A Hon, 1878. május (16. évfolyam, 106-131. szám)

1878-05-01 / 106. szám

106. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1878 Szerda, május 1. Kiadó-dlrrttal s Bar*1''1' »ere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 8 hónapra...........................................6 frt — kb. 6 hónapra ...........................................12 » — » A­z esti kiadás postai különküldéséért felüdlfizetés negyedévenkint ... 1 » — » & előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felfágás 3E­( O IsT XVI-dik évfolyamára. A »Hon« megjelen na­ponkint kétszer) Előfizetési árak: Évnegyedre..................................... 6 frt Félévre...................................................12 » Egy hónapra ................................ 2­1 Az esti kiadás postai hálön küldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok­ tere Athenaeu­m - épület) küldendő.­­. .Bony Szerk. a kiadóhivatala. Budapest, april 30 Az országháziból. Báró Sennyey Pál a képviselőségről le­mondott és ez közsajnálkozást keltett. A kor­mánypártban azért, mert az ő jeles tehet­ségei minden magyar előtt tiszteletben állnak, az ellenzék részéről azért, mert fúzióját d. Sennyey nevével meg nem pecsétel­­hető.Deli Simonyi e lemondást egészségi okkal indokolta a ház előtt. Meglehet, hogy úgy van, de annyi bizonyos, hogy báró Sennyey Pál a lemondási ok­mányban egy szóval sem mondja ezt, és hogy a lemondási okmány, azon fatális április 13-án van kel­tezve, melyen az ellenzéki fúzió Pestmegye termében proclamálta­­tott. Ez fatális találkozás és gyanús dátum — a motívumra nézve, így nem csoda, hogy az »egyesült el­lenzék« első szónoklata, b. Sennyey érdeké­ben mondatott el. B. Simonyi adott kifejezést azon fájdalomnak, melyet b. Sennyey le­mondása az ellenzékben keltett, és voltak, kik ezt, annál föltünőbbnek tartották, mert a »független szabadelvűek« e hódolatát is, egy oly concessiónak tekinték, mely jellemzi az »ellenzéki fúzió«-t, mely köteles lesz, ele­meinek homogenitásánál fogva, »oly érzelmi« áldozatokat hozni, oly elvi fentartásokkal élni, melyek épen nem alkal­masak az országban azon hitet kelteni föl, hogy az ellenzéki fúzióval, akár a liberalis­­mus, akár a konzervatismus, akár az ország nyert volna. És annyi érzék l. Sennyey jelentősége iránt bennünk is van, hogy lemondási motí­vumainak az ellenzéki fúzióval való váratlan összeeséséből következtethessünk az ő politi­kai pályája és az ellenzéki fúzió közti ellen­tétre. Az új konzervatívok, kiknek történeti, multjuk, udvari összeköttetéseik és diplomá­sai tapasztalataik nincsenek : acceptálhatják a fiatal gr. Apponyi dressuráját, ki pártját egé­szen új és épen nem konzervatív irányba te­relé, de b. Sennyey — fölfogásunk szerint — nehezen egyeztethetné meg az aktív műkö­dést az új téren, eddig kimondott programm­­jával és működésének irányával. Sőt olyan tisztelettel viseltetünk az ő belátása iránt, hogy még azt is föltételezzük, miszerint nem csak fenn és a parlamentben, de az ország különböző rétegeiben is félti reputatióját, a­t­­t­ó­l az eredménytől, melyet az ellenzéki fú­zió van hivatva fölmutatni. Most már értjük a »Pesti Napló« mai czikkét, melynek írója — talán tapasztalásból — olyan komoediának tartja a politikát, hogy új bérletet hirdet, melyben érdekes előadáso­kat helyez kilátásba. És, ha Tiszát, irapressa­­rionak nevezi