A Hon, 1876. június (14. évfolyam, 126-148. szám)
1876-06-01 / 126. szám
126. szám, XIV. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előszdési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra............................................. írt ki 6 hónapra .................................» * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... » — * Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás Reggeli kiadta. -------------------------------Tr Budapest, 1876. Csütörtök, jun. 1. Szerkesztési iroda.: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. HOU“ XIV-dik évi folyamára. Előfizetési árai Félévre . . Negyedévre Egy havi 12 frt 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Budapest, május 31. Delegáczionális dolgok. Régi dolog, hogy a delegácziók határozatai, sőt olykor törlései is, nem szoktak abban a szerencsében részesülni, hogy a hadügyminisztertől eredményt eszközöljenek ki. Csak újabban jön egyik-másiknak foganatja, habár nem teljes mértékben és nem elég gyorsan. Régóta törekesznek a delegácziók a közös számszék szabályozására, a hivatalnokok nyugdíjügyének rendeztetésére, a katonai képzőintézetek fejlesztésére , illetőleg azoknak Magyarországon szaporítására és azokban a magyar nyelv érvényesítésére, de ezekben mindez ideig még igen kevés történt ; pedig, hogy például a dualizmus terhei az utóbbi tekintetben igényeinket jogosultakká teszik, az minden kétségen kívül áll. És, hogy ennek reánk nézve mily hátrányai vannak, kitűnik abból, hogy sem a tisztikarban, sem az altisztikarban kellő arányban képviselve nem vagyunk. Sőt e tekintetben még az önkénytesség intézményében is meg vagyunk rövidítve, mert akár a kiképeztetés, akár a bánásmód legyen oka, az mindegy, tény az, hogy az önkénytesek számában a magyarok 41 százalékkal vesznek részt és mégis tisztté ezek közül csak 16, hadapróddá 72 63 százalék lett; holott az osztrákok közül tisztté lesz 34, hadapróddá 22 33 °/a; pedig ezek közt a monarchia mindenféle nemzetisége előfordul, tehát nem tehető fel, hogy a szellemi tehetségben, vagy szorgalomban való hiány akadályozná a magyarok előmenetelét és e tulajdonságok okoznák az osztrákok előnyét. Itt oly baj van, melyen okvetlenül kell segíteni, annyival is inkább, mert a hadseregben maga az önkénytesi intézmény is folytonos támadások czéltáblájává és megszorítások tárgyává lön, és ennek tulajdoníthatjuk,hogy még az önkénytesek száma is apadt az utóbbi két évben , mert 1874 ben volt 2430, 1875 ben 2353 és 1876-ban 2371-re sülyedt. Ez — tartunk attól — nem véletlen eredménye, hanem egyszerűen ellenszenv kifolyása, ami az illetéket bizonyára nem arra bírja, hogy szaporítsák a rendes katonák számát, hanem arra, hogy per fás et nefas — kibúvjanak a katonaság alól. Hogy ho így a hadsereg elveszti az intelligencia egy részét, bizonyára a tisztikar szellemére is csak hátránynyal van az, hogy az önkénytesekből minden évben kevesebb tiszt lesz (az 1872-dik év kivételével) úgy hogy az intézmény keletkezése után egy év alatt lett 487 tiszt, 1875-ben pedig csak 402 Azt hiszszük, mindebben oly figyelemre méltó jelenségek rejlenek, melyeket a kormányoknak és törvényhozásoknak nagyon meg kell szívelniök, mert különben az átalános védkötelezettség egyik korolláriumát és előnyét fogják veszélynek