A Hon, 1874. november (12. évfolyam, 251-275. szám)

1874-11-01 / 251. szám

151. szám. III. évfolyam. Reggeli kiadás. B­udapest, 1874. Vasárnap, november 1. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-ép lesz földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...................................... 6 frt — kr. 6 hónapra .....................................12 » * * S— » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerk­esas-fécsi irocias Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. 9?1 Kiérltetési felhiváss V NI O N X XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Félévre ...12 frt Negyedévre . 8 frt Egy hóra . . 2 frt JUJT" Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON" kiadóhivatala. iii—mnam 'jiiurrwsagi» Budapest, October 31 A tőkekamat- és járadékadó. Ghyczy törvényjavaslata a tőkekamat- és járadékadót azon helyes indokból válasz­totta külön a többi adótól, mert a tisztán, fá­radság nélkül kamatozó tőke oly adóalapot képez, melynek terhét más mértékkel lehet mérni, mint a munkával járó vagy kimerít­hető alapból folyó jövedelmekét. Itt csak két szempont szab (az igazságos arányon és ál­lam szükségein kívül) az adóztatásnak határt, egyik a tőkeképzésnek kimérése, másik a tőke lekötésének szüksége. Ha túlságos a tőkeadó, a szorgalom a tőkeképzésben lankad, az em­berek inkább pazarolnak, hogy sem fáradsá­guk gyümölcsét ne élvezhessék és másfelől a tőke az országból kimegy, illetőleg az or­szágba be nem jő. Ez kihat az ország összes gazdasági viszonyaira és végeredményében (az adóalap apadása vagy nem kellő mérvű növekedése miatt­ pénzügyeire is. És azt tartjuk, hogy e tekintetben, a mi tőkeszegény országunkban, a 10°/» adó eléri azt a végső határvonalat,melyen túl menni nem szabad. Mert nem a tőkepénzest kell nézni, ki több terhet is elbírna , hanem azt kell tekintetbe venni, hogy az a tőkepénzes hazafiságból itt nem tartja pénzét, ha a magas adó lerontja a nálunk kapható magas kamat hasznát és előnyösebbnek tün­teti fel a külföldi kisebb kamatú, de B’/6-os, vagy épen adómentes tőkeelhelyezést; tekin­tetbe kell venni azt is,hogy részvényeink, köz- és magán értékpapíraink most sem kereset­tek, most is nehezen elhelyezhetők — Ha ha­ az adó még jobban terheli azokat, még job­­­ban fognak esni árfolyamukban és így, a­­­mit nyerünk adó által, azt sok­szorosan elve­szítjük tőkében, annak lassúbb növekedése, kivándorlása, vagy az árfolyam veszteségei által. Tehát maradjunk meg a 10 % adónál,­­ de ne lépjük ezt a határt át sehol, semmiben.­­ És Grhyczy javaslata épen ebben a nagy , hibában van. Közbe legyen mondva: egyenlő adóalapnak tekinteni az el nem enyésző,tőkét, a megemésztett évjáradékkal és az épen nyo­morúságos özvegyi ellátással, ez az igazság szempontjából nem helyes; de minthogy az legtöbb európai tör­vény­hozás ez osztályozást elfogadja, és minthogy Ghyczy 600 forintot csak 6t/6-al adóztat és 315 forintot az utóbb említett két jövedelmi forrásból adómentessé tesz — javaslatának e része elfogadható. Noha itt viszont az a különös aránytalanság merül fel adóalapaink között, hogy a munka­nélküli évjáradékból és tőkéből is 315 forint adómentes (bár erre szükség van, de a sze­gény hivatalnok 100 forintja, a kereskedő, iparos minden jövedelme adózik. De térjünk vissza, a tőkekamat adóhoz. Ennek alakjai közt különösen kiemeli e ja­­vaslat : 1. A kézi vagy jelzálogra. 2. Egysze­rű adóslevelekre. 3. Váltókra. 4. Takarék­­pénztári könyvekre. 5. Bárminemű kötvé­nyekre — bel- vagy külföldön kölcsön adott pénzt és 6. a hitbizományi, családi, alapítványi tőkékből , a földbirtokhoz kö­tött dologi jogosítványokból, 7. külföldön fekvő föld vagy házbirtokból, ipari, kereske­delmi részvényekből, 8. Magyar állami és 9. törvényhatósági kötvényekből folyó jövedel­met, a­mennyiben az utóbbi két pontban em­lített papírok adómentességben nem része­sülnek. A­mi az adóalapot illeti, annak felsorolása ellen kifogásunk nincs, mert mind e jövedelmek (a takarékpénztárakra szüksé­ges megszorítással) a tőkekamat adó alá tar­toznak és ha más módon terhelve nin­csenek, többi jövedelmi forrásainkhoz mér­ten túlságosan terhelve sem lesznek. De épen az a baj, hogy a fentebbi tételekben, a leg­több esetben kettős adózás rejlik, mely kihat nem csak a tőkeképzésre, de egyenesen föld­­birtokos és iparos osztályaink megélhetési vi­szonyaira is. Ezt könnyű bebizonyítani. Legelőbb is ott van a hypotheralis adósság. A föld és ház­­birtokos e terheit le nem vonhatja, tehát jö­vedelmében adózik érték. A tőkepénzes, hitel­intézet viszont. A végeredmény az, hogy a kölcsön terhe ne — érzi az, ki kölcsönt vesz, ha csak, mint a házi úr a fővárosban, lakóin fel nem veszi. Az egyszerű adóslevél és váltó által képviselt pénz is épen így esik kettős adó alá, melyeket együtt fizet, meg az adós. Igaz, hogy az elsőbbségi kötvények és hypo­theralis, vagy rövid lejáratú váltók kamata, ha közkereseti társulatok terhét képezik, le­­vonatik; de már a kereseti adó alá tartozó összes iparos és kereskedő osztályt, valamint a földbirtokosokat mindenik terheli; legalább a levonást a törvény ki nem mondja. És igy az az anolpalia lesz adórendszerünkben, hogy a RylinthfA*-1»» ^"*^lenak­ivnk­ tet­tős adózás alá esnek, ha iparosnál, vagy föld­­birtokosnál, stb. szóval magánüzlet birtoká­ban, illetőleg terhére lesznek, és igazságosan csak a közkereseti társulatoknál lesznek adóz­tatva, habár az »egyszerű adós levelek« ter­hének adómentessége ezeknek sincs megadva. Ez a hitelforgalmat egészen mesterséges osz­tályokra osztja, és nem kis mértékben bé­nítja. Meglehet, hogy ez csak a javaslat hiá­nya, m­elyen a pénzügyminiszteri utasítás úgy segíthet, hogy az »üzlet« jövedelmének kiszámításánál, annak minden terhének levonását megengedi, de ennek a törvényben van helye és, ha így vagy úgy, e módosítás meg nem történik, aránytalan és egyszers­mind túlságos adóterhet fog képezni. Még különösebb a takarékpénztárak meg­adóztatása. A takarék­betétek nem csak Angliában és Francziaországban adómente­sek , de még az osztrák tartomá­nyokban is. Lehet ugyan úgy okoskod­ni, hogy ha ezeket meg nem adóztatjuk, ak­kor a tőke ide fűtés adómentes lesz. De a ta­karékpénztárak kamatlába épen nem kecseg­tető befektetés és épen nem vállalat, sőt a betevőkről szóló kimutatások is azt bizonyít­ják, hogy ide a nagy tőke csak rövid időre — ideiglenesen heverni jó; az állandó betétet a kis növekedni lassan biró, az élet szükségeitől el­vont tőke képezi. Ennek nőni kell, mig a ter­het megbirja és mig vállalatra alkalmas — ezért menekül ide. Most Ghyczy elűzi on­nan, vagy megterheli létezését kettős teher­rel. Mert először a takarékpénztár fizeti az üzleti adót, másodszor a betétek után fizeti a 10 százalék adót, sőt a bélyegdíj újabb felemelése folytán (mi minden hitelintézetre ki lévén terjesztve, az ö­s­s­z­e­s hitel és pénzforgalmat újabb teherrel ter­heli) 3 százalék adó fogja terhelni a takarék­­pénztári kamatokat. Azt hisszük, hogy ez minden határt túl­lép. Mert első következménye lesz a tak­rék­­összegek kamatainak apadása és a kölcsön­összegek kamatainak növekedése; mert a ta­karékpénztár csak így hajthatja be adóját — és ennek ismét az adós túlságos terheltetése , a hitelező, illetőleg betevő elriasztása lesz. Már­pedig, a takarékpénztárból kimaradó tőke legnagyobb része megsemmisül — elfogyasz­­talik és így az adónevelés fogyasztja a tőkét és apasztja az adóalapot. A külföldről befolyó jövedelem megadóz­tassa ij, de hely­es. A földbirtoki jogosítvá­nyok (regalok) jövedelme a régi arányban lesz megadóztatva. A földtehermentesítési és szőlődézsma váltsági kötvények 7 százalék­kal , azért, mert ezek a­ földtehermentesítés­­hez nem járulnak. Mi ebben aránytalalansá­­got és következetlenséget látunk. Mert a re­gale is megváltás alá fog kerülni és, ha en­nek állampapír alakja lesz , akkor illeni fog rá a törvény 7 százaléka, tehát most azért fizessen többet, mert megváltva nincs? Min­­deniket egyenlően kell adóztatni. A földteher­mentesítési és szőlődézsma-váltság-papír föld­birtokot képvisel — miután pedig a földbirtok más módon adóz és járul is a váltság összegé­hez , hogyan lehet az azt képviselő értéket ez alól felmenteni ? ■' , * 0«/ --»A birtokos osz­tályunk túlságosan van terhelve, de ez a földadó és az adósságoknak az új adók által is növelt terhe miatt van — itt kell segíteni és nem arányl­a­g kevés adót róni egy (utoljára is egyébnek nem mondható) tőke­összegre, mely nagy részben már sincs a földbirtokos kezén, tehát ezt nem is ter­heli. Állami és törvényhatósági kötvényeink megadóztatás­a elvileg helyes, de hite­lünkre nézve káros lehet. Szerencse, hogy ott van a záradék, mely szerint az adómentesség megadható ezentúl is — mert így legalább a legtöbb esetben sikereim fog illusóriussá ten­ni Ghyczy törvényét. Végül csak azt említem fel, hogy a ja­vaslat (a többivel következetesen­ az 5. §-ban kimondja, hogy adóssági kamatok levonása irendszerint® nem engedtetik meg; tehát kinek van egy kis pénze a takarékpénz­tárban, de adóssága is, e­z­é­r­t és úgy fizeti az adót, mint amazért, ha van 3000 fo­rint tőkéje, és például van 7000 forint hypo­theralis adóssága, élvezi három­ezer forint hasznát és fizeti 10000 forint adóját. Éhez sem kell kommentár ! H S. — Az osztályokból. Az I. osztály a választási tvjavaslaton kívül ma délelőtti ülésében bevégezte az osztályokhoz utasított többi tvjavaslaton tett módosítások tárgyalását is. Az incompatibilitásról szóló tvjavaslaton tett módosítások közül 5 szóval 4 ellen elfogadta a bérlőkre és a vasúti igazgatótanácsosok­ra vonatkozókat; ellenben nem fogadta el azt, mely a választási törvény 12. §-ára hivatkozva (4.) incompa­­tibilitásnak nyilvánítja azt, kinek neve a válasz­tók névjegyzékébe fel nem vétetett. Előadó Radócza János. — A közjegyzőkről szóló javaslatot az I., VII. és VIII. osztályok is elvégezték. A nyelv kérdésére nézve az I. osztály a képviselőház által elfogadott szerkezetet fogadta el, úgy a VII. osztály is, míg a VIII. osztály módosítványképen az igazság­ügyminiszter által eredetileg benyújtott szerkezet el­fogadása mellett nyilatkozott. Előadók I. o. Radócza János. — VH. o. Benes Döme. — VIII. o. Szilágyi Dezső. — Az ügyvédi rendtartásról szóló tvjavaslaton tett módosítások általában elfo­gadtattak mindháron­ osztályban. — a VIII osztály­ban a szavazatok megoszolván, az elnök szava dön­tött a bíróság kérdésében. Előadó mint fennebb. — A számvizsgáló bizottság ma d. u. 1 óra után tartotta alakuló ülését. Megvá­lasztattak elnökké: Harkányi Frigyes; jegyzővé : Földváry Mihály.­­ Az osztályok előadóiból alakult központi bizottság ma d. e. 11 órakor tárgyalás alá vette a választási törvény­javaslat némely §§-ainál a főrendiház által tett mó­dosításokat. A tanácskozás eredményét esti lapunk köz­leményeinek kiegészítéséül következőkben tudat­hatjuk . A főrendiháznak az 5-ik §-nál tett azon módo­­sítványa, hogy Erdélyben a választói jog azokra ru­­háztassék, kik nagy és kis községekben a személyes kereseti adót és a földtehermentési, valamint a földadó pótlékot be nem számítva 8 forint 40 kr. egyenes államadót fizetnek, a többség által el nem fogadtatott, s így a földadópótlék a leszámítandó az I. osztály előad­ójár­a^ fonm^lRííS^lLfifJ10LR!int mellett külön véleményt jelentett be. A 12-ik §. bővítésére vonatkozó módosítvány elvileg elfogadtatott, szövege azonban következőleg állapíttatott meg: az 1., 2., 3., 4 pontban említettek, egyéb választói jogosultságuk igazolása mellett, kü­lön jegyzékbe veendők, és kivételképen szavazati jog­gal bírnak, ha felmentésüket vagy a csőd megszün­tetését, büntetések kiálltát, vagy a választói jog el­vesztése határidejének leteltét jogerőre emelkedett ítélettel, illetőleg az illetékes hatóság bizonyítványá­val a választási elnök előtt igazolták. A 13-ik­­­ra vonatkozó módosítást elvben a bizottság elfogadta, azonban következő előszavakkal toldotta meg: addig is, míg a büntető törvény a becstelenítő bűnté­nyekről intézkdik, nem választ­ható az, (itt következik a főrendiház szövegezé­se) ki ezen törvény hatályba lépte után gyilkosság, rablás, gyújtogatás, lopás, orgazdaság, okmányhami­­sítás, csalás, hamis bukás, hamis eskü miatt elma­­rasztaltatott. A 81-ik §-ban a »vetélytárs« kifejezés helyett a főrendiház által ajánlott »ellenjelölt« elfogadtatott. Az­ egyik jelölt halála, és egyenlő szavazat ese­­tébeni új választás, vagy egyik jelölt visszalépése esetén a másik jelölt képviselővé nyilvánítására vo­natkozó része a 82-ik §-nak elvben elfogadtatott a főrendiház módosítására szerint, a főrendiház szöve­gezésének mellőzésével azonban következőleg: »Ha két jelölt egyenlő számú szavazatot nyert, új választásnak van helye, kivéve ha a két jelölt kö­zül időközben valamelyik a jelöltségről visszalép, mely esetben az ellenjelölt nélkül maradt jelölt az uj határnap elérkeztekor országgyűlési képviselőnek nyilvánittatik. Ha az egyik jelölt időközben az uj határnap elérkeztéig meghalt, szintén uj választásnak van helye. A 96. § nál azon toldalék, hogy azon eset is megtartandó, midőn valaki megvesztegetés folytán valamely jelöltre szavazott vagy nem szavazott, elfo­gadtatott. A 104. §-nál tett azon módosítvány,hogy a párt­­gyűlés, körmenet a törvényhatósági tiszt­­viselőnek jelentendő be, — egyenlő szavazat miatt el nem intéztetett, s a háznak ekként fog beje­lentetni. Előadóul választatott Szeniczey Ödön. A román metropolita választáshoz.*) Az eddigi tudósítások alapján, a nagyszebeni metropolita választás még csak holnap vagy holnap­után fog­ megtörténhetni ,előreláthatólag azonban a magas kitüntetés Popasu János, karánsebesi püs­pököt érendi. Igaz, hogy szívesebben láttuk volna talán e magas főpapi állásban Román Miron aradi püs­pököt , de annak visszalépése után a jelöltek sorá­ból, rokonszenvünket bizonyára csak Popasuval oszt­hatjuk meg, s megválasztatása mindenesetre örö­münkre szolgálna, bárha egy pár fővárosi lap múlt vasárnapi számában oly híreket bocsátott közre, melyek részben e jeles főpap érdemeinek csökkenté­sére irányoznák. Nem c­élunk itt azon közlemények minden egyes pontjára c­áfolatokat írni, de a mi Popasu megtámadtatását illeti, az egyenes igazság érdeké­ben elkerülhetetlennek tartjuk egy pár sorral reflec­­tálni, annyival inkább, mert őszintén sajnálnók, ha egy személyes ellenszenv és önzés mondatalta rága­lom következtében a dicséretes múlttal bíró főpap érdemein méltatlan csorba ejtetnék, másfelől­ pedig a kormány és közvélemény eddigi iránta való bizal­ma megcsökkentetnék minden alaptalan ok nélkül. Mert hogy mindaz, mit az az egy pár lap, s azoknak élén a »Reform« múlt vasárnapi számában Popasu felett irt, alaptalan, azt bebizonyítandó, először is épen magára a »Reform«ra hivatkozunk, mely szep­tember 13-ai számában, a szerkesztőség jegyzete szerint »egy jeles román hazáknfiától v­e­tt« csikkében ezeket vallja Popasuról : »Popasu püspök a jelen görög-keleti román klérusnak egyik legtudományosabban képzett fő­papja, ki az egyházi irodalom terén is nem csekély m­andata fölött­e áll.’Azt sem­ ítéli Jeremb­ici veszteni, hogy a metropolita székre az eddigi u s­u s mindig a püspökök egyikét, rendesen legöregebbikét ültető, mely jelen esetben nem lehet más, mint Popasu. Végül, s ezt különösem kiemeljük.— P­o­pa­s­u 48 óta, midőn a magyarok és románok közti egyetértés ügyében ő is, sikertelenül bár, de mint őszinte faktor működött, báró Singuna megboldogult s érdemes érsek legkedvesebb embere, sőt barátja, és mint püspök ugyszólva tulajdonképeni t­e­remt­mé­n­y­e, a 67-ki koronázási ünnepén pedig annak méltó helyettesítője volt. Ezeket tudván, vájjon férhet­­ő kétség ahhoz, hogy a romángörö­g-k­e­l­e­t­i klérus közt jelenleg alig van a magyar államiság eszméjének melegebb barátja, mint Popasu p­ü­p­ö­k, ki Siagunának, a jeles hazafinak, ily meg­hitt barátja, hogy ne ismételjük,teremtménye volt?!:( Ezeket irta Popasuról a »Reform« szept. 13-ki számában s ez mind oly megczáfolhatlan valóság, mint a minő hős: antó rágalom az, mit róla ugyanezen lap nehány héttel később, vagyis múlt *) A szerkesztőség meg akarván hallgatni ezen ügyben a minden oldalról fölmerülő nézeteket, szívesen ad helyet azoknak, a nélkül azonban, hogy érettük kezességet vál­lalna, kivévén a tényeket. A „HON“ TÁRCZÁJA. JSUTETEI, TIED, ÖVÉ. Regény öt kötetében. Irta Jókai Mór. II. KÖTET. „Férfi sorsa a nő.“ (25. Folytatás.) A guerilla. E nyájas beszédre ismét lekerült a kalap a fejről, s ismét következett a kézcsók. A vezért, és hölgyét és az alvezért felvezette az emeleti szobákba Walter Leo, tetszésükre bízva, ha netalán a fáradal­máé­rt után toilettjükkel kívánnának foglalkozni, a­mit a két előbbi természetesnek talált­, mig az utóbbi azt felelte rá, hogy »én nem szoktam !« A csapat plebejus része az alatt letelepedett az udvaron a terebély gesztenyefák alatt s otthon tette magát a folyosón és a béres házakban. Elő­őrsi szolgálatról szó sem volt, hanem az előlege­­sen felhozott törkölypálinka nagy keletnek ör­vendett. A szobaleány, ki a két egymásba nyíló szobába szállásolt vezérnek és hölgyének friss vizet vitt be, azzal a pletykával jött vissza, hogy a vezér úr mar­kának ujjait az asszonyság huszonnégy hajfonadéka között találta, de nem abban a modorban, a­melyben gyöngéd szerelmesek szoktak kedvesük hajzatában édesegve dúlni, hanem marokra fogva és czibálva. Az asszonytól csak annyit hallott, hogy »hiszen csak lá­tásból ismerem.« Ez bizonyosan vallatos jelenet volt Walter Leót felismerő kiejtett szava miatt. Mikor aztán előjö­ttek szobájukból a terembe, czivódásnak, czibálásnak semmi nyoma sem látszott már. A hölgy ismét két kézzel akasztotta magát a ve­zér karjába, s huszonnégy varkocskája mind ki volt bontva, s fonás által hullámossá vált haj egy görög kontyba fűzve fel a fej tetején, s e konty körül szo­rítva az imént nyakörvül szolgált koráll camara­­füzérrel. Az egész terem pézsmaillatú lett belépte után. Danton mindössze annyi parádét csapott, hogy a pantallonja szárát, mely eddig fel volt hajtva, lehajtotta, s a dolmánya gallérát, mely eddig le volt hajtva, felhajtotta. Lehettek rá alapos okai. Mikor hárman összejöttek az étteremben, hol már az asztalra téve várta őket a szilvapálinka, ros­topsin, sonkaszelet és fris kalács, Danton így szólt az első pohár után: »Barátim. Én azt a bankárt ismerem Pestről. Akármi legyek, ha minden pénze itt nincs vele. Dél­után leülünk ferblizni, — bízzátok őt rám , én meg­fejem. « A szép hölgy a rostopsinhoz nyúlt. »Ezt a bankárt én ismerem. Bízzátok őt rám, én megkoppasztom.« Csalfán nevetett aztán a vezérre, ki vasvillákat szórt szemeivel feléje, de hajába nem kaphatott, mert közöttük volt az asztal. A helyett lecsapta az asztalra a kiivott kupiczát, hogy annak rögtön lema­radt a talpa s igy szólt: »Én ezt a bankárt nem ismerem ! de bízzátok őt rám, én felakasztatom !« Félbe kellett szakasztani a kedélyes társalgást, mert a„ háziasszony érkezett meg. Ő is azzal a szándékkal jött, hogy unokaöcscsé­­ről beszéljen. Elmondá a vezérnek, hogy Leo öcscse Galli­­cziába akar menni üzleti ügyekben s nagyon jó ba­rátságot tenne vele, a­ki számára a magyar táboron keresztül szabad menetelt eszközölne. Stomfai Gideon (Csitt meg ne hallja, hogy így nevezzük, mert minket is felakasztat: ő Robespierre második.) Kész örömmel is fogadkozott, hogy ő lesz, a­ki ezt a szívességet megteszi, senki más. Brandlerné ejtett el némi gyönge c­élzást egyenértékű megjutalmazásról. Stomfai Gideon (Már én nem bánom, ha fel­­­akasztat is, de azt a nagy históriai nevet nem pazar­lom rá) minden ilyen szándékot nemes méltatlanko­­dással utasított vissza. Ő a­mit tesz, barátságból, nagylelkűségből teszi. Ezt azután csak barátsággal, nagylelkűséggel lehe­­tt viszonozni. A pompás úri lakoma elég alkalom volt ily nagylelkűség bebizonyítására. A háziaszszonyság ti­zenkét személyre téríttetett, s felhívta a colonelt, hogy vitézei közül a notabiliseket válogassa ki a töb­bi terítékekhez. Felhordatta számukra a mi csak jó és drága. A finom a borok aztán egész fesztelenné tették a társalgást. Az asztalfőn a háziasszony és a vendéghölgy elnököltek. A háziasszony mellett ült Gideon, Caesa­rine mellett a bankár. A vezér handabandázott sa­­játszerű hadviselése eseményeiről, míg a bennő elmúlt tréfás kalandok kezdő szavait szórogatá el, miknek úgy látszik, hogy Leo tudja a folytatását, ha nem is mindig a végét. S azért ők ketten, a vezér és hölgye, egymás szavára is mindig ügyeltek ; úgy tetszett, mintha egy közös tervre közreműködnének. Mintha a delnő csak azért bizalmaskodnék szomszédjával pajzánul, kihívóan, tüntetőleg, hogy férjét még nagyobb dühre ingerelje ellene ; s mint­ha a vezér csak azért mesélné e kaczagó cynis­­mussal örökös egérútban remek hadviselési modorát, hogy Leót valami gúnyos észrevétel kiszalasztására bírja, a­miért aztán bele lehessen kötni. Hanem a pénzemberek óvatosak. Walter Leo a legtöbb arczot ismerte azok közül, a­kik most ez asztalt körülülik. Nem voltak tizenhárom próbás ezüstből. Az úgynevezett Danton maga egy ismeretes kártyahős: az a másik egy pénzhajhász, a harma­dik egy ingyenélő bonvivant, a negyedik egy zsaro­ló, ki súgókönyvekkel és képekkel házal, az ötödik egy hajdani rendőrkém; a hatodik egy tönkre jutott korcsmáros; a hetedik egy silentiárius ügyvéd, a nyolc­adik egy infám-cassírozott tiszt. S ha ez a szí­ne a társaságnak, milyen lehet még, a­mi ott kinn van ? Vigyázott magára, s úgy óvakodott, hogy a férfiakat meg ne bántsa s a nőnek nagyon ne udva­roljon. A házi­asszony e közben nem tudott enni saját asztalánál. Gyanúba keverte magát, hogy minden étele meg van mérgezve, de annyira jól lakott a hal­lott beszédektől. Ő, az áldozatkész honleány, ki még eddig a magyar hadseregből csak a hősöket ismerte, ki még eddig nem látott mást, mint mesés önfeláldozást, mythoszi vitézséget; a porból egyszerre az égig ki­emelkedő jellemóriásokat; lelkesülést egész töme­gekben, dicsőséget, mely oly általános, mint a nap, vagy gyászt, mely oly általános mint az éjszaka; most egyszerre közepébe jutva egy úszó lápnak, me­lyen csak a gyávaság burjánzik s a henczegés ku­­rettyol; egészen roszul érezte magát. S a tortúrát kiegészítő a mellette ülő vendégnő nyagaviselete, be­széde, modora, mely ez ország minden házánál szo­katlan, idegen, visszataszító. Alig várhatta Brandlerné, hogy hozzák már a fekete kávét, mely az ebédet berekeszti. Gideon is türelmetlenül várta azt. Hölgyének lába az asztal alatt a bankár lábát keresi. Ő azt ész­revette. A kávét is felhozták. Gideon színig rakta po­harát czukorral, ő úgy szereti azt. »És ime a hadjárat végén elmondhatom, hogy vitézeim közül egyetlen egy sem sebesült meg. S ez a legnagyobb hadvezéri talentum úgy manő­verezni, hogy az ember az ellenséget mindig kijátsz­hassa ! »De ebben nagy segélyére volt önnek tábor­kari vezére, szólt nevetve Caesarine, saját homlokára mutatva ujja hegyével. A szökésben én nagy mester­­nő vagyok.« S ledér egyetértést szenvelegve pillantott hátra Walter Leo felé. »Asszonyom!« kiálta fel rögtön haragra pi­rulva Gideon. (A kávét már beönté. — Most már kezdődik.) A delnő nevet. (Még nem.) »Uram. A chartreuse még hátra van,« szólt csalfán mosolygva. A azzal a szalma-fonatu palaczkot felvéve, tele tölté a kis karcsú pohárkákat a fűzőid nedvvel; ma­gának, Gideonak és a bankárnak. Igaz.« Gideon helyére ült s a pohárkát ko­­czintásra nyujtá Leónak. »Éljen a hegy!« »Hát éljen a hegy !« Még egy pohárral. »Éljen a mi kedves háziasszonyunk.« S­okáig éljen.« »És most uram álljon fel ön. Imádkozzék és ké­szüljön a halálra. Ez utolsó pohara volt.« »Mi az ördög ?« „Én Önt felakasztatom.“ „Hahaha!“ Egy kis tévedés. Walter Leo meg sem mozdult a helyéről. Brandlerné tétovázva nézett Gideonra, hogy tréfa-e ez, vagy a bor hatása ? »Asszonyom!« Szólt Gideon az úrnőhöz. »Vi­tesse el az asztalról az edényeket. Itt most törvény­széket fogunk tartani.«­­»Holló! Még én nem kaptam chartreuset!« Kiálta a cidevani súgókönyvházaló az asztal végéről megijedve, hogy már elhordják a palaczkokat.) »Miféle törvényszéket ?« Kérdő Brandlerné. »Vésztörvényszéket, asszonyom!« felelt Gideon. » A parlament elfogadá a martialis törvényeket s azok­nak kihirdetése óta minden csapat­vezérnek joga és kötelessége, a hol a haza ellenségeit feltalálhatja, azokat elfogni, elitélni, megsemmisíteni, vagyonukat elkobozni.« »De hát hol a hazának itt olyan ellensége?« »Azon ember ott!« Szólt Gideon Leóra mutat­va, ki az alatt székét a két hátulsó lábára döntve, kedélyesen hintázta magát s a fogait piszkálta. Brandlerné összecsapta a kezeit. »Az én öcsém, Leo?!« »Igenis. Walter Leo bankár.Nem önmagával-

Next