A Hon, 1876. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1876-04-01 / 76. szám
*9 Előfizetési felhívás HÓIT XIV-dik évi folyamára. Félévre...................... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy havi .... 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 kiba kerül. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Budapest, márczius 31. Tanulságos osztrák baj. Az osztrákok megijedtek és, hogy reánk ijeszszenek, nagyítják félelmüket. Rettenetes keserves panaszokban törnek ki pénzügyi zavaruk előállása és újabban a vasúti és más értékpapírokban beállott nagy árcsökkenés miatt. Vádolják a kormányt »közgazdasági tétlensége« miatt és tarthatatlannak tartják a helyzetet. Tagadhatatlan igaz, hogy van erre alapos okuk is; mert egy második »krach« fejlődött ki Bécsben, mely az 1873-ikinak mértékét távolról sem érte ugyan el; de azért aggasztóbb, mert most nem a szédelgős vállalatok, hanem szolid bankok, kereskedelmi intézetek és állami kamatbiztositást élvező vasutak szenvedik az értékveszteséget, ami mitihatatlan kihatással van az állam hitelére is, és ez nagyon »mai apropos« jó épen akkor, mikor az állambudget deficitjének fedezésére kölcsönre van szükség. De — okait később kifejtjük — ha komoly baj is ez, mégis a bécsi lapok túlozzák azt, azon taktikából, hogy pressiót gyakoroljanak a két kormány bécsi alkudozására és elengedhetlennek tüntessék fel, az állam pénzügyi megmentése érdekében az osztrák kormány követeléseit. De ezzel a taktikával szemben, mi hazánk valóságos állapotára utalunk, melyet nem pillanatnyi börzehangulat, de állandó, közgazdasági bajok idéztek elő — és ezzel meg van cáfolva minden feltevés, mintha a mi részünkről könnyebb lenne az engedékenység. Az osztrák értékpapírok árfolyamcsökkenésének vannak átalános és vannak speciális okai. Átalános okok: a tőke visszahúzódása és az üzletpangásból folyó jövededelemcsökkenés, mely a forgalmi vállalatokban is érezhető, és ez a börzei árfolyamban is kifejezést nyer. Ez meglátszik az angol vasutakon ép úgy, mint akármely ország értékpapírjain. Az »Economist« egyik utóbbi számában kimutató, hogy az angol vasutak a múlt év végéhez képest 5—25 százalék veszteséget szenvedtek papírjaik árfolyamában; természetes, hogy a hitelválságoknak jobban kitett ipar és hitelvállalatoktól még inkább elvonul a pénz. De, Ausztriában ehhez még speciális okok is járultak. Első : a vasútvállalatok tőkeveszteséggel járó szervezete és a kormánynyal való viszonyoknak kétes volta. Ausztriában épen úgy, mint nálunk, sok vasútnál a beruházásokra nem volt elégséges az építési tőke, az üzleti tőke konyítójára kellett sok befektetést eszközölni, emiatt sok vasút nagyon szorult helyzetbe jutott. Az osztrák parlament és kormány hagyta a vasúti bonyodalmakat növekedni, mert épen úgy okoskodtak, mint nálunk Zsedényi: hadd jussanak a vasutak tönkre, majd akkor az állam olcsón fogja megszerezni vagy egyesíteni azokat. A számítás rosznak bizonyult. A vasúti bonyodalmak a kormány fejére nőttek és ennek most sokkal többe fog kerülni azok kiegyenlítése, mint ezelőtt csak egy évvel is került volna. A magyar kormány nem követte el e mulasztást, nem ragaszkodott a szigorú joghoz, látta, hogy a vasutak pénzzavarban vannak, hirtelen közbe lépett és elejét vette a további bajoknak az által, hogy az üzleti kontóra tett befektetésekre és anyagbeszerzésekre kiterjeszté a kamatgaranciát, közvetíté a vasutak kölcsöneit, illetőleg egyenesen nyújt a kölcsönt nekik. Most mindezt kénytelen lesz az osztrák kormány is megtenni, de több áldozattal és csak miután sok veszteséget okozott nemcsak a vasutaknak, de más értékpapírok tulajdonosainak, sőt az állam hitelének is, így vagyunk az ezüst disagiójával