A Hon, 1877. november (15. évfolyam, 287-315. szám)

1877-11-01 / 287. szám

287. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Csütörtök, november 1. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra......................................6 írt — kb. 6 hónapra......................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 * — * Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás^­­s a 3^r XV-dik évfolyamára. Előfizetési árak : (A »Hon* meg­jel* a naponkint kétszer.) november hóra , • • • • ® frt. november-decemberre . 4 » Az esti kiadás postai külön küldéséért feluldzetés év­­negye­denkint 1 forint. «­ Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon) kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület küldendő.A »Hon« Merk. ■ kadó-hivetala. —WK — Budapest, október 31. A válság uj stádiuma. Értesüléseink még nem terjednek any­­nyira, hogy a vámügyben határozott fogal­mat alkothassunk magunknak, a legközelebb történendő­kről, sőt az eddig történtekről sem bírunk még határozott, hiteles kormány­­nyilatkozattal , tehát azt sem vagyunk képe­sek megítélni, hogy mi okozta a Németor­szággal való szakítást, mily természetű ez ? De azt már tudjuk, hogy most, talán csak rövid időre, Németországgal aligha sikerül tarifta-szerződést kötni, és hogy a vámügy­ben, e körülményre való különös, és a ki­egyezésre való átalános tekintetből is, valami intézkedésre szükség van. E tekintetben a közvélemény ítéletére döntő befolyással fog bírni, a Németországgal folytatott alkudozás meghiúsulásának oka, a szakítás természetének ismerete és a kormány javaslata. A két előbbi tényező a múlt igazo­lására, az utóbbi a jövő biztosítására vonatko­zik. Mert ha b­á­r­m­i része van a két kormány vámpolitikájának, illetőleg az 1868. német szerződésen túlmenő védvámos vagy financziális változtatásoknak abban, hogy Németország most velünk szerződésre lépni nem akar, ak­kor e politika nem lesz igazolható soha Magyarország előtt, mert a vámemelések pénzügyi hasznait, kis mértékben, élveznék ugyan, de ez távolról sem kárpótolna : az osztrák ipar, e­z esetben valószínű monopóliu­mának emelkedésével és a szerződésen kívüli ál­lapottal járó károkért. Ha nem ez volt az alkudozás meghiúsulásának oka, hanem Né­metország azon, sokat emlegetett elhatározá­sa, hogy tarifta-szerződést, most legalább,­­ egyátalában nem köt sem velünk, sem más államokkal, akkor természetesen újabb, előre nem látott, tényezőnek kell e köz­be jönni, miért egyik kormányt sem lehet okolni. Mert, hogy az alkudozások, Németor­szág kívánságára megkezdődtek és kedvezően folytak, ez köztudomású dolog, hogy egészen váratlanul, Bismarck intésére lőnek azok félbeszakítva, ez is fényképen említtetik, sőt oly fejtegetésekkel indokolják ezt, melyek Bismarcknak , részben a porosz kabinet­ala­kítással, parlamenti viszonyokkal és részben­­ Francziaországgal szemben folytatott, megle­het, hogy csak ephemer indokokból eredő politikájának­­ eszközeképen tüntetik föl a szakítást. Ez esetben az, most legalább, aligha lesz kikerülhető, de egyszersmind oly okok­ból származik, melyek a mi vámpolitikánkon kívül esnek, és így a Németországgal való viszonyokra maradandó hatással egyátalában nem bírnak. Kiforrja magát a porosz kabinet­válság, rövid időn tisztázódik a helyzet a par­lamenttel, egy fél év alatt rendbe kell hozni