A Hon, 1874. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1874-02-01 / 26. szám

26. szám. XII. évfolyam. Kiadó-h­ivatal: Bar­átok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint. díj: Postát­ küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ás Éti kiadás együtt: 3 hónaapra........................................® *rt kr. 6 hón.­j­.ra........................................12 * » Az esti kiadás postai külünküldéseért felü­lfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó eisfia nap­játil számittatik. J Előfizetési felhivás: „A HON“ XII dik évi folyamára. 1, „„ . . . . | Előfizetési árak: Félévre..............................12 frt Negyedévre...........................6 frt Egy hóra..............................2 frt frS§£~ Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épü­let küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Reggeli kiadás POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, jan. 31. A feladat áttekintése. Azt, hiszem, hogy ha nem akarunk a „Schlagwort,ok”-nál maradni, akkor nem elé­gedhetünk meg az önkormányzati kérdés pénzügyi és közigazgatási szempontból való megoldásának azon alakjával, hogy a várme­gyei költségeket az államköltségvetésből át­tegyük a megyei budgetbe, sőt megnöveljük ezt még a tanügyi költségek, közlekedési ki­adások nagy részével és a pénzügyi vég­rehajtás egész kiadásával is. Mert a re­form nem a teendők dislocatiójában, a meg­­takarítás nem a kiadások áthelyezésében áll, hanem annak czélszerűbb kezelést, biztosabb, gyorsabb, olcsóbb végrehajtást és közigazga­tást, továbbá tetemes megtakarításokat kell eredményeznie, h­a azt akarjuk, hogy készsé­gesen végrehajtható, szép eredményeket fel­mutató és általában meggyökereztethető le­gyen a czélba veendő reform. Ezt csak a közigazgatás szerves anyagi és alaki reformjának előleges elvi megállapí­tása által lehet biztosítani. De azt vesszük észre, hogy erről van legkevesebb szó, töb­bet, beszél a kormány is, a 21-es bizottság al­bizottsága is a vármegyei kikerekít­ésről, mi nagyon kis mérvben lesz erre befolyással, mint, a közigazgatási és pénzügyi teendők czélszerűbb beosztásáról és felosz­tásáról, mitől függ a czél elérése, a fel­adat­ megoldása. A reform irányból azt vesszük ki, hogy az önkormányzati teendők szaporodni fog­nak, ennek, a­mennyiben eredményeket látó érdekeltséget és erőt nyújtó hatáskört bizto­sítanak a vármegyéknek , örülhet, az önkor­mányzat minden barátja. De már­is nem egy aggályteljes hang emelkedett az önkormányazt­ terheinek nevelkedése iránt, a­mi, ha oly mérv­ben következik be, melyben az állambudget, a házipénztár által és a közigazgatási,közleke­dési, adóügyi kiadások átruházása miatt kön­­­nyebbül, el­rémí­tő, kedvet és erőt kiölő te­herrel fog súlyosodni az az önkormány­zatra. Ezért kell a figyelmet az anyagi köz­igazgatási reformra, és annak alaki szerveze­tére fordítani. A főispáni, alispáni, szolgabí­­rói és bizottsági teendők új beosztásáról gon­doskodnunk kell, ha fel akarjuk ölelni az ön­­kormányzatban az adóügyet, békebírói teen­dőket, közlekedési ügyek nagyobb részét is közigazgatási mellett; mert ha a teendők uj beosztásának csak az lesz eredménye, hogy a kormány közegek helyét, növekedő számmal és költséggel önkormányzati közegek fog­lalják el a vidéken és a központi kor­mányzat egész nehézkes gépezete­­ meg­mar­­­ad, akkor szabadabb vagy jobban mondva: szélesebb mozgást nyert ugyan az önkormányzat, de a polgárság terhei nem apadni, hanem növekedni fognak,­­ és igen könnyen megeshetik az is,hogy a közigazgatás sem fog javulni: ha mindjárt már magát a de­­centralisatiot is, a­mennyiben lehetőbbé teszi a