is. Ausztriában ép úgy, mint nálunk a kamatbiztosítási kötelezettség, némely vasutaknál, arany- és ezüstpénz közt választást hagy fenn — a hitelezőnek, mert az természetes, hogy ennek van joga választani és nem az adósnak. A magyar kormány észrevette, hogy e baj nálunk is megvolt, felvette az aranyagrókülönbözetet, amii 1.350.000 frt költségtöbbletet okozott, de ezzel megakadályozta a későbbi bonyodalmakat. Az osztrák, kormány ezt tenni elmulasztá, most beállott a válság, amire e körülménynek is van be? folyása — és most kénytelen lesz ugyanazt? tenni, mit a magyar kormány. De ezzel kapcsolatban egy nagy kérdés is áll. Ugyanis: az ezüsttel kamatozó állami értékpapírok nagy árfolyam csökkenést szenvednek minden börzén. Ez természetes. Ha most 13%-al ér kevesebbet az ezüst mint az arany, azon értékpapíroknak, melyek ezüst valutára szólnak, veszteniük kell értékükből. Ez is egyik oka a bécsi deroutenak. Igaz, hogy ez elsősorban az illető papírok tulajdonosait sújtja, de már ezáltal is csökkenti az állam közgazdasági erejét és másfelől lényeges kihatással van az állam hitelére. Mert ha az állampapírok csak egyik részére is kiterjed az értékveszteség, befolyással van az állam egész hitelére és ez felveti annak szükségét, hogy már csak a külső hitel szempontjából is, határoznunk kell a valutakérdésben. Mert az ezüstvalutával bíró államok vagy sokkal drágábban fognak pénzt kapni vagy a belföldi valutával ellenkező értékben lesznek kénytelenek kölcsöneiket kötni. Ami csakis az illető állam közgazdasági kárával járhat. Mert ha megtartják ezüst értékű papírjaikat (nem konvertálják azokat) és ha ezentúl is ez értékkel fizetnek a külföldnek, ebben szereznek be pénzt a külföldről, akkor elértéktelenülnek papírjaik és ezzel nagy mértékben romlik hitelük. Ami egy jelentőségű a pénzdrágulással. Ebből kitűnik, hogy nem theoretikus, hanem gyakorlati, égető kérdéssel van itt bajunk, melynek hatása már is látszik a bécsi válságban. És amily feltétlen helyeslést megríthetünk ebből a magyar kormány vasútpolitikájára, és oly nagy tanulságot vonhatunk ki a valutakérdésre nézve. — A bécsi tárgyalásokról ma estig igen gyér tudósítások érkeztek. A tárgyalások ma délután 1 órakor vették kezdetüket. A »Pest Corr« távirata szerint ma csak átalános megbeszélések történtek, miket valószínűleg fognak követni a két fél szakhivatalnokai közti részletes tanácskozások. A »Bud. Corr.« távirata azt állítja, hogy elhatároztatott volna a tárgyalások folyamát a legszorosabb titokban tartani, s illetékes helyről azon kívánatnak adatott volna kifejezés, hogy mig a tárgyalások eredményt nem mutathatnak föl, a tanácskozások külsőségeiről is minél kevesebb tétessék közzé. Andrássy gr. a »P. C.« szerint hétfőn megy Bécsbe s a közös budget akkor fog megállapittatni. — Az osztr. nemzeti bank vezetői a mai tanácskozásban nem vettek rész, csupán névjegyeiket hagyták a minisztereknél. — A brassói választópolgárok f. hó 25-én tartott népes gyűlésükben nagy szavazattöbbséggel kimondották, hogy a Királyföld rendezéséről szóló törvényjavaslat sem ezen Királyföld igényeinek, sem az átalános állami igényeknek nem felel meg; sérti az uniótörvényt s a szerződéseket; örömüket fejezik ki továbbá, hogy a brassói kerületi gyűlés megtette a lépéseket ezen törvényjavaslat érvényre emelkedése ellen,csatlakozásukat fejezik ki e lépéshez, de egyúttal törhetlen hűségeket is kinyilatkozták őfelsége irányában. A választópolgárok többsége végre kinyilatkoztatja, hogy képviselőjük, Wächter Frigyes az által, hogy még mint előadó is működött e törvényjavaslat mellett, a választók bizalmát teljesen elvesztette. A határozat ellen Kenyeres, Vizy, Vasady nyilatkoztak, az oláhok nevében Fetti, nyugalmazott