A Hon, 1874. december (12. évfolyam, 276-299. szám)
1874-12-01 / 276. szám
PW SSKifizetési felíyási II Cl E 33 XII-dik évi folyamára. EÜszelési árai: Félévre . Negyedévre Egy hóra Minthogy a tárczánkban folyó regény nagy terjedelménél fogva ez évben már le nem fejezhetjük, a deczember és január hónapokban érkező előfizetőink a regénynek az ez évben megjelenő részét külön lenyomatban kapják meg január első felében. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czím alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON“ kiadóhivatala. Budapest, november 30 Az alternatíva. A Nem szivesen polemizálunk a »N. Presse «-vel, mert ez üzérlappal komolyan poitizálni nem lehet. De szombati czikke, mel a mi válságunkkal foglalkozik, oly tételeket tartalmaz, melyeket lehetetlen megjegyzés nélkül hagynunk. Óv a válságcsinálástól , mintha azt (ha nem lenne meg) csinálná valaki, és azzal fenyeget, hogy ha Ghyczy javaslatait ,vagy hason értékű adójavaslatokat el nem fogadunk,ha háztartásunk pénzzavarban lesz akkor is, mikor a legutóbbi kölcsön, el lesz költve, akkor bekövetkezik az »előre láthatatlan“, és Magyarország gondnokság alá kerül, vagy a birodalom vagy egy más jogutód vezetése alatt. ^ Örömünkre szolgál a »N. Fr. Presse^ ez őszintesége, mert boszantó frázisaira tehetünk egy pár oly megjegyzést, mely szól neki is, másnak is, Bécsben és Budapesten egyaránt. Elismeri a »N. Fr. Presse« azt, hogy a Bach-korszak előtt nem volt adósságunk és csekély volt adónk — és készségesen veszi le a felelősséget ennek terheiért rólunk. Ezzel el van ismerve az is, hogy az az államadóssági járulék, melylyel mi a közös adósságok kamataihoz járulunk, képezi egyik legnagyobb terhünket. És ha Magyarország nem csak ezt vállalta el, hanem az alkotmányosságot is megszerzi az osztrákoknak, mert ezt tűzte ki a kiegyezés feltételéül — ezzel két oly szolgálatot tett Ausztriának, melyek egyikével sem tartozott a jog vagy szerződések szempontjából. És ha dicsekvéssel említi fel a „N. Fr. Presse” azt, hogy míg mi az alkotmányos aera alatt anyagilag sülyedénk, addig Ausztria csak emelkedik; ezt sok részben annak köszönheti, hogy mi felszabadítók az absolutizmus jármaitól és terheiből nagyrészt elvállalónk. Ha most hála fejében ismét az egységes birodalmat akarja gondnokunkul tenni a bécsi lap, ezzel csak azt a gondolatot kelti fel bennünk, hogy milyen bolondot csináltunk akkor, mikor oly nagyon is legálisak voltunk. Ebből nem akarunk egyebet következtetni, mint azt, hogy legalább ezentúl kell igyekeznünk hidegebben számítanunk és ridegebben megóvnunk érdekeinket. Jó alkalom erre a vám- és kereskedelmi szerződés lejárása és a törvény azon kikötése, hogy a quota mostani arányának érvénye 1876-ban lejár. Ez iránt az általános meggyőződés terjed már a jobboldalon is. Egyébiránt ami a »Fr. Pr.« alaptételét illeti, abban tökéletesen megegyeznek vele a budapesti jobboldali lapok. Ez alaptétel, az, hogy ha adóinkat a Ghyczy javaslatai értelmében" nem r emeljük, akkor elfogy az új kölcsön is már a jövő évi közepén , tehát beáll az állam tönk hazánkra nézve, amikor aztán következik az idegen beavatkozás , mely jöhet hazulra is, a parlamenten kivilről és jöhet Bécsből is. E hibás alaptétellel ijesztik a S01 azokat, kik a mostani helyzet tarthatatlanságát hirdetik és e hibás alaptételre építenek a dictatura és reactiónak nem annyira hivei, (mert