett gondolni, ha az abban fog­lalt pontozatok egyáltalában szükségeseknek, czélszerűeknek és a méltányossággal összeegyez­­tethetőeknek találtattak volna. A kormány el is követett mindent, hogy a ma leontini szerző­dési tervből egy ily reális szerződést létre­hoz­hasson , de ha ezt sem a második sem a ké­ső­b­b­i tervezetekben nem sikerült elérnie, az ismét csak azt bizonyítja,hogy a bécsi bankárok határt nem ismerő kapzsisága ennek lehetőségét kormány számára nem hagyta meg. A kormány mindenesetre nagyot hibázott az­zal, hogy a nagy vasúti előleges szerződést meg­gondolatlanul s kellőleg át sem értve aláírta, de még nagyobbat hibázott volna, ha miután an­nak vészterhes voltát felismerte, ahhoz még kabinet­kérdés csinálása által makacsan ragasz­kodott volna. A bécsi bankár körök s azok,kik ama szerző­dést a kormánynyal aláíratták, azonban a kor­mánynál sokkal nagyobb hibát követtek el. Ők sem ismerték fel ugyan ama óriási méltatlansá­got egész horderejében, mely az állam rovására e szerződés pontozataiban foglaltatott. De ha azt ismerték s a minisztereket még­is a szerző­dés aláírására bírták, kétszerte súlyosabb a vád, mely ezért fejükre száll, mert oly vasúti politi­kára akarták a kormányt bírni, mely a­líg egy­felől számukra az érdem nélküli meggazdago­dásnak (zsákmányolásnak) ezerszeres módját . A Deákpárt értekezletén, mely ma d. u. 6 órakor tartatott, az elnök az ülést megnyitván előadta annak tárgyait : 1. Baja és Holdmezővásárhely városok tv.­­hatósággá emelése. 2. A közlekedési miniszter előterjesztése az első gácsországi vasútra vonat­kozólag : Zsedényi javaslat előterjesztését kéri a jövőben tv .-hatóságokká emelendő városok kö­rüli eljárást illetőleg. Deák Ferencz megjegyzi, hogy az ilynemű eljárást már szabályozza a községi törvény.Hód­­mezővásárhely eleget tett az ott megírt feltéte­leknek, a megye nem emelt szót ellene,a Károlyi családjogai érintetlenül maradnak, ennélfogva nem lát akadályt a törvényjavaslat elfogadá­sában. Nehrebetzky eláll a szótól, a­­ javaslat elfogadtatik. Tisza miniszer előre bocsátván az első gácsországi vasút építési nehézsége­it, melyekkel az építők a földcsúszás miatt küz­denek, valamint az alagút építési nehézségeket, és a munkának egy ideig a cholera miatti fennakadását e két ok miatt az engedé­lyokmányt módosító tvjavaslat pártolását ké­ri, mely szerint a megállapított vonal egy kis irány­változást szenvedne, a megnyitás pedig rögtön megen­gedtetnék, bár az alagút még nincs fel­

Next