A Hon, 1873. október (11. évfolyam, 225-251. szám)

1873-10-01 / 225. szám

225. szám, XI. évfolyam. If­­­iciá­lii­vat­­­al : Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es sti kiadás együtt: 3 hónapra.......................................6 frt —­kr. 6 hónapra..................................,12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó^első^napjától számittatik. I­ SB›% ?1­­7*) ‘ Reggeli kiadás.­ POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. /­ Budapest, 1873. Szerda, oct. Szerkesztési iroda . Barátok­ tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közben, a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezek m u­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba tere, Athenaeum-épület) küldendők. (Bar. Előfizetési felhívás A Xl-dik évi folyamára. Előfizetési árak . Félévre........................12 frt . Negyedévre .... 6 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre s postai utalvány­okat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig sak 5, 10 írton felül pedig 10 krba ke­rül. Az előfizeté­sek a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferenczies-tere 7. sz. alá küldendők. A „HON“ kiadóhivatala, Budapest, sept. 30. Az uj felosztás a királyhágón túl. A megyék kikerekítésére vonatkozó mun­kálatok a belügy­minisztériumban erélyesen folynak — ezt írja a kormány német félhi­vatalos közlönye. Sőt kóstolóul közli Erdély uj felosztását is. E kérdéssel szemben igen tartózkodók nem lehetünk , mert ha addig várunk, míg a kormány hivatalos alak­ban áll elő terveivel , akkor sem elég időnk, sem alkalmunk nem lesz hazánk egyik élet­kérdésének eldöntéséhez, bármi kis remény­nyel is az eredményre, hozzájárulni. Ezt azért tartjuk szükségesnek megjegyezni, mert jobboldali laptársaink rósz néven vették tő­lünk, hogy azon előleges hírek alapján is elitéltük a kormány tervét, melyek an­nak egyes alapelveit ismerteték. Minket az oly bírálat, mely csak erre a rászólásra szo­rítkozik és ellenvetéseinkre még csak nem is reflektál — vissza nem riaszt a további szi­gorú, de részreh­ajlatlan és tárgyilagos bírá­lattól , és ez alá vesszük most is azon elveket, melyeket a kormánynak vármegye-kerekítési terveiből a „Pester Lloyd“ útján újabban megtudtunk. E szerint a királyhágón túli rész „ közigazgatási kerület“ (már nem v­á­r­me­gy­e) lenne, mindenik körülbelül 150 négy­szög mértfölddel és 250 ezer lélekkel. Ha ez a kormány terve , kénytelenek vagyunk sze­rencsétlennek nevezni azt és pedig Erdély helyi viszonyai ösmerete mellett és a közigazgatás követelményeinek ép úgy, mint a történelmi fejlődésnek teljes tudatával. Is­mételten hangsúlyozzuk, a közigazgatási kike­­rekítésnek tekintettel kell lenni, főleg Erdély­ben, a közigazgatási szükség és képesség k­ül­­­ö­n­b­ö­z­ő fokozatára és ezen kívül úgy a nemzetiségi, és politikai viszonyokra, vala­mint a történelmi fejlődésre. Megvannak a közigazgatásnak, a nemzetiségnek a történel­mi fejlődésnek is a maga követelményei, me­lyeket egymással nem szembe állítani, de ki­egyeztetni kell, mert csak így lesz a reform­haladás és nem elégületlenség forrása, a köz­­igazgatás javulása és nem rosszabbulása. Már­pedig Erdély előttünk lévő felosz­tási terve, úgy látszik, nem felel meg ez igé­nyeknek. A­mi a közigazgatás igényeit és lehető­ségét illeti: annak mértéke Erdélyben más, mint az anyaországban, sőt ennek egyes részeiben is nagyon eltérő — a geográfiai fek­vés és ethnográfiai viszonyok szerint, így