A Hon, 1880. április (18. évfolyam, 80-107. szám)

1880-04-01 / 80. szám

18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Csüttörtök, ápril 1. ,eartlial iroda« jK-tere, Athenaeum­ épüit. A lap szellemi részét illatd minden kolelevány a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak eL — Kéziratok nem adatnak vissza. BflRDETÉSEK «zintugy mint előfizetések a kladó-hivatalbe CBarátok' tere, Athenaeum-épttlet) köldepdék. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kladtf­elilTatal­­ Baritok'tere, Athenaeum­*épaiet földszint Előfizet««! dll t Portán ktUdve, vagy Budapesten háshoz hordva reggeli ts Mti kisdás együtt, 1 hónapra . . . f', t, i­­ t , , , 2 ht i'l is 19 3 hónapra 3 hónapra . ¡ « i^t Am eeti kiadáa portai kislönkttsdáseért felül­­flaetán negyedévenkint I . Am elOflaetóa az et folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mii­­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás H­­O­­LT X­VIII. évf­­olya­má­ra. Előfizetési firak: Fél évrg . . . . 12 frt Évnegyedre .... 6 › Egy hónapra .... 2 . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a sHony ki­adó­hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épület) kül­dendő. A­­Hony szerk. s kiadóhivatala. Budapest, márczius 31. Az angol választások és Magyarország. Angliából érkeznek a választási hírek; az eredményt még nem tudhatni, — a híreket érdekkel olvassuk, latolgatjuk... Nem csak az átalános európai helyzet­nél fogva érdekelnek minket az angol válasz­­tások, eredményükben úgy, mint lefolyásuk­ban , hanem sok más tekintetben is, így a többek közt azon vonatkozásnál fogva is, mely Gladstone beszédében Magyarország befolyá­sára történt, és így, mintegy első alkalommal jön, angol választási fegyverül még a magyar befolyás is felhasználva, a­mi bizony akár helyesen, akár helytelenül történt, nem mutat arra, hogy abban a rohamos hanyatlásban lennénk, melyről az ellenzék nálunk oly ke­servesen tud panaszkodni, de e mellékes kö­rülményen kívül: sok alkotmányos tanulsá­got meríthetünk az angol választási küzde­lemből, és annak eredménye nem csak a nemzetközi helyzetre, de — közvetve — hi­telünkre és politikánk további fejlődésére is kihatással lehet. Azt hiszszük ugyan, hogy az angol sza­badelvű párt, főleg ha többségre jut, és a kormányt kezébe kerítheti, épen nem fog­­j­a azon furibundus irányba vezetni Angliá­nak külpolitikáját, melybe Gladstone most vezeti e párt politikáját; mert az angol ha­talmi érdekek és a bevégzett tények, az an­gol kereskedelmi és pénzügyi érdekek egy­aránt veszélyeztetve lennének az által, és ezt semmiféle angol kormány meg nem koc­káz­­tathatja; sőt, tovább megyünk, és azt állítjuk, hogy még csak azt az indifferens non interventio politikát sem követheti töb­bé Anglia, melyet Gladstone, 1868—74 kö­zött, oly mesteri tökélyre vitt volt; mert most már a Suezen, Cypruson, Kis-Ázsiában, Afghanistánban és a Cap-tartományokban egészen más positiója van Angliának mint akkor volt; pedig Anglia a positiókat föl nem adja és ennek, az uj helyzetből folyó logikai, sőt fizikai kényszere lesz min­den kormányra , akármilyen mercantil hajla­mai és russophil előzményei legyenek. De hát annyi bizonyos, hogy a liberálisok győ­zelme esetén, sok tergiversatió, a múltból származó sok velleitás, sok