A Hon, 1876. június (14. évfolyam, 126-148. szám)

1876-06-01 / 126. szám

126. szám, XIV. évfolyam. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Elős­zd­ési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra............................................. írt ki 6 hónapra .................................» * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ...­­ » — * Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás Reggeli kiadta. -------------------------------Tr Budapest, 1876. Csütörtök, jun. 1. Szerkesztési iroda.: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. H­OU“ XIV-dik évi folyamára. Előfizetési árai Félévre . . Negyedévre Egy havi 12 frt 6 frt 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni, melyek bérmente­sítve tíz frtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »HON« kiadóhivatala. Budapest, május 31. Delegáczionális dolgok. Régi dolog, hogy a delegácziók határo­zatai, sőt olykor törlései is, nem szoktak ab­ban a szerencsében részesülni, hogy a had­ügyminisztertől eredményt eszközöljenek ki. Csak újabban jön egyik-másiknak foganatja, habár nem teljes mértékben és nem elég gyorsan. Régóta törekesznek a delegácziók a közös számszék szabályozására, a hivatal­nokok nyugdíjügyének rendeztetésére, a ka­tonai képzőintézetek fejlesztésére , illetőleg azoknak Magyarországon szaporítására és azokban a magyar nyelv érvényesítésé­re, de ezekben mindez ideig még igen kevés történt ; pedig, hogy például a dualizmus terhei az utóbbi tekintetben igé­nyeinket jogosultakká teszik, az minden két­ségen kívül áll. És, hogy ennek reánk nézve mily hátrányai vannak, kitűnik abból, hogy sem a tisztikarban, sem az altisztikarban kellő arányban képviselve nem vagyunk. Sőt e te­kintetben még az önkénytesség intézményé­ben is meg vagyunk rövidítve, mert akár a kiképeztetés, akár a bánásmód legyen oka, az mind­egy, tény az, hogy az önkénytesek szá­mában a magyarok 41 százalékkal vesznek részt és mégis tisztté ezek közül csak 16, hadapróddá 72 63 százalék lett; holott az osz­trákok közül tisztté lesz 34, hadapróddá 22 33 °/a; pedig ezek közt a monar­chia mindenféle nemzetisége előfordul, tehát nem tehető fel, hogy a szellemi tehetségben, vagy szorgalomban való hiány akadályozná a magyarok előmenetelét és e tulajdonságok okoznák az osztrákok előnyét. Itt oly baj van, melyen okvetlenül kell segíteni, annyival is inkább, mert a hadsereg­ben maga az önkénytesi intézmény is folyto­nos támadások czéltáblájává és megszorítások tárgyává lön, és ennek tulajdoníthatjuk,hogy még az önkénytesek száma is apadt az utóbbi két évben , mert 1874 ben volt 2430, 1875 ben 2353 és 1876-ban 2371-re sülyedt. Ez — tartunk attól — nem véletlen ered­ménye, hanem egyszerűen ellenszenv kifo­lyása, a­mi az illetéket bizonyára nem arra bírja, hogy szaporítsák a rendes kato­nák számát, hanem arra, hogy per fás et nefas — kibúvjanak a­ katonaság alól. Hogy ho így a hadsereg elveszti az intelligen­­c­ia egy részét, bizonyára a tisztikar szel­lemére is csak hátránynyal van az, hogy az önkénytesekből minden évben ke­vesebb tiszt lesz (az 1872-dik év kivéte­lével) úgy hogy az intézmény keletkezése után egy év alatt lett 487 tiszt, 1875-ben pedig­­ csak 402 Azt hiszszük, mindebben oly figye­lemre méltó jelenségek rejlenek, melyeket a kormányoknak és törvényhozásoknak nagyon meg kell