A Hon, 1874. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1874-01-01 / 1. szám
1-ső szám. XII. évfolyam. Reggeli kiadás. Kiadóhivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Kifizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és Bti kiadás együtt: 3 hónapra........................................6 ktekr. 6 hónapra........................................12 » » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év ^folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik tb, mindenkor a hó^elnök napjától számittatik. ON POLITIKAI ES KÖZGAZDASAGI NAPILAP, Budapest, 1874 Csütörtök, január 1. Saserkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közvetlen, a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől megsitatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. MIRRETlSEM Baifitigy mint előfizetések a Idkoll-folvasatba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás. A „HON“ a jelen évvel tizenkettedik évfolyamát kezdi meg. Új programmra szüksége nincs. A mi czélra tizenkét év előtt az akkori egységes ellenzék megalapítá, az a czél van eléje kitűzve most is. Feladatát nem hagyja el soha. Azok a nézetek, amik szerkesztőjét keletkezése első havában a sajtószabadság elfojtása korszakában börtönbe vezették, s melyek hazánk állami lételének, önállóságának, anyagi és szellemi gyarapodásának alapelvei, most is állanak és igazak, s azokat az alkotmányos korszak szabad sajtójában fenntartani s tovább fejleszteni még inkább kötelességünk. Tizenkét évi működésünket nem szükség önmagasztalással emlegetnünk , de anynyit elmondhatunk, hogy ahol hazánk alkotmányát, jogait kellett visszavivni, ott voltunk mindenütt, s azok munkáját, akik építettek, nem rontottuk, ott leszünk ezután is mindazoknál, amik még megszerzendők s szolgálni fogunk azoknak, akik a hátralevőt föléptik. . . Függetlenek voltunk , azok is maradunk ezentúl is minden, bárhogy alakuló kormányival szemben, tudva azt, hogy becsületes jóakarati ellenzék bármely kormánynak is javára válik s a közügynek használ. Bármely kormány létesítendi azt, ami jó és helyes, annak elismerésünket megadjuk, mint eddig is tettük, bármely kormány kövesse el a hibát, a káros intézkedést , azt megróni semmi tekintet vissza nem tartóztat bennünket. A meglevő törvényeket tiszteljük s azoknak tiszteletet szerezni igyekezünk; de ha hibásak , a hibák felfedezésétől , kijavításától ismét semmi alkalomra le nem mondunk ... E czélra lapunk régi barátaink számára mindenkor nyitva áll. Lapunk tartalmát tehetségünk szerint fogjuk gyarapítani , s az olvasó közönség igémeit figyelemmel kísérni. A jelen évben ismét Jókai Mórtól kezdünk meg egy új regényt e czím alatt „AZ ÍTÉLET NAPJA“. Ennek befejezése után szinte Jókai Mórnak egy társadalmi regényét közrendjük melynek czime : „FÉRFI SORSA AZ ASSZONY.“ Azonkívül esti lapunk tárczájában a legértékesebb külföldi regények egyikét. Tárczarovatunkban igyekezendünk a tanulságost az érdekesen mulattatóval egyesítei. És daczára annak, hogy más lapok előfizetéseiket fölemelik, és saját kiadásaink is egyremelkednek, maradunk az eddigi árak mellett, melyek szerint előfizethetni a HON reggeli esti lapjára essz évre 24 írttal félévre 12 írttal negyedévre 0 írttal egy hóra 2 írtjával. Budapest, dec. 31. i sors és felelősségünk. — Újévi számvetés. — Nz a véletlen, hanem saját politikai és pémgyi hibáink eredménye az, hogy oly kevés bizalommal kezdjük meg az uj évet. Ne ámuk magunkat: rosz termés, járvány és hitottság más országokban is volt és van, és ezekben sem oly részeredményeket a köz magángazdaságban, sem oly politikai ármányzási