A Hon, 1878. június (16. évfolyam, 132-157. szám)

1878-06-01 / 132. szám

132. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1878. Szombat, junius . Kiad­ó-h­iva­tal: Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Peotán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra......................................6 frt. — kr. 6 hónapra......................................12 » — »­z esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás a H­O­NT XVI-dik évfolyamára. (A »Hont megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak : Évnegyedre...................................... 6 frt Félévre.................................................12 » Egy hónapra...................................... 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért fölülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. fpf!" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadóhivatalába (Barátok­ tere Athenaeum-épület) kül­dendő. A »HON szerk. ] kiadóhivatala. Budapest, május 31 Andrássy nyilatkozatai. Sok volt eddig a panasz Andrássy ellen, hogy külpolitikai nyilatkozatait oly nagyáta­­lánosságban tette, hogy azok alatt ki-ki azt ért­hette, a­mit akart, de senki sem vehette ki azt a nyilatkozatokból, a­mit Andrássy akar­t tenni. Most már azt hiszszük, megszűnik e vád is. Mert ama nagyfontosságú nyilatkozatok után, melyeket külügyminiszterünk újabban május 29-én és 30-án tett, mindenki előtt elég világosan domborodnak ama határok, melyek között, s amaz irány, a melyben külpolitikánk halad. A közvélemény Andrássy grófnak e nyi­latkozataiért nem csak azért tartozik köszö­nettel, hogy azok által felvilágosítást nyújtott külpolitikánkról, de kiváltképen azért, hogy megnyugtatta a nemzetet az iránt, mi­szerint Andrássy gróf a keleti kérdést azon szellemben s azon irányban törekszik megol­dani, melyben a magyar nemzet és Lajthántul is mindazok, kik e monarchia őszinte hivei, azt megoldani óhajtották. Tisza Kálmán már régebben megmondá a képviselőházban, hogy vannak a san­ stefanói szerződésnek oly pontjai, melyek ellenkeznek monarchiánk érdekeivel. E pontok közelebb­ről nem voltak megjelölve; most Andrássy gróf Bánhidy interpellátiójára válaszolva, rá­mutat a nevezett szerződés azon főbb ré­szeire, melyek megvalósulását monarchiánk meg nem engedheti. Külügyminiszterünk elő­ször is Bulgária terjedelmét perkorres­­kálja. A Bánhidynak adott válaszban csak átalánosságban említi föl ezt, de május 30-án tett pótnyilatkozatai egyikével már közelebb­ről mutatott arra, hogy a görög elem lakta tartományokat nem engedi bolgár jogar alá jutni. Ez körülbelől annyit jelent, hogy a Balkántól délre fekvő terület nagy része, melyen át monarchiánk szárazföldi összeköt­tetési vonala Szalonikáig halad, kívül esnek a bolgár fejedelemség területén. Sőt Andrássy gróf erre nézve határozott utmutatást is adott, midőn azt mondá, hogy a Balkánon túlra (délre) terjedő Bulgáriára nézve »soha sem nyilatkozott az osztrák-magyar kormány, hogy azt elfogadja.« De mi lesz a Duna és Balkán közti Bul­gáriával azután ? Erre nézve Andrássy nyi­latkozataiból azt lehet kivenni, hogy ő per­­horreskálja mindazt, mi a dunai Bulgáriának orosz jelleget adna. Ide megy ki az, midőn külügyérünk igen hosszúnak és veszedelmes­nek mondja a san­ stefanói szerződésben sti­­pulált két évi orosz megszállást. An­drássy gróf int­enziója az, hogy Bulgária a bol­gár és ne orosz tartomány legyen. És eb­ben vele nálunk mindenki bizonyára egyetért. Kilátszik ez a »Gr­obe« táviratilag közlött pontozataiból is. A congressuson pedig lehet Bulgáriának oly szervezetet, oly berendezést adni, hogy paralysálva legyen Oroszország befolyása az Al-Dunán. Ha pedig ebbe Orosz­ország bele nem egyeznék, ez annyit jelente­ne, mint megtámadni monarchiánk történeti fejlődésének alapját s erre nézve azt mondá Andrássy elég kategórikusan, hogy : »V­i­­gyázzon, a­ki hozzányúl!