A Hon, 1874. augusztus (12. évfolyam, 175-198. szám)
1874-08-01 / 175. szám
175. számi XIL évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1874. Szombat, augusztus 1. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra .......................................6 írt — kb. 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó hivatalla (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A NO IV X XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak:Egy hóra 12 fr 6 fr 2 fr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetőért postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenetesitve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, Julius Sí- Monarchiánk és a brusseli kongressus. fr.) El kell érmelnünk, hogy azon két emlékiratban, melyet monarchiánk külügyminisztériuma intézett a brüsseli nemzetközi kongressushoz,habár csak nagy vonásokban is, el van találva a nemzetközi jog és háború ellentétes követelményei közt az a közép út, melyet az orosz javaslat, mely a tárgyalás alapját kellene hogy képezze, minden irányban eltévesztett. Tagadhatlanul: szükséges a nemzetközi, jognak főleg a háborúra vonatkozó részében szabatos meghatározátokat állapítni meg, mert főleg a semlegesek joga és kötelessége vizen és szárazon nevezetes befolyással van a háborúk keletkezésére, tartamára, kiterjedésére. Mert most a háború, mikor azt úgyszólván nem csak a hadviselő felek viselik, hanem azok titkos segítségben vagy támadásban részesülnek a körülfekvő államok részéről is — azt lehet mondani, hogy elveszti még azon egyetlen jogi és morális alapját is, melyet eddig felhoztak mellette: t. i. hogy két nemzet, ha vitás érdekeit békés után kiegyenlíteni nem tudja, hivatkozhatik összes anyagi és erkölcsi erejére, hadd döntsön az közöttük azon mérkőzésben, melyet háborúnak neveznek. De épen az a hibája az orosz előterjesztménynek, hogy ezt a kérdést egészen mellőzte, részben Anglia befolyására, ki a tenger feletti hatalmát bármely semlegességi határozat által megszorítva látja, sőt fájlalja azon concessiót is, melyet a párisi congressuson tett, melyben a lobogó védelme van kiterjesztve a semleges hajón lévő minden áruczikkre ; részben pedig mellőzte Oroszország a semlegességi határozatokat saját érdekében is, mert jöhet idő, midőn a »zavarosban halászás« neki is jó szolgálatokat tehet. Dicséretet érdemel tehát külügyminisztériumunk, hogy az előterjesztménye hiányát kimutatta , mert meg vagyunk győződve, hogy ha a nemzetközi jog reformja ezen a téren kezdőtik meg , akkor gyakorlati eredménye lesz a háborúk tartamának és terjedelmének kisebbítése, sőt gyakran keletkezésének megakadályozásai is. És ez a czél, minden egyéb csak fogás. Az orosz előterjesztmény gyakorlati javaslatai közül azok, amelyek a hadifoglyokkal való humánusabb bánásra vonatkoznak, helyeselhetők, és ha monarchiánk ezek ellen azt a kifogást teszi, hogy a szökésre csábiénak — erre az a megjegyzésünk, hogy amely hadsereget sem a fegyelem, sem a lelkesedés nem képes megakadályozni a zászló elhagyásban — ezt nem lehet visszatartani az alatt a foglyokkal való legkeményebb bánásmóddal sem; amit különben tilt a humanismus,mely nem azt tekinti, hogy ki gyáva, hanem, egyaránt bánik mindenkivel, aki ember. De annál örömestebb csatlakozunk az emlékirat más két lényeges kifogásához. Egyik a megszálló sereg parancsnokának jogaira, másik a nép önvédelmére vonatkozik. Az orosz előterjesztés a megszálló hadsereg főparancsnoka alá rendeli az idegen terület egész polgári hivatali karát, ettől hivatali szolgálatot követel, hogy hazája ellenségének teljesítse azon kötelességeket, melyekkel csak hazájának tartozik. A mi külügyminisztériumunk ezt roszalja. Jól teszi, mert épen abban áll a nemzetek