A Hon, 1874. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1874-01-01 / 1. szám

1-ső szám. XII. évfolyam. Regge­li kiadás. Kiadó­hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Ki­fizetési díj: Postán kü­ldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és Bti kiadás együtt: 3 hónapra........................................6 k­t­e­kr. 6 hónapra........................................12 » » Az esti kiadás postai kü­lönküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év ^folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik tb, min­denkor a hó^elnök nap­jától számittatik. O­N POLITIKAI ES KÖZGAZDASAGI NAPILAP, Budapest, 1874 Csütörtök, január 1. Saserkesztési iroda­i Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közvetlen­, a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől megsi­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. MIRRETl­SEM Baifitigy mint előfizetések a Idkoll-folvasatba (Barátok­­­tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Előfizetési felhívás. A „HON“ a jelen évvel tizenkettedik évfolyamát kezdi meg. Új programmra szüksége nincs. A mi czélra tizenkét év előtt az akkori egységes ellenzék megalapítá, az a czél van eléje kitűzve most is. Feladatát nem hagyja el soha. Azok a nézetek, a­mik szerkesztőjét keletkezése első havában a sajtószabadság elfojtása korszakában börtönbe vezették, s melyek hazánk állami lételének, önállóságának, anyagi és szellemi gyarapodásának alapelvei, most is állanak és igazak, s azokat az alkotmá­nyos korszak szabad sajtójában fenntartani s tovább fejleszteni még inkább kötelességünk. Tizenkét évi működésünket nem szükség önmagasztalással emlegetnünk ,­ de any­­nyit elmondhatunk, hogy a­hol hazánk alkotmányát, jogait kellett visszavivni, ott vol­tunk mindenütt, s azok munkáját, akik építettek, nem rontottuk, ott leszünk ezután is mind­azoknál, a­mik még megszerzendők s szolgálni fogunk azoknak, a­kik a hátrale­vőt föléptik. . . Függetlenek voltunk , azok is maradunk ezentúl is minden, bárhogy alakuló kormányival szemben, tudva azt, hogy becsületes jó­akarati­ ellenzék bármely kor­mánynak is javára válik s a közügynek használ. Bármely kormány létesítendi azt, a­mi jó és helyes, annak elismerésünket megad­juk, mint eddig is tettük, bármely kormány kövesse el a hibát, a káros intézkedést , azt megróni semmi tekintet vissza nem tartóztat bennünket. A meglevő törvényeket tiszteljük s azoknak tiszteletet szerezni igyekezünk; de ha hibásak , a hibák felfedezésétől , kijavításától ismét semmi alkalomra le nem mondunk ... E czélra lapunk régi barátaink számára mindenkor nyitva áll. Lapunk tartalmát tehetségünk szerint fogjuk gyarapítani , s az olvasó közön­ség igémeit figyelemmel kísérni. A jelen évben ismét Jókai Mórtól kezdünk meg egy új regényt e czím alatt „AZ ÍTÉLET NAPJA“. Ennek befejezése után szinte Jókai Mórnak egy társadalmi regényét köz­ren­dj­ük melynek czime : „FÉRFI SORSA AZ ASSZONY.“ Azonkívül esti lapunk tárczájában a legértékesebb külföldi regények egyikét. Tárczarovatunkban igyekezendünk a tanulságost az érdekesen mulattatóval egyesítei. És daczára annak, hogy más lapok előfizetéseiket fölemelik, és saját kiadásaink is egyremelkednek, maradunk az eddigi árak mellett, melyek szerint előfizethetni a HON reggeli­­ esti lapjára essz évre 24 írttal félévre 12 írttal negyedévre 0 írttal egy hóra 2 írtjával. Budapest, dec. 31. i sors és felelősségünk. — Újévi számvetés. — Nz a véletlen, hanem saját politikai és pémgyi hibáink eredménye az, hogy oly kevés bizalommal kezdjük meg az uj évet. Ne ámuk magunkat: rosz termés, járvány és hitottság más országokban is volt és van, és ezekben sem oly