czikkiró, akkor okvetetlenül a Lónyay kormányzását juttatja eszünkbe, melynek clownja és Markulese oly váratlan mutatványokkal mulattatják a közönséget, mely szereti a hóbortos és erős kifejezéseket, a logikai saltomortálékat, de nagyon csalód­nék, a­ki a mulatságból a befolyásra, a neve­tésből a meggyőződésre következtetést vonna. Tehát — mondjuk — a »Pesti Napló«-nak igaza van; ime már ma is váratlan extempo­­rt­atiókkal lépettünk meg, de azt meg kell jegyeznünk, hogy az ilyeneket az ellenzék csinálja, és nem a kormány. Az egyik volt b. Sennyey lemondása; de úgy látszik, hogy az az ellenzék rovására ütött ki; a másik b. Si­monyi parentálása, ki­hirdeté b. Sennyey »politikai« föltámadását, sőt vissza kívánta azt. Hogy ne okozott volna ez meglepetést az ellenzék soraiban is, melynek fúziója b. Simo­nyi Lajost és gr. Apponyit »frere et cochon«­­ná tette. És ez okvetetlenül elő fogja mozdí­tani a conservativizmus s liberalismus győzel­mét egyaránt. De még egy harmadik megle­petésünk is volt: b. Simonyi Lajos, a keres­kedelmi minisztérium tárczájának több pont­jában a kormánypárttal szavazott, sőt a szél­sők támadása ellen védte a lótenyésztés kö­rüli politikát. Ennek mi örülünk, mert K. Si­monyi olyan kérdésben szavazott a kormánynyal, a­miben csakugyan szakér­tő, úgy, hogy csak az egyszerű logika kényszerít azon következtetésre, hogy ha egyebekhez is értene, vagy — pardonnez! — olyan mértékben értene, mint a lótenyésztés­hez, többször támogatná a kormányt, és ezt az észrevételt mi már több ellenzéki nagy tehet­séggel szemben megtehettük volna. Nincs jo­gunk ebből azt a vakmerő következtetést vonni, hogyha az ellenzék, minden kérdés­ben valódi szakértelemtől vezéreltetné magát, akkor mindenben támogatná a kormányt, mert báz ennek politikája (az eszközök, erő és idő hiánya miatt) sem lehet igen tökéletes; de arról meg vagyunk győződve, hogy több­ször és többen támogatnák azt, főleg ha mér­téket is tudna tartani politikájában. Tegyük fel csak, hogy b. Simonyi oly alaposan érti a keleti politikát, mint a lótenyésztést, gondol­hatjuk-e, hogy olyan követelésekkel áll elő, milyenekhez nevét fűző; sőt, többet mon­dunk, tegyük fel, hogy ő és pártja most annyira be van avatva a részletekbe, a­hogy ő akkor volt mikor ,miniszter volt, elképzelhetjük-e , hogy az ő lelkiismere­tét most nyugtalanítsa azon politika, me­lyet, miniszter korában támogatott ? Bizonyá­ra nem. És ezt a paralellát ki lehetne terjesz­teni az ellenzék azon tagjaira, kik egyátalá­­ban értenek valamihez vagy be voltak avatva valamibe; mert, hogy a­kik semmit sem akar­nak tanulni vagy felejteni, hogy azok mindig erősen és nyugodt lélekkel tudnak oppo­nálni, azt az ellenzék bizonyos töredékei igen jól bebizonyítják minden áldott nap, hanem hát exempla sunt odiosa! Történt pedig, hogy a mai napon letár­gyaltatok a kereskedelmi minisztérium költ­ségvetése; holnapra a közoktatási és honvé­delmi van kitűzve. Óhajtjuk, hogy ezek is ilyen gyorsan letárgyaltassanak, hogy a de­­legáció összehívása ne találjon költségvetési vitát, ne kelljen azt félbeszakítani, hogy aztán ez, ha lehet még e hóban, véglegesen megálla­pítsa a közös költségvetést is, mi nélkül nem teljes a magyar költségvetés sem. Úgy tudjuk, hogy e modalitások megbe­szélése és a delegáció ülésének meghatározása volt oka a két kormány közti kiegyezési tár­gyalások félbeszakításának; miből nem kö­vetkezik, hogy ezek sikerrel folytak ; de annyi igen, hogy halasztatni soha nem fognak, úgy hogy rövid időn tisztában leszünk ezzel is, a­mi nagyon, de nagyon kívánatos is ! — A német birodalmi kormány és illetőleg a porosz kereskedelmi miniszter eljárása a differentiális tarifták tárgyában méltó s fáj­dalmas meglepetést szült a mi kereskedelmi és vas­úti köreinkben is. A porosz kormány rendelete értel­mében megtiltatott a porosz vasutaknak magasabb egységtételeket szedni a belföldi szállítás után, mint a külföldi kötelékekben, a­mi egyértelmű a külföldi árszabások fölemelésével. Kétségtelen, hogy ezen rendszabály éle első­sorban a magyar nyers termé­nyek versenyképessége ellen irányul, s annyival kíno­sabb hatást okozott nálunk, mivel Maybach úrnak legkevésbé sem kellett volna elfelednie, hogy 1872- ben — midőn a magyar államvasutakon a kocsiár­­szabás már életbe volt léptetve, a porosz vasutakon pedig nem — lehetségesnek tartatott a köteléki osz­tályozás, a­minek lehetetlen volta hozatik fel most a merev eltiltás indokolására Reméljük, hogy maguk a német iparosok sem fogják könnyedén tűrni nyers­anyagjaiknak ily drá­kói módon keresztül vitt megdrágítását, és reméljük más oldalról azt is, hogy azon nem várt esetre, ha az illetékes helyeken teendő felszólalások daczára is megmarad a porosz kormány jelen elhatározása mel­lett, a déli vasút via Trieszt oly árszabályokat fog a magyar export és saját maga érdekében életbeléptet­ni, a­melyek mellett nyers terményeink tengeren és folyón át lesznek az Elbe, Odera, Weser stb. útján Németországba versenyképesen szállíthatók. — A rumeliai mohamedán fölke­lésről írják a »Deutsche Ztg.«-nak. A fölkelés a Szultan-Jeri hegy lábánál ütött ki, nyugatra Demoticától és a Mariczától, s északra már a Krisma-völgyig, délre az aegeumi tenger irányában terjed ki. A fölkelők közt vannak a gö­­mürdjanai muzulmán lakosok is, s számukat e kerü­letben körülbelül 40 ezerre teszik, kik ellen mintegy 30,000 orosz működik. Ezek városról városra, faluról falura haladnak, s orosz módra végzik a pacificatiót, de ily hegyes, sziklás tájékon nem könnyű a fölkelést elnyomni. Nagyon érthető tehát, hogy az oroszok nem igen örülnek e hadjáratnak. Csirmen, Karagacs és Vilderköj helységekben tört ki a lázadás először, Drinápolytól nyugatra.­­ Vilderköjből a bolgárok két török asszonyt és egy leányt elhurczoltak. A leány atyja agyon­lőtte a rab­lót, s ez jel volt a fölkelésre, és ápril 14-ike óta e vi­déken csaknem mindennap foly a harcz. Az onnét jövő utazók beszélik, hogy a lázadók igen jól föl van­nak fegyverezve, sőt két Krupp-ágyu is van birtokuk­ban, melyeket Szulejmán pasa annak idején kényte­len volt a Rhodope-hegységben hátrahagyni. Az ellenök küldött első kozák csapatot a föl­kelők visszaverték, mire 6­7 ezer orosz küldetett ki, a fölkelők ellen, kik Ortaköj mellett Demiszli-­­ Dsumatiban nagy számmal állottak. Továbbá 13.000 orosz Demotikától délre Gömürdjana irányában operál a szultán-jel­i pornás­ok ellen, hol már több igen komoly ütközet volt, különösen 18-án több száz orosz elesett és 9 tiszt. A demotikai parancsnok erősítést kért, mely azonnal meg is küldetett neki- Minthogy Csirmen környékére is kellett erősítés, azért, hogy Drinápoly teljesen katonaság nélkül ne marad­jon Philippopolból küldtek az oroszok 12.000 em­bert. Az oroszok attól félnek, hogy a fölkelés még nagyobb mérveket ölthet, s azért a bolgárok közül katonákat szednek, hogy ágyútöltelékül használ­ják őket. Ázsiából hasonló hírek érkeznek. A kurdok mindenütt föllázadtak, s az oroszok jelenléte daczára rabolják és öldösik az örményeket; az oroszokkal való összecsapást azonban kerülik, az oroszok itt nem képesek rendet tartani, s az örmények a portához fordultak segítségért. Ez azonban valamint az ottani török lakosság is nem nagyon búsul azon, hogy a kurdok az oroszok állomásait nyugtalanítják s igy a rablás és öldöklés háborítatlanul folyik tovább. Nemzetgazdasági senatus. Németországban utóbbi napokban az az eszme merült fel, hogy egy nemzetgazdasági senatust kelle­ne alakítani, melynek tagjait a császár nevezné ki- Most ez eszme gyakorlati kivitelén fáradoznak, s pár­nap előtt Düsseldorfban egy népes gyűlés tartatott, melyben több kereskedelmi kamara képviselve volt s azok egyhangúlag elhatározták, hogy a kereskedelmi congressus állandó bizottságát megfogják keresni az egyetemleges kereskedelmi gyűlés összehívása végett , a gyűlés napirendjére elősorban a nemzetgazdasági senatus kérdése lesz tűzve. Köztudomású, hogy Németországban minden nevezetesebb közgazdasági reform keresztülvitelénél a kereskedelmi congressus volt az úttörő. Az készí­tett formulázott javaslatokat s csinált azoknak pro­pagandát, úgy­hogy aztán a kormánynak könnyű fel­adat volt a reformokat életbe léptetni. Ugyan­ez tör­ténik most is, midőn egy ily nevezetes intézmény megalkotásáról van szó, mely az ország egész köz­­gazdasági politikájára messze kiható befolyást, hogy ne mondjuk állandó irányadó vagy intéző hatást gya­korolni lesz hivatva. Érdemesnek tartjuk itt fölemlíteni, hogy mit ír a berlini tőzsdelap e senátusra vonatkozólag. Az absolut bizonytalanság — mondja e lap — melyben a német ipar már régtől fogva van s lesz ezutánra is, mindaddig, míg az új vámtarifta közzétéve és érvé­nyének időtartama kiszabva nem lesz, megbénít nem­csak minden haladást, hanem megakadályozza egy­szersmind a meglevő ipartelepek pótlását, mert sen­ki nem akarja magát költségbe verni, mielőtt az uralkodó bizonytalanság mellett még azt sem képes megítélni, vájjon ipartelepe egyátalában jövedelmező fog-e maradni. Szakértők előtt nem szenvedhet kétséget, hogy számos német iparág fejlődésének, pangásának vagy tönkrejutásának csaknem egyedüli okát a tarifta­­tételek képezik. Hogy ezen bizonytalanságnak mielőbb véget kell vetni, azt egy pártnak egyetlen gondolkozó tagja sem vonhatja kétségbe. Mielőtt a tarifta elkészíttetnék, egy enquetre van szük­ség, mely az elérhető anyagot készen tartja. E fö­lött sincs véleménykülönbség. Az enquête összetéte­létől függ e czél elérése. Hogy legyen tehát ez meg­alakítva. Ez az első pont, melyben a nézetek eltérők lehetnek. A Delbrück Camphausen korszakban a kormány azt hitte, hogy mindenről informálva van, nemcsak, hanem teljes bizodalommal viseltetett az­iránt is, hogy a tizenkét év óta követett út, a behoza­tali vámok leszállítása továbbra is követendő. A Camphausen Hoffman korszak szintén in­­formáltnak vélte magát, de azt tarta, hogy a már évek óta tartó üzleti calamitás néhány változtatást tesz szükségessé, melyeket retorsiók által lehetne elérni. A birodalmi gyűlés pedig már azt ta­pasztalta, hogy vámtételek leszállítására nem lehet