szívelniök, mert különben az áta­­lános védkötelezettség egyik korolláriumát és előnyét fogják veszélynek kitenni. Hogy visszatérjünk a delegácziók hatá­rozataira : a territoriális rendszer, bár lassú, de folytonos haladása, a felszerelési ipar ki­vonása a monopolizálás alól, a katonai nyug­­díjügy elintézése, a tengerészeti haderő lét­számának összeírása, bár csak a katonai bu­­reaukban van még ez, ezek azok a tárgyak, melyekben a delegácziók határozatainak némi foganatja lett. Hogy nem teljesen jön foga­natja ezekben sem, az köztudomású tény. De hogy a hitelátlépéseket elfogadni, az erdélyi katonai kórházi követeléseket újra elodázni voltak kénytelenek az idén is a delegácziók, ez nem mutat valami nagy előre parlamentá­ris szempontból. A viták az idén nem voltak oly részle­tesek és szétágazók, mint eddig. A külügyi politika úgyszólván csak »megbeszéltetett« - kevés eredménynyel, de ennél többet sen­ki sem várt. Fáik jeles beszéde és jelentése ké­pezi az eredményt. A törlések nem jelentékeny összegre mennek és nagy zaj nélkül eszközöl­tettek. Vitát, még­pedig mind a két delegá­­czióban részletes vitát csak egy kérdés oko­zott — és ez a pauschalis törlés, melyet az osztrák delegáczióban Sturm, a magyarban Wahrmann tett meg — kevés eléréssel — és ez a legénységi költségeket 2, illetőleg 21/5 millióval ap­sztotta volna, hogy az osz­trák indítvány szerint, ennek egy része a le­génység élelmezésének javítására fordíttas­­sék, a magyar indítvány szerint egészen meg­takarhassák. Tagadhatatlan igaz, hogy azon czímek keretén belül, melyekben a törlés indítványozva volt, jelentékeny az, mert 10 °/o-ra is megy; tagadhatatlan, hogy a kül­ügyi helyzet épen nem alkalmas a haderő bárminemű redukc­iójára vagy gyengítésére ; sőt — mint látni fogjuk — most a megta­karítás azon alakja sem alkalmas erre, mely erre ajánlva volt; de az egész rendes hadügyi költségvetésből ez összeg könnyen törölhető, illetőleg megtakarítható lett volna. Nem osztjuk a megtakarítás azon mód­­ot, mely indítványozva jön, azért, mert a szabadságolással és az újonczoknak félévvel későbbi vagy a katonáknak korábbi elbocsá­tásával zavarva látjuk azt a katonai ki­­képeztetési turnust, mely a hadsereg mostani szabályzataival, sőt szervezetével kapcsolat­ban áll. Ugyanis a legplausibilisebb okosko­dás az, hogy októbertől márt­usig az újoncz úgyis csak a kaszárnyában van, nem veszít tehát a hadsereg, ha mártiusban kezdődik ki­­képeztetése. Ez nem áll, mert mártiustól — szeptember végéig a kiképeztetési turnus úgy van fölosztva, hogy kezdődik a kompánia­gyakorlatokkal, azután jőnek az ezredgya­­korlatok, a táborozás és hadtest gyakorla­tok ; ha tehát az újoncz bejő mártiusban és akkor kezdi tanulni a hat hétig tartó egyes gyakorlatokat és fegyverfogásokat, mikor már a kompánia az össz-gyakorlatokat végzi, ki van esve a turnusból és tökéletesen hasznavehetetlen tag az egész évad alatt. Akkor csaknem ép oly haszontalanul van reá költve martius-october közt, mintha nem is lenne ott. Ezenkívül a fegyelem és rend előtte valami oly annyira új dolog, hogy még a legközönségesebb napi szolgálattételre sem lehet használni, hogy azt lehetne mon­dani, hogy végzi a garnizon szolgálatot és szabad rendelkez­ést hagy a hadsereg többi része fölött. Ezért sokkal jobb a gyökeres rendsza­bály : a két évi szolgálatnak keresztülvitele törvényhozási úton, mint