megtakarítást és jó ellenőrzést, magában is javulásnak, reformnak tekinthetjük. Ha a központi kormánygépezetet egy­szerűsítjük az­által, hogy a sok ellenőrzéstől, a fogalmazói és segéd­személyzet egy részé­től megszabadítjuk, ezt főleg az önkormány­zattal szemben kell tenni, mert igaza van Zsedényinek, hogy a sok felterjesztés ok nélkül való munkát és költséget okoz fenn és alant egyaránt. Ha a főispáni állás, poli­tikai ellenőrnek, tényleges elnöknek megtar­­tatik, akkor az önkormányzat és kormány közti érintkezés minimumra szorítható le. Ha a­ közigazgatási igazságszolgáltatás szervezve lesz a vármegyék egyik állandó hatóságában és a központi közigazgatási székben, akkor a legtöbb sérelmi ügy a kor­mányi és bí­rói költséges, lassú út kikerülésével, rövid úton, első folyamodásban szóbelileg elintéz­hető lesz és e mellett a hivatali felelősség úgy lesz foganosítható, hogy az önkormány­zatban sem lesz szükség ellenőrzési bureau­­kratiára a teendők szaporodása daczára. Ha a békebirói teendők a sz­olgabiróknak osztatnak be, mi a közjegyzőség keresztülvitele mellett lehetséges lesz, akkor ezek száma 370-ben nem állapítható meg, de bizonyára nem lesz szükség oly személyzet szaporításra sem, hogy az a megtakarítható igazságügyi költ­ségeket felemés­sze és a polgárság időben, költségben sokat fog nyerni ügyeinek a hely­színen való gyors elintézésében. Míg az in­gyenes állandó választmány vagy másképen nevezhető közigazgatási igazságszolgáltatási fórum, költséget nem okozva, fogja biztosítani a pontos kezelést és gyors végrehajtást, az alispánnal élén. A katona-ügy megmaradhat mostani be­osztásában, de a megyei pénzügyi teendők a házi pénztárral és az állami adók eshe­­tőleges kezelésével tetemesen fognak szapo­rodni. Pénztári kezelést takarékpénztárak­ra kellene bízni, melyek az átlagos for­galom időközi (csak havi) hasznosítha­­tása fejében magukra vállalnák a könyv­­vezetést, csak ellenőrre lenne szükség a vár­megye részéről. A végrehajtást egy szolgabí­­rói segédre vagy e végre mellé rendelt kö­zegre kellene bízni : ezek költsége (miután egyéb teendőkre is használtathatnának) nem fogna az adóvégrehajtók költségébe kerülni. Csak a pénzügyi hatóság teendője fogna új szervezetet igénybe venni: ezt a pénzügyi igazgatóságok közbenső fórumának megszün­tetésével úgy kellene szervezni, hogy legyen egy központi pénzügyi bíróság (mint a föld­adónál már meg van teremtve a központi bi­zottság) és ez (nem pedig a pártra támasz­kodó pénzügyminiszter) döntsön végérvénye­sen akár a kivetési, akár becslési, akár végre­hajtási kérdésekben az önkormányzati pénz­ügyi hatóságtól hozzá fellebbezett ügyekben. A­mi a pénztári kezelést és elszámolást illeti: igénytelen nézetünk szerint erre elégséges annyi pénzügyi hivatal, a­hány pénzügyigaz­­gatóság van most, ezeknél lehetne a bélyeg-, illet­ék és fogyasztási adók ügyét is összpon­­tosítni: királyi adóhivatalra (annál kevésbé 278-ra) szükség nincs. A központi pénztár­­kezelés bankszerüleg vezetve és az állami számszék ellenőrzése alatt úgy szervezhető, hogy mindenik minisztériumban egy utalvá­nyozó és egy ellenőrző közeg elégséges le­gyen a kiadások vezetésére, így vagy ilyen formán kellene szerve­sen megszabni a közigazgatási reform főbb beosztási pontjait, hogy azután az életben is, a berendezésnél a szigorú egyszerűség és czélszerű­ség eredményezzenek jó közigazga­tást és nagy megtakarítást. Mert ha csak az állam nyakáról a megyékre sózzuk a költsé­geket és a bureaukratiát, akkor nem csak hogy közigazgatási reformot és megtakarí­tást nem érünk el, de a mellett a terhek súlya alatt megöljük az önkormányzatot is! H. S. és elfogadható indokolása nélkül, helytelenül vagy épen be nem szolgáltatnak, azok a központból kikül­dendő tisztviselő által a mulasztást okozott közeg ro­vására és költségére a hely­színen gyüjtetnek. Jogtalannak tartott ily végrehajtás ellenében az illető rendes per útján kereshet ovoslást. 