A Hon, 1879. május (17. évfolyam, 106-132. szám)

1879-05-01 / 106. szám

106. szám. XVII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1879. csütörtök, május 1. Szerkesztési irotta­t Barátok-tere, Athen­aeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDE­TÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.......................................................2 frt 3 hónapra ........... 6» 6 hónapra ....­......................................12» Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint.................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Előfizetési felhívás A HÓIT XVII. évi folyamára. Előfizetési árak : Félévre . . . . . 12 frt Évnegyedre .... 6 » Egy hónapra .... 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, »Hon« ki­adó­hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épület) kül­dendő. A »Hon« szerk. » kiadóhivatala. Budapest, április 30. Az országháziból. Ma érdekes volt a tárgyalás. Érdeket adott annak Mocsáry­­különlegest felszóla­lása, Madarász és Molnár Aladár frappáns vá­lasza erre, valamint átalában a magyar nyelv kötelező oktatásáról szóló javaslat ellen fel­hozottakra. Trefort miniszter rövid nyilatko­zata , végre Strevoi ultra román, és Grebbel ul­tra szász szempontból való tiltakozása. Tehát meglepetés és változatosság, figyelemre és el­hallgatni valónak elég a mai ülésen. Mocsáry, a kétségtelenül kitűnő magyar hazafi, bámu­latosan találkozott érveiben Polittal, Zayval, Strevojjal s Gebbellel; úgy, hogy ha Madarász József, mai jeles és épen nem chauvinista be­szédében oly feltűnő kapcsolatban polemizált Polittal, Zayval és Mocsáryval, tulajdonítsa az utóbbi önmagának, illetőleg azon hamis álláspontnak, melyet elfoglalt. Mert először is azt a hamis tételt állítá fel, hogy ezzel a törvényjavaslattal szakítunk azon mérsékelt, méltányolt nemzetiségi politikával, melyet 1868-ban inauguráltunk; de ezt a merész ál­lítást Mocsáry absolute semmivel sem bizo­­nyítá, mert a nemzetiségi törvény csak az egyenjogúságot mondja ki és a nemzetiségek nyelvének használatát érvényesíti a közigazga­tás- és igazságszolgáltatásban; de a magyar nyelvet sem az államban, sem az iskolában jogtalanná, feleslegessé nem teszi. És ha a nemzetiségek iskoláiban tantárgy lesz e nyelv; és úgy nem sértjük ezzel az anya­nyelvet, mint nem a számtanítással, vagy írástanítással. Mocsáry másik alaptétele­ a paedagogiai szempont volt. Tagadta, hogy az elemi isko­lában eléggé be lehetne tanítni a magyar nyelvet; tagadta,hogy akár a praeparandián, akár az 1872—1881. közt végzett tanítók, a nekik adott 4 év alatt ezt képesek lennének önerejükön megtanulni. Ez azon alig 30 éves emberekre, kik csak most kerültek haza oly városból, hol mégis csak volt alkalmuk ma­gyarul tanulni, jártak oly gymnasiumba és praeparandiába, hol magyarul tanítottak, vagy tanultak , mégis merész állítás, mert annyi csak ragadt rájuk, hogy 4 év alatt önerejü­kön is képesek legyenek annyira megtanulni a nyelvet, hogy tanulni képesek legyenek, a népiskola tananyaga pedig oly természetű, hogy a mellett a magyar nyelvet úgy lehet tanítani, hogy a népiskola paedagogiai czélja ne legyen veszélyeztetve. Molnár Aladár Po­­lit fejére olvasá Svájcz és Belgium példáját, mely államokban a franczia nyelvet, idegen ajkú (német, flamand) népiskolákban is si­kerrel tanítják. Madarász fölolvasta Románia szigorú eljárását e tekintetben ; és hogy Ma­gyarországon is ez nem valami uj, chauvi­nista áramlat győzelme ; bebizonyitá Molnár Aladár, midőn az 1792. 