A Hon, 1873. december (11. évfolyam, 276-299. szám)

1873-12-01 / 276. szám, esti kiadás

A 0 %% azám. l­. évfolyam üiadó-k­i viitul : Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint. Helizcléci <k­.j: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sti kiadás együtt: 3 hónapra .......................................6 frt — kr. 6 hónapra................................... 12 > — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — > Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó elsü­ napjától szám­ittatik. WJW0B Eső Vidás. Budapest, 1873. Hétfő, dec. L Szerkesztési iroda : Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba teve, Athenseum-épület) küldendők. (Barátok­ jr­aff& I Budapest, december 1. Budapest dec. 1. A képviselőház mai napi­rendje nem épen volt érdekes. A karzatok üresek is vol­tak, a folyosókon azonban élénk élet volt. Természetesen a Deákkör tegnapi ülése ké­pezte a megbeszélések tárgyát. Általános a felfogás, hogy a bizalmi szavazat csak Bzlávy­i személyére vonatkozott s bő emlegetés tárgya voltT minő jelentősége van az ily nemű tünte­téseknek. Mindennek daczára úgy tetszik a kormány oly jelentőségűnek veszi e szavazatot, mely a megmaradásra feljogosítja. Kerkápoly már tegnap előtt megkezdte a magán­lakásá­ba való átköltözést; tegnap e költözés beál­­líttatott. A házban a vélemény az volt, hogy Tisza Lajos is marad. Mondanunk sem kell azonban, hogy ezzel a miniszterválság csak momentán van mellőzve. A Deákpárt ma sem kompaktabb, mint a múlt napokban s Szlávy­­nak a házba érkezésekor nem tudott, bár akart éljenzést rögtönözni. Szlávyt a kísérlet felsü­lése észrevehetőleg sértette. A deákpárti vi­szonyokat jellemzi különben, hogy a házban a talán elterjedt hir szerint Sennyey Pál br., ki a bizalmi szavazat előkészítésekor oly­bá tüntettetett föl, mintha mindenbe bele­egyezett volna, magánkörökben többszörösen kijelenté, hogy a Deákkörből a legközelebbi napokban kilép, nehogy e párt fegyelme által kötve legyen. Sokat beszéltek ma az inkompatibilitás kérdéséről is. A házban az a hír van elter­jedve, hogy a kiküldött bizottságnak a kor­mányhoz közel álló elemei a híres Tóth Vil­mos féle inkompatibilitás alapelveihez kíván­nak ragaszkodni. Ezzel szemben a jobboldal szabadelvű elemeiben végtelen nagy a meg­­botránykozás, úgy hogy az ellenzéki tagok radikális álláspontja a jobboldalban nagy viszhangra számolhat.­­ A ház különben nyílt ülésében tömérdek indítvány, kérvény s jelentés után, a­melyek közül kiemeljük a Miletics szocziális irányú indítványát, a királyi adományozáson alapuló s kötelezettségekkel egybekötött javak köte­lezettségeinek megváltására vonatkozót — választott az egyház és állam közti viszonyok szabályozására kiküldendő bizottságba. A szavazási listát alább közöljük. Ezután a kérvények tárgyalása követke­zett, a­mely közben először szól Simonyi, Ziá­­kóczy Ferencz hamvainak hazaszállítása iránt. Azután a bankügyben benyújtott kér­vények alkalmából Horn Ede egy szép indo­kolás kíséretében indítványt nyújtott be, hogy a kormány deczember végéig adjon je­lentést a háznak. E javaslat — különösen miután Tisza Horn beleegyezésével oda mó­­dosítá, hogy január végéig tűzessék ki a ha­táridő — a házban nagy viszhangot költött. Ellene szólt a miniszterelnök és Csengery, mellette Móricz Pál és Tisza. A miniszterelnök a ház­szabályokra hivatkozva