10. §. Ezen törvény végrehajtásával a földmi­­velés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter biza­­tik meg. Budapest, 1874. Vasárnap, febr. 1. 8*erko­ Sz,t­ úji iroda t Barátok-tere, Athenaeum-épü­let 1. emelet. A lap szellemi részét illeti­ minden kö­zlemény » szerkesztőségim?, intézendő. Berment­etlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el.. - Kéziratok nem adatnak vissza iffilmr.TK&FEI. szÍBtngy mint­­-Kiűzetések a kiadó-h­ivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. -— Törvényjavaslat az országos statisztika szervezéséről. Keleti Károly a hivatalos statisztikai közlemények legutóbbi fü­zetében, utalva jelen statistikánk hiányaira, a követ­kező, lényegében igen helyes törvényjavaslatot közli: Törvényjavaslat az országos statistika szervezéséről. 1. §. A kormányzat, a törvényhozás és a társadalom, valamint a tudomány igényeinek kie­légítése végett a magyar korona országai állapotá­nak leírása és évről-évre változó viszonyaiknak nyil­vántartása elrendeltetik. 2. §. Az országos statistika vezetése, a statisti­­kai adatoknak országos gyűjtése, feldolgozása, össze­állítása és közzététele a központi statistikai hivatalt illeti, mely közvetlenül a földmivelés- ipar- és keres­kedelemügyi miniszternek van alárendelve. 3. §. A központi statisztikai hivatal mellett, mint tanácskozó testület, az országos statisztikai ta­nács áll, mely az egyes szakminisztériumok képvise­lőiből, valamint a földmivelés-, ipar- és kereskede­lemügyi miniszter által kinevezett szakférfiakból ala­kul. A tanács elnöksége ezen minisztert vagy helyet­tesét illeti. 4. §. Ezen tanác­csal a központi statistikai hi­vatal útján megindítandó országos felvételek terve­zete és mintái véleményadás végett mindenkor előre közlendők. Ugyancsak a statistikai tanács előleges, a tu­domány igényeinek szempontjából adandó véleménye alá bocsáttatnak a szakminisztériumok által saját czéljaikra elrendelt új felvételek tervezetei is, kivéve ha a közszolgálat érdeke halasztást nem tűr, mely esetben azok a tanác­csal utólag közlendők. 5. §. A kormány­közegek, egyházi és világi törvényhatóságok, valamint a községek kötelesek az 1. § ban kitűzött czélra szükséges adatokat megsze­rezni és a központi statistikai hivatalba beszolgál­tatni. Köz- és magánintézetek, egyletek és társula­tok működésük köréből a fentebbi czélra szükséges adatokat a statistikai hivatal felszólítására közvetle­nül tartoznak oda beküldeni. 6. §. A statistikai anyagnak hivatalos után gyűjtése, szakszerű megbirálása, összeállitása és beszolgáltatása végett minden törvényhatóságban (megye, szék­ vidék és kerület, szab. kir. és kivált­ságos város) állandó statistikai bi­zottság alakittatik. 7. §. A központi statistikai hivatal­ és tanács­nak, valamint a törvényhatóságok statistikai bizott­ságainak ügykörét külön utasítások sza­bályozzák. 