miniszteri fogalmazó kijelentette, hogy mint a választásoktól is tartózkodtak, úgy most sem szavazhatnak sem a bizalom, sem a bizalmatlansági nyilatkozat mellett. — A felkeléshez. A zágrábi »Obzor« szerint nagy a valószínűség, hogy az európai diplomatia ezúttal is diadalt arat a keleti keresztény népek felkelésén. Nevezett lap dühös is e miatt az európai nagyhatalmakra, hogy a kereszténység szent ügyének mindegyre útjában állnak, pedig hát itt volna már az ideje, hogy Európa ne folytassa azon gyalázatos politikát, mely már század óta lett reá nézve szégyenítőleg és megbélyegzőleg traditionálissá. A zágrábi »Národne Novine« raguzai távirata szerint Petkovics felkelő vezér csapatjának f. hó. 28-án újabb összeütközése volt a törökökkel Obzirnál, Lyubinyához közel, mely alkalommal háromszáz darab hízott disznó és negyven ló esett a felkelők birtokába. Ugyancsak a »Nor. Nov«-nek Raguzából f. hó 29 érői táviratozzák, hogy a török basák onnan elutaztak az eredményre való igen kevés reménynyel és kilátással. — Az állami főügyész a keleti vasút ügyéről, Péctey közlekedésügyi miniszter által a képviselőház utolsó üléseinek egyikében előterjesztett a keleti vasút ügyére vonatkozó számos okmányok közt legérdekesebb Kozma Sándor állami főügyész, ez ügyben a kormányhoz felterjesztett véleményes jelentése. A jelentés végének szószerinti szövege ez: Ha a keleti vasútnak föntebb vázolt történetében felmerült események nem magukban egymástól elkülönítve, hanem egymással kapcsolatban mint a tények egész egy lánczolatának egyes szemei vétetnek szemügyre, úgy nem tagadható, hogy elutasíthatlanul, visszatérőleg merül föl annak gyanúja, hogy itt előre kigondolt, tervszerű üzelem szőhette fondorlatait. Azon tény, midőn a vállalkozók a munkálatokat rögtön beszüntették — képezi az utolsó lánczszemet, melyben az összes kérdések kulcsa rejlik. Ha ugyanis bebizonyítható volna, hogy mindaz, amit a vállalkozók a munka beszüntetésének indokolásául felhoztak, nem egyéb valótlanságnál, puszta ürügynél a szerződési kötelezettségek roszhiszemű kijátszására, ha mondom ez bebizonyítható: úgy az egész ügylet a párizsi szerződés a bordereau regulateur minden neheztelt pontjaival együtt sem volna más, mint megannyi indiciuma egy csalárd mesterkedésnek, mely indiciumok összessége képezné aztán a csalás tényálladékát. Nem szenved kétséget, hogy az esetben, ha a vállalkozó Warring testvérek s azok megbízottja ellen a nevezettek maguktartásával, személyes viszonyaival s a dolog természetével eléggé indokolható letartóztatási határozat s azzal egyidejűleg a szigorú bűnvizsgálat, azon pillanatban, midőn Leysen Theodor megbízott 1871-iki február 25-én az igazgató tanács előtt a munka azonnali beszüntetésével fenyegetőzött, elrendeltetik és foganatosittatik, a teljesített munka szigorúan számba vétetik azon pillanatban, midőn Warringék a munkát odahagyták, úgy ma birtokában volnánk azon adatoknak, azon támpontoknak, melyek ama kérdések felderítésére, tisztába hozatalára múlhatatlanul szükségesek. S ezen vizsgálatok nem történtek meg, a főszereplők szabadon mentek, biztonságban vannak s az idő folyama elmosta a nyomokat el annyira , hogy jelenleg csak egy homályba burkolt bonyodalom terül el a vizsgáló szem előtt, melyből csak egyes események, puszta feltevések emelkednek ki, mely eseményekből és feltevésekből magukból gyanításnál, bizonyuthatlan vádnál s egy alig lecsillapítható izgalomnál egyéb nem rezultálhatna. E körülményeket a concret esetben kitűnő fontosaknak tekintem s midőn azokra véleményezésem keretén kívül ugyan, de annak mégis kapcsában részletesen kiterjedtem — azzal egyúttal azt is jelezni kívántam, hogy e momentumok méltánylására, az egyébként egészen tárgyilagosan