pl. határozottan ki lehet mondani, hogy Erdélyben a terület és lakosság felosztása helytelen és közigazgatási hátr­amenés lesz, mert a mérték igen nagy. A királyhágónk túli rész sokkal kisebb fejlettségi­­állapotban van, mint az anyaország; ott sokkal több tenni­valójáén a közigazgatásnak, nemcsak a közigazgatási cselekvés terén, de főleg a tár­sadalmi buzdítás, nemzeti védelem és kulturális hatás tekintetében. Ha egy ember intéző és vezető gondjaira itt 150 négyszög terület lesz bízva, bizonyára meg fognak­­ maradni az „ázsiai állapotok“ — ha mind­járt az új „kreis-hauptman“-ok a legnagyobb tevékenységet fejtenék is ki. Népességre néz­ve : 250 ezer ember még nem oly sok, habár a királyhágón túl ez alig kivihető mérték és a területi nagysággal épen nem egyeztethető, mert nem képzelünk oly kikerekítést, mely­ben 150 négyszög mértföld és 250 ezer em­ber csak megközelítőleg is összeessék. Ennek bebizonyítására elő­veszem épen a kormány tervét. E szerint Belső-Szolnok és Doboka egy közigazgatási terület lesz. Tehát 244 ezer ember 101 négyszög mértföldön fog egy közigazgatási testté olvadni. A­ki ismeri e vi­déket, bátran elmondhatja, hogy még ez a terület is alig lesz egy ember által kezelhető, pedig a mérték épen nincs megtartva. Na­szód, Kővárvidék és Besztercze lesz a máso­dik kerület, ezek ki­tesznek 84 négyszög­­mértföldet és bírnak 130 ezer lakossal. De a terület fekvése sokkal nehezebbé teszi a közigazgatást, mint az előbbi területben. A harmadik kerületet képezi Kolozs és Torda­­megye, tehát együtt lesz (Kolozsvár lakossá­gának levonásával) 170 négyszög mértföld és 316 ezer ember. Ez valóságos közigazga­tási szörny lenne, terjedelménél és fekvésénél fogva, és ha ehez vesszük, hogy ennek Ko­lozsvár lesz a központja , tudni fogjuk, hogy a központ mily messzi esik a valódi központtól (geográfiailag) és mily messzi a határoktól. Négy kerület már az egyes megyék, il­letőle­g székek feldarabolásából lesz össze­csi­nálva, és így azok terjedelmét (egy ötödik kivételével) megmérni sem lehet. De jellem­zésül legyen elég annyit említenem, hogy a Székelyföld két részre lesz osztva: a felső része Udvarhelyszékkel önálló kerületet ké­pez , de alsó része Fogarasvidék egy részé­­vel és Brassóval, mint székhelylyel, fog egy kerületet képezni. Azt hisszük, hogy a nemzetiségi és közigazgatási érdekek ennyire kompromittálva egyikben sincsenek. Mert hogy a népes Székelyföld fele, az oláh Foga­rasvidék egy része, a népes szász Brassóval mily nehezen kezelhető lesz közigazgatásilag és mily lesz nemzetiségi szempontból, azt fejtegetni és magyarázni sem kell. Tudom, hogy politikai okokat lehet e mellett felhozni, de hogy mily ez el­té­vesztett, sőt c­élellenes ezen a téren és épen ilyen combinatioval politikai ered­ményekre törekedni, azt királyföldi viszo­nyaink és erdélyi vármegyéink tényleges állapota igen fényesen bizonyítja. Nem fel­­darabolás és felzavarás, hanem jó közigazgatás és jó törvények segítenek e bajon csak, már­pedig a tervezett felosztás ezt a czélt is le­hetetlenné teszi — geográfiai és fizikai ép úgy, mint nemzetiségi és ethnográfiai okok­nál fogva. Ezekre a nehézségekre rámuta­tunk, de bővebben fejtegetni azokat jónak nem tartjuk. Hogy felső Fehérmegye és Fogarasvi­dék megszűnik és máshova lesz beosztva, az ellen kifogásunk nem lenne, de a beosztásuk által keletkezett közigazgatási felosztás mér­tékét oly rosznak tartjuk, hogy az lehetet­lenné teszi a közigazgatás javulását, mert a nagy területi és népességi