Francziaországgal is a német vámügyet és így nincs elvágva a kilátás arra, hogy ne­künk is, rövid időn sikerülni fog érde­keinknek megfelelő tariffaszerződést kötni N­émetorszá­ggal. De hát addig mi lesz? Azt mondják, hogy beterjesztik az autonóm tariffát! Miczél­­ból és melyiket? Az autonóm tariffa, szo­ros értele­m­ben, kizárja a t­a­r­i­f­fa­­szerződéseket, mert etymologice is, csak ez az értelme. Mi küzdöttünk ez ellen és küzdünk folytonosan, mert lehe­tetlennek tartjuk, hogy a magyar parlament és kormány az ország érdekeivel megegyező­nek tartja azt, hogy forgalmunk feltétlenül és minden irányban szerződésen kívüli álla­potba hozassék. De ily értelemben, azaz: tulajdonképent autonóm tarista — úgy tudjuk — eleitől fogva nem volt tervezve, mert még az 1876. májusban megállapított és ál­lítólag minimális alapokra fektetett tariffa is — nemcsak kereskedelmi, de tariffaszerződése­­ket is helyezett kilátásba, a minthogy meg is kezdődtek az alkudozások Németországgal, sőt felszólítva jön erre Olaszország is. És úgy halljuk, hogy épen a német alkudozások következtében is, oly lényeges változásokat szenvedett a májusi tarifta, hogy azt ere­de­ti alakjában már alig lehetne előterjesz­teni, legalább nagy hiba lenne a magyar kor­mány részéről, a kivívott concessiókat elejteni, csak azért, mert azokat egy német nemzetközi szerződésbe tenni most nem sike­rült. Különben is: a többi államok még alku­dozásra várnak, tehát már ez a tény is ki­zárja­­ úgy a májusi tarifta, mint annak bár­mely autonóm alakban való érvényesítését. De hát akkor: mi lesz előterjesztve? És mi lesz a külföldi államokkal szemben? Mi legelső dolognak tartjuk, az utóbbi kérdés­ben foglalt feladatot. Németországgal még lehet és kell kísérletet tenni és a minimum, mit tőle várhatunk, de érdekeink végett kö­vetelhetünk is,­­a legtöbb kedvezményben­ részesülő nemzetek clausulásával ellátott és viszont neki is biztosított szerződés és nyers terményeink mostani kiviteli módozatainak külön biztosítása; vagy talán még most sem lehetetlen az 1868-iki német szerződés egy­szerű prolongatiója; mert akármit mondanak az osztrák védvámosok, ha követeléseik miatt lesz lehetetlenné a tarifta-szerződés, akkor koc­káztatják a kiegyezést és ha bár­mily »kedvezményesek«legyünk is,ez garan­­t­­­á­t nem ad a nyers terményeink vámeme­lése ellen. Továbbá: ott vannak a többi kül­földi államok, ezekkel is kell szerződni. Ha — Az országgyűlési szabadelvű párt folyó év november hó 2-án d. u. 6 órakor ér­tekezletet tart.­­ A pénzügyminiszter budgetbe­­széde iránt, nemcsak a hazai és külföldi sajtó viseltetett nagyon is könnyen megfogható érdekelt­séggel, hanem kitűnő pénzemberek is. Ugyanis a párisi és londoni Rothschild-házak részére itteni képviselők részéről több példányban küldetett meg az exposé német fordítása, még­pedig ezen házak megkeresése folytán.­­ A törvényhatósági költségve­tések megállapítása körül a belügyminiszté­rium igen nagy szigort fejtett ki a takarékosság ér­dekében. Ennek tulajdonítandó, hogy a múlt év foly­tán végbement tetemes változások és az ezekkel együtt járó rendkívüli költségek daczára az idei költségre és nemcsak hogy nem emelkedett, hanem a megyei mérnökök költségeinek megfelelő összeg a közlekedési tárc­a rovatába való áthelyezése által a megfelelő megtakarítás teljes egészében elévethetett.