egyik védelme, hogy az ellenséges földön lévő hadsereg nincs biztonságban, nem rendelkezik kellő erő felett a polgárok zsarolására, megfékezésére. Segítséget követelni hatalmának békés élvezésére a polgárság hivatalnokaitól, annyi lenne, mint ezektől hazaárulást követelni és a hódítók művét elősegíteni, biztosítani. A másik pont: a nép önvédelmére vonatkozik , melyet az orosz előterjesztmény egészen a nemzetközi jog oltalmán kívül akar hagyni. Külügyminisztériumunk hivatkozik ez ellenében Tirol önvédelmére a francziák ellen; hivatkozhatott volna hazánk védelmi harczára az orosz invasio ellenében és úgy, mint a spanyolok hősi küzdelmére I. Napóleon ellen, mert mindezek a tények eléggé bizonyítják nemcsak a nép önvédelmének jogosultságát , de szükségét is. Mert mily könnyű lenne a hódítók dolga, ha csak az uniformist kellene lefegyverezniök és a lakossággal, mint banditával bánhatnának el. Jól mondja a „béke barátaidnak a brüsseli congressushoz e tárgyban intézett emlékirata: a lelkiismeret parancsolja azt minden polgárnak »Védelmezd hazádat minden eszközzel, melyet a becsület megenged!« Az orosz előterjesztmény épen ezt akarja lehetetlenné tenni. Ez moraliter meg nem engedhető. Másfelől szükséges lenne a polgárháború eseteiről intézkedni, mert a nemzetközi joban megszabni a lázadók jogát nem le, mert az nem létezik, de épen ezért kellette szigorú büntetést szabni azokra, kik a lázdót segélyezik és jó lenne megakadályozni az embertelen kegyetlenségeket bármely részről követtessenek azok el. Van még egy pont az orosz előterjesztményben, mely kiváló figyelmet érdemel — és ez a hadviselés módjára és a sarcolás jogára vonatkozik. Sok aprólékos határozatot tartalmaz az előterjesztmény arra nézve,hogy mit pusztíthat el az ellenséges sereg és mit követelhet a lakosságtól. Midőn kimondja azt, hogy elpusztíthat mindent, mi a hadviselést akadályozhatja és követelhet minden adót, minden közszolgálatot a lakosságtól — akkor csak törvényesíteni és nem humánusabbá tenni akarja a mostani állapotot — ezzel a humanismus csak vesztene, a nemzetközi jog pedig szentesítését adná oly valamire, amit hogy eltűr, már magában véve is szégyen a 19-ik századra, mert előmozdítja az ököljog legigazságtalanabb kihágásait. Sajnáljuk, hogy monarchiánk, emlékirataiban az előterjesztménye ezen afoltjára nem reflektált. Ezekből kitűnik, hogy épen nem sajnálnék, ha az orosz előterjesztmény (igen valószínű hogy) elfogadva nem lesz, mert az kevés jót és sok roszat tartalmaz. De annál inkább örülünk annak, hogy monarchiánk álláspontja e kérdésben helyes, mert habár A „HON“ TÁRCZÁTA. A művészet vallás és a természet Olaszországban. Irts: Caitelar Emil. Az olvasóhoz. E munka a legélénkebb érzelmeket foglalja magában, melyeket lelkemben Olaszország csodáinak látása keltett. Tulajdonképen nem útleírás. Szándékom nem az volt, hogy uj munkával szaporitsam ama jeles művek számát, melyekkel castiliai nyelven a művész-nemzetről bírunk s melyek mindenkinek kezén forognak. Midőn egy népesség, egy emlék, egy vidék mély benyomást gyakorolt reám, tollat ragadtam s igyekeztem híven közölni e benyomást olvasóimmal. Nem követek tehát e könyvben semmi rendet, semmi szabályos útmutatót. Képeimet tetszés szerint helyezem el, anélkül, hogy egyik a másikat kiegészítené. Megfordulok a városokban, melyekből távozni látszottam Azt hiszem, minden fejezet egy külön művecskét képez. E lapokon keveset fog találni az olvasó Olaszország mindennapi életéből és mostani szokásaiból. E nemzetnél elfeledi az ember, hogy közte él. Történelmi és szépészeti szempontokból kell azt tekinteni, szembesítni kell a nagy emlékeket az időkkel, melyekben épültek, a nemzedékekkel, melyek azokat emelték. Minden vidéknél, minden romnál föl kell idézni a magasztos árnyakat, melyek azokat újra fölemelik és összeszedni az eszméket, melyek dús keblükből kisugárzanak. Máskép nem lehet utazni Olaszországban. A történelemben bizonyos válságok kevésbé nemzetiek, mint emberiek: például az ókornak átmenete az új korra, a középkor átmenete a renaissancera. Az emberi szellem valamennyi vihara barázdákat vont e szép épületeken, e nyugodt szobrokon. Az eszmék mély sebeket vertek rajtuk. És látásukra érzi az ember szivében és agyában a roppant erőfeszítést, melybe került a századoknak a modern szellem, melyben lélekzünk és melyben élünk. Utazni Olaszországban annyit tesz, mint keresztülhatolni a történelem valamennyi korszakán, s egy Olaszországról írott munkának is, szerintem inkább föltámasztásnak, mint leírásnak kell lenni. Mindig igyekeztem kitalálni az eszmét, melyen a művészet, történelem és régészet e nagy alkotásai nyugszanak s szerencsésnek, teljesen szerencsésnek érzendem magam ha sikerül olykor olvasóimmal behatolnom a gondolatokba, eszmékbe, melyek a halhatatlan Olaszország műalkotásai és történelmi emlékeiből ugyszóra kiröppennek! Castelar Emil. Megérkezés Rómába. Civita Vecchiában vagyunk. Midőn a hajó rohamosan közeledik a parthoz, szived a lelkesedéstől dobog kebledben. Az épületek, melyek környeznek, régi időkről beszélnek neked. Bármi kevés hajlammal viseltessék is valaki a classzikus tanulmányok iránt, kénytelennek érzi magát idézni a verseket, melyeket Virgil Aeneas társainak szájába ad. Olaszország látása sokkal mélyebb nyomot hagy hátra lelkedben, mint a hajó barázdája a tengeren. A kiszállás pillanatában nincs időd a földre borulni. Ha századunk nem volna ellensége a nagy érzelmek dagályos nyilvánításának, térdre borulnék, hogy megcsókoljam a földet. Italiam, Italiam, primus conclamat Abates. De feledem lelkesedésemben, hogy ez Olaszország a pápai Olaszország. A vámhivatalnok a belépti díjat kéri, mint egy közönséges színházban. Egy sereg koldus, kiknek képére a nyomor sütötte rá bélyegét, zajos kiabálásokkal verseng útitáskád, mint egy gazdag zsákmány felett. A rendőrség kéri aztán az útleveleket, melyek már az egész civilizált Európában meg vannak szüntetve. Láttamozzák, aztán új adót kérnek azon kívül, melyet a párisi nunciaturánál, vagy a marseillei consulátusnál fölszedtek. Az úti börönd aztán nemsokára egy piszkos raktárba vándorol, mely hozzá még oly sötét, mint az inquisitio valamely börtöne: megfoghatlan sötétség e fényes egy és vakító világosságú földön, mely szinpompájával költői lelkesedést ébreszt a szemlélőben. A szokásos, vagy használatodra beirt portékák után vámdijat vesznek. Midőn már lefizetted ez adókat s azt hiszed, hogy szabad vagy, ime málhádat egy targonczába vetik, melyet rongyos, és ing nélküli fiatal emberek vannak, kik azt kiáltják füledbe, hogy: »a vámhoz.« — Várjon a dij, a tiltó tarifa, a világtól való elszigeteltség ezután is isteni jogon fognak alapulni ? Hogy a pápa felsőbbséget gyakorolhasson a lelkiismeret felett, kénytelen lesz tehát erősen támaszkodni a tilalom gazdasági és az absolutizmus politikai tévedéseire? Összehasonlítandom a pápai államokba való belépésemet Svájczba érkezésemmel. Bizonyára nem kevésbé magasztos érzelmek hatása alatt állsz, midőn látod az örökös hógylákkal tetőzött hegyeket, a sötét zöld erdőket, melyek lábánál a világos zöld, ezerféle virággal díszített rétek terülnek el; a kellemteljes dombok ölében könnyedén szendergő azúrkék tavakat — mintegy ellentétet képezve a havas csúcsokkal, melyek elvesznek az ég boltozatán ; a rohamos folyókat, melyek tiszta vizei ünnepélyes zajjal rohannak; egy erőteljes faj által lakott fehér falvakat, mely megvalósította az emberi társadalmakban lehető legnagyobb jót: a demokratia és a szabadság szövetségét. Semmi sem zavar e nagy dolgok szemléletében. Vámhivatalnok nem jegyzi be portékáidat, a sbir nem kérdi nevedet. A szabadság megnyitotta a mindenségnek e hegyeket, melyek áthatlan falaknak látszanak. Ellenben a római rónákra, e rónákra, melyek úgy csalogatnak, mint a syrenek dala, az absolutismus egy sereg kincstári ügynököt és kémet állított, hogy elzárja. Holott a természet megnyitotta azokat, mint a szeleknek, minden nemzet számára. Semmi sincs alkalmatlanabb, semmi sem kicsinyesebb, mint a málhák bejegyése. A vámhivatalnokok inquisitori gyanakodással törnek a könyvekre. Miután mindent összehánytak és megtekintettek, minden csomagot oda adnak egy hivatalnoknak, ki azt az indóházba viszi uj adókat követelve tőled, melyek szintén oly magasak, mint a minőket az első vámhivatalnál fizettél. Lehet-e tűrni az ily közigazgatást? Lehetséges-e az, hogy Európa közepén l6 terzik egy kiváltságos terület s hogy e területen az emberiségnek — dicsőségei által — legjelesebb része egy végtelen káros gyámságra legyen kárhoztatva ? A szent lélek, aki egész áradatát önti Szent Péter egyházára a vallási igazságoknak, nem volna hajlandó, legalább könyörületből, ugyan azon egyháznak egy kevés alamizsnát adni a politikai és gazdasági igazságokból, melyek a modern népek becsületét és gazdagságát képezik ? Meglehet, hogy a szent lélek elvonul az ország gazdasági és közigazgatási oldaláról, hogy festői oldalán honolhasson. Az ég fényesen kék s a tenger olyan, mint az ég; a jég lanyha és balzsamos; a tengerpart szikláit a nap aranyozza meg s fényesíti; a fák gyönge leveleiket mutatják, melyeket april tavaszi csókjai keltettek életre s a virgonéz, félig meztelen gyerkőczek csoportjai között néha barátok haladnak el, kik fehér öltönyük s szürke gyapjú köpenyükkel más időkre emlékeztetnek: élő romok, kik kőomladékok között mozognak, mint lidérettüzek a temetőkben. A Rómába indulás órája itt. A mozdony fátyol, Civita-Vecchia a római államok kikötője. De kocsinak, podgyásznak, munkásoknak, hordóknak se hire se helye. Semmi sem mutat a forgalomra, kivéve a vámhivatalnokot,ki azért állíttatott oda,hogy azt megakadályozza. Sokat hallottam beszélni a római vidék szomorú állapotáról, de soha sem hittem volna, hogy ily nagy mérvű. A pusztulások pusztulása az. Úgy látszik, a halál még a romokat is elsöpörte. A bányák és hollók csontig emésztették fel e nagy hullát. Tizenegy állomás van a tengertől Rómáig. A környéken nem látni egy falut sem. A vonatvezetők hangzatos neveket mondanak ki, mint Rio-Biume vagy Magliana de hiú visszhangok! a nevek elvesznek a pusztaság végtelenségében. Az ember nagyon meg van ütődve midőn látja, hogy a vonat megáll a magányosságba, anélkül, hogy valaki fölülne, leszállna vagy széttereintene; anélkül, hogy valaki feltenne vagy lerakni valami áruczikket. Itt-ott egy körded korcsma az tetején fakereszttel, amit az állomás hangzatos nevével diszitnek föl. Azt hinnéd, hogy vadak sírja az A vonat úgy halad, mint a két kerekű talyiga. A lassúság lehetővé teszi, hogy szemeidet a végtelen látkörön legeltesd ; a mezők puszták, posványosak látsz egy-két nyargaló csikót, vagy bivalyt, melyet megállnak, mintha meg akarnának bámulni; szét szórt juhászokat lóháton, vagy egy szekeret, melyet a láztól megviselt család van szétterülve, melyet vala mely nomád faj maradványának tartanál, s mely pusztán hal el, hol annyi bukott és eltemetett ré£ felség nyugszik. (Folytatása következik.) mikor annak érvényt igyekszik szerezni — a nemzetközi jog reformját a valódi humanismus irányában és a béke érdeke felé fogja terelni! — A baloldali kör közelebbi értekezletén tárgyalás alá vétettek a képv.ház szabályainak azon módosításai, melyeket a legközelebbi zárt ülésen Kovách László terjesztett volt be. A baloldali kör a pénzügyi tárgyakat az összes ház által kívánja előlegesen tárgyaltatni, e szerint csak a másik 6 bizottságot tartja meg. A ház esetenként fogna határozni a fölött, ha kívan az valamely tvjavaslatot osztályokban tárgyalni s szükség esetén ad hoc bizottságokat is küldhet ki. — A brüsseli nemzetközi kongresus 27-én délután tartotta első ülését az ottani külügyminiszteri palotában. Tizenhárom hatalom (Belgium, Németország, Francziaország, Görögország, Nagybrittannia, Olaszország, Németalföld, Ausztria-Magyarország, Oroszország, Spanyolország Svédország, Svájcz és Trökország) 29 küldött által volt képviselve. Dánia és Portugál képviselői még nem vették kézhez utasításaikat s azért a megnyitó ülésen nem is vettek részt. Miután a 33 megbízott a voltaképi tanácskozó terem elő részében összegyűltek, a külügyminister által röviden üdvözöltelek, amelyben Aspremont Lynden báró azon reményét fejezte ki, hogy a kongressus munkáit teljes siker koronázza. Egyszersmind Borchgrade, a miniszter osztályfőnöke, a jegyzőséggel megbizatott. Erre a miniszter visszavonult, s a jelenlevők a tanácskozó terembe vonultak. Ez igen egyszerű s ízléses. Miután a delegáltak elfoglalták helyeiket, elnök választásához fogtak. Az elnökség a külügyminiszternek ajánltatott föl, amit azonban az el nem fogadott, mert, nézete szerint, az elnökölés a congressust kezdeményező hatalmat illeti. Erre Oroszország küldötte Jomint, majd egyhangúlag elnökké választatott. Ezzel az első ülés véget ért. A második ülés szerdára volt kitűzve. Csütörtökön a kongressus tagjai a királyhoz voltak ebédre hiva. A közös függő adósságot fele nort a bizottság végre észrevette azt, mit mi olyrégen in.détünk, hogy t. i. az osztrák pénzügyminiszter a sóbánya utalványokkal való manipulatiójával kétszeresen sérti érdekeinket. JElőször az által, hogy a tőlünk jövő ramatőm zsebre teszi; és másodszor az által, hogy a sóbánya utalványok kamatlábát leszállítva, odából, hogy, azok forgalma apadjon, a kamat az ő zsebében megmaradjon melyhez mi is járulunk és ennek megfelelő összegben a mi terhünkre is állampénzt bocsáthasson ki, melyért kamatot nem fizet, csak ügyen élvezi hasznát. Ezt mi régen fejtegettük lapunkban. Most a bizottság is észrevette és felterjesztést tett az országgyűléshez. Elvárjuk ettől, hogy érdeke intermeléési, a IW KgPestiNapló szerint így hangzik: Az alálírt bizottság már több rendbeli jelenésében fejtegette az államjegyek és a sóbányautalványok között fennálló viszonyt, kiemelvén azt, hogy miután egyrészt a sóbányautalványok a birodalom másik felét terhelő államadósságot képeznek s ezt a birodalmi tanácsban képviselt országok pénzügyminisztere önállólag kezeli, másrészt pedig az 1867.15. ,kez. 5. §. értelmében a 100 millió forintig forgalomba nem bocsátott sóbányautalványok Magyarország jótállása alá helyezett államjegyekkel pótlandók, a bizottság az államjegyek ily módon szaporítására dön- tő befolyást nem gyakorolhat s ennélfogva az 1868 : 16. sz. 12. § ában körülirt azon feladatának, hogy felügyeljen, miszerint az államjegyek e módoni szaporítása állandóvá ne váljék, nem felelhet meg másképen, mint hogy a sóbányautalványok apadása esetén az illető tényállást a törvényhozás tudomására hozza. Ily eset beállott jelenleg is. A sóbányautalványok forgalmi összege, mely az 1873. év május 31-én 33,354,582 frt,50 krt. tett és ezen időtől fogva folytonosan növekedett, folyó év május 31-én 98,591,732 frt 50 krra rúgott. A birodalmi tanácsban képviselt országok pénzügyminisztere ez időben a sóbányautalványok kamatlábát 5 °0 -ról 4-re leszállította s ennek folytán ezen zálogjegyek forgalmi összege máig 83.512,132 forint 50 krra lement s tehát 15.079,600 írttal keresbedett. Az alulírt bizottság nem fektetne különös súlyt ezen, nem épen nevezetes kereskedésre, ha ezen apadás következése lenne azon természetszerű ingadozásoknak, melyeknek minden értékpapiros a pénzpiac időnkénti viszonyainál fogva ki van téve. De miután ezen apadás kétségkívül csakis a kamatleszállításnak tulajdonítandó, és igen valószínű, hogy még továbbra is fog tartani, sőt nagyobbodni, nem mulaszthatja el a bizottság, hogy kifejezést ne adjon azon nézetének, miszerint a monarchia másik fele pénzügyminiszterének ezen intézkedése az illető törvényekkel össze nem egyeztethető. Ezen törvények megengedik ugyan a sóbányautalványoknak államjegyekkel leendő pótlását, de egyszersmind azt is kívánják, hogy ezen állapot állandóvá ne váljék s eszerint tehát ily ideiglenes apadást csak mint a pénzpiac időnkénti viszonyainak kifolyásául vehették tekintetbe, de nem tételezhették fel azt, hogy a birodalmi tanácsban képviselt országok pénzügyminisztere saját részéről fog a zálogjegyek kereskedésére hatni. Ha egyébiránt a lajtántúli pénzügyminiszter jogában állana a kamatlábat l° o-kal leszállítani, akkor joga is lenne, a kamatot 3, 2 és 1 °/o-ra leszállítani, joga lenne tehát a Magyarországot nem terhelő zálogjegyek forgalmát ily módon egészen megszüntetni vagy — ami ugyanaz — a Magyarország jótállása alatt álló függő adósságot 100 millióval és pedig állandóan szaporítani, mi az illető magyar és osztrák törvényekbe egyenest ütközik. Ehhez járul még az is, hogy az 1867. év decz. havában, midőn az államadóssági járulék megállapittatott s ezen járulékba azon összeg beszámittatott, melyet Magyarország a sóbányautalványok kamatoztatásához és törlesztéséhez fizet, ezen utalványok kamatlába 5 °/C volt. Miután ennélfogva Magyarország az 1867. 15. t. sz. 5 §-ában említett jótállást a 312 millión túl kibocsátott államjegyekre nézve a sóbányautalványok 5 % kamatlábának fennállása mellett magára vállalta, jogosan követelheti azt, hogy ezen kamatláb egyoldalúig ne szállíttassák le. Az alálírt bizottság nem bocsátkozik azon nehéz következmények taglalásába, melyek az állam- és közgazdászat tekintetében a függő adósság tetemesebb növekedésével járnának, hanem midőn at fenntebbiek előadására szorítkozik, tiszteletteljesen kéri a törvényhozást: méltóztassék a magyar pénzügyminisztert felszólítani, hogy az ország érdekeinek és az említett törvényeknek érvényt szerezvén, a zálogjegyek 5 % kamatlábának visszaállítása végett a kellő lépéseket megtegye. Kelt a függő adósság ellenőrzésére kiküldött országos bizottságnak Bécsben, 1874. évi július hó 30-án tartott XXVI-ik üléséből. Gr. Kálnoky Pál m. k., helyettes elnök Farkas Gyula m. k., bizottsági tag. Kvassay László m. k., bizottsági tag és jegyző,« ama statust in statu semmi áron nem fogja megtűrni» — ha a nagyhangú Lökerek, a Brassóból és Szebenből kapott utasítások nyomán az egész német sajtót telekiabálják is a magyar tyrannismussal. De hogy ne láttassunk a szászok iránt rosz atyafiaknak , egy jó tanácsot nekik mégis sugunk s ez az,—hogy gondolják meg,miszerint egy erélyes kormánynak csak bele kell tekintenie a szász municipális gazdálkodásokba s a képviseleti és községi törvényt a jogegyenlőség alapján végrehajtani a — hogy a szász urak magas hangja nagyon is halkká váljék, — vagy épen meg se legyen hallható. Lapunk tegnap esti tudósítását Trauschenfels beszéde közben hagytuk volt el. Trauschenfels Emil folytatja előadását, de rebus omnibus et quibusdam aliis, mi az elnököt arra kényszeríti, hogy két ízben is megszólítsa. Végre is reá jön tulajdonképeni tárgyára, azt állítván, hogy a királyföldi municipalis szerkezet az állam egységével hozatik ellentétbe s hogy ő fél, miszerint, e két §. a 97. és 98. épen az ily municipalis tendentiák ellen van irányozva; pedig szerinte itt controversia van, miután az unió törvény a szász municipal jog fentartását megígérte. E törvényjavaslat mint a magyar részről felesleges, emlékezteti őt azon matrózra, ki mután már első kívánságában világ összes szeszes italát kívánta, a másodikban még egy akót kivánt a legjobbikból. (Paczolay közbeszólj a szászok is igy tesznek! Derültség.) Kijelenti, hogy nem fogadja el a két pontot. Paczolay János azt mondja, hogy az illetőknek, ha e §§-okat nem tartották e törvénybe valóknak, az általános tárgyalásnál kell vala felszólalniok, így azt a gyanút keltik fel, hogy félnek, miszerint könynyű lesz e pontokat reájuk alkalmazni. Trauschenfelsnek megjegyzi, hogy belátta azon intenzióját, hogy azt szeretnék, ne legyen izgatásnak bélyegezhető az ő föllépésük Magyarországgal szemben, de az ország halálos ítéletét írná alá, ha ezt megengedné. (Helyeslés.) Azt állítják, van régi törvény, mire az uj ? De ez 1723-ban hozatott s oly szigorú, hogy az illetők jól tudják, hogy ez ma végre nem hajtható. Nemzetiségi szempontból is megállhat a 98-ik §, mert ha a nemzetiségek nem akarják kívánságaikat a törvény korlátai közé szorítani, megérdemlik a büntetést. (Helyeslés.) Popovics Jenő kijelenti, hogy bár magát, ő is nemzetiségi képviselőnek tartja, őt e pontok nem aggasztják, sőt épen azok, kik azt akarják, hogy a haza a közös édesanya megszilárduljon, még örülniök kell az intézkedéseknek, melyek a kölcsönös egyetértés fentartására irányozzák. Bízik a bíróságokban is, hogy e szabványokat csakis a valódi bűnösök ellen fordítják (Élénk helyeslés.) Szemcrey Ödön előadó megjegyzi, hoy a 98-ik §. 5-ik sordban egy sajtóhiba van: »megváltoztatására«, mely helyett »megváltozására« teendő. Még Csicky Sándor szólal fel a két §. ellen, kijelentve, hogy az általános vita alkalmával igen is jelezve volt e §§-ok kihagyása s ő mint feleslegesekre most sem szavaz. Erre megtörténik a szavazás; a 97, 98. §§-ok elfogadtatnak, a 99-ik pedig kimarad. A fejezet czíme pedig meghagyatik előbb indítványozott alakjában, a »választói« szó helyére a »választási« helyettesittetvén. Következik a 100 §. 100. §.^A ki valamely választót választói jogának gyakorlatában erőszakkal, vagy büntetésre méltó cselekvény által fenyegetéssel megakadályoz, 500 forintig terjedhető bírsággal vagy 3 hónapig terjedő fogsággal büntetendő. Akik pedig a választási helyen erőszakot használnak a végétt, hogy a választás meg ne kezdethessék, félbeszakittassék, vagy pedig meghiusíttassék, a választói jognak 3 évre felfüggesztésével és 1 évtől 8 évig terjedhető börtönnel büntetendők. Bésán Mihálynak a 100. §-hoz egy módosítványa van és ez abban áll, hogy a második bekezdés utolsó előtti sorából e szavak, »egy évtől« hagyassanak ki. Irányi Dániel ugyane §-hoz módosítást nyújt be, mely igy hangzik: a 4. sorban e szó után »akadályos» igtattassék be, választói jogának 3 évre felfüggesztése mellett.« Szavazásra kerülvén ek, a többség ez eredeti szöveget tartja meg. Következik a 101-ik §. 101. § Ha a 95., 93., 100. §§-ban foglalt hami- v-maw r**rm&m**-t$s**? Országgyűlési tudósítás. Budapest, jul. 31. 1874. A választási törvényjavaslat végre valahára véget ért. Véget ért minden nagyobb emotio nélkül,ha csak Trauschenfels Emil ur föllépését nem vesszük annak, ki újból jónak látta nemzetiségi handabandával folytatni szélmalom harczát a törvény oly pontja ellen, mely az állam egységei elleni lázítók ellen van intézve. Egyébiránt nekünk Trauschenfels úr érvelése tetszik, mert ő az úgynevezett királyföldi municipális jogokat ellentétbe helyezte a magyar állam egységével, s mi ezt elfogadjuk , de aztán ne csodálkozzanak a szász urak, ha a magyar állam