« Egyetértünk azzal is teljesen, a­mit a kül­­ügyér Szerbia és Montenegró kiterjesztéséről mondott. Kis »határigazítást« kaphatnak, de annyira és oly mértékben nem gyarapodhat­nak, hogy nekünk alkalmatlanok, vagy épen veszélyesek legyenek. A san­ stefanói szerző­dés pedig tudvalevőleg akkora területeket szánt Szerbiának és Montenegrónak, hogy határaik között — a szerződés szerint — alig-alig egy országútnak nevezhető keskeny földnyelv húzódnék el, melyen át a porta közlekednék szárazföldön Boszniával és Herczegovinával ; közlekednék ideig-óráig, míg jobbról és balról Szerbiának és Monte­negrónak sem tetszenek a kínálkozó utonál­­lói szerepet lejátszani s a portát elvágni két tartományától. Ily területi változást nem engedhet meg Andrássy gróf már csak azért sem, mert elte­kintve monarchiánk közvetlen érdekeitől, ő még arra is törekszik , miről szintén nagy örömmel értesülünk nyilatkozataiból, hogy a mi terület a portának közvetlen hatósága alatt megmarad, azt függetlenül kellőleg kor­mányozhassa is, hogy a területi kikerekítések mellett is maradjon még fönn egy életképes Törökország. Átalában mindaz, a­mit Andrássy gróf Bulgáriáról, Montenegróról és Szerbiáról mondott, legalább is háromnegyed részben, ha nem nagyobb mértékben széttépi a san­ stefanói szerződést, melynek ere­deti alakjából e tartalmiból alter­alior marad meg valami épségben, kivált ha még hozzá veszszük azt is, mit a Duna szabadságáról, s monarchiánk keleti kereskedelmi és közleke­dési érdekeiről mondott. Ezen »magától ért­­hetőleg fontos« érdekek hatékony megvédése múlhatlanul új csorbát ejt a török-orosz bé­keszerződésen. És Ada-Kalehnak is a porta beleegyezésével történt megszállása osztrák-magyar csapatok által mindent inkább mutat, csak respectust nem a san­ stefanói szerződés iránt. De mi lesz Boszniával? Erre nézve Andrássy gróf csak annyit mondott, hogy fölött a congressus határoz. Reméjük, úgy értette, hogy a congressus fog*« meg­szabni annak igazgatási szervezetét, kormány­zatát — s nem úgy, hogy a congressus majd nekünk ítélheti oda e tartományt, mert erős hajlamot érzünk, ilyen ajándékot el nem fogadni s monarchiánknak is hatalmában van, visszautasítni azt. Egyébiránt a congressus össszeülése jun. 11-én, mint most kitetszik, épen nem olyan apodiktikus bizonyosságú dolog. Maga An­drássy sem erősíti meg e dátumot, s azon megjegyzéséből, hogy Oroszországból még eddig nem érkezett olyan válasz, mely a bé­csi és pétervári kormányok közti »elágazó nézeteket kiegyenlítette volna«, azt lehet, sejteni, hogy inkább jun. 11-én túl, mint azon innen fog összeülni az európai ta­­nácskozmány. Addig pedig csak folytassuk a katonai készülődéseket. A monarchia állam­­fentartó népei tudhatják már most, hogy mi­nő czélok és érdekek védelmére történnek ez előkészületek s meg vagyunk győződve, hogy Andrássy nyilatkozatai után megnyugvással, sőt lelkesedéssel hozzák meg az áldozatokat, hogy ha arra kerülne a sor: »keleten a hatalommal imponálhassunk!