­­ Az ipari szakoktatás orsz.­ ren­dezésére vonatkozó javaslatot a vallás- és közok­tatásügyi miniszter legközelebb fogja az országgyű­lés elé terjeszteni. E javaslatban a nyáron működött szakbizottságnak általunk is ismertetett véleménye szerint az iparosok oktatása két fokon eszközlendő. Az iparoktatás alsó fokán minden oly városban, hol iparosok laknak, az illető városok anyagi erején , de szükség esetén államsegéllyel állíttatnának fel az iparos tanulók számára iskolák, úgynevezett mester­inas iskolák. Az ipartanítás második fokán pedig egyelőre Budapesten állíttatnék fel egy középfokú ipariskola, melyben az építészek, gépészek és vegy­­műiparral foglalkozók közül oly egyének oktatására nyúttatnék alkalom, kik az ipar megnevezett irányai­ban munkavezetőkké s átalában önállóan és öntuda­tosan munkálkodó iparosokká képeztetnének ki. A közoktatásügyi miniszter e czélra — mint tudjuk — 50.000 frtot fel is vett a jövő évi költségvetésbe, azon­ban a minisztertanács törölte ez összeget. Reméljük, hogy e töröltetés nem jelenti az egész ügy elodázását.­­ A német kereskedelmi tárgya­lásokra vonatkozólag írják Berlinből a »P. L.«­­nak, hogy a német kormánykörökben azt a reményt táplálják, miszerint a kérdés kedvez­ő­­megoldása csak elnapolva, de nem kizárva van. A meghiúsulás okai között említi a­­ levelező azon követelést is osztrák-magyar részről, hogy a vámok a határoknál ezentúl aranyban szedessenek,­­ anélkül, hogy a monarchiában az aranyérték, mint ilyen behozatott volna. Már ezen feltétel is alkalmas volt arra, hogy a viszonyt Németországra nézve kedvezőtlenebbé tegye, mint volt 1868-ban. Ehez járult, hogy a tarifta tételek egész­ sorozata fölött nem tudtak megegyezni az ér­deklett­ felek. Ilyen tételeket említtetnek mérvadó helyen a következők: bor, gyapotáruk, gyapjufonal, finom gyapotfonal, vászonáruk, gyapjúáruk, selyem- és fél selyemáruk, papír, bőr, bőráruk, ruha és fény­­űzési czikkek, üveg és agyagáruk, végül a vas és vas­áruk. A csinozási eljárás iránt, mely eleinte oly nagy nehézségeket keltett, egyesség jött létre, a­mennyiben a német delegáltak beleegyeztek abba, hogy az osz­trák határon szigorúbb ellenőrzés gyakoroltassék, mig a Bécsben nyilvánított azon óhajtást, hogy a vászon vámmentes bevitele csinozási czélokra korlá­­toltassék német részről nem fogadhatták el.­­ A m. állam jószágokról a pénzügy­­­miniszteri költségvetés indokolása azt mondja, hogy az 1878-iki előirányzat már normal budgetnek te­kinthető. 1877-ben a kiadás 1.398,868 frttal volt előirányozva, ebből a közadók 805,513 frtot, a kegy­úri terhek 203,287 frtot, a befektetések 149,469 frtot, üzleti épületek fentartása 78,000 frtot tesz, a tulaj­donképeni kezelési költség tehát 162,599 frt. A ki­adások 1873-ban 2,5 millió frtot tettek, s igy a meg­takarítás már elment a végső határig. Az 1878. évi előirányzat az 1877-ikit 90 ezer írttal meghaladja, mely indokolását találja az adó felemelésben. A bevétel 1878-ra 4.866,678 írttal irányoztatik elő 23,112 írttal többre a tavalyinál. A tiszta jövedelem az államjószágokból tehát 3.387,181 frtot tenne. Az 1866. év végével átvett a kormány az állam jószágok­kal 9.491,168 frt hátralékot, az igazgatóságoktól be­­kivánt 1876. évi kimutatások szerint ezen év végén a hátralékok 8.065,356 forintot tettek, ebből az 1867. év előtti korszakból a hátralékok már csak 1.957,604 