csaost, sem oly hitelvesztést, bizalomcsökkenést elő nem idézett, mint mnk. Ezt államháztartási, magángazdasági, politikai viszonyainknak, tehát tőlünk égő körülményeknek kell tulajdonítani és egyátaljában nem róhatjuk a sorsnak el, mint ez a kormány mentésére jobbold körökben oly sokféle alakban fel jönhet. Első kötelességünk önmagunk és az igaz iránt épen az, hogy bajainknak ránk e részét felismerjük és nem csak a teljes hősséget magunkra vállaljuk azokért, depen az által törekedjünk jóvá tételükre,gy kimutassuk a hatáskörünkbe eső vagy a kívül levő okok közti különbséget és az eszközöket, melyekkel amazokat megszegni módunkban áll. Országgyűlés által választott 21-es bízott, mely a kormány fennakadásának és a piment zavarának eredménye, vizsgálatok alapjául nem vehet más, biztosabb kiincul pontul szolgáló eszmét, mint, hogy állapok elemzéséből küszöbölje ki asorsszereplését, legalább annyiban, amennyiben saját hibáink hatásában világosan kimutatható, hogy hol és mennyiben nincs annak része jelen bajaink előidézésében. Mert ha a rész évek, természeti csapások más országokban meg nem rontják az állam hitelét, jelentékenyen meg nem szorítják bevételi forrásait, akkor csak a mi hibánk az, hogy nálunk ez következett be és ha a kormánynak, a törvényhozással együtt az államháztartás pazarló és czélellenes beosztása által van ebben része, kijut a felelősség a polgárok gazdasági és adófizetési mulasztásainak is. Noha kénytelenek vagyunk az olvasót itt megint egy túlzásra, figyelmeztetni , mert állam bevételeink az alkotmányos korszak alatt több, mint harmincz millióval szaporodtak, az 1873-as kezelési kimutatások pedig azt bizonyítják, hogy az egyenes adók a tavali eredményt — a rész év daczára — talán meg is fogják haladni; tehát már ebből kitűnik, hogy a polgárok adófizetési vonakodásának deficitünkben nincs nagy része és ha a fogyasztási adókban van visszaesés, ha a bélyeg és illetékekben van nagy hátralék, ez már nem a polgárok hibája, hanem a gazdasági viszonyokból, illetőleg a végrehajtó közegek mulasztásából keletkezik. Így vagyunk az államháztartás másik tényezőjével: a hitellel is. Tagadhatatlan, hogy hitelünk a legutóbbi két év alatt anynyira csökkent, hogy most 4—5%-al drágább pénzt vettünk fel, mint azelőtt. Ez ellen hiába hozzák fel az európai hitelválságot, mert ha még Oroszország is 9 — 10%-al magasabb árkereten helyezi el adósságkötvényeit, mint mi: ez a különbség, melyet még nevelnek kultúrái fejlettségünk, alkotmányos élet pénzpiacitól, nem a államháztartási a mi tünk előnyei — nem sorstól, de egyeneses hibánkból ered; sőtazt mondhatjuk, hogy nem is annyira a benső államháztartásból, mert hisz a mérleg-egyensúly más országban is meg van rontva, anélkül, hogy az ország külhitele csökkent volna, hanem keresendő e hátrány a kormány kétes üzleteiben, (keleti vasút, határőrvidéki erdő dolga) a bankkérdésben tett hibás lépéseiben, leginkább mulasztásaiban, keresendő; végül abban, hogy a külföld előtt kevés szakértelmet és komoly törekvést tartósítottunk államháztartásunk rendezésében, vezetésében, sok hajlamot mutattunk a pazarlásra és corruptióra úgy magán, mint államüzleti összeköttetéseinkben. Törökországnak, Spanyolországnak nem csak azért nincs hitele, mert államháztartásuk rendezetlen, hanem főleg azért, mert a kormányok állandóságáról, szakértelméről, és pontosságáról a külföld biztosítva, meggyőződve nincs. Érték más országokat is a járvány és rosz termés csapásai, de éhséget csak egy Izlandban vagy Bengáliában; tömeges , a lakosság 1 %-kát meghaladó rendkívüli pusztítást csak ezekben és ezekhez hasonló fejletlen országokban