alkudozás, habo­zás uralkodnék az angol politikában , külö­nösen pedig : az ellenzéki szereplés kö­vetkeztében, úgy Európában, mint Angliá­­ban sok aspiratió támadna föl, melyek Orosz­ország, a délszláv tartományok és Olaszor­szág magatartásában, Európa békéjére vesze­delmes változásokat idézhetnek elő. Ezért le­het vészes hatása ránk és hitelünkre is, sőt európai zavar esetén, esetleg egy provokált actió miatt, politikánkra is, az angol liberáli­sok győzelme. A­miből természetesen azt a tanúságot is levonhatjuk, hogy milyen veszedelmes tényezővé lehet egy párt, valamely ország és Európa érdekeire nézve, ha szenvedély, átalános humanisztikus frázisok és nagy ellenzéki követelések által vezérelteti magát, biztatja a nemzetet; és ha ez nem is talál megártani a nagy, de sziget­­ország Angliának , igen veszedelmes lehet egy Olaszországnak — vagy Magyaror­szágnak. A másik tanulság, az angol választási mozgalomban : in puncto programm talál­ható. Nálunk folytonosan hangsúlyozzák a nagy kidolgozott pártprogrammok szüksé­gét. — Angliában erről szó sincs. Ugyan olvasott valaki programmot az angol pár­tok szónokaitól ? Még csak tüzetes fej­tegetéseket sem. Vannak egyesek, kiknek vannak kedvencz eszméik, Brigthnak az ő­­clausulája,­ Hamiltonnak igazságügyi nézetei, a harmadiknak a korcsmákról, a negyediknek a kisbirtok teremtéséről, de egyébiránt a jelöltek szorítkoznak a múlt főbb politikai mozzanatainak bírálatá­­ra, a kormány politikájának védelmére vagy támadására, Anglia érdekeinek hangsúlyozá­sára , multjuknál és átalános irányuknál fogva követelik a pártok a nemzet bizalmát. Pedig bizony ott: a közigazgatás ugyancsak nem európai, telekkönyv nincs, az igazságszolgál­tatás a régi kerékvágásban mozog, még­sem változtatnak egy napról más napra rendszert, hanem fejlesztik intézményeiket, lassan, biztosan, csakis a kényszerűség hatása alatt és ennek mértékében, még­pedig pártkü­lönbség nélkül, úgyszólván előre kiszabott programm nélkül, ezért nincs csalódás törvényeikben, azokat az élet diktálja, a régi, alkotmányból csak azt a követ szedik ki, mely érdekeikbe, fejlődésükbe ütközik; de csakis akkor, mikor egészen kész az, a­mit helyébe tesznek, készítve az élet által, és nem rögtönözve; ott az élet nemcsak a jelen, de a jövőre is irányadó, az angolok kombinált tervekről soha sem tudtak semmit, ezért pro­­grammtalanok ugyan, de boldogok és erősek; talán ebben is van egy kis tanulság. Nem abban a túlzásban, hogy mire se gondoljunk, de a fokozatos fejlődés és czélszerűség szem­mel tartása tekintetében!­­­ A­z írói és művészi tulaj­donjog­­ról szóló törvényjavaslat felett tanácskozó bizottság mai ülésében, melyen Keleti Gusztáv minta­­rajztanodai igazgató is részt vett, tárgyalta a képző­művészetekről szóló fejezetet. A bizottság védelem­ben részesítendőnek találta a rajzoló, festő­művészet és a szobrászat alkotásait. A műipar termelvényeit külön törvény által kellene a bizottság nézete szerint védelmezni. Rajzok, képek és szobrászati művek tehát többszörözés ellen védetnek, ha a többszörözés elter­­jesztési szándékkal jogtalanul történik. Jogtalan több­szörözésnek tekintetik az is, ha valamely mű ugyan­azon művészeti ágban, de más művészi eljárás mellett többszörösíttetik (pl. festmény, rézmetszet által), ha az utánzás