forintot tesznek. A pénzügyminiszter a hátralékok természetét megvizsgálva , meggyőző­dött arról, hogy fizetésmulasztás esetén a kere­setek a rendes időben beadattak, s a biztosí­tási végrehajtások a perek eldöntése előtt vég­rehajtottak. A behajtás késedelmessége részben a perrendtartás hiányaiból származik, másrészt a dolog természetéből is következik. A költségvetési indokolás kimondja, hogy a gazdászatra több egy­mást követő súlyos év kedvezőtlen viszonyai nehe­zültek, és sehol oly mértékben mint az ország azon részében, a­hol az államjószágok nagy tömege fek­szik. Az államjószágok bérlőire bekövetkezett válsá­gok folytán nemcsak a vállalkozási kedv apadt meg, de az e vidékeken beállott vagyonfogyatkozások kö­vetkeztében megfogyott a bérlőképesek száma is, s az újabb bérbeadásoknál inkább csökkenés, mint emelkedés mutatkozik. Ezenkívül a regalok, malmok s vámok, hidak bérleteinél,ott a­hol vasutak építtet­tek, jövedelmek a forgalom elvonása folytán szállottak jelentékenyen alá. Tekintetbe veendő még,hogy nem­csak nagyobb területet képező földbirtokok adattak el, de kivált a sok fentartási költséggel járó malmok, korcsmák, regalok árusittattak el, miknek azelőtt számba vett jövedelme ma már a kölségvetésben nem szerepel. Az 1876-iki évben Magyarországon és az er­délyi részekben bérbe volt adva, a házikezelés alatt levő gödöllői uradalmon, az átalányt fizető nagyki­­kindai uradalmon és a telepitvényes földeken kivül. Összesen: 357,287 2.563,428 frt Esik tehát átlagban egy holdra 7 frt 17 kr. — Tényleg befizettetett tavaly 2.262,557 frt bérilleték, ebből a múlt évi hátralékokra számíttatott el 824,706 frt, a folyó illetékekre 1.437,851 frt, mely összeg a bér­földek után eső illetőségnek csak 87 százalé­kát teszi.­­ A porta és Görögország közti conflictus a »Tagespr.« egy konstantinápolyi levele szerint végleg ki van egyenlítve. Okt. 12-én ugyanis megjelent az athenaei török követ, Photiades bej Trikupis görög külügyminiszternél, s egy igen ba­rátságos hangon tartott jegyzéket nyújtott ennek át, mely előadó, hogy a portának egyltalában nem szándéka Görögországgal összeveszni, s az Anglia utján átnyújtott fenyegető hangú jegyzék azért kéz­­besittetett ily közvetítéssel, hogy annak hivatalos jel­lege elvétessék, s a közvetlen pressionak látszata is el legyen kerülve. Trikup is kapott a kibékülésen s a kölcsönös kiengesztelődés gyakorlati következményei ott mindjárt megbeszéltettek. A porta Görögország­nak két régi panaszán hajlandónak nyilatkozott se­gíteni ; nevezetesen megengedte a hajózást az artai öbölben, s megígérte, hogy a cserkeszeknek a görög határra való telepítését megszünteti. A görög kor­mány viszont eltávolítja állomásáról az izgatásba már nagyon elmerült caneai görög konzult, s jövőre mindenféle görög nemzeti izgatásnak véget vet. Azonkívül a görög csapatparancsnokokhoz rendelet küldetett, hogy a nem szorosan békeállományhoz tartozó legénységet küldjenek haza. Görögország e szerint tényleg megkezdte volna a lefegyverkezést.­­ A kassa-oderbergi vasúttársulattal újabban kötött szerződés beézifekelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását a kormány sürgettetni akarja, olyformán, hogy az a jövő év elején azonnal tárgyalható legyen.­­ E szerint e javaslat a pénz­ügyi bizottság által a költségvetés után azonnal tár­gyalás alá vétetik. hold bérösszeg Beszterszebányai jószágig. 18,084 49,666 frt Ungvári uradalom 22,774 30,521 ̇ Nagybányai kerület 2,896 11,148 » Mármarosszigeti jószágig. 2,626 13,084 » Kolozsvári » 8,324 26,431 » Aradi » 74,636 754,340 » Temesvári » 93,897 523,834 » Zombori » 102,122 908,240 » Óbuda-gödöllői »1­30,927 246,160 » A „HON“ TÁRCZÁJA. Az ipamúzeumból. A magyar képzőművészet sugárúti házát és műcsarnokát e hó 8-án fogják ünnepélyesen meg­nyitni, valószínűleg ő felsége a király és a magyar művészeti tárlat védnöke, Rudolf trónörökös jelenlé­tében s ez alkalommal is, talán azon kívül is lesz még módunkban megemlékezni úgy képzőművészetünk ez új hajlékáról, mint az abban kiállított művészeti ter­mékekről. Ezúttal a páratlanul díszes épületnek csu­pán »alsóbb régióiban« kívánunk egy kis körülte­kintést tenni. Ott van az iparmúzeum. Mint tudjuk, az iparmúzeum a képzőművésze­tek épületének földszinti és félemeleti helyiségeit fog­lalja el s az emeleten vannak a műcsarnok termei, az irodák és a festőszobák. Az iparmúzeum e helyiség használatáért az orsz. képzőművészeti társaságnak eddig csupán a festvények eladásából, a tagsági di­jakból, a belépti jegyekből és a sorsjáték bevételeiből álló jövedelmét 6000 frttal szaporítja s nem jelenték­telen része lesz benne, ha a társulat az építés költsé­geinek még hátralevő részletét letörlesztheti. Ez évi bérért az iparmúzeumnak van a féleme­leten öt kiállítási terme és egy rajzterme, a földszin­­ten pedig, a kiállítási czélra szintén használható nagy csarnokot is ide értve, három helyisége. Midőn az iparmúzeumot fölállították, a terve­zőket az a czél vezette, hogy a műipartárgyakból egy oly gyűjteményt létesítsenek, mely nem annyira ku­riózumok, vagy történeti ritkaságok halmaza legyen, mint inkább oly kiállítás, mely a műipar egyes ágait a magok fejlődésében állítsa szem elé s a felderíthető első kezdettől egész az elért tökély legmagasabb fo­káig, a közbeeső fejlődési stádiumokat is feltüntetve, oly példányokban mutassa be, melyek egyúttal amaz iparág egész történetét és fokonkénti fejlődési proces­­susát teszik szemmel láthatóvá. Már Kossuth Lajos is, midőn megveté egy iparmúzeum alapját a 40-es években, ez elvet fogadta el az osztályozásnál, csakhogy ő még tovább ment s jobban számbavéve a mindennapi élet igényeit, az egyes iparág fejlődésének bemutatásánál bemutatta egyúttal azt az átmenetet, melyet valamely iparczikk­nek meg kelle tennie, míg nyers­anyagból vagy fél­­készítményből kész iparczikké lehetett. Itt az ember nem a századok mértékével számított fejlődés óriási lépéseit, hanem a mai készítési módot, magát a mes­terséget és annak egyes fogásait is megtanulhatta. Természetes, hogy az a szemléleti oktatás csak az elterjedtebb iparczikkekre nézve volt valósítható, a­midőn az iparczikk mellett fel voltak tüntetve ama műszerek és eszközök is, melyekkel az elkészítés történik. A műiparcsarnokban a módszer ily részletekig ható alkalmazása természetesen gyakorlatilag nem létesíthető, már csak a nagy anyaghalmaz miatt sem, mely a helyiségeket már most is csaknem egé­szen elfoglalja. Mindazonáltal nagy hasznát fogják vehetni iparosaink közül azok, kik komolyan tanulni s magukat szakmájukban tökéletesbiteni törekszenek. A rajzterem egyenesen azon czélból lesz berendezve, hogy ott mintákat másolhassanak a meglevőkből s azokon ízlésüket