7. és 1805. 4. t. czikkek rendeleteit felolvasá, vagy Ferencz király 1806-ki ratio educationis-át idézé, me­lyek már elrendelék a magyar nyelvnek a népiskolákban tanítását. Tehát Magyaror­szág most csak 70—80 éves törvények vég­rehajtásáról gondoskodik, kíméletes, fokoza­tos módon. A­mi pedig Mocsáry és a nemzetiségiek azon ellenvetését illeti, hogy a felekezeti és iskolai autonómia sértetik meg, egy tantárgy­nak állami megszabásával, hát ez sem áll. Mert a tananyag megszabása minden állam eminens joga, és ha ezt, a föntebb idézett törvények, illetőleg szabályrendelet szerint gyakorolhatta a magyar állam is, ha az 1868. 38. t.czikket is megszabhatta, a feleke­zeti iskolákban is, a tantárgyak minimumát, akkor ezt a minimumot csak megszaporít­­hatjuk a magyar nyelvvel is. E tekintetben Molnár Aladár okoskodása ép oly appará­tussal, mint kifogástalanul jön előadva. Sőt mi is azt tartjuk, hogy a törvény e czél­­ját, nem ennek szűkre szabott betűje, de a foganatosításra vonatkozó utasítások biztosíthatják. Ezt kiemelte Trefort mi­niszter is, ki helyesen tette Molnár Ala­dár azon kifogására, hogy nem külön ja­vaslattal, hanem a népiskoláról szóló tör­vény revisiójával kellett volna ez eszmét valósítni, — azt a megjegyzést, hogy ez a revisió annyi nehézségbe ütközik a fele­kezetek és — hozzátehetjük — közigaz­gatási és pénzügyi viszonyaink felől, hogy nehezen vagy nagyon lassan lehetett vol­na azzal most czélt érni. Addig várni, a tíz év óta sürgetett nyelvoktatással, kár lett volna. De Mocsáry még a nemzetiségeken is túl ment. Mert Strevoj és Gebbel ma is, csak a fentebb említett, nemzetiségi és paedagogiai szempontokat hozták fel; míg Mocsáry át­ment a nemzetközi politikára is, kezdte szá­­mítgatni Kelet felbomlását, a monarchia új kombinácziókba kerülését, és ez eshetőségek­kel szemben veszedelmes dolognak tartá, hogy felbőszítsük a nemzetiségeket, hogy (a bolgár atrocitásokra hivatkozva) Európa el­lenszenvét vonjuk magunkra. Mindent el­mondhatott Mocsáry, csak ezt nem. Mert először nagyon alaptalanul állítja a nemzetisé­geket sértőnek ezt a szelíd közoktatási tör­vényjavaslatot, mely érintetlenül hagyja a szerb, román, tót iskolákat és felekezeteket, csak azt kívánja, hogy tanítsák a magyar nyelvet is , ha van rá alkalmas tanítójuk. De különösen legtávolabbi paralellába hozni a bolgár atrocitással egy ilyen törvényja­vaslatot, egy magyar ember részéről valósá­gos bűn; mert idebenn kinevetik ugyan miatta az embert, de a nemzetiségi túlzók gondos­kodni fognak, hogy lefordítsák Mocsáry be­szédét és fellármázák vele a világot és a nem­zetiségeket; mert ezt egy kipróbált, régi ma­gyar hazafi mondta!! Ezeknek a speculatiók­­nak (mint helyesen bélyegző szereplési, sőt olykor hasznos agentiát képző speculatiónak sok túlzó nemzetiségi működését Molnár Aladár) szolgált Mocsáry és igy végtelenül ártott — hazájának! — Komáromban fényesen győzött pártunk. Pedig a szélsőbal közlönyei el akarták hitetni a vi­lággal és magukkal a komáromi választókkal is, hogy a kormány politikáját, és jelöltjét Komáromban nem támogatja senki. Elmentek bevenni száz Komá­romot. In­vasiót rendeztek oda csallóközi kortesekkel és budapesti szélbali vezérekkel, és mégis megtámad­ták Jókait és társait, mert ezek is fel mertek menni, Komáromba. A szélbal igyekezett fellármázni a bé­kés