tartott véleményem megalapításánál nem maradhatott figyelmen kívül. Rothadt társadalmi állapotok. A világ legnagyobb köztársasága, az észak-amerikai Egyesült Államok ez évben ünnepük tételük és függetlenségük százados évfordulóját s az emberiségnek ha van is oka örülni, hogy sikerült ott, túl a tengeren egy hatalmas államot alapitni, melyben a politikai és polgári sabadság oly erős gyökeret vert, másfelől azoknak, kik meg vannak győződve a felől, hogy »minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs« —nem kevés okuk van az elszomorodásra, midőn látják, hogy épen ama hatalmas állam lett ringató bölcsőjévé a nagymérvű corruptiónak, melynek lábrakapása fölötte kell hogy zavarja az évszázados jubilaeum örömeit. Legújabban a Belknap-ügy egy rémes világot vetett a nagy Unió rothadt társadalmi állapotaira. A corruptió szálai felnyúltak a fehér ház termeibe. Girant kormányának tagjai üzletet csináltak hivatalaikból. Mintha csak Görögország corrumpált viszonyait látnék átplántálva az Újvilág földjébe. A Belknap-ügy még függőben van, az illetékes bíróság még nem mondotta ki verdiktjét s máris érkezik New Yorkból egy újabb hír, mely azt mondja, hogy ott márczius 22-én egy messze ágazó bandát fedeztek föl, melynekfoglalkozása az volt, hogy az unió bankjainak jegyeit hamisította. A szövetségi törvényhozás több, mint tíz bizottsága foglalkozik ily corruptionális ügyekkel. Ez arra indít minket, hogy egy rövid pillantást vessünk az Egyesült Államok társadalmi viszonyaira, amint azok az utóbbi években kifejlettek. A közigazgatás terén már a 60-as években nagy botránykövet képezett a független gondolkozásúnknál a hivatalnokügy. Ki van számítva, hogy a köztársasági elnök kinevezésétől függ 40 ezer hivatalnok az Unió nagy területén. Ezen hivatalnokok nincsenek, kivált az amerikai drága életmódot tartva szem előtt, nincsenek kellőleg fizetve. Innen magyarázható ki a rengeteg corruptió, mely a foederatis hivatalnokok soraiban kifejlett: megvesztegettetés és sikkasztás. Schulz szenátor, egyik legmerészebb ostorozója az amerikai corruptiónak, már 1869. deczemberben terjesztett be egy javaslatot a »hivatalnokügy reformja« tekintetében, de a pártszellem s a hatalomhoz való ragaszkodás sokkal erősebb a központi törvényhozás republikánus többségében, hogy sem bolygatni akarta volna a meglevő állapotokat, melyek alapján a hivatalnok sereg nagy szolgálatokat tehetett a párturalomnak. Grant és kormánya eleinte bedugták füleiket a reformok sürgetésére, de ezek a sürgetések oly hangosak kezdettek lenni, hogy lehetetlen volt meg nem hallani. Grant már az 1871. deczember 4-ki elnöki üzenetben így nyilatkozik ezen ügyre vonatkozólag : »Ha rész emberek hivatalokat nyertek, ennek oka részint a törvény és gyakorlat által szentesített hivatalnok-kinevezési rendszerben, részint pedig azokban van, kik nyilvános hivatalokra egyeseket ajánlanak, vagy írásbelileg jót állanak azok jelleméről, anélkül, hogy a hivatalkeresőket személyesen jól ismernék, vagy kellő fogalommal bírnának azon felelősségről, melyet az ily ajánlgatások által magukra vállalnak. A hivatalnokügy reformja oly irányban, hogy a visszaéléseket megszüntesse, nagyon kívánatos. A kereskedelmi életben a kereskedő, ki barátját ajánlja, hogy egy harmadiktól hitelt nyerjen, az ajánlottnak jelleme és fizetésképességéért erkölcsileg felelős. Ha egy törvény hozatnék, mely alkalmazza ezen elvet a congressus tagjaival és mindazokkal szemben, kik az elnöknek ajánlgatják a hivatalkeresőket, bizonyára több óvatosságot keltene az ily ajánlásoknál. A congressushoz intézett tavalyi üzenetemben sürgősen ajánlottam a reformot a polgári szolgálat terén.