A Hon, 1878. augusztus (16. évfolyam, 187-211. szám)

1878-08-01 / 187. szám

187. szám. XVI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1878. Csütörtök, aug. 1. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra........................ 2 frt. 3 hónapra ..............................................6 * 6 hónapra........................................................ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint.....................................1 . Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda* Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás SO XYI-dik évfolyamára. (A Hon megjelen naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Egy hónapra.................................. 2 frt Évnegyedre.................................. 6 » Öt hónapra........................................10 » Az esti kiadás postai külön küldéséért fölülfizetés évnegyedenkint 1 forint. EST* Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a Hon kiadóhivatalába (Barátok tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON szerk. a kiadóhivatala. Budapest, julius 31. A megszállás nehézségei. A monarchiánk és Angolország eljárása közt vont paralellák a keleti helyzet újabb válságának bekövetkezése óta egymást követik. Csodálatos véletlen, de egyúttal a helyzetet nem kis mérvben jellemző jelenség, hogy mindkét állam eljárásának otthoni kárhoztatói a másik állam példájára utalva vélnek álláspontjuknak szolgálatot tehetni, míg ugyanakkor ez eljárások respektív védelmezői a két akció analógiáját igyekeznek bebizonyítani. S nem mondhatni, hogy saját szempojukból kiindulva mind a két nézetiránynak ne lenne igaza. Bizonyára Gladstone Disraeli ellen való azon vádjában, melylyel a legutóbbi viták folyamán arra utalt, hogy a monarchiánk által a török birodalomból foglalt területrész megőrzése nem bánt oly immenz felelősségi súlyt, mint amely Angolországra a török-angol védelmi szövetség folytán súlyosodik, a tisztán reális érdekekből kiinduló politika ép úgy megtalálhatja az igazoltság látszatát, mint ahogy monarchiánk eljárásában kifogásolható, hogy foglalásának indokai közt külsőleg nem foglal helyet egyéb, mint tisztán a hatalmi terjeszkedés gondolata. Átalában mind a két állam eljárása mutat fel oly jelenségeket, melyek hiánya a másiknál kár, s viszont ismét olyanokat, melyek elmaradása a másiknak előnyére szolgál. A mi .európai nemzetközi jog legteljesb tisztelete nyilvánult például monarchiánk abbeli álláspontjában, mely szerint csak akkor fogott a megszálláshoz, midőn ezt Európa egyhangú szavazata helyeselte; viszont Angolország eljárásának Törökország iránt való lejalitását nagyban emeli az, hogy Cyprust Törökországgal kötött előzetes egyezmény alapján szállta meg, s az ember közönséges értelme meg nem tudja fogni az indokokat, melyek mindkét hatalmat arra indították, hogy maguk tartásának helyességét teljessé ne tegyék, s monarchiánk részére a Törökországgal való megegyezésből eredő zavartalan végrehajtás biztosítását, Angolországnak meg az európai elismertetés adta jogtisztelő nymbust meg ne szerezzék. Különösen monarchiánknak lehet oka sajnálni e tagadhatatlanul félszeg munkát. Ha nem éljük be a fél munkával, s ebben is nem tanúsítunk megfordított sorrendet , ha nem előbb kérjük — egy gyakorlati példát használva — Európa telekkönyvi hatóságától Bosnyákország átkebeleztetését, mint ahogy Törökországgal, az előbbi tulajdonossal megegyeztünk volna az eladandó objektum átvevésének feltételei közül, akkor nem lettünk volna a jelenlegi kellemetlenségeknek