várost, személyeskedett, itatott, erőszakoskodott, rágalmazott, de mind hiába. Pedig a jelölt hatá­rozottan a kormány mellett nyilatkozott; ezt ma­guk a szélbaliak hirdetik. Ha tehát a komáromi vá­lasztásból le akarjuk vonni a következtetést, az egye­nesen a kormány mellett bizonyít. Illik, hogy a derék komáromiak magatartásáról itt megemlékezzünk és a komáromi győzelem fontosságát legalább ily rövi­den kiemeljük , mert a szélbal és ellenzék most csak egy-két eldugott sorra méltatja ugyan, de fordult volna csak javukra a koczka, hirdették volna rőfös vezérczikkekben legalább egy hétig, hogy Ghyczy választó­kerülete elítélte Tisza politikáját, de mint­hogy ellenkezőleg történt a dolog, agyonhallgatják azt, legfeljebb beszélnek vesztegetésről, mert hát az ő 2 krajczáros pörköltjük és 2 krajczáros boruk és 25 fitos banderialistájuk nem győzött! Éljenek a derék komáromi választók! — Az adóügyi enquete a kir. adófel­ügyelőnek az adóvégrehajtók felett törvényszerű fel­ügyeleti jogát szélesbíteni óhajtván, erre nézve a kö­vetkező javaslatokat teszi : Az 1876. XV. t. sz. 39. és 46. §§-aiban az adó­felügyelő fel van ugyan jogosítva, az adókönyvelés, nyilvántartás, beszállítás körül előforduló szabályta­lanságokért az illető városi közegeket megbírságolni, de a 61. §. szerint ezen jogát közvetlenül nem gya­korolhatja ; d­e nagy következetlenség épen ott köti meg az adófelügyelő kezét, hol arra legnagyobb szük­ség van s ezért a 61. §. oda módosítandó, hogy az adófelügyelőnek nem csak joga van az adóbehajtó közegeket az észlelt szabálytalanságokért nyomban­­ megbírságolni, hanem előforduló sürgős esetekben, midőn mulasztásnak vagy szolgálati vétségnek jön nyomára, a mi az egyszerű bírságolásnál súlyosabb beszámítás alá esik, — joga legyen arra is, hogy a kivántató elővizsgálatot megtegye, s ez alkalommal a fővárosi adóközegektől jegyzőkönyvet vehessen föl, miket fegyelmi vétség esetén azután átszolgáltat a polgármesternek. Ezenkívül, hogy az adófelügyelőnek hatályo­sabb befolyás biztosíttassák a közadók behajtása kö­rüli eljárásnál, s e tekintetben elvállalhassa a teljes felelősséget is, szükséges őt a főv. adóbehajtási hiva­talokkal szorosabb összeköttetésbe hozni az által, hogy az egyes behajtási hivatalok mellé állandóan kirendeltessék egy felügyelői közeg, a­kinek hivatása volna a khr. adófelügyelő és behajtási hiva­tal közötti írásos érintkezést közvetíteni; a behajtást, könyvelést ellenőrizni s viszásságokat azonnal meg­szüntetni; a feleknek felvilágosítást nyújtani; az adó­­­­kivetés és behajtás elleni folyamodásokhoz adatokat szolgáltatni; a végrehajtási fokozatoknak 14 napi időre felfüggesztése, bizonyos esetekben , részletfizeté­sek és halasztások engedélyezése 4 hétre, s ezek fö­lötti felügyelet, végre feladata, hogy azon esetre, ha helytelen adóztatást, adó alóli kimaradást,­üzletátru­­házásokat vesz észre, — ezekre a tárgyalást rögtön megindítani. Ezen állami közeg szóbeli meghagyásai­nak a számviteli, adópénztári és behajtási közegek engedelmeskedni tartoznak. — Az egyptomi válságról azt írja a »D. Tel.,« hogy a franczia és angol kormány ultimá­tumszerű jegyzéket intéztek a khedivéhez, melyben értésére adják, hogy ha a hatalmak képviselőit Bli­­gniers és Wilson urakat hivatalukba vissza nem he­lyezi, le fogják tenni az alkirályságról. — Wilson ur Alexandriából már útban van Angliába s egyptomi miniszterkedését befejezettnek lehet tekinteni. Az angol lap igen erélyesen fölszólal a mellett, hogy »Egyptom állami gépezetét nem szabad a corruptió, f elnyomás és tehetetlenség régi nyomába visszazök­kenni engedni. Fenn kell tartani az európai admi­­nisztrácziót az egyptomi nép jóléte s mindazok érde­kében, kik ez ország felvirágoztatásánál érdekelve vannak.