a hadügyminiszter­nek ajánlott e rendszabály. Mi azt gondoljuk, hogy a megtakarítás most is szélesebb vire­­ment-tal, utasítás nélkül, lett volna eszkö­zölhető. — Novikov az orosz nagykövet ma Hoff­mann külügyminiszteri osztálytanácsossal hosszabb, körülbelül egy óráig tartó értekezletet tartott; a ta­nácskozások Bécsben folytattatni fognak. Novikov e találkozás után ma délután ü­­r­ö­m­r­e ment meglá­togatni az ottani orosz kápolnát, melyben orosz feje­delmi sarj hamvai nyugasznak. — Ma a gyorsvonattal a török nagy­­követség egy előkelő személyisége érkezett Bécsből Budapestre, ki még ma fog tartani gr. Andrássy Gyulával sürgős értekezletet. A német nagy­követ holnap Bécsbe utazik.­­ Bécsi levelezőnktől, ki lapun­kat érdekes tudósításaival némelykor fel szokta ke­resni, a következő sorokat vesszük: »A szerb szolgálatba lépett Csernajeff és F­a­d­e­j­e­ff tábornokok öt év óta nincsenek már orosz szolgálatban, sőt az előbbinek, ki a »Russki Mir« szerkesztője, ez idő óta az orosz tiszti egyen­ruha viselése is meg volt tiltva. E szerint azoknak a szerb katonai szolgálatba lépéséből csak úgy lehet következtetni Oroszország részvételére a szerb izgalomban, mint Stratimi­­r­o­v­i­c­s egykori osztrák tábornok jelenlétéből a szerb táborban Ausztria-Magyarország magatartá­sára.« T. levelezőnk ezen soraira egy pár megjegyzé­sünk volna. Először is az, hogy a nevezett két orosz tábornokon kívül más orosz katonai »kapac­itások« is vannak szerb szolgálatban. Másodszor az, hogy az Oroszország és monarchiánkra alkalmazott analógia nem épen szerencsésen van megválasztva, mert míg a mi közös kormányunk bizonyára rosz szemmel nézi, hogy egyik állampolgára segít növelni a za­varokat, melyek czélja határozottan ellenkezik mo­narchiánk érdekeivel, addig Pétervárott csak örül­hetnek — ha nem is hivatalosan, de úgy négy­szem közt — a t. tábornok urak »önkénytes« vállalkozá­sának. Ki ne látná be, hogy a keleti izgalmak az orosz politika malmára hajtják a vizet és van-e em­ber, elég hiszékeny arra, a­kivel el lehetne hitet­ni azt, hogy mind­az, a­mi keleten (nem is véve föl nagyobb időszakot) ,egy év óta a szlávok részéről történt, megtörtént volna Oroszország támo­gatása, biztatása nélkül is ? És nem-e oly iránya van a keleti mozgalmaknak (értve alatta Szerbia és Mon­tenegró harczi készülődéseit és a ráják követeléseit), mely mindenben megegyez Oroszország politikai tö­rekvéseivel ? Ismerjük a distinctiót hivatalos és nem hivatalos Oroszország, orosz kormány és orosz társa­dalom között — de azt is tudjuk, mit tartsunk róla. Harmadik és utolsó megjegyzésünk az, hogy nehéz feladat fehérre mosni a szerecsent. Országgyűlési tudósítás. A kép­viselőház ülése május 31-dikén. Az esti lapunkban közlöttek után Hammers­berg Jenő szólal föl, ki a területszabályozást szüli­ A magyar delegáczió ülése máj. 31.­ ségesnek, halaszthatlannak tartja s bár a javaslat­­ mélni akarta. Ebben van szerinte kimondva, hogy indokolásával ő sincs megelégedve, elfogadja a javaso I javaslatban elv nincs­­latot. Jobb szerette volna ugyan, ha a határok a ja­vaslatban magában szabályoztatnak, de megszavaz­za, mert szükségesnek véli, magát a javaslatot is. Közigazgatási törvényeknél egyedül helyes alapelv a létező viszonyok respektálása, s mert a jelen javas­lat ebből indul ki, bár szóló még több terület szabá­lyozását is szükségesnek véli, elfogadja a jelen ja­vaslatot. (Helyeslés.) Földváry Mihály az ellen szólal fel, mintha — Tóth Vilmos állítása szerint — a független sza­badelvű párt azért lépett volna föl a bécsi kiegyezés ellen, mert egyéb okai voltak a kormány ellen oppo­nálni. Ő ezzel szemben kijelenti, hogy reájuk nézve sokkal kellemes­ lenne a kormányt támogatni. (Élénk helyeslés). Felszólal ezután a miniszterelnök azon analógiája ellen, mintha a jelen javaslatot ok­vetlen el kellene fogadni mind­azoknak, kik az előző közigazgatási javaslatokat magukévá tették mert e szerint még az is lehet követelmény, hogy a­kik a a 67-ei kiegyezést elfogadták, a mostani kiegyezést is fogadják el. A javaslatot nem fogadja el. (Helyes­lés balról.) Rády Endre nem fogadja el a javaslatot, s Tóth Vilmos hivatkozását Cavourra helytelennek találja. Batthyányi Ferencz gr., a főrendiház jegy­zője áthozza a főrendiház üzenetét a népiskolai ha­tóságokra, s a kis­városi tvhatóságok megszüntetésére vonatkozólag. A javaslatok szentesítés alá fognak terjesztetni. Németh Albert csodálkozik, hogy a jelen ja­vaslat tárgyalása alatt — mikor annyi a fenyegető rész — a miniszter oly szpikusan nyugodt. Külön­ben helyesli, hogy Debreczenhez hozzá csatoltattak a saját pusztái, de ő is udvarolván a jó barátja felesé­gének, reméli, hogy Hódmezővásárhely is hasonló igazságos eljárásban fog részesülni. A jelenlegi vé­szes körülmények közt még inkább sértetleneknek szeretné a megyéket, mint bármikor s azért nem fo­gadja el a javaslatot. Simonyi Ernő: Nem látja a javaslatot kellő­kép indolva, s nem tudja, hol fog ez az egész dolo­g kilyukadni. Az mondatott a vita folyama alatt, is­mételve több oldalról, Tóth Vilmos képviselő úr is azt mondá, hogy a kormány nem kapkod népszerű­ség után, és a miniszterelnök is csak azt mondá, hogy bármivel vádolhatják a kormányt, de azzal nem, hogy javaslataival nem lép elő, a­melyeket jónak lát, ha mindjárt nem népszerűek is, legyen az adófelemelés, vagy akármi is. Igaz, hogy fel­lépett oly javaslatokkal, kivált oly bőven fellép­ni, mint a jelen kormány teszi, bizonyos politikai bátorságot tanúsít, de ezen politikai bátorság érde­mét, nem csekély mérvben gyengíti az, hogy a kor­mány ezen javaslatokkal mindig csak akkor lép fel, mikor a szabadelvű párt körében elfogadtatásukat már biztosította biztosra menni, már nem olyan nagy bátorság kell hozzá, mint kell egy parlamentáris mi­nisztériumnak, ki a­nélkül, hogy biztosítsa magának a többséget egy magánkörben, bátran ki meri mon­dani véleményét, bármi legyen annak sorsa a több­ség előtt. Kijelenti,hogy ha a kormány, mint Cavour tévé, az ország függetlenségére törekednék, az ország is kész lenne minden áldozatra. Ennek azonban az ellenkezője történik. Oly törvényjavaslatot, melyről benyújtója maga elismeri, hogy elvtelen, nem fo­gadhat el. Tisza Kálmán miniszterelnök: T.ház! Azokra, a­miket hallottam, válaszomat természetesen más­korra tartom fenn elmondani, a­mit jónak tartok; most csak azon jogot veszem igénybe, a­melylyel a ház minden tagja bír, hogy midőn olyat fognak rá, a­mihez még közeljárót sem mondott, arra megmond­hassa, hogy azon képviselő, a­ki azt ráfogta, nem mondott, igazat. Én soha egy szóval sem mondtam sem azt, hogy ezen javaslatnak nincs alapelve, sem azt, hogy a közigazgatási törvénynek nem kell, hogy alapelve legyen. (Úgy van! Igaz a középen). Ezt akartam mindjárt most rögtön a t. képviselő úr valótlan állításával szemben elmondani. Simonyi Ernő erre felolvassa Tisza tegnap­előtti beszédének azon passzusát, melyben azt mond­ja, hogy a figyelembe veendő szempontokat mind ki­ Tisza Kálmán miniszterelnök. Engedelmet kérek,ha a t.képviselő úr még folytatni akarja,én nem akarok sem c­áfolni, sem magyarázni. Nem mondom, hogy egészen jól olvassa fel a t. képv. ur, meg lehet, hogy szóról-szóra olvassa, de nem tudta jól olvasni a lythographiát. Hanem azt hiszem, mindenki kivette belőle,hogy azt mondottam: nem egyetlen egy elv ke­resztül vitele, hanem többeknek combinációja és ösz­­szehatása. Ennek ellenkezőjét abból kimagyarázni senki sem fogja. Én csak arra kérem a t. képviselő urat, méltóztatnék legalább olyant nem rám fogni, a­mit soha nem mondtam. (Élénk helyeslés.) Elnök: Szólásra még egy képviselő úr van felírva. Elmúlt azonban két óra, tehát holnap foly­tattatni fog a vitatkozás. Ülés vége 2 óra 5 perc­. Elnök: Szlávy József d. u. fél 6 órakor nyitja meg az ülést. A jegyzőkönyv hitelesíttetik. A kor­mány részéről jelen van Andrássy, Orczy, Pöckh, Hoffmann, Benedek. A múltkor függőben hagyott tétel a »Réka« ágyunaszád 152 ezer frtnyi költsége megszavaztatik, úgyszintén a közös pénzügyminisztérium költségve­tése is megszavaztatik végszerkezetben. Következik a külügyi költségve­tés tárgyalása. Fáik Miksa előadó olvasta a külügyi albi­zottságnak lapunkban már közlött erre vonatkozó je­lentését. Fáik Miksa előadó: Tisztelt országos bizott­ság ! E néhány szűk szabású mondatnak felolvasásá­val a jelentés átalános részét illetőleg előadói teen­dőimet tulajdonképen befejezettnek tekinthetném. De mint képviselő, a­kit polgártársainak bizalma legszentebb érdekeiknek lelkiismeretes gondozására kötelez, mint egyik szerény tagja azon bizottságnak, melyet a magyar országgyűlés az állam legfontosabb ügyeinek tárgyalására és elintézésére kiküldött, kö­telességemnek tartom e válságos perekben a politi­kai helyzetre vonatkozólag röviden elmondani igény­telen nézetemet. A képviselő se nem próféta, se nem diplomata. Nem áll hatalmában a jövő titkairól fellebbenteni a fátyolt és nem állhat hivatásában, e fátyol körül ta­pogatózva, minden biztos alapot nélkülöző hozzáve­­tések nyomán találgatni a jövő fejleményeit, melyek utóbb a valóságban talán egészen másképen fognak alakulni. De midőn a közelmúlt eseményein végig­pillantva és a jelent szemügyre véve, mindkettőről ítéletet képezett magának, akkor nem csak joga, ha­nem kötelessége is ez ítéletét ki is mondani, akkor reá nézve nem léteznek azon tekintetek, melyek a diplomatát nézetének, meggyőződésének leleplezett­­en nyilvánításában akadályozhatnák, és melyek még egy parlamentáris testületnek, mint ilyennek, hiva­talos nyilatkozataiban is némi korlátot szabnak a kifejezés szabadságának. Tehát mint egyes képviselő szólva és így ily tekintetek által le nem kötve, nem riadok vissza annak kimondásától, miszerint az áta­lános politikai helyzet,mely fölött ez idő szerint majd­nem kizárólag a keleti kérdés uralkodik, mióta a k. ü. bizottságoknak utóször volt alkalmuk ez ügyekkel fog­lalkozni, határozottabban roszabb lett. A kü­lszin ta­lán nem igazolja e nézetet. A magas porta souverai­­nitása, a török birodalom területi integritása még most is csorbítatlanul fennáll; a szambuli kormány még egyre folytatja a fölkelők elleni küzdelmet; a nagyúr — akárki legyen az — még mindig rendel­kezik nagyszámú jeles katonaság fölött, mely bámu­latos önmegtagadással tűrve az emberi erőt majd­nem túlhaladó nélkülözéseket, a padisahért élni-halni kész ; a harcz hol kisebb, hol nagyobb mérvben foly­ván, még mindig lokalizálva van és igy a helyzet, habár nem javult, látszólag legalább roszabbra nem fordult. De 1. országos bizottság, acut betegségeknél már a nem-javulás maga is határozottan roszabbu­­lást jelent, mert minden egyes nap, mely változatla­nul találja találja a kór jelenségeket, apasztja a be­tegnek erejét, gyöngíti az organismus ellenállási ké­pességét, egy-egy fokkal alább szállítja az orvosok A „HON* TÁRCZÁJA. A­z aranyozott kor. Amerikai regény. írták Twain Márk­­?* Warner Károly Dudley. (69. Folytatás.) Dilworthy senator természetesen nagyon meg volt hatva, de ő tele volt könyörületességgel az elté­­velyedett iránt. »Szükségünk lesz mindnyájunknak az isteni ke­gyelemre,« mondá. »Laura, mint családomhoz tartozó, példás nő volt, szeretetre méltó, jó indulatú és igaz­­szivü, tán túlságosan megszerette a vigságot, és el­hanyagolta a vallás külsőségeit, de oly nő volt, akinek elvei vannak. Tán lehettek olyan tapasztalatai, mik­ről nincs tudomásom, de nem vetemedhetett volna ily szélsőségre, ha eszméleténél lett volna.« A senator becsületére legyen mondva, hajlandó volt segédkezet nyújtani Laurának és családjának ezen rémítő megpróbáltatás alatt. Magának Laurá­nak is volt pénze, mert a washingtoni lobbi­sta nem ritkán még szerencsésebb, mint az igazat kereső fél, és nem egy kényelmet megszerezhetett magának, hogy a börtön­élet szigorát elviselhetőbbé tegye. Kieszközölhette azt is, hogy családja hozzá közel le­gyen , hogy egyik-másik tagját naponta láthassa. Anyjának gyöngéd odaadása és gyermekies búbána­­ta, s szilárd hite, hogy leánya valóban ártatlan, még a tömlöcz­őröket is megható, akik pedig az érzékeny jeleneteket ugyancsak megszokták. Hawkins asszony azonnal leányához sietett, mihelyt pénzt kapott az útra. Nem voltak szemrehá­nyásai, csupán gyöngédsége és szánalma. Nem huny­hatott szemet a szerencsétlenség borzasztó tényei előtt, de ő meg volt elégedve azzal, amit Laura első összetalálkozásakor mondott: »Anyám, nem tud­tam, hogy mit cselekszem.« A börtönhöz közel vett szállást és egész életét leányának szentelő, mintha valóban a saját gyermeke lett volna. Éjjel-nappal a börtönben maradt volna,­ha ezt megengedik neki. Agg és gyönge volt, de ez a nagy szükség, úgy lát­szott, új életet adott neki E­cker és Small ezégre. Ezek a híres vállalkozók rend­szerint többet kerestek a törvényhozás ülésszaka alatt ■ Harrysburgban, mint összes nyári munkájuk által, és ? A megindító történet ezen aggnő szolgálat- • készségéről egyszerűségéről és hitéről, szintén átment a lapokba, s tán fokozta a szánalmat, melyet a kö­zönség lassan kint e hajótörést szenvedett nő sorsa iránt érezni kezdett. Bizonyos, hogy voltak védői, kik azt lárták, hogy a rajta elkövetett bántalmat szembe kell állítani a bűnténynyel, és ezen érzelem kifejezé­sei különböző úton eljutottak hozzá. Látogatók jöt­tek hozzá és gyümölcs, virág-ajándékok érkeztek, melyek némi vidámságot hoztak a kemény és zord czellába. Laura nem akarta sem Fülöpöt, sem Harryt elfogadni, ami felett előbbi némi könnyebbülést érzett, mert tudta azt, hogy Laura megalázva állana előtte, amiért neki adott szavát megszegte, de Harry­­nak ez nem jól esett, mert ő még mindig elbűvö­­lés alatt állott és szívtelenségnek vette a vissza­utasítást. Fülöpnek azt mondá, hogy most már nem gondol többé egy ilyen nőre, de csak látni sze­retné. Fülöp, hogy Harryt egy újabb ballépéstől meg­óvja, rábeszélte őt, menne vele Philadelphiába, és ajándékozná meg becses szolgálataival az iliumi bá­nya­műveletnél. A törvény a rendes utón haladt Laura ellené­ben. Szándékos gyilkolással lett vádolva, és nyárra lett kitűzve a végtárgyalás. A főváros két legkitű­nőbb bűnügyi jogásza lett megbízva a védelemmel, és ennek szentelő az elhatározott nő napjait oly bá­torsággal, mely csak növekedett, midőn ügyvédeivel tanácskozott és a new-yorki bűnügyi eljárásba be lett avatva. Azonban nagyon le volt verve a Washington­ból vett újságok által. A congressust elnapolták, és a tennesseei bili nem került a senatus elé. Be kellett várnia az új ülésszakot. XLVIII. FEJEZET. »In our werking, nothing us availle ; For lost is all our labour and travaille, And all the cost a twenty devil way Is lost also, which we upon it lay.« — Chancer. »He moonihoawa kaaie.« —Hawaiian Proverb. A tél valahogyan nagyon rosz volt a Pennyba­­ez a tél nem hozott be semmit. Biglernek ez sehogy sem fért a fejébe. »Láthatja ön, Bolton úr,« szólt, és Fülöp jelen volt e beszélgetésnél, »így az embernek el kell pusz­tulni. Úgy látszik, mintha a politika végkép lejárta volna magát. Simon újbóli megválasztására számí­tottunk. És most, mikor meg lett, szeretném én azt az embert látni, akinek ebből csak egy mákszemnyi haszna is volna.« »Ezzel csak nem akarja azt mondani, hogy ő bejutott a házba a­nélkül, hogy a képviselőségért fize­tett volna valamit?« »Egy centet se, egy nyomorult centet se, a­mint én hallom,« ismétlő Bigler méltatlankodva. »Ezt az állam ellen elkövetett szédelgésnek nevezem én. Ho­­­gyan eshetett meg, fel nem foghatom. Még soha nem értem pénz dolgában ilyen szűk időket Harrys­burgban.« »Nem voltak-e combinatiók, vasúti engedélyek, bányászati tervek, melyek a választással kapcsolato­san vitettek keresztül?« »Amennyire tudom,nem,« szólt Bigler,kedvet­lenül fejét rázva. »Valóban nyíltan hirdették, hogy nem volt pénz a választásban. Ez már még­is csak hallatlan.« »Talán« szólt Fülöp, »úgy történhetett a do­log, mint az életbiztosító társaságoknál, mikor va­laki már teljesen befizette a maga járandóságát s a policet további befizetések nélkül is biztosította ma­gának. «__ »Ön tehát azt gondolja,« szólt Bolton úr mo­solyogva, »hogy egy bőkezű és bölcs politikus bizo­nyos idő múlva megszerezheti magának a képvise­lői állást és nem kell hagynia magát tovább kizse­­beltetni ?« »Bár’miként van« szakitá őt félbe Bigler úr. »Ördögi furfanggal van kigondolva s cserben hagy­nak számításaim. Zsebem üres lett, mikor azt hittem, hogy a dolog a markomban van. Megmondom önök­nek uraim, hogy mit kell tenni. Reformot fogok in­dítványozni. Minden fenekestül fel van forgatva, ha­­ a törvényhozás ingyen oda ad egy egyesült állami­­ senátorságot.«­s Melancholikus állapot volt ez, de Rigler úr nem volt az az ember, a­kit egy szerencsétlenség lesújt, vagy ki elveszti az emberi természetbe vetett bizo­dalmát azért, hogy egyszer a becsületesség kerül a felszínre. Ő már talpon volt ismét, vagy szeretett v­oo­l­na lenni, ha Bolton csak kilenczven napra segít ráj , míg a sekélyesből kijöhet. »Jó fogásunk van, a­miből pénzt csinálhatunk, magyarázá Bolton úrnak, ha jó szerencse vezetett rá. Megkaptuk a szerződést egész Mobil városának Dobson-féle szabadalmazott burkolatára. Nézzen ide.« Bigler úr egy kis számítást csinált. A szerző­désben kikötött ár ennyi, az anyag és munka ára ennyi, nyereség ennyi. Három hónap múlva a város tartozni fog a vállalatnak háromszáz­hetvenöt ezer dollárral — s ebből kétszáz­ezer tiszta nyereség. S az egész üzlet megér a társaságnak legalább 1 mil­liót — meglehet többet is. Ebben a számításban nem lehet hiba, itt a szerződés. Bolton úr tudhatja, meny­nyibe fog kerülni az anyag, s mennyibe a munka. Bolton úr tökéletesen jól tudta tapasztalásból, hogy mindig van valami hiba a számításban, ha azt Bigler vagy Small csinálta, s tudta, hogy azt kellene mondania ez embernek, hogy menjen a maga útján. E helyett hagyta őt beszélni. Csak ötven­ezer dollárt akarnak kölcsön venni, hogy a szerződést továbbra teljesíthessék — h­a az a pénz el lesz költve, lesznek városi bondjaik. Bolton úr azt mondta, hogy ő nem rendelkezik e pénzzel. De Bigler felelé, hogy felveheti azt a nevére. Bolton mon­dá, hogy nincs joga családját kitenni ily veszélynek. De az egész szerződést kész volt Bigler neki elzálo­gosítani, — ez csak elég biztosíték — s az egy nagy vagyonnal felér, ha nem váltaná vissza. E mellett Bigler szerencsétlen volt, nem tudta honnan szerezze meg a család életszükségleteit. Csak egyetlen egyszer legyen még alkalma, s biztos, hogy rendbe hozhatná magát kérte a pénzt.­­ Bolton úr engedett. Az ily kérésnek soha nem tudott ellentálni. Ha egy ismerőse megcsalta őt valaha, annak úgy látszott, már örökön igénye volt rá. De meg is restelte a dolgot megmondani ne­jének ez alkalommal, mert tudta, hogy ha van em­ber, a­kit családja jobban gyűlöl, mint Smallt, az Bigler. »Fülöp azt mondta nekem,« szólt Bolton asz­­szony az­nap este, »hogy az az ember, Bigler megint nálad volt ma. Remélem, hogy nem lesz többé semmi közöd ezzel az emberrel.« »Ő nagyon szerencsétlenül járt« viszonta Bol­ton kedvetlenül. »Ő mindig szerencsétlen, és neked mindig bajt , okoz. De csak nem hallgattál rá megint?« »Hát, anyácskám, az ő családja ínségben van, és én oda kölcsönöztem neki a nevemet — de elegen­dő kezességre. A legrosszabb, a­mi történhetik, hogy egy kis kellemetlenséget okoz nekünk.« Bolton asszony komoly és aggodalmas arc­ot csinált, de nem panaszkodott és nem mondott ellent, tudta, hogy mit jelent az »egy kis kellemetlenség,« de tudta, hogy ezen már nem segíthet. Ha Bolton úr a piaczra ment volna, hogy ebédet vegyen a csa­ládjának a zsebében maradt utolsó dolláron, ezt is kész lett volna oda­adni egy koldusnak, aki azt tőle elkéri. Bolton asszony csak azt kérdezte (és ez mu­tatta, hogy ő sem volt előrelátóbb a férjénél, ha szí­vében érdekkel viseltetett valami iránt:­ »De gondoskodtál-e pénzről a kőszén-bánya feltárására Fülöp számára ?« »Igen, félretettem annyit, a­mennyibe a bánya nyitása kerülhet — a­mennyit baj nélkül elveszthe­tünk, ha kőszént nem lehetne találni. Fülöp fogja a felügyeletet vinni, mint egyenlő vállalkozó társ, le­számítva a befektetett tőkét. Neki nagy bizodalma van a sikerben, s remélem, az ő érdekében, hogy nem fog csalódni.« (Folytatása követkessik.)

Next