kitenni. Hogy visszatérjünk a delegácziók határozataira : a territoriális rendszer, bár lassú, de folytonos haladása, a felszerelési ipar kivonása a monopolizálás alól, a katonai nyugdíjügy elintézése, a tengerészeti haderő létszámának összeírása, bár csak a katonai bureaukban van még ez, ezek azok a tárgyak, melyekben a delegácziók határozatainak némi foganatja lett. Hogy nem teljesen jön foganatja ezekben sem, az köztudomású tény. De hogy a hitelátlépéseket elfogadni, az erdélyi katonai kórházi követeléseket újra elodázni voltak kénytelenek az idén is a delegácziók, ez nem mutat valami nagy előre parlamentáris szempontból. A viták az idén nem voltak oly részletesek és szétágazók, mint eddig. A külügyi politika úgyszólván csak »megbeszéltetett« - kevés eredménynyel, de ennél többet senki sem várt. Fáik jeles beszéde és jelentése képezi az eredményt. A törlések nem jelentékeny összegre mennek és nagy zaj nélkül eszközöltettek. Vitát, mégpedig mind a két delegáczióban részletes vitát csak egy kérdés okozott — és ez a pauschalis törlés, melyet az osztrák delegáczióban Sturm, a magyarban Wahrmann tett meg — kevés eléréssel — és ez a legénységi költségeket 2, illetőleg 21/5 millióval apsztotta volna, hogy az osztrák indítvány szerint, ennek egy része a legénység élelmezésének javítására fordíttassék, a magyar indítvány szerint egészen megtakarhassák. Tagadhatatlan igaz, hogy azon czímek keretén belül, melyekben a törlés indítványozva volt, jelentékeny az, mert 10 °/o-ra is megy; tagadhatatlan, hogy a külügyi helyzet épen nem alkalmas a haderő bárminemű redukciójára vagy gyengítésére ; sőt — mint látni fogjuk — most a megtakarítás azon alakja sem alkalmas erre, mely erre ajánlva volt; de az egész rendes hadügyi költségvetésből ez összeg könnyen törölhető, illetőleg megtakarítható lett volna. Nem osztjuk a megtakarítás azon módot, mely indítványozva jön, azért, mert a szabadságolással és az újonczoknak félévvel későbbi vagy a katonáknak korábbi elbocsátásával zavarva látjuk azt a katonai kiképeztetési turnust, mely a hadsereg mostani szabályzataival, sőt szervezetével kapcsolatban áll. Ugyanis a legplausibilisebb okoskodás az, hogy októbertől mártusig az újoncz úgyis csak a kaszárnyában van, nem veszít tehát a hadsereg, ha mártiusban kezdődik kiképeztetése. Ez nem áll, mert mártiustól — szeptember végéig a kiképeztetési turnus úgy van fölosztva, hogy kezdődik a kompániagyakorlatokkal, azután jőnek az ezredgyakorlatok, a táborozás és hadtest gyakorlatok ; ha tehát az újoncz bejő mártiusban és akkor kezdi tanulni a hat hétig tartó egyes gyakorlatokat és fegyverfogásokat, mikor már a kompánia az össz-gyakorlatokat végzi, ki van esve a turnusból és tökéletesen hasznavehetetlen tag az egész évad alatt. Akkor csaknem ép oly haszontalanul van reá költve martius-october közt, mintha nem is lenne ott. Ezenkívül a fegyelem és rend előtte valami oly annyira új dolog, hogy még a legközönségesebb napi szolgálattételre sem lehet használni, hogy azt lehetne mondani, hogy végzi a garnizon szolgálatot és szabad rendelkezést hagy a hadsereg többi része fölött. Ezért sokkal jobb a gyökeres rendszabály : a két évi szolgálatnak keresztülvitele törvényhozási úton, mint a hadügyminiszternek ajánlott e rendszabály. Mi azt gondoljuk, hogy a megtakarítás most