másolat után történik és ha az utánzás építészeti művön vagy iparművön történik. — A leg­közelebbi ülésben folytatják a képzőművészetről szóló fejezet tárgyalását. — Kumeran orosz ezredes gyilko­sának, Deli Mohamednek ügye Konstantinápoly­ban jelenleg a nap főkérdése és politikai ügygyé nőtte ki magát. Az angol nagykövet — mint már jelentve volt — emlékiratot nyújtott át a portának, melyben a hatalmak diplomácziai képviselői sajnálatukat fejez­ték ki a fölött, hogy a hadi törvényszék Deli Moha­medet nem ítélte halálra. A porta erre azt válaszolta, hogy a hadi törvényszék ez ügyben még nem hozott ítéletet. A .P. Ll.c egy konstantinápolyi levele szerint az összes diplomácziai kar azt tartja, hogy azt a fér­fiút, ki egy orosz ezredest nyílt utczán csak azért ölt meg, mert keresztyén és orosz, fel kell akasz­tani, akár beszámítható volt a gyilkosság elköveté­sekor akár nem. A bíróság, mely ez esetben külön lett felállítva, meg akarja állapítani a gyilkos elme­állapotát, mely most ugyan tiszta, de mondják, hogy Kameran megöletésekor s néhány nappal azelőtt nem volt az. De azok, a kik azt akarják, hogy Deli !?“ A ,HON“ TÁRCZÁJA. Akik kétszer halnak meg. Regény. Irta: Jókai Vór. Első rész: A „Tegnap.“ (46. folytatás.) Illavay adós maradt a felelettel. — E szerint ön rögtön útra kelne ? Kérdé a gróf. És senkinek sem volna szabad megtudni, hogy hová tűnt el ? — Valóban: a titoktartás az első föltétele a sikernek. A gróf csendesen dobolgatott az ujjaival azon a sandalfa szekrénykén, a­miben napirenden levő ira­tai álltak. Válogathatott benne, hogy miféle módszer­rel változtassa át ezt a kedves jó emberét porrá, le­vegővé, párázattá ? A meghatalmazást vegye-e ki a szekrénykéből, s engedje őt azzal futni, futni az ó vi­lágon, az uj világon keresztül, míg elolvad, mint a folyóban úszó jégdarab ; vagy a kormánybiztosi kine­vezést vegye-e elő a rejtekből; a mitől aztán az el fog felejteni mindent, a­mi gyémánt, cserében azért az egy darab rögért, a minek neve »haza« s akkor aztán engedje őt elégni szépen, mint a meggyujtott alkoholt, mely után még hamu sem marad ? Az előbbit választotta. — Átadta neki egyikét azoknak a kellően felszerelt meghatalmazványoknak,­­ a miket mindig készletben tartott magánál. Ő majd ki fogja azt tölteni belátása szerint. Azután az ellopott gyémántok leírását kellett még neki átadni, a­miket a tolvajok nem tartottak érdemesnek magukkal vinni, pedig az is ott volt a szekrényben, azzal minden készen volt az útra. Juta­lomról nem volt szükség beszélni. Hiszen övé volt már a Stella, a viselőjével együtt. A Stella viselője utána ment Ferencznek, mikor az már búcsút vett a gróftól, és tőle is. — Ön egy kérdésemre adós maradt. Hogyan akar ez országból kijutni neg nem engedem. — Sem a gyémántokért, sem az minden csillagáért, hogy ön az életét koczkáztassa. A kijutás most ve­­szélylyel jár, én tudom. — Legyen ön nyugodt. Angol útlevelem van. Egész biztossággal utazhatom. — Nem látom önt még egyszer eltávozása előtt ? Nem jön fel egy szóra ? — Nem lehet. — Mi akadályozza ? — A hiúságom. Pálma elértette a választ. Ferencznek angolt kell csinálni az arczából elébb, az angol útlevélhez, s fél, hogy azzal Pálma kikaczagja. Szerette volna őt megölelni a bucsúvételkor, de sokan néztek rájuk, s azok nem voltak