rész­eredményeket a köz magán­gazdaságban, sem oly poli­tikai á­rmányzási csaost, sem oly hitelvesz­tést, bizalom­csökkenést elő nem idézett, mint mnk. Ezt államháztartási, magángaz­dasági, politikai viszonyainknak, tehát tőlünk égő körülményeknek kell tulajdo­­nítani és egyátaljában nem róhatjuk a sorsnak el, mint ez a kormány mentésére jobbold körökben oly sokféle alakban fel jön­het. Első kötelességünk önmagunk és az igaz iránt épen az, hogy bajainknak ránk e részét felismerjük és nem csak a teljes hősséget magunkra vállaljuk azok­ért, depen az által törekedjünk jóvá téte­lükre,gy kimutassuk a hatáskörünkbe eső vagy a kívül levő okok közti különbséget és az eszközöket, melyekkel amazokat megszegni módunkban áll. Országgyűlés által választott 21-es bízott, mely a kormány fennakadásának és a piment zavarának eredménye, vizs­gálatok alapjául nem vehet más, biztosabb kiincul pontul szolgáló eszmét, mint, hogy állapok elemzéséből küszöbölje ki a­­sorsszereplését, legalább annyiban, a­mennyiben saját hibáink hatásában világo­san kimutatható, hogy hol és mennyiben nincs annak része jelen bajaink előidézésé­ben. Mert ha a rész évek, természeti csapá­sok más országokban meg nem rontják az állam hitelét, jelentékenyen meg nem szorít­ják bevételi forrásait, akkor csak a mi hi­bánk az, hogy nálunk ez következett be és ha a kormánynak, a törvényhozással együtt az államháztartás pazarló és czélellenes be­osztása által van ebben része, kijut a fele­lősség a polgárok gazdasági és adófizetési mulasztásainak is. Noha kénytelenek vagyunk az olvasót itt megint egy túlzásra, figyelmez­tetni , mert állam bevételeink az alkotmányos korszak alatt több, mint harmincz millió­val szaporodtak, az 1873-as kezelési ki­mutatások pedig azt bizonyítják, hogy az egyenes adók a tavali eredményt — a rész év daczára — talán meg is fogják haladni; tehát már ebből kitűnik, hogy a pol­gárok adófizetési vonakodásának deficitünk­ben nincs nagy része és ha a fogyasztási adók­ban van visszaesés, ha a bélyeg és illetékek­ben van nagy hátralék, ez már nem a polgá­rok hibája, hanem a gazdasági viszonyokból, illetőleg a végrehajtó közegek mulasztásából keletkezik. Így vagyunk az államháztartás másik tényezőjével: a hitellel is. Tagadhatatlan, hogy hitelünk a legutóbbi két év alatt any­­nyira csökkent, hogy most 4—5%-al drá­gább pénzt vettünk fel, mint azelőtt. Ez ellen hiába hozzák fel az európai hitelválságot, mert ha még Oroszország is 9 — 10%-al maga­sabb árkereten helyezi el adósság­kötvényeit, mint mi: ez a különbség, melyet még nevel­nek kultúrái fejlettségünk, alkotmányos éle­t pénzpiacitól, nem a államháztartási a mi tünk előnyei — nem sorstól, de egyeneses hibánkból ered; sőt­­azt mondhatjuk, hogy nem is annyira a benső államháztartásból, mert hisz a mérleg-egyensúly más országban is meg van rontva, a­nélkül, hogy az or­szág külhitele csökkent volna, hanem kere­sendő e hátrány a kormány kétes üzleteiben, (keleti vasút, határőrvidéki erdő dolga) a bankkérdésben tett hibás lépéseiben, legin­kább mulasztásaiban, keresendő; végül abban, hogy a külföld előtt kevés szakértelmet és komoly törekvést tartósítottunk államháztar­tásunk rendezésében, vezetésében, sok hajla­mot mutattunk a pazarlásra és corruptióra úgy magán, mint államüzleti összekötteté­seinkben. Törökországnak, Spanyolország­nak nem csak azért nincs hitele, mert állam­háztartásuk rendezetlen, hanem főleg azért, mert a kormányok állandóságáról, szakértel­méről, és pontosságáról a külföld biztosítva, meggyőződve nincs. Érték más országokat is a járvány és rosz termés csapásai, de éhséget csak egy Izlandban vagy Bengáliában; töme­ges , a lakosság 1 %-kát meghaladó rend­kívüli pusztítást csak ezekben és ezek­hez hasonló fejletlen országokban szoktak előidézni. Nyugat-Európa felett csak elsur­ran a járvány és kevés áremelkedésben mu­tatkozik a rosz termés. Nem mondhatjuk, hogy ez utóbbi nálunk is ínséget idézett vol­na elő, de nagyon rosz termésnek nem is ne­vezhető az, mely 13 millió embernek 89 mil­lió mérő magot ad, és, ha mégis a nép egy része tavaszszal segítségre szorul, ez csak azt bizonyítja, hogy a magán­gazdaság nálunk a nép nagy részénél oly primitív „máról hol­napra“ élésre van fektetve, úgy beosztásá­ban,mint segédforrásaiban, hogy csak a bő esztendő nyújt egész évre élelmet és munkát; mihelyt apad a termése, bekopogtat nem csak az ínség, de a munkahiány is. Ennek oka nem csak népünk gondatlansága és egyoldalúsága, a mennyiben sem előre látni, sem másutt, mint lakhelyén, munkát keresni nem tud, vagy nem akar, hanem a illetlen..hit.-1 és­­ipari, gyári viszonyokban is keresendő, melyek miatt az önsegélynek, a magán hitel sem mun­ka, sem pénz alakjában elegendő segédesz­közt nem nyújt, tehát a nép az állam közve­títésére szorul, mihelyt a gazdaságban rosz termés mutatkozik. A bankkérdés megoldása erre sem panacea, de mindenesetre gazdag hitelforrás lenne, mely a kereskedés, ipar és földbirtok segélyezése által­ közvetve lehetne a társadalom legutolsó rétegére is, mert nem engedne munkaszünetelést és sok új keresetfor­rást nyitna fel. Ez alatt nem csak a jegybank kérdése, de a földhitel és kereskedelmi viszo­nyok egészségesebb fejlődése is értendő , mert ezek is összeköttetésben vannak a jegy­bank ügyével. Ha Nyugat-Európában e században az átlagos élettartam 11 —16 évvel hosszabbodott, ezt csak annak lehet tulajdonítani, mert a járványokat meghódíták, vagy erejüket meg­törték. Ez nálunk még nem történt meg — ezért vesztünk annyi embert egy év alatt, de hogy így ne legyen, egészen tőlünk függ. A politikai h­aos, melybe sülyedt most egész parlamenti és pártéletünk, semmiben sem róható fel a sorsnak; azért vállaljuk el egészen a felelősséget és keressük okait azon kevés szakértelemben, melylyel eddig a po­litikát kezeltük, azon sok visszaélésben, mely­re a pártéletnek és protectiónak a kormányon és úgy, mint az önkormányzatban tért nyi­lánk, azon államellenes szenvedélyekben, me­lyeket az absolutism­ustól megtanultunk, meg­tartónk, és a nemzetiségektől tűrtünk el ; azon haszonleső, önző irányban, mely az ál­lamot egyéni czélokra nálunk annyira ki­zsákmányoló; azon hanyagságban és indo­­lentiában, melyet a­­kelet népek magán és közügyeiben most is tanúsít. Mindezeket a hibákat önerőnkből kell megsemmisíte­nünk és ezek javításában ne várjunk a sorstól semmit, hanem legyünk önsorsunk javító urai. Itt az uj év : kérjük a sorsot csak arra, hogy ellenségünk ne legyen; de minden jót és minden igazat, szépet várjunk önerőnk­től, mely hogy képes legyen teljes mérték­ben valósítani jó kívánságainkat, tiszta szív­ből óhajtjuk! H. S. .,HONI TÁRCZÁJA. -M ítélet napja. Afcang a »Jövő század regényéhez.« Irta Jókai Mór. A második milleniu­m vége. A 2000-dik év közelit, csak az utolsó van még tra. Így negyed század telt le úgy, hogy háború­n volt a nemzetek között. A stratégia minden tudománya az elavult tanok nyvtárába van betéve. A huszonöt éves ifjak mo­rogva nézik végig a »régiségek és furcsaságok« reumaiba lerakott emberölő gépeket, miknek­­kori rendeltetését a félkezű hadastyány magyarázza­­k, boszankodva nagyon, hogy az ifjak a nagy­­on jó csaták leirásain nem lelkesülnek többé. Az egész világ nevetségesnek találja már, hogy az időben minden férfi, a tizennyolcz évestől a hat­­­ esztendősig, puskát, kardot forgatott; hogy a­­z egyik nap töltötte a tudományt a tanítványa léz fejébe, másik nap pedig a tanítvány (a káplár) tetta glédába a tanárát (a közlegényt) f­abrik­­a: »szénás lábad, szalmás lábad!« Hogy urfiak­­­ és parasztlegényeknek minden esztendőben egy­­’ le kellett vetkőzni a bőrükig egy katonatiszt, meg egy szolgabiró előtt, aztán egy felcsernek meg­mutogatni kezeiket, lábaikat, ha épek-e még­i­s az volt a szerencsésebb, a­ki beteg lehetett. Hogy egy parancsszóra egyszerre minden embernek abba kel­lett hagyni a munkáját, gyárat, műhelyt, irodát bezárni, az egész ruhatárát a hátára pakolni, az ebéd­jét az oldalára kötni, a töltényeit a gyomrára akasz­tani , egy fegyvert a vállára kapni, másikkal a tér­dét vezetni, egy vas lábast a fejébe nyomni, s aztán dobszóra szered magával taktusra lépve megindulni, reggeltől délig hegynek fölfelé menni, déltől estig megint ugyanazon az útón visszajönni, jobbra néz­ni, balra nézni, sarkon fordulni, fél lábat a levegőbe emelve megállni, hidegben dideregni, melegben iz­zadni, s aztán az ispirálban jelentkezni. Hogy voltak szánalomra méltó martyrjai a társadalomnak, a­kik arra voltak kárhoztatva, hogy egész nap Aliig be­gombolkozva az egyenruhában, karddal az oldalu­kon járjanak keljenek, semmi munka utján kenye­rüket ne kereshessék; meg ne házasodhassanak, (a nélkül, hogy papok volnának); hanem ostoba ficzkó­­kat lépni és állni tanítsanak (a nélkül, hogy taná­rok volnának); harezot háborút játszanak, (a nélkül, hogy színészek volnának); sehol otthon ne legyenek (a nélkül, hogy száműzöttek volnának), hanem ga­vallérok legyenek — hatvan forint havidíjjal, a­mi­ből tizet lehúznak nekik ezredzenekarra. — Hogy mindezek, anélkül, hogy tudnák miért, egyszer-egy­­szer csak felkerekednek, az országnak az egyik ré­giről a másikra átmasíroznak, ott megint újra ismer­kednek.­­ Hogy mind­ezeknek a mozgásban tar­tása végett minden évben három hónapig budgetvi­­tát tartanak az ország bölcsei, ott addig törülnek a száz millió hadiköltségből, míg száz tíz millió lesz belőle; hogy ennek a behajtása végett minden év­ben kihúzzák az adófizető feje alól a vánkost, elkobozzák a tehenét, lovát s a katonának el­vitt fia otthon maradt csizmáit. — S hogy az­tán mind­ezek a száz ezer meg száz ezer lelkes teremtései az Istennek, egy marhának született, s vé­letlenül külügyminiszterré lett szörnyeteg szeszélye szerint, volt idő, midőn tömegestül neki indítottak egy másik ország százezreinek, aztán azokkal a nagy ember-arató gépekkel egyik is kaszálta, a másik is a szemközt álló népet, s azé lett az igazság, a ki leg­többet lekaszált; s a lelkes teremtések maguk is olyan bolondok voltak, hogy egymást halomra szúr­ták, lőtték, csak azért, mert az egyiknek veres nad­rágja volt, a másiknak kék. Ez bizony mind nevetni való volt. Kivéve azt az egy esetet, a­mikor a lelkes teremtések eldobták a csatatéren a puskát s a bá­nyán voltak, annyian haza is szaladtak: ez már aztán komoly dolog volt. Valamint az is a szomorú esetek közé tartozott már, mikor egy-egy nagyha­talmasság ezredei csupa »passevolants«-okból álltak, »vak katonákból,«"a­kik a szemléken jelen vannak, de mikor szükség van rájuk, akkor sehol sincsenek. — És a tizenkét generál commando. 1999-ben már ezekről csak a tréfás adoma­­gyűjtemény emlékezik. Azt pedig, hogy valaha az emberek egymást nemzetiség, nyelvkülönbség miatt gyűlölték, hogy egymással a lexicon és grammatica miatt háborút viseltek, és olyan álomnak tartja most már minden ember, mint a középkori vallásháborút, hasztalan újra elalulni, azt az álmot nem álmodja senki vissza többé. A gyors közlekedés, a kereskedelmi összeköt­tetések úgy amalgamázták az emberiséget, hogy a térképre festett határok nem határai többé a jó barátságnak, minden nemzet minden országban keresi érdekeit, kénytelen meghonosulni ott, a­hol azt­­ megtalálta, s mindegyiknek okosabb dolga van, mint­­■ hogy a másikat fenyegesse. Iparkodik tanulni egy­mástól, keres helyet a fölösleges pénzének, vagy pénzt az új vállalatainak; minden nép hitelezője is, adósa is a másiknak , pere van egymással elég, de az is összekötő kapocs, hanem háborúja nincsen; mert az »nem üzlet.