is szélesebb virement-tal, utasítás nélkül, lett volna eszközölhető. — Novikov az orosz nagykövet ma Hoffmann külügyminiszteri osztálytanácsossal hosszabb, körülbelül egy óráig tartó értekezletet tartott; a tanácskozások Bécsben folytattatni fognak. Novikov e találkozás után ma délután ürömre ment meglátogatni az ottani orosz kápolnát, melyben orosz fejedelmi sarj hamvai nyugasznak. — Ma a gyorsvonattal a török nagykövetség egy előkelő személyisége érkezett Bécsből Budapestre, ki még ma fog tartani gr. Andrássy Gyulával sürgős értekezletet. A német nagykövet holnap Bécsbe utazik. Bécsi levelezőnktől, ki lapunkat érdekes tudósításaival némelykor fel szokta keresni, a következő sorokat vesszük: »A szerb szolgálatba lépett Csernajeff és Fadejeff tábornokok öt év óta nincsenek már orosz szolgálatban, sőt az előbbinek, ki a »Russki Mir« szerkesztője, ez idő óta az orosz tiszti egyenruha viselése is meg volt tiltva. E szerint azoknak a szerb katonai szolgálatba lépéséből csak úgy lehet következtetni Oroszország részvételére a szerb izgalomban, mint Stratimirovics egykori osztrák tábornok jelenlétéből a szerb táborban Ausztria-Magyarország magatartására.« T. levelezőnk ezen soraira egy pár megjegyzésünk volna. Először is az, hogy a nevezett két orosz tábornokon kívül más orosz katonai »kapacitások« is vannak szerb szolgálatban. Másodszor az, hogy az Oroszország és monarchiánkra alkalmazott analógia nem épen szerencsésen van megválasztva, mert míg a mi közös kormányunk bizonyára rosz szemmel nézi, hogy egyik állampolgára segít növelni a zavarokat, melyek czélja határozottan ellenkezik monarchiánk érdekeivel, addig Pétervárott csak örülhetnek — ha nem is hivatalosan, de úgy négyszem közt — a t. tábornok urak »önkénytes« vállalkozásának. Ki ne látná be, hogy a keleti izgalmak az orosz politika malmára hajtják a vizet és van-e ember, elég hiszékeny arra, akivel el lehetne hitetni azt, hogy mindaz, ami keleten (nem is véve föl nagyobb időszakot) ,egy év óta a szlávok részéről történt, megtörtént volna Oroszország támogatása, biztatása nélkül is ? És nem-e oly iránya van a keleti mozgalmaknak (értve alatta Szerbia és Montenegró harczi készülődéseit és a ráják követeléseit), mely mindenben megegyez Oroszország politikai törekvéseivel ? Ismerjük a distinctiót hivatalos és nem hivatalos Oroszország, orosz kormány és orosz társadalom között — de azt is tudjuk, mit tartsunk róla. Harmadik és utolsó megjegyzésünk az, hogy nehéz feladat fehérre mosni a szerecsent. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése május 31-dikén. Az esti lapunkban közlöttek után Hammersberg Jenő szólal föl, ki a területszabályozást szüli A magyar delegáczió ülése máj. 31. ségesnek, halaszthatlannak tartja s bár a javaslat mélni akarta. Ebben van szerinte kimondva, hogy indokolásával ő sincs megelégedve, elfogadja a javaso I javaslatban elv nincslatot. Jobb szerette volna ugyan, ha a határok a javaslatban magában szabályoztatnak, de megszavazza, mert szükségesnek véli, magát a javaslatot is. Közigazgatási törvényeknél egyedül helyes alapelv a létező viszonyok respektálása, s mert a jelen javaslat ebből indul ki, bár szóló még több terület szabályozását is szükségesnek véli, elfogadja a jelen javaslatot. (Helyeslés.) Földváry Mihály az ellen szólal fel, mintha — Tóth Vilmos állítása szerint — a független szabadelvű párt azért lépett volna föl a bécsi kiegyezés ellen, mert egyéb okai voltak a kormány ellen opponálni. Ő ezzel szemben kijelenti, hogy reájuk nézve sokkal kellemes lenne a kormányt támogatni. (Élénk helyeslés). Felszólal ezután a miniszterelnök azon analógiája ellen, mintha a jelen javaslatot okvetlen el kellene fogadni mindazoknak, kik az előző közigazgatási javaslatokat magukévá tették mert e szerint még az is lehet követelmény, hogy akik a a 67-ei kiegyezést elfogadták, a mostani kiegyezést is fogadják el. A javaslatot nem fogadja el. (Helyeslés balról.) Rády Endre nem fogadja el a javaslatot, s Tóth Vilmos hivatkozását Cavourra helytelennek találja. Batthyányi Ferencz gr., a főrendiház jegyzője áthozza a főrendiház üzenetét a népiskolai hatóságokra, s a kisvárosi tvhatóságok megszüntetésére vonatkozólag. A javaslatok szentesítés alá fognak terjesztetni. Németh Albert csodálkozik, hogy a jelen javaslat tárgyalása alatt — mikor annyi a fenyegető rész — a miniszter oly szpikusan nyugodt. Különben helyesli, hogy Debreczenhez hozzá csatoltattak a saját pusztái, de ő is udvarolván a jó barátja feleségének, reméli, hogy Hódmezővásárhely is hasonló igazságos eljárásban fog részesülni. A jelenlegi vészes körülmények közt még inkább sértetleneknek szeretné a megyéket, mint bármikor s azért nem fogadja el a javaslatot. Simonyi Ernő: Nem látja a javaslatot kellőkép indolva, s nem tudja, hol fog ez az egész dolog kilyukadni. Az mondatott a vita folyama alatt, ismételve több oldalról, Tóth Vilmos képviselő úr is azt mondá, hogy a kormány nem kapkod népszerűség után, és a miniszterelnök is csak azt mondá, hogy bármivel vádolhatják a kormányt, de azzal nem, hogy javaslataival nem lép elő, amelyeket jónak lát, ha mindjárt nem népszerűek is, legyen az adófelemelés, vagy akármi is. Igaz, hogy fellépett oly javaslatokkal, kivált oly bőven fellépni, mint a jelen kormány teszi, bizonyos politikai bátorságot tanúsít, de ezen politikai bátorság érdemét, nem csekély mérvben gyengíti az, hogy a kormány ezen javaslatokkal mindig csak akkor lép fel, mikor a szabadelvű párt körében elfogadtatásukat már biztosította biztosra menni, már nem olyan nagy bátorság kell hozzá, mint kell egy parlamentáris minisztériumnak, ki anélkül, hogy biztosítsa magának a többséget egy magánkörben, bátran ki meri mondani véleményét, bármi legyen annak sorsa a többség előtt. Kijelenti,hogy ha a kormány, mint Cavour tévé, az ország függetlenségére törekednék, az ország is kész lenne minden áldozatra. Ennek azonban az ellenkezője történik. Oly törvényjavaslatot, melyről benyújtója maga elismeri, hogy elvtelen, nem fogadhat el. Tisza Kálmán miniszterelnök: T.ház! Azokra, amiket hallottam, válaszomat természetesen máskorra tartom fenn elmondani, amit jónak tartok; most csak azon jogot veszem igénybe, amelylyel a ház minden tagja bír, hogy midőn olyat fognak rá, amihez még közeljárót sem mondott, arra megmondhassa, hogy azon képviselő, aki azt ráfogta, nem mondott, igazat. Én soha egy szóval sem mondtam sem azt, hogy ezen javaslatnak nincs alapelve, sem azt, hogy a közigazgatási törvénynek nem kell, hogy alapelve legyen. (Úgy van! Igaz a középen). Ezt akartam mindjárt most rögtön a t. képviselő úr valótlan állításával