i 1y e n , g az vagy bolond még hTu nHE "nincs), mint rövidlátó hirdetői. Az alaptétel hibás, mert ha egyfelől tetemes redukczió és másfelől czélszerűbb, hosszabb időre által budgetünket meg nem könnyítjük anynyira, (ha az egész deficitet nem is enyésztetjük el, mi nem volna lehetetlen) hogy a kölcsön ne csak egy félévre, de államháztartásunk egész rendezési idejére elég legyen, akkor az új jövedelmi források eredményének (mire csak kis részben a jövő év végén és legnagyobb részt 2 — 3 évre lehet számítani) bekövetkezése előtt szorul meg a magyar állam fizetési kötelezettségei tekintetében. Ami pedig az új jövedelmi források természetét illeti : a végrehajtás túlhajtott szigora, és a régi adóalapok terhének emelése épen nem sorolható azon intézkedések közzé, melyeknek az adóalap veszélyeztetése nélkül, rövid idő alatt, kellő eredménye leén. Ha tehát Ghyczy javaslatainak e része elveslésre nem talál, az nem származik ,áldozatkészsége és kötelességérzet hiányából, hanem egyszerűen azon észszerű számításból, hogy lehetetlent kivinni a nemzettől semmiféle körülmények közt sem lehet ész ér a sem v eze t. Sőt magukat az államjövedelmeket is biztosabban lehet emelni a kezelés és pénzügyi rendszer egyszerűsítése által, mi azonnal költségkíméléssel jár; tehát azonnal eredményt képez az államháztartásban ; a mellékes jövedelmi források megnyitásával, melyek azonnal eredményt mutatnak fel, (fényűzési adó, bérhátralék és közös aktíva) mint a csak vagyonelkobzásra vagy hátralékokra vezető adóemelés és végrehajtási szigor által. Tehát a világért sem áll ez az alternatíva, hogy vagy Ghyczy javaslatai vagy államtönk, sokkal inkább áll ez, vagy nagyobb költségredukció vagy államtönk — na csak a közvetlen eredményt is veszszük szemügyre. És minthogy ezt az alternatívát nem érti, ennek nem tesz eleget a Bittó-kabiet, azért kívánjuk, hogy változzék. Ajánljuk e megkülönböztetést kollegáink fgyelmébe." — A baloldali kor ma esti (nov. 30.) értekezletén a városi főispánok eltörlésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyaltatván, annak szövege a következő változtatással fogadtatott el: »Az 1870. XLII ik. ez. 52 §-a oda módosittatik, hogy ugyanazon egyén egyszersmind megyei, és városi főispán is lehet. A főispán czimébe mindazon törvényhatóság neve fölveendő, a melyre annak hatásköre kiterjed.« Ugyanezen ülésen Horváth Gyula, volt középpárti képviselő levele is fölolvastatott, melyben a baloldali köz- és pártba visszalépését tudatja. — A számvizsgáló bizottság, deczember hó 2. napján délelőtt 10 órakor az országházban, szokott helyiségében ülést tart. — A közigazgatási bizottság deczember hó 2 napján délelőtt 10 órakor az országház társalgótermében ülést tart. Tárgy: megyei házi adóról. — Az igazságügyi bizottság decz. 2. napján d. u. 5 órakor az országházban szokott helyiségben ülést tart. — Az állam s egyház közti viszonyok rendezése tárgyában kiküldött bizottság decz. hó 3 napján d. u. 5 órakor az országházban, szokott helyiségében ülést tart. u. 5 — A képviselőház osztályai holnap (kedden) d. órakor ülést tartanak. — Az erdélyi magyar párt hívei Maros-Vásárhelyt is gyűlést tartottak. Jelen volt, a »Pesti NI.