kitéve, melyek tagadhatlanul súlyosítják az amúgy is kelletlen szankciót. Értjük mi, hogy a bécsi közös külügyi és hadügyi kormányzatra bántó lehetett, hogy keleti akciójának megkezdését addigi kényszerüljön halogatni, amíg a török menő bizottak huzavona eljárásának tetszeni fog. diplomácziai és katonai föltételek labirintifudásában, utasításaik és nemzeti érzékenykedéseik ellentétei közt eligazodni, s egyetértő határozatukba belenyugodni; de ebbe a helyzetbe ép a monarchia eljárásában nyilvánult téves sorrend hozott bennünket, s ez szolgáltatot ki, bár mi vagyunk a hatalmasabbak, a gyöngébb fél tetszésének vagy annak, hogy — európai megbízással bár zsebünkben, s a porta föltételes jóváhagyásával markunkban — mégis közönséges hódító gyanánt lépjük át a határt." A török lakosság elégedetlenségéről szállongó hírek is arra mutatnak, hogy taktikánk is hiányos volt,, Előzetes megegyezés a portával aligha ki nem zárta volna annak lehetőségét, hogy ilyen mozgalmak jelentkezzenek, minden esetre pedig elvette volna velünk szemben való föllépésünktől a gyűlöletesség színét. Ha az Ausztriával s Magyarországgal szemben álló török lázadó saját hazája s kormánya mandatáriusa ellen is fölemeli karját, a közönséges felkelők rétegébe tartozik, mely ellen az önvédelem minden fegyvere jogosult ; mig most, midőn a porta passiv reszisztencziája mellett esik meg e bevonulás, a török, ki nem teszi le kardját, eszélytelenül cselekszik ugyan, de mint hazafi cselekszik, a ki nem tudja, hogy a haza igaz ügyének védőin idegen foglalók által ütött seb mily hosszú évekig gyógyíthatatlan szokott maradni ? Ha sehol nem tudnák ezt Európában, nekünk Magyarországban tudnunk kellene. Tegnap járta be a monarchia lapjait egy közlemény, mely a szerb kormány abbeli fogadkozását tartalmazta, hogy ő nem ápol izgatást Bosnyákországban. Hogy e fogadkozás szavahihetősége iránt senki megengedhetlen illusiókat ne tápláljon, rögtön utána elég kegyes volt a félhivatalos forrás közölni a szerb skupstina azon ülésének kivonatos ismertetését, melyen a bosnyák ügy szóba került. E színtelen tudósításból is nyilván kiderül, mily lihegő szenvedély vezérli a délszláv eszme belgrádi s kragujeváczi híveit — s jóformán az egész szerb nép az — e tartományok iránt. Készeknek kell lennünk, hogy e szenvedély érvényesülést fog keresni s merő önáltatás azt hinni,hogy a görögkeleti bosnyákoknál ez viszhangra nem talál. A viszonylag csekély számú katholikus elemeken kívül alig van hat tényező, melyre monarchiánk számíthat e tartományokban , föltéve, hogy magára uszítja a török lakosságot, melynek béke- és rendszeretete nem utolsó érv volt azok között, melyeket az occupátió megkedveltetésére fölhoztak. Tisztán hatalmi eszközök alig lesznek elégségesek azon nyugalmas állapot létesítésére, melynek jogcímén bevonulunk e tartományokba. Ha elmulasztjuk megszerezni azon elemek rokonszenvét, melyekre számíthatnánk, uralkodhatunk egy ostromállapot segélyével" — de ezt az európai civilisázió terjesztésének még Filippovics báró szótára is alig nevezi. Ki kell hát pótolni, ami mulasztva lett s a portával minden áron létre kell hozni a conventiót. Iste féljenek, hogy ezért tulságos drágára teszik a török államférfiak. Nem vélünk csalódni, ha azt mondjuk, hogy egy őszinte szóért, európai Törökország új határainak minden támadás ellen biztosításáért, két kézzel ragadja meg a porta az alkalmat a conventió megkötésére. Ezzel aztán elveszti ugyan monarchánk a jogczimet Gladstone dicséretéhez, de teljesbé lesz a jogosultság, melylyel analógiát kerestet a saját eljárása és az Angolországé között. — Az osztrák-magyar vám confereentia — a BC szerint — aug. hó első felében fog összeülni, hogy kidolgozza azon instructiókat, amelyek a külügyi államokkal később viendő vilmtárgyalásoknál irányadók lesznek. A német kormány most már hivatalosan jelentette, hogy szeptember elsejétől kezdve kész az alkudozásokat megkezdeni. Az olasz kormány, mely már kijelölte a megbízottakat is, szintén hajlandó ugyanazon időben tárgyalni. Különös figyelmet fog az osztrák-magyar vámértekezlet a keleti tartományokkal kötendő szerződésekre és az ez irányban folytatandó tárgyalásokra fordítani. Szükséges nemcsak Szerbiával, hanem a török birodalommal is új szerződést kötni, erre vonatkozólag már van is egy terjedelmes előmunkálat, mely a szükséges adatokat tartalmazza. Szerbiával rövid idő múlva fognak már a részletes tárgyalások e tárgyban valamint a vasútcsatlakozás, illetőleg kiépítés tárgyában is megkezdetni. Ezúttal arra akarunk figyelmeztetni, hogy ezen vasútcsatlakozásra vonatkozó, eddig megjelent hírek nem bírnak tényleges alappal, miután ez ügyben még nem történt semmiféle határozat a magyar kormány részéről. Annyi azonban kétségtelen, hogy a magyar minisztérium elkerülhetően szükségesnek tartja a fővárost egyenesen és a legrövidebb úton vasúti vonallal összekötni a szerb és azon át a török vasutakkal. Boszniában a közigazgatás és igazságszolgáltatásra vonatkozó szabályzatok a B. C. bécsi értesülése szerint legközelebb fognak közzétételi és amint lehetséges keresztül is vitetni. Az administrate lehető egyszerű és kevés költséget okozó lesz és megfelelend körülbelül a most a határőrvidéken dívő közigazgatásnak, csakhogy a községeknek nem fognak ily autonóm jogok adatni. A fölött vitatkozni, várjon Ausztriához vagy a magyar koronához csatoltassék Bosznia, meddő és teljesen fölösleges dolog. A közös kormány nem is gondol arra, hogy Bosznia most formálisan annektáltassák, illetőleg a monarchia egyik vagy másik feléhez csatoltassék. Az a szándék, ha az okkupáczió állandónak tekintetik is, hogy Bosznia a monarchia gyarmatának tekintessék. Megvan a remény, hogy a bevételek, melyek Boszniában elérhetők lesznek, a közigazgatás költségeit fedezni fogják. Az okkupáló csapatok költségei ezentúl is a közös költségvetét fogják terhelni. Ennek következtében elesik mindazon nehézség, melyet állítólag a közjogi viszony a quóta stb. okozhatna s ha egyéb nehézség nem volna, a monarchia népei nagyon hamar ki tudnának békülni ezen, az iparnak megnyilt új fogyasztási területtel. — Bosznia és Herczegovina occupatiójáról Írván az angol kormány félhivatalos lapja a Standard, nagy elismeréssel nyilatkozik Ausztria-Magyarország politikájáról és Andrássy eljárásáról. Az occupatio valódi értéke abban van e lap szerint, hogy tartama nincs meghatározva, holott a bolgárországi orosz occupatióra bizonyos határidő van kitűzve. Azonfelül Ausztriának Boszniában teljesen szabad keze van, mint Angliának Ciprusban, míg Oroszország Bulgáriában maradásának rövid ideje alatt is biztosának működését az európai hatalmak küldöttei ellenőrzésének kénytelen alá vetni. Ameriria hivatása kettős: először saját érdekében viát vet e tartományokban a közbékét vesztető bujtogatásoknak, másodszor bebizonyítja egy szilárd és igazságos kormányzat alatt keresztyének és mohamedánok is megélhetnek egymás mellett békében. A czikk végül párhuzamot von Anglia és Oroszország közt, s a két állam feladatát akkér határozza meg, hogy a török kormányzatnak buzdítást adnak a reformokra, s a mellett egyszersmind Európa szabadságát is megvédelmezik. — John Lemoinne az olasz mozgalmakról. Kiváló czikket ír a híres franczia hírlapíró a Journal des Debatsban az olaszok Trentino iránt ápolt igényeiről. A czikk így szól: »Élénk elégültséggel látjuk, hogy az a korláttalan és meggondolatlan izgalom, mely Olaszországon erőt vett, hirtelen nyugalomnak indul, s a valódi politikai szellem kerül ismét felül. Mi különben soha sem vettük e kívánalmasat komolyan, ámbár az igazat megvallva, oly meggondolatlanoknak sem tartottuk őket, mint a minőknek látszanak. Az olaszokat sohasem hagyja el a velük született számítási képesség. E pillanatban hasznosnak látták, kiabálni egy kissé, mert az utolsó dijosztogatásból mit sem kaptak. Helyénvalónak tartották kimutatni vágyaikat, hogy majd más alkalommal ki is elégíthessék azokat s idő múltával azon czim alatt követelhessenek valamit, »hogy hisz ők nem kaptak semmit.« Nem mai keletű a Trentino és Trieszt miatt való agitáczió ; szittatik ez mióta Olaszország hozzá látott nemzetiségi felszabadításának és újjászervezésének művéhez. Sokszor megkerestek minket is, hogy támogassuk a még meg nem szerzett tartományok iránt való ezen mozgalmat, amely tartományoknak az Italia irredenta nevet adták, mi azonban folyton megtagadtuk ezt és pedig maguknak az olaszoknak érdekében. Lehetséges,hogy Triestben van egy kis olasz párt, amint lehet, hogy van Nizzában is, de a nagy többség nem akarja módosítani hovatartozását s absurdum is lenne, ha valaki ez országok osztrák lakói csöndes nyugodt helyzetét föl akarná cserélni azon kemény megpróbáltatásokkal, melyeknek a lombardiaiak és velenczeiek kitéve vannak. Azon nagyon mozgékony olaszok, kik ez izgatást fölpezsdíteni megkisérték, észre kellett hogy vegyék, mily kevés rokonszenvre találnak kívülről, még hazájuk legbevallottabb barátai részéről is. A mily tetszészajjal és bátorítással kisérte a szabadelvű Európa előbbi hazafias kísérleteiket, és oly ellenzésre talált annál mostani föllépésük. Nem csak Ausztriának van módjában védelmezni magát, de az a gondolat, hogy Németországot elvágják a Földközi tengertől, még más ellenállásra is találna. A népek legyőzhetetlen irányzata, hogy a tenger felé vezető útjaikat nyitva kívánják tartani; ez oly szükséges nekik, mint a testnek a légző szervek. Ez ösztökéli, Oroszországot a a Boszporus felé; ez vezette Poroszországot a szabad városok s az északi herczegségek felé, ez költ benne vágyakat Holland és gyarmatai iránt; s ugyanennél fogva nem mond le se Ausztria, se Németország Triesztről. E részben a német szövetség még mindig létezik. 1848-ban, a franczia forradalom behatása alatt, Németország Frankfurtban egy köztársasági nemzetgyűlést rögtönzött, amely egy perezre kezében tartá a souverainitást. S még ez a gyülekezet is tiltakozott a lombardiai fölkelés ellen, mert Ausztria minden olasz birtokát olybá tekintette, mint német területet. Az olaszok tehát nem ápolhatnak maguknak e részben illusiókat s alapjában, úgy hiszszük, nem is ápolnak. Jogosult nemzeti étvágyuk oly bő mértékben ki lön elégítve, hogy már elérkezett ideje, hogy ne terjeszkedésre, de konszolidáczióra gondoljanak. Oly különös szerencséjük volt, hogy minden vereségük arra szolgált, hogy nagyobbodtak s gazdagodtak; a szerencsétlenség elkényeztetett gyermekei voltak. Annyi kalandjuk volt, mint Candidnak, s mi kérjük őket, olvassák el e kedves történet zárszavát, mely abban kulminál : »dolgozni kell minden okoskodás nélkül; ez az egyetlen mód, melylyel az élet elviselhetővé válhatik, lásson mindenki tehetséges érvényesítéséhez; kis föld is sokat teremhet igy .. . azért hát műveljük kertünket.« Az olaszoknak is meg kell fontolni e filosofiát s művelniök kertjüket. Az övék a világon a legszebb kert, az, a melyben virágzik a narancs, melyről Mignon álmodott s valóban ízetlenség lenne, ha panaszkodni akarnának akár a természet, akár a szerencse ellen, mert mind a kettő mindig bényesztette őket. A pártok számaránya a német parlamentben a múlt ülésszak tartama alatt következő volt: nemzeti szabadelvű 126, ultramontán centrum 96, német konzervatív 40, birodalmi párt vagy szabad konzervatív 38, haladó párti 35, vad 35, lengyel 14, szoczialista 12, elszászi autonomista 6, elszászi tiltakozó 9, néppárti 4, slezvigi 1, összesen 416; úgy számították, hogy az új választások után a pártok, ugyanazon sorrendet követve, következő mennyiségben lesznek képviselve: 105, 100, 50, 50, 35, 32, 8, 15, 5, 10, 5, 1. A Köln. Ztg. berlini levele szerint egyátalán nincs kilátás arra, hogy a választásokból a szabadelvű elemek, mint azt a kormány köreiben remélték, nagyon megváltozva jöjjenek ki. A kormánynak, ha a ház többségére akar számítani, vagy a szabadelvű pártra kell támaszkodni, mint eddig, vagy pedig a centrum iránti engedékenysége által klerikális-konservativ fusiót létesíteni. A mostani helyzet teremtette dilemmából más szabadulás nincs. A nemzeti szabadelvű párt kész a kormány iránti eddigi jó akaratát megtartani, ha ez a szabadelvű elveket hajlandó lesz épségben föntartani. Ha a kormány ezt nem teszi, akkor a nemzeti szabadelvűek, még a konfliktus veszélyével szemben is, tartózkodni fognak minden nagyobb engedménytől, bizton hívén, hogy a kormány végre is belátja azon álláspont tarthatatlanságát, melyet a német nép nagy többsége el nem fogadhat, ezért őri» A HON TÁRCZÁJA. A világkiállításról. Páris, julius 27. Művészet. — Francziaország: Meissonier ; Gérome ; Henner ; Cabanel; Bonnat; Bouguerau ; J. P. Laureus ; — a »prix de Romei-ok ;— a többi történetfestők; — a fiatalok ; — a genrefestők; az arczképfestők ; — a csendéletfestők ; — az állatfestők ; — a tájképfestők; — Szobrászok. — Az élő franczia festők között jelenleg Meissonier részesül a legnagyobb becsültetésben; egyrészt átfutott pályájának fénye miatt, másrészt azon körülmény folytán, hogy a fiatalabb hírneves festők közül sokan tanítványai voltak. Ezek nagy tisztelettel viseltetnek mesterük iránt, ki törekvése őszintesége és komolysága tekintetében valóban példakép szolgálhat az újabb nemzedéknek. Lelkiismeretes tiszta rajza, egyszerű és szilárd színezése törvénykép idéztetnek azon művészek körében, kik az alapos tudás és a beható tanulmányra súlyt fektetnek. Az akadémiában tehát ő uralkodik. A hivatalos testületen kívül azonban, nevezetesen azoknak körében, kik a lángész egyenes és természetes intuitiót helyezik mindenek fölé, Meissonier tekintélye csak csekélyebb mérvű elismerésre talál. Azt vetik szemére, hogy lassan dolgozik, »soká keres«, hogy művei nem annyira a tehetség mint inkább a türelem szüleményei. Ezen ellenvetés, bár benne is rejlik az igazság egy kis gyönge magva, — mert a művészeti munkásság egyik főattributuma a biztosság és az ezzel járó könnyűség, — komolyan számba nem vehető. Titian is lassan dolgozott, de ami kezéből kikerült, mestermű volt. Luca Giordano csodálatra ragadta korát gyorsaságával, melylyel azonban csak másod- és harmadrangú műveket teremtett. A művész igazságosan csak művéből ítélhető meg, nem pedig a munkálata körül csoportosuló külső körülményekből ? Ha pedig ezen mértékkel mérünk, Meissoniert illetőleg minden tartózkodás nélkül az akadémikusok ítéletéhez fogunk szegülni. Kiállított tizenöt festménye között,— melyek egyikét — mint hallom — Páris egyik legkiválóbb műárusa, Tedesco úr, a budapesti közönségnek is bemutatta, — nincs olyan, melytől a magas tökélyt el lehetne vitatni. Meissonier jelentősége a jelen kor festőművészetében azonban ott keresendő, hogy bebizonyította, miszerint a miniatűrszerű legkisebb terjedelemben is bele vihető a széles, szabad kezelés. Ez irányban példakép fog szolgálni minden jövő nemzedéknek. Germe-ban szintén Francziaország egy nem kevéssé vita alatt levő nagyságával állunk szemben. Ellene is hasonló kifogásokkal élnek, mint Meissonier ellen. Megtoldják őket még azon ellenvetéssel is, hogy túlságos súlyt helyez az apróságokra, a mellékes dolgokra, hogy »korbeli szabatosságával« kíván imponálni a nézőnek. Semmi sem lehet igazságtalanabb ez utóbbi szemrehányásnál. Hiszen midőn franczia festő, egy régi olasz kifejezést használván föl, azt mondja, hogy: »C’est bien dans le costume« épen az ábrázolt kor ruhaviseletének, szokásainak és egész külső életének eltaláltságát dicséri meg a festményben. Csak a naiv régi hollandiak merték Jézus Krisztust prémes dolmányban festeni ; csak XIV. Lajos korának némely rajzolói léptették föl metszvényeiken Achillest strimfliben és Theseust bugyogóban. Mióta a művészet czéljának teljes és tiszta tudatára jutott, a »korbeli szabatosságot« nélkülözhetetlen megkívántatóságnak tekinti. És merjen csak valaki mai nap ellene véteni. Majd meglátja, hogy kinevetik épen azok, kik Gerome-nak vétket koholnak pontosságából. S ami az apróságokat és a rájuk pazarolt lelkiismeretessséget illeti: nem ott van a kritika , hanem ott, hogy ártanak-e azok az összbenyomásnak ? Ezt pedig még ráfogni sem lehet Gerome-ra. Épen »L'eminence grise« czímű festményében, melynek pontosan kimunkált csipkefodrain annyian megbotránkoznak, az összehatás a legteljesebb. A kép compositiója nemes és egyszerű, a berendezés könnyű, természetes és hatásos; a levegő a gazdag építészeti díszen belül mindenütt tisztán érezhető, és ez annyi csillogó és szembeötlő pompa mellett nem csekély érdem. Hol van tehát itt a szűkkeblű kicsinyesség, melyet Gerome-nak hibául akarnak felróni ? Gerome a keleti háreméletet tárgyaló művei ép oly tökéletesek. Gazdag színeit és mindenek fölött igaz hangulatát aligha fogja valaki egyhamar fölérni. Meztelen nőalakjaiban annyi a föltétlen szépség, a tiszta kellem, hogy érzéki bájaikra az ember aligha, vagy csak legutolsó sorban gondol. Gerome ónját Ingres szelleme élteti, festéklapján Delacroix kincsei ragyognak. Lehetetlen, hogy a művész ezen tehetségi vagyonnal ne a női test babáját s a keleti fénysugár czirógató melegét művelje. S aki oly sikerrel teszi azt, mint Gerome a »Femmes au bain« és »Santon, a la porte d’une mosquee« czímű festményeiben, első az elsők között. Henner szintén a legmagasabb szépet keresi és megtalálja azt a nő testén, de nem mint Gérome a körvonalban, hanem a bőrön. Nem mintha vonala nem volna elég nemes és tiszta: semmi vagy csak igen csekély kifogás érheti e tekintetben, amennyiben t. i. kissé érezhető előszeretettel választja a »gazdag medenczéket.« S ki tudna ezért komolyan neheztelni? De az ő fölülmúlhatlan mesterisége ama bizonytalan, rezgő világításban rejlik, mely a bus domborlapjait egészen elnyeli, az izom accidentális szegletességét édesen elsimítja, lágy csókolgatásával, nyugtalan édelgésével a bőr felszínét valósággal megeleveníti. »Naiád«-jain és »Fekete divánon fekvő asszonyán« az epidermis ba képelésének utolsó szava van letéve. Csak Giorgione vitte ebben hasonló tökélyre és annak Palma Violante állt modelt. A franczia osztály terjedelemben legnagyobb művét Cabanel állította ki. Szent Lajos története ez, mely a Pantheon falait diszitni van hivatva. A mű az épület oszlopzata által három részre lesz osztva. Főrésze a középső. Ezen IX. Lajos személyesen igazságot tesz népének, és Boileau István által szokáson kívül helyezteti az istenítéleteket, megalapítja a »háromszázak« nevű vakok intézetét és a Sorbonne iskoláját, és kibocsájja a párisi mesteremberek ezédrendjét. — Az ettől baloldalt lévő részen Castiliai Blanca királynő tanítja fiát a tudományokra. — A jobboldali részen a fogoly és beteg király a szent földön fogadja a saracénusokat, kik, miután főnöküket, Almodánt legyilkolták, neki kínálják az uralom jelvényeit. Ezen ma határozottan egyik legkiválóbbja az utolsó évtizednek. Fogalmazása nagyszerű, tárgyalása tele méltósággal. Helyes átlátszó rendbe állított alakjai mindenben megfelelnek a legtisztább czélú művészet igényeinek. Színben, úgy látszik, kissé lágy és túlságosan rózsás, de e tekintetben talán jobban fog hatni a Pantheon nagy boltozatainak nehéz szürke árnyai alatt. A Cabanel nő arczképein mindenütt a mester kivitelben való ismert válogatott finomságával találkozunk. Ezenkívül azon meggyőzőjdést szerezzük rajtuk, hogy az école des beaux arts nagy hatalmú tanárja fölötte válogatott clientélával bir. Csupa duchesse és comtesse, kivétel nélkül. No de alig is tudja valaki oly ügyesen mint ő felfogni , és bőven visszaadni a női arcz egyéni fővonásait és e mellett lovagias szívességgel és gyöngéd művészi kézzel az ecset alatt eltikkasztani az arcz formációjának idő és más egyéb okozta, »különben egészen jelen-téktelen« esetlegeit. Szóval a herczegnők meg vannak elégedve és Cabanel nem boldogtalan. Sokkal keményebbeknek tűnnek fel a vonások Bonnat kiállított arczképein. Bonnat egyátalában nehézkes és szegletes a rajzban. A párisi »Palais de justice« számára festett Kristusában tűnik ez fel leginkább. A Megváltó képén a kifejezés ugyan szép, de oly közelről munkált, oly szoros vonalzatú, hogy a néző csak hosszasabb odatekintés után leli meg szépségeit. Az arca egy részén az árnyak vastagok és nehezek és valami ziláltságot okoznak, melyben előbb eligazodni kell, hogy ha az érzés mélyére kívánunk hatolni. A kissé hegyes szög alatt megvilágított test a realistikus kivitel egy igazi mesterműve, domborlapjai erős reliefben szögelnek ki a képből és természetesek egész a kézzelfoghatóságig. Az erős fény rajtuk majdnem közvetlen érinti az árnyakat, úgy hogy a helyi szín csak itt ott található észrevehető menynyiségben; a nem eléggé áttetsző csekély reflexek is csak alig engedik sejteni. Innen van aztán, hogy minden realizmus daczára az ember ezen a képen valaminek hiányát érzi. A vonagló test helyenkint fából faragottnak, másutt ismét túlságosan hullaszerűnek tűnik fel. Hiánya, ismétlem, abban keresendő, hogy e természetes szín alig lelhető fel valahol, de alig sejthető rajta. Csak a domborítás mesteri a képen. Ugyanezen hiány érezhető Thiers arczképén is, de kisebb mértékben. Bonnat többi képeiről, különösen olasz parasztasszonyairól, joggal sok dicséretest lehet mondani. Egészen elenkező irányban halad Bouguereau. Ennek minden vonala a körrajzban lágy, kerek és magasabb összhangot czélzó ; világítása egyszerű, nyugodt és természetes, fényfelosztása alakjain rendes és minden meglepőt kerülő, dombora gyöngéd és finom; és mindezekért messze távol is vannak művei azon kemény erőtől, mely az előbb említett művészeit híresekké tette. Ami Bouguereau műveiben a lágyságot, és itt már kárukra növeli, az a színeknek határt nem ismerő édessége, mely nevezetesen a meztelenekben válik érezhetővé. »Pietájában« a szűz mellkendőjén és tunikáján a vörös és kékben még van némi erő, de ezt is mérsékeli az átalános mézesség, mely a festmény főjellegét képezi. Habár érzem is a czukrosat Bouguereau műveiben, nem csatlakozhatom azokhoz, kik modorát egyenesen émelygősnek mondják. Ezen túl szigorú ítészek különben csak csekély számban vannak. Sokkal átalánosabban elismerik Bouguereau műveiben alakjainak eszményi szépségét, kifejezésük égi tisztaságát és mély bensőségét, rendezésének nemes igénytelenségét és azon kellemesen érintő lélekmegnyugtató érzelmet, melylyel a művész őket elárasztja, és mely belőlök egyenesen áthat a néző szívébe. »A Szűz, a gyermek Jézus és Szent János« úgymint a »Vigasztaló Szűz« ez utóbbi tekintetben fölülmúlhatlan remekművek. Nincs élő ember, ki »Jesse törzsének égi virágát« oly szépre tudná festeni mint Bouguereau. — Egyéb, pogány tárgyú képeiben, mint a »Flóra és Zephir«-ben, a »Fiatalság és a szerelem «-ben, Bouguereau kissé erőteljesebb és ennek következtében még közelebb áll a legmagasabb tökélyhez. Ami Bouguerreau modorát művésztársai szemében valóságos tanulmány tárgygyá teszi, az izínes ecsettel rakott festékének elkészítési módja, »népjének« egészséges és szilárd volta, amint a műtermekben mondani szokták. Bouguereau képei évezredekig állhatnak el: egy hajszálnyit sem fognak színben és hatásban változni. I. P. Laurens kiállított tizennégy festménye mindegyikéhez egy egész commentárt lehetne írni. Senki sem hatol mélyebben a nemzetek történetének szellemébe,senki sem tárja föl előttünk annak mély titokságos belsejét világosabban, mint Laureus Minden egyes műve a történet egy korszakának egész nagy tanulmánya. íme »Szent Brunó«-ja, »Kormonus pápa és VII. István«-ja, »Interdictum«-ja, »Róbert franczia király kirekesztetése az egyházból«, Beaconsfield lord a keleti kérdésről. Az angol miniszterelnök tiszteletére, mint már táviratilag tudattuk, barátai szombaton este ,Londonban nagy banquettet adtak, mely alkalommal a nagy lelkesedéssel fogadott lord hosszabb nyilatkozatot tett a keleti kérdésről. A ma este hozzánk érkezett Daily Telegraph hétfői számából közöljük az érdekes beszédet egész terjedelmében, amint következik: Herczeg úr, lordjaim s urak! Reményem, nem fognak tettetéssel vádolni engem, ha kinyilatkoztatom, hogy mély megindulással fogadtam önök jóakarata , szeretetének ezen nyilvánulását. (Éljenzések.) Ha végig tekintek a jelenlevőkön, több arczot látok, kik, mint derék elnökünk is megjegyezte, már több mint 40 év óta küzdenek velem együtt a nyilvános élet mezején. Látok olyanokat, kiknek felléptét magam szemléltem már akkor, midőn nekem némi tapasztalatom volt s ismét olyanokat, kik csak rövid ideje léptek nyilvános pályára s a kiket lelkesiteni s tanácscsal ellátni buzgó kötelességemnek tartom. A mi tiszteletre méltó elnökünk megemlékezett az én pályámról, mely, mint a legtöbb nyilvánosan szereplő egyéné ezen országban, oly változatos volt, telve akadályokkal, de amelyeket sikerült leküzdenem, mint másoknak is, még a legsötétebb korszakokban is, azon meggyőződés által, hogy bírom önök bizalmát, mondhatnám páratlan bizalmát, mert nyilvános életem hosszú folyamában kétségtelenül sok tévedést is követtem el, melyet nem hallgathatok el. De hogy önök még ekkor is türelmesek s bizalmasak voltak irányomban, a fölött nem kételkedhetem, hiszen .