szemben elmondani. Simonyi Ernő erre felolvassa Tisza tegnapelőtti beszédének azon passzusát, melyben azt mondja, hogy a figyelembe veendő szempontokat mind ki Tisza Kálmán miniszterelnök. Engedelmet kérek,ha a t.képviselő úr még folytatni akarja,én nem akarok sem cáfolni, sem magyarázni. Nem mondom, hogy egészen jól olvassa fel a t. képv. ur, meg lehet, hogy szóról-szóra olvassa, de nem tudta jól olvasni a lythographiát. Hanem azt hiszem, mindenki kivette belőle,hogy azt mondottam: nem egyetlen egy elv keresztül vitele, hanem többeknek combinációja és öszszehatása. Ennek ellenkezőjét abból kimagyarázni senki sem fogja. Én csak arra kérem a t. képviselő urat, méltóztatnék legalább olyant nem rám fogni, amit soha nem mondtam. (Élénk helyeslés.) Elnök: Szólásra még egy képviselő úr van felírva. Elmúlt azonban két óra, tehát holnap folytattatni fog a vitatkozás. Ülés vége 2 óra 5 perc. Elnök: Szlávy József d. u. fél 6 órakor nyitja meg az ülést. A jegyzőkönyv hitelesíttetik. A kormány részéről jelen van Andrássy, Orczy, Pöckh, Hoffmann, Benedek. A múltkor függőben hagyott tétel a »Réka« ágyunaszád 152 ezer frtnyi költsége megszavaztatik, úgyszintén a közös pénzügyminisztérium költségvetése is megszavaztatik végszerkezetben. Következik a külügyi költségvetés tárgyalása. Fáik Miksa előadó olvasta a külügyi albizottságnak lapunkban már közlött erre vonatkozó jelentését. Fáik Miksa előadó: Tisztelt országos bizottság ! E néhány szűk szabású mondatnak felolvasásával a jelentés átalános részét illetőleg előadói teendőimet tulajdonképen befejezettnek tekinthetném. De mint képviselő, akit polgártársainak bizalma legszentebb érdekeiknek lelkiismeretes gondozására kötelez, mint egyik szerény tagja azon bizottságnak, melyet a magyar országgyűlés az állam legfontosabb ügyeinek tárgyalására és elintézésére kiküldött, kötelességemnek tartom e válságos perekben a politikai helyzetre vonatkozólag röviden elmondani igénytelen nézetemet. A képviselő se nem próféta, se nem diplomata. Nem áll hatalmában a jövő titkairól fellebbenteni a fátyolt és nem állhat hivatásában, e fátyol körül tapogatózva, minden biztos alapot nélkülöző hozzávetések nyomán találgatni a jövő fejleményeit, melyek utóbb a valóságban talán egészen másképen fognak alakulni. De midőn a közelmúlt eseményein végigpillantva és a jelent szemügyre véve, mindkettőről ítéletet képezett magának, akkor nem csak joga, hanem kötelessége is ez ítéletét ki is mondani, akkor reá nézve nem léteznek azon tekintetek, melyek a diplomatát nézetének, meggyőződésének leleplezetten nyilvánításában akadályozhatnák, és melyek még egy parlamentáris testületnek, mint ilyennek, hivatalos nyilatkozataiban is némi korlátot szabnak a kifejezés szabadságának. Tehát mint egyes képviselő szólva és így ily tekintetek által le nem kötve, nem riadok vissza annak kimondásától, miszerint az átalános politikai helyzet,mely fölött ez idő szerint majdnem kizárólag a keleti kérdés uralkodik, mióta a k. ü. bizottságoknak utóször volt alkalmuk ez ügyekkel foglalkozni, határozottabban roszabb lett. A külszin talán nem igazolja e nézetet. A magas porta souverainitása, a török birodalom területi integritása még most is csorbítatlanul fennáll; a szambuli kormány még egyre folytatja a fölkelők elleni küzdelmet; a nagyúr — akárki legyen az — még mindig rendelkezik nagyszámú jeles katonaság fölött, mely bámulatos önmegtagadással tűrve az emberi erőt majdnem túlhaladó nélkülözéseket, a padisahért élni-halni kész ; a harcz hol kisebb, hol nagyobb mérvben folyván, még mindig lokalizálva van és igy a helyzet, habár nem javult, látszólag legalább roszabbra nem fordult. De 1. országos bizottság, acut betegségeknél már a nem-javulás maga is határozottan roszabbulást jelent, mert minden egyes nap, mely változatlanul találja találja a kór jelenségeket, apasztja a betegnek erejét, gyöngíti az organismus ellenállási képességét, egy-egy fokkal alább szállítja az orvosok A „HON* TÁRCZÁJA. Az aranyozott kor. Amerikai regény. írták Twain Márk?* Warner Károly Dudley. (69. Folytatás.) Dilworthy senator természetesen nagyon meg volt hatva, de ő tele volt könyörületességgel az eltévelyedett iránt. »Szükségünk lesz mindnyájunknak az isteni kegyelemre,« mondá. »Laura, mint családomhoz tartozó, példás nő volt, szeretetre méltó, jó indulatú és igazszivü, tán túlságosan megszerette a vigságot, és elhanyagolta a vallás külsőségeit, de oly nő volt, akinek elvei vannak. Tán lehettek olyan tapasztalatai, mikről nincs tudomásom, de nem vetemedhetett volna ily szélsőségre, ha eszméleténél lett volna.« A senator becsületére legyen mondva, hajlandó volt segédkezet nyújtani Laurának és családjának ezen rémítő megpróbáltatás alatt. Magának Laurának is volt pénze, mert a washingtoni lobbista nem ritkán még szerencsésebb, mint az igazat kereső fél, és nem egy kényelmet megszerezhetett magának, hogy a börtönélet szigorát elviselhetőbbé tegye. Kieszközölhette azt is, hogy családja hozzá közel legyen , hogy egyik-másik tagját naponta láthassa. Anyjának gyöngéd odaadása és gyermekies búbánata, s szilárd hite, hogy leánya valóban ártatlan, még a tömlöczőröket is megható, akik pedig az érzékeny jeleneteket ugyancsak megszokták. Hawkins asszony azonnal leányához sietett, mihelyt pénzt kapott az útra. Nem voltak szemrehányásai, csupán gyöngédsége és szánalma. Nem hunyhatott szemet a szerencsétlenség borzasztó tényei előtt, de ő meg volt elégedve azzal, amit Laura első összetalálkozásakor mondott: »Anyám, nem tudtam, hogy mit cselekszem.« A börtönhöz közel vett szállást és egész életét leányának szentelő, mintha valóban a saját gyermeke lett volna. Éjjel-nappal a börtönben maradt volna,ha ezt megengedik neki. Agg és gyönge volt, de ez a nagy szükség, úgy látszott, új életet adott neki Ecker és Small ezégre. Ezek a híres vállalkozók rendszerint többet kerestek a törvényhozás ülésszaka alatt ■ Harrysburgban, mint összes nyári munkájuk által, és ? A megindító történet ezen aggnő szolgálat- • készségéről egyszerűségéről és hitéről, szintén átment a lapokba, s tán fokozta a szánalmat, melyet a közönség lassan kint e hajótörést szenvedett nő sorsa iránt érezni kezdett. Bizonyos, hogy voltak védői, kik azt lárták, hogy a rajta elkövetett bántalmat szembe kell állítani a bűnténynyel, és ezen érzelem kifejezései különböző úton eljutottak hozzá. Látogatók jöttek hozzá és gyümölcs, virág-ajándékok érkeztek, melyek némi vidámságot hoztak a kemény és zord czellába. Laura nem akarta sem Fülöpöt, sem Harryt elfogadni, ami felett előbbi némi könnyebbülést érzett, mert tudta azt, hogy Laura megalázva