nemesbithessék, finomíthassák. Pulszky Károlyban, a muzeum igazgatójában mind­arra nézve, a mi a műtárgyak korát, művészi becsét, kulturhistóriai jelentőségét, származását, fejlését illeti, igazán elismerésre méltó szakerőt nyert a mú­zeum ; most még egy oly őrre lenne szükség, ki a tu­dakozódó feleknek az egyes tárgyak készítésmódjára nézve is szakavatott utasítással tud szolgálni, s ak­kor a megnyitandó iparmúzeum műiparosainknak valóságos felsőbb iskolájává lehet. Az iparmúzeum, vagyis hivatalos néven »a magyar nemzeti múzeum műipari osztálya« kiállí­tott tárgyairól e napokban fog megjelenni a teljes lajstrom, talán már a képzőművészeti csarnok ünne­pélyes megnyitása napján. A tárgyak már osztályoz­va vannak s csak még egy részök látandó el számok­kal, így tehát már most is áttekintést nyerhet a láto­gató s meggyőződhetik, mennyire helyén volt e kiál­lítást a nemzeti múzeumból kiválasztani, melynek többi tárgyai közé kevéssé illettek az itt kiállítottak s nagyobbára el is kerülték a figyelmet, mig itt együvé sorozva hazánk egyik gyűjteményes kincsét s művelődésünknek a műipar terén fontos tényezőjét képezhetik. A tárgyak, mint már érintők, a műipari ágak szerint vannak osztályozva. Az első teremben talál­juk a fémtárgyakat. Ezek között a kelet, ki­vált Sziám, Khina, Japán stb. a Xantus János által hozott s a nemzeti múzeumból már ismert tárgyakon­­ kívül is meglehetősen van képviselve. Különösen­­ négy remek czizelirozott keletindiai edény, köztük egy nagy tál, Sidney Colvin ajándéka vonja magára a figyelmet. Az egyptomi gyűjteményben kivált egy apis bika tűnik föl nemes idomai és szép kidolgozása által, — a spanyol gyűjteményben egy igen szép kard Alvareztől, továbbá török kardmarkolatok, kelyhek, tálak és egyéb edények. — Egy másik cso­portban a szobrászat körébe tartozó fémneműeket találjuk, melyek nem annyira önálló művészi beesők által érdemelnek figyelmet, mint inkább ornamen­tikai jelentőségök által. A figurinok gyűjteménye kezdetnek elég gazdag. Az ékszerek gyűjteményében képviselve lát­juk a klassikai ókort, a bronzkori utánzatokat, a re­­naissancet s az ötvösművészet minden korszakát. Kiválóan szép és értékes a filigránok és zománczoza­­tok néhány darabja. A következő termekben az a­g­y­a­g- és p­o­r­­czellán-ipart találjuk feltárva. Ezek közt az első rang természetesen Chináé, melynek gyűjteménye már önmagában is kincs. Az apró csecsebecséktől, az u. n. »Nippsachen«-ektől és figuráktól kezdve képvi­selve van itt jóformán minden faja az e nemben ké­szített tárgyaknak s hogy curiosumot is említsünk, van itt egy kis Jézust tartó Madonna, melyet a ke­­resztyén­ czivilizáczió hívei számára gyártanak a jó — chinaiak. Sévres, Bécs, Herend s Európa más kitűnő porczellángyáraiból szinte találhatók itt figye­lemre méltó tárgyak, eredetiek és utánzatok. A falakat e termekben hímzetek, nyeregtaka­rók, szőnyeg, chinai papír és selyemfestések borítják s a faszekrényekben is találunk színpadi alakokat és többi közt a nőt különféle házi foglalatosságai kö­zött feltüntető chinai képeket. Majd a fa-, elefántcsont- és kőfarag­ván­y­o­k következnek, köztük két eredeti antik stucca Pompejiből. Ugyane teremben vannak kiál­lítva a bábsütő minták, (Szalay-féle gyűjtemény) mind magyarhoni leletek. E gyűjtemény páratlan a maga nemében s érdekesen tünteti fel az olasz s­kót befolyást maiparunk ez ágára. A legrégibb bábsütő minta évszámos s 1521-ből való. Magából a XVI. századból mintegy harmincz darab van itt együtt, mind a lehető legjobb korban. A falakon itt a ma­gyar házi ipar tárgyai vannak elhelyezve, leginkább szövetek, melyek közül a legrégibb szinte évszámot visel (1665), valamint a készítő nevét (Anna Stra­­nyovszky.) A negyedik teremben találjuk az antik és mo­dern üveggyűjteményt, római és görög da­rabokat, melyek közül az előbbiek többnyire magyar leletek. A modern tárgyak között feltűnik egy fehér szálakkal átfont gyönyörű nagy velenczei tányér, az opál üveg, az onyx-üveg s a jégüveg, mely utóbbinak készités módja az, hogy az üvegtárgyra, mikor még izzó s félig folyékony állapotban van, üvegtörmeléket hintenek, mely távolról a csalódásig híven utánozza a jegeczdarabokat. Érdekes a velenczei autumin-üveg is, mely az edényt fémes csillámban tündökölteti,­­ , mely fényét az üvegbe hintett oxydált rézsegeczektől­­ nyeri. Ugyanitt láthatni az üvegfestés különböző kor­szakait is s a keleti üvegek különféle nemét, úgy szintén a régi cseh, a német csiszolt és zománczolt üveget és az angol üveget, mely tisztább fénye, na­gyobb ragyogása és súlya által különbözik a többi­től. (Ólom üveg.) A műtárgy nevét kiválóan megér­demli Lobmeyernek egy Hansen rajza után készült üvegasztaldísze, mely a bécsi kiállításon is figyelmet ébresztett. Az üvegtárgyak egy része egy nagy kék üveglapon van elhelyezve, mely József főherczeg ajándéka. Majd a bőripar osztályába lépünk s látjuk a különféle bőrfaragványokat, kötéseket, mozaikokat. Különféle szekrények, teakfából, gyöngyház, szalma, malachit és kőberakatokkal, a többi közt egy szép kokinkhinai szekrény, továbbá a különféle lakkok, mind keletről, többnyire Persiából, Japánból, Pan­­driából, Lahore környékéről stb. Itt e teremben van a díszszekrény, válo­gatott, ritka tárgyakkal. A többi közt itt látunk egy mythologiai alakokat domborműben felmutató velen­czei nagy opálüveg poharat, melynek ára 1500 frt. Itt van továbbá a Kunke­-féle híres rubinüveg poha­rakból egy példány 1690-ből, mely aranyvörös szín­ben ragyog. Érdekes egy elefántcsontból faragott florentini tűtartó, továbbá két japáni elefántcsont faragvány, melynél nem tudjuk, a felfogás humorát, vagy a kivitel gondosságát csodáljuk-e inkább; egy pecsétnyomó, tengeri állatokat mutató faragványnyal s több áttört müvü csontfaragvány, tál, legyező, stb. melyek mindegyike egy-egy műkincsdarabnak mondható. Ez utolsó teremből, melynek fala csaj­tárokkal­­nyereg és lószerszámokkal s hasonlókkal van beak­­gatva, lépcső vezet a földszinti helyiségekbe. Itt először is a cyprusi edény gyűjtemény tűnik szemünkbe, mely még a görög klassikus kor előtti időből, a Kr. e. 7—8-ik századból való, Gróf Zichy Ferencz ajándéka. Ehhez a görög klassikus kor edé­nyei sorakoznak, érdekes vázák, urnák stb. majd a keleti agyagipar termékei, aztán olasz eredeti majoli­kák, s a nürnbergi hires »Apostelkrug« okból kilencz darab, melyek közül a nagyobbakat 1500—2000 fo­rinttal is fizetik. Az u. n. II. Henrik-féle cseréptár­gyakból is látunk mutatványt, melyekből az egész vi­lágon csak 60 darab ismeretes. Legtöbbet bir közü­lök Rothschild. Ara egyiknek sincs 1000 frt alatt. Érdekesek a hollandi »delfti«-k is s több porczellán utánzatu majolika, egy­­ tégla a hires nankingi por­­czellántoronyból stb. E csoport igen érdekes nemzetközi képét tárja fel ez igazágnak. Egy másik csoportban a szalmafonatok gyűjte­ményét találjuk, leginkább egyptomi, chinai és japáni tárgyakét. De itt érdekesnek találjuk fölemlíteni, mint a hazai szalmafonás előhaladásának örvendetes jelét, hogy Erdélyből a székelyföldről oly szalmafo­natokat mutattak be, melyeket nagyban vásárolnak külföldre, hol aztán drága pénzen veszik meg a ja­páni szalmafonatok gyanánt. Egy szekrényben két bámulatos munkájú var­rott csipke vonja magára a figyelmet, egyik spanyol mű a XVI., a másik velenczei a XVII. századból. Külön helyen van kiállítva Szerbia ipara. Az egész gyűjtemény Kállay Béni ajándéka. Egy csar­nok még rendezetlen , többnyire házi ipari tárgyakat tartalmaz. Ezeken kívül külön helyek lesznek fentartva az ideiglenes kiállításra szánt tárgyaknak, melyek kö­zött most egyelőre az Egger testvérek gyönyörű por­­czellánjait említhetjük meg. Íme e nagyon hiányos és futólagosan jegyzett tárgysorozatból is meggyőződhetik az olvasó, hogy országos gyűjteményeink a nemz. múzeum műipar­­osztályának fölállításával mily érdekes s gyakorlati jelentőségben mennyire becses csoportozattal gazda­godtak, már most autonóm tariffát, avagy csak mi­nimális átalános tariffát iktatunk törvény­be, amaz merő lehetetlenség lesz és fölöslegessé fogja tenni a Németországgal való szerződést is. Azt hiszszük tehát, hogy ha szó lehet a tariffának időközben, a parlamentek elé ter­jesztéséről, ez a tariffa csak maximális tariffa és a nemzetközi szerződések kötésének hatá­rozott czélja mellett, lehet.Ekkor is inkább tájékozásra, mint idő előtti gyors határo­zásra ! Az orsovai szolgabiró és­­ a »Frein­­nenblatt.« Hogyan kerül össze e kettő? E sajátsá­gos találkozásnak rövid históriája az, hogy az orsovai szolgabiró lefoglaltatta ama vasúti síneket, melyek Ausztriából a muszkáknak küldettek, hogy a Duna jobb partján egész Tirnováig tervezett vasútnál, tehát Bulgáriá­ban, török területen használtassanak. Ezen tettéért részesül az orsovai szolgabiró azon nem utolsó szerencsében, hogy megénekli őt a lap élén a muszka uszályhordó »Fremden­blatt,« melynek természetesen sehogy sem fér a fejébe, hogy Magyarország, mint semleges állam, miért nem áll muszka szolgálatba, mint a »Fremdenblatt« — kivánja, miért nem nyújt segédkezet a háború könnyebb folytatására, hadcsapatoknak a harcrtérre gyorsabban szállítására, esetleg a majdani visszavonulás kényelmesebb és veszélytele­nebb eszközlésére azon Muszkaországnak, melynél erőszakosabban, brutálisabban és nyomorultabb módon soha egy állam sem tiporta sárba a nemzetközi jogot. És a nevezett bécsi lap elég impertinens és vakmerő épen a nemzetközi jog nevében rátámadni az orsovai »Stuhlrichter«-re, meg »Herr v. Tiszá«-ra! Azt mondja a »Fratt«, hogy a vasúti sin nem hadi­sugárú s igy sem a magyar kormánynak, sem az illető szolgabirónak nem áll hatalmában azokat lefoglaltatni, mert nem állhat hatalmukban megváltoztatni a nemzet­közi jog (!) szabályait. Már hiszen a­kit a russománia úgy el nem vakított, mint a legofficiosusabb osztrák lap hirében álló »Fratt«-féle embereket, az igen jól tudja, hogy a hadviselésnél minő fon­tos szerepet játszanak a vasutak s azok a sí­nek bizonyára nem foglaltattak volna le, ha azokat Oroszország pl. a szibériai lapályon akarta volna használni és nem az érdekeink

Next