8. §. Ezen utasításokat a statistikai tanács meg­ha­lgatása után a földmivelés-, ipar- és kereskedelem­ügyi miniszter állapítja meg. 9. §. A statistikai adatok helyességéért és pon­tos beszolgáltatásáért a törvényhatóságok vagy az ezeket közvetlenül nyújtani köteles intézetek, egyle­tek és társulatok (5. §.) felelősek. A mely adatok megfelelő hivatalos felszólítás után, a mulasztás kellő A mai ü­­lésről. (Országgyűlési karczolat.) Első megjegyzésünk az, hogy náthás embere­ket nem kellene bebocsátani az országgyűlésre. Mind agyon­köhögik a leghatásosabb helyeket. Kár, hogy a gyorsiroda, mely fel szokta jegyezni a »helyeslést«, »mozgást«, »derültséget«, »zajt« és »közbeszóláso­­kat« — nem jegyzi egyúttal a »közbeprüszentés«­­eket« és »köhögést« is, mely esetben sok alkalma nyílnék helyes világításba tüntetni fel a helyzetet egy-egy jobboldali, vagy baloldali, gúnyos vagy gya­nús »közbeköhintés« által. Ilyen köhögős gyűlés volt a mai is. S akárminő heves vihar előzte is meg tulajdonképi tárgyát, — mégis lágy zephyrré változott az orkán ama nagyszabású előrohamaival szemben, melyeknek ma voltunk tanúi. Ahhoz a forgó szélhez, mely ma min­den szemetjével fölkavartatott, a keleti vasút hírhedt ügye szolgáltatta az anyagot. Tele ház. A karzatok, mint az amphitheatrum­­ban, zsúfolva női közönséggel, mely vagy nagyon sokat érthet a szóban forgó kérdéshez, vagy azt jött nézni, nem lesz-e ember­halál. A mi köztudomás sze­rint gyenge idegeknek való látvány. A spectaculumot Eötvös Károly kezdte meg, mint a központi bizottság előadója, pártolván a kor­mány javaslatát, melyet elfogadni­­ szükség, miután a keleti vasút összes ügyeinek kellő tárgyalásához »bizonyos nyugalom« szükséges, ami most nincs meg, de a­mi e javaslat elfogadása által elérhető. Mély hallgatás üdvözölte az előadó jeles ind­okolását, kellőleg méltányolván előbb azt a fölfede­zését, hogy »a pálya nyitva áll.« Ekkor fölállott a ház reszketeg hullámzású szónoka, Zsedényi, ki soha jobban ki nem érdemelte hangjával azt az átalános véleményt, hogy ő az or­­szággyűlés »funeratora«, mint ez alkalommal. Te­metni jött. Indokolta ismert különvéleményét, melyet Bánó Józseffel egyetemben beterjesztett. Bánó bá­muló áhítattal tekintett reá. Egész beszéde alatt le nem vette volna róla a szemét. Ez aztán az ember a ki igy el tudja mondani »a más« gondolatját! E hangulat bizonyára kihatott volna az egész házra, ha nincs az a fatális köhögés, s ha Pulszky Ágost közvetlen a szónok mögött nem csinál concurrentiát Paczolaynak­ az ásításaival. Paczolay ildomos ember, ő ha álmos, nem ül oda a szónok mellé, a­hol min­denki kénytelen meglátni, ha ásít. — Különben azt mondják, hogy ez a kis Pulszkytól cs. k. közös sor hadi maneuvrj volt, miután ő a kormány javaslatá­nak pártolói közé tartozik. Zsedényi épen annál a passusnál volt, melyben azt bizonyitja, hogy az állam nem tartozik megfizet­ni a Waring testvérek által nem tudom hová tett tizenöt milliót, mikor belépett a franco-bank, azaz hogy akarom mondani, Tóth Vilmos. Mindjárt meg­látszott érteni, hogy miről van szó. Szépen oda ült Tisza Lajos és Kerkapoly közelébe, kik »procul negotiis« úgy tettek, mint a czigány a hálóban, ki­dugták az ujjukat­­,úgy találták, hogy nagyon hi­deg van odakünn. És aztán versenyt hallgatott ve­lők, mint a sült hal. Szlávy irigy pillantásokat vetett rájuk, mintha mondaná: »nektek már könnyű.« Ala­pos okunk van hinni, hogy ő se bánná, ha már meg volna verve. Zsedényi az alatt erősen ropogtatta a szót. Elő­adta, hogy­ a méltányosságnak is megvan a maga határa, azt a már­is túlterhelt,, a kigázolni saját de­ficitjéből sem tudó állam üres pénztárától nem lehet kívánni, hogy könnyelműen talán vétkesen kezelt magán­társulatok tizenhét millióra menő oly adóssá­gaiért vállaljon kezességet akkor, mikor még ez adósságok jogi természete sincs tisztába hozva ; s ha ilynemű követelés tétetnék is, azt az állam elvállalni nem lenne köteles stb. stb. a mint az országgyűlési jelentésünkben a lehető terjedelmesen közölt beszé­dében olvasható. Zsedényit egyszer sem szakította félbe a kor­mány­támogató párt, de igen­is az az oldal, mely tőle jobb kéz felé ül. Zsedényi t. i. szemközt ül az elnöki emelvén­nyel, a félkörben futó képviselői szé­kek kellő közepén, neki tehát a baloldal esik jobb kéz felé. Ez a fele a háznak tehát gyakran félbesza­kította a szónokot zajos helyeslésével, a­mi a ház másik felénél csendes közmegbotránykozást látszott okozni, mert bizony a helyeslő fele a háznak sűrűbben volt megrakva képviselőkkel, mint a másik s ebből a prognosticonból ítélve, a kormány helyzete valóban tűhegyen balanczh­oz, ha mind berukkolnak is azok a képviselők, kiknek a haza hivatalnoki szolgálataik­ért is adós. A szónokkal beszéde végeztével senki sem sie­tett kezet szorítani. A rendes kézszorongatók árulót látnak benne. A helyett figyelemmel fordulnak az épen fölemelkedő Ghyczy felé, a­ki most rögtön helyre fogja ütni, a­mit Zsedényi elrontott. A csere nem is oly lész: Zsedényiért Ghyczy. Csak úgy ra­gyogott az arczuk az örömtől. Azonban .. . Kár, valóban nagy kár, hogy az emberek ár­tatlan öröme oly gyönge lábon áll, hogy azt egy ha­szontalan »azonban« is el képes rontani. Ghyczy nem sokáig hagyta őket a boldog illusióban ringani. Rögtön ott kezdte, hogy ő más okokból ugyan, mint Zsedényi, de szinte ellenzi a kormány javas­latát. Nesze neked! Mindegy az azután akármiféle indokból, ha egyszer ellenzi. Akkor még­is csak jobb »középpárti« Zsedényi. Ghyczy pedig az ő szavazata indokolására nem hozott fel többet, csak két indokot. Hanem sze­rintünk egy is elég lett volna. Ő, úgymond, nem azért ellenzi a kormány javaslatát, mert az államtól a keleti vasút tartozásaiért való jótállást senki nem követelheti, a javaslatban pedig nem csupán kezes­séget, de készfizetést követelnek tőle, — nem is azért, mert az állam ilyetén megterheltetést elvállal­ni ne­m tartozik — de egyszerűen azért, mert azt el­vállalnia teljes lehetetlen. Ad impossibilia pedig nemo obligatur. Eddig a hitelezőkkel szemben a keleti vasút volt a fizetésképtelen, a javaslat elfogadása által pedig az állam lesz fizetésképtelen. Miután pe­dig itt nem a keleti vasút, de az ország képviselői vannak összegyűlve s ő ezeknek egyike, ha válasz­tania kell, inkább csak amazt hagyja fizetésképte­lennek, mint emezt. Azt hiszszük, ennyi is elég vala­mely szavazat indokolására. Midőn Ghyczy saját határozati javaslatának beterjesztése után szép szelíden, a mint szokott, leült, utána Máttyus Aristid állott fel, ígérvén erősen, hogy azok után, a­mit Ghyczy elmondott, rövid lehet. Nem mondhatjuk, hogy megtartotta volna szavát. Beszélt, még pedig olyan tűzzel, hogy szinte kedvünk lett volna összeolvasztani beszédét a Ghy­­czyével. Akkor lett volna mind a kettő helyes tem­peramentum. Beszédének legerősebb oldala ott volt, a­hol bizonyítgatta, hogy a magyar állam hitelének nem annyira az fog ártani, ha a keleti vasút­társula­tot bukni hagyja, mint az, ha annak eddigi gazdál­kodását törvényhozási sanctióval látja el s mintegy a magáévá teszi. (A­mi pedig nem is volna valami na y inconsequentia.) A kormányjavaslat védelmére kiállott a jobb oldalnak Wodianer és Apponyi után legvékonyabb embere, a sugár Szeniczey, kezében egy még vé­konyabb plajbás­szal , vékony tenorhangon sza­valván el a legvékonyabb argumentumokat, a­miket valaha hallottunk. Környezetének arczáról volt le­olvasható a sopánkodás: »ments meg uram isten, Szeniczeytől, Simonyi Ernő ellen majd csak megvé­­delmezzük magunkat! » De az őt nem confundálta abban, hogy el ne mondja, hogy az állam pénztárá­nak most szándékolt megterheltetése nem olyan »uj» mert az csak az »előbb tett hibáknak és mulasz­tásoknak a folytatása.« Persze, a hiba mindjárt meg­szűnik hiba lenni, ha folytatjuk, a­helyett, hogy abba ha­lnak.Azután épületes praelectiót tartott a tudatlan képviselőháznak a közjogból, felállítván azt a meg­dönthetően parlamentáris tételt, hogy a minisztérium nem azért az államnak a legfőbb végrehajtó közege, hogy végrehajtsa amit a parlament határoz, de azért, hogy jogérvényesen kötelezhesse az államot. Az országgyűlés csak arra való,h­ogy igent bólint­son a kormány határozataira. Ő amióta képviselő, csakugyan így is gyakorolja a képviselői tisztet. Azt, hogy a sok pénzbe kerülő felesleges országgyűlést leg­jobb lenne rebus sic stantibus, haza küldeni, hadd vé­gezne a minisztérium mindent maga — ez alkalom­mal nem hozta javaslatba, talán mert nem volt napi­renden. De feltüntette azt a szörnyű állapotot, mely­be a javaslat ellenzői döntenék az országot, ha az a javaslat megbuknék. Meginogna hitelünk Európa előtt, »felszámították ezt önök?« »meggondolták önök?« »megállapították a végpontokat önök?« — igy kiáltaj fel nemes hevében, közbeközbe egyet-egyet faragván vékony czeruzáján vékony peniczilusával, amig végre vékony czeruza és vékony argumentum végképen elfogyott s helyet engedett annak a töp­rengésnek, hogy hiszen ha egy részvénytársulat annyira viszi a szédelgést, hogy a semmin felül még 17 millió adóssága van s ezt az adós­ságot az állam elvállalja s esetleg ki is fizeti (ha van miből) , akkor mi akadályoz más részvénytársulatot is abban, hogy szinte annyira csigázza fel a »schwindelt,« hogy 17 millió kifizet­hetetlen adóssága legyen ? Az állam bizonyára sietni fog ezt az adósságot is elvállalni, az állam hitele érdekében, melynek az e­g­y­i­k 17 millió forint ide­gen adósság semmi esetre sem árthat kevesebbet, mint a m­á­s­i­k 17 milliónyi idegen adósság. Végül jött Szlávy. Eleinte higgadtan, mond­juk hidegen beszélt. A kezében volt egy csomó szé­pen rendesen összetekert spárga. Míg argumentált, folyton azzal babrált. Egyet-egyet tépett rajta, majd kihúzta egy szálát, aztán az asztalhoz csapta, megint fölvette, tépte ide, tépte oda s mikor aztán oda ju­tott, hogy »a másodkibocsátású másodprioritások jogi természete lehet kétséges, — nem az a kérdés; de az a kérdés, hogy a k­e­l­e­t­i vasúttársaság azzal a pénzzel csakugyan tartozik, és az nem kétséges« — mondjuk, mikor e magasztos helyre ér­kezett, mely beszédének conclusióját képezte, akkor már az a szerencsétlen spárga ott a kezében úgy összevissza volt gubanczolva, mint egy gordiusi csomó. Mi meg szemeinkkel kerestük azt a Nagy Sándort, aki abból a gordiusi csomóból kibonyolíta­­ná, hogy ha már annyira nem kétséges, hogy a k­e­­leti vasúttársaság azzal a pénzzel tartozik, miért kell a keleti vasúttársaságnak ezt az adóssá­gát a magyar államnak viselni ? Mert nekünk meg e­z a kérdés! Tors Kálmán. tődések későbben meg ne változtassanak, a jövendő igazgató tanács tagjait is azon kikötéssel jelölték ki, hogy csak e szerződéseknek előleges helybenhagyá­sa után véglegesen ki fognak neveztetni, — a mint ezen praesumptio,vagy mint maguk mondják, leendő igazgatótanács, az alapszabályoknak megerősítése előtt már 1869. február 15, 16 és 23-án előzetes ülé­seket tartott és azokban változatlanul elfogadta és kötelezőnek ismerte el az angol osztrák bankkal kö­tött szerződést, és annak tartozékát képező fizetési szabályzatot, mely határozatok az első rendszeres mártius 8-án tartott igazgatótanácsi ülésben megerő­­­síttettek. Ezen eljárásnak az volt az eredménye, hogy a társulati értékeknek úgy mint 45 millió frtnyi elsőbbségi kötvényeknek és 30 millió frtnyi részvényeknek összesen 75 ezüst millió frtnyi nomi­nális érték eladásából papiros pénzben csak 52 millió frt folyt be, mi a vasúti papíroknak akkori árához képest szokatlan kártékony művelet volt, kizsákmá­nyolván okkép a részvénytársulatot attól nem sokára mind az angol-osztrák bank, mind Warring elváltak, úgy hogy 1871 -ik év végével az épitési alap már csak 2 millió forint lévén, az igazgatótanács a pénz­ügyminiszterhez pénzért folyamodott, hogy a vasút építését folytathassa, nyertek is tőle előlegezéseket, de midőn az állam kincstára ezeket többé nem győzte, az igazgatótanács a részvényeseket rendkí­vüli közgyűlésre hívta meg a végett, hogy az építési költségekről gondoskodjék. Az első közgyűlés határozatképes nem lévén, a második 1872. jun.d-án tartott közgyűlésen határozta­­tott, hogy az eddig kibocsátott, 30 m. ftnyi részvények kamatozására az állam által biztosított jövedelem­ből az alapszabályok által rendelt 1.500.000 ft ezek­től elvétessék s másodkibocsátásu 30 m. frtnyi kötvé­nyek kamatozására fordittassék, melyeket másodren­dű elsőbbségi kötvényeknek kereszteltek. Erre fel­jajdúltak az első­ részvényesek, kártalanítást köve­teltek a kormánytól, melynek felügyelete alatt ily dolgok történhettek és igy a t. ház f. é. febr. 12-én küldötte ki a pénzügyi és vasúti bizottságot, hogy ezen keleti vasút egész ügyét vizsgálat alá v­évén részletes és okadatolt jelentést terjes­szen a ház elé, mihelyt ezen ügy iránt a minisztérium előterjeszté­sét benyújtja. Ezen előterjesztést azonban a minisz­térium csak június végével nyújtotta be, úgy hogy az a t. ház tagjai közt csak az országgyűlés elnapo­lása után osztatott szét. Időközben a keleti vasút ig­azgatótanácsa az említett másodrendű kötvényekből 20 milliót először 1872. június 27-én, azután másodszor m,g, április 1-én egy bankconsortiumnak, melynek élén a franco-ma­­gyar és franko-osztrák bankok állanak, 15.200.000 frtban 3 hóra elzálogosította, úgy hogy ha addig be nem váltják, a részvényeket el is árusíthatják. E határidő eltelte után azonban a bankconsortium el nem árusító, hanem a volt pénzügyminiszternek a zálog prolongatióját javaslatba hozta, úgy hogy azt még 10 millió frtnyi részvén­nyel szapo iíván, abból az osztrák nemzeti bank 80 milliót zálogba ve­gyen 9.38''V ’0 frt fizetése mellett, a többi 10 millió a bankcorsortiumnál 7 millió írtban zálogban marad­jon, mely lombard üzlet eszközlésére azonban a pénz­ügy és közlekedési minisztertől oly nyilatkozat kö­­veteltetett, hogy a magyar kormány a keleti vasút­nak minden mérföldje után biztosított összeget fel­tétlenül kifizethrrdi, hogy a magyar államnak a ke­leti vasúttársulat ellen fennálló bárminemű követe­lései azt a fizetést nem gátolhatják, és hogy a zálog beváltási idejének­­ 1 hónap utáni eltelte után ezen előlegezésnek a keleti vasúttársulat általi visszafize­tésére a kormány is hatni fog (az okmán­nyal a szerint: wird wirken). Ezen hat hó lefolyta előtt a pénzügyminiszter múlt évi deczember havában egy pótjelentést terjesz­tett a ház elé, a­melyben előadván, hogy a vasúti társulat, az elzálogosított kötvényeket vissza nem válthatja, felhatalmazást kért, hogy az állam nevé­ben rendezhesse el e zálogkölcsönt, mely jelentés a közös bizottsághoz véleményadás végett utasíttatott, s annak többsége azt ajánlotta a t. háznak, hogy a pénzügyminiszter felhatalmaztassék, miszerint a ke­leti vasúti társulatot ezen előlegezési üzlete rendezé­sében, az állami kincstár újabb terheltetése nélkül támogathassa. A bizottságnak ezen jelentése a ház­ban nem tárgyaltatott, a minisztérium azonban a kérdéses zálog meghosszabbítását, január 31-ig ki­eszközölvén, most a jelen törvényjavaslatot nyújtja be a végett, hogy ezen zálogot az állam pénzén ki­válthassa. Ezen tényállásból láthatja a t. ház, hogy a ke­leti vasút ügye mindjárt kezdeténél Waring és az Anglo-osztrák bank közti szerződések által a rész­vényesek rontására, későbben a részvénytársulat egy része által a másik rész károsítására használtatott fel, minek nyomán mély sajnálatomat ki kell jelente­nem, hogy hazánk törvényhozása a minisztérium ál­tal azon gonosz homályfoltos ügy támogatására szál­líttatott fel, mielőtt a t. ház által elrendelt vizsgálat befejeztetett és így az ügy állása tisztáztatott volna. Részemről a támogatást visszautasítani kénytelen vagyok, mert hogy ha a t. ház minden vizsgálat nél­kül bízná meg a minisztériumot a kérdéses zálog visszaváltására, tettleg ismerné el a szükséges tájé­kozás nélkül a követelés jogosultságát, mi annyival veszélyesebb, mennyivel bizonyosabb, hogy a bea­dott törvényjavaslat szabályosnak ismeri el, — meg­int minden vizsgálat nélkül — a részvényesek nem szabályszerűlig összehívott közgyűlésének azon vég­zését, melyet a részvények kamatainak kifizetésére az engedély okmány és szabályok szerint rendelt pénzt a másodrendű prioritások kamatozására fordí­­tandónak határozta el, mintát pedig prioritások csak azon összeg erejéig kibocsáttathatnak, melynek ka­­­­matozására az állam által biztosított jövedelem ’/5-e elegendő, és így előbb az engedélyokmányt és alap­szabályokat megváltoztatni, minden­esetre az alap­szabályok 33. és 48. §§. szerint azt, hogy a prioritá­sokat szaporítani akarják, a közgyűlést kihirdető napi­rendben különösen megemlíteni kelletett volna. Azon eshetőségnek teszi ki az állam kincstárát, hogy a 17 millión kívül még maguknak a részvényeknek kamatozásához járulni kellene. Mely szomorú követ­kezései lehetnek egyébiránt ezen hirtelenkedésnek a többi vasúti társulatok által már­is előterjesztett kö­vetelések megb hálására is, azt a ház bölcs belátására bízom. (Helyeslés balfelől és a jobbközép több pad­járól.) Továbbá a kérdéses 30 millió frtnyi kötvények már harmadízben zálogosittattak el, két első esetben a kormánynak minden biztosítása nélkül azon kikö­téssel, hogy ha a társulat által június 30-án ki nem Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése. Tegnap esti lapunkban tudósításunkat a keleti vasutat illető törvény javaslata fölötti vita megkez­déséig vezettük. A vitát Eötvös Károly központi előadó kezdette meg röviden utalva arra, hogy itt az ügy­nek nem jogi, hanem csupán financziális részéről van szó; nagy súlyt fektet azon körülményre, hogy a keleti vasúttal összefüggő minden kérdést mielőbb tisztába legyen hozható, az azt hiszi, hogy erre nem csak idő, hanem a nyugalomnak bizonyos mértéke, s az állapotok bizonyos szilárdsága is szükséges, de ezen törv­ényjavaslat elvetésével a nyugalmat és szi­lárdságot nem véli elérhetőnek. Ajánlja a törvény­­javaslat elfogadását. — Utána fölszólal Zsedényi Ed­e: T. ház! Ismét egy oly kér­dés előtt állunk, melynek az állam hitelére nézve roppant fontosságáról egy év óta sokat mesélnek, bár tulajdonkép csak a vállalkozók hamis hitű eljárását, az igazgatótanács könnyelműségét és a vasúti társu­lat hanyagságát mustrálja, de magát az állam hitelét egyáltalában nem érinti és azt csak akkor csökken­tené, ha a t. ház a minisztérium jelen törvényjavasla­tát elfogadná. Mindenek előtt a jelen kérdésre vonat­kozó tényállást röviden elő kívánom adni. Ugyanis 1868-ban a közlekedési miniszter elő­terjesztésére a keleti vasút deczember 6 án engedé­lyeztetett Warring testvéreknek, kik ez engedélyt azonnal deczember 16-án az angol-osztrák bankra átruházván, egyszersmind azzal mint vállalkozók szerződésre léptek,mely kettős szerződés mindennemű hasznot és kedvezményt e banknak és Warringnak, az akkor még nem is alakult részvénytársulat rová­sára és roppant terhére biztosított és hogy e szer­

Next