« — A magyar delegáczió pénzügyi albizottságának a közös pénzügyminisztérium 1878-as költségvetéséről szól jelentésében, mely csekély változtatással megszavazásra ajánlja az elő­irányzott költségeket, a követezőket olvassuk . A magyar országos bizotság a múlt években a közös főszámszéknek végleges érvényes szervezésére nézve hozott határozatot föltartván, azt remélte, hogy ez ügy végleges befejezést már most a delegá­­czióknak be fog jelentetni. A közös pénzügyminiszter azonban azt jelenté, hogy a magy. kir. kormány már 1874. február havá­ban észrevételei kíséreteiben a­­z ügyre vonatkozó törvényjavaslatot az osztrák cí­k. kormánynyal kö­zölte, ez pedig 1876-ban azt váaszolta, hogy ez ügy a birodalmi tanácsban képvisel királyságok és or­szágok számszékének szervezsével összefüggésben állván, az ebbeli tárgyalás még folyamatban van. A közös pénzügyminiszter 1877. szeptember havában sürgette az elintézést, de ezen átiratára válasz még nem érkezett. Ezek folytán az albizottsá indítványozza, hogy a következő határozat hozassal: A közös pénzügymi­niszter arra hivatik föl, hogy ha irányozza törekvé­seit, miszerint a közös főszámlák állását szabályozó törvényjavaslat az osztrák cs.­­ kormány által mi­előbb tárgyalás alá vétessék. Kelt Bécsben, 1878. májs hó 28-án. Zsedé­ny­i Ede s. k. albizottsági elnk, Bethlen And­rás gróf s. k. albizottsági előad. — Monarchiánk adi készületei­ről a következőket olvassuk prágai félhivatalos »Bohemia« egy bécsi levelébenA jelenleg Erdélyben állomásozó három műszaki százd rendes létszámát ké­pezi az esetleg Erdélyben felállandó hadtest három csapatosztály­á­hoz szük­séges műszaki csapatoknak. Ha 1 0 a7 állávon a Satonavág­­yi • számának emelését szükségessé tennék, ez emelést a­­ leggyorsabban végre lehet hajtan. A 16. és 35. csa­patosztálynak csakom minden zászlóalja, (melyek­hez még egy honvédzászlóalj­­ léphet) Erdélyben egészittetik ki CSak a 3. huszáezred ujonczait sze­dik a határo magyar megyékből. A szabadságosok és tartalék'80­ behívása tehá a lehető legrövidebb idő alatt m megtörténhetik. Ugyanígy áll a dolog a Bányá­ban, a határőrvidéken és Horvátországban álló 1161020 csapatokkal. A gyakran emlegetett 20. csapatosztály gr. gy­ap­á­r­y altábornagy alatt (a vezérkar Eszéken van),3 magyar és egy erdélyi gyalogezredből áll, to­­vábbá több bánsági tartalékezredből és egy horvát vadászászlóaljból. A 34. csapatosztály Nagy altá­­bornak alatt Eszéken szintén nagy részben magyar, bánsái, tótországi és erdélyi csapatokból áll, melye­ket gyrsan nagy létszámra lehetne emelni. A Zág­­rábba levő 36. csapatosztály Horvátországban és déli Mgyarországon szedi újonczait. Csak a Zárában levő H csapatosztálynak kellene kiegészítési állomá­nyát iá jobb távolságról odaszállítani. E csapatosz­tály ul­gyanis három magyar gyalog­ezredből , a 32-ből melynek kiegészítő kerülete Pest), a 69-ből, (kiegésző kerület Székes-Fehérvár) és a 72-ből, (ki­­egészít kerület Pozsony); továbbá egy stájer ezred­ből (2 sz. kiegészítő kerület Grácz); 4 vadászzász­lóaljból tiroli, 1 karinthiai, krajnai, 1 alsó-ausz­triai és krajna-partvidéki,­ la galicziai határt veszszük szemügyre, ott is könnyen és gyorsan végre lehetne hajtani a teljes létszámra emelést, mivel egy gyalu­ezred és 3 vadász­zászlóalj kivételével az ott állomásozó 5 csapatosz­­tálynak (11., 12., 24., 27. és 30.) valamennyi része Galicziából egészül ki. — A vasúti és hajózási főfelügye­lőség közzé tette jelentését múlt évi működéséről. A felügyelőség, mint tudva van, a vasútépítési fel­ügyelőségből és a vasúti és hajózási főfelügyelőség­ből azok egyesítése alkalmával újból szerveztetvén, 1877. év márczius elején kezdte meg működését. Hi­vatal hatásköre a mondott időponttól kezdve nem­csak a vasúti forgalom biztosságának és rendességé­nek, az állami biztosítást vagy segélyt élvező vasutak gazdasági kezelésének, továbbá a belvízi hajózási üzletnek közvetlen felügyeletére, hanem egyúttal az összes állami, magánvasúti építkezések közvetlen ál­lami felügyeletére és ellenőrzésére is kiterjed. A je­lentés szerint az 1877. év elején a vasúthálózat ál­lapota következő volt: forgalomban volt 6839,9 ki­lom, építés alatt állott 218,64 kilom.; a hajózási ösz­­szes vonalak hossza pedig 3542 kilom. tert. A forga­lomban volt vasutak 20 külön igazgatóság által ke­zeltettek, az építés alatt állott vasutak: a budapesti összekötő vasút 16.36 kilom., a brassó-tömösi vasút 25.22 kilom. mindkettő m. állami vasút. Az osztrák állami vasút építé a temesvár-orsovai vasútnak karán­­sebes-orsovai határszéli részét 93 kilom., a vágvölgyi vasuttársulat a vágújhely-trencséni részt 22,47 ki­lom., az arad-kőrösvölgyi vasuttársulat az arad-bo­­rosjenői vonalat 62 kilom. Ezen felül tényleg még engedélyezve van a győr-sopron-ebenfurti vasútra 32 kilom. A vágvölgyi vonalon a trencsén-vlára­­szoros és trencsén-zsolnai vonal 178.5 kilom. Össze­sen 210.5 kilom. Az építés alatt álló vonalakból az év folyamá­ban a forgalomnak átadatott a budapesti összekötő vasút 12.9 kilom. és az arad-kőrösvölgyi vasutból 62 kilom., együtt 74.9 kilom., az év végével tehát for­galomban volt 6914.9 kilométer vasút, építés alatt maradt 144.2 kilom., engedélyezve van 210.5 kilom., tanulmányozás alatt 95 kilom., összesen 7364.6 kilo­méter vasút. Az év végével a vasutak forgalmi esz­közei a következők voltak: mozdony 1039, személy­­kocsi 2126, teherkocsi 23.682 darab; a megelőző év­hez viszonyítva, a mozdonyok 4 dbbal, a teherkocsik 666 dbbal szaporodtak, a teherkocsik ellenben 34 dbbal csökkentek. A vasutaknak az év folyamán adott előlegek 9.952,559 litot tettek. A „HON“ TÁRCZÁJA. Egy hirhedett kalandor a XVII-ik századból. Regényes korrajz XXII részben. Irta Jókai Mór. HARMADIK KÖTET. Tizenhatodik rész. A tengeren. 1. A kalóz. (48. Folytatás.) De még az asszonynak állt feljebb! Hogy én hát az ő hitvesi hűségében akarok ké­telkedni ? holott itt a bizonyítékok a kezében: az én saját levelem, melyben elmondom, hogyan, miképen jöttünk össze a tündérek segítségével az Araráthe­­gyi kastélyban ? Sőt nagyobb igazság kedvéért itt van még a »lingám« is, a­mit akkor neki ajándék­ban adtam. Sőt még egy darab is abból a szövetből, melynek kárpitos szárnyai boldog viszontlátásunknak sárkányszemű látói voltak. Akkor én király voltam: ez a fiúcska tehát: királyfi. _De, asszonyom! Az ilyen dolgokban én nem értem a tréfát! Kezdtem én kiabálni. A­mi álom volt, az nem komoly dolog, s annak nem lehet ilyen élő következése. Én megengedem, hogy ön is álmodott akkor én felőlem, a­mikor én ön felől, hanem az a kis siro-rivó poronty : ez már nem álom, ez valóság, még­pedig nagyon kellemetlen valóság ! Én megyek a polgármesterhez! Én feladom a dolgot az érsek­nek ! Összehivatom a szent széket! Én nem hagyok magamból bolondot csinálni. — Jó lesz, jó ! Csak menjen ön a polgármes­terhez, meg az érsekhez, csináljon minél nagyobb lármát a dologból, akkor ön még egyszer akkora bo­lond lesz, mint most. Én pedig megtettem, a­mivel fenyegetőztem , rohantam a polgármesterhez, azt kihúztam az ágyá­ból, mert már aludt; azt mondtam neki, hogy itt van­nak a francziák, arra az álom kiment a szeméből; akkor aztán elmondtam neki az egész históriámat, majd elnyelt, akkorákat ásított. Akkor azt mondta, hogy ez meggondolandó dolog: jöjjek holnap, addig menjek a feleségemhez. Nem is tehettem mást, mert egy garasnak ura nem voltam, a niemengeni vendéglőkben pedig előre le kell tenni a szálláspénzt, addig az embert be nem eresztik, hát visszamentem szégyenszemre az asz­­szonyhoz. Az csak kötődött velem. Azt mondta, hogy ne pattogjak, nem ér az semmit. Ha jó képet nem csiná­lok a dologhoz, enyém lesz a kár is, meg a csúfság is. Akkor csak hallgattam, mert nagy szükségét éreztem a vacsorának és a pihenésnek, de gondoltam magam­ban, majd »bekötöm én a te koszorúdat holnap !« Másnap megint elmentem a polgármesterhez, akkor már nem aludt. Azzal fogadott, hogy mondjam meg legelébb is, hogy úgy beszéljen-e velem, mint niemengeni constáb­­lerrel, vagy mint indiai királylyal ? — Hát mint indiai királylyal. — No hát fölséges Maharadsa, vagy Nábob, vagy Shab! Tessék föltenni kérem (föltétette velem a kalapomat s ő meg levette a hivatalsüvegét.) Tessék­­ elmondani előttünk, hogy az indiai királyoknak hány feleséget szabad törvény szerint tartani ? hány ele­fántot , tevét, rhinozeront, hím és kanczatündért s más efféle vonómarhát lehet a szolgálatában al­kalmazni ? Vettem észre, hova akar kilyukadni? fordítot­tam a dolgon. — Kérem szépen, csak tessék velem úgy be­szélni, mint niemengeni constáblerrel európai szoká­sok szerint. — No hát hallod-e »te« constábler. Vedd le mindjárt a kalapod! (Erre meg ő csapta fel a magas süvege velem tetette le a kalapomat.) Mivelhogy te kereszti törvényeink ellenére, élő feleséged mellett még tik feleséget is vettél, ennél fogva én neked kriminiprocessust akasztok a nyakadba, kétnejüség miatt, »korbácsoltalak, a pellengérre kiköttetlek s gályásüldelek. Megint sehogy sem tetszett. —át csak tessék velem inkább úgy beszélni, mint én királylyal. (Ekkor aztán mind a ketten föltettülkalapjainkat úgy discuráltunk.) —át a­mikor te király voltál, akkor te min­­denkinek­ pncsoltál, tehát a tündéreknek is ; ha neked nen szabad volt, akkor az is szabad volt, hogy a f­őn keresztül repülj, annálfogva abban semmi tetlen nincsen, hogy az első feleségeddel találkozhat akkor mi bajod mostan ? Elvesztettél valamit ! —logy vesztettem ! Inkább nyertem. Egy fiúval tbb mint a mennyire számítottam. —az a fiú ? —?yne élne ? Ha nem élne , se fiú, se leány neim­a. Hiát ha él, akkor megvan. A­mi meg van, az tény. Ki tény, azt nem lehet nem ténynyé visz­­szadispui. A tények erősebbek, mint az okosko­dások. Alaztán megharagudtam, én is beszéltem, ő is besz egyikünk se hallgatott a másikra, utól­­jára, kivi egymásnak a fejéből a kalapot kölcsö­nösen s­őt mondtam neki, hogy ez az eset nem is tartozik ári hatóság kanalazása alá, majd elintézi ezt a szeék , a­ki ezt a szörnyű nagy botrányt nem hagyeg boszulatlan. Neen, odajutottam még csak jó helyre. E­gész Niemengen mind csupa atyafiság , sógor, kikeresztapa az egész világ és a mellett iszonyú esős emberek. Lehen itt azt valakire bebizonyítani, hogy valami estelenséget követett el. Ha már csak­ugyan­örtént, azt minden ember igyekszik elta­karni. Azaz Hogy titokban minden ember beszél róla s nagyon mulatja magát rajta, de törvény előtt se látója, se hallója nem akar senki lenni a megesett botránynak. Minden cseléd, atyafi, komaasszony, szomszéd­­asszony, azt bizonyította a feleségem felől, hogy az az én egész távollétem alatt úgy viselte magát, hogy mustrája volt a hitvesi hűségnek. Nem járt ki a ház­ból máshova, mint a templomba, nem járt hozzá más, mint a gyóntató káplán; még csak új fejkötőt sem csináltatott magának azóta. Az én vádamnak tehát nem volt semmi alapja. Ellenben mily hatalmas alapokon feküdt az ő védelme. Itt volt az én saját kezem irta levél, khinai bőr­papirosra irva, abban előadva az egész csodálatos ta­lálkozásunk. Az egész elbeszélés hitelesítve hét boncs sajátkezű aláírása által. Elismertetett, hogy a bon­csok épen olyan hiteles személyek, mint a káptalanok idehaza. Azoknak csak tudniok kell, hogy van-e az ő országukban Danesh és Majmuna nevű tündér ? Hogy azok nálunk Európában nincsenek, annak a klíma az oka. Hiszen itt elefántok sincsenek, azért az elefán­tok mégis valóságos élő­lények. Ki merné eltagadni az elefántot, csak azért, mert nem látta ? Nem mutat-e e fel a szentírás is hasonló példát: midőn Illés tüzes szekéren utazott? Hát mikor Jónás prófétát egy czet­­hal szállította a gyomrában tovább ? A­midőn ezek oly szent és hiteles emberekkel megtörténhettek, akkor annak már gyerekség volt megtörténni, hogy a Da­nesh és Majmuna tündérek egy férjet és feleséget egy­más karjai közé vezessenek, kivált midőn azok maguk is kívánkoznak oda, — a hogy nem kívánko­zo­tt Jónás próféta a czetbal gyomrába. De meg itt vannak az aszszony kezében az akkori találkozás tanujelei, a lingám, a minő csodát Európában nem készítenek, meg a sárkányos selyem­szövet, a minek még a készitésmódját s a szövet anya­gát sem tudják itthon kitalálni. Ezek már csak elvi­­tázhatlan tanúbizonyságok. Mindezeket egybevetve, a szent­szék nem ké­sik kimondani, hogy ámbár csodálatos, és véges em­beri elmével megfoghatatlan eset az, hogy egy kelet­indiai Majmuna nevű tündér egy jámbor életű niemengeni asszonyságot ejnek idején a hátára vegyen s vele a levegőn keresztül az Ararát hegyére elrepül­jön s onnan reggelre megint visszatérjen, a nélkül hogy cselédek, éjjeli őrök s a többiek valamit észre­vették volna; de miután sokkal inkább lehetséges mégis ennek a csodának a végbemenetele, mint az a hallatlan szörnytett, hogy egy niemengeni tekinté­lyes polgárnő, egy kapitány volt özvegye, egy con­­stabler és ind király hitvestársa hitvesi hűségén csorbát ejteni engedjen — Niemengenben ! — a­hol ilyesmi soha meg nem történt (mert senki se panasz­kodott róla) annálfogva ítéltetik, hogy a házasság­­töréssel vádlott asszonyság oly tiszta és ártatlan, mint Susanna, s az itthon talált második surculus masculusnak senki sem más az apja, mint az, a­kit »nuptiae denominant!« S azzal szépen nyakamban varrták az asszonyt gyerekestül s nekem bele kellett szépen, nyugodnom. (A nagyherczeg úgy kaczagott, hogy a tokájá­val mind összetörte keményített nyakfodrait: »át­kozott mulatságos történet: Nem adnám egy nyer­ges lóért, hogy ezt meghallottam! Kimondták itéleti­­leg, hogy ha az ember az álmát leírja, hát akkor az valóság.«) ( He vájjon csakugyan igy történt-e ez, a­hogy elmondod ? kérdé a soltész). — Becsületemre .... vagy mit is mondok? A nyakamon levő kötélre mondom, hogy egészen igy történt. Méltóztassék a niemengeni hatóságot meg­keresni e végett: az teljesen igazolni fogja előadá­somat , mert a rendkívüli eset még a város króniká­jába is feljegyeztetett csodálatossága végett. S ez indokolja majd azt a cselekedetet, a­mit ezután elkö­vettem, s a­mit előadandó teszek. (De majd holnap!) (Folytatása következik.) Adakozás a dévai reáliskolai segélyzőegyesület javára. Budapestről Gerich Gyula az »Erdélyi kör«­­nek utóbbi időben elnöke, mint e már föloszlott kör adományát, átadott szerkesztő­ségünkben 42 frt — kr Eddigi gyűjtésünk 2275 frt 43 kr összesen 2317 ft 43 kr 5 db 20 frankos arany, 3 db cs. arany, 10 márka, 3 db ezüst forintos és 1 db szász ezüst tallér. Midőn e most nyugtázott adományért őszinte köszönetet mondunk a kör volt tagjainak Gerich Gyula ur kívánságára legyen megjegyezve, hogy a nevezett kör eleinte 50 írttal rendelkezett (mely ösz­­szeg eredetileg Haynald érsek adománya volt), de ebből 8 írt az előző elnök idejében a kör kiadásai­nak fedezésére fordíttatott. Az osztrák kiegyezési vita. Az a vita, mely a quota­ és restitutió kérdésében az osztrák parlamentben lezajlott, felölelte az egész kiegyezést, és tökéletes el­lenképét nyújtá azon vitáknak, melyek e tárgyban nálunk ismételten megnyittattak. — Ausztriában és úgy hangoztatták, hogy a kormány elárulta az ország érdekeit, hogy Magyarországnak hódol, ennek uralma alá veté Ausztriát, mint a­hogy megfordítva nálunk Magyarországra nézve láttak gyarmati politi­kát a kiegyezésben, a­mily szép, kerek össze­gekben számították nálunk a mi megkárosítá­sunkat. Ausztria által, ép oly biztos adatok­kal mutatták ki Plenerék Ausztriában, hogy a kiegyezéssel mennyit fizet Ausztria nekünk. A vádak és számítások nagysága, alapossága e tekintetben aligha­nem egyensúlyba hoz­ható és így csak a kölcsönös túlzásokat kon­statálhatjuk, a­nélkül, hogy azok c­áfolatába most már szükséges lenne bocsátkozni. Ha­nem az osztrák túlzásokból, melyek ép úgy a közönségre számítva és komolyan előadva voltak, mint nálunk az ellenzéki vádak, még­is annyi tanulságot, átalában is levonhatunk, hogy egyik fél sem nyer annyit, mennyivel a másik fél magát megkárosítottnak mondja , sőt e megkárosítás úgy átalakul kölcsönös, bár nem nagy előnyökké, hogy igen kevés tárgyilagossággal, igen rövid idő alatt helyre lehet állítani az egyensúlyt, mely a status quónál, a reformok segedelmével, a fogyasz­tási adókban és pénzügyi vámokban, mindkét félre nézve jobb, a bankban és restitutióban nekünk, az ipari vámokban Ausztriának biz­tosít nagyobb előnyöket és a quótát régi ará­nyaiban hagyja meg. Ebből mindenki meg­csinálhatja a mérleget. De nem csak a magyar túlzások c­áfolá­­sára alkalmas az osztrák kiegyezési vita, mi­után az osztrák túlzók nem látják azon elő­nyöket, melyek által való megkárosításunkat hirdetik nálunk, de hathatós bizonyítékokat szolgáltatott az: 1. a monarchia vámpolitikája, 2. a dualizmus szükségessége és 3. mindenféle provizórium veszedelmessége mellett is. Az osztrák tárgyalásokból (főleg ha ezek­hez a kormány bizottsági felvilágosításait is veszszük) világosan kitűnik, hogy a monar­chia védvámos politikát követni nem fog ; a szerződések folytonos meghosszabbítása, a vámtételeknek az 1876-ki tervezéstől eltérő módon, leszállítása (legújabban is a ve­­gyes gyapjuárak­ vámmérséklése), az osztrák kormánynak határozottan a szerződéses po­litika mellett nyilatkozása, keserű csalódá­soknak tette ki az osztrák védvámosokat, és a kiegyezés ellen, ez alapon tett támadásaik, mindenesetre legtöbb alappal bírtak. Másfe­lől : Depretis nyilatkozatából az is kitűnik, hogy mi volt a magyar kormány törekvése; kezdetben 5 százalékos vámot akart keresz­tül vinni és hogy ez nem sikerült, azon nem­csak az osztrák igényekkel való transactió szükségessége miatt nem lehet csodálkozni , de azért sem, mert az egész világ kereskedel­mi politikai áramlata ellene volt.Svájcz, Olaszország, Németország, sőt a franczia con­sul general de commerce és legújabban a se­­nátus bizottságának bizonysága szerint, Fran­­cziaország is, az eddigi politikával vagy sza­kítottak vagy azon megállottak , veszedel­mes áramlat ez, küzdünk ellene , de hatását senki sem ignorálhatja és az alól csak a szer­ződések segedelmével emancipálhatjuk ma­gunkat, melyekben a kölcsönös érdek legyőzi az egyoldalú irányokat. A dualizmus mellett soha sem emeltek oly meleg és meggyőző érveket, az osztrák parlamentben, mint most. És e kedvező vál­tozás a napi sajtóban is érezteté magát. Kezd­te annak védelmét Kaiserfeld az urak házá­­ban és végezte Depretis az alsóházban ; ma­guk az incarnátus centralisták közül is csak az öreg Plener ; a foederalisták közül Ho-

Next