« Ennek következtében alakíttatott is egy parlamenti bizottság, mely reformjavaslatot dolgozzon ki, de biz az nem készült el munkálatával . Grant ezen üzenete is csak a közelgő elnökválasztásra volt számítva, hogy általa a mind zúgolódóbb közvéleményt a maga számára megnyerje. Minden a réginél maradt. Roppant társadalmi csapás volt a legújabb időkig — s ennek hatása megvan még most is — a Klux-Klux szövetség a volt déli rebellis államokban. 1871. első felében egy parlamenti bizottság alakíttatott, mely albizottságokra oszolva, a helyszínén, nevezete 76. szám, XIV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1876. Szombat, ápril 1. Kialo-kimitál: Barátok tere, Athenaeum épület földszint. Előfitetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggel és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt ki 6 hónapra..................................................................» Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... » » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda , Barátok tere, Athenaeum-épül. A lap szelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. A „HON“ TÁRCZÁJA. Az aranyozott kor. Amerikai regény. Irták Twain Márk és Warner Károly Dudley. XX. FEJEZET. (32. Folytatás.) Természetes, hogy a senator számára előkészített szórakozások egyike volt a nyilvános fogadtatás a városházán, mely alkalommal ő egy beszédet tartott polgártársaihoz. Sellers colonel volt a szertartás mestere. Ő vezényelte a zenekart a városházától Boswell tábornok lakásáig; ő vezette elő a szabadkőműveseket, az »odd fellow«-kat és a tüzérséget, a jó templariusokat, a mértékletesség fiait és növendékeit, Rebecca leányait, a vasárnapi iskolás gyerekeket és a polgárokat általában, kik a senatort a városházára követték. Ő járt fel-alá a teremben, mikor már mindenki helyet foglalt s kiáltá fennhangon »rend !« a halotti csendben, mely megelőzte a senatornak Boswell tábornok általi bevezettetését. Ez alkalom az ő legszebb tehetségeit vette igénybe, hogy magát érvényesíthette, s később is kedvteléssel gyakran visszagondolt erre. Nem lévén ez a »Congressional Globe” kiadása, lehetetlen Dilworthy senator beszédét teljesen visszaadnunk. Valami ilyenformán kezdé el : »Polgártársaim! Nagy örömömre szolgál,hogy így találkozni és önök közé keveredni van alkalmam, hogy félretehetem egy pillanatra állásom nehéz és terhes kötelmeit, és családi beszélgetésbe bocsátkozhatom barátaimmal az önök dicső államában. Minden rendű és rangú polgártársaimnak jó véleménye a legédesebb vigasz aggodalmaimban. Epedve várom azon időt, midőn mellőzhetem a hivatalos gondokat, (»átkozott kilátások ;« kiáltá egy részeg legény az ajtó mellől. Kiáltások : »dobjátok ki.«) »Barátaim, ne bántsátok őt. Engedjétek a tévútra jutott férfiút itt maradni. Látom, hogy ő egyik áldozata ama bajnak, mely elnyeli a közerényt és aláaknázza a társadalmat. Mint mondom, midőn letehetem a hivatal gondjait és visszavonulhatok a magánélet édenébe, egy ilyen kedves, nyugodalmas, művelt, fennkölt szellemű és hazafias helyen, mint Hawkeye. (Éljenzés.) Sokat utaztam, láttam minden részét a mi dicsőséges Egyesült Államainknak, de nem láttam soha kedvesebb városkát, mint az önöké, vagy olyat, mely több jelét mutathatná a kereskedelmi, ipari és vallási jóllétnek.« (Nagyobb éljenzés.) A senator ezután a mi nagy országunk leírásába bocsátkozott, és egy óránál tovább időzött annak jólléte s az azt fenyegető veszélyek felett. Azután tiszteletteljesen érintő a vallásos intézményeket és a magánélet tisztaságának szükségét, ha egyáltalán azt akarjuk, hogy legyen közerkölcsiség. »Tudom azt«, monda, »hogy gyermekek is vannak e termen belől, melyben szavaim hangzanak« és néhány reájuk vonatkozó megjegyzés után, a senator a nemzeti geniushoz intézett szavakkal végző beszédét : »az amerikai szabadság géniuszához, ki a vasárnapi iskolával egyik kezében és a mértékletességi egyesületekkel másik kezében megyen fel a nemzeti capitolium dicsfény övezte lépcsőin.