szoktak előidézni. Nyugat-Európa felett csak elsurran a járvány és kevés áremelkedésben mutatkozik a rosz termés. Nem mondhatjuk, hogy ez utóbbi nálunk is ínséget idézett volna elő, de nagyon rosz termésnek nem is nevezhető az, mely 13 millió embernek 89 millió mérő magot ad, és, ha mégis a nép egy része tavaszszal segítségre szorul, ez csak azt bizonyítja, hogy a magángazdaság nálunk a nép nagy részénél oly primitív „máról holnapra“ élésre van fektetve, úgy beosztásában,mint segédforrásaiban, hogy csak a bő esztendő nyújt egész évre élelmet és munkát; mihelyt apad a termése, bekopogtat nem csak az ínség, de a munkahiány is. Ennek oka nem csak népünk gondatlansága és egyoldalúsága, a mennyiben sem előre látni, sem másutt, mint lakhelyén, munkát keresni nem tud, vagy nem akar, hanem a illetlen..hit.-1 ésipari, gyári viszonyokban is keresendő, melyek miatt az önsegélynek, a magán hitel sem munka, sem pénz alakjában elegendő segédeszközt nem nyújt, tehát a nép az állam közvetítésére szorul, mihelyt a gazdaságban rosz termés mutatkozik. A bankkérdés megoldása erre sem panacea, de mindenesetre gazdag hitelforrás lenne, mely a kereskedés, ipar és földbirtok segélyezése által közvetve lehetne a társadalom legutolsó rétegére is, mert nem engedne munkaszünetelést és sok új keresetforrást nyitna fel. Ez alatt nem csak a jegybank kérdése, de a földhitel és kereskedelmi viszonyok egészségesebb fejlődése is értendő , mert ezek is összeköttetésben vannak a jegybank ügyével. Ha Nyugat-Európában e században az átlagos élettartam 11 —16 évvel hosszabbodott, ezt csak annak lehet tulajdonítani, mert a járványokat meghódíták, vagy erejüket megtörték. Ez nálunk még nem történt meg — ezért vesztünk annyi embert egy év alatt, de hogy így ne legyen, egészen tőlünk függ. A politikai haos, melybe sülyedt most egész parlamenti és pártéletünk, semmiben sem róható fel a sorsnak; azért vállaljuk el egészen a felelősséget és keressük okait azon kevés szakértelemben, melylyel eddig a politikát kezeltük, azon sok visszaélésben, melyre a pártéletnek és protectiónak a kormányon és úgy, mint az önkormányzatban tért nyilánk, azon államellenes szenvedélyekben, melyeket az absolutismustól megtanultunk, megtartónk, és a nemzetiségektől tűrtünk el ; azon haszonleső, önző irányban, mely az államot egyéni czélokra nálunk annyira kizsákmányoló; azon hanyagságban és indolentiában, melyet akelet népek magán és közügyeiben most is tanúsít. Mindezeket a hibákat önerőnkből kell megsemmisítenünk és ezek javításában ne várjunk a sorstól semmit, hanem legyünk önsorsunk javító urai. Itt az uj év : kérjük a sorsot csak arra, hogy ellenségünk ne legyen; de minden jót és minden igazat, szépet várjunk önerőnktől, mely hogy képes legyen teljes mértékben valósítani jó kívánságainkat, tiszta szívből óhajtjuk! H. S. .,HONI TÁRCZÁJA. -M ítélet napja. Afcang a »Jövő század regényéhez.« Irta Jókai Mór. A második millenium vége. A 2000-dik év közelit, csak az utolsó van még tra. Így negyed század telt le úgy, hogy háborún volt a nemzetek között. A stratégia minden tudománya az elavult tanok nyvtárába van betéve. A huszonöt éves ifjak morogva nézik végig a »régiségek és furcsaságok« reumaiba lerakott emberölő gépeket, miknekkori rendeltetését a félkezű hadastyány magyarázzak, boszankodva nagyon, hogy az ifjak a nagyon jó csaták leirásain nem lelkesülnek többé. Az egész világ nevetségesnek találja már, hogy az időben minden férfi, a tizennyolcz évestől a hat esztendősig, puskát, kardot forgatott; hogy az egyik nap töltötte a tudományt a tanítványa léz fejébe, másik nap pedig a tanítvány (a káplár) tetta glédába a tanárát (a közlegényt) fabrika: »szénás lábad, szalmás lábad!« Hogy urfiak és parasztlegényeknek minden esztendőben egy’ le kellett vetkőzni a bőrükig egy katonatiszt, meg egy szolgabiró előtt, aztán egy felcsernek megmutogatni kezeiket, lábaikat, ha épek-e mégis az volt a szerencsésebb, aki beteg lehetett. Hogy egy parancsszóra egyszerre minden embernek abba kellett hagyni a munkáját, gyárat, műhelyt, irodát bezárni, az egész ruhatárát a hátára pakolni, az ebédjét az oldalára kötni, a töltényeit a gyomrára akasztani , egy fegyvert a vállára kapni, másikkal a térdét vezetni, egy vas lábast a fejébe nyomni, s aztán dobszóra szered magával taktusra lépve megindulni, reggeltől délig hegynek fölfelé menni, déltől estig megint ugyanazon az útón visszajönni, jobbra nézni, balra nézni, sarkon fordulni, fél lábat a levegőbe emelve megállni, hidegben dideregni, melegben izzadni, s aztán az ispirálban jelentkezni. Hogy voltak szánalomra méltó martyrjai a társadalomnak, akik arra voltak kárhoztatva, hogy egész nap Aliig begombolkozva az egyenruhában, karddal az oldalukon járjanak keljenek, semmi munka utján kenyerüket ne kereshessék; meg ne házasodhassanak, (a nélkül, hogy papok volnának); hanem ostoba ficzkókat lépni és állni tanítsanak (a nélkül, hogy tanárok volnának); harezot háborút játszanak, (a nélkül, hogy színészek volnának); sehol otthon ne legyenek (a nélkül, hogy száműzöttek volnának), hanem gavallérok legyenek — hatvan forint havidíjjal, amiből tizet lehúznak nekik ezredzenekarra. — Hogy mindezek, anélkül, hogy tudnák miért, egyszer-egyszer csak felkerekednek, az országnak az egyik régiről a másikra átmasíroznak, ott megint újra ismerkednek. Hogy mindezeknek a mozgásban tartása végett minden évben három hónapig budgetvitát tartanak az ország bölcsei, ott addig törülnek a száz millió hadiköltségből, míg száz tíz millió lesz belőle; hogy ennek a behajtása végett minden évben kihúzzák az adófizető feje alól a vánkost, elkobozzák a tehenét, lovát s a katonának elvitt fia otthon maradt csizmáit. — S hogy aztán mindezek a száz ezer meg száz ezer lelkes teremtései az Istennek, egy marhának született, s véletlenül külügyminiszterré lett szörnyeteg szeszélye szerint, volt idő, midőn tömegestül neki indítottak egy másik ország százezreinek, aztán azokkal a nagy ember-arató gépekkel egyik is kaszálta, a másik is a szemközt álló népet, s azé lett az igazság, a ki legtöbbet lekaszált; s a lelkes teremtések maguk is olyan bolondok voltak, hogy egymást halomra szúrták, lőtték, csak azért, mert az egyiknek veres nadrágja volt, a másiknak kék. Ez bizony mind nevetni való volt. Kivéve azt az egy esetet, amikor a lelkes teremtések eldobták a csatatéren a puskát s a bányán voltak, annyian haza is szaladtak: ez már aztán komoly dolog volt. Valamint az is a szomorú esetek közé tartozott már, mikor egy-egy nagyhatalmasság ezredei csupa »passevolants«-okból álltak, »vak katonákból,«"akik a szemléken jelen vannak, de mikor szükség van rájuk, akkor sehol sincsenek. — És a tizenkét generál commando. 1999-ben már ezekről csak a tréfás adomagyűjtemény emlékezik. Azt pedig, hogy valaha az emberek egymást nemzetiség, nyelvkülönbség miatt gyűlölték, hogy egymással a lexicon és grammatica miatt háborút viseltek, és olyan álomnak tartja most már minden ember, mint a középkori vallásháborút, hasztalan újra elalulni, azt az álmot nem álmodja senki vissza többé. A gyors közlekedés, a kereskedelmi összeköttetések úgy amalgamázták az emberiséget, hogy a térképre festett határok nem határai többé a jó barátságnak, minden nemzet minden országban keresi érdekeit, kénytelen meghonosulni ott, ahol azt megtalálta, s mindegyiknek okosabb dolga van, mint■ hogy a másikat fenyegesse. Iparkodik tanulni egymástól, keres helyet a fölösleges pénzének, vagy pénzt az új vállalatainak; minden nép hitelezője is, adósa is a másiknak , pere van egymással elég, de az is összekötő kapocs, hanem háborúja nincsen; mert az »nem üzlet.