többséget összehozni. A szabad kereskedelmi párt ragaszkodott Delbrück Camphausen nézetéhez. De a védvám­os párt az ipar üdvét az első porosz vám­egyesület alapítóinak nézetében látta, hogy ugyanis legyen 10 százalékos értékvám, s hogy leszállításnak csak kivételesen oly czikkeknél legyen helye, melyek­ről ki lehet mutatni, hogy azok nem szorulnak véde­lemre. Utóbbi időben tehát számos elfogulatlan em­ber is tanulmányozni kezdte a vámügyet és meggyőződ­tek arról, hogy itt átalános frázisokkal nem lehet czélt érni, hanem a dolgok mélyére ható speciális szaktanulmányra van szükség, s hogy 12 évi időtar­tamra nem szabad újra egy oly tariftát készíteni, melynek tételei, ha azok helytelenül vannak kiszab­va, Németország számos igazágára nézve végzetesek lehetnek. Németország politikai helyzete Európa köze­pén szükségessé teszi, hogy a nemzeti erő teljes ki­fejtést nyerhessen a gazdasági téren; hogy a növekedő elszegényedésnek gátat kell vetni, hogy behatólag tanulmányozni kell a szomszéd államok intézkedé­seit, melyek a fejlődés alapjait képezik. Az öntuda­tos polgárok azon csoportja, kik ezt tartják, hatal­masan növekszik, ők elméleti tanokkal és extrava­­gantiákkal nem törődnek, hanem igazságot akarnak, virágzó ipart, előremenő mezőgazdaságot és kifejlett kereskedelmet. Ne történjenek kedvezmények egyik vagy másik irányban, hanem egészben véve elő kell mozdítani a nemzeti munkát. Az elért eredmény ne tétessék kérdésessé minden új képviselőválasztás által. Az egyes vállalkozó, legyen az iparos, kereskedő vagy mezőgazda, helyezhesse bi­zalommal jólétét az alkotandó új alapokra, és ne kelljen attól tartania, hogy egy uj országgyűlés el fogja ragadni számításainak alapját s vagyonát és becsületét tönkre teszi. Ez a csoport az, mely a continentális államokat beható tanulmány tárgyává téve, arra a meggyőző­désre jutott, hogy Francziaország minden más államnál j­obban meg tudta óvni a nemzeti munkát a megrázkódtatások­tól s leginkább képes volt az állami szervezetet olyanná tenni, hogy a közgazdasági ügyek intézése a politikai zavarok alatt sem jön hánykolódásoknak kitéve. Midőn tehát most Németországban arról van szó, hogy egy enquéte alakíttassák a vámtarifta-téte­­lek elkészítésére, a legtekintélyesebb emberek oda nyilatkoznak, hogy nem egy a­d h­o­c enquétet kell alakítani, hanem egy nemzetgazdasági senatust, mely a kormányt tanácsával támogassa és tekintélye­s szakképzettsége által biztosítékot nyújtson az iránt is, hogy a parlamentben a többség az ő véleményét figyelembe fogja venni. E senatust a francziaországi conseil superieur mintájára, de a német vi­szonyokhoz alkalmazva javasolják megalakítani. Csak így lehet a közgazdasági kérdéseket a politikai izgal­maktól menten, higgadt és érett megfontolás szerint intézni. Most csak egyszerűen registrálni akartuk e tényt. A komolyan gondolkozó fők nálunk is figye­lemre méltathatják azon mozgalmat, mely Németor­szágban a szemünk előtt foly. Az kétségtelen, hogy ha a közgazdasági kiegyezési munkálatokat egy ily sená­­tus készítette volna el Magyarországon, most na­gyobb megnyugvással tekinthetne azokra a nemzet. Nyilatkozat: Pasteiner Gyula és Komócsi Lajos nevű urak, kik már most a »Magyar Állam« munkatársai között dicsérik az urat, múlt vasá­rnap (ápril 28-án) Jó­kai Mórnál jártak, elégtételt követelni bizonyos meg­jegyzések vagy