« Hanem van a helyett egy sokkal nagyobb fel­adata az összes műveit világnak. És ennek létreho­zására csakugyan minden nemzet egyetértő közremű­ködése szükséges. A háború nem volt az utolsó öldöklő angyal a földön. Még ezt nem volt elég a Horeb hegy sziklái alá eltemetni a hatalmas Mihály arkangyalnak : itt maradt két hatalmas társa: »a dögvész és az éhség.« E két pusztító daemonnal megvívni a harczot : ez a nagyobbik küzdelem! A világrészeket végig pusztító dögvészek ne­meiről rég megállapodott nézeteik voltak az orvostan kitűnő vezérszellemeinek. A kholera bölcsője a Gan­ges és Indus mocsár-lankasága, az Amerikában dúló sárgaláz sárkányfészke a La Plata, Orinoco, Amazon és Szent Lőrincz óriás folyamok végtelen ingovány­­vidéke. E két rém maga minden évben megjelen a maga dézmájáért s elviszi az emberiség egy tizedét. Harmadik a keleti dögvész. Ez Ázsia és Afrika hő­­ség-aszalta pusztáiban növekszik nagyra. Az influ­enzát, a mellbajok csirját az orosz sivatagok eresz­tik Európára. Az egész civilizált világ előtt egy óriási feladat állt : megváltoztatni égaljat és időjárást az egész földön. Minden miveit nép egyetértésével hozzá fogtak már az örök béke megkötése esztendejében az óriás világfolyamok szabályozásához, a keletindiai és dél­amerikai mocsárvidékek kiszárításához. A technikai vállalat súlyát növelte a küzde­lem, melyet az európai civilisationak Délamerikában az ősvadon barbár népfajaival, Keletindiában pedig egy ellenkező, észellenes civilizatioval kellett meg­­harczolniok, és a harczban kímélni az ellenség éle­tét, mint a­kinek két kezére szükség van a nagy munkához. Nem a mérnökök, nem az építészek munkája volt itt nehezebb mint a missionariusoké; a­míg ezek a vad buccaniért, a rézszinti indiánt rávették, hogy hagyja el a bölény­kergetést, ne szedje le ellenségei fejéről a skalpot, hanem menjen segíteni jó pénzért, szép kelmékért, édes italért, jó kenyérért a vizszabá­­lyozáshoz munkásnak; s a mig a vakbuzgó kasztok népéből kiirták szép szóval, hittéritéssel, felvilágosí­tással a vallásos előítéletet, mely a keletindiai alsóbb osztályok halottjait a Gangesbe és Indusba vettetni parancsolja, s ezzel táplálja a mocsárvidék mialmáit. S mindez óriási nagy vállalatok, a nép­óriások vállvetett közremunkálása mellett befejezésükhöz közelítettek már a második millenium vége felé. Azonkívül szinte minden nemzet közreműkö­désével haladt előre a föld újra befásítása; a pálma­­erdőtől kezdve a fenyőig minden sivatag új tenyé­szetet kapott. A kétezredik évre egy nagy igazi ju­­bilaeum várt :a milliomodik egy millió fá­nak elültetése a földön. Egy­­billió fát ül­tettek huszonöt év alatt­ ötszázezer négyszög mér­­földnyi sivatag pusztákon. (Folytatása következik.) — Előmunkálatok a földmive­­lési minisztérium felállítására. Mint az »Ung. Correspondent« írja, a miniszterelnök rendeletére a pénzügyminisztériumba kebelezett bányászati, állami, uradalmi és állami erdőségi osz­tályok utasíttattak, hogy a pénzügyminisztériumtól leendő elkülöníttetésükre szükséges szabályzatokat és utasításokat haladék nélkül készítsék el; úgy­hogy azon esetre, ha a 21-es bizottság a földműve­­lési minisztérium felállítása mellett nyilatkoznék, a nevezett osztályok elkülöníttetése azonnal megtör­ténhessék. Visszapillantás jogfejlődésünkre. Jogfejlődésünk történetében minden évfordulót mértföldjelzőnek tekinthetünk, melynél, ha egy pil­lanatra megállunk s a már meghaladott útra vissza­tekintünk, némi tájékozást nyerhetünk azon távol­ság iránt, mely a kitűzött czélhoz vezet. Ha meg­gondoljuk, hogy alkotmányunk helyreállítása óta hét év alatt mit alkottunk és azt viszonyítjuk a megoldandó feladat nagyságához, akkor megkö­zelítőleg kiszámíthatjuk kitűzött czélunk távol­ságát. A csillagász logaritmusi számműveletére szo­rulnánk, ha e távolság kiméréséhez akarnánk fogni. Annyi bizonyos, hogy a lefolyt két évet még csak egység gyanánt sem vehetjük számításunk alapjául, mert a­mit eddig alkottunk: az ideiglenes polg. terv­ezési rendtartás, az ideigl. bűnvádi eljá­rás, az ideigl. bírósági szervezet stb. mindezek csak törtszámok.­­ S mégis, ha meggondoljuk, hogy az ideiglenes törvkezési rendtartás, melyet még alapjá­ban sem akar senki fentartani s igy csak kirívóbb hiányainak pótlására hány enquete tartatott, hány javaslat készült, hogy ismét nyomtalanul eltűnjenek; ha meggondoljuk, hogy az ideigl. bűnvádi eljárás hét év alatt mint a legégetőbb szükség parancsolta rögtönzött mit, két ízben terjesztetett a törvényhozás elé, mely azt szégyenkedve félretevé, s igy még foly­ton a törvény nélküli, sőt szokásjog nélküli büntető­jog-(?) szolgáltatás példáját nyújtjuk a világnak; ha meggondoljuk bírósági szervezetünk ingatagsá­gát, mert a törvényhatósági területeknek utólag czélba vett kikerekítésével mélhatlanul kell ösz­­hangzásba hozatnia; ha meggondoljuk, hogy az ügy­védi s közjegyzői rendtartásról szóló­­javaslatok, mint lényeges kiegészítő alkatrészei a bírósági szer­vezetnek, számtalan szaktanácskozmány után végre két év múlva kerültek a képviselőház jogügyi bi­zottságának kezébe; ha, mint mondom, mindezt meggondoljuk s még hozzászámítjuk történelmi adatként, hogy 1790. óta három büntető törvény­könyvi tervezet, 1867. óta pedig már két bűnt. tör­vénykönyvi javaslat készült; a magánjogi törvény­­könyv szerkesztésének pedig csak első mozgalmai küszöbén állunk; végre, ha meggondoljuk az átalá­­nos pénzügyi calamitást, s hogy a kormány nagy részben munkaképtelen egyéneket alkalmazott, de e baj gyökeres orvoslására elegendő bátorsággal nem bír ; ha mindezt meggondoljuk, nem fog túlzásnak tetszeni amaz állításunk, hogy kilátásunk rendezett jogviszonyok létesítésére logaritmusi számműveletet igényel. Számoljunk az egyes factorokkal. Tény az, hogy Horváth Boldizsár visszalépte óta az igazságügyi törvényhozás terén mi sem tör­tént, sőt a most legislatív megoldás alá bocsátott ügyvédi és közjegyzői rendtartások is még tőle szár­maznak. Jelenleg Pauler minisztersége alatt, az általá­nos tanulmányozás stádiumába léptünk. Ő­lei halla­tóinak ezernyi számát vezérelte a tudomány örvé­nyére, s a gyakorlati életben nem bir azon nemes ambitióval mint egy Glaser vagy Leonhardt, hogy­ saját szakmájában vallott elveit érvényre emelje, s azokat hosszú pályafutásának dicső végeztével egy egész nemzet törvényéré szabja. Ő megelégszik az administratio dicstelen töviskoszorú­val és átengedi a büntetőjogi codificatio babérlombjait államtitkár­jának, kinek büntetőtörvénykönyvi tervezete­­k­ szerint már a sajtó alól kikerült, indokolása pedig most van sajtó alatt. Távol legyen azonban tőlünk, hogy a buzgó törekvés elismerését megtagadjuk ünnepelt tudó­sunktól, kit legalább azon érdem megillet, hogy a munkálkodást az egész vonalon megindította, s meg­lehet, hogy talán a jövő évben a magasztal­ás hang­ján szólhatunk róla, ha majd az általa megbízott szakférfiak Bartha, Vawrik, Teleszky és Győry munkálatai előttünk fekszenek. Egyelőre azonban csak sajnálkozásunkat fejezhetjük ki a fölött, hogy míg a központi kormányzatnál oly sok henye sine­­curák léteznek, addig a legfontosabb törvényhozási előmunkálatok csak terhes kenyérkereseti hivatás­kor ellátása mellett végeztethetnek, olyképen, hogy újabb s újabb áldozatkészség nélkül még az elvi egyetértés létesítésére sem nyilik részükre" alkalom. Már­pedig a ki tudja, hogy az egyöntetűség mily nehéz feladat testületi közreműködés mellett is,­­ az a fentebbi eljárás mellett minden reménységét becses anyaggyűjtésre kénytelen leszállítani. Mi ugyan már ezen eredménynek is fogunk örvendeni, de miután sem idő sem szellemi erők bőségével nem dicsekedhetünk, nem tartjuk rationális eljárásnak és nem helyeselhetjük a munkálkodásokkénti megnehe­zítését, hogy a törvénykönyv egyes részei az ország különböző részeiben készíttessenek elő. Elég nehéz volna a feladat megoldása összpontosult közreműkö­dés mellett is. Valóban nem kerülne megerőltetésbe satyrát írni a »centralisált administratio« és a »decentrali­­sált codificatio« themájáról. No de megszoktuk mi kormányunktól, hogy öntudatos vezéreszmék hiányá­ban egyik végletből a másikba esik. Nemrég szer­veztünk egy központi törvény-előkészítési bizottsá­got, melyben három vagy négy ember hivatása lett volna a szükséghez képest, pénzügyi, tengerészeti, bányászati, nemzetközi, erdészeti, egyszóval minden­hez érteni; most meg megfordítva egy és ugyanazon törvény részei,mint péld­ a dologi jog, Budapesten; a kötelmi jog, Egerben; a családjog szintén Budapes­ten, az öröklési jog pedig N.-Váradon készül. Az előbbi szervezet halva született s már el is lett te­metve; az újabb taktikát pedig nem tekinthetjük egyébnek, mint anyaggyűjtésnek végtelen enquete­­irozásra, mely ugy látszik mostani igazságügyminisz­terünk kedvencz időtöltése, mert igy folyton van látszatja a tevékenységnek, csak eredménye nincsen. Magtalanság szokott a sokfért­űség következménye lenni! Ezt igazolja az úgynevezett »nagy enquete« és újabban a perrendtartási enquete tárgyalásainak eredménytelensége. Röviden mondva, az irányt nem határozhatja meg soha semmiféle enquete vagy par­liament. Ha a kormány nem vezérli a parliamentet, akkor az állam hajója csak egy hányatott sajka a tenger hullámain. Ugyanez áll a szakminiszterek enquete-tanácskozmányairól; irányt ezektől nem nyerhetnek, hanem­ csak saját irányuk helyeslését vagy rászólását tudhatják meg. Ki irányt keres, csak iránytalanságát árulja el. Egészen másként áll a dolog s azért példaként hozhatjuk fel a keresk. törvénykönyv tervezetét. Itt a volt keresk. miniszter Apáthy tanárnak a német ker­esk. törvénykönyvet jelölte ki alapul, és most sikeresen folynak a szaktanácskozmányok az eltéré­sek helyessége fölött. De ki figyelemmel kíséri ezen enquete tárgyalásait, könnyen meggyőződhetik, hogy daczára az alapul elfogadott keresk. törvénykönyv­­nek, rettentően elágazók a törekvések és nézetek. El sem lehet tehát képzelni a küzdelmek és tusakodá­sok mérvét oly magánjogi törvénykönyv tervezete fölött, melynek nemcsak egyes szabványai, hanem az általa létesítendő jogintézmények iránt sem tör­téntek előzetes elvi megállapítások. Például hozzuk fel csak a polgári házasság intézményét. Az igazság­ügyi miniszter gondosan kikerült eddig minden nyi­latkozatot ezen kérdés iránt. Van még számos ily vi­tális s nagy horderejű jogintézmény, mint például a telekkönyvi rendszerben a jogossági, vagy tisztán csak a nyilvánossági alapelv, a hitbizomány, a kö­teles rész és az öröklési jog egyéb nemzeties intéz­ményei stb. mindezekről az igazságügyminiszter sa­ját maga nézeteit sem nyilvánítva, megrendeli a ma­gánjogi törvénykönyv egyes részeit, amint valamely

Next