« — Mind ama közlemények, melyeket különböző lapok a képviselőháznak a kormány által állítólag megállapított munkaprogrammja, valamint a Bosznia közigazgatásáról szóló törvényjavaslat tartalma felől hoztak — mint a »Bud. Corr. il­letékes helyről értesül — teljesen tévesek és héza­gosak. — Az uj görög határ. Berlinből Írja a »D. Tel.« . A franczia kormány jegyzéke constatálja azt, hogy a török-görög alkudozások véget értek eredménytelenül. Szükség van tehát a hatalmak be­avatkozására, mint a berlini szerződés 24-dik czikke rendeli. A jegyzék nem tesz külön indítványt a görög határra vonatkozólag, csak arra hívja föl a hatalma­kat, hogy egyetértést létesítsenek az iránt, mikép kelljen ezen kérdést elintézni. A franczia kormány initiatívájának értelme tehát oda megy ki,hogy a ber­lini szerződést aláíró hatalmak kényszerítsék Török­­országot és Görögországot, hogy kölcsönösen engedmé­nyeket tegyenek, a­nélkül azonban,hogy a berlini szer­ződéstől nagy eltérésnek helyt engednének. A hatal­mak valószínűleg fel fogják hívni Görög- és Törökor­szágot, hogy kívánalmaikat adják elő s aztán ezek alapján fognak ítéletet mondani.­­ A kereskedelmi minisztérium­­b­a ezer válasznál már több érkezett be ama kérdé­sekre nézve, melyeket a minisztérium kereskedelmi osztálya intézett a Szerbia felé való kivitel tárgyában az ország számos kereskedőjéhez. — A pontos adatok nagy halmaza áll — még­pedig fel­dolgozva — a kereskedelmi minisztérium rendelke­zésére, mely a közelebb összeülő osztrák-magyar vámkonferenczián kitűnően fel fog használtathatni. ■ Mielőtt e konferenczia nem dolgozza ki a szükséges utasításokat, a szerb meghatalmazottakkal való tárgyalásokra természetesen gondolni se lehet, s a »Bud. Corr.« értesülése szerint — ezek addig nem is fognak Bécsbe menni. — A brassó-predeál-bukaresti vas­útvonal magyar területen fekvő része Brassótól Predeálig most már teljesen elkészült és miután a pálya Predeáltól Sinaiig román területen is már any­­nyira elkészült, hogy három hét múlva át lesz adható a forgalomnak, a brassó-sinai-i vonalszakasz — mint értesülünk — május 30-án fog megnyittatni. Azon intézkedések megállapítására, melyek e vonalszakasz megnyitása alkalmából a Predeálon teljesítendő ha­társzéli államszolgálat érdekében szükségesek, az ér­dekelt m. kir. minisztériumok által a helyszínére ve­gyes bizottság küldetik ki, mely május 4-én a pre­­deáli állomáson jövend össze. E bizottság legkiválóbb feladata leend megállapodni arra nézve, hogy mi ma­ A „HON“ TÁRCZÁJA. Külföldi utazók a régi Pestről. Eredeti kútfők után összeállította Kertbeny K. M. I. Gerlach István Budáról s Pestről 1573-ban. 42 évvel azután, hogy Soliman szultán 1541. aug. 29-én Budát csellel bevette s a törökök ott 145 évre letelepedtek, valószinüleg Gerlach István volt az első német író, ki Pestről s Budáról, a mint azt 1573-ban találta, itt. Született magyarok kétségkívül többször voltak ezen 42 év alatt Budán, de hogy kö­zülök ki irt a látottakról, az még későbbi kutatás tárgya. Gerlach István született 1546-ban Tübingában, ott volt tanár, lutheránus iheolog, s ugyanott halt meg 1612-ben. — 1573-ban Ungnad Dávid sonnecki s pozsonyi báró, ki szintén lutheránus volt s 1600- ban halt meg, Bécsbe hivta őt, hogy Konstantiná­polyi követsége alkalmával őt mint udvari pap kisér­je el. A portánál ezen időben mint II. Miksa ren­des követe, a hollandi Rym Károly működött. Ungnad ennek helyébe jött s egyúttal magával vitte a 60,000 arany hátralékos adót s mintegy 100,000 tallér aján­dékot a török nagyok számára. Mindkét követnek különösen utasításul volt hagyva, hogy a fegyverszü­net megújítását eszközöljék ki. A békét 1573-ban oct. 3-án további 8 évre csakugyan megkötötték, ha­bár a szerződés csak 1574 végén íratott alá, mert II. Selim vonakodott ezen szerződést saját maga s Miksa császár örököseire is kiterjeszteni. II. Selim csak­ugyan már 1574-ben decz. 12-én meghalt s fia III. Murád ragaszkodott a szerződéshez. Ezen fiasco után Ungnad visszatért Bécsbe s 1594. májusban igen nevetséges szerepet játszott Esztergom eredményte­len ostrománál, a mennyiben Illésházy István szem­tanú állítása szerint, mint Mátyás főherczeg hadita­nácsosa, folyvást részeg volt. Gerlach azonban öt és fél évig, egész 1579-ig maradt Törökországban, mint lutheránus pap s egyúttal követségi titkár, 1573. márt. 29-től 1578. sept. 23-ig pontos, igen érdekes naplót vezetett, melyet azonban csak unokája, Ger­lach Sámuel magister adott ki Frankfurtban (1674, folio 552 lap.) Ezen fontos s ritka mű Budapesten úgy a múzeumi, mint az egyetemi könyvtárban meg van. Gerlach a következőkép is: 1573-ban június 10-én délelőtt 10 órakor in­dultunk el Bécsből: Ungnad 60 személylyel, köztök Ormond Péter s V­a­j­d­a Mihály magyarok s 61 lóval 5 hajón. Junius 11-én reggel Pozsonyban vol­tunk. Az esztergomi püspöknél, kit Istvánnak hívtak (de esztergomi­­püspök) soha sem volt s 1573-ban az esztergomi érsekséget 1586-ig a pécsi püspök Telegdy Miklós kezelte, kit tehát nem hívhattak Ist­vánnak) ebédeltünk, ez többször megcsókolta Ungnad urat s egymás egészségére ittak. Ungnad kocsin Sin­­tába ment Salm Gyula grófhoz. — Junius 12-én el­mentünk Pozsonyból, Győr mellett; a szentmárton­­hegyi (pannonhalmi) kolostor tetejét, hol a barátok oly hősiesen védték magukat a török ellen, láttuk. Egész éjjel utaztunk. Június 13-án reggel 4 órakor jöttünk Komáromba. Csajkások jöttek s kivontak a partra. Kiszállva, csaknem az egész város fogadott, ott volt a parancsnok is, Kühlmann Göppingenből. E vár falai oly szélesek, hogy két kocsival lehet raj­tok járni. Az ágyúknak neve mind Ferdinand. A fo­lyamon túl már minden török, így Gesztes vár is, de Tata a miénk. Jun. 14-én evang. predikatió volt, me­lyen sok magyar úr vett részt. Este 6 órakor Eszter­gomban, a bég különféle eledeleket küldött. — Jun. 17-én az esztergomi heghez mentünk; a császártól levelet s 300 tallért kapott. Nála ebédeltünk, 41 étel volt. Azután a várba vittek, melyet 1543-ban foglal­tak el. Az érsek termében a Dunánál le van festve Krisztus, Mária és a sybillák, de az arczok mind ke­resztül vannak szúrva. A királyi teremben is, hol fe­lül aranyozott színpad van, a festett királyok arczai át vannak szúrva. Legszebb volt a kápolna (Bakács­kápolna) veres, átlátszó, mintegy tükör gyanánt fénylő márványból. A vár alatt a vizvezeték. — Dél­után Marosra mentünk, mely telve van arianu­­sokkal. A pap lutheránusnak mondta magát, de este bevallotta, hogy nem hisz isten fiában és a szent lélekben. A vacsora után Visegrádba mentünk, mely egy magas sziklán van s benne kevés török. Alatta van egy torony, melyet I. Ferdinand szétlövetett. Itt lakott előbb Valentinus Literatus Friccsimator. (Ki­­ volt ez ?) A várban őrizték egykor a magyar koro­­­­nát. A síkságon nagy, tágas, szép falakat találtunk, előbb állítólag Mátyás palotája volt 366 szobával. 1573. jun. 18-án jöttünk Budár­a s a pasa ud­varánál kötöttünk ki. (Ez Szokoli Musztafa basa volt, a hires boszniai Szokoli Mohamed nagyvezér öcscse, kit Soliman Sziget vára ostromakor 1566. nevezett ki budai basává s 1578-ban fojtatott meg III. Amu­­rát parancsára. II. Miksa császárral németül, magya­rul s latinul levelezett, tizenöt évig mindenesetre a legértelmesebb budai helytartó volt, ő építette a Ru­dasfürdőt s úgy itt, mint Pécsett, több mecsetet.) Fél órányira 17 naszád jött elénk, mindegyik 30 ve­res zászlóval s többször lőttek. A budai, úgyszintén a székesfehérvári parancsnoknak soha sem szabad vá­rát elhagyni, a­ki egy puskalövésnyi távolban találja őt, megölheti s helyébe léphet. Csaknem minden ta­nácsos s udvari szolga állítólag keresztyén, vitéz, de parázna, különösen fiukkal. Egy oly fiú tánczolt ha­jónk előtt is törökösen. A janicsárok a szultán leg­jobb emberei, jó lovasok, különös kalapjaik vannak, melyekről hátul fehér gyapjukendő lóg le ; homloku­kon hosszú aranyos dolog van, valószinüleg drágakö­vek. Az inasoknak színes kötőjük van, ezüst vagy pléh paszomántos magas sárga kalapot viselnek s azon nagy sürü tollbokrétát. Minden töröknek két felöltője van, az alsót összekötik, a felső olyan, mint a hálóköntös, de nyakrész nélkül, a nyak mindig meztelen. Jan. 19-én audientia a pasánál. Palotája nem kiválóan szép, de udvari személyzete igen számos. Mindkét oldalán sok tekintélyes öreg tanácsos állott. Ungnad urnák középre aranyozott széket tettek. Tol­mácsa Komáromi, magyar volt. Szeretett volna a bé­ke szigorú megtartásáról beszélni ,­­ a pasa azonban azt mondta, hogy a béke megszegése akarata s tudta nélkül történik. Ungnad panaszkodott, hogy 4 év óta több mint 3000 ember s 600 katona raboltatott el. A pasa mentegetődzött, hogy mindannyi vagy meg­öletett vagy Ázsiába vitték. Ungnad átadott 2 szép órát, ezüst gyógyszerszekrényt s 3000 tallért. Kérte, hogy a foglyokat kibocsássák, de eredménytelenül. Egy előbb magas állású s gazdag török úr jelenlé­tünkben megcsókolta a pasa lábait, hogy ismét ki­nyerje a szultán (II. Szemám) kegyét. Pestre (Pest) az ebéd után mentünk egy 700 lépés hosszú haj­ó­­hidon. Láttuk, hogy Pest régebben hatalmas ipar­­űző város volt, számtalan sok, de sötét s kellemetlen »gad« dal (szatócsbolt) s több nem szép kőépület nyoma is látszott nagy rostélyos ablakokkal. Ez utóbbiakat azonban a törökök agyaggal betömték. Két egyforma török mecset is volt, kívül szép csar­nokkal (?), délre, éjszakra s nyugotra teremmel s mind befedve, valamint a benső rész is. Úgyszintén a pasa templomának bemenete, szép szőnyegekkel. A templomfalakban kis fülkék voltak, mindenikben egy pap ült imáját mormolva. Közel e mellett volt egy kissé magas rostélyos szék, melyen szokott ülni a pap keresztbe vetett lábakkal prédikálva. A templomok felül kerekek, de kissé hegyesbe futnak. Középen sok lámpa függ vastag drótokon s a centrumban egy nagy. Minden templom fedélén nagy fehér torony van ki­­vül karzattal, a­honnan egy pap hívja fel a hívőket imára. B­u­d­á­n is megnéztünk 4 török templomot, egyikben le volt rajzolva a jeruzsálemi török tem­plom, a többiekben syriai feliratot láttunk. A törökök mind lehúzzák czipőiket az ajtók előtt. — Elmentünk egy keresztyén templomba is, mely előbb latin iskola volt. Egyik azt mondta, hogy ők Melanchton tanát követik, de mivel az oltár előtt asztal állott, gyanakod­tunk reájuk, hogy kálvinista hajlamokkal bírnak. Azt válaszolták, hogy az úrvacsorát csak egy alak­ban veszik. Ezután megnéztünk egy szép kőfürdőt (Rudas­fürdő), melynek teteje kerek domb volt. A falakból szép meleg víz folyt egy medencébe, úgy hogy a víz egészen nyakig ér. Különben Budán több más külö­nös dolog nem látható, mivel a szép város egészen szét van rombolva. Most csak kőfalak, s ezen belül vasrostélylyal ellátott szép udvarok láthatók, mint Bécsben. Itt van a törökök b­az­st­rja, melyekben úgy hevernek, mint a kutyák és disznók. A szép régi bol­tokat sárral bepiszkolták. Budán most »megbocsát­­hatlan« sok zsidó és török van, kevés jó keresztyén (lutheránus,) csak pápisták, kálvinisták s baptisták. Az itteni törökök, épen úgy mint Esztergomban, Vi­­segrádon és Pesten mindent el hagynak romlani, s semmit sem építenek fel. A pieton igy elromolva egy nagy épületet találtunk ily felirattal: »Nemo ponti­nal’ nimium secundis« s a templom mögöttt is áll egy kőmunka ily felirattal: »sic transit gloria mundi.« A törökök temetkezési helyei a városon kívül van­nak, minden síron egy felkő s a harczosokon még lándzsajelek is. A törökök erős, gyors emberek, kik könnyen futnak, ugranak, lőnek, viaskodnak, különben azon­ban barbár baromi csőcselék, habár irántunk átalá­ban csak szeretett s jóságoságot tanúsítottak. Június 20-án az urak hajón mentek át, láttak ott egy szép fürdőt veres márványból, melynek vize azonban a kőfalból kifolyva melegittetik. (Talán a Diana-fürdő ?) Ismét visszatérve Budára, itt is meg­néztünk egy szép nagy és terjedelmes fürdőt három szobával; az épület kerek s a tető ólommal s pléhvel van fedve. A hátsó szobának közepén szép meleg víz­zel teli mélyedés van s ide lépcsők vezetnek. Oldalt egy »Csöveskut«-ból meleg viz ömlik. Az egész viz erős kénszagu. Junius 21-én prédikáltam a budai várban, ki­tűnő szép épület volt, pompás kifaragott karzattal (balkon ?). Belül veres márványból szitén karzat volt nagy oszlopokon. Még két nagy terem volt, az ajtók s ablakok márványból készültek. Felül megaranyo­zott színpadok (galériák). Az elsők (termek) alakjai mind üst a tűzön s a mellett könyv. Ezen terem aj­taja felett van írva: »Magnanimum Principem Victo­ria sequitur«. A második terem színpadán (karzat) csu­pa arany kígyók, a mint farkukba harapnak. E mel­lett még egy szép terem e felirattal: «­­Vladislavi re­­regis hoc est magnificum opus«. Azután a magyar királyok (szobrai) szépen metszve, de az arczok szét­rombolva. Van még ott (melyik teremben ?) egy szép könyvtár (tehát a »Korvina« romjai 1573-ban, Buda elfoglalása után 42 évvel még ott voltak) s a tizenkét égi jegy festve e felirattal: »Cum Rex Matthias su­­scepit sceptra Bohemiae gentis, erat­­alis lucida fama coeli«. S ily szép termek még nagy számmal vannak, habár mind nem nézhettük is meg. A kaputól nem messze van egy hatalmas darab (ágyú) Francziaor­­szágból, aztán öt a fűben, két öl hosszú s sok más­ kerekeken. A bécsi kapu alatt függ egy óriás csont (1848-ig ott volt, az úgy nevezett Kinizsy csont vagy Toldy csont, azonban nem emberi, hanem állati csont, volt s úgy az utána következő is), egy állkapocs (1847-ben is) s egy kopja, melylyel egy török az ekét átszúrta, aztán nagy vaskos patkó, középen ketté tör­ve. A török zeneszerek: egy »Kachelfanalein« (agyag­edény?) hosszú nyéllel, húrokkal, hangja olyan mint a hegedűé, e mellett durva, mindig panaszos dallamus hanggal kisérik. Ezután gitár hosszú nyakkal, úgy hangzik, mintha az ember üstöt verne. (Folytatása következik.)­don lesz a vámkezelés a megnyitandó vasútra nézve a sok tekintetben készületlen viszonyok közt legczél­­szerűbben teljesítendő, mely feladat megoldásával a pénzügyminiszter báró Salmen Jenő pénzügyminisz­teri osztálytanácsost és Turóczy Adolf budapesti fő­­vámtárnokot és fővámigazgatói helyettest bizta meg, kik egyúttal a brassói és tömösi fővámhivatalok vi­szonyai iránt teendő intézkedések megállapítására is kiterjesztendik figyelmüket. A nevezett miniszteri ki­küldöttek május 2-án indulnak a román határszélre s első értekezletüket a közlekedési minisztérium kikül­döttjeivel L­u­d­v­i­g­h Gyula úrral a hajózási felügye­lővel és Blaskovits Fridolin vasútigazgatói helyettes­sel május 5-én fogják megtartani. Hivatalos missió­juk körülbelül 10 napot fog igénybe venni. — A szerb püspökök zsinata — mint a »Bud. Corr.« Karlóczáról értesül — saját kezde­ményezéséből a szerb egyházi ügyeknek Boszniában­­ való rendezése iránt egy emlékiratot terjesztett a közoktatásügyi miniszter elé, melyben kívánatosnak van jelezve, hogy Boszniában egy, bárha a szerb pat­­­riarchátussal Magyarországon nem közvetlenül egye­sített, de azzal mindenesetre összefüggésben álló s a konstantinápolyi patriarchátustól teljesen független önálló metropolia , valamint Szerajevóban, Mosztárban és Tuzlában három püspökség állíttassák föl. A metropolita székhelye Szerajevó lenne s mind ő, mind a püspökök ő felsége által erő­­sittetnének meg hivatalaikban. Adakozások az árvízkárosultak számára. Eddig begyült s kimutatva volt összesen............................... 5558 frt 39 kr, 100 márk, három darab arany s egy porosz tallér. Ifjabb adakozás: Julia Alfréd franczia igazságügy­miniszteri osztályfőnök Páris­­ban, beküldve dr. Grósz La­jos által.............................. 10 frt — kr. Összesen: 5568 frt 39 kr. 100 márk, 3 drb. arany s egy porosz tallér. Budapest, ápr. 30. Gróf Suvalov elhagyta Bécset. Miket hozott oda, miket vitt el onnan? — Komoly olvasók komoly lapja lévén, nem találunk kedvet ócska kombinácziókban s még ócs­kább találgatásban. Annyi azonban bizonyos, hogy az a sokféle rendkívüli muszka missió külpolitikánkat nagyon jellemzi. Azt mondja egy ellenzéki laptársunk, hogy a külügyminiszteri sajtóhivatal haszta­lanul iparkodik a magyar nemzettel elhitet­ni, miszerint Andrássy politikája valami nagy ellentétben állana Muszkaország c­élzataival. Nagyon sajnálnók Andrássyt, ha politikája mellett csakis sajtóhivatala emelne szót, de még inkább sajnálnók a magyar nemzetet, ha a sajtóhivatal felvilágosítására szorulna, hogy a birodalom első miniszterének egy életbevágó akczióját megértse s megbírálni tudja. Illusztrálja Andrássy keleti politikáját Európának és mindenekelőtt Angolország­nak politikája; illusztrálja határozott és az ultima ratióra kész óvástétele a san­ stefanoi békeszerződés ellen; illusztrálja magatartása a berlini congressuson, de — merjük állítani — illusztrálja legélénkebben az a sokféle rendkívüli muszka missió, melylyel két év óta a császár-király udvara s csakis ez, szerencséltetett. Azt hinné az ember, hogy Oroszország

Next