A Hon, 1876. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1876-04-01 / 76. szám

*9 Előfizetési felhívás HÓIT XIV-dik évi folyamára. Félévre...................... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy havi .... 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmen­tesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 kiba ke­rül. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Budapest, márczius 31. Tanulságos osztrák baj. Az osztrákok megijedtek és, hogy reánk ijeszszenek, nagyítják félelmüket. Rettene­tes keserves panaszokban törnek ki pénzügyi zavaruk előállása és újabban a vasúti és más értékpapírokban beállott nagy árcsökkenés miatt. Vádolják a kormányt »közgazdasági tétlensége« miatt és tarthatatlannak tartják a helyzetet. Tagadhatatlan igaz, hogy van erre alapos okuk is; mert egy második »krach« fejlődött ki Bécsben, mely az 1873-ikinak mértékét távolról sem érte ugyan el; de azért aggasztóbb, mert most nem a szédelgős válla­latok, hanem szolid bankok, kereskedelmi in­tézetek és állami kamatbiztositást élvező vasutak szenvedik az értékveszteséget, a­mi mitihatatlan kihatással van az állam hitelére is, és ez nagyon »mai apropos« jó épen akkor, mikor az állambudget defic­itjének fedezésé­re kölcsönre van szükség. De — okait ké­sőbb kifejtjük — ha komoly baj is ez, mégis a bécsi lapok túlozzák azt, azon taktikából, hogy pressiót gyakoroljanak a két kormány bécsi alkudozására és elengedhetlennek tün­tessék fel, az állam pénzügyi megmentése ér­dekében az osztrák kormány követeléseit. De ezzel a taktikával szemben, mi hazánk va­lóságos állapotára utalunk, melyet nem pillanatnyi börzehangulat, de állan­dó, közgazdasági bajok idéztek elő — és ez­zel meg van c­áfolva minden feltevés, mintha a mi részünkről könnyebb lenne az engedé­kenység. Az osztrák értékpapírok árfolyamcsök­kenésének vannak átalános és vannak spec­iális okai. Átalános okok: a tőke vissza­húzódása és az üzletpangásból folyó jövede­­delemcsökkenés, mely a forgalmi vállalatok­ban is érezhető, és ez a börzei árfolyamban is kifejezést nyer. Ez meglátszik az angol vas­utakon ép úgy, mint akármely ország érték­papírjain. Az »Economist« egyik utóbbi szá­mában kimutató, hogy az angol vasutak a múlt év végéhez képest 5—25 százalék vesz­teséget szenvedtek papírjaik árfolyamában; természetes, hogy a hitelválságoknak job­ban kitett ipar és hitelvállalatoktól még­­ inkább elvonul a pénz. De, Ausztriában ehhez még speciális okok is járultak. Első : a vasútvállalatok tőkeveszteséggel járó szerve­zete és a kormánynyal való viszonyoknak kétes volta. Ausztriában épen úgy, mint ná­lunk, sok vasútnál a beruházásokra nem volt elégséges az építési tőke, az üzleti tőke kony­í­tójára kellett sok befektetést eszközölni, e­­­miatt sok vasút nagyon szorult helyzetbe jutott. Az osztrák parlament és kormány hagyta a vasúti bonyodalmakat növeked­ni, mert épen úgy okoskodtak, mint nálunk Zsedényi: hadd jussanak a vasutak tönk­re, majd akkor az állam olcsón fogja meg­szerezni vagy egyesíteni azokat. A szá­mítás rosznak bizonyult. A vasúti bonyo­dalmak a kormány fejére nőttek és en­nek most sokkal többe fog kerülni azok ki­egyenlítése, mint ezelőtt csak egy évvel is került volna. A magyar kormány nem követte el e mulasztást, nem ragaszkodott a szigorú joghoz, látta, hogy a vasutak pénzzavarban vannak, hirtelen közbe lépett és elejét vette a további bajoknak az által, hogy az üzleti kontóra tett befektetésekre és anyagbeszerzé­sekre kiterjeszté a kamatgaranciát, közvetíté a vasutak kölcsöneit, illetőleg egyenesen nyújt a kölcsönt nekik. Most mindezt kény­telen lesz az osztrák kormány is megtenni, de több áldozattal és csak miután sok vesztesé­get okozott nemcsak a vasutaknak, de más értékpapírok tulajdonosainak, sőt az állam hitelének is, így vagyunk az ezüst­ disagiójával is. Ausztriában ép úgy, mint nálunk a kamat­­biztosítási kötelezettség, némely vasutaknál, arany- és ezüstpénz közt választást hagy fenn — a hitelezőnek, mert az természetes, hogy ennek van joga választani és nem az adósnak. A magyar kormány észrevette, hogy e baj nálunk is meg­volt, felvette az arany­­agrókülönbözetet, a­mii 1.350.000 frt költ­ségtöbbletet okozott, de ezzel megakadá­lyozta a későbbi bonyodalmakat. Az osztrák, kormány ezt tenni elmulasztá, most beállott­ a válság, a­mire e körülménynek is van be­? folyása — és most kénytelen lesz ugyanazt? tenni, mit a magyar kormány. De ezzel kapcsolatban egy nagy kérdés is áll. Ugyanis: az ezüsttel kamatozó állami értékpapírok nagy árfolyam csökke­nést szenvednek minden börzén. Ez termé­szetes. Ha most 13%-al ér kevesebbet az ezüst mint az arany, azon értékpapíroknak, melyek ezüst valutára szólnak, veszteniük kell érté­kükből. Ez is egyik oka a bécsi deroutenak. Igaz, hogy ez első­sorban az illető papírok tulajdonosait sújtja, de már ez­által is csökkenti az állam közgazdasági erejét és másfelől lényeges kihatással van az állam hitelére. Mert ha az állampapírok csak egyik részére is kiterjed az értékveszteség, be­folyással van az állam egész hitelére és ez felveti annak szükségét, hogy már csak a külső hitel szempontjából is, határoznunk kell a valutakérdésben. Mert az ezüstvalutával bíró államok vagy sokkal drágábban fognak pénzt kapni vagy a belföldi valutával ellen­kező értékben lesznek kénytelenek kölcsö­­neiket kötni. A­mi csakis az illető állam köz­­gazdasági kárával járhat. Mert ha megtart­ják ezüst értékű papírjaikat (nem konvertál­ják azokat) és ha ezentúl is ez értékkel fizet­nek a külföldnek, ebben szereznek be pénzt a külföldről, akkor elértéktelenülnek papír­jaik és ezzel nagy mértékben romlik hitelük. A­mi egy jelentőségű a pénzdrágulással. Eb­ből kitűnik, hogy nem theoretikus, hanem gyakorlati, égető kérdéssel van itt bajunk, melynek hatása már is látszik­­ a bécsi vál­ságban. És a­mily feltétlen helyeslést meg­­ríthetünk ebből a magyar kormány vasútpo­­litikájára, és oly nagy tanulságot vonha­tunk ki a valuta­kérdésre nézve. — A bécsi tárgyalásokról ma estig igen gyér tudósítások érkeztek. A tárgyalások ma délután 1 órakor vették kezdetüket. A »Pest Corr«­ távirata szerint ma csak átalános megbeszélések tör­téntek, miket valószínűleg fognak követni a két fél szakhivatalnokai közti részletes tanácskozások. A »Bud. Corr.« távirata azt állítja, hogy elhatároz­tatott volna a tárgyalások folyamát a legszorosabb titokban tartani, s illetékes helyről azon kívánatnak adatott volna kifejezés, hogy mig a tárgyalások ered­ményt nem mutathatnak föl, a tanácskozások külső­ségeiről is minél kevesebb tétessék közzé. Andrássy gr. a »P. C.« szerint hétfőn megy Bécs­be s a közös budget akkor fog megállapittatni. — Az osztr. nemzeti bank vezetői a mai tanácskozásban nem vettek rész, csupán névjegyeiket hagyták a mi­nisztereknél. — A brassói választó­polgárok f. hó 25-én tartott népes gyűlésükben nagy szavazat­­többséggel kimondották, hogy a Királyföld rendezésé­ről szóló törvényjavaslat sem ezen Királyföld igényei­nek, sem az átalános állami igényeknek nem felel meg; sérti az uniótörvényt s a szerződéseket; örö­müket fejezik ki továbbá, hogy a brassói kerületi gyűlés megtette a lépéseket ezen törvényjavaslat ér­vényre emelkedése ellen,csatlakozásukat fejezik ki e lé­péshez, de egyúttal törhetlen hűségeket is kinyilatkoz­­ták ő­felsége irányában. A választó­polgárok többsé­ge végre kinyilatkoztatja, hogy képviselőjük, Wäch­ter Frigyes az által, hogy még mint előadó is műkö­dött e törvényjavaslat mellett, a választók bizalmát teljesen elvesztette. A határozat ellen Kenyeres, Vizy, Vasady nyilatkoztak, az oláhok nevében Fetti, nyu­galmazott miniszteri fogalmazó kijelentette, hogy mint a választásoktól is tartózkodtak, úgy most sem szavazhatnak sem a bizalom, sem a bizalmatlansági nyilatkozat mellett. — A felkeléshez. A zágrábi »Obzor« szerint nagy a valószínűség, hogy az európai diplo­­matia ezúttal is diadalt arat a keleti keresztény népek felkelésén. Nevezett lap dühös is e miatt az európai nagy­hatalmakra, hogy a kereszténység szent ügyének mindegyre útjában állnak, pedig hát itt volna már az ideje, hogy Európa ne folytassa azon gyalázatos politikát, mely már század óta lett reá nézve szégyenítőleg és megbélyegzőleg traditionálissá. A zágrábi »Národne No­vine« raguzai távirata szerint Petkovics felkelő vezér csapatjának f. hó. 28-án újabb összeütközése volt a törökökkel Obzirnál, Lyubinyához közel, mely alkalommal há­romszáz darab hízott disznó és negyven ló esett a felkelők birtokába. Ugyancsak a »Nor. Nov«­-nek Ra­­guzából f. hó 29 érői táviratozzák, hogy a török ba­sák onnan elutaztak az eredményre való igen kevés remény­nyel és kilátással. — Az állami főügyész a kele­ti vasút ügyéről, Péctey közlekedésügyi miniszter által a képviselőház utolsó üléseinek egyi­kében előterjesztett a keleti vasút ügyére vonatkozó számos okmányok közt legérdekesebb Kozma Sándor állami főügyész, ez ügyben a kormányhoz felterjesz­tett véleményes jelentése. A jelentés végének szósze­rinti szövege ez: Ha a keleti vasútnak föntebb vá­zolt történetében felmerült események nem maguk­ban egymástól elkülönítve, hanem egymással kapcso­latban mint a tények egész egy lánczolatának egyes szemei vétetnek szemügyre, úgy nem tagadható, hogy elutasíthatlanul, visszatérőleg merül föl annak gyanúja, hogy itt előre kigondolt, tervszerű üzelem szőhette fondorlatait. Azon tény, midőn a vállalkozók a munkála­tokat rögtön beszüntették — képezi az utolsó láncz­­szemet, melyben az összes kérdések kulcsa rejlik. Ha ugyanis bebizonyítható volna, hogy mind­az, a­mit a vállalkozók a munka beszüntetésének in­dokolásául felhoztak, nem egyéb valótlanságnál, puszta ürügynél a szerződési kötelezettségek roszhi­­szemű kijátszására, ha mondom ez bebizonyítható: úgy az egész ügylet a párizsi szerződés a bordereau regulateur minden neheztelt pontjaival együtt sem volna más, mint meg­annyi indiciuma egy csalárd mesterkedésnek, mely indiciumok összessége képezné aztán a csalás tényálladékát. Nem szenved kétséget, hogy az esetben, ha a vállalkozó Warring testvérek s azok megbízottja el­len a nevezettek maguktartásával, személyes viszo­nyaival s a dolog természetével eléggé indokolható letartóztatási határozat s azzal egyidejűleg a szigorú bűnvizsgálat, azon pillanatban, midőn Leysen Theo­dor megbízott 1871-iki február 25-én az igazgató tanács előtt a munka azonnali beszüntetésével fenye­getőzött, elrendeltetik és foganatosittatik, a teljesí­tett munka szigorúan számba vétetik azon pillanat­­ban, midőn Warringék a munkát odahagyták, úgy ma birtokában volnánk azon adatoknak, azon tám­pontoknak, melyek ama kérdések felderítésére, tisz­tába hozatalára múlhatatlanul szükségesek. S ezen vizsgálatok nem történtek meg, a fősze­replők szabadon mentek, biztonságban vannak s az idő folyama elmosta a nyomokat el annyira , hogy jelenleg csak egy homályba burkolt bonyodalom te­rül el a vizsgáló szem előtt, melyből csak egyes ese­mények, puszta feltevések emelkednek ki, mely ese­ményekből és feltevésekből magukból gyanításnál, bi­­zonyuthatlan vádnál s egy alig lecsillapítható izga­lomnál egyéb nem rezultálhatna. E körülményeket a concret esetben kitűnő fon­tosaknak tekintem s midőn azokra véleményezésem keretén kívül ugyan, de annak mégis kapcsában rész­letesen kiterjedtem — azzal egyúttal azt is jelezni kívántam, hogy e momentumok méltánylására, az egyébként egészen tárgyilagosan tartott véleményem megalapításánál nem maradhatott figyelmen kívül. Rothadt társadalmi állapotok. A világ legnagyobb köztársasága, az észak-amerikai Egyesült Államok ez évben ünnepük tételük és függetlenségük százados évfordulóját s az emberiségnek ha van is oka örülni, hogy sikerült ott, túl a tengeren egy hatalmas államot alapitni, melyben a politi­kai és polgári s­abadság oly erős gyökeret vert, másfelől azoknak, kik meg vannak győ­ződve a felől, hogy »minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs« —nem kevés okuk van az elszomorodásra, midőn látják, hogy épen ama hatalmas állam lett ringató böl­csőjévé a nagymérvű corruptiónak, melynek lábrakapása fölötte kell hogy zavarja az év­százados jubilaeum örömeit. Legújabban a Belknap-ügy egy rémes világot vetett a nagy Unió rothadt társadalmi állapotaira. A corruptió szálai felnyúltak a fehér ház termeibe. Girant kormányának tag­jai üzletet csináltak hivatalaikból. Mintha csak Görögország corrumpált viszonyait lát­nék átplántálva az Újvilág földjébe. A Bel­knap-ügy még függőben van, az illetékes bí­róság még nem mondotta ki verdiktjét s már­is érkezik New­ Yorkból egy újabb hír, mely azt mondja, hogy ott márczius 22-én egy­­ messze ágazó bandát fedeztek föl, melynek­­foglalkozása az volt, hogy az unió bankjai­nak jegyeit hamisította. A szövetségi törvény­­hozás több, mint tíz bizottsága foglalkozik ily corruptionális ügyekkel. Ez arra indít min­ket, hogy egy rövid pillantást vessünk az Egyesült­ Államok társadalmi viszonyaira, a­mint azok az utóbbi években kifejlettek. A közigazgatás terén már a 60-as évek­ben nagy botránykövet képezett a független gondolkozásúnknál a hivatalnokügy. Ki van számítva, hogy a köztársasági elnök kineve­zésétől függ 40 ezer hivatalnok az Unió nagy területén. Ezen hivatalnokok nincsenek, ki­vált az amerikai drága életmódot tartva szem előtt, nincsenek kellőleg fizetve. Innen ma­gyarázható ki a rengeteg corruptió, mely a foederatis hivatalnokok soraiban kifejlett: megvesztegettetés és sikkasztás. Schulz sze­nátor, egyik legmerészebb ostorozója az ame­rikai corruptiónak, már 1869. deczemberben terjesztett be egy javaslatot a »hivatalnokügy reformja« tekintetében, de a pártszellem s a hatalomhoz való ragaszkodás sokkal erősebb a központi törvényhozás republikánus több­ségében, hogy sem bolygatni akarta volna a meglevő állapotokat, melyek alapján a hiva­talnok sereg nagy szolgálatokat tehetett a párturalomnak. Grant és kormánya eleinte bedugták füleiket a reformok sürgetésére, de ezek a sürgetések oly hangosak kezdettek lenni, hogy lehetetlen volt meg nem hallani. Grant már az 1871. deczember 4-ki elnöki üzenetben így nyilatkozik ezen ügyre vonat­kozólag : »Ha rész emberek hivatalokat nyertek, ennek oka részint a törvény és gyakorlat ál­tal szentesített hivatalnok-kinevezési rendszer­ben, részint pedig azokban van, kik nyil­vános hivatalokra egyeseket ajánlanak, vagy írásbelileg jót állanak azok jelleméről, a­nél­kül, hogy a hivatalkeresőket személyesen jól ismernék, vagy kellő fogalommal bírnának azon felelősségről, melyet az ily ajánlgatások által magukra vállalnak. A hivatalnokü­gy reformja oly irányban, hogy a visszaéléseket megszüntesse, nagyon kívánatos. A kereskedelmi életben a keres­kedő, ki barátját ajánlja, hogy egy harma­diktól hitelt nyerjen, az ajánlottnak jelleme és fizetésképességéért erkölcsileg felelős. Ha egy törvény hozatnék, mely alkalmazza ezen elvet a congressus tagjaival és mind­azokkal szemben, kik az elnöknek ajánlgat­­ják a hivatalkeresőket, bizonyára több óva­tosságot keltene az ily ajánlásoknál. A con­­gressushoz intézett tavalyi üzenetemben sür­gősen ajánlottam a reformot a polgári szol­gálat terén.« Ennek következtében alakítta­tott is egy parlamenti bizottság, mely reform­­javaslatot dolgozzon ki, de biz az nem ké­szült el munkálatával . Grant ezen üzenete is csak a közelgő elnökválasztásra volt számítva, hogy általa a mind zúgolódóbb közvéleményt a maga számára megnyerje. Minden a réginél maradt. Roppant társadalmi csapás volt a leg­újabb időkig — s ennek hatása megvan még most is — a Klux-Klux szövetség a volt déli rebellis államokban. 1871. első felében egy parlamenti bizottság alakíttatott, mely albi­zottságokra oszolva, a helyszínén, nevezete­ 76. szám, XIV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1876. Szombat, ápril 1. Kial­o-kim­­i­tál: Barátok­ tere, Athenaeum épület földszint. Előfi­tetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házh­oz hordva reggel és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt ki 6 hónapra..................................................................» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ...­­ » » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda , Barátok­ tere, Athenaeum-épül. A lap szelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. A „HON“ TÁRCZÁJA. Az aranyozott kor. Amerikai regény. Irták Twain Márk és Warner Károly Dudley. XX. FEJEZET. (32. Folytatás.) Természetes, hogy a senator számára előkészí­tett szórakozások egyike volt a nyilvános fogadtatás a városházán, mely alkalommal ő egy beszédet tar­tott polgártársaihoz. Sellers colonel volt a szertartás mestere. Ő vezényelte a zenekart a városházától Bos­well tábornok lakásáig; ő vezette elő a szabad­kő­műveseket, az »odd fellow«-kat és a tüzérséget, a jó templariusokat, a mértékletesség fiait és növendé­keit, Rebecca leányait, a vasárnapi iskolás gyereke­ket és a polgárokat általában, kik a senatort a vá­rosházára követték. Ő járt fel-alá a teremben, mikor már mindenki helyet foglalt s kiáltá fennhangon »rend !« a halotti csendben, mely megelőzte a sena­­tornak Boswell tábornok általi bevezettetését. Ez alkalom az ő legszebb tehetségeit vette igénybe, hogy magát érvényesíthette, s később is kedvteléssel gyak­ran visszagondolt erre. Nem lévén ez a »Congressional Globe” kia­dása, lehetetlen Dilworthy senator beszédét teljesen visszaadnunk. Valami ilyenformán kezdé el : »Polgártársaim! Nagy örömömre szolgál,hogy így találkozni és önök közé keveredni van alkal­mam, hogy félretehetem egy pillanatra állásom ne­héz és terhes kötelmeit, és családi beszélgetésbe bo­csátkozhatom barátaimmal az önök dicső államában. Minden rendű és rangú polgártársaimnak jó vélemé­nye a legédesebb vigasz aggodalmaimban. Epedve várom azon időt, midőn mellőzhetem a hivatalos gondokat, (»átkozott kilátások ;« kiáltá egy részeg legény az ajtó mellől. Kiáltások : »dobjátok ki.«) »Barátaim, ne bántsátok őt. Engedjétek a tév­útra jutott férfiút itt maradni. Látom, hogy ő egyik áldozata ama bajnak, mely elnyeli a közerényt és aláaknázza a társadalmat. Mint mondom, midőn le­­tehetem a hivatal gondjait és visszavonulhatok a magánélet édenébe, egy ilyen kedves, nyugodalmas, művelt, fennkölt szellemű és hazafias helyen, mint Hawkeye. (Éljenzés.) Sokat utaztam, láttam minden részét a mi dicsőséges Egyesült­ Államainknak, de nem láttam soha kedvesebb városkát, mint az önöké, vagy olyat, mely több jelét mutathatná a kereskedel­mi, ipari és vallási jóllétnek.« (Nagyobb éljenzés.) A senator ezután a mi nagy országunk leírá­sába bocsátkozott, és egy óránál tovább időzött an­nak jólléte s az azt fenyegető veszélyek felett. Azután tiszteletteljesen érintő a vallásos intéz­ményeket és a magán­élet tisztaságának szükségét, ha egyáltalán azt akarjuk, hogy legyen közerkölcsi­­ség. »Tudom azt«, monda, »hogy gyermekek is van­nak e termen belől, melyben szavaim hangzanak« és néhány reájuk vonatkozó megjegyzés után, a sena­tor a nemzeti geniushoz intézett szavakkal végző be­szédét : »az amerikai szabadság géniuszához, ki a vasárnapi iskolával egyik kezében és a mértékletes­­ségi egyesületekkel másik kezében megyen fel a nemzeti capitolium dicsfény öve­zte lépcsőin.« Sellers colonel természetesen nem mulasztá el az alkalmat, hogy egy ilyen befolyásos férfiúnak, mint a­minő a senator, a szívére kösse a Columbus folyó hajókázhatóvá tételét. Ő és Brierly elvitték a senatort fel Napóleonba és feltárták előtte tervüket. Olyan terv volt ez, melyet a senator bővebb fejtege­tések nélkül is megértett azonnal, mert ő otthonos­nak látszott lenni hasonnemű más helyen történt be­fektetésekkel. Midőn azonban elérkeztek Stone’s Landingra, a senator maga körül tekintett és ezt kérdező : »Ez Napoleon ?« »Ez a magva, csak a magva«, szólt a colonel, a térképet kibontva. »Itt van a pályaudvar, a tem­plom, a városháza és igy tovább.« »Ah, látom. Milyen messze van innen a Colum­bus folyam ? Abba ömlik ez a patak ?« »Ez, no hiszen ez itt a Ludpatak. Columbus nem is létezik, hacsak Hawkeyen túl nincs«, szakitás őt félbe egyike a polgároknak, kik kijöttek az idegene­ket megbámulni. »Egy vasút járt itt a múlt nyáron, de azóta nem mutatta többé magát.« »Igen, uram«, sietett a colonel a dolgot meg­magyarázni. »Régi iratokban a Columbus-folyót Ludpataknak nevezik. Méltóztatik látni, hogy nagy övezetben miként folyik a város körül — negyvenki­­lencz mérföld a Missourihoz — csónak­járatok jócs­kán vannak rajt, az egész környék vizeit felveszi ma­gába ; ha meg lesz javítva, egész idáig közlekedhet­nek a gőzösök rajta, ki kell szélesbíteni és mélyíteni. Méltóztatik látni a térképen, itt van a Columbus­­folyam. E vidéknek múlhatlan szüksége van a vizi­­közle­kedésre !« »Önnek jó nagy összeg pénzt kellene megsza­vaztatni.« »Azt mondanám egy milliót, megegyezik ez az ön számításával, Brierly úr ?« »A mi felméréseink szeriit, szólt Harry, egy millióval ki lehetne jönni ; a folyamra fordított egy millió megérne Napóleonnak legalább is két millió dollárt.« »Látom« intett egyet fejével a senator. »De önök jobban tennék, ha kezdetben csak két-három­százezret kérnének, ez a rendes útja a dolognak. Önök tudják, hogy egy ilyen appropriate alapján már elkezdhetik a háztelkek eladását.« Maga a senator, igazat adva neki, nem nagyon volt érdekelve e vidék vagy a folyam dolgában , de a pénz megszavazása érdekelte őt, és értésére is adta a colonelnek és Brierly úrnak, hogy majd rajta lesz, hogy a pénz megszavaztassék. Harry, a­ki azt hitte, hogy őt megnyerték, s hogy tudja, miképen mennek Washingtonban a dolgok, értésére adta, hogy neki is ki fog járni a maga jutaléka. De látta, hogy a senator sértve érzi magát ezen föltevés­ által. »Ön sért engem, ha ismételni fogja ezen meg­jegyzését«, mondá. »Mindez, a­mit teszek, csak a közjó érdekében történik. A kiutalványozott pénznek egy része igénybe fog vétetni szükséges kiadásokra, és sajnálattal kell mondanom, hogy vannak tagok, kik köszönetre számítanak. De ön számíthat az én szolgálatkészségemre.« A tárgy ezen oldalára nem történt többé czél­­ás. A senator hatalmába keríte a tényálladékot, nem a helyszínen való megtekintésből, hanem a colo­nel ajkairól, és a javítási tervet félretette más or­szág boldogító tervei közé. Ezen látogatás alkalmával történt az is, hogy a senator megismerkedett Hawkins Washingtonnal, a­ki nagyon megtetszett neki, részint ártatlansága és jóhiszeműsége által, s részint azért, hogy mindig kész volt bármely neki tett indítványra ráállani. Sellers colonel örömmel nézte a Washington által keltett érdeklődést, főkép miután valószínűleg elő fogja segíteni az ő várakozásait a tennesseei földre vonatkozólag, mert a senator azt a megjegyzést tette a colonelnek, hogy örömest segédkezet nyújt egy ér­demes fiatal ember előmozdítására, ha, ezt egyszers­mind a közjó érdekében eszközölheti. És nem vonta kétségbe azt, hogy a jelen eset ilyen. Washingtonnal folytatott több tanácskozmány­­nak az jön az eredménye, hogy a senator azt ajánlá neki, hogy menjen vele Washingtonba, és legyen az ő magántitkára, és a bizottság titkára, mely ajánlat két kézzel el lett fogadva. A senator Hawkeyeben tölte a vasárnapot és jelen volt az isteni tiszteleten. Megörvendezteté az érdemes és buzgó lelkipásztor szívét az által, hogy kifejezte rokonszenvét az ő hivatása iránt és többféle kérdést intézett hozzá e környék vallási állapotát illetőleg. Nem nagyon örvendetes állapot volt ez, és a jó férfi érezte, hogy mennyire meg volna könnyítve az ő feladata, ha egy oly ember támogatására szá­míthatna, a minő Dilworthy senator. »Örömmel szemlélem, kedves uram«, mondá a senator, »hogy ön a dogmákra oktatja őket. A dogmák elhanyagolásának kell tulajdonítanunk azt, hogy rémítő hanyatlás mutatkozik az országban. Bárcsak Washingtonban a mienk lehetne ön, mint a senatus káplánja.« A jó férfiúnak ez annyira hízelgett, hogy az­után később, ha kellemetlen ügyei voltak, megengedte azt a gondolatot magának vigasztalásul, a­min nem is lehet csodálkozni, hogy talán majd meghívást kap Washingtonba, mint a senatus káplánja. A senator dicsérete legalább egy jó szolgálatot tett neki, ma­gasabbra emelő őt Hawkeye közvéleményében. Laura a templomban volt az­nap, és Briefly úr hazakísérte. Az út egy részén együtt mentek Bos­­wel tábornok és Dilworthy senatorral, és megtörtén­tek a bemutatások. Laurának meg volt a maga oka,­­ a­miért ismerni kívánta a senatort, és a senator nem­­ volt az a férfiú, a­kit közönyösnek lehessen tartani oly bájak iránt, a­minővel Laura bírt. Ez az erkölcsös fiatal hölgy a rövid után hazafelé annyira megnyerte a senatort, miszerint kijelenté neki, hogy másnap tiszteletét óhajtja tenni, mely szándék miatt Harry bosszús lett, és mikor a senator már nem hallhatta, őt »vén bolond«-nak nevezte. »Szégyelje magát«, szólt Laura, »azt kell hin­nem, hogy ön féltékeny lett, Harry. Ő igen mulatsá­­ságos ember. Azt mondta, hogy ön olyan fiatal em­ber, a­kinek nagy jövője lesz.« A senator másnap bekopogtatott, és látogatá­sának az lett az eredménye, hogy megszilárdult azon meggyőződésében, miszerint van valami rajta, a­mi igen vonzó lehet a nőkre nézve. Látta Laurát újra meg újra Hawkeyeben tartózkodása alatt, és mind­inkább érzé női szépségének magasztos befolyását, melyet mindenki érzett, ki Laurát megközelíté. Harry magánkívül volt a méregtől, míg a se­nator a városban maradt; kinyilatkoztatá, hogy a nők mindig készek egy embert elejteni, ha jobb fo­gást tehetnek, és az ő saját balsorsát a senator meg­jelenésének tulajdonítá. Ez a fiatal­ember valóban a bolondulásig oda volt Laura szépsége miatt, és kész lett volna bánatában szétlocscsantani az agyvelejét. Laurát tán mulattatták az ő kínjai, de lecsillapítá őt hízelgő szavaival, melyek odaadását még növelték, és magában mosolygott azon, hogy minden szerelmi val­lomások daczára még soha nem beszélt a házasság­ról. Az életkedvtelt fiatal­ember valószínűleg soha nem is gondolt még erre. De bármint volt, annyi bi­zonyos, hogy mikor végre elment Hawkeyeből, nem volt egy csöppel sem közelebb hozzá. De nincs meg­mondhatója annak, hogy mire nem lett volna képes kétségbeesett szenvedélyében. Laura gyöngéd sajnálkozással búcsúzott el tőle, ez azonban nem zavará meg lelki nyugalmát vagy terveit. Dilworthy senator látogatása a legna­gyobb jelentőséggel bírt rá nézve, és csakhamar meg is hozta gyümölcseit, a­melyek után áhítozott, egy meghívásban, hogy látogassa meg az ő családját az Egyesült­ Államok fővárosában a congressus téli ülés­szaka alatt. (Folytatása következik.)

Next