« Hanem van a helyett egy sokkal nagyobb feladata az összes műveit világnak. És ennek létrehozására csakugyan minden nemzet egyetértő közreműködése szükséges. A háború nem volt az utolsó öldöklő angyal a földön. Még ezt nem volt elég a Horeb hegy sziklái alá eltemetni a hatalmas Mihály arkangyalnak : itt maradt két hatalmas társa: »a dögvész és az éhség.« E két pusztító daemonnal megvívni a harczot : ez a nagyobbik küzdelem! A világrészeket végig pusztító dögvészek nemeiről rég megállapodott nézeteik voltak az orvostan kitűnő vezérszellemeinek. A kholera bölcsője a Ganges és Indus mocsár-lankasága, az Amerikában dúló sárgaláz sárkányfészke a La Plata, Orinoco, Amazon és Szent Lőrincz óriás folyamok végtelen ingoványvidéke. E két rém maga minden évben megjelen a maga dézmájáért s elviszi az emberiség egy tizedét. Harmadik a keleti dögvész. Ez Ázsia és Afrika hőség-aszalta pusztáiban növekszik nagyra. Az influenzát, a mellbajok csirját az orosz sivatagok eresztik Európára. Az egész civilizált világ előtt egy óriási feladat állt : megváltoztatni égaljat és időjárást az egész földön. Minden miveit nép egyetértésével hozzá fogtak már az örök béke megkötése esztendejében az óriás világfolyamok szabályozásához, a keletindiai és délamerikai mocsárvidékek kiszárításához. A technikai vállalat súlyát növelte a küzdelem, melyet az európai civilisationak Délamerikában az ősvadon barbár népfajaival, Keletindiában pedig egy ellenkező, észellenes civilizatioval kellett megharczolniok, és a harczban kímélni az ellenség életét, mint akinek két kezére szükség van a nagy munkához. Nem a mérnökök, nem az építészek munkája volt itt nehezebb mint a missionariusoké; amíg ezek a vad buccaniért, a rézszinti indiánt rávették, hogy hagyja el a bölénykergetést, ne szedje le ellenségei fejéről a skalpot, hanem menjen segíteni jó pénzért, szép kelmékért, édes italért, jó kenyérért a vizszabályozáshoz munkásnak; s a mig a vakbuzgó kasztok népéből kiirták szép szóval, hittéritéssel, felvilágosítással a vallásos előítéletet, mely a keletindiai alsóbb osztályok halottjait a Gangesbe és Indusba vettetni parancsolja, s ezzel táplálja a mocsárvidék mialmáit. S mindez óriási nagy vállalatok, a népóriások vállvetett közremunkálása mellett befejezésükhöz közelítettek már a második millenium vége felé. Azonkívül szinte minden nemzet közreműködésével haladt előre a föld újra befásítása; a pálmaerdőtől kezdve a fenyőig minden sivatag új tenyészetet kapott. A kétezredik évre egy nagy igazi jubilaeum várt :a milliomodik egy millió fának elültetése a földön. Egybillió fát ültettek huszonöt év alatt ötszázezer négyszög mérföldnyi sivatag pusztákon. (Folytatása következik.) — Előmunkálatok a földmivelési minisztérium felállítására. Mint az »Ung. Correspondent« írja, a miniszterelnök rendeletére a pénzügyminisztériumba kebelezett bányászati, állami, uradalmi és állami erdőségi osztályok utasíttattak, hogy a pénzügyminisztériumtól leendő elkülöníttetésükre szükséges szabályzatokat és utasításokat haladék nélkül készítsék el; úgyhogy azon esetre, ha a 21-es bizottság a földművelési minisztérium felállítása mellett nyilatkoznék, a nevezett osztályok elkülöníttetése azonnal megtörténhessék. Visszapillantás jogfejlődésünkre. Jogfejlődésünk