kifejezésekért, melyeket a »Hon,« pro­vokálva a »Magyar Állam« qualifikálhatlan s a hír­lapi­rodalomban immár türhetlenné vált sértő modora által, kénytelen volt visszatorlásul használni Lonkay lapja ellen. Daczára, hogy a »Hon«-ban l­e­gutóbb,pén­teken (ápril 26-án) jelentek meg a »Magyar Állam« modorára vonatkozó kifogásolt kifejezések, a fentebb nevezett két úr csak vasárnap kelt útra elégté­telért. De ez az ő dolguk. A mi reám tartozik s a mi nyilatkozatra kényszerit, az a két panaszlónak minden, csak nem korrekt eljárása. Mihelyt hétfőn (ápril 29.) a »Hon« szerkesztő­jétől értesültem az ügyállásról, tudatom a két úr egyikével levélben, hogy a polémiát Lonkay lapjával én valék kénytelen fölvenni s igy elvállalok m­i­n­d­e­n felelősséget azért, a mit írtam. Ugyan ezt tudatta velök Jókai is. De a két ur, tul­­téve magát minden lovagiassági fogalmon, ismét Jó­kainál alkalmatlankodék. Mintha bizony Jókainak más fontosabb és sürgősebb dolga nem volna, mint Lonkay sekrestyéseivel vesztegetni a drága időt. Ne a »Hon« szerkesztőjét zavarják munkálkodása kö­zepett, hanem zarándokoljanak el saját principáli­sukhoz s ezt sürgessék, hogy lapjában tisztességes hangon beszéljen és beszéltessen. Mert azt már többé nem fogja tűrni senki, hogy Lonkay lapja a legbotrányosabb, leggarázdább módon éljen vissza a sajtószabadsággal, minden tisz­tességből kivetkőzött módon sértegessen bárkit, s ha aztán valaki érdeme szerint visszavág, ismét Lonkay meg az ő emberei azok, kik rárontanak a szerkesz­tőkre s követelnek elégtételeket, nyilatkozatot, kímé­letet. Így tett Lonkay a napokban, midőn a »közvé­lemény« kemény, de megérdemlett igazságokat vá­gott a fejéhez, s most igy tesznek Lonkay emberei is az én esetemben. Ezek ma újra »megtisztelvén« Jókait becses látogatásukkal, egy élhetetlen nyilatkozat közzététe­lét követelték, melyben lapunk »f. évi ápril­is 27-én megjelent reggeli számában« a »M. A.« munkatár­saira vonatkozó sértő kifejezések helyteleníttetnek. Hát erre azt jegyzem meg, hogy a jámbor em­berek vagy olvasni sem tudnak, vagy a számokat sem ismerik, mert a »Hon« ápril 27-én meg­jelent reggeli számában egy árva betű sincsen séma »M­agyar Álla­m« ról, sémái­­nak munkatársairól. Ilyen alaposan, ilyen lelkiismeretesen szól hozzá mindenhez a »M. Á.« No de segítségére jövök én e magukkal jó tehetetlen uraknak, ők bizonyára a »Hon« april 26-ki reggeli számának némely kifejezéseit kifogásolják s kijelen­tem, hogy ha nem ők írták a »M. Á.« apr. 25-diki számában előforduló s a »Hon« ellen intézett quali­fikálhatlan sértő kifejezéseket, nem ő reájuk értettem a »Hon« kifogásolt megjegyzéseit. Lehetetlen ezúttal még pár észrevételt nem tennem. A múlt hét folyamán szellőztetem a »Honi­ban ama fájdalmas és szégyenletes adatokat, melyek azt mutatják, hogy némely kath. főpapok keveset tö­rődnek nemzeti érdekeinkkel; az egyházi méltóság olympusi felhői közé burkolóznak s nem látszanak törődni azzal, hogy némely felvidéki kath. tanintézet­ben mint ver gyökeret a panszlavismus. Nem a légből kaptam e vádakat; idéztem erre nézve passusokat Grünwald legújabb könyvéből: hivatkoztam a »Nem­zeti Hírlap« nyitrai levelére; nemsokára jött a Hond eredeti első levele N.­Szombatból, ma jött a második. Mindezek összesen konstatálják, hogy ama tanintéze­tekben magyar szempontból igen sok a kívánni való. Nem képzelek becsületes, hazafias érzésű ma­gyart, ki ez­­ adatok olvastára föl ne háboro­dott volna. És mit válaszolt Lonkay lapja, ez adatokra? Az ápril 25-ki számban a nélkül, hogy egy árva betű czáfolatot közölne; a nélkül, hogy adat ellen adatot hozna föl, ezt mondja: »A herczegprimás és a nyitrai püspök ellen szórt vád a mily impudens, ép oly alaptalan, tudatlan, logikát­lan és alakoskodó.« Így beszél a L. lapja akkor, mi­kor a »Hon« egy állami és nemzeti érdek­ben fölszólal, mely fölötte áll, fölötte kell hogy álljon minden személyes te­kintetnek! Hát oda jutottunk volna, hogy a leg­főbb érdekeket védelmezni se merjük attól való félelemből, hogy Lonkay lapjában leszemtelene­­zik az embert? Hiszen a »M. ja.« kifejezései követ­keztében nem a kifogásolt megjegyzéseket, ha­nem korbácsot kellett volna használnom. Sok min­dent el lehetne nézni Lonkay lapjának, ha akkor, mi­kor magyar érdekről van szó, azok védelmére kel, a­mi egyedüli létalapja votna e különben erkölcsileg oly kártékony hatású lapnak. De a »kath.­elvek szi­­gorá«-ról lehet benne olvasni akármennyit, hanem a magyar érdekek szigoráról annál keveseb­bet. Láttuk, mint védelmezte az egyiket a föloszlatott három pánszláv gymnázium közül s látjuk, mint pa­lástolja, szépíti a felvidéki körtü­neteket. A magyar sajtószabadság szégyenére válik, hogy ilyen ma­gyar lap is létezhetik még. Nem hiában nevezték el az ultramontanismust »hazátlannak!« Szathmáry György: A ruméliai fölkelés. A »Times«-ben olvassuk a következőket:: »Midőn az oroszok azon voltak, hogy Plevnát bevegyék és a Balkánon átkeljenek, Drinápolyban és Philippopolisban tartalék hadsereg alakíttatott, mely­be nagyszámú musztehafizt behívtak, fölfegyvereztek és némileg be is gyakoroltak. Az Ichtimán és Tatár-Bazárdsik közt, továbbá a rhodopei hegység közelében fekvő kerületek felszólíttatták harczosai­­kat beküldeni, s az e vidéki harczias pomákok, albá­nok és törökök készséggel engedtek e fölhívásnak. Midőn Szulejmán pasa a Despoto-dagon visszavonult, a musztehafizok elszéledtek falvaikba, s természete­sen magukkal vitték fegyvereiket és hadiszereiket is. Szulejmán hadainak maradványa szintén elszéledt, s nagy része a hegyi falvakba menekült. Az oroszok csak néhány lovas csapatot küldtek ezek üldözésére, maguk pedig sietve mentek Drinápoly felé, s a rho­dopei kerületet mind e mai napig meg nem szállot­ták, melynek legnagyobb hegyvölgyes része, valósá­gos terra incognita. Az egész hegyi vidék rendkívül alkalmas a gue­rilla harczra, 4—5 ezer láb magas hegyek útvesztői közt, félreeső helyeken termékeny völgyek és legelők vannak, úgy, hogy a fölkelőknek, különösen nyáron minden megvan, a­mi a hadfolytatásra kell, a­nélkül, hogy túlnyomó csapatok elnyomhatnák őket. A moz­galmat a volt kormányzó Musztafa pasa, Ibrahim ef­­fendi, egy Hadzsi Ozmán nevű adótiszt és számos musztehafiz tiszt vezeti. A fölkelők, mint egy Reuter-féle távirat Kon­stantinápolyból jelenti, Ruméliában a bolgá­rokat maguk előtt kergetik, s Philippopolishoz köze­lednek, sőt még Drinápolyban is nagy már a nyugta­lanság a lázadás terjedése miatt. — Drinápolyban néhány orosz katonát meggyilkoltak. A középületek itt mind katonai őrség alá helyeztettek. A bolgárok által megtámadott s elpusztított nyolcz török falu a török demarcationális vonalon kívül és a semleges­­ségi övben fekszik. Ugyancsak Konstantinápolyból jelentik április 26-áról: Vasza pasa és Tevfik pasa, mint török biz­tosok holnap a Rhodope-hegységbe utaznak. A fölke­lők jól vannak vezetve, és kitűnően ellátvák lőszerrel, állásaik bevehetetlenek. Egy muzulmán deputátió ma tisztelgett Layardnál s kérte őt, hogy kormánya eszközöljön ki európai interventiót, mely a bolgárok öldöklésének és rablásainak véget vessen. Az oro­szok Sziliviiben és Rodostóban erősítéseket kaptak. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése ápril 30. Az esti lapunkban közléttek után, a kereske­delmi miniszter költségvetésének folytatólagos tár­gyalása közben Mudrony Soma indítványozza, hogy a 2. czím, melyre vonatkozólag a miniszter ma jelen­tést terjesztett be, visszautasíttassék a pénzügyi bi­zottsághoz. Trefort Ágost arra utal, hogy a ház nem lé­vén együtt, előbb nem lehetett e jelentéseket szét­osztani. Paczolay valóságos satyrának tartaná, ha e dolgokat ma tárgyalnák, midőn még senki át sem olvashatta az ide vonatkozó jelentéseket. Steinacker pártolja Mudrony indítványát, melyet azonban a ház mellőz. Ugyanily visszautasítási indítványt tesz Simo­nyi Ernő a gazdasági tanintézetek czímére vonatko­zólag , a miniszter ellene szól az indítványnak, me­lyet Almássy pártol; a ház azonban mellőzi az in­dítványt s az előirányzott tételeket változatlanul meg­szavazza. A lótenyészintézetek előirányzatánál felszólal Simonyi Ernő s hivatkozva a ház abbeli határoza­tára, hogy e költségek kevesbítendők, helytelennek mondja e téren a túlságos, egyéb gazdasági ágaink rovására menő költekezést, főleg akkor, midőn a ló­kiviteli tilalom mellett a gazdák nem is élveznek eb­ből hasznot. Azt hiszi, ha az évenkint a lótenyész­tésre államilag költött két millió forinton jó lovakat veszünk, s szabadon eresz­tjük, hazánk lóállománya jobb lenne mint most. (Derültség.) Nem szavaz meg e czímen semmit. Kozma Ferencz miniszteri tanácsos, a föld­művelési minisztérium képviselője megjegyzi, hogy az eredmény a lótenyésztésnél nem úgy mérlegelendő, mennyi értékű anyag megy ki, hanem tekintetbe ve­endő az is, mennyi anyag az, mely részint a közgaz­daság előmozdítására, részint a honvédelem érdekei­nek elősegítésére használtatik. (Helyeslés a középen). Nagyon természetes, hogy minden tekintetben őriz­kedni kell, nehogy mindaz, a­mi produkáltatik, a külföldre vitessék, hanem igenis használtatik az anyag nagy része a gazdaság javítására, valamint méltóztatik tudni, az egész hadsereg lóállománya tisztán Magyarország lótenyésztéséből pótoltatik, kéri az összeg megszavazását. (Helyeslés.) Simonyi Lajos b. megszavazza az előirány­zatot, azonban szeretné, ha a kormány vagy meg­szüntetné a lókiviteli tilalmat, vagy enyhítene rajt. (Helyeslés balról.) Kozma Ferencz miniszteri képviselő : T.ház! Méltóztatik tudni, hogy a lókiviteli tilalom vagy e tilalomnak föloldása az összkormány hatáskörébe tartozik, és ha a földművelési miniszter úr nevében bátor vagyok e tárgyhoz hozzászólani, természetesen tehetem tisztán annyiban, a­mennyiben e kérdés igen elevenen érinti a lótenyésztés kérdését. És itt kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy mikép azt Simonyi Lajos b. t. képviselő úr kifejezni szíves volt, igenis tényleg úgy van, hogy a lókivitelnek tehetetle­­nítése a lótenyésztők anyagi érdekét és a lótenyész­tést elevenen sérti, de a földmiv­elési miniszter sem

Next