állana előtte, amiért neki adott szavát megszegte, de Harrynak ez nem jól esett, mert ő még mindig elbűvölés alatt állott és szívtelenségnek vette a visszautasítást. Fülöpnek azt mondá, hogy most már nem gondol többé egy ilyen nőre, de csak látni szeretné. Fülöp, hogy Harryt egy újabb ballépéstől megóvja, rábeszélte őt, menne vele Philadelphiába, és ajándékozná meg becses szolgálataival az iliumi bányaműveletnél. A törvény a rendes utón haladt Laura ellenében. Szándékos gyilkolással lett vádolva, és nyárra lett kitűzve a végtárgyalás. A főváros két legkitűnőbb bűnügyi jogásza lett megbízva a védelemmel, és ennek szentelő az elhatározott nő napjait oly bátorsággal, mely csak növekedett, midőn ügyvédeivel tanácskozott és a new-yorki bűnügyi eljárásba be lett avatva. Azonban nagyon le volt verve a Washingtonból vett újságok által. A congressust elnapolták, és a tennesseei bili nem került a senatus elé. Be kellett várnia az új ülésszakot. XLVIII. FEJEZET. »In our werking, nothing us availle ; For lost is all our labour and travaille, And all the cost a twenty devil way Is lost also, which we upon it lay.« — Chancer. »He moonihoawa kaaie.« —Hawaiian Proverb. A tél valahogyan nagyon rosz volt a Pennybaez a tél nem hozott be semmit. Biglernek ez sehogy sem fért a fejébe. »Láthatja ön, Bolton úr,« szólt, és Fülöp jelen volt e beszélgetésnél, »így az embernek el kell pusztulni. Úgy látszik, mintha a politika végkép lejárta volna magát. Simon újbóli megválasztására számítottunk. És most, mikor meg lett, szeretném én azt az embert látni, akinek ebből csak egy mákszemnyi haszna is volna.« »Ezzel csak nem akarja azt mondani, hogy ő bejutott a házba anélkül, hogy a képviselőségért fizetett volna valamit?« »Egy centet se, egy nyomorult centet se, amint én hallom,« ismétlő Bigler méltatlankodva. »Ezt az állam ellen elkövetett szédelgésnek nevezem én. Hogyan eshetett meg, fel nem foghatom. Még soha nem értem pénz dolgában ilyen szűk időket Harrysburgban.« »Nem voltak-e combinatiók, vasúti engedélyek, bányászati tervek, melyek a választással kapcsolatosan vitettek keresztül?« »Amennyire tudom,nem,« szólt Bigler,kedvetlenül fejét rázva. »Valóban nyíltan hirdették, hogy nem volt pénz a választásban. Ez már mégis csak hallatlan.« »Talán« szólt Fülöp, »úgy történhetett a dolog, mint az életbiztosító társaságoknál, mikor valaki már teljesen befizette a maga járandóságát s a policet további befizetések nélkül is biztosította magának. «__ »Ön tehát azt gondolja,« szólt Bolton úr mosolyogva, »hogy egy bőkezű és bölcs politikus bizonyos idő múlva megszerezheti magának a képviselői állást és nem kell hagynia magát tovább kizsebeltetni ?« »Bár’miként van« szakitá őt félbe Bigler úr. »Ördögi furfanggal van kigondolva s cserben hagynak számításaim. Zsebem üres lett, mikor azt hittem, hogy a dolog a markomban van. Megmondom önöknek uraim, hogy mit kell tenni. Reformot fogok indítványozni. Minden fenekestül fel van forgatva, ha a törvényhozás ingyen oda ad egy egyesült állami senátorságot.«s Melancholikus állapot volt ez, de Rigler úr nem volt az az ember, akit egy szerencsétlenség lesújt, vagy ki elveszti az emberi természetbe vetett bizodalmát azért, hogy egyszer a becsületesség kerül a felszínre. Ő már talpon volt ismét, vagy szeretett voolna lenni, ha Bolton csak kilenczven napra segít ráj , míg a sekélyesből kijöhet. »Jó fogásunk van, amiből pénzt csinálhatunk, magyarázá Bolton úrnak, ha jó szerencse vezetett rá. Megkaptuk a szerződést egész Mobil városának Dobson-féle szabadalmazott burkolatára. Nézzen ide.