A Hon, 1878. január (16. évfolyam, 1-29. szám)
1878-01-01 / 1. szám
1. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1878. Kedd, január 1. Kiadó-hivatal: Larátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...................................... 6 frt — kr. 6 hónapra.....................................12* — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 11 — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjátólszámíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK ■zintugy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. ****NnEamrn!aaim8tmKmaaBaKazBeaaasmmmmmmmmmmm Előfizetési felhívás o ik ISO IT XVI dik évfolyamára. A »Hon« megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Jan.—decz. végéig ......................24 frt. Jan.—jun. végéig............................12 » Jan.—márczius végéig .... 6 » Január hónapra ....................... 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. FEJ“' Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok tere Athenaeum - épület) küldendő.A »Hon« szer. a kiadóhivatala. Budapest, deczember 31 Jövőnk biztosítékai. Kevés reménynyel, több hittel fogunk az uj évhez, mely bizonyára szaporítani fogja megpróbáltatásunk éveit ; de nem szabad, hogy megtörje e nemzet honszerelmét és feladatában, hivatásában, önmagában való hitét, bizalmát. Sok, nagyon sok ok van az aggodalomra, de egy komoly ok sincs a kétségbeesésre. Mert, fáradságosan bár és nagy önmegtagadással, képesek voltunk és vagyunk, nemcsak anyagi kötelezettségeinknek, de szellemi, nemzeti feladatainknak is, legalább anynyira eleget tenni, amennyi a megpróbáltatások hét szűk éve alatt sem engedi fejlődésünket megakadni vagy nemzetiségünk, forgalmunk, iskoláink, intézeteink elkerülhetlen követelményeit kielégítetlenül hagyni. És ha a nagy nemzetközi küzdelem , anyagi, politikai harczában nem is vívtuk ki mindazt, mire vágyunk, sőt szükségünk volt, mégsem mondható az, hogy aránylag, a veszedelmes helyzet renden nehézségeit méltányosan tekintetbe véve, bármely irányban, ne rendelkeznénk több eszközzel és biztosítékkal : a létre, fejlődésre, haladásra nézve, mint ezelőtt. Csak a közvetlen veszedelmek nagysága vet oly sötét árnyat reánk ; csak az anyagi átalános bajokkal való fárasztó küzdelem tünteti föl úgy helyzetünket, mintha hanyatlanánk, sőt mintha végveszedelem felé sodortatnánk. Nemcsak hazánk,de az egész monarchia sorsa fölött, a történelem tanúsága szerint, a lét és nem lét politikai kérdése, ép úgy mint az anyagi bajok mindazon problémái, melyekkel most küzdünk, gyakran, hogy ne mondjuk mindig, egy vagy más alakban, folytonosan oly élesen, oly vészteljesen voltak fölállítva, mint most. Tekintsünk végig csak e századon : váljon az 1810—15-ki válság, az azután következő reactionárius, terméketlen, álmos béke, a 48 ki forradalom, az 1854-ki, 1859-ki és 1866-diki események találták-e kedvezőbb helyzetben , több tekintélylyel, katonai erővel és nemzetközi hitellel ; sőt, merjük kérdeni, forgalmi, hitel- és más anyagi forrásokkal ellátva e monarchiát, mint amennyivel mostbir; most, mikor azok, bár sok téren beteges állapota dactára, fejlődtek és még a nemzetek alkotmányos ereje is rendelkezésére áll? És kérdjük, hogy — elfogadva az események eredményeit is, várjon, az anyagi és politikai bajok, a nagy nemzetközi veszélyek daczára is, melyekkel most oly nagy erőfeszítéssel küzdünk, van-e, ki az említett korszakokban való tényleges állapotainkkal felcserélni kívánná hazánk mostani sorsát? Talán nemzetiségünk, irodalmunk, állami létünk több eszközzel és biztosítékkal rendelkezett ez évek bármelyikében,mint most? Akkor mikor a monarchia absolut politikai és terméketlen adózási terhe reánk nehezedett, mikor alkotmányos garantiáink vagy nem voltak vagy nem érvényesültek; mikor magyar államférfi és országgyűlés csak panaszolni tudott; de határozni, sőt dönteni nem; mikor kulturális intézeteink és intézményeink a legkezdetlegesebb állapotban voltak ; mikor forgalmat alig ismertünk , bizonyára kevesebb nehézséggel, de kevesebb erővel is küzdünk , és ezeket az állapotokat ki kívánná viszsza, csak azért, mert akkor érzelmi és ellenzéki politikát hirdetni, de nem folytatni lehet, mert 20—25 százalékkal kevesebb adó mellett, az ötvenes évek közül egypár és a hatvanas évek vége jó terméseket nyújtott? — Hisz az anyagi előnyökre ép úgy, sőt sokkal biztosabban meg vannak tényezőink, mint az előtt; azzal a különbséggel, hogy több és jobban mivelt föld, nagyobb forgalom fölött rendelkezünk: borászatunk, erdészetünk, bányászatunk fejlett; iparunk, némely ágak válsága daczára, tökéletesebb, nagyobb; kereskedelmünk kifejlettebb, mint ezelőtt bármikor. A nagy adó, rossz hitel, gyenge kiegyezés és muszka háború: okozzák az aggodalmakat, de egyik sem ad okot a csüggedésre, annál kevésbé a kétségbeesésre. A nagy adó helyett aránylag is többet fizet vissza az állam a polgárnak, mint az előtt bármikor eddig nem láttuk az adó nyomát, csak fizettük; most látjuk: vasutaink, hajózásunk, administratiónk,intézeteink, igazságügyünk, hiányos, de folytonos fejlődésében ; és terhessé az adót nem összege, hanem anyagi bajaink teszik ; ezek múlásával, (és erre is dolgozhatunk) javul teherviselési képességünk is. Hitelünk rosszasága dacára is nagyobb, mint ezelőtt és javítására több intézkedés történt. Az uzsorát az angol bank 2 százaléka sem volt képes még London ezer zálogházából sem kiűzni, hol átlag 20 százalékkal dolgoznak; ne vegyük ennek nálunk való létezését halálos bajnak. És ha létre jő a hiányos kiegyezés,kevés, de több eszközt és szoliditást ad rendelkezésünkre, mint amennyi fölött eddig bármikor redelkezünk, és izzadságunk verejtékéből többet ment meg, más téren több működésre ösztönöz, hogysem e miatt bátorságunkat veszítsük, sőt ellenkezőleg, arra ösztönöz, kényszerít, hogy önmagunkban keressük az eszkö z „HON“ TÁRCZÁJA. Egy hirhedett kalandor a XVII-ik századból. Regényes korrajz XXII részben. Irta Jókai Mór. I. Rész: Ostrom alatt. I. Fejezet és bevezetés : »A tűzkorsó.« Regényes történethalmazunknak hőse egy »constabler.« Nem annak a hasznos osztálynak a tagja, mely napjainkban azon feladat teljesítésére született, hogy a budapesti lánczhíd két végénél a szekereket figyelmeztesse, hogy »jobbra kerülj, balra térj !« hanem inkább egy olyan testületnek a vezetője, melynek egyenesen az a feladata, hogy kárt tegyen s minél több pusztítást tesz, annál nagyobb a jutalma, dicsérete : vulgo tüzértiszt. A krónika csak keresztnevét jegyezte föl : »Hugo.« Bizonyosan kímélni akarta az atyafiságát. Hugo az ehrenbreitsteini legszélső montalambert-torony ütegeinek volt a parancsnoka az 1688-as hadjáratban, mikor a francziák Coblenczet ostromolták. Coblenz és Ehrenbreitstein a Rhénus két partján úgy feküsznek egymással szemközt, mint Pest és Buda. A Gellérthegy épen úgy néz le ránk, mint az ehrenbreitsteini fellegvár Coblenzre. Ez a város is köröskörül meg van erősítve s megszokta már, hogy hol franczia, hol porosz, hol osztrák, hol svéd vegye ostrom alá. Ezúttal a francziák levették kegyetlenül s nagyon sok kárt tettek az »óvárosban.« Különösen följegyzésre méltó volt az, hogy gyújtó golyóik a városparancsnok és a fejedelem lakásait mindenütt föltalálták. Akárhogyan változtatták meg azok a tanyájukat, a franczia megtudta, s ámbár kívülről nem láthatott bele a városba, mégis odatalált a golyóival. Ebben valami boszorkányságnak kell lenni. Hugo montalambert-tornya a legveszélyesebb pontját képezte az ehrenbreitsteini vár azon oldalának, ahonnan az megtámadható volt. De annál nagyobb dicsőség volt annak megvédelmezése. A montalambert-torony ugyanis nem valami olyan nyurga épület, amit »falunyelő«-nek szoktak nevezni, hanem egy mindenféle zegzug sánczokból, falakból összebonyolított mértani ábra, melynek egyik oldala a másikat védelmezi, s annak minden oldalából ágyúk néznek egymással farkasszemet, mig a tetején furfangos barbattak messzehordó lövegek terhét viselik. S a hajdonkori ágyúval bánás nem volt olyan együgyü tréfa, mint a mostani Krupp és Actatius lövegekkel való mesterkedés. Már az maga egy tudomány volt, hogyan kelljen egy fehéren izzóvá tüzesitett ágyúgolyót a kemenczéből kivenni, azt a hosszú csatakigyónak a gyomrába betömni, s ha az ágyú elsütése után a golyó beleragadt az ágyú torkába, — nem jött ki, — mindenféle dugóhúzókkal, pelikánsokkal, csiptetőkkel onnan megint kikaparni; minden lövés után egy furfangos eszközzel, mely hasonlít a merkur palctához, az ágyú »lelkét« megvizsgálni, ha nem ütött-e lyukat rajta a kódorgó teke ? hanem hát ebbe mégis csak beletanulhatott valaki, ha nem volt is valami nagy lángész. Az »elefánt«-tal is megbarátkozhatott hosszas tapasztalat után s ha értett a quadranshoz kellőleg, úgy nem hiába lövöldözte ki belőle a nehéz bombákat. Hanem aztán meg kell gondolni, mennyi ügyesség és tapasztalat kellett ehhez egy constablernek, hogy ez olyan stratagémákkal kudarczot ne valljon a minek a »t ü z p a i z s,« mely harminczöt likból pattantott ki ugyanannyi golyót a közeledő ellenségre? túltett ezen még az »ostromhordó,« melynek két kereke van, a henger oldalai éles késekkel spékelve, a két kereke pedig lőporral megtöltve, mikor azt az ellenségre eleresztik. Mert ha annak pontosan és ügyesen egyszerre gyulad meg mind a két kerekének a tölteléke, hát akkor az, mint a veszett bika, úgy rohan az ellenség közé, akit előf-utót talál, annak részint szemét, szakállát ki- és elégeti, részint a késeivel összekaszabolja, de ha csak az egyik kereke talál elsülni, a másik nem, akkor elkezd mint a búgatyú pörögni az alvamaradt kereke körül, míg a tüzében tart, szétkergetve az egész compániát, ha pedig a másik kerék valamivel — egy fél másodperczcel későbben fog tüzet, akkor az egész stratagéma visszafordul, s a saját gazdáját kergeti el a mezőrül. — Nem szükség aztán hoszszasan magyaráznunk a lánczos golyókkal való lövöldözésnek a fortélyait, mert azt úgy is mindenki megértheti, ha elgondolja, hogy mikor két ilyen lánczczal összekötött golyó az ellenség közé repült, az a láncz az első katonának a nyaka körül csavarodott, akkor a rajtalevő golyó elkezdett körülkeringeni, a mellette levő katonák egyikét elölről, másikát hátulról ütötte orron és fültövön, és így tett mindaddig, amig a lánczban tartott; ami pedig a nyeles golyókat illeti, azokért igazán örök kár, hogy kimentek a divatból, mert az olyan volt, mintha két vas főzőkanalat a nyeleiknél fogva karikával összekapcsoltak volna, s aztán úgy lőtték ki. Az még csak jól járt, aki a két nyele közé jutott, mert annak csak a torkát szorította össze; de a mellette álló két katona, akinek a töksije abba a két üres főzőkanálba belekerült, mikor az annak a fejét egymáshoz csapta, tudom, hogy holta napjáig megemlegette azt a tréfát. Azonban két legújabb találmány idézett elő a tüzérségi harczban,amit akkor »arkotás«-nak hívtak, valóságos forradalmat. Az egyik német, a másik franczia találmány volt. A német találmány — s ez Hugó alkotása volt, — a nevezetes »fias bombavető.« Egy nagy mozsár, melynek a középső lyuka ötven fontos bomba számára van kiszabva, köröskörül azonban még nyolcz kisebb üreg van, melybe csak öt fontosok vannak szánva. Mind a kilencz golyót egyszerre viszi ki ugyanazon töltés a bombavetőből. Képzelhetni annak a francziának a mulatságát, a ki azt hallotta, hogy egyet lőttek, s aztán arra az egy lövésre a bomba emlén kívül még a nyolcz bomba-malaczot is látja a nyaka közé potyogni! — Ezzel mulattatta Hugó az ostromló francziákat. Hanem aztán azok is találtak ki valamit az ő distrahálására. Ez volt a »tűz k o r só.« Tökéletes hasonmássá az azoknak a korsóknak, amiket a mi aratóink visznek ki magukkal a tarlóra, s amik olyan jó hűsen tartják a vizet. Csakhogy ezekben nem víz áll, hanem tűz. Vasból vannak, meglevőn töltve valami pokolbeli keverékkel. Aztán nem egy fogantyújuk van, hanem négy, s annak is épen úgy, mint a mi vizes korsóinknak van egy lyuka, amin keresztül a szikrázó tűzláng csak úgy fityikzékel elő. Arra való, hogy ahová leesik, ott ami égni valót talál, azt meggyújtsa. — Hiszen ilyen gyújtó golyóik a németeknek is voltak. Csak hogy ennek a tűzkorsónak még egy másik jó tulajdonsága is volt. Mert a bombák kétféle jó tulajdonsággal dicsekesznek. Vannak olyanok, melyek folyvást és huzamosan okádnak olthatlan tüzet, és igy gyújtogatnak, vannak mások, melyek rögtön szétdurrannak, és igy rombolnak, meg öldökölnek. A »tűzkorsó« egyesítette mind a két kitűnő virtust egymagában. Előbb gyújtogatott, azután szétdurrant. A gyújtó golyókon már ki tudtak fogni az ostromlók. Mikép Munkács várának védelmezője, Zrínyi Ilona, úgy a németek is kitalálták már azt a mesterséget, hogy mikor egy ilyen tűzprüszkölő szörnyeteg jött, ott várták vizes marhabőrökkel, amint leesett , lefülelték, letakarták, s mivelhogy a tűzgolyó is, mint minden olyan állat, mely él, ha lélekzetet nem vehet, kénytelen megdögleni; tehát az történt velük. Ámde a tűzkorsó nem engedte ezt a tréfát magán produkáltatni, amint a német lefogta a marhabőrével s bedugta mind a négy orralikát, a tűzkorsó egyszerre szétdurrant s itt egy csizma, ott egy irha, a német, ahány darabból állt, annyifelé repült. Többet aztán nem volt kedvük a tüzkorsóval komázni. Hanem egyszer egy ilyen a sánczba belőtt tüzkorsó, miután kifújta a mérgét, kapta magát, nem durrant szét, épségben maradt. Azt, a mint kihűlt, felvették a tüzérek s odavitték Hugóhoz. — No, most megtudom hát, hogy mi lakik ebben a veszedelmes lövegben ? monda a constabler s akkor azután majd én is készítek ehhez hasonlót a komának. A tűzkorsó nyakán volt egy kalap, olyanforma, mint a csutorának a száján, az bizonyosan lesrófolható volt. Hugó e fölfedezésre meghívta a várparancsnokot, a főkapitányt, a nagyherczeget, a városkormányzót, a tüzérségi főparancsnokot, a soltészt, meg a syndicust, meg a fejedelem alchymistáját, hogy legyenek jelen a tűzkorsó felbontásánál. Azok egyenkint mind azt mondták magukban: »elég, ha a többi ott lesz, minek menjek én oda? Hátha az a bolond korsó akkor sül el, mikor felnyitódik ?« s mindnyájan otthon maradtak. És igy csak Hugó maga tudta meg, hogy mi volt annak a tűzkorsónak a fenekén ? (Folytatása következik.) A lepke. Zöld lepke, mint hulló levél Melyet tovább legyint a szél, Nem száll, virágot lepni meg, Csak lenn, az út porán libeg. Nincs feltűnő bársony meze, Csilló pora, fénylemeze; Virágkorát most éli bár, Oly szinhagyott köntösbe’ jár. Volt napja, volt négy, tán öt is Hogy ízlelt ő szerelmet is; Most a jövőnek hint magát, Nem fél, hogy a láb rátapod. Szegény! ha rátoppantanék, Pusztulna ő, s egy nemzedék; De oly bizalmas ott alant: Mért bántsam a kis gondtalant ? Élj, lepke féld múló nyarad, Ha még egy-két napod marad, Jöhet vihar nagy hirtelen: S megfagysz esőn, hideg szélén. Köszönd, hogy már tekintetem Földhöz lapul, nem fölvetem, Ha bátran még fennhordanám, Rád is tiportam volna tán. Mért nézzek a magasba fel ? E szép világ : egy ködlepel; Nem látom az ég madarát, Csak téged itt, s utam porát. Nem a pacsirtát a ki szánt; A napnak áldott fénye iránt . De az anyaföld színtelen lakóján megnyugszik szemem. Sorsom pedig, s egy méla gond Egemből már a földre vont. De nem reménymagot vetek : Azt nézem : hol pihenhetek ? Arany János töhet, hiányainak pótlására és megtanít a szigorú törvényre, hogy a fejlődés lassú, fáradságos, de folytonos. A nemzetközi küzdelem pedig tényezősül ismert el, mik eddig soh se voltunk ; a monarchia és más államok velünk közös érdeke; az ország ébersége, államférfimnak befolyása ebben is nagyobb biztosíték, a sikerre nézve, mint amennyi fölött eddig rendelkezünk. Előre tehát, bátran, csüggedetlenül, veszve semmi sincs, jövőnk fölött őrködhetünk — és dolgozhatunk. Ez a tudat: adjon boldog új évet! H. S. — A képviselőház pénzügyi bizottságának tisztelt tagjai figyelmeztetnek, hogy ezen bizottság, az e deczember 16-án általa hozott végzés nyomán f. évi január 5-én szombaton reggel 10 órakor ülést tart, melynek tárgya az osztrák-magyar Lloyd-társulattal kötendő szerződésről szóló törvényjavaslat. Budapesten, jan. 1-én. Zsedényi Ede, az állandó pénzügyi bizottság elnöke. — »Büntetőjogi reformunk és a sajtókérdés« czím alatt jelent meg Emmer Kornél egy értekezése, melyet a budapesti »Jogászkör«ben decz. 13-án olvasott föl. Emmer Kornélról tudva van, hogy a jelenlegi sajtóügyi eljárásnak ellenséges jelen füzete is egyszerre kel ki a sajtótörvénynek azon intézkedései ellen, melyek az u. n. fokozatos felelősséget szabják meg, s azok ellen, melyek a sajtóügyi bíráskodást esküdtekre bízzák. Emmer az átalános büntetőjogi elveket kívánja alkalmaztatni a sajtóügyekre, s cáfolja a magyar büntető javaslat indokolásának azon részét, mely a jelenlegi állapotot fentartandónak mondja. Mi e részben osztozunk a büntető javaslat álláspontjában; mindamellett jogosultnak ismerjük az Emmerét is, mely sok tudományos tekintély nyomán indul, ügyesen, néhol hatásosan. Munkája, mely a magyar írók segélyegyesülete javára van kiadva, megérdemli az elolvasást — Anglia mediatiójáról írja a »Journal des Débats« a következőket: »Mi lesz az eredménye ezen mediatiónak? Egy új háború? Távol legyen tőlünk, hogy ezt higyjük. Anglia, midőn közbenjárólag lép fel a harczoló felek között, az igaz, hogy némi kötelezettséget vállal magára, de mi meg vagyunk győződve, hogy közbelépésének, melynek czélja a béke, nem lehet eredménye a háború. Az eredmény az lesz, hogy Oroszország ki fogja magyarázni magát másoknak is a maga czéljai iránt. — Tisztújitás. Szeben megye közgyűlésén alispánná Sennor Ágostont kiáltották ki; főjegyző Tóbiás Soma, árvaszéki elnök Herberth Lajos, árvaszéki ülnök Mittern Ferencz és Mangezius Károly, szolgabirákká Fleischer, Savu, Papp, Emerich, Dörr és Mutiu választattak. — A limogesi eset. Esti lapunk párisi távirata egy félhivatalos közlemény alapján felvilágosításokat közöl azon incidensről, mely közvetlen az új republikánus franczia kormány megalakulása előtt a franczia hadsereg körében történt, mely napfényre kerülvén, az egész országban roppant sensatiót keltett. A »Temps« a következőleg adja elő a Limogesban történteket: Decz. 13-án csütörtökön a katonaság Limogesban élelmi- és hadiszerrel két napra consignálva volt, s az ottani 14. sorezred összes tisztei este a laktanya gyakorló termébe hivattak. Az ezredes itt kijelente nekik, hogy Párisból minden órában érkezhetik oly parancs, hogy fegyverhez kell nyúlni, Limogest megszállani s minden netaláni ellenállási kísérletet fegyverrel leverni. Az ezredes parancsokat adott ki, felebbvalója Bressolles tábornok utasításaihoz képest az őrsök fölállítására és a zavargással szemben követendő eljárásra vonatkozólag. E váratlan közlemény és a kiadott rendeletek kérlelhetetlen szigora Labordére őrnagyban azt a gyanút kelték föl, hogy itt államcsínyről van szó, s míg bajtársai fagyos hallgatásban voltak, ő felkiáltott: »Hisz ez államcsíny, az államcsíny pedig gaztett, és én gaztettben soha sem akarok részt venni, inkább leteszem kardomat.« Az ezredes az őrnagyot egy szomszédszobába vonta, s megparancsolta neki, hogy azt ne hagyja el, s utasításokért ment Bressolles tábornokhoz ; ez Labordére őrnagyot magános börtönre vetteté. Ez ügy a minisztertanácsban szóba kerülvén, Mac Mahon tábornagy kijelenté, hogy úgy Bressolles tábornok, mint Labordére őrnagy ellen fegyelmi vizsgálat indíttatott. A tábornagy az államcsínynek legtávolabbi szándékát is a leghatározottabban elutasítá magától, s kijelenté, hogy tudtával még elővigyázati rendszabályok sem tétettek a kamra netaláni második feloszlatása által kelthető fegyveres ellenállás leverésére. Bressolet tábornok e szerint a kapott parancsokat szándékosan vagy szándéktalanul félremagyarázta, Labordére őrnagy pedig a vett parancsoknak nyilvánosan ellenszegült. Megjegyzendő, hogy a Labordére őrnagy ellen alkalmazásba vett rendszabályok visszavonhatók. — Bihar megye tisztikarát a következőleg választották meg: Alispán Beöthy Andor, főjegyző Dobozy Miklós, főügyész Tóth Dezső. Aljegyzők Örley Kálmán, Miskolczy Árpád, Papp János, Bölönyi Sándor és Szunyogh Péter. Tiszti alügyészekKirály Viktor és Mille Gyula. Főpénztárnok Gzifra Gerő. Főszámvevő Hlatky Károly. Árvaszéki elnök Komlóssy Antal. Főorvos dr. Lukács János. Föntbizto8 gróf Porda Lajos. Központi közgyám Dobozy Menyhért. Árvaszéki ülnökök Toperczer Sándor, Végh János, Faliczky Viktor, Csapó Márton és Fényes Kálmán. — Hajdu megye uj tisztikara a következőleg alakult meg : Alispán Veszprémi Gáspár, főjegyző Kálmán György, árvaszéki elnök Farkas Lajos, tiszti főügyész Szinay Gyula, házipénztárnok Uzonyi Imre, főorvos Varga Géza, árvaszéki ülnökök Józsa Oszkár, Pusztay Sándor, árvaszéki pénztárnok Kovács István, szolgabirák a nádudvari járásban Rázsó Gyula, a b.újvárosi járásban Csajkos Gyula, számvevő Somossy Mihály, alorvosok a nádudvari járásban Farkas Sylveszter, a b.-ujvárosi járásban Hegedűs Pál, állatorvos Szalay István,első aljegyző Ferenczy Elek, árvaszéki aljegyző Orosz E. szolgabirói segédek a nádudvari járásban Nábránky István, a b-újvárosi járásban Budaházy Ödön. Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye kecskeméti felső járásának bizottsági tagjai a küszöbön álló tisztújítás alkalmából ez évi deczember hó 26-án Nagy-Kátán Battha Andor megyebizottsági tbj elnöklete alatt előértekezletet tartván, ez alkalommal járási szolgabiróul egyhangúlag Dezseffy Emil jelenlegi szolgabirót, segédszolgabiróul Bicskey Zoltán tiszteletbeli szolgabirót, s járási orvosul dr. Krajcsik Rezső jelenlegi járóorvost jelölte ki. Miután az itt kijelöltek a közbizalmat teljesen bírják, megválasztásuk biztosítása tekintetéből kimondotta az értekezlet, hogy a többi járások bizottsági tagjai fölkéretnek, a választás alkalmával ezen jelölteket szavazatukkal támogatni, a kecskeméti felső járás irányukban szintén hasonló eljárást fogván követni. A fordulópont, Plevna bukása nem csak a harcztéren alakította át a helyzetet, hanem a diplomatiai téren is. Legpregnánsabbul Anglia magatartásában állott be a változás. A mi monarchiánkat illeti, ha nem is lépett ki eddigi tartózkodó positiójából, de Andrásynak a török mediatió-jegyzékre adott válasza igen örvendetes fordulópontot jelez. Klapka tábornoknak erre vonatkozó sürgönyét hétfő esti lapunkban közöltük s őszintén mondhatjuk, hogy rég nem közöltünk ennél örvendetesebb hirt. Ha Andrássy gróf egy oly válságos pillanatban, melyben a porta kénytelennek érzi magát, a hatalmak közbenjárását kérni a béke érdekében, hivatalos válaszában úgy mutatja be a portának Ausztria-Magyarországot, mint »garantirozó hatalmat,« mely nagyfontossságú epithetonnal visszahelyezkedett ismét a párisi szerződés elhagyott alapjaira: ez nem lehet frázis, nem üres diplomatiai szólam , hanem oly nyilatkozat, mely programmot foglal magában. Mi örömteli bizalommal üdvözöljük Andrássyt azon irányban, melyet a portához küldött válasza jelez. Megnyugtatást szerzünk ebből arra nézve, hogy Andrássy gróf eddigi biztatásai, melyek szerint a keleten semmi sem fog végleg megtörténni monarchiánk beleegyezése , akarata, vagyis érdekei ellenére, megnyugtatást szerzünk arra nézve, hogy Andrássy gróf helyt fog állni s igazolandja az államférfiui belátásához fűzött reményeket. Az események nagy zűrzavarában, mint ez máskép aligbb lehetett volna, merültek fel bizony nem egyszer jelenségek és momentumok, melyek nem igen voltak ínyünk szerint, nem, is hallgattuk el véleményünket mindannyiszor. Annál nagyobb örömmel veszszük tudomásul, hogy ami eddig történt, legtávolabbról sem volt abdikáczió, hanem csak loyalitás, tán kissé túlleyalitás Oroszország, mint a hármas szövetség tagja iránt, de ezen leyális engedékenység nem foglalta magában érdekeink feláldozását. Sőt olyan loyalitás volt, melynek ára van( melynek árának kell lennie. Eddig több-kevesebb alappal sok mindent el lehetett mondani Andrássy politikájáról. Voltak is igen kemény és szigorú bírálatok. Nem csoda. A sajtó rendszerint nincs beavatva a diplomatiai titkok hálózatába, távol áll azon köröktől, melyekben a politikát csinálják s kivált Andrássynak, mint maga is nyíltan bevallotta a delegátióban, sem innen, sem túl a Lajthán a külpolitikára nézve nem voltak és nincsenek félhivatalos lapjai. Ő a külpolitikára nézve károsnak tartja a sajtót informálni. Természetes tehát, hogy a sajtó nem lévén beavatva külügyi politikánk végcéljainak ismeretébe, Andrássy politikája nem egy heves megtámadásnak volt kitéve, mert a sajtó egyszerűen csak a szemei előtt lezajló eseményekből ítélt és ítélhetett. De az események már oda érlelődtek, hogy Andrássy politikájának önmagának kell igazolnia önmagát s mi, külügyi hivatalunknak a portához intézett válaszából ítélve, szeretjük remélni, hogy ez teljes mértékben sikerülni is fog. Anglia is épen most kezd erélyesebben