A Hon, 1874. augusztus (12. évfolyam, 175-198. szám)

1874-08-01 / 175. szám

175. számi XIL évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1874. Szombat, augusztus 1. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-ép­ület földszint. Előfizetési dij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra .......................................6 írt — kb. 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalla (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás A N­­O IV X XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak:Egy hóra 12 fr 6 fr 2 fr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetőért postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmene­tesitve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, Julius Sí- Monarchiánk és a bru­sseli kongressus. fr.) El kell érmelnünk, hogy azon két emlékiratban, melyet monarchiánk külügy­minisztériuma intézett a brüsseli nemzetközi kongressushoz,habár csak nagy vonásokban is, el van találva a nemzetközi jog és háború ellen­tétes követelményei közt az a közép út, melyet az orosz javaslat, mely a tárgyalás alapját kellene hogy képezze, minden­­ irány­ban eltévesztett. Tagadhatlanul: szükséges a nemzetközi, jognak főleg a háborúra vonatkozó részében szabatos m­egh­atározátokat­ állapítni meg, mert fő­leg a semlegesek joga és kötelessége vizen és szárazon nevezetes befolyással van a hábo­rúk keletkezésére, tartamára, kiterjedésére. Mert most a háború, mikor azt úgyszólván nem csak a hadviselő felek viselik, hanem azok titkos segítségben vagy támadásban részesülnek a körülfekvő államok részéről is — azt lehet mondani, hogy elveszti még azon egyetlen jogi és morális alapját is, me­lyet eddig felhoztak mellette: t. i. hogy két nemzet, ha vitás érdekeit békés után kiegyen­líteni nem tudja, hivatkozhatik összes anyagi és erkölcsi erejére, hadd döntsön az közöttük azon mérkőzésben, melyet háborúnak ne­veznek. De épen az a hibája az orosz előter­­jesztménynek, hogy ezt a kérdést egészen mellőzte, részben Anglia befolyására, ki a tenger feletti hatalmát bármely semlegességi határozat által megszorítva látja, sőt fájlalja azon concessiót is, melyet a párisi congressu­­son tett, melyben a lobogó védelme van ki­terjesztve a semleges hajón lévő minden áru­­czikkre ; részben pedig mellőzte Oroszország a semlegességi határozatokat saját érdekében is, mert jöhet idő, midőn a »zavarosban ha­lászás« neki is jó szolgálatokat tehet. Dicséretet érdemel tehát külügyminisz­tériumunk, hogy az előterjesztménye hiányát kimutatta , mert meg vagyunk győződve, hogy ha a nemzetközi jog reformja ezen a téren kezdőtik meg , akkor gyakorlati eredménye lesz a háborúk tartamának és ter­jedelmének kisebbítése, sőt gyakran kelet­kezésének megakadályozásai is. És ez a czél, minden egyéb csak fogás. Az orosz előterjesztmény gyakorlati ja­vaslatai közül azok, a­melyek a hadi­foglyok­kal való humánusabb bánásra vonatkoznak, helyeselhetők, és ha monarchiánk ezek ellen azt a kifogást teszi, hogy a szökésre csábié­nak — erre az a megjegyzésünk, hogy amely hadsereget sem a fegyelem, sem a lelkesedés nem képes megakadályozni a zászló elhagyás­ban — ezt nem lehet visszatartani az alatt a foglyokkal való legkeményebb bánásmóddal sem; a­mit különben tilt a humanismus,mely nem azt tekinti, hogy ki gyáva, hanem, egyar­ánt bánik mindenkivel, a­ki ember. De annál örömestebb csatlakozunk az emlékirat más két lényeges kifogásához. Egyik a megszálló sereg parancsnokának jogaira, másik a nép önvédelmére vonatkozik. Az orosz előterjesztés a megszálló had­sereg főparancsnoka alá rendeli az idegen te­rület egész polgári hivatali karát, ettől hiva­tali szolgálatot követel, hogy hazája ellensé­gének teljesítse azon kötelességeket, melyek­kel csak hazájának tartozik. A mi külügymi­nisztériumunk ezt roszalja. Jól teszi, mert épen abban áll a nemzetek egyik védelme, hogy az ellenséges földön lévő hadsereg nincs biztonságban, nem rendelkezik kellő erő fe­lett a polgárok zsarolására, megfékezésére. Segítséget követelni hatalmának békés élve­zésére a polgárság hivatalnokaitól, annyi lenne, mint ezektől hazaárulást követelni és a hódítók művét elősegíteni, biztosítani. A másik pont: a nép önvédelmére vo­natkozik , melyet az orosz előterjesztmény egészen a nemzetközi jog oltalmán kívül akar hagyni. Külügyminisztériumunk hivatkozik ez ellenében Tirol önvédelmére a francziák ellen; hivatkozhatott volna hazánk védelmi harczára az orosz invasio ellenében és úgy, mint a spanyolok hősi küzdelmére I. Napóleon ellen, mert mind­ezek a tények eléggé bizonyítják nemcsak a nép önvédelmének jogosultságát , de szüksé­gét is. Mert mily könnyű lenne a hódítók dolga, ha csak az uniformist kellene lefegy­­verezniök és a lakossággal, mint banditával bánhatnának el. Jól mondja a „béke barátaid­nak a brüsseli congressush­oz e tárgyban in­tézett emlékirata: a lelkiismeret parancsol­ja azt minden polgárnak »Védelmezd hazá­dat minden eszközzel, melyet a becsület megenged!« Az orosz előterjesztmény épen ezt akarja lehetetlenné tenni. Ez moraliter meg nem engedhető. Másfelől szükséges lenne a polgárháború eseteiről intézkedni, mert a nemzetközi jo­ban megszabni a lázadók jogát nem le, mert az nem létezik, de épen ezért kellette szigorú büntetést szabni azokra, kik a láz­dót segélyezik és jó lenne megakadályozni az embertelen kegyetlenségeket bármely rész­ről követ­t­essenek azok el. Van még egy pont az orosz előterjeszt­­ményben, mely kiváló figyelmet érdemel — és ez a hadviselés módjára és a sarc­olás jo­­­gára vonatkozik. Sok aprólékos határozatot tartalmaz az előterjesztmény arra nézve,­hogy mit pusztíthat el az ellenséges sereg és mit követelhet a lakosságtól. Midőn kimondja azt, hogy elpusztíthat mindent, mi a hadviselést akadályozhatja és követelhet minden adót, minden közszolgálatot a lakosságtól — akkor csak törvényesíteni és nem humánusabbá tenni akarja a mostani állapotot — ezzel a humanismus csak vesztene, a nemzetközi jog pedig szentesítését adná oly valamire, a­mit hogy eltűr, már magában véve is szégyen a 19-ik századra, mert előmozdítja az ököljog legigazságtalanabb kihágásait. Sajnáljuk, hogy monarchiánk, emlékirataiban az előter­jesztmény­e ezen afoltjára nem reflektált. Ezekből kitűnik, hogy épen nem sajnál­nék, ha az orosz előterjesztmény (igen való­színű hogy) elfogadva nem lesz, mert az ke­vés jót és sok roszat tartalmaz. De annál in­kább örülünk annak, hogy monarchiánk ál­láspontja e kérdésben helyes, mert ha­bár­ A „HON“ TÁRCZÁ­TA. A művészet vallás és a természet Olaszországban. Irts: Caitelar Emil. Az olvasóhoz. E munka a legélénkebb érzelmeket foglalja magában, melyeket lelkemben Olaszország csodáinak látása keltett. Tulajdonképen nem útleírás. Szándé­kom nem az volt, hogy uj munkával szaporitsam ama jeles művek számát, melyekkel castiliai nyelven a művész-nemzetről bírunk s melyek mindenkinek ke­zén forognak. Midőn egy népesség, egy emlék, egy vidék mély benyomást gyakorolt reám, tollat ragadtam s igyekeztem híven közölni e benyomást olvasóimmal. Nem követek tehát e könyvben semmi rendet, sem­mi szabályos útmutatót. Képeimet tetszés szerint helyezem el, a­nélkül, hogy egyik a másikat kiegészí­tené. Megfordulok a városokban, melyekből távozni látszottam Azt hiszem, minden fejezet egy külön művecskét képez. E lapokon keveset fog találni az olvasó Olaszország mindennapi életéből és mostani szokásaiból. E nemzetnél elfeledi az ember, hogy közte él. Történelmi és szépészeti szempontokból kell azt tekinteni, szembesítni kell a nagy emléke­ket az időkkel, melyekben épültek, a nemzedékekkel, melyek azokat emelték. Minden vidéknél, minden romnál föl kell idézni a magasztos árnyakat, melyek azokat újra fölemelik és összeszedni az eszméket, melyek dús keblükből kisugárzanak. Máskép nem le­het utazni Olaszországban. A történelemben bizonyos válságok kevésbé nemzetiek, mint emberiek: például az ó­kornak át­menete az új korra, a középkor átmenete a renais­­sancera. Az emberi szellem valamennyi vihara baráz­dákat vont e szép épületeken, e nyugodt szobrokon. Az eszmék mély sebeket vertek rajtuk. És látásukra érzi az ember szivében és agyában a roppant erőfe­szítést, melybe került a századoknak a modern szel­lem, melyben lélekzünk és melyben élünk. Utazni Olaszországban annyit tesz, mint keresztül­hatolni a történelem valamennyi korszakán, s egy Olaszor­szágról írott munkának is, szerintem inkább föltá­masztásnak, mint leírásnak kell lenni. Mindig igye­­­­keztem kitalálni az eszmét, melyen a művészet, történelem és régészet e nagy alkotásai nyugszanak s szerencsésnek, teljesen szerencsésnek érzendem ma­gam ha sikerül olykor olvasóimmal behatolnom a gon­­­­dolatokba, eszmékbe, melyek a halhatatlan Olaszor­szág műalkotásai és történelmi emlékeiből ugyszóra ki­röppennek! Castelar Emil. Megérkezés Rómába. Civita­ Vecchiában vagyunk. Midőn a hajó roha­mosan közeledik a parthoz, szived a lelkesedéstől do­bog kebledben. Az épületek, melyek környeznek, régi időkről beszélnek neked. Bármi kevés hajlammal vi­seltessék is valaki a classzikus tanulmányok iránt, kénytelennek érzi magát idézni a verseket, melyeket Virgil Aeneas társainak szájába ad. Olaszország lá­tása sokkal mélyebb nyomot hagy hátra lelkedben, mint a hajó barázdája a tengeren. A kiszállás pilla­natában nincs időd a földre borulni. Ha századunk nem volna ellensége a nagy érzelmek dagályos nyil­vánításának, térdre borulnék, hogy megcsókoljam a földet. Italiam, Italiam, primus conclamat Ab­ates. De feledem lelkesedésemben, hogy ez Olaszor­szág a pápai Olaszország. A vámhivatalnok a belép­ti díjat kéri, mint egy közönséges színházban. Egy sereg koldus, kiknek képére a nyomor sütötte rá bé­lyegét, zajos kiabálásokkal verseng útitáskád, mint egy gazdag zsákmány felett. A rendőrség kéri aztán az útleveleket, melyek már az egész civilizált Euró­pában meg vannak szüntetve. Láttamozzák, aztán új adót kérnek azon kívül, melyet a párisi nunciaturá­­nál, vagy a marseillei consulátusnál fölszedtek. Az úti börönd aztán nemsokára egy piszkos raktárba vándorol, mely hozzá még oly sötét, mint az inquisi­­tio valamely börtöne: megfoghatlan sötétség e fényes egy és vakító világosságú földön, mely szinpompájá­­val költői lelkesedést ébreszt a szemlélőben. A szoká­sos, vagy használatodra beirt portékák után vámdijat vesznek. Midőn már lefizetted ez adókat s azt hiszed, hogy szabad vagy, ime málhádat egy targonczába vetik, melyet rongyos, és ing nélküli fiatal emberek vannak, kik azt kiáltják füledbe, hogy: »a vámhoz.« — Várjon a dij, a tiltó tarifa, a világtól való elszige­teltség ezután is isteni jogon fognak alapulni ? Hogy a pápa felsőbbséget gyakorolhasson a lelkiismeret fe­lett, kénytelen lesz tehát erősen támaszkodni a tila­lom gazdasági és az absolutizmus politikai téve­déseire? Összehasonlítandom a pápai államokba való belépésemet Svájczba érkezésemmel. Bizonyára nem kevésbé magasztos érzelmek hatása alatt állsz, midőn látod az örökös hó­gylákkal tetőzött hegyeket, a sö­tét zöld erdőket, melyek lábánál a világos zöld, ezer­féle virággal díszített rétek terülnek el; a kellem­­teljes dombok ölében könnyedén szendergő azúrkék tavakat — mintegy ellentétet képezve a havas csú­csokkal, melyek elvesznek az ég boltozatán ; a roha­mos folyókat, melyek tiszta vizei ünnepélyes zajjal rohannak; egy erőteljes faj által lakott fehér falvakat, mely megvalósította az emberi társadalmakban le­hető legnagyobb jót: a demokratia és a szabadság szövetségét. Semmi sem zavar e nagy dolgok szemlé­letében. Vámhivatalnok nem jegyzi be portékáidat, a sbir nem kérdi nevedet. A szabadság megnyitotta a mindenségnek e hegyeket, melyek áthatlan falaknak látszanak. Ellen­ben a római rónákra, e rónákra, melyek úgy csalogat­nak, mint a syrenek dala, az absolutismus egy sereg kincstári ügynököt és kémet állított, hogy elzárja. Ho­lott a természet megnyitotta azokat, mint a szeleknek, minden nemzet számára. Semmi sincs alkalmatlanabb, semmi sem kicsi­nyesebb, mint a málhák bejegyése. A vámhivatalno­kok inquisitori gyanakodással törnek a könyvekre. Miután mindent összehánytak és megtekintettek, minden csomagot oda adnak egy hivatalnoknak, ki azt az indóházba viszi uj adókat követelve tőled, me­lyek szintén oly magasak, mint a minőket az első vámhivatalnál fizettél. Lehet-e tűrni az ily közigaz­gatást? Lehetséges-e az, hogy Európa közepén l6­ terzik egy kiváltságos terület s hogy e területen az emberiségnek — dicsőségei által — legjelesebb ré­sze egy végtelen káros gyámságra legyen kár­hoztatva ? A szent lélek, a­ki egész áradatát önti Szent Péter egyházára a vallási igazságoknak, nem volna hajlandó, legalább könyörületből, ugyan azon egyháznak egy kevés alamizsnát adni a po­litikai és gazdasági igazságokból, melyek a mo­dern népek becsületét és gazdagságát képezik ? Meg­lehet, hogy a szent lélek elvonul az ország gazdasági és közigazgatási oldaláról, hogy festői oldalán ho­nolhasson. Az ég fényesen kék s a tenger olyan, mint az ég; a jég lanyha és balzsamos; a tengerpart szik­láit a nap aranyozza meg s fényesíti; a fák gyönge leveleiket mutatják, melyeket april tavaszi csókjai keltettek életre s a virgonéz, félig meztelen gyerkőczek csoportjai között néha barátok haladnak el, kik fehér öltönyük s szürke gyapjú köpenyükkel más időkre emlékeztetnek: élő romok, kik kőom­­ladékok között mozognak, mint lidérettüzek a teme­tőkben. A Rómába indulás órája itt. A mozdony fátyol, Civita-Vecchia a római államok kikötője. De kocsi­nak, podgyásznak, munkásoknak, hordóknak se hire se helye. Semmi sem mutat a forgalomra, kivéve a vámhivatal­nokot,ki azért állíttatott oda,hogy azt meg­akadályozza. Sokat hallottam beszélni a római vidék szomorú állapotáról, de soha sem hittem volna, hogy ily nagy mérvű. A pusztulások pusztulása az. Úgy látszik, a halál még a romokat is elsöpörte. A bányák és hol­lók csontig emésztették fel e nagy hullát. Tizenegy állomás van a tengertől Rómáig. A környéken nem látni egy falut sem. A vonatvezetők hangzatos ne­veket mondanak ki, mint Rio-Biume vagy Magliana de hiú visszhangok! a nevek elvesznek a pusztaság végtelenségében. Az ember nagyon meg van ütődve midőn látja, hogy a vonat megáll a magányosságba, a­nélkül, hogy valaki fölülne, leszállna vagy szétte­reintene; anélkül, hogy valaki feltenne vagy lerakni valami áruczikket. Itt-ott egy körded korcsma az tetején fakereszttel, a­mit az állomás hangzatos ne­vével diszitnek föl. Azt hinnéd, hogy vadak sírja az A vonat úgy halad, mint a két kerekű talyiga. A lassúság lehetővé teszi, hogy szemeidet a végtelen látkörön legeltesd ; a mezők puszták, posványosak látsz egy-két nyargaló csikót, vagy bivalyt, melyet megállnak, mintha meg akarnának bámulni; szét szórt juhászokat lóháton, vagy egy szekeret, melyet a láztól megviselt család van szétterülve, melyet vala mely nomád faj maradványának tartanál, s mely pusztán hal el, hol annyi bukott és eltemetett ré£ felség nyugszik. (Folytatása következik.) mikor annak érvényt igyekszik szerezni — a nemzetközi jog reformját a valódi humanis­mus irányában és a béke érdeke felé fogja terelni! — A baloldali kör közelebbi érte­kezletén tárgyalás alá vétettek a képv.­ház szabályai­nak azon módosításai, melyeket a legközelebbi zárt ülésen Kovách László terjesztett volt be. A baloldali kör a pénzügyi tárgyakat az összes ház által kívánja előlegesen tárgyaltatni, e szerint csak a másik 6 bizottságot tartja meg. A ház ese­tenként fogna határozni a fölött, ha kívan az va­lamely tvjavaslatot osztályokban tárgyalni s szükség esetén ad h­oc bizottságokat is küldhet ki. — A brüsseli nemzetközi kon­­g­r­e­s­u­s 27-én délután tartotta első ülését az ot­­tani külügyminiszteri palotában. Tizenhárom hata­lom (Belgium, Németország, Francziaország, Görög­ország, Nagybrittannia, Olaszország, Németalföld, Ausztria-Magyarország, Oroszország, Spanyolország Svédország, Svájcz és Trökország) 29 küldött által volt képviselve. Dánia és Portugál képviselői még nem vették kézhez utasításaikat s azért a megnyitó ülésen nem is vettek részt. Miután a 33 megbízott a volta­­képi tanácskozó terem elő részében összegyűltek, a külügyminister által röviden üdvözöltelek, a­mely­ben Aspremont Lynden báró azon reményét fejezte ki, hogy a kongressus munkáit teljes siker koronázza. Egyszersmind Borchgrade, a miniszter osztályfőnöke, a jegyzőséggel megbizatott. Erre a miniszter vissza­vonult, s a jelenlevők a tanácskozó terembe vonultak. Ez igen egyszerű s ízléses. Miután a delegáltak el­foglalták helyeiket, elnök választásához fogtak. Az elnökség a külügyminiszternek ajánltatott föl, a­mit azonban az el nem fogadott, mert, nézete szerint, az elnökölés a congressust kezdeményező hatalmat ille­ti. Erre Oroszország küldötte Jomint, majd egyhan­gúlag elnökké választatott. Ezzel az első ülés véget ért. A második ülés szerdára volt kitűzve. Csütörtö­kön a kongressus tagjai a királyhoz voltak ebédre hiva. A közös függő adósságot­­ fel­e n­o­r­t a bizottság végre észrevette a­zt, mit mi oly­­régen in­.détünk, hogy t. i. az osztrák pénzügymi­niszter a sóbánya utalványokkal való mani­­pulatiójával kétszeresen sérti érde­keinket. JE­lőször az által, h­ogy a tőlünk jövő ramatőm zsebre teszi; és másodszor az által, h­ogy a sóbánya utalványok kamatlábát le­szállítva, odából, hogy, azok forgalma apad­jon, a kamat az ő zsebében megmaradjon melyhez mi is járulunk­ és ennek megfelelő összegben a mi terhünkre is állampénzt bo­­csáthasson ki, melyért kamatot nem fizet, csak ügyen élvezi hasznát. Ezt mi régen fejtegettük lapunkban. Most a bizottság is észrevette és felterjesz­tést tett az országgyűléshez. El­v­á­r­j­u­k ettől, hogy érdeke intermelé­é­s­i­, a IW K­gPestiNapló­ szerint így hangzik: Az alálírt bizottság már több rendbeli jelen­ésében fejtegette az államjegyek és a sóbányautal­­ványok között fennálló viszonyt, kiemelvén azt, hogy miután egyrészt a sóbányautalványok a birodalom másik felét terhelő államadósságot képeznek s ezt a birodalmi tanácsban képviselt országok pénzügymi­nisztere önállólag kezeli, másrészt pedig az 1867.15. ,k­ez. 5. §. értelmében a 100 millió forintig forgalom­­ba nem bocsátott sóbányautalványok Magyarország jótállása alá helyezett államjegyekkel pótlandók, a bi­­zottság az államjegyek ily módon szaporítására dön- t­­ő befolyást nem gyakorolhat s ennélfogva az 1868 : 16­­. sz. 12. § ában körülirt azon feladatának, hogy felügyeljen, miszerint az államjegyek e módoni sza­porítása állandóvá ne váljék, nem felelhet meg más­­képen, mint hogy a sóbányautalványok apadása ese­­tén az illető tényállást a törvényhozás tudomására­­ hozza. Ily eset beállott jelenleg is. A sóbányautalványok forgalmi összege, mely az 1873. év május 31-én 33,354,582 frt,50 krt. tett és ezen időtől fogva folytonosan növekedett, folyó év május 31-én 98,591,732 frt 50 krra rúgott. A birodalmi tanácsban képviselt országok pénzügyminisztere ez időben a sóbányautalványok kamatlábát 5 °­0 -ról 4-re leszállította s ennek foly­tán ezen zálogjegyek forgalmi összege máig 83.512,132 forint 50 krra lement s tehát 15.079,600 írttal keres­­bedett. Az alulírt bizottság nem fektetne különös súlyt ezen, nem épen nevezetes kereskedésre, ha ezen apadás következése lenne azon természetszerű inga­dozásoknak, melyeknek minden értékpapiros a pénz­­piac­ időnkénti viszonyainál fogva ki van téve. De miután ezen apadás kétségkívül csak­is a kamatleszállításnak tulajdonítandó, és igen valószínű, hogy még továbbra is fog tartani, sőt nagyobbodni, nem mulaszthatja el a bizottság, hogy kifejezést ne adjon azon nézetének, miszerint a monarchia másik fele pénzügyminiszterének ezen intézkedése az illető törvényekkel össze nem egyeztethető. Ezen törvények megengedik ugyan a sóbánya­utalványoknak állam­jegyekkel leendő pótlását, de egyszersmind azt is kívánják, hogy ezen állapot ál­landóvá ne váljék s eszerint tehát ily ideiglenes apa­dást csak mint a pénzpiac­ időnkénti viszonyainak kifolyásául vehették tekintetbe, de nem tételezhették fel azt, hogy a birodalmi tanácsban képviselt orszá­gok pénzügyminisztere saját részéről fog a zálogje­gyek kereskedésére hatni. Ha egyébiránt a lajtántúli pénzügyminiszter jogában állana a kamatlábat l°­ o-kal leszállítani, akkor joga is lenne, a kamatot 3, 2 és 1 °/o-ra leszál­lítani, joga lenne tehát a Magyarországot nem ter­helő zálogjegyek forgalmát ily módon egészen meg­szüntetni vagy — a­mi ugyanaz — a Magyarország jótállása alatt álló függő adósságot 100 millióval és pedig állandóan szaporítani, mi az illető magyar és osztrák törvényekbe egyenest ütközik. Ehhez járul még az is, hogy az 1867. év decz. havában, midőn az államadóssági járulék megálla­­pittatott s ezen járulékba azon összeg beszámittatott, melyet Magyarország a sóbányautalványok kama­toztatásához és törlesztéséhez fizet, ezen utalványok kamatlába 5 °/C volt. Miután ennélfogva Magyarország az 1867. 15. t. sz. 5 §-ában említett jótállást a 312 millión túl kibocsátott államjegyekre nézve a sóbányautalványok 5 % kamatlábának fennállása mellett magára vállal­ta, jogosan követelheti azt, hogy ezen kamatláb egy­oldalúig ne szállíttassák le. Az alálírt bizottság nem bocsátkozik azon ne­héz következmények taglalásába, melyek az állam- és közgazdászat tekintetében a függő adósság tete­mesebb növekedésével járnának, hanem midőn at fenntebbiek előadására szorítkozik, tiszteletteljesen kéri a törvényhozást: méltóztassék a magyar pénz­ügyminisztert felszólítani, hogy az ország érdekei­nek és az említett törvényeknek érvényt szerezvén, a zálogjegyek 5 % kamatlábának visszaállítása végett a kellő lépéseket megtegye. Kelt a függő adósság ellenőrzésére kiküldött országos bizottságnak Bécsben, 1874. évi július hó 30-án tartott XXVI-ik üléséből. Gr. Kálnoky Pál m. k., helyettes elnök Far­kas Gyula m. k., bizottsági tag. Kvassay László m. k., bizottsági tag és jegyző,« ama statust in statu semmi áron nem fogja megtűrni» — ha a nagyhangú Lökerek, a Brassóból és Sze­­benből kapott utasítások nyomán az egész német sajtót telekiabálják is a magyar tyrannismussal. De hogy ne láttassunk a szászok iránt rosz atyafiaknak , egy jó tanácsot nekik mégis sugunk s ez az,—hogy gondolják meg,miszerint egy erélyes kor­mánynak csak bele kell tekintenie a szász municipális gazdálkodásokba s a képviseleti és községi törvényt a jogegyenlőség alapján végrehajtani a — hogy a szász urak magas hangja nagyon is halkká váljék, — vagy épen meg se legyen hallható. Lapunk tegnap esti tudósítását Trauschenfels beszéde közben hagytuk volt el. Trauschenfels Emil folytatja előadását, de rebus omnibus et quibusdam aliis, mi az elnököt arra kényszeríti, hogy két ízben is megszólítsa. Vég­re is reá jön tul­ajdonképeni tárgyára, azt állítván, hogy a királyföldi municipalis szerkezet az állam egységével hozatik ellentétbe s hogy ő fél, miszerint, e két §. a 97. és 98. épen az ily municipalis tenden­­­tiák ellen van irányozva; pedig szerinte itt contro­­versia van, miután az unió törvény a szász municipal jog fentartását megígérte. E törvényjavaslat mint a magyar részről felesleges, emlékezteti őt azon matrózra, ki m­után már első kívánságában világ összes szeszes italát kívánta, a másodikban még egy akót kivánt a legjobbikból. (Paczolay közbeszólj a szászok is igy tesznek! Derültség.) Kijelenti, hogy nem fogadja el a két pontot. Paczolay János azt mondja, hogy az illetők­nek, ha e §§-okat nem tartották e törvénybe valók­nak, az általános tárgyalásnál kell vala felszólalniok, így azt a gyanút keltik fel, hogy félnek, miszerint köny­­nyű lesz e pontokat reájuk alkalmazni. Trauschenfels­­nek megjegyzi, hogy belátta azon intenzióját, hogy azt szeretnék, ne legyen izgatásnak bélyegezhető az ő föl­lépésük Magyarországgal szemben, de az ország halá­los ítéletét írná alá, ha ezt megengedné. (Helyeslés.) Azt állítják, van régi törvény, mire az uj ? De ez 1723-ban hozatott s oly szigorú, hogy az illetők jól tudják, hogy ez ma végre nem hajtható. Nemzeti­ségi szempontból is megállhat a 98-ik §, mert ha a nemzetiségek nem akarják kívánságaikat a törvény korlátai közé szorítani, megérdemlik a büntetést. (He­lyeslés.) Popovics Jenő kijelenti, hogy bár magát, ő is nemzetiségi képviselőnek tartja, őt e pontok nem aggasztják, sőt épen azok, kik azt akarják, hogy a haza a közös édes­anya megszilárduljon, még örül­­niök kell az intézkedéseknek, melyek a kölcsönös egyetértés fentartására irányozzák. Bízik a bírósá­­gokban is, hogy e szabványokat csakis a valódi bű­nösök ellen fordítják (Élénk helyeslés.) Szemcrey Ödön előadó megjegyzi, ho­­y a 98-ik §. 5-ik sordban egy sajtóhiba van: »megváltoz­tatására«, mely helyett »megváltozására« teendő. Még Csicky Sándor szólal fel a két §. ellen, kijelentve, hogy az általános vita alkalmával igen is jelezve volt e §§-ok kihagyása s ő mint feleslegesekre most sem szavaz. Erre megtörténik a szavazás; a 97, 98. §§-ok elfogadtatnak, a 99-ik pedig kimarad. A fejezet czíme pedig meghagyatik előbb in­dítványozott alakjában, a »választói« szó helyére a »választási« helyettesittetvén. Következik a 100 §. 100. §.^A ki valamely választót választói jogának gyakorlatában erőszakkal, vagy büntetésre méltó cselekvény által fenyegetéssel megakadályoz, 500 forintig terjedhető bírsággal vagy 3 hónapig terjedő fogsággal büntetendő. A­kik pedig a választási helyen erőszakot használ­nak a végétt, hogy a választás meg ne kezdethessék, fél­­beszakittassék, vagy pedig meghiusíttassék, a választói jognak 3 évre felfüggesztésével és 1 évtől 8 évig terjed­hető börtönnel büntetendők. Bésán Mihálynak a 100. §-hoz egy módosít­­ványa van és ez abban áll, hogy a második bekezdés utolsó előtti sorából e szavak­, »egy évtől« hagyassa­nak ki. Irányi Dániel ugyan­e §-h­oz módosítást nyújt be, mely igy hangzik: a 4. sorban e szó után »aka­­dályos» igtattassék be, választói jogának 3 évre fel­függesztése mellett.« Szavazásra kerülvén e­k, a többség ez eredeti szöveget tartja meg. Következik a 101-ik §. 101. § Ha a 95., 93., 100. §§-ban foglalt hami- v-maw r**rm&m**-t$s**? Országgyűlési tudósítás. Budapest, jul. 31. 1874. A választási törvényjavaslat végre valahára véget ért. Véget ért minden nagyobb emotio nél­kül,ha csak Trauschenfels Emil ur föllépését nem vesszük annak, ki újból jónak látta nemzetiségi han­dabandával folytatni szélmalom harczát a törvény oly pontja ellen, mely az állam egységei elleni lázítók ellen van intézve. Egyébiránt nekünk Trauschenfels úr érvelése tetszik, mert ő az úgynevezett király­földi municipális jogokat ellen­tétbe helyezte a magyar állam egységével, s mi ezt elfogadjuk , de aztán ne csodálkozzanak a szász urak, ha a magyar állam

Next