« Bigler úr egy kis számítást csinált. A szerződésben kikötött ár ennyi, az anyag és munka ára ennyi, nyereség ennyi. Három hónap múlva a város tartozni fog a vállalatnak háromszázhetvenöt ezer dollárral — s ebből kétszázezer tiszta nyereség. S az egész üzlet megér a társaságnak legalább 1 milliót — meglehet többet is. Ebben a számításban nem lehet hiba, itt a szerződés. Bolton úr tudhatja, menynyibe fog kerülni az anyag, s mennyibe a munka. Bolton úr tökéletesen jól tudta tapasztalásból, hogy mindig van valami hiba a számításban, ha azt Bigler vagy Small csinálta, s tudta, hogy azt kellene mondania ez embernek, hogy menjen a maga útján. E helyett hagyta őt beszélni. Csak ötvenezer dollárt akarnak kölcsön venni, hogy a szerződést továbbra teljesíthessék — ha az a pénz el lesz költve, lesznek városi bondjaik. Bolton úr azt mondta, hogy ő nem rendelkezik e pénzzel. De Bigler felelé, hogy felveheti azt a nevére. Bolton mondá, hogy nincs joga családját kitenni ily veszélynek. De az egész szerződést kész volt Bigler neki elzálogosítani, — ez csak elég biztosíték — s az egy nagy vagyonnal felér, ha nem váltaná vissza. E mellett Bigler szerencsétlen volt, nem tudta honnan szerezze meg a család életszükségleteit. Csak egyetlen egyszer legyen még alkalma, s biztos, hogy rendbe hozhatná magát kérte a pénzt. Bolton úr engedett. Az ily kérésnek soha nem tudott ellentálni. Ha egy ismerőse megcsalta őt valaha, annak úgy látszott, már örökön igénye volt rá. De meg is restelte a dolgot megmondani nejének ez alkalommal, mert tudta, hogy ha van ember, akit családja jobban gyűlöl, mint Smallt, az Bigler. »Fülöp azt mondta nekem,« szólt Bolton aszszony aznap este, »hogy az az ember, Bigler megint nálad volt ma. Remélem, hogy nem lesz többé semmi közöd ezzel az emberrel.« »Ő nagyon szerencsétlenül járt« viszonta Bolton kedvetlenül. »Ő mindig szerencsétlen, és neked mindig bajt , okoz. De csak nem hallgattál rá megint?« »Hát, anyácskám, az ő családja ínségben van, és én oda kölcsönöztem neki a nevemet — de elegendő kezességre. A legrosszabb, ami történhetik, hogy egy kis kellemetlenséget okoz nekünk.« Bolton asszony komoly és aggodalmas arcot csinált, de nem panaszkodott és nem mondott ellent, tudta, hogy mit jelent az »egy kis kellemetlenség,« de tudta, hogy ezen már nem segíthet. Ha Bolton úr a piaczra ment volna, hogy ebédet vegyen a családjának a zsebében maradt utolsó dolláron, ezt is kész lett volna odaadni egy koldusnak, aki azt tőle elkéri. Bolton asszony csak azt kérdezte (és ez mutatta, hogy ő sem volt előrelátóbb a férjénél, ha szívében érdekkel viseltetett valami iránt: »De gondoskodtál-e pénzről a kőszén-bánya feltárására Fülöp számára ?« »Igen, félretettem annyit, amennyibe a bánya nyitása kerülhet — amennyit baj nélkül elveszthetünk, ha kőszént nem lehetne találni. Fülöp fogja a felügyeletet vinni, mint egyenlő vállalkozó társ, leszámítva a befektetett tőkét. Neki nagy bizodalma van a sikerben, s remélem, az ő érdekében, hogy nem fog csalódni.« (Folytatása követkessik.)