« értesülése szerint az, értekezleten körülbelül 50—60, minden féle hivatal-, földbirtokos-, polgári állásban levő egyének. Ott voltak: báró Apor Károly királyi táblai elnök, gr. Teleki Samu id. és ifjabb, gr. Bethlen István, báró Kemény Géza, gróf Lázár, Szentiványi Kálmán Maros-Szék alkirálybirája, Bereczky László és Sándor, Ballai László és István, Sándor László volt alkirálybiró, Mentovich Ferencz és Bihari Sándor tanárok, Tolnai Lajos m.-vásárhelyi ev. ref. pap, Borosnyai Pál M.-Vásárhely polgármestere, Kiss József, dr. Csiki, dr. Engel, Szőllősi Samu jobb-, és Greskovics baloldali polgárok és többen. Elnöknek kikiáltatott az összehivó gr. Toldalaghi Mihály. Minthogy a »Pesti Napló« furcsa tudósításából nem tudunk biztos tudomást meríteni, csa azt említjük még fel, hogy a következő lesz a hározat. Egy bizottság neveztetik ki: b. Kemény Géza, Bereczki Sándor, Mentovich Sándor, Bodola és Tolnay személyükben, amely készítsen egy határozott programmot. És egyszersmind ezen tagok a közelebbről Kolozsvárra egybehívandó nagy pártértekezleten képviseljék a marosszéki és m.-vásárhelyi jelenleg névtelen pártot. A középtanodai rendtartás ügyében tegnap kezdődött meg a tanácskozás a közoktatási minisztérium IV. osztályában. Az eddig használatban volt és időszakonkint kiosztott bizonyítványok megszűnnek s helyették karácsonykor és húsvétkor kiállítandó értesítők juttatnak az érdekelt szülőkhöz, a tanév végével pedig önálló bizonyítványokat kapnak a tanulók. Az értesítők és bizonyítványok szövegezése és az ezen változtatások alapján a középtanodai rendtartásban szükségessé vált egyéb módosítások végérvényesen megállapítottak. A tornászatnak mint rendes tantárgynak, a a reáliskolai bizonyítványokban a végeredmény megállapítására nincs befolyása. Ugyanezen eljárásnak a hittani érdemjegyekre indítványozott kiterjesztése egyelőre nyílt kérdésnek hagyatott. (Elég kár!) A tanácskozásban Mészáros Ferencz miniszteri tanácsos elnöklete alatt részt vettek Luther főigazgató, Bartal, Felsmann, Hofer, Say igazgatók és Kármán tanár. A turóczi z.-mártoni gymnásium ellen megindított vizsgálat eredményeként egyelőre a következő három tényt közölhetjük: 1. A turócz-sz.-mártoni iskola nem az evangéliumi egyházi, hanem magántársulati. 2. Concret adatokat ellenük nem lehetett bebizonyítani. 3. A magyar nemzetiség ügye ezen helyen épen a magyarok árulása folytán a legszomorubban áll. Különben alkalmilag felemlítjük, hogy a vizsgálat a tót Matica ellen is elrendeltetett. — A román congressus mint biztos forrásból halljuk, holnap ülést tart, melyen a 9-es bizottság referál, s egyszersmind a választási nap is meghatároztatik. — Román metropolitává, Nagyszebenből érkező tudósításunk szerint, Román Miron fog, s pedig valószínűleg impozáns többséggel megválasztatni.— Konstantinápolyból azt sürgönyzik a »P. C.«-nek, hogy gr. Zichy Ferencz osztrák magyar követ tegnap a sultánnál egy órai kihallgatáson volt s azon határozott biztosítást nyerte, hogy a sultán az európai vasúti hálózathoz való kapcsolatot (a zimonyit ?) sürgetni fogja; a sultán a kihallgatás után azonnal erélyes utasításokat adott is ez irányban a nagyvezírnek. Ugyancsak Konstantinápolyból azt írják az »Ung. Act.«-nek hogy múlt szombaton az ottani osztrák-magyar telep küldöttsége hálafeliratot nyújtott át Zichy Ferencz grófnak, a miért ő felsége az ő közbenjárása folytán 4000 frtnyi évi segélyt adományozott a telep közös iskolájára. Az iskola jövője a király bőkezűsége és követünk élénk érdeklődése folytán biztosítva van. Zichy gróf az iskola tantervét is tüzetes vizsgálat alá vette. A telep ő felségéhez is szándékozik hálafeliratot intézni. Budapest, nov. 30. . □ „Országbolonditás az egész, a mit a parlamenti kürök most mivelnek. Ha csakugyan oly komoly és veszedelmes lenne a helyzet, minőnek az adófizető közönség előtt Hirdetik, nem érnék be a tódozás-tódozásokkal, csip-csup összegeknek iminnen-amonnan lecsipegetésével, hanem rászánnák magukat valamely nagyobb mérvű határozatra, melynek kettős eredménye lenne: egy az, hogy maga is tetemes megtakarítással járna, más az, hogy a nemzetet teljesen meggyőzné a baj komolysága felől s arról, hogy a haza iránti kötelezettségek teljesítését halogatni most már csakugyan senkinek sem szabad, így azonban csak egyre vájódnak a hegyek, de megszülni egeret is alig bírnak, arra pedig nem gondol senki, hogy ezen a vajódáson csak egy határozott császármetszés segíthet immár.“ Ilyen beszédeket hallani most, úton-útfélen kivált a parlamenti bizottságok munkálkodásainak bírálatául. Nem hiszi az ország, hogy a veszély csakugyan olyan, a minő, úgy van vele, mint az aszkórós ember, aki nem birja elképzelni, hogy ő talán halálosan beteg, sőt napról napra könnyebben érzi magát. Ember kellene, aki ebből a boldogtalan csalódásból felrázná a nemzetet s beoltaná a tudatot minden egyes polgárba, hogy most mentő karja senkinek nem nélkülözhető. Ezt a tudatot csak úgy lehetne felébreszteni, ha a reductiók, mint már több ízben sürgettük, legfelül s a legnagyobb tételeknél kezdetnének meg. Mert aki azt hiszi, hogy az adóemeléstől az ország pénzügyi helyzetének javítására rövid időn megváltó eredmény várható, az lehet nagyobb poéta Shakespearenél, de államférfinak nehéz elismerni. Exemplificative felhoztuk volt, hogy a minisztériumok száma sehogy sem áll arányban országunk anyagi erejével. A kereskedelmi tárca egyesíthető lehetne a közlekedésivel, mint más országokban van. A közlekedési tárca külön fenntartása mellett minálunk gyakorlati szempontból csak az az egy ok harc volt, hogy nagymérvű vasúti és csatornaépítkezésekhez fogtunk, melyek közül a munkálatok elfoglalhattak egy külön szakminisztériumot. E lázas építkezési vállalkozásnak immár vége, sok víz lefoly addig a Dunán, míg új építkezésekhez kezdhetünk, hiszen a pénzügyi bizottság a még be nem fejezett építkezésekre sem bírja a szükséges költséget megszavazni. A közlekedési tárca külön fenntartásának létalapja tehát elesett. Mi értelme van továbbá a felség személye melletti minisztériumnak ez idő szerinti a jelenlegi hatáskörrel? A 48-ks törvények szerint igen is volt értelme.A király személye melletti miniszter Magyarországnak quasi külügyminisztere volt, az ország általa érvényesítette befolyását a külügyekre. A 67-ei kiegyezéssel ez a számbavehető jelentősége e tárczának megszűnt. A külügyek vezetésére külön közös miniszter van, kire az országgyűlés a delegátiók útján érvényesíti, már amennyire érvényesíti befolyását s a delegátió vonhatja felelősségre. Hogy ez a mi álláspontunkból felfogva mennyire helytelen, mennyire veszedelmes s mennyire illustriussá teszi azon attribútumokat, melyekkel minden önálló államnak bírnia kellene, azt most mellőzzük. Elég, hogy így áll a dolog. Igaz, hogy a törvény szerint Magyarország kormánya is tartozik érvényesíteni véleményét a külügyek körül, azonban nem az uralkodó személye körüli miniszter, hanem a miniszterelnök útján. Érvényesült-e a magyar parlament és kormány befolyása valamely külügyi kérdés eldöntésénél? ezért soha sem a király személye melletti minisztert, hanem mindig a miniszterelnököt vonta felelősségre az országgyűlés, amint azt számtalan példa bizonyítja. Mi hát a király személye körüli magyar minisztériumnak az értelme a jelen hatáskörében? Épen semmi. Mert a rendjelek és kitüntetések közvetítését szabadelvű és demokrata ország nem tarthatja valaminek. S ezért a semmiért tartsunk mi egy külön minisztériumot! Mi eljárás lenne tehát indikálva e minisztériummal szemben? Szerintünk fel kellene azt ruházni azzal a hatáskörrel, melyet a 48 kj törvények szántak neki. De ezt a parlamenti többség nem engedi, mivel ez a közösügyi alku tetemes módosításával járna. Enélkül pedig létalapja nincs— tehát addig, míg egy oly minsztériumot állíthatunk helyébe, aminőt a 48 ki törvény kijelölt, — el kellene törölni. Valami nagy megtakarítás nem járna vele. De kiszámíthatlan eredményre vezetne az, hogy az országnak fel lehetne mutatni valamit, ami meggyőzné akkor, hogy a takarékosság szükséges is volt, komoly is volt, mert ime a kormány saját magán kezdte meg s azzal példát adott és sorsosává lett maga is a megtakarítások által sújtottaknak. Míg az ország egy ilyen pédát nem lát, mindig joga lesz azt hinni, hogy a kormány vizet prédikál, de maga bort iszik. E tárca eltörlésének vagy további fenntartásának kérdése tehát komoly meggondolást igényel. Nagyon sokan adtak már kifejezést abbeli meggyőződésüknek, hogy úgy, amint most van, fenntartani luxus, a fényűzés pedig a mi helyzetünkben bűn. De mostani hatáskörével különben sincs se czélja, se létalapja. Azt hinné tehát az ember, hogy e tárca eltörléséről komolyan gondolkoznak a döntő körökben is, s hogy az már csak idő kérdésévé vált. Csalódik, aki azt hiszi. A pazarlás politikája még egyre virít. S a döntő köröknek nem azon jár az esze, hogy ha szegények vagyunk egy felesleges intézmény fenntartására, hát törüljük el, hanem hogy ne kelljen eltörülni, toljunk alá valami csodás létalapot. Hogy milyet ? azt is kitalálták. Azt olvassuk legalább, hogy az igazságügyminiszter körrendeletet intézett a hatóságokhoz, hogy osztrák hatóságokkal való érintkezéseikben az ügyiratokat az ő felsége személye körüli minisztériumhoz küldjék, hol azok német nyelvre lefordittatnak s úgy küldetnek meg az osztrák hatóságoknak. Most már tehát szerencsésen fel van fedezve az alap, mely ennek a minisztériumnak fenntartását indokolja. Tolmács lesz köztünk és az osztrákok közt. De hát akkor mért nem nevezzük ki tolmácsnak ? mert minisztériumnak ? Egy fordító osztály csakúgy megtenné azt a szolgálatot. De a czim!a czim! így sokkal nagyobb országost kiír kifilé Tyer'kisz WIE fő. Hogy ez uj hivatal m'SguiU’pSnWer' kerülj ki venné azt számba ? ''v' Ausztria, az igaz, hogy gazdagabb, mint mi, — az is igaz, hogy a törvénybe nemi kedélyeskedésből, hanem komoly politikai okok- hól igtatták be, hogy a közös uralkodó az év felét Magyarországon töltse, mert az országnak csak oly erős joga van fejedelméhez, amily erős a fejedelem joga az országhoz, s az is igaz, hogy jöhet idő, amikor ez a jog egész teljességében érvényesül is, ezt az osztrákok mind tudják ;de azért soha eszükbe nem jutott,hogy őfelségének Magyarországon időzését elegendő oknak tekintsék egy oly minisztériumnak felállítására, aminő az ő felsége körüli magyar minisztérium. No most talán a magyarok valóban megindító udvariassága és előzékenysége, mely lehetővé teszi, hogy nyelvünk megtanulását teljesen elkerülhessék, s az osztrákokat is arra fogja bírni, hogy egy hasonló fordító minisztériumot állítsanak fel Budapesten. A paritás legalább úgy hozza magával, hogy ha a magyaroknak van egy minisztériumiuk Bécsben, ők is tartsanak egyet a magyar fővárosban, s ennek feladata legyen az osztrák hatóságok német átiratait magyarra fordítani és úgy küldeni meg a magyar hatóságoknak. Quod um justum, alteri aequuna. Mit mondannánk az osztrákok, ha egy ily propositióval járulnánk elébök ? Alighanem azt, hogy ez absurdum. Erre nincs pénzök. Mi pedig elég bátorsággal és pénzzel bírunk ily absurdumok megcsinálására, még akkor is, midőn arról van szó, hogy sülyedő hajónkból azt is kidobjuk, ami hasznos, — csakhogy megmenthessük, ami szükséges. Országgyűlési tudósítás, Budapest, nov. 30. Vay Miklós b. egyike a főrendiház legérdekesb s legeszebb alakjainak. Múltja — még kanczellári szereplése is, — hazafias, legújabban több kérdésben szabadelvűsége keltett figyelmet, például a válaszási törvényben nyílt hadat üzent a kormány reakzionárius intézkedésének az adó lefizetésének centis föltétellé erőszakolása iránt, más kérdésekben a közvetítés nehéz szerepét játszta nem egyszer, s az utóbbi időkben is. Felekezeti álláspontja nagyon jellegzetes ugyan, de épen nem túlzó, s szava ezért meghallgatást igényelhet minden kérdésben. A főrendiház reformjának kérdésében is. Ő ép azon elemekhez tartozik, amelyekhez, midőn a főrendiház reformja van kérdésben, a reménykedés menekedik az iránt, hogy e fogas kérdés, amelyben az előítélet, érdek ragaszkodás, ósdiság, újítás, félelem s az isten tudja még, minő tényező fog küzdeni a józan szabadelvűség azon irányzata ellen, melynek helyes mérvét szintén bajos leend eltalálni, mondjuk, hogy e fogas kérdés tisztességes s némileg tárgyilagos megoldást találand. Azért Vay felszólalását, melyet alább adunk, s melyet azt hiszszük nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy Tisza ma egy heti beszéde provokált, teljesen méltányoljuk, s ha itt-ott nyilatkozó sértődött hangját, s a 48-ki törvényhozással szemben foglalt ítéletét nem is helyeseljük, azt zokon venni okunk nincs. Hiszen csak az utánna következő felszólalásokat kell tekintenünk, hogy Yay álláspontjának férfias volta kimagasodjék. Csak e Bittót, e kapkodó kormányelnököt kell hallgatni, aki, csakhogy kap- e szája szorulásán segítsen egy kicsit, nagy merészen megtagadja a kormányok közti folytonosság tanát, s kifogást merít abból egy interpelláczió éveken át választalanul hagyására, hogy az »más« kormányhoz is intéztetett. S azután kijelentvén, hogy a főrendiházi reformjáról szóló törvényjavaslat kész: a financziális kérdések hétköznapi pajzsa alá menekedik elő nem terjesztése miatt s feledi, hogy minél tovább fogják e kérdések foglalkoztatni közvetlen a törvényhozást, annál inkább helyén volna a távolabbi kérdések közvetett megbeszélését legalább a közvélemény tágabb régióiban lehetővé tenni az illető javaslatok benyújtása s közzététele által. Hiszen ha valami, csak a közvélemény erős nyomása fogadtathatja majdan el a főrendekkel saját reformáltatásukat, ha csak egy kicsit radikálisnak talál ígérkezni az, mi szükséges, hát, mint az, hogy a közvéleménynél megcsontosodhassék e reform részleteinek iránya dolgában is az a határozottság, mely átalánosságban már is (3 negyedszázad óta) parancsolólag nyilvánul. És ha Bittó kicsinyes e kérdés nagy mérveiéhez képest, mennyi Van az ofg£ Prónay, a kit Tisza kemény nyilatkozata egy filippikára provokálnak, a melyben hiányzik verve, méltóság, csin, szóval a jó szán fiókon Uir il minden, s a mi legtöbb: az igazság is. Oh egy osztály tévedéseit menteni, bűneit levezekelni nem annyi, mint megtagadni a bűnöket s tévedéseket, s aki nálunk állítani meri, hogy főrendeink magyarok, az vagy vakmerőn játszik a »rechthacerei« egy kevéssé megengedett fegyvereivel,vagy csalódik maga is szörnyen. S ha az idősb Prónayt ez utóbbiak sorába számítjuk, egy hazafias múlt eseményeiből következtetjük intenczióinak jóhiszemű voltát. Az intenczió jóságát nincs okunk kétségbe vonni a harmadiknál sem, aki Ya£ után hozzá legyintett e kérdéshez; nincs jogunk kétségbe vonni azt Kegletics Bélánál sem. Azt azonban nem hallgathatjuk el, minő legnagyobb mérvben exotikus az álláspont, amelyre helyezkedik, minő szeszélyszerü a felfogás, mely vezérli, s minő veszedelmes a talaj, elyen áll. A főrendiház reformja ,ellen szólva, azt kérdést teti világgá — (meg lehet róla győződve álnemes gróf, a német sajtóbeli jóakaróink gondoskodnak róla, hogy viljoggri_ beszélt légyen), hogy a főrendiházat reform utján lehetetlen lévén magyarabbá tenni — ő nem is akarja reformálni azt.Alig hiszszük, hogy a valóságban nem, de német újságírók agyában régen létező magyar chauvinizmus léte mellett plauzibilisebb, de egyszersmind abszurdabb tételt egyhamar mondhasson valaki. A főrendiház magyar volta iránt is erős a kétely. De kétségtelen ez intézmény czéliránytalansága korhadt, igaztalan, elavult hagyományokon, ósdi kiváltságokon alapuló volta. Háti Keglevics mindezzel megalkudni kész ama langy-meleg »magyarság« kedvéért, mely néha-néha tud „rögtönözni egy kis cenzusfosztást, de egyebet bizony újabb időkben különösen vajmi ritkán! Intézményeink magyarságára féltékenyebbek vagyunk, mint a főrendek legnagyobb része, kik maguk körül rendesen egész germán s frank telepeket ápolnak a hatvani-utczai gyüldésükben is erőteljesen kultiválják a serchenfeldi dialektust; de azért egy részintézmény védelmére ezt felhozhatónak soha nem tartanák, mert az épen a nemzeti haladás útját vágná. S ha igazat adnánk is Széchenyinek, aki magyar voltáért megkegyelmezne az apagyilkosnak is, nem kegyelmeznénk meg az apának, aki fiait ölné el. Pedig a főrendiházi logika így a jövőt öli meg. S hogy teljes legyen a kép, még egy kérdést. Mért nem adták be ma a főrendek az inkompatibilitási törvény módosításai iránti bizottsági jelentést? Mert nem kész. Az illető bizottság, mint halljuk, mér nem is ülés ez e 11. Oly eljárás ez, melyet enyhén jellemzünk, ha azt mondjuk, a beruházások való beosztása IJ fii V A O [1-14* Üll-Oj • ?yf (/ * Jij B76. Szám. XII. évfolyam. lapas. itiadLo-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dk.f: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra.......................................6 frt — kr. 6 hónapra......................................12»'— » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. t) ^ )jf'0 w 1874 Kedd, deczember 1. Szerkesztési irodai s Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDMALEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők.