A Hon, 1878. június (16. évfolyam, 132-157. szám)
1878-06-01 / 132. szám
132. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás: Budapest, 1878. Szombat, junius . Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij: Peotán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra......................................6 frt. — kr. 6 hónapra......................................12 » — »z esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás a HONT XVI-dik évfolyamára. (A »Hont megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak : Évnegyedre...................................... 6 frt Félévre.................................................12 » Egy hónapra...................................... 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért fölülfizetés évnegyedenkint 1 forint. fpf!" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadóhivatalába (Barátok tere Athenaeum-épület) küldendő. A »HON szerk. ] kiadóhivatala. Budapest, május 31 Andrássy nyilatkozatai. Sok volt eddig a panasz Andrássy ellen, hogy külpolitikai nyilatkozatait oly nagyátalánosságban tette, hogy azok alatt ki-ki azt érthette, amit akart, de senki sem vehette ki azt a nyilatkozatokból, amit Andrássy akart tenni. Most már azt hiszszük, megszűnik e vád is. Mert ama nagyfontosságú nyilatkozatok után, melyeket külügyminiszterünk újabban május 29-én és 30-án tett, mindenki előtt elég világosan domborodnak ama határok, melyek között, s amaz irány, a melyben külpolitikánk halad. A közvélemény Andrássy grófnak e nyilatkozataiért nem csak azért tartozik köszönettel, hogy azok által felvilágosítást nyújtott külpolitikánkról, de kiváltképen azért, hogy megnyugtatta a nemzetet az iránt, miszerint Andrássy gróf a keleti kérdést azon szellemben s azon irányban törekszik megoldani, melyben a magyar nemzet és Lajthántul is mindazok, kik e monarchia őszinte hivei, azt megoldani óhajtották. Tisza Kálmán már régebben megmondá a képviselőházban, hogy vannak a san stefanói szerződésnek oly pontjai, melyek ellenkeznek monarchiánk érdekeivel. E pontok közelebbről nem voltak megjelölve; most Andrássy gróf Bánhidy interpellátiójára válaszolva, rámutat a nevezett szerződés azon főbb részeire, melyek megvalósulását monarchiánk meg nem engedheti. Külügyminiszterünk először is Bulgária terjedelmét perkorreskálja. A Bánhidynak adott válaszban csak átalánosságban említi föl ezt, de május 30-án tett pótnyilatkozatai egyikével már közelebbről mutatott arra, hogy a görög elem lakta tartományokat nem engedi bolgár jogar alá jutni. Ez körülbelől annyit jelent, hogy a Balkántól délre fekvő terület nagy része, melyen át monarchiánk szárazföldi összeköttetési vonala Szalonikáig halad, kívül esnek a bolgár fejedelemség területén. Sőt Andrássy gróf erre nézve határozott utmutatást is adott, midőn azt mondá, hogy a Balkánon túlra (délre) terjedő Bulgáriára nézve »soha sem nyilatkozott az osztrák-magyar kormány, hogy azt elfogadja.« De mi lesz a Duna és Balkán közti Bulgáriával azután ? Erre nézve Andrássy nyilatkozataiból azt lehet kivenni, hogy ő perhorreskálja mindazt, mi a dunai Bulgáriának orosz jelleget adna. Ide megy ki az, midőn külügyérünk igen hosszúnak és veszedelmesnek mondja a san stefanói szerződésben stipulált két évi orosz megszállást. Andrássy gróf intenziója az, hogy Bulgária a bolgár és ne orosz tartomány legyen. És ebben vele nálunk mindenki bizonyára egyetért. Kilátszik ez a »Grobe« táviratilag közlött pontozataiból is. A congressuson pedig lehet Bulgáriának oly szervezetet, oly berendezést adni, hogy paralysálva legyen Oroszország befolyása az Al-Dunán. Ha pedig ebbe Oroszország bele nem egyeznék, ez annyit jelentene, mint megtámadni monarchiánk történeti fejlődésének alapját s erre nézve azt mondá Andrássy elég kategórikusan, hogy : »Vigyázzon, aki hozzányúl!« Egyetértünk azzal is teljesen, amit a külügyér Szerbia és Montenegró kiterjesztéséről mondott. Kis »határigazítást« kaphatnak, de annyira és oly mértékben nem gyarapodhatnak, hogy nekünk alkalmatlanok, vagy épen veszélyesek legyenek. A san stefanói szerződés pedig tudvalevőleg akkora területeket szánt Szerbiának és Montenegrónak, hogy határaik között — a szerződés szerint — alig-alig egy országútnak nevezhető keskeny földnyelv húzódnék el, melyen át a porta közlekednék szárazföldön Boszniával és Herczegovinával ; közlekednék ideig-óráig, míg jobbról és balról Szerbiának és Montenegrónak sem tetszenek a kínálkozó utonállói szerepet lejátszani s a portát elvágni két tartományától. Ily területi változást nem engedhet meg Andrássy gróf már csak azért sem, mert eltekintve monarchiánk közvetlen érdekeitől, ő még arra is törekszik , miről szintén nagy örömmel értesülünk nyilatkozataiból, hogy a mi terület a portának közvetlen hatósága alatt megmarad, azt függetlenül kellőleg kormányozhassa is, hogy a területi kikerekítések mellett is maradjon még fönn egy életképes Törökország. Átalában mindaz, amit Andrássy gróf Bulgáriáról, Montenegróról és Szerbiáról mondott, legalább is háromnegyed részben, ha nem nagyobb mértékben széttépi a san stefanói szerződést, melynek eredeti alakjából e tartalmiból alteralior marad meg valami épségben, kivált ha még hozzá veszszük azt is, mit a Duna szabadságáról, s monarchiánk keleti kereskedelmi és közlekedési érdekeiről mondott. Ezen »magától érthetőleg fontos« érdekek hatékony megvédése múlhatlanul új csorbát ejt a török-orosz békeszerződésen. És Ada-Kalehnak is a porta beleegyezésével történt megszállása osztrák-magyar csapatok által mindent inkább mutat, csak respectust nem a san stefanói szerződés iránt. De mi lesz Boszniával? Erre nézve Andrássy gróf csak annyit mondott, hogy fölött a congressus határoz. Reméjük, úgy értette, hogy a congressus fog*« megszabni annak igazgatási szervezetét, kormányzatát — s nem úgy, hogy a congressus majd nekünk ítélheti oda e tartományt, mert erős hajlamot érzünk, ilyen ajándékot el nem fogadni s monarchiánknak is hatalmában van, visszautasítni azt. Egyébiránt a congressus össszeülése jun. 11-én, mint most kitetszik, épen nem olyan apodiktikus bizonyosságú dolog. Maga Andrássy sem erősíti meg e dátumot, s azon megjegyzéséből, hogy Oroszországból még eddig nem érkezett olyan válasz, mely a bécsi és pétervári kormányok közti »elágazó nézeteket kiegyenlítette volna«, azt lehet, sejteni, hogy inkább jun. 11-én túl, mint azon innen fog összeülni az európai tanácskozmány. Addig pedig csak folytassuk a katonai készülődéseket. A monarchia államfentartó népei tudhatják már most, hogy minő czélok és érdekek védelmére történnek ez előkészületek s meg vagyunk győződve, hogy Andrássy nyilatkozatai után megnyugvással, sőt lelkesedéssel hozzák meg az áldozatokat, hogy ha arra kerülne a sor: »keleten a hatalommal imponálhassunk!« — A magyar delegáczió pénzügyi albizottságának a közös pénzügyminisztérium 1878-as költségvetéséről szól jelentésében, mely csekély változtatással megszavazásra ajánlja az előirányzott költségeket, a követezőket olvassuk . A magyar országos bizotság a múlt években a közös főszámszéknek végleges érvényes szervezésére nézve hozott határozatot föltartván, azt remélte, hogy ez ügy végleges befejezést már most a delegáczióknak be fog jelentetni. A közös pénzügyminiszter azonban azt jelenté, hogy a magy. kir. kormány már 1874. február havában észrevételei kíséreteiben az ügyre vonatkozó törvényjavaslatot az osztrák cík. kormánynyal közölte, ez pedig 1876-ban azt váaszolta, hogy ez ügy a birodalmi tanácsban képvisel királyságok és országok számszékének szervezsével összefüggésben állván, az ebbeli tárgyalás még folyamatban van. A közös pénzügyminiszter 1877. szeptember havában sürgette az elintézést, de ezen átiratára válasz még nem érkezett. Ezek folytán az albizottsá indítványozza, hogy a következő határozat hozassal: A közös pénzügyminiszter arra hivatik föl, hogy ha irányozza törekvéseit, miszerint a közös főszámlák állását szabályozó törvényjavaslat az osztrák cs. kormány által mielőbb tárgyalás alá vétessék. Kelt Bécsben, 1878. májs hó 28-án. Zsedényi Ede s. k. albizottsági elnk, Bethlen András gróf s. k. albizottsági előad. — Monarchiánk adi készületeiről a következőket olvassuk prágai félhivatalos »Bohemia« egy bécsi levelébenA jelenleg Erdélyben állomásozó három műszaki százd rendes létszámát képezi az esetleg Erdélyben felállandó hadtest három csapatosztályához szükséges műszaki csapatoknak. Ha 1 0 a7 állávon a Satonavágyi • számának emelését szükségessé tennék, ez emelést a leggyorsabban végre lehet hajtan. A 16. és 35. csapatosztálynak csakom minden zászlóalja, (melyekhez még egy honvédzászlóalj léphet) Erdélyben egészittetik ki CSak a 3. huszáezred ujonczait szedik a határo magyar megyékből. A szabadságosok és tartalék'80 behívása tehá a lehető legrövidebb idő alatt m megtörténhetik. Ugyanígy áll a dolog a Bányában, a határőrvidéken és Horvátországban álló 1161020 csapatokkal. A gyakran emlegetett 20. csapatosztály gr. gyapáry altábornagy alatt (a vezérkar Eszéken van),3 magyar és egy erdélyi gyalogezredből áll, továbbá több bánsági tartalékezredből és egy horvát vadászászlóaljból. A 34. csapatosztály Nagy altábornak alatt Eszéken szintén nagy részben magyar, bánsái, tótországi és erdélyi csapatokból áll, melyeket gyrsan nagy létszámra lehetne emelni. A Zágrábba levő 36. csapatosztály Horvátországban és déli Mgyarországon szedi újonczait. Csak a Zárában levő H csapatosztálynak kellene kiegészítési állományát iá jobb távolságról odaszállítani. E csapatosztály ulgyanis három magyar gyalogezredből , a 32-ből melynek kiegészítő kerülete Pest), a 69-ből, (kiegésző kerület Székes-Fehérvár) és a 72-ből, (kiegészít kerület Pozsony); továbbá egy stájer ezredből (2 sz. kiegészítő kerület Grácz); 4 vadászzászlóaljból tiroli, 1 karinthiai, krajnai, 1 alsó-ausztriai és krajna-partvidéki, la galicziai határt veszszük szemügyre, ott is könnyen és gyorsan végre lehetne hajtani a teljes létszámra emelést, mivel egy gyaluezred és 3 vadászzászlóalj kivételével az ott állomásozó 5 csapatosztálynak (11., 12., 24., 27. és 30.) valamennyi része Galicziából egészül ki. — A vasúti és hajózási főfelügyelőség közzé tette jelentését múlt évi működéséről. A felügyelőség, mint tudva van, a vasútépítési felügyelőségből és a vasúti és hajózási főfelügyelőségből azok egyesítése alkalmával újból szerveztetvén, 1877. év márczius elején kezdte meg működését. Hivatal hatásköre a mondott időponttól kezdve nemcsak a vasúti forgalom biztosságának és rendességének, az állami biztosítást vagy segélyt élvező vasutak gazdasági kezelésének, továbbá a belvízi hajózási üzletnek közvetlen felügyeletére, hanem egyúttal az összes állami, magánvasúti építkezések közvetlen állami felügyeletére és ellenőrzésére is kiterjed. A jelentés szerint az 1877. év elején a vasúthálózat állapota következő volt: forgalomban volt 6839,9 kilom, építés alatt állott 218,64 kilom.; a hajózási öszszes vonalak hossza pedig 3542 kilom. tert. A forgalomban volt vasutak 20 külön igazgatóság által kezeltettek, az építés alatt állott vasutak: a budapesti összekötő vasút 16.36 kilom., a brassó-tömösi vasút 25.22 kilom. mindkettő m. állami vasút. Az osztrák állami vasút építé a temesvár-orsovai vasútnak karánsebes-orsovai határszéli részét 93 kilom., a vágvölgyi vasuttársulat a vágújhely-trencséni részt 22,47 kilom., az arad-kőrösvölgyi vasuttársulat az arad-borosjenői vonalat 62 kilom. Ezen felül tényleg még engedélyezve van a győr-sopron-ebenfurti vasútra 32 kilom. A vágvölgyi vonalon a trencsén-vláraszoros és trencsén-zsolnai vonal 178.5 kilom. Összesen 210.5 kilom. Az építés alatt álló vonalakból az év folyamában a forgalomnak átadatott a budapesti összekötő vasút 12.9 kilom. és az arad-kőrösvölgyi vasutból 62 kilom., együtt 74.9 kilom., az év végével tehát forgalomban volt 6914.9 kilométer vasút, építés alatt maradt 144.2 kilom., engedélyezve van 210.5 kilom., tanulmányozás alatt 95 kilom., összesen 7364.6 kilométer vasút. Az év végével a vasutak forgalmi eszközei a következők voltak: mozdony 1039, személykocsi 2126, teherkocsi 23.682 darab; a megelőző évhez viszonyítva, a mozdonyok 4 dbbal, a teherkocsik 666 dbbal szaporodtak, a teherkocsik ellenben 34 dbbal csökkentek. A vasutaknak az év folyamán adott előlegek 9.952,559 litot tettek. A „HON“ TÁRCZÁJA. Egy hirhedett kalandor a XVII-ik századból. Regényes korrajz XXII részben. Irta Jókai Mór. HARMADIK KÖTET. Tizenhatodik rész. A tengeren. 1. A kalóz. (48. Folytatás.) De még az asszonynak állt feljebb! Hogy én hát az ő hitvesi hűségében akarok kételkedni ? holott itt a bizonyítékok a kezében: az én saját levelem, melyben elmondom, hogyan, miképen jöttünk össze a tündérek segítségével az Araráthegyi kastélyban ? Sőt nagyobb igazság kedvéért itt van még a »lingám« is, amit akkor neki ajándékban adtam. Sőt még egy darab is abból a szövetből, melynek kárpitos szárnyai boldog viszontlátásunknak sárkányszemű látói voltak. Akkor én király voltam: ez a fiúcska tehát: királyfi. _De, asszonyom! Az ilyen dolgokban én nem értem a tréfát! Kezdtem én kiabálni. Ami álom volt, az nem komoly dolog, s annak nem lehet ilyen élő következése. Én megengedem, hogy ön is álmodott akkor én felőlem, amikor én ön felől, hanem az a kis siro-rivó poronty : ez már nem álom, ez valóság, mégpedig nagyon kellemetlen valóság ! Én megyek a polgármesterhez! Én feladom a dolgot az érseknek ! Összehivatom a szent széket! Én nem hagyok magamból bolondot csinálni. — Jó lesz, jó ! Csak menjen ön a polgármesterhez, meg az érsekhez, csináljon minél nagyobb lármát a dologból, akkor ön még egyszer akkora bolond lesz, mint most. Én pedig megtettem, amivel fenyegetőztem , rohantam a polgármesterhez, azt kihúztam az ágyából, mert már aludt; azt mondtam neki, hogy itt vannak a francziák, arra az álom kiment a szeméből; akkor aztán elmondtam neki az egész históriámat, majd elnyelt, akkorákat ásított. Akkor azt mondta, hogy ez meggondolandó dolog: jöjjek holnap, addig menjek a feleségemhez. Nem is tehettem mást, mert egy garasnak ura nem voltam, a niemengeni vendéglőkben pedig előre le kell tenni a szálláspénzt, addig az embert be nem eresztik, hát visszamentem szégyenszemre az aszszonyhoz. Az csak kötődött velem. Azt mondta, hogy ne pattogjak, nem ér az semmit. Ha jó képet nem csinálok a dologhoz, enyém lesz a kár is, meg a csúfság is. Akkor csak hallgattam, mert nagy szükségét éreztem a vacsorának és a pihenésnek, de gondoltam magamban, majd »bekötöm én a te koszorúdat holnap !« Másnap megint elmentem a polgármesterhez, akkor már nem aludt. Azzal fogadott, hogy mondjam meg legelébb is, hogy úgy beszéljen-e velem, mint niemengeni constáblerrel, vagy mint indiai királylyal ? — Hát mint indiai királylyal. — No hát fölséges Maharadsa, vagy Nábob, vagy Shab! Tessék föltenni kérem (föltétette velem a kalapomat s ő meg levette a hivatalsüvegét.) Tessék elmondani előttünk, hogy az indiai királyoknak hány feleséget szabad törvény szerint tartani ? hány elefántot , tevét, rhinozeront, hím és kanczatündért s más efféle vonómarhát lehet a szolgálatában alkalmazni ? Vettem észre, hova akar kilyukadni? fordítottam a dolgon. — Kérem szépen, csak tessék velem úgy beszélni, mint niemengeni constáblerrel európai szokások szerint. — No hát hallod-e »te« constábler. Vedd le mindjárt a kalapod! (Erre meg ő csapta fel a magas süvege velem tetette le a kalapomat.) Mivelhogy te kereszti törvényeink ellenére, élő feleséged mellett még tik feleséget is vettél, ennél fogva én neked kriminiprocessust akasztok a nyakadba, kétnejüség miatt, »korbácsoltalak, a pellengérre kiköttetlek s gályásüldelek. Megint sehogy sem tetszett. —át csak tessék velem inkább úgy beszélni, mint én királylyal. (Ekkor aztán mind a ketten föltettülkalapjainkat úgy discuráltunk.) —át amikor te király voltál, akkor te mindenkinek pncsoltál, tehát a tündéreknek is ; ha neked nen szabad volt, akkor az is szabad volt, hogy a főn keresztül repülj, annálfogva abban semmi tetlen nincsen, hogy az első feleségeddel találkozhat akkor mi bajod mostan ? Elvesztettél valamit ! —logy vesztettem ! Inkább nyertem. Egy fiúval tbb mint a mennyire számítottam. —az a fiú ? —?yne élne ? Ha nem élne , se fiú, se leány neima. Hiát ha él, akkor megvan. Ami meg van, az tény. Ki tény, azt nem lehet nem ténynyé viszszadispui. A tények erősebbek, mint az okoskodások. Alaztán megharagudtam, én is beszéltem, ő is besz egyikünk se hallgatott a másikra, utóljára, kivi egymásnak a fejéből a kalapot kölcsönösen sőt mondtam neki, hogy ez az eset nem is tartozik ári hatóság kanalazása alá, majd elintézi ezt a szeék , aki ezt a szörnyű nagy botrányt nem hagyeg boszulatlan. Neen, odajutottam még csak jó helyre. Egész Niemengen mind csupa atyafiság , sógor, kikeresztapa az egész világ és a mellett iszonyú esős emberek. Lehen itt azt valakire bebizonyítani, hogy valami estelenséget követett el. Ha már csakugyanörtént, azt minden ember igyekszik eltakarni. Azaz Hogy titokban minden ember beszél róla s nagyon mulatja magát rajta, de törvény előtt se látója, se hallója nem akar senki lenni a megesett botránynak. Minden cseléd, atyafi, komaasszony, szomszédasszony, azt bizonyította a feleségem felől, hogy az az én egész távollétem alatt úgy viselte magát, hogy mustrája volt a hitvesi hűségnek. Nem járt ki a házból máshova, mint a templomba, nem járt hozzá más, mint a gyóntató káplán; még csak új fejkötőt sem csináltatott magának azóta. Az én vádamnak tehát nem volt semmi alapja. Ellenben mily hatalmas alapokon feküdt az ő védelme. Itt volt az én saját kezem irta levél, khinai bőrpapirosra irva, abban előadva az egész csodálatos találkozásunk. Az egész elbeszélés hitelesítve hét boncs sajátkezű aláírása által. Elismertetett, hogy a boncsok épen olyan hiteles személyek, mint a káptalanok idehaza. Azoknak csak tudniok kell, hogy van-e az ő országukban Danesh és Majmuna nevű tündér ? Hogy azok nálunk Európában nincsenek, annak a klíma az oka. Hiszen itt elefántok sincsenek, azért az elefántok mégis valóságos élőlények. Ki merné eltagadni az elefántot, csak azért, mert nem látta ? Nem mutat-e e fel a szentírás is hasonló példát: midőn Illés tüzes szekéren utazott? Hát mikor Jónás prófétát egy czethal szállította a gyomrában tovább ? Amidőn ezek oly szent és hiteles emberekkel megtörténhettek, akkor annak már gyerekség volt megtörténni, hogy a Danesh és Majmuna tündérek egy férjet és feleséget egymás karjai közé vezessenek, kivált midőn azok maguk is kívánkoznak oda, — a hogy nem kívánkozott Jónás próféta a czetbal gyomrába. De meg itt vannak az aszszony kezében az akkori találkozás tanujelei, a lingám, a minő csodát Európában nem készítenek, meg a sárkányos selyemszövet, a minek még a készitésmódját s a szövet anyagát sem tudják itthon kitalálni. Ezek már csak elvitázhatlan tanúbizonyságok. Mindezeket egybevetve, a szentszék nem késik kimondani, hogy ámbár csodálatos, és véges emberi elmével megfoghatatlan eset az, hogy egy keletindiai Majmuna nevű tündér egy jámbor életű niemengeni asszonyságot ejnek idején a hátára vegyen s vele a levegőn keresztül az Ararát hegyére elrepüljön s onnan reggelre megint visszatérjen, a nélkül hogy cselédek, éjjeli őrök s a többiek valamit észrevették volna; de miután sokkal inkább lehetséges mégis ennek a csodának a végbemenetele, mint az a hallatlan szörnytett, hogy egy niemengeni tekintélyes polgárnő, egy kapitány volt özvegye, egy constabler és ind király hitvestársa hitvesi hűségén csorbát ejteni engedjen — Niemengenben ! — ahol ilyesmi soha meg nem történt (mert senki se panaszkodott róla) annálfogva ítéltetik, hogy a házasságtöréssel vádlott asszonyság oly tiszta és ártatlan, mint Susanna, s az itthon talált második surculus masculusnak senki sem más az apja, mint az, akit »nuptiae denominant!« S azzal szépen nyakamban varrták az asszonyt gyerekestül s nekem bele kellett szépen, nyugodnom. (A nagyherczeg úgy kaczagott, hogy a tokájával mind összetörte keményített nyakfodrait: »átkozott mulatságos történet: Nem adnám egy nyerges lóért, hogy ezt meghallottam! Kimondták itéletileg, hogy ha az ember az álmát leírja, hát akkor az valóság.«) ( He vájjon csakugyan igy történt-e ez, ahogy elmondod ? kérdé a soltész). — Becsületemre .... vagy mit is mondok? A nyakamon levő kötélre mondom, hogy egészen igy történt. Méltóztassék a niemengeni hatóságot megkeresni e végett: az teljesen igazolni fogja előadásomat , mert a rendkívüli eset még a város krónikájába is feljegyeztetett csodálatossága végett. S ez indokolja majd azt a cselekedetet, amit ezután elkövettem, s amit előadandó teszek. (De majd holnap!) (Folytatása következik.) Adakozás a dévai reáliskolai segélyzőegyesület javára. Budapestről Gerich Gyula az »Erdélyi kör«nek utóbbi időben elnöke, mint e már föloszlott kör adományát, átadott szerkesztőségünkben 42 frt — kr Eddigi gyűjtésünk 2275 frt 43 kr összesen 2317 ft 43 kr 5 db 20 frankos arany, 3 db cs. arany, 10 márka, 3 db ezüst forintos és 1 db szász ezüst tallér. Midőn e most nyugtázott adományért őszinte köszönetet mondunk a kör volt tagjainak Gerich Gyula ur kívánságára legyen megjegyezve, hogy a nevezett kör eleinte 50 írttal rendelkezett (mely öszszeg eredetileg Haynald érsek adománya volt), de ebből 8 írt az előző elnök idejében a kör kiadásainak fedezésére fordíttatott. Az osztrák kiegyezési vita. Az a vita, mely a quota és restitutió kérdésében az osztrák parlamentben lezajlott, felölelte az egész kiegyezést, és tökéletes ellenképét nyújtá azon vitáknak, melyek e tárgyban nálunk ismételten megnyittattak. — Ausztriában és úgy hangoztatták, hogy a kormány elárulta az ország érdekeit, hogy Magyarországnak hódol, ennek uralma alá veté Ausztriát, mint ahogy megfordítva nálunk Magyarországra nézve láttak gyarmati politikát a kiegyezésben, amily szép, kerek összegekben számították nálunk a mi megkárosításunkat. Ausztria által, ép oly biztos adatokkal mutatták ki Plenerék Ausztriában, hogy a kiegyezéssel mennyit fizet Ausztria nekünk. A vádak és számítások nagysága, alapossága e tekintetben alighanem egyensúlyba hozható és így csak a kölcsönös túlzásokat konstatálhatjuk, anélkül, hogy azok cáfolatába most már szükséges lenne bocsátkozni. Hanem az osztrák túlzásokból, melyek ép úgy a közönségre számítva és komolyan előadva voltak, mint nálunk az ellenzéki vádak, mégis annyi tanulságot, átalában is levonhatunk, hogy egyik fél sem nyer annyit, mennyivel a másik fél magát megkárosítottnak mondja , sőt e megkárosítás úgy átalakul kölcsönös, bár nem nagy előnyökké, hogy igen kevés tárgyilagossággal, igen rövid idő alatt helyre lehet állítani az egyensúlyt, mely a status quónál, a reformok segedelmével, a fogyasztási adókban és pénzügyi vámokban, mindkét félre nézve jobb, a bankban és restitutióban nekünk, az ipari vámokban Ausztriának biztosít nagyobb előnyöket és a quótát régi arányaiban hagyja meg. Ebből mindenki megcsinálhatja a mérleget. De nem csak a magyar túlzások cáfolására alkalmas az osztrák kiegyezési vita, miután az osztrák túlzók nem látják azon előnyöket, melyek által való megkárosításunkat hirdetik nálunk, de hathatós bizonyítékokat szolgáltatott az: 1. a monarchia vámpolitikája, 2. a dualizmus szükségessége és 3. mindenféle provizórium veszedelmessége mellett is. Az osztrák tárgyalásokból (főleg ha ezekhez a kormány bizottsági felvilágosításait is veszszük) világosan kitűnik, hogy a monarchia védvámos politikát követni nem fog ; a szerződések folytonos meghosszabbítása, a vámtételeknek az 1876-ki tervezéstől eltérő módon, leszállítása (legújabban is a vegyes gyapjuárak vámmérséklése), az osztrák kormánynak határozottan a szerződéses politika mellett nyilatkozása, keserű csalódásoknak tette ki az osztrák védvámosokat, és a kiegyezés ellen, ez alapon tett támadásaik, mindenesetre legtöbb alappal bírtak. Másfelől : Depretis nyilatkozatából az is kitűnik, hogy mi volt a magyar kormány törekvése; kezdetben 5 százalékos vámot akart keresztül vinni és hogy ez nem sikerült, azon nemcsak az osztrák igényekkel való transactió szükségessége miatt nem lehet csodálkozni , de azért sem, mert az egész világ kereskedelmi politikai áramlata ellene volt.Svájcz, Olaszország, Németország, sőt a franczia consul general de commerce és legújabban a senátus bizottságának bizonysága szerint, Francziaország is, az eddigi politikával vagy szakítottak vagy azon megállottak , veszedelmes áramlat ez, küzdünk ellene , de hatását senki sem ignorálhatja és az alól csak a szerződések segedelmével emancipálhatjuk magunkat, melyekben a kölcsönös érdek legyőzi az egyoldalú irányokat. A dualizmus mellett soha sem emeltek oly meleg és meggyőző érveket, az osztrák parlamentben, mint most. És e kedvező változás a napi sajtóban is érezteté magát. Kezdte annak védelmét Kaiserfeld az urak házában és végezte Depretis az alsóházban ; maguk az incarnátus centralisták közül is csak az öreg Plener ; a foederalisták közül Ho-