történetében minden évfordulót mértföldjelzőnek tekinthetünk, melynél, ha egy pillanatra megállunk s a már meghaladott útra visszatekintünk, némi tájékozást nyerhetünk azon távolság iránt, mely a kitűzött czélhoz vezet. Ha meggondoljuk, hogy alkotmányunk helyreállítása óta hét év alatt mit alkottunk és azt viszonyítjuk a megoldandó feladat nagyságához, akkor megközelítőleg kiszámíthatjuk kitűzött czélunk távolságát. A csillagász logaritmusi számműveletére szorulnánk, ha e távolság kiméréséhez akarnánk fogni. Annyi bizonyos, hogy a lefolyt két évet még csak egység gyanánt sem vehetjük számításunk alapjául, mert amit eddig alkottunk: az ideiglenes polg. tervezési rendtartás, az ideigl. bűnvádi eljárás, az ideigl. bírósági szervezet stb. mindezek csak törtszámok. S mégis, ha meggondoljuk, hogy az ideiglenes törvkezési rendtartás, melyet még alapjában sem akar senki fentartani s igy csak kirívóbb hiányainak pótlására hány enquete tartatott, hány javaslat készült, hogy ismét nyomtalanul eltűnjenek; ha meggondoljuk, hogy az ideigl. bűnvádi eljárás hét év alatt mint a legégetőbb szükség parancsolta rögtönzött mit, két ízben terjesztetett a törvényhozás elé, mely azt szégyenkedve félretevé, s igy még folyton a törvény nélküli, sőt szokásjog nélküli büntetőjog-(?) szolgáltatás példáját nyújtjuk a világnak; ha meggondoljuk bírósági szervezetünk ingatagságát, mert a törvényhatósági területeknek utólag czélba vett kikerekítésével mélhatlanul kell öszhangzásba hozatnia; ha meggondoljuk, hogy az ügyvédi s közjegyzői rendtartásról szólójavaslatok, mint lényeges kiegészítő alkatrészei a bírósági szervezetnek, számtalan szaktanácskozmány után végre két év múlva kerültek a képviselőház jogügyi bizottságának kezébe; ha, mint mondom, mindezt meggondoljuk s még hozzászámítjuk történelmi adatként, hogy 1790. óta három büntető törvénykönyvi tervezet, 1867. óta pedig már két bűnt. törvénykönyvi javaslat készült; a magánjogi törvénykönyv szerkesztésének pedig csak első mozgalmai küszöbén állunk; végre, ha meggondoljuk az átalános pénzügyi calamitást, s hogy a kormány nagy részben munkaképtelen egyéneket alkalmazott, de e baj gyökeres orvoslására elegendő bátorsággal nem bír ; ha mindezt meggondoljuk, nem fog túlzásnak tetszeni amaz állításunk, hogy kilátásunk rendezett jogviszonyok létesítésére logaritmusi számműveletet igényel. Számoljunk az egyes factorokkal. Tény az, hogy Horváth Boldizsár visszalépte óta az igazságügyi törvényhozás terén mi sem történt, sőt a most legislatív megoldás alá bocsátott ügyvédi és közjegyzői rendtartások is még tőle származnak. Jelenleg Pauler minisztersége alatt, az általános tanulmányozás stádiumába léptünk. Őlei hallatóinak ezernyi számát vezérelte a tudomány örvényére, s a gyakorlati életben nem bir azon nemes ambitióval mint egy Glaser vagy Leonhardt, hogy saját szakmájában vallott elveit érvényre emelje, s azokat hosszú pályafutásának dicső végeztével egy egész nemzet törvényéré szabja. Ő megelégszik az administratio dicstelen töviskoszorúval és átengedi a büntetőjogi codificatio babérlombjait államtitkárjának, kinek büntetőtörvénykönyvi tervezetek szerint már a sajtó alól kikerült, indokolása pedig most van sajtó alatt. Távol legyen azonban tőlünk, hogy a buzgó törekvés elismerését megtagadjuk ünnepelt tudósunktól, kit legalább azon érdem megillet, hogy a munkálkodást az egész vonalon megindította, s meglehet, hogy talán a jövő évben a magasztalás hangján szólhatunk róla, ha majd az általa megbízott szakférfiak Bartha, Vawrik, Teleszky és Győry munkálatai előttünk fekszenek. Egyelőre azonban csak sajnálkozásunkat fejezhetjük ki a fölött, hogy míg a központi kormányzatnál oly sok henye sinecurák léteznek, addig a legfontosabb törvényhozási előmunkálatok csak terhes kenyérkereseti hivatáskor ellátása mellett végeztethetnek, olyképen, hogy újabb s újabb áldozatkészség nélkül még az elvi egyetértés létesítésére sem nyilik részükre" alkalom. Márpedig a ki tudja, hogy az egyöntetűség mily nehéz feladat testületi közreműködés mellett is, az a fentebbi eljárás mellett minden reménységét becses anyaggyűjtésre kénytelen leszállítani. Mi ugyan már ezen eredménynek is fogunk örvendeni, de miután sem idő sem szellemi erők bőségével nem dicsekedhetünk, nem tartjuk rationális eljárásnak és nem helyeselhetjük a munkálkodásokkénti megnehezítését, hogy a törvénykönyv egyes részei az ország különböző részeiben készíttessenek elő. Elég nehéz volna a feladat megoldása összpontosult közreműködés mellett is. Valóban nem kerülne megerőltetésbe satyrát írni a »centralisált administratio« és a »decentralisált codificatio« themájáról. No de megszoktuk mi kormányunktól, hogy öntudatos vezéreszmék hiányában egyik végletből a másikba esik. Nemrég szerveztünk egy központi törvény-előkészítési bizottságot, melyben három vagy négy ember hivatása lett volna a szükséghez képest, pénzügyi, tengerészeti, bányászati, nemzetközi, erdészeti, egyszóval mindenhez érteni; most meg megfordítva egy és ugyanazon törvény részei,mint péld a dologi jog, Budapesten; a kötelmi jog, Egerben; a családjog szintén Budapesten, az öröklési jog pedig N.-Váradon készül. Az előbbi szervezet halva született s már el is lett temetve; az újabb taktikát pedig nem tekinthetjük egyébnek, mint anyaggyűjtésnek végtelen enqueteirozásra, mely ugy látszik mostani igazságügyminiszterünk kedvencz időtöltése, mert igy folyton van látszatja a tevékenységnek, csak eredménye nincsen. Magtalanság szokott a sokfértűség következménye lenni! Ezt igazolja az úgynevezett »nagy enquete« és újabban a perrendtartási enquete tárgyalásainak eredménytelensége. Röviden mondva, az irányt nem határozhatja meg soha semmiféle enquete vagy parliament. Ha a kormány nem vezérli a parliamentet, akkor az állam hajója csak egy hányatott sajka a tenger hullámain. Ugyanez áll a szakminiszterek enquete-tanácskozmányairól; irányt ezektől nem nyerhetnek, hanem csak saját irányuk helyeslését vagy rászólását tudhatják meg. Ki irányt keres, csak iránytalanságát árulja el. Egészen másként áll a dolog s azért példaként hozhatjuk fel a keresk. törvénykönyv tervezetét. Itt a volt keresk. miniszter Apáthy tanárnak a német keresk. törvénykönyvet jelölte ki alapul, és most sikeresen folynak a szaktanácskozmányok az eltérések helyessége fölött. De ki figyelemmel kíséri ezen enquete tárgyalásait, könnyen meggyőződhetik, hogy daczára az alapul elfogadott keresk. törvénykönyvnek, rettentően elágazók a törekvések és nézetek. El sem lehet tehát képzelni a küzdelmek és tusakodások mérvét oly magánjogi törvénykönyv tervezete fölött, melynek nemcsak egyes szabványai, hanem az általa létesítendő jogintézmények iránt sem történtek előzetes elvi megállapítások. Például hozzuk fel csak a polgári házasság intézményét. Az igazságügyi miniszter gondosan kikerült eddig minden nyilatkozatot ezen kérdés iránt. Van még számos ily vitális s nagy horderejű jogintézmény, mint például a telekkönyvi rendszerben a jogossági, vagy tisztán csak a nyilvánossági alapelv, a hitbizomány, a köteles rész és az öröklési jog egyéb nemzeties intézményei stb. mindezekről az igazságügyminiszter saját maga nézeteit sem nyilvánítva, megrendeli a magánjogi törvénykönyv egyes részeit, amint valamely