olyan értelmes állatok, mint a Gargó omladéki szemtanú. Be kellett érni egy forró kézszorítással. — Írni fogunk egymásnak. — Mihelyt lehet. — No hát eredj, Isten vezéreljen! Suttogó alig­­ hallható szóval. De egy pár ragyogó köny Pálma szemében mégiscsak megjelent tanúbizonyságnak, a szív mélységéből küldve. Mikor Pálma visszatért atyjához, a gróf azt mondá neki: — Hát meg vagy-e elégedve velem ? Most már nem lesz belőle se kormánybiztos, se miniszter, se fő­belőtt ember. A­míg a gyémántjainkat kergeti, az alatt eldül a koczka. — S ha nem talál is rájok, a legdrágább gyé­mántom meg lesz mentve : ő maga. És ezt igazán szive szerint mondta Pálma com­­tesse, a gargóvári bűbájos kisértet. Sietett ki a donjon erkélyére, kendőjével utána integetni a távozónak. Illavay uramnak tehát megint csak elő kellett keresnie a megboszorkányozott tükrét. Biz ahhoz az angol útlevélhez nem való ez a Bendegúz-pofo­. An­nak nagy átidomításon kell keresztül menni. És nem csak azért, hogy az osztrák rendőrök és vámosok el­fogyj­ák neki, hogy ő angol, de még inkább, hogy a külföldi »baldower«-ek száz lépésről meg ne ismer­jék benne az idegent. Mikor neki fente a borotváját ennek a mun­kának , a bűvtükör megint el­kezdett hozzá be­szélni. »De nagy bolond vagy, édes barátom! Hogy a bajuszodat le akarod az ajkadról vágni! Ezt az egyet­len egy alkatrészét a pofádnak, a­mi megtekintésre érdemes. Egyéb szépség sincsen rajtad. Hát ér any-t nyit a világ minden brilliantja, mint ez a két szép fel­­kunkorodott bajusz ? Azt mondtad mindig, hogy nem adnád oda egy millióért. Most már félért is oda adod. Na, meg aztán ráadásul egy pár szép ragyogó szemért. De hát olyan bizonyos vagy dolgod felel ? Itt tudod hagyni azokat a szép szemeket, azért, hogy a gyémánto­kat keresd ? —Barátom, bolond az, a­ki vőlegény korá­ban előbb körül akarja hajókázni a földet. Ugyan mit mondanál az olyan emberre, a­ki így szólna a meny­asszonyához : várj csak egy kicsit, kedvesem, mind­járt itt leszek; csak előbb részt veszek a Franklin éjsarki expedíc­iójában; mihelyt feltaláltuk az éjsarki szabad tengert, rögtön folytassuk a szerelmeskedést. Azt mondanád rá, hogy bolond! Pedig te nagyobb bo­lond vagy. Mert az éjsarki expediczió egy közhasznú czél után tör: az átjárót keresi, te pedig dibdált fényes kavicsok után szaladsz, a­miktől a kedvesed se szebb, se jobb nem lesz. Nem okosabb lenne, ha keresztet vetnél Zsiborákra, meg a gyémántjaira s azt monda­nád : birja békével! a bajuszodat pedig tartanád meg magadnak ?« Ferencz védte magát a goromba tükör ellen. »Ő azt mondta, hogy »ezek a gyémántok az én becsületem.« A tükör gúnyolódott. »Phrasisnak elég szép volt, de te magad na­gyon jól tudod, hogy ez csak sophisma. Ha egy tönk­rejutott dynasztának a gyermeke nem tudja az apja adósságait kifizetni, azért bizony nem veszti el be­csületét, kivált, ha az összement vagyonból semmit sem tartott meg magának. Hát mi lesz, ha nem lesz ? Egy csoport uzsorás kénytelen lesz beérni azzal, a­mit eddig nyúzott az áldozatán. Ezért ugyan kár olyan nagy páthoszt vesztegetni el a kérdésre. — No, dobd el azt a borotvát ! S aztán eredj vissza s mondd meg a grófnak, hogy ha ellopatta a gyémántjait, hát küldje utánuk monsieur Cousint, hogy keresse fel az, s te pedig maradj a menyasszonyod körül, s ha vőle­gény akarsz lenni, ne menj Columbus Br­istofnak.