csoportosítás miatt nehezen kezelhetővé lesz és az ethnográfiai felzavarás miatt sok újabb akadálylyal küz­deni lesz kénytelenitve az. Lesz rész közigazgatás és sok, sok uj nemzetiségi kérdés. Ezt fogja megteremni az uj felosztási terv a királyhágón túl. H. S. — A hadsereg szolgálati sza­bályzata. Tegnapi vezérczikkünk birálatosan ismertette az uj katonaszolgálati szabályzat első ré­szét. Utánközöljük most a­­Pester Lloydsnak a második részről szóló értesülését, mely a belső szol­gálat viszonyairól szól. Itt először azon a laikusok előtt tán kisszerű­nek tetsző, lényegében azonban a katonai élet mé­lyéig ható újítás tűnik fel, az, hogy meghatároz­tatik a különbség az elöljárók (Vorgesetzte) s felebbvaló (Höhere)közt egyrészt,másrészt az alárendeltek s alai­­tasok (Untergebenen, és Niederen) között. Eddig ugyanis a magasabb rangú,vagy rangban egyenlők közt is a régibb kinevezésű elöljáró volt,vagyis mindig minden körülmények közt parancsolásra jogosult. Például a főhadnagy tartozott minden parancsnak, jött légyen az nem csak kapitányától, hanem nála régibb főhadnagytól, föltétlenül engedelmeskedni. Ez az ellenség előtt is nem egyszer adott zavarokra okot Ennek elkerülésére az új szabályzat következőket állapítja meg : Fölebbvaló az a tiszt, a kinek a má­siknál több h­argja van. Elöljáró pedig az, a­kinek a hatóságok arra jogot vagy utasítást adtak. Megszüntettetek ezután a büntetésnek szoká­sos »alázatos megköszönése«.A felfolyamodás a bün­tetések ellen a régiben maradt, vagyis csak a bün­tetés kiszenvedése után vehető foganatba. A büntetések szigorítvák, a humánus bánás­mód azo­nban erélyesen hangsúlyozva van. Új bün­tetésnemek a békába verés (hat órára) csapat­veze­tőtől lefelé, vagy a két óráig való megkötöztetés. E megkötöztetés úgy történik, hogy a büntetendőnek kezei hátán úgy tétetnek keresztbe, hogy tenyereik kifelé nézzenek, s mind kezeik, mind lábaik békába vezetnek. A békába verés úgy történik, hogy a jobB kéz a bal lábhoz bilincseltetik. Azt hiszi a »Lloyd« tudósítója, hogy a büntetések szigorítása megszün­teti a katonaság kihágásait. Úgy legyen. — A Pesti Naplóban olvassuk: „A volt határ­­őrvidéken a képv. választási mozgalmak mind na­gyobb arányokat öltenek, s hogy ott a dolog miként megy, arról fogalmat adhat a következő levél, me­lyet Idvarról sept. 25-ről vettünk . A képv.választási összeírás itt e napokban ment végbe. Az összeírás megkezdését a harangok konga­­tása és a mozsarak dörrenése hirdeté. Aztán dobszó­­­­val hirdették, hogy mindenki a község házába sies­sen. Meg is jelent ott mind: férfi, asszony, leány,­­ gyerek, még a szőllőpásztor is. Mikor a nép össze-­­ gyűlt, egy szentori hang azt kiáltá: »Nem kell nek­­­künk a magyar szabadság, hanem kell a szerb!“ S egy kortes „Péter kiáll“ egy irattal járt sorba, azt kiáltván, hogy „a ki magát ide alá nem írja, vagy ha aláírta, kilép, az legyen átkozott a szerb nép nevé­ben.“ S mert legtöbben nem tudtak írni, hát ő írta össze a jelen választókat — a „Zasztava-párt“ szá­mára. A hivatalos vál.­összeirás csak olyan mel­lékes dolog volt. Ilyen nálunk a képv. választási mozgalom. — A vármegyék kikerekitése a Király­hágón túli részekre nézve a belügyminisztériumban a „Peste Lloyd“ szerint már meg van állapítva. E szerint jövőre a Királyhágón túl 8 közigazgatási kerület lenne, egyenként körülbelül 150 négyszög­­mértfölddel és mintegy 250.000 lélek lakossággal.E 8 törvényhatóság következő módon alakíttatnék: 1. Belső Szolnok és Doboka, Deés vagy Szamosujvár­­ral, mint székhelylyel; 2. Naszód, Kővár és Beszter­­cze vidéke,székhely­e Besztercze; 3. Kolozs és Torda­­megyék,székhelye Kolozsvár; 4.Alsó Fehérm. a Felső- Fehérmegyéhez kebelezett részekkel Aranyosszék­kel, székhelye Nagy-Enyed; 5. a székelyföld felső része, székhely Udvarhely; 6. a székelyföld alsó része Fogaras vidéke egy részével és Brassóval mint székhelylyel; 7. a szebeni szék a körülötte fekvő szász székekkel és a Fogaras vidéke másik részével, székhely Nagyszeben; 8. Hunyad-Zarándmegyék és Szászvárosszék, székhely Déva. Ezen terv szerint tehát két mostani municipium tényleg megszűnnék létezni: Felső Fehérmegye és Fogaras vidéke, me­lyek a szó szoros értelmében­ szétoszlatnának, illető­leg más törvényhatóságokba kebeleztetnének. A többi eddigi municipiumok úgyszólván csak egyesít­­tetni fognak egymással, így például Kolozs és Torda, Belső Szolnok és Doboka megyék stb. és legfeljebb csak egyes kerületeket vesztenének el, melyek köz­­igazgatási tekintetekből más törvényhatóságokhoz lesznek csatolandók. E nyolcz erdélyi törvényható­sággal a belügyminiszter terve szerint egész Ma­gyarország, a polgárosított határőrvidéket hozzászá­mítva, 52 megyéből állana, a Királyhágón inneni részben tehát 9 megye fogna megszűnni mint önálló törvényhatóság. — Oroszlap vélemény. Az „Odess­­kij Vjestnik“ Ausztria és Magyarország helyzetéről és azoknak jövőjéről következőkép nyilatkozik :„Már rég ismeretes dolog, hogy nem létezik oly állam, melynek állapota és a belviszonyai oly akaszikus és szervezetlen volna, mint Ausztriáé. És van-e remény, hogy ebből kiszabaduljon? Alig­ha van, sőt inkább azt lehet erősíteni, hogy ezen dualistikus — kétfejű — birodalom az egység hiányánál fogva szenved; tehát azon alapgondolat és elv hiányában, mely nél­kül az emberi társadalom fenn nem tarthatja magát. Ily helyzetben a természeti törvények szerint kell, hogy egy ellensúly képződjék. Ez az önfentartási küzdelem törvénye. Ausztria és Magyarország ezen küzdelemben el vannak foglalva, azoknak kétfejű állapota, úgy az egyiket mint a másikat is egyfor­mán terheli. Ők csak egy tekintetben vannak egyet­értésben, azaz a kisebb nemzetek elnyomásában, hogy saját száraz gyökereiket az által táplálhassák. Ebben a tekintetben ők egymást támogatják is. De lehet-e ily egyetértés tartós ? Addig lehet, míg mind a két parasita azon fokig nem növekedik, hogy egy­mással szembe szállhasson. Európa jelen politikájá­nak ez a feladata, hogy ne engedje, miszerint ezen növekedés az említett fokot érje el. Annak ellenében a következő eszközöket legelőnyösebbeknek tartják: 1) az osztrák németeknek Germániával való egyesü­lése, és a szlávok, legalább a déli szlávok számára egy új birodalom felállítása, mely mellett a magya­rok is politikai önállósággal bírnának- 2) pedig az, hogy Ausztria foederalistikus szellemben alakíttassák át. Ezen bonyolódott kérdés, még inkább az által is össze van zavarva, hogy a haldokló Törökország Austro-Magyarország szomszédja : ott is vannak szerbek, bolgárok, románok. Ez az a baj, melyből a diplomatiának is nehéz magát kifacsarni: mivel száz elmélet, száz különféle terv van. De mindennél hatá­­rozatlanabb az osztrák-német párt és annak alter­egójának, azaz Magyarországnak politikája. A ma­gyarok már 3 feladatot végbevittek : a horvátokkal való kiegyezést, a határőrvidék polgárosítását és an­nak újjászervezését. A horvát kiegyezést illetőleg, az még nagyon kérdéses dolog, mivel a horvátoknak saját önkormányzatjuk nincsen. A szomszéd szerbek folytonosan izgatják őket, hogy ne elégedjenek meg azzal, a­mit kaptak, s íme, napról-napra látjuk, hogy az ellenzék növekedik. A szerbekkel még roszabban állanak, nem engedve, hogy azoknak egyházi ügyei úgy legyenek elintézve, a­mint azt a nemzeti párt mellett álló Stojkovics püspök kívánja. A határőr­­vidéki lakosság szintén ellenzéket képez, és oly kép­viselőket akar a magyar országgyűlésbe küldeni, a­kikről meg van győződve, hogy nemzeti pártiak. Úgy a magyarok, mint a németek is azon vannak, hogy a választások eredménye előnyükre üssön ki, és ebben a tekintetben az említett választások úgy a Cislajtháni, mint a magyarok politikájára nézve is nagy horderejű leend. Ezek után rövideden , a szlovének, csehek és a galicziai kis-oroszok magaviseletét elősorolva, a kis-oroszokkal és a szlovénekkel meg van elégedve, de annál kevésbé a csehekkel, a­kik nem tudnak már egyszer tökéletes egyetértésre jutni. Végtére Andrásy gróf a keletre vonatkozó politikájának fordulatát kiemelve, nem hiszi, hogy ennek valami eredménye volna. Hiszen Milán feje­delem Bécsben történt fényes fogadtatása, az csupán udvariasságból volt; a boszniaiakra vonatkozó rokon­­szenv csak szemfényvesztés, mely ellen a német lapok úgy is eleget írtak, kicsinyítve sőt tagadva is azon adatokat, melyeket a boszniaiak az emlékira­tukban elősoroltak. A „HON“ TÁRCZÁJA. Két történeti arczkép. Úgy hiszem, érdekelni fogja az olvasót, kivált pedig történetíróinkat, ha tudatom, hogy Kelemen Jenő barátunk szucsáki udvarában I. Wesselényi Miklós és neje Cserey Heléna olaj­festésű arcz — illetőleg mellképei — eredetiben vannak meg, mind­kettő élete virágzó korában levéve. Nem emlékszem, hogy e történeti emlékű arczképeket újabb időben valahol megjelenve láttam volna, tüzetes életirásukat sem láttam, csak b. Kemény Zsigmond mesteri váz­latát ismerem, mit Csengery Antal adott ki.*) Wesselényi ősi nagy nemzetsége, daliás jel­leme, kora társadalmi életére, s az 1790—92. és 1809. erdélyi országgyűléseken a tanácskozásokra gyakorlott kitűnő befolyása, mindenek felett pedig a kolozsvári nemzeti szinháznak állandó megalapítása által nemzeti műveltségünk árva ügyének tett nagy szolgálata, a nemzet jó véleményében oly magas és diszes helyre állította őt már életében, s a b. Ke­mény élet-és jellemvázlata oly szép helyet jelölt ki neki e század kezdetének politikai történetében, hogy *) Magyar szónokok és státusférfiak. Pest 1851. 87—112 11, azt gondolom, képes lapjaink szerkesztőinek köte­lessége a Kont és Toldy Miklós szabású valódi férfi képét és életrajzát a mai kor naponta inkább asszo­nyosodó és elpuhult, napernyős és stirmilis nemze­dékével megismertetni. Wesselényit ifjúságában így jellemzi Kemény. „Ő már fiatal kapitány korában magára vonta Gallicia egyik nagyobb városában a közfigyelmet; kellemes társalgási modorával vad szenvedélyeket, a szép és nemes iránti lelkesedéssel durvaságot, a XVIII. század bölcselő szellemivel aristocraticus gőgöt kötött össze, s jellemében úgy felolvasztotta az átmeneti korszak ellentéteit, hogy minden ismerősét a tisztelet és megbotránkozás, a szeretet és iszony ellenkező érzései által magához kötött, s ha ma általa megbántva érezte magát, holnap megint ragaszkodott hozzá, ki ma előítéletein csodálkozék, holnap belátá­sát bámulta ... Egyszer csak fejébe vette, hogy az odavaló kerületi kapitánynyal (Kreishauptmann), a kiről megtudta, hogy fodrászból lett, haját kiégettes­­se s beporoztassa .... Megtette, s a bizarr szeszély eredménye sok kedvetlenségek után nyugalomba menni kényszerülése volt .... Máskor az az ötlete támadt, hogy apácza hölgyet vegyen nőül. Elment Szebenbe s az ottani nőzárda védfalai közül elraga­dott egy növendéket, nőül vette .... E nő Cserey Heléna volt.........“ Sok szép följegyzést s kitünően jellemzőt olvas­tam e kiváló magyar hölgyről tudósoktól, touristák tollából; szépet s szépen ir róla Kazinczy is; de nem szebben, nem oly mély lélektani ismerettel s avval a­­ regi ~ ''ai lekötő bájjal, mint Wesselényi élet- és­­ jellem vázlatában Kemény. I Idézek némi részleteket. „Cserey Heléna­ az ártatlan zárdanövendék, a Wesselényi mellé égből rendelt őrangyal, igy kr­­e­mény, az a szeretet, türelem és szenvedés asszonya ! Ha Wesselényi Erdély évlapjain fénynyel van körül­sugározva, ah! e fény Cserey Heléna könyeiből ra­gyogott fel és a menekülés a vad szenvedélyek örvé­nyéből egy megsemmisített nőélet önáldozásainak árán jön eszközölve ... Más helyt meg a hajdani lovagkori férj élet­módját festve, igy ír róla. „Szilaj lovas patkója verte fel Zsibón a föld csendét, a vadászkürt messze harsogott az erdőben, vendégek tódultak össze barátkozni és egymással összetűzni, a vadá­szatokon fegyverzetien jártak-keltek a családok, elő­hozták a családi ágyukat, versenylö­vés, lovaglás, vívás volt rendezve nagy összeg fogadási díjakra, a lovak tajtékban úsztak, a vadászebek kifáradva ros­­kadtak össze a vadak üldözésében, a paloták kényes urfiai gyakran betegen vitettek a zsibói kastélyba, mig az egészségesek meggyujtott farakások mellett ozsonnáltak, vagy maguk is éjszakára haza szágul­dozva, a nagy terem hangzó falai közt lucullusi vacsorákat költöttek el, s midőn már a serlegek jókora sűrűn kézről-kézre jártak, a vér, a bor és indulat által izgattatók, gyakran oly erős elv­viták s éles vallási szóváltások támadtak, hogy ha ilyenkor­­ Heléna egy interim­et vagy egy westphaliai­­ békét nem hoz vala létre, legnagyobb anarchia fogja­­ a zsidói sziláján vigadók társaságát fenyegetni.......­ „Csak Heléna a néhiség költészeti képe, az áldozó szeretet és eltitkolt aggályok martaléka, járt mindig vidám és nyugodt arczczal a háborgó jelene­tek közt — egy virágszál a meghalt boldogság sír­jára ültetve, egy szent kereszt a tűzhányó hegy tete­jén, mely a vész óráiban a gondviselésre s az ég nyílt szemeire emlékeztet, oltárkép a szenvedélyek kereszt­­utain, melyet a művész keze azért létesített, hogy a mélyen­ csendes vonalak isten erejével visszadöb­bentse a vad indulatokat, s ha kitörnek, könnyekbe olvassza fel.........“ „Wesselényi imádta és rettegte nejét —­ mond tovább Kemény — hódolt szellemének s fölváltva kö­veté saját természetét. A düh és megbánás közt két egyenlő részre darabolta az életet. S ki tudná meg­mondani: szive volt-e nemesebb, vagy véralkata iszonyúbb ?.........« És a férfiúi ős­erő és az asszonyi paradicsomi ártat­lanság ellentétét oly praegnáns alakban mutató e két lény arczképe ott van most, a fenyvestől árnyalt csön­des kerti lakban, egy kis távolsággal egymás mellé helyezve Az erős izmosbarna férfi zo­n­treza mintha kiderülne, átható, sas tekintete­­. Aha megszelí­dülne karcsú, gyöngéd, ideálisan­ szép szőke, kék­­szemü Helénájának angyalszelid nézése által! Oly csöndes egymás mellett létek, mint két egymás mellé állított szent szobor, s mégis oly szóló,­­ oly beszédes, mintha nagy és szép időkből ránk­­ maradt iratos pergamendarab festett góthívásjegyeit olvasnék ! Keménynek látni kellett e képeket,"A raj­zainak élénkségét s az ő teremtő lángeszének a lé­lektani mély felfogást ezek ihletése alatt kellett nyernie. A képek festése megvásott, a keretet elbarní­­totta az idő, de mindkettő ma is egy sok regényessel vegyült nagy múltnak megragadó emléke. A ki e két arczot, mint két nemes és hü magyar lélek lát­ható földi alakját tekinti, szivét édes hazafiui érzé­sek melege hatja át, lelkében a hazai történet sok kedves képei támadnak fel, s áldást mondván azok emlékére, kik e hazának hű fia és leánya voltak, a hazaszeretet megdicsőített erényét a mai és követ­kező nemzedékek szívébe mintegy átplántálja. Cserey Heléna ké­pe valódi görög helenai szép­séget mutat, megérdemli, hogy szépirodalmi és ké­pes lapjaink­at a magyar hölgyvilággal megis­mertessék. Kelemen barátunk nagyhírű barátjától, II. Wesselényitől emlékül kapta e képeket, drága erek­­lyeként tiszteletben tartva híven őrzi s halála után az erdélyi múzeumnak fogja hagyni, hogy akik a hazát oly igen szerették, a hazai tudomány csarno­kában is leljék meg érdemlett halhatatlanságukat. Jakab Elek. — A »6 o 1 o s« közli a cseh és szlovén lapok részakaratú czikkeit a horvát-magyar kiegye­­­zésről, s kiemelve a»Slovenski Národ« abbeli állítását, hogy a magyarok álnok politikát követnek, s kedvező alkalommal megcsalni fogják a horvá­­tokat, a kérdésben forgó tárgyra vonatkozólag így nyilatkozik: magától értetik, hogy ily politika foly­tán a magyar államférfiak a szerb fejedelemségben is mindenkit, ki reájuk ügyel, arról meggyőzni igye­keznek, hogy Szerbiának érdekében áll a magya­rokkal való szoros szövetsége. Ezen tant hirdeti a könnyen hívőknek a magyarok által megvesztegetett belgrádi „Vi­do­v dán“ s azokat, a kik abban nem hisznek, a honvédszuronyok hivatva lesznek ellenkező meggyőződésre bírni. Boszniában pedig a lovagi é­s magyarok a törökösített spahiák (földbirtokosok) barátságára számítanak, s készek volnának ezeknek minden kiváltságait megerősíteni. Tény, hogy Szer­bia irányában Magyarország játsza a főszerepet, de a szerb kormányférfiak előtt ismeretesek ezen bujto­­gató biztatások, s nem szükséges őket azokra figyel­meztetni. Szerbia maga tudja, mily irányban kell haladnia s e tekintetben nincs ok miatta való aggo­dalmakra. — Andrássy gróf csalatkozhatik, ha azt reméli, hogy a balkáni szlávokat Magyarországgal szorosabb kötelékbe hozza. Apróságok. Sokat gondolkoztunk már a felett, hogy mit is csinálna ily Szomorú időben a szegény újságíró, ha nem találkoznék oly felderítő, jó kedvet ébre olvasmány, aminével a magyar püspökök h­ áldozatkészsége boldogít minden szomorú bánatos szivet, megjelentetvén a „Magyar minden istenadta este, a mikor, köztudomu.. a tök virágzik. Ez a papirlepedőbe öltözött samaritanus , megkönyörül azokon, a kiknek rész kedvök s az elmének oly furcsa ficzánkolásaival, logicája oly kedves bakugrásaival űzi el az ember homlor­dait, hogy akaratja ellen is jóltevői közé tartoz, az emberiségnek. Ma például felette élvezetes egy látomány az, mily istenfélő jámbor képpel dorgálja meg azokat a külföldi katholikus lapokat, melyek nem bírják elfojtani elkeseredésüket a felett, hogy az apostoli császár-király, Ferencz József ő felsége ba­rátkozni méltóztatott Viktor Man­óval s még toast­­tal is kitüntette. Végzetes lesz e felséges dynastiára ő felségé­nek ez a magatartása! (no no, ezt még mind csak a külföldi kath. lapok írják.) A »Magyar Állam“ úgy találja, hogy ha a külföldi kath. lapok so­káig igy czikkeznének, mint most, nagy csorbát szenvedne az a rokonszenv és bizalom, melylyel a katholikusok felséges dynastiánkra pillantottak. Pedig hát nem a felséges dynastia az oka, hogy ő felsége Victor Manóval barátkozott és poharazni méltóztatott, — hanem az az átkozott — politika! Ezt kell okolni. Különben »ne feledjük, — úgymond szent he­vében a „Magyar Állam,« — ne feledjük, hogy I. Ferencz apostoli királyunk azon szintén pápa-kínzó és megrabló I. Napóleonnak, ki pláne Schönbrunn­­ban irta alá (1809.) a pápa debhroniantióját és saját fiát nevezte ki római királynak, még leányát is (Mária Lujzát) odaadta nőül, és pedig akkor, midőn az imperátor még ki volt közösítve, épen mint a mostani Viktor Manó. És mégis mi következett? A győző imperátor a sz.-ilonai sziklához lánczolta­tott, fia, a „római király,“ mint reichstadti herczeg, ugyanazon szobában adta ki lelkét Lebenbrunnban, hol atyja a pápa deb­ronisátióját aláírta vala, (né­hány hét előtt nagy érdeklődéssel szemléltük meg a szobát) és a pápát, kit a bámulatos imperátor, e század elejének Bismarckja, Vilmosa, Victor Manó­ja egy személyben, kínzott és fogva tartott, Európa örömkiáltásai közt I. Ferencz legjelesebb huszárez­rede, a fényes és vitéz „Radetzky“ huszárok vezet­ték vissza Rómába és ültették vissza a másfélezer­­éves trónba.“ Nos hát az átkozott politika, mely mindennek az oka, még Viktor Manónak is meghozhatja I. Na­póleon sorsát s IX. Piust is visszaviheti Rómába Avignonból, meg Fontainebleauból, a szolgaságnak földéből. Ne szidják hát a mi felséges dynastiánkat a külföldi lapok. — Annál kevésbé, mert csak ő felsége a császár király maga a hibás, ő felsége a császár — királyné azonban nem, mert elutazott a „tambur lányának szeretője“ elől. Mulatságos közleményét a következő levél­idézettel fejezi be a „Magyar Állam“ : „Abból, ami Bécsben sept. 20-ka körül oly szomorítóan történt, concte malta facta sunt; éljen a felséges királyné, akár volt a náthája,“ akár nem; eszköz volt Isten kezében, hogy némileg enyhítse a sz. atya méltó indignátióját . . A M. A. szent irálya a hibás, hogy az ember ez utolsó sorokat elolvassa, nincsen tisztában a felöl, hogy a felséges királyné volt e az eszköz Isten ke­zében, vagy pedig a nátha ? * '­ Les extrémes se touchent. A „Magyar Állam“­­mal vetekedik furcsaságban a „Magyar Újság.“ Tegnapi számában elpártolással vá­dolta a „Hont,“ mely vádra mi elég világosan felel­tünk s minden kétkedést kizárólag utasítottuk visz­­sza azt. A „Magyar Újság“ azért mai számában mégis fentartja előbbeni vádját. Csak azért is dungó. Mert ő úgy tudja, hogy Jókai e nyilatkozat közlése­kor — a svábhegyen volt. Irányi úr a hírlapszerkesztés körül oly szomorú tapasztalatokat tett, hogy legkevésbé sem csodálko­zunk, ha azt hiszi, hogy a szrkesztő és lapja között azonnal megszűnik minden contactus, mihelyt amaz a szerkesztői iroda küszöbén egy kicsit kívül teszi lábát. Igen jól emlékszünk, hogy a „Magyar Újság“ annak idejében hatalmasan agyba-főbe szídta a köz­­kiállitási tury Budapesten mulató tagjait s a várost, mely őket vendégül fogadta. Irányi úr, a szerkesztő, akkor épen Korytniczán időzött s táviratilag tiltako­zott lapjának e föllépése ellen, a maga részéről szí­vesen üdvözölvén a jury tagjait. Az igaz, hogy Irányi úr sürgönye megjelent a »Magyar Újságban,« hanem a lap munkatársainak körülbelül következő megjegyzése kíséretében: »Lapunk szerkesztőjének lapunkban ekkor s ekkor megjelent társu­rgénye a szerkesztőség tud-

Next