« Sellers colonel természetesen nem mulasztá el az alkalmat, hogy egy ilyen befolyásos férfiúnak, mint aminő a senator, a szívére kösse a Columbus folyó hajókázhatóvá tételét. Ő és Brierly elvitték a senatort fel Napóleonba és feltárták előtte tervüket. Olyan terv volt ez, melyet a senator bővebb fejtegetések nélkül is megértett azonnal, mert ő otthonosnak látszott lenni hasonnemű más helyen történt befektetésekkel. Midőn azonban elérkeztek Stone’s Landingra, a senator maga körül tekintett és ezt kérdező : »Ez Napoleon ?« »Ez a magva, csak a magva«, szólt a colonel, a térképet kibontva. »Itt van a pályaudvar, a templom, a városháza és igy tovább.« »Ah, látom. Milyen messze van innen a Columbus folyam ? Abba ömlik ez a patak ?« »Ez, no hiszen ez itt a Ludpatak. Columbus nem is létezik, hacsak Hawkeyen túl nincs«, szakitás őt félbe egyike a polgároknak, kik kijöttek az idegeneket megbámulni. »Egy vasút járt itt a múlt nyáron, de azóta nem mutatta többé magát.« »Igen, uram«, sietett a colonel a dolgot megmagyarázni. »Régi iratokban a Columbus-folyót Ludpataknak nevezik. Méltóztatik látni, hogy nagy övezetben miként folyik a város körül — negyvenkilencz mérföld a Missourihoz — csónakjáratok jócskán vannak rajt, az egész környék vizeit felveszi magába ; ha meg lesz javítva, egész idáig közlekedhetnek a gőzösök rajta, ki kell szélesbíteni és mélyíteni. Méltóztatik látni a térképen, itt van a Columbusfolyam. E vidéknek múlhatlan szüksége van a viziközlekedésre !« »Önnek jó nagy összeg pénzt kellene megszavaztatni.« »Azt mondanám egy milliót, megegyezik ez az ön számításával, Brierly úr ?« »A mi felméréseink szeriit, szólt Harry, egy millióval ki lehetne jönni ; a folyamra fordított egy millió megérne Napóleonnak legalább is két millió dollárt.« »Látom« intett egyet fejével a senator. »De önök jobban tennék, ha kezdetben csak két-háromszázezret kérnének, ez a rendes útja a dolognak. Önök tudják, hogy egy ilyen appropriate alapján már elkezdhetik a háztelkek eladását.« Maga a senator, igazat adva neki, nem nagyon volt érdekelve e vidék vagy a folyam dolgában , de a pénz megszavazása érdekelte őt, és értésére is adta a colonelnek és Brierly úrnak, hogy majd rajta lesz, hogy a pénz megszavaztassék. Harry, aki azt hitte, hogy őt megnyerték, s hogy tudja, miképen mennek Washingtonban a dolgok, értésére adta, hogy neki is ki fog járni a maga jutaléka. De látta, hogy a senator sértve érzi magát ezen föltevés által. »Ön sért engem, ha ismételni fogja ezen megjegyzését«, mondá. »Mindez, amit teszek, csak a közjó érdekében történik. A kiutalványozott pénznek egy része igénybe fog vétetni szükséges kiadásokra, és sajnálattal kell mondanom, hogy vannak tagok, kik köszönetre számítanak. De ön számíthat az én szolgálatkészségemre.« A tárgy ezen oldalára nem történt többé czélás. A senator hatalmába keríte a tényálladékot, nem a helyszínen való megtekintésből, hanem a colonel ajkairól, és a javítási tervet félretette más ország boldogító tervei közé. Ezen látogatás alkalmával történt az is, hogy a senator megismerkedett Hawkins Washingtonnal, aki nagyon megtetszett neki, részint ártatlansága és jóhiszeműsége által, s részint azért, hogy mindig kész volt bármely neki tett indítványra ráállani. Sellers colonel örömmel nézte a Washington által keltett érdeklődést, főkép miután valószínűleg elő fogja segíteni az ő várakozásait a tennesseei földre vonatkozólag, mert a senator azt a megjegyzést tette a colonelnek, hogy örömest segédkezet nyújt egy érdemes fiatal ember előmozdítására, ha, ezt egyszersmind a közjó érdekében eszközölheti. És nem vonta kétségbe azt, hogy a jelen eset ilyen. Washingtonnal folytatott több tanácskozmánynak az jön az eredménye, hogy a senator azt ajánlá neki, hogy menjen vele Washingtonba, és legyen az ő magántitkára, és a bizottság titkára, mely ajánlat két kézzel el lett fogadva. A senator Hawkeyeben tölte a vasárnapot és jelen volt az isteni tiszteleten. Megörvendezteté az érdemes és buzgó lelkipásztor szívét az által, hogy kifejezte rokonszenvét az ő hivatása iránt és többféle kérdést intézett hozzá e környék vallási állapotát illetőleg. Nem nagyon örvendetes állapot volt ez, és a jó férfi érezte, hogy mennyire meg volna könnyítve az ő feladata, ha egy oly ember támogatására számíthatna, a minő Dilworthy senator. »Örömmel szemlélem, kedves uram«, mondá a senator, »hogy ön a dogmákra oktatja őket. A dogmák elhanyagolásának kell tulajdonítanunk azt, hogy rémítő hanyatlás mutatkozik az országban. Bárcsak Washingtonban a mienk lehetne ön, mint a senatus káplánja.« A jó férfiúnak ez annyira hízelgett, hogy azután később, ha kellemetlen ügyei voltak, megengedte azt a gondolatot magának vigasztalásul, amin nem is lehet csodálkozni, hogy talán majd meghívást kap Washingtonba, mint a senatus káplánja. A senator dicsérete legalább egy jó szolgálatot tett neki, magasabbra emelő őt Hawkeye közvéleményében. Laura a templomban volt aznap, és Briefly úr hazakísérte. Az út egy részén együtt mentek Boswel tábornok és Dilworthy senatorral, és megtörténtek a bemutatások. Laurának meg volt a maga oka, amiért ismerni kívánta a senatort, és a senator nem volt az a férfiú, akit közönyösnek lehessen tartani oly bájak iránt, aminővel Laura bírt. Ez az erkölcsös fiatal hölgy a rövid után hazafelé annyira megnyerte a senatort, miszerint kijelenté neki, hogy másnap tiszteletét óhajtja tenni, mely szándék miatt Harry bosszús lett, és mikor a senator már nem hallhatta, őt »vén bolond«-nak nevezte. »Szégyelje magát«, szólt Laura, »azt kell hinnem, hogy ön féltékeny lett, Harry. Ő igen mulatsáságos ember. Azt mondta, hogy ön olyan fiatal ember, akinek nagy jövője lesz.« A senator másnap bekopogtatott, és látogatásának az lett az eredménye, hogy megszilárdult azon meggyőződésében, miszerint van valami rajta, ami igen vonzó lehet a nőkre nézve. Látta Laurát újra meg újra Hawkeyeben tartózkodása alatt, és mindinkább érzé női szépségének magasztos befolyását, melyet mindenki érzett, ki Laurát megközelíté. Harry magánkívül volt a méregtől, míg a senator a városban maradt; kinyilatkoztatá, hogy a nők mindig készek egy embert elejteni, ha jobb fogást tehetnek, és az ő saját balsorsát a senator megjelenésének tulajdonítá. Ez a fiatalember valóban a bolondulásig oda volt Laura szépsége miatt, és kész lett volna bánatában szétlocscsantani az agyvelejét. Laurát tán mulattatták az ő kínjai, de lecsillapítá őt hízelgő szavaival, melyek odaadását még növelték, és magában mosolygott azon, hogy minden szerelmi vallomások daczára még soha nem beszélt a házasságról. Az életkedvtelt fiatalember valószínűleg soha nem is gondolt még erre. De bármint volt, annyi bizonyos, hogy mikor végre elment Hawkeyeből, nem volt egy csöppel sem közelebb hozzá. De nincs megmondhatója annak, hogy mire nem lett volna képes kétségbeesett szenvedélyében. Laura gyöngéd sajnálkozással búcsúzott el tőle, ez azonban nem zavará meg lelki nyugalmát vagy terveit. Dilworthy senator látogatása a legnagyobb jelentőséggel bírt rá nézve, és csakhamar meg is hozta gyümölcseit, amelyek után áhítozott, egy meghívásban, hogy látogassa meg az ő családját az Egyesült Államok fővárosában a congressus téli ülésszaka alatt. (Folytatása következik.)