tárgyalhatlannak mondta­ Horn indítványát, a­mely felfogásnak lehetlen vol­tát azonban Simonyi Ernő és Péchy Tamás dicséretesen kimutatták. Szólt még Tóth Vil­­mos és Zsedényi is Horn ellen, mire a kér­dés föltétetvén, a többség Horn indítványát mellőzte. Ezzel az ülés fél egykor véget ért. Ülés után az inkompatibilitás ügyében kiküldött bizottság alakult meg. Legközelebbi ülés szerdán lesz. A nap érdekét a Deákpárt tegnapi kon­ferencziája uralja; tudósításunkat arról alább veszik olvasóink, megjegyzéseink sommásabb részét reggeli lapunkra halasztván. A tegnapi lapokból fontosságra kiemelt czikk a Pesti Napló következő közlemé­nye, melyet annál inkább utánközlünk,mert egyet értünk vele mi is. A magyar-horvát egyezmény szerint így szól e közlemény, a horvát-szlavón-dalmát miniszter képezi a kapcsolatot ő felsége és Horvát-Szlavon- és Dal­­mátországok országos kormánya közt. A horvát or­szággyűlés által alkotott törvények e szerint a bán­tól ezen miniszterhez tétetnek át és s ez által terjesz­tetnek föl szentesítés alá. A szentesítés a bán és a miniszter együttes ellenjegyzése mellett adatik ki. A miniszternek tehát természetszerűleg jogában áll a szentesítés megtagadását is ajánlani, illetőleg a tör­vényjavaslat fölterjesztését megtagadni. A horvát egyezmény újabb revisiója folytán a horvát miniszter ebbeli joga arra szoríttatott, hogy a horvát országgyűlés által megszavazott és a bán ál­tal hozzá áttett törvényjavaslatot a miniszter tarto­zik a koronához felterjeszteni, de joga van eltérő véleményt is mellékelni. Most már Horvátországban ezen módosítást némelyek úgy kívánják értelmezni, hogy e szerint a miniszter nincs is hivatva a szente­sítést ellenjegyezni. Arról, hogy váljon a Horvátországban legköze­lebb felszínre került eme nézet tágabb körökben is pár­tolásra talál-e, nincs tudomásunk; annyi bizonyos, hogy e kívánság határozott ellentétben áll a kiegye­zési törvény positív rendelkezésével és szellemével, valamint a horvát miniszter törvényszerű hivatásá­val. Nem szándékozunk egynémely horvát töredék ezen kívánságában az alig megpecsételt revisió revi­­siójára irányult hajlamot keresni, de arról értesit­­nek minket, hogy itt Budapesten az ily kívánság a leghatározottabb ellenzéssel fogna találkozni. Az új fr­anczia kormány újonnan be­lépett tagjairól a következő adatokat találjuk a „Siecle“-ben: A négy új miniszter közül ketten: Lar­­cy és Fourtou már tagjai voltak a Thiers kormányának is. — A szélsőjobbnak már nincs többé képviselője a kormányban, mi­után abból Ernőül és la Beuillerie vissza­léptek. Larcy és Depeyre a Colbert-féle csoportozatnak tagjai, mely magát mérsékelt jobboldalnak is nevezi és melynek mostanig Larcy volt elnöke, Decazeshy a jobbkö­zéphez tartozik. Four­tou egy pártnak sem tagja, hanem azon képviselők közé tartozik, kik a két centrum között ingadoznak s a körül­mények, kilátások szerint majd ide, majd oda szegődnek. Az ily szőrü-bőrü emberek segít­ségével buktatták meg Thierst. Dec az es, ki csak nemrég hagyta el a londoni franczia követséget, egyike a monar­­chista pártok legjelentékenyebb tagjainak. A 30-as bizottságban külön vált Brogb­e­rgtől s Lucian Brunnel a jobboldal és szélső­jobb tagjaival szavazott, kik elleneztek minden transactiot T­hier­s-el és D­u­f­a­u­r­e­­val. Nevezetes még arról is, hogy egyike volt azoknak is, kik a legtevékenyebb részt vettek a fusionista törekvések és cselszövényekben. Decazes hg. 54 éves és diplomatiai pá­lyáját atyja befolyása segélyével kezdette meg s Francziaországot Madridban és Lissa­­bonban képviselte. A császárság utolsó évei­ben magán­életbe vonult vissza; a nemzet­gyűlésbe pedig 1871. február 8-án választa­tott meg. Larcy a Thiers-féle kormányban mint közmunka és közlekedési miniszter vett részt azon időtől fogva, hogy a nemzetgyűlés Bordeauxban megalakult egész 1872. júniu­sig . A 20-as bizottságnak ő volt elnöke. Depeyre, toulousei ügyvéd, a nemzet­gyűlésbe 1871. febr. 8-án választatott Haute-Garonne megye részéről. Jelentékeny politi­kai múlttal épen nem bir. A legitimista párt tagja és nagy tevékenységet fejtett ki a fusio létrejötte érdekében. Hogy most miniszterré lett, azt csak azon szerepnek köszönheti, me­lyet a Mac-Mahon hatalma meghosszabbítása kérdésében kiküldött bizottságban játszott. F­o­u­r­t­o­u, legifjabb tagja a kormány­nak. A kamarába ő is 1871. febr. 8-án vá­lasztatott meg legkivált a clericalisok segélyével Dordogneban, hol a császárság alatt alpraefekt volt. A legitimisták soraiban foglalt helyet, de lassanként átment aztán a jobbközéphez és az 1872. nov. 13-ki hires elnöki izenet alkalmával Thiers mellett sza­vazott Kerdhel propositioja ellen. Thiers őt kiszemelte miniszternek, hogy ez által létre­hozza a két centrum között annyira keresett, de soha el nem ért egyezséget. Thiers kor­mányának bukásával ő is kimaradt a kor­mányból, azóta folyton a jobboldali pártcso­­portozatokkal szavazott, de egyiknek clubb­­jába sem íratta be magát. Vasárnap reggeli lapunkban említettük volt a nemzetgyűlés nov. 26-ki ülésében meg­választott alkotmánybizottsági tagokat, név­­szerint 13-at, a választás 27-én folytattatok, mely alkalommal még a következő öt válasz­tatott meg általános többséggel: Daru gróf, Paris, Chesnelong, Sugny és d‘A­u­­delarre marquis. A nov. 28-ki ülésben még hat tag választatott meg — mindannyian jobboldaliak. Az összesen megválasztott 24 tag között csak három republikánus van: Rémusat, Laboulaye és Waddington. Még 6 tag választása van hátra. Az utóbb említett ülésben ada az uj kor­mány tendentiájának egy jelét is. Brogl­e hg, a kormány alelnöke (és belügyér) ugyan­is egy törvényjavaslatot terjesztett be, mely szerint az organikus törvények megalkotásáig a megyék, kerületek és járások főhelyein a mairek a köztársaság elnöke által ne­veztetnek ki, a többi községekben pedig a mai­­reket a praefektek nevezik ki. A mairek a községtanácsnokok közül nevezendők ki. A praefektek és alpraefektek a megyék, kerüle­tek és­­­ járások főhelyein rendő­rfőnöki functiokat végeznek, míg a többi községek­ben a rendőrséget a mairek kezelik a prae­jektek ellenőrzése mellett, íme a centralisa­­tio. Az mit sem változtat a dolgon, hogy ez állapot csak az organikus törvények megal­kotásáig van kilátásba helyezve, mert több mint valószínű, hogy azok is ily szellemben fognak megalkottatni. Távirati utón még arról is értesülünk, hogy a megyékben fenállott ostromálla­pot közelebb meg fog szüntettetni ugyan, ha­nem e helyett cserében a sajtó az 1852-ki szi­gorú rendszabályok alá fog helyeztetni. A „Virginius“-ügy legújabb stádiu­mára vonatkozólag novemb. 26-ki kelettel a »Times« következő sürgönyt közöl Philadel­phiából : „A béke biztosítva van. Az amerikai ul­timátumnak megfelelőleg a madridi kor­mány oda utasította washingtoni követét, Polo de Bernabe tengernagyot, hogy tudó­sítsa Fisb államtitkár urat, miszerint Spa­nyolország kész és el van határozva kiadni­a­ „Virginiust“ és eleget tenni az Egyesült Államok más követeléseinek is azon feltétel alatt, ha ki lesz mutatva és bebizonyítva, hogy a »Virginius­nak teljes joga volt igényt tartani az amerikai lobogót megillető uralom­­ra. Az államtitkár megmaradt a mellett, hogy egyedül az Egyesült­ Államokat illeti meg a jog és nem Spanyolországot is, hogy döntsön a felett, hogy vájjon átlépte e a „Virginius“ ama jogát, hogy amerikai lobogó alatt evez­zen és hogy az annak fedélzetén levő legény­ség megsértette-e az Egyesült Államok törvé­nyeit. Követelte továbbá azt is, hogy a sza­bály­szerűleg kiállított amerikai papírok ve­zetése szembetűnő bizonyíték arra, hogy a »Virginius« amerikai hajó volt és hogy a „Vir­ginius“ kiadása a még életben levő foglyok­kal együtt minden tárgyalást meg kell hogy előzzön.« Egy másik, Washingtonból, nov. 26-án keltezett távirat szerint az amerikai senatus bizottsága kimonda, hogy a „Virginius“ vis­­­szaadása meg fog szüntetni minden okot a háborúra és lehetségessé teendi az Egyesült Államokra nézve, hogy diplomátiai tárgyalá­sokba bocsátkozzanak.­­ A baloldali kör tegnap tartott érte­kezletén az állam és egyház közti viszonyok rende­zése tárgyában kiküldött bizottságba kijelölte: Benes Döme, Gullner Gyula, Lükő Géza, Nikolics Sándor, Simonyi Lajos dr., Szentimrey Elek s Tisza Kál­mánt. Ezenkívül még a mentelmi bizottságnak Becze Antalra vonatkozó jelentése került szóba, mely azon­ban függőben hagyatván, a közelebbi értekezletre halasztatott. — A Deákkörből. A Deákpárt vasárnap d. e. 10 órakor tartott értekezlete igen lá­togatott volt, s mondhatni, a párt teljes számmal je­lent meg, kivéve a minisztereket, kik a napirend ter­mészeténél fogva távolmaradtak. Első tárgy a 27-es bizottságba a párt részéről választandó 18 tag kijelölése volt. A kijelölő bizott­ság 36 tagot jelölt ki, a választás a délután 5 órát a kitűzött­ értekezleten fogván eszközöltetni. Ezután következett a napirend. P­e­r­c­z­e­l Béla elnök megemlítvén, hogy néhány nap óta azon hít szárnyal, hogy a miniszté­rium és S­a­l­á­r­y József miniszterelnök lemonda­­ni szándékszik, azt hiszi, hogy különben is bőségben levő bajainkat csak növelné e bir valósulta; a jelen viszonyok legkevésbé sem alkalmasak minisztervál­­ságra. Elérkezettnek vé­l az időt arra, hogy a Deák­­párt, mely a többséget képezi, a helyzettel foglalkoz­zék, felhívja tehát a pártot, hogy azon higgadtsággal, mely a párt tanácskozásait jellemzi, a helyzetre és a teendőkre nézve minden tartózkodás nélkül nyi­latkozzék. Erre szót emelt Bánó József, a helyzet komoly, a legközelebbi időkben történendőktől függ az ország jó vagy rész sorsa, s ha az bizonyulna be, hogy Magyarország nem tud alkotmányosan kor­mányozni, bizonnyal a monarchia másik felének sor­sa is koczkán állana. Szónok véleménye szerint je­lenleg 3 szempontot kell szem előtt tartani, 1-ször. Készen kell lenni minden áldozatra, az országot meg kell menteni, — 2-or tárgyilag kell sine ira et studio minden szenvedély nélkül vitatni a kérdést és 3 or legyünk teljesen őszinték, hogy tudjuk, hol a baj. Mindenekelőtt visszautasítja azon vádat, mintha a párt nem támogatta volna eléggé a kormányt — mit a visszalépés okául felhoznak, — a párt e te­kintetben példátlan lojalitással járt el, s compaete támogatta a kormányt mindig. Azt is mondják, hogy mihelyt az ellenzék azon meggyőződésre jut, hogy fel kell hagyni a közjogi kérdés feszegetésével, s azzal fel is hagy, nálunk fel­bomlás processusának kell végbe mennie. De én ezt — úgymond — kombinálni nem tudom, s nem tar­tom helyes okoskodásnak, mert ha a baloldal egy része átlátja, hogy fel kell hagyni a közjogi ellenzék­kel, azért hogy az ország ügyei jól folyjanak, nekünk erre nem lehet azzal felelnünk, hogy azért, hogy az ország ügyei jól folyjanak, mi pártokra szakadunk. A baj onnan keletkezett, hogy mikor ezen miniszté­rium megalakult, első alakulása története is olyan volt, mely a párt egy részében visszatetszést szült, és már ezen szempontból is bajos volt a kormány helyzete; hozzájárult ehez az ország pénzügyi hely­zetének rész volta, a termésre való kedvezőtlen kilá­tások. A mostani nehéz viszonyok közt nem veheti rész néven tőlünk senki, ha mi az országra közeledő veszély elhárításán tanácskozunk, sőt én ezt termé­szetesnek tartom, mi ha nem lenne így, igen fáj­dal­mas volna, mert annak volna jele, hogy azok, kik első­sorban hivatnák a haza ügyeiről gondoskodni, azt semmibe se veszik, nem törődnek vele. Mi fele­lősek vagyunk az országnak, felelősek saját lelkiis­meretünknek, ha látjuk, hogy az ország ügyei nem mennek úgy, mint óhajtanék, magunknak kell arról gondoskodni. A kormánynak ezt nem lehet rész néven ven­nie, mert ez annak a jele, hogy a párt, mely tud gondolkozni, tud érezni, tudni fogja azon kormányt támogatni, mely az országot a veszélyből kivezeti. Hogy a bajon segítsünk, támogatnunk kell a jelen kabinetet, mert én megvallom őszintén, más kor­mányt, mint a S­z­l­á­v­y - kabinetet lehetőnek ezúttal nem tartok és én azt támogatni kívánom, de megkívánom azt is, hogy férfias kézzel fog­ja kezébe a gyeplőt, — mondja meg, mit akar tenni, ha fogjuk látni, hogy ezen eszmék olya­nok, melyek az országot lábra segíthetik, tánto­­ríthatlanul fogja követni a párt. Ezelőtt 7 évvel azon kegyelmet kértem az istentől, hogy adjon békét, mely alatt az alakulás művét bevégezhessük, a gond­viselés megadta, ha ezen párt, ezen kormány nem fogja felhasználni a kedvező időt, megérdemli sorsát és elpusztul okvetlenül. E többszörös helyesléssel megszakított beszéd után szót emelt Csengery Antal. Maga is azt hiszi szó­nok, hogy — mint Bánó mondá — magunk irányá­ban az őszinteség kötelességünk, de kötelességünk az őszinteség a kormány irányában is. Azonban azt hiszi, hogy egy távozó kormányt recriminatiókkal akarni visszatartani nem a legjobb mód. Alig keltek szárnyra a hírek az átalános kormányválságról, mely bennünket fenyeget, már­is feltárult előttünk a ve­szély, mely a jelen körülmények közt ily válság által első­sorban a Deákpártot s utána az országot fenye­geti. Az a párt, mely a kiegyezést létesítvén, vissza­szerezte a nemzetnek alkotmányát, kivívta az alapot a melyen tovább fejlődhetik, a mely békés utón léte­sítette, a mit 48 fegyverrel nem tudott kivívni, — a nemzet e tekintélyes pártja, mely az ország oly szép tehetségeit foglalja magában, oly helyzetbe jutott, melyben, ha a mostani miniszterium visszalép, bár­mely kitűnő tehetségek vannak e párt kebelében, új kormány alakításának lehetősége nem mutatkozik S ha e párt nem képes erős és tartós kormányt alkotni saját kebeléből, vállalkozhatnak-e arra a parlament többi pártjai? Már csak annálfogva se vállalkozhatnak, mert kisebbségben vannak. Szükségesnek tartom, hogy pártunk kebelében felderittessenek a válságos állapot okai, mert ha az indokok, melyek a válságos helyzetet előidézik, nem ismertetnek, nem hárittathatnak el azok s mig el nem hárittatnak, a válságos helyzetből nincs menekvés. Nem vizsgálom mennyi része van a bajnak, azon nagy szerencsétlenségben, hogy pártunk vezé­rét betegsége akadályozza részt venni a párt érteke­zéseiben. Tudjuk, hogy az ő megjelenése, föllépése válságos perczekben hányszor volt képes az egysé­get pártunkban visszaállítani. Részemről egy perczig sem kétkedem, hogy a válság, mely kitöréssel fenyeget, ha nem is ily alak­ban, mint mutatkozik, előbb-utóbb be fog követ­kezni. Az alap kivívásának nagy feladata hozta össze, ez alap megőrzésének szüksége tartotta egybe mind­eddig pártunk különböző elemeit. E különböző ele­mek közt a reform­kérdésekben csak folytonos tran­­sactiók közt volt lehetséges előhaladni. S ha alkotá­sainkban lasabban haladtunk, mint talán az annyira hátramaradt ország érdeke kívánta volna és ha ez alkotásokban hiányzott olykor az egység, a kellő öszhangzat, épen ez érintett eljárásnak volt tulajdo­nítható, a­melyet a reformkérdésekre nézve külön­böző elemekből alakult pártban szükségkép követ­nünk kellett. Előre látható, hogy ily pártban az egység örökké nem tarthat. Minél nagyobb reformkérdések megoldásának szüksége forog fen, minél inkább előtérbe lépnek oly kérdések, a­melyekre nézve nem csak nálunk, hanem világszerte különböző nézetek uralkodnak az államférfiak közt, annál inkább vár­ható volt az elvi differentiák feltűnése oly párt­kebelében, mely nem elvi programm alapján jött egybe. S hogy ez idő közel van, ha már el ne­m érke­­zett, mutatják azon zászló­bontogatási kérdések, a­melyeknek a napokban tanúi voltunk. A párt különböző töredékeinek ezen szárny­­próbálgatási kísérleteiben , s azon körül fényben. A „HON“ TARCZAJA. A királyi estélyen. . . Kétezerötszázan voltak meghíva, s megjelen­ek kétezeren. Hogy a többi ötszáz is miért nem jött el , azt nem tudom. Azt láttam, mikor Madarász ha­talmas filippikáját végezte a jubilaeum ellen, akkor nyomták a kezébe a meghívót a királyi estélyre. Nem tudom egész bizonyossággal, hogy ott volt-e ? A lépcsőn találkoztam az én kedves barátom­mal és hajdani fogolytársammal, gróf Zichy Nándor­ral. A bejáratnál szokás szerint huzakodni kezdtünk, hogy melyikünk bocsássa a másikat elől ? »Te fő­rend vagy !« — »De te vagy az elsőrendű gonosz­tevő;« — »Igaz, hisz ebben a rendben ballagtunk a tömlöczbe is.» — N. . . barátomnak egy államgaz­­dászati czikke miatt. — Boldog idők voltak azok! Mikor elloptuk a tömlöczből magát a profuszt s kinn a svábhegyen olyan jót tettünk magunkkal, egy pa­­laczk Schiller mellett, hogy alig találtunk vissza por­­kolábostól a tömlöczbe. A generális meg azalatt oda ment, meg akart bennünket látogatni, aztán nem ta­lált senkit, aztán összeszidta a Platzkommendást. A Platzkommendáns aztán, mikor megkerültünk, fel­jött hozzánk, félóráig anekdotázott, s akkor azt mondta: el ne felejtsék önök, hogy én most önöket megdorgáltam. Csak egy hónapig tartottak e szép napok, a többire amnesziát kaptunk. Most azt hal­lom, hogy gr. Z... N.-ral az akkor elengedett 11 hónapot, mint pénzügyminiszterrel akarják leületni. Igazán sajnálni fogom, mert derék ember s nekem igen jó barátom. A királyi teremben aztán összetalálkozunk a­­ hajdani generálisunkkal is, a Platzkommendán­­sunkkal is s igen örülünk, hogy egymást újra látjuk. A királyi elfogadó terem bizony nem igen nagyszerű terem, hosszú és keskeny, de jó az ne­künk , mert legalább kényt­lenek vagyunk egymás­hoz közelebb simulni. Nekem az a szerencse jutt hogy csupa püspökök közé kerüljek. A társaság leg­magasabb férfia (nem a király, hanem Apponyi Al­bert képviselőtársam) azzal üdvözöl, hogy: »meg­­ké­rd­eztem'TRIP Se­ti­ngertől, várjon* JÓT kitaláltad-e titkos intenzioit a Hon vezérczikkében ? »No, és bizonyosan­'‘TzrTetéltS' írj' fiogy »fŐk‘efésen'.«'— »Kétséget sem szenved.“ De ime egy igazi király is közelit. A zongora­király Liszt. Egyszerű fekete kabátban, melyet há­rom nagy csillag diszit a mellén, a nyakában pedig egy hosszú lánczra függesztve csüng valami negy­ven érdemrend. Úgy hiszem, egész Európa ott van. Már most én miről kezdjek el beszélni ennyi főpap között? Elkezdem szidni a tanfelügyelőket. S íme olyan egyetértés támad egyszerre közöttünk, mint a paradicsomban. A terem lassankint megtelik, a hőség afrikai, s minden ember prémes mentével a vállán. Két-három ifjú képviselő, a­ki azt képzelte, hogy itt táncz lesz, fekete frakkban állít be közénk. No azok kikapnak a miniszterektől. „Hiszen nem a ti számotokra volt az oda írva a meghívókra, hogy „vagy fekete frakkban“, hanem a horvát képviselők ked­véért.« Fényes egyenruhák, magyar diszköntösök, stikkolt titkos tanácsosi frakkok, l­maezin papi palás­tok sürü tömege között tör utat egy-egy honvédtá­bornok, lángszinü dolmányában. Andrássy Gyula adomázik: könnyű neki: övé Europa s az nem kér enni. Egyszer aztán hangzik az ajtónállók, rendezők botkopogtatása, megnyílnak az ajtók a királyi lak­osztály felől s a­mi ekkor történik, az leírhatat­l­an, mivel hogy mi, kik a terem közepén állunk, nem látunk az őseinktől semmit. Egyszer aztán jön a belügyminiszter a töme­gen keresztül úszva, int egyikünknek másikunknak. Szó nélkül megértjük. Ketten hárman a coalitioból egymásnak vetjük a vállainkat. Tisza Kálmánt köz­­reves­szük. Simonyi Lajost előre bocsátjuk réstörő­­nek ; hol könyökkel, hol könyörgéssel kivergődünk a tisztásba s felállunk a félkörben, mely ő felségeik körül eleven falként képződött. A király honvédezredesi egyenruhát visel; a királyné fehér selyem öltönyt ezüst himzetekkel; sö­tét szőke haja egyszerű fürtökbe szedve s gyémánt diadémmal átszoritva; válldereka gazdagon ükitve brilliant virágokkal, mig nyakáról smaragd és gyé­mánt riviére folyik alá, diónyi nagyságú gyémánt csüngőben végződve. De ékszert és gyémánt hímze­tét csak addig lát az ember a királynén, a­mig tá­volról látja. Mikor szemben áll vele, a kristályok minden tüze láthatlanná lesz az ő tekintete előtt. Először is a magyar szó igen szépen hangzik a ki­rályné ajkairól; azután nemcsak az ajkai beszélnek, de minden vonása beszél, különösen a szemei. Sze­meinkkel is hallgatjuk, mit beszél. Tekintete elho­mályosítja még koronája fényét is; nem a királynőt látjuk benne : nem a nőt, hanem a mentőt. Ezt min­denki mondja: ez közvélemény, tehát nem hizelgés. Hozzám e szavakat mondá ő felsége: »régen láttam már önt.« Hódolattal viszonzom: »én pedig mindig magam­ előtt látom felségedet, azon pillanat óta, mi­­dőn megadatott a kegy szerény munkámat felséged­nek átnyújthatni.« — »Ön azóta is sokat dolgozott.« — „Azt hiszem, hogy porszemeket hordok vele ha­zám épületéhez. —­ „S ön mentül többet ír, nekem annál többet kell olvasnom.« — »Felséged az iroda­­­lom pártolásban is első asszonya nemzetünknek. —­ „És ön mindig dolgozik ?« — »Ez az élet rám néz­­­ve.« — »Akkor ön boldog ember.« — „Ma való­­­ban az.« —Ak­i királyné kegyteljesen beszélt Tisza Kálmán­­­­nal, Simonyi Lajossal, Keglevich Bélával és azután másokkal, a kiknek többször is jut alkalom a királyi trón fényénél melegedni. — Mi az egyes sugarakat is följegyezzük, a mi nekünk és barátainknak jut­ belőle. Még azután abban a kiváló szerencsében is ré­szesültem, hogy ő fensége József főherczeg, a magyar honvédsereg főparancsnoka lépett hozzám e sza­vakkal : »Én most egészen a jövő Században élek, minden nap azt olvasom.« — »Rettegek, ha arra gondolok, hogy müvemet ily kiváló katonai te­hetség veszi birálat alá.« — »Sőt én nekem épen, hadászati dolgok tetszenek benne legjobban. E egészen hiszem, hogy valamikor fel fogják találni a repülő­gépet s az teljesen megváltoztatja a mostan hadakozási rendszert.« És azután ő fensége oly ki­meritően elbeszélgetett a magyar litteraturáról, hirla­pokról és írókról, mint akár egy akadémikus. Lapja­­­inkat pedig minden nap olvassa, mint a­hogy az aka­démikusok nem. ) A királyné körüljárta már a cerclet s még egy embert akarna látni; Liszt Ferenczat. Azt is előkeresik valahonnan a labyrinthból. A nagy maestro míg áthalad a félkörön, elve­szít a nyaklánczáról egy érdemrendet, egy gróf fel­kapja s utána siet vele . Liszt rá sem ügyel, mit neki az az egy érdemrend : észre sem fogja venni, hogy hiányzik a sok közül. S aztán a nagy maestro azt a barátságot teszi meg velem, hogy épen mellém áll, míg a királynéval beszél, a miért én hálából elengedek neki egy rész életet a fölött, hogy francziául beszélt vele. Ezzel végződik a cercle, a királyi pár vissza­húzódik, a vendégsereg az éttere­mbe siet. Hajdanában a szultánoknál az volt a mérlege a kedvencz sereg, a janicsárok jó, vagy rész kedvé­nek, hogy a feltálalt »piláfot« siettek-e elfo­gyasztani, vagy ott hagyták ? — Meg lehet nyugtatva ő felsége, úgy még janicsárok piláfot soha el nem pusz­títottak mint az ő hívei. Az egyik pohár bordeauxi meg a másik között azt az Tídomát hallottam, hogy a TiTraty azt kérdezte Ivánka Imrétől , hogy micso­­­da párthoz tartozik most? »Én mindenben Ghy­czy Kálmán után megyek.« — „De hátha Ghyczy Kálmán a képviselőház elnöke talál lenni, akkor hová megy ön ? — (Nem tudom, hogy úgy volt-e?) Mert bizony Bittó Pistának alá­sütjük az el­nöki székét, a mert­­ő­­ deákpárti konferenciákat tartogat. Fél tizenegykor oszlottunk szét, a királyi^cP—>­v­­tától a György térig, hol a hatszáz kocsi közül kiki keresheti a magáét, jó hosszú sötét út vezet. — A sötétben mellém kerül egy hozzám hasonló fekete dukás egyszerű alak. — Ez csak Kerkápoly lehet.­­ Megszólítom. »Rá sem ismernél az emberre, a mióta nagy úr lettél; bezzeg, a­míg szegény miniszter voltál, csak megláttál.« »Még szegény miniszter vagyok. Még nem va­gyok négy úr, de az leszek nem sokára.“ »Dehogy ! Hiszen jönnek már a bizalmi sza­vazattal.“ »Későn jönnek. Már most­­ csinálják jobban a kik jobban tudják.«­­Megmondta, hogy kik, de nem árulom el. Azzal elváltunk. Ő ment haza gyalog Szegény miniszter! — Jókai Mór, I

Next