« Okos ember volt az a tükör, de ezúttal hiába beszélt annak a nagy buksi fejnek, az a ragyogó két könycsepp azokban az esdekelve tekintő szép sze­mekben tönkrevert minden logikát, hermeneutikát. A bajusz áldozatul esett. Biz az pedig nagy áldozat. Igaz, hogy Angliában, Amerikában senki sem viseli. Németországban is kevesen: Európa minden civilizált népe irtja, de mi ázsiaiak annyira sze­retjük azt a férfi arezon, hogy abban találjuk a Sám­­sonerőnket. Mikor aztán készen volt vele, akkor azt mondta neki a csúf tükör: — No most már tökéletes gorilla vagy!« Körül szakáll, az ajk fölött sima: — Ameri­­ban yankee, Afrikában majom, — nálunk m' kettő. Ez volt az a »hiúsági« indok, a­miért F .icz elutazása előtt nem látogathatta meg még egyszer menyaszszonyát. (Kolygtája köivetkezik.) Mohamedet fölakaszszák, azt mondják, hogy az eset­ben se kell neki kegyelmezni, ha bebizonyul, hogy tettét beszámíthatatlan állapotban követte el. A mu­zulmánok átalában a fogoly szabadon bocsátása mel­lett vannak. A porta három idegent is — az angol Hobart pasát, a lengyel M­u­z­a­ff­e­r pasát és a franczia Vitális tábornokot — vette fel a haditör­vényszékbe, azzal a szándékkal, hogy a felelősséget az ítéletért rájuk tolja. Azt állítják, hogy Oroszország az esetre, ha Deli Mohamed szabad­lábra he­lyeztetik, el van határozva a portához való di­plomácziai viszonyait felfüggeszteni. — Bratianu Berlinben. A román mi­niszterelnök berlini útjának czéljáról keringett külön­féle hírekre vonatkozóla­g a Posea berlini levele­zője elismeri, hogy Bratianu azért jött Berlinbe, hogy minden, a román vasutakat illető ügyet véglege­sen rendezzen De már maga az a körülmény, hogy Bismarck háromszor fogadta B r­a t i­a­n­u­t, bi­zonyítja, hogy oly ügyek is lettek tárgyalva, melyek nemcsak Romániát, hanem Bismarck herczeget is spec­iálisan érdeklik. Szó volt arról is, hogy Bratianu Románia királysággá emelését akarta keresztülvinni, de Bra­tianu Berlinb­en erre vonatkozó kísérletekkel hír sze­rint nemcsak felhagyott, hanem magán­kérdezősködé­­sekre ki is jelentette, hogy Károly fejedelem még nem látja elérkezettnek a pillanatot, hogy ily tervekkel lépjen a nagyhatalmak elé. A román trónörökösödést is szóba hozhatta Bratian­u Berlinben, minthogy Károly fejedelem házassága eddig gyermektelen; mindazáltal e kérdésnek már hosszabb idő óta nem lesz szüksége esetleges eldöntésre, minthogy Hohen­­zollern Lipót herczeg legifjabb fia, Antal Ká­roly fog annak idején a román trónörökösödésre ja­vaslatba hozatni. Mindez ügyek azonba­n nem lettek volna ele­gendők Bratianut szenzácziós bécsi és berlini útjára bírni, melynek főczélja volt szondírozni a poli­tikai helyzetet Bécsben és Berlinben, mennyiben volna lehetséges Románia csatlakozá­sa a német-osztrák -magyar szövetség­he­z. A levelező nem tudja megmondani, jött-e létre valami tényleges egyezmény, de Bratianu meg­győződhetett, hogy az osztrák-magyar-német szövet­ség egyátalán komoly és tekintettel az európai béke fentartására messze terjedő is. — Közoktatásügy az európai Oroszországban. A legújabban megjelent orosz hivatalos statisztikai adatok (1874-ről) szerint az európai Oroszországban van 1.440.000 mindkét nembeli tanuló. A birodalom könnyebb áttekintés végett 3 területcsoportra osztatik: 1) a tulajdonké­­peni Oroszország 47 kormányzósági kerülete; 2. a , Visztula-vidék 10 nyugoti a 3. p. 3 b.,Iti kormányzó-9&g. Míndt­i ICOO l£«llOD«Ui vA.Mu -i másodikban 31 és a harmadikban 79 tanuló esik. E számok igen ékesen szólnak és sok mindent megma­gyaráznak a tulajdonképeni orosz és a balti tartomá­nyok közti társadalmi és politikai viszonyok tekin­tetében. A városok és kerületek tekintetében az arány következő : a I. csoportban esik ezer lakosra a váro­sokban 52, a kerületekben 13 tanuló; a II. csoport­ban a városokban 69, a kerületekben 25, a III. cso­port városaiban 106, a kerületekben 25 tanuló.­­ A tulajdonképeni orosz nép a vidéken tehát alig-alig részesül valami iskoláztatásban. A­mi a két nembe­li tanuló sereg közti különbséget illeti, csoportok sze­rint, ez is igen érdekes és tanulságos, míg az orosz fal­vakban 100 tanulóra csak 16 leány esik, addig ezek száma a II. csoportban 53, a IlI-ban 77. — Továb­bá volt Oroszországban 1874-ben 183 gymnasium és 39 reáliskola. Most van 205 gymn. és 71 reáliskola, vagyis esik 400,000 lakosra 1 gymn. és 1.125,000 lakosra 1 reáliskola. — A franczia egyházi testületek elleni rendelet következtében, azok főnökei, mint Párisból jelentik, az ottani pápai n­u­n­t­i­u­s­­n­á­l tettek látogatást, tanácsot kérve a további ma­gatartás iránt. A nuntius tartózkodólag felelő s azon óhajtásának adott kifejezést, hogy az egyházi rendek érdekei a törvénynyel összhangzatba hozas­sanak. A legtöbb nem engedélyezett testület folya­modni fog e felhatalmazásért A jezsuiták a ma­guk collégiumait világi papokra akarják ruházni, maguk pedig Monacoba és Jerseybe kivándorolni. A klerikális franczia lapok zsarnokságról jajveszékel­nek. Cassagnac a kormányt szidalmakkal hab­­ozza el. A radikálisok nem tartják elegendőnek a­­­ormány rendeletét, ellenben a mérsékelt köztársa­­­­sáriak meg vannak azzal elégedve. . Lorisz­ Melikov gr. valamennyi poli­­t­­ikai per siettetését rendelte el, hogy a Péter-Pál­­erőd kitisztíttassék a foglyoktól. Az elitélteket mielőbb kell rendeltetési helyükre hozni. Sok nihilista szabad­lábrá­ helyeztetett és rendőri felügyelet alatt van. A­zót továbbá táviratilag kérte az adminisztratív után Wologda kormányzóságba küldött személyekre vo­­no­atkozó okmányok gyors megküldését. _ Legközelebb, hirszerint egy főkormányzóság simpitása fog bekövetkezni Kazánban, mely valamenyi ■YVolga-kormányzóságot magában foglalandja és álli­­tó­lag I g n a t i e w gróf állittatik élére. Az európai Oroszország fogházainak tuitettcége jj mjatt ez évben is fegyenczszállítmány fog menni Lacuilin!?! — Az angol választási mozgalom most érte el tetőpontját. A ma eSte érkezett angol lapok a következő jelentékenyebb szónokok beszédeit közlik : Sir Stafford Northcote South Multonban be­szélt; lord Hartington a szabadelvű jelölt North East Lancashireben ; Bright Birminghamban; Stan­ley Prestonban ; Cross és Lord Landon Garstonban; Peel Robert Porthsmouth­ban ; Forster Bradfordban; Ridley belügyi alállamtitkár Berwinkben és még szá­mosan. A szónokok legnagyobb­ része a külpolitikát tet­te fejtegetése tárgyává. Rourke jól megleczkéztette Gladstonet minapi beszédéért, melyben uralkodónkat is a választási küzdelembe vonta. »Nincs Európában nagy és független kormány — mondá — mely kor­mányunkkal ne tartana s nagyon sajnos, hogy Glad­stone most­ana hatalmak egyike ellen kelt ki, Ausztria császárja ellen intézett kifakadásával. Ausz­­sztria és Magyarország kormánya a legalkotmányo­sabb kormányok egyike az egész continensen, s nagy erőfeszítéssel segítségünkre is volt, hogy az európai békét fen­tarthassuk.« Az ellenzéki szónokok többnyire azon nyargal­nak, hogy az európai béke minden erőfeszítés da­czára sem tartatott fenn. »Ki más háborúskodjon, mint a­kik tényleg háborúskodtak,« — mondta lord Hartington. Sir Robert Peel beszédeit is érdemes elolvas­ni, ő mindkét pártbeliek előtt szónokolt s egyaránt aratott éljenzést és pisszegést. Sir Ridley is Gladsto­ne ellen intézte beszéde élét, azt mondván, hogy egy exminiszter­elnökhöz nem méltó denunciálni egy oly barátságos hatalmat minő Ausztria volt. Gazdatisztek képezése az első magyar biztositó társaság által. Fel volt említve lapunkban, hogy az első ma­gyar biztosító társaság idei közgyűlésén elfogadott új alapszabályaiban a közhasznú adományokról egy ne­vezetes határozatot hozott, mely így szól: " A közgyű­lés közhasznú czélokra bizonyos összeget szavaz meg, mely a tiszta jövedelem 2®/o-át nem haladhatja meg.« A mult évi tisztajövedelem 2®/o-a 18.000 frtnál nagyobb összeget tett ki, melynek hova­­fordításáról a »Gazdasági Lapok« az országos magyar gaz­dasági egyesület saját közlönye, a következő értesí­tést hozza. A társaság igazgatósága azon indítványnyal szándékozik a közgyűlés elé járulni, hogy e minden­esetre tetemes összegből gazdatisztek neveltessenek a bel- és külföld tanintézeteiben. Azon ifjakat, kik a társaság e nevelési évi já­rulékában részesíttetnének, az »Országos Magyar Gazdasági Egyesület« jelölné ki a megyei gazdasági egyesületek fölterjesztése alapján. Minden évben a pénzerőhöz képest több vagy kevesebb ily ifjú nye­­rend kiképzést bel- vagy külföldön az első magyar átalános biztosító társaság pénzén és valószínű, hogy ha a közgyűlés a választmány s az igazgatóság javas­latára más czélokra is (p. o. az »Országos Magyar Gazdasági Egyesület« istvántelki kertész- és földmi­­ves iskolájában 3—4 árva fiú kiképeztetésére stb.) szavazna meg adományt, a gazdatisztek képzésére, utaztatására mégis kerülhetne évenkint legalább 10,000 frt. A megyei gazdasági egyesületek betű­rendben fognának a fölterjesztés megtételére felszó­­líttatni, s miután minden megyében nincs gazdasági egyesület, s miután valószínűleg 8—10 ifjú is része­­sülhetend e jótéteményben, a megyei gazdasági egye­sületekre rövid időközökben ismét rákerülend a föl­­terjesztés sora. Az első magyar átalános biztosító társaság is­mert liberalitásánál és lojalitásánál fogva föltehető, hogy a kijelölés, tulajdonkép a fölterjesztés jogát azon kisebb számú gazdasági egyesületekre is kiter­jesztendi, melyek vele a gazdasági egyesület tagjai­­nak tűz- és jégkár elleni biztosítására nincsenek szerződési viszonyban. Ezt annyival inkább reméljük, mert az a czél, mely az első magyar átalános bizto­sító társaságot e hazafias, e nagylelkű s fölötte hasz­nos és nagy horderejű határozatra bízta, az ország minden részében megkívánja a gyámolítást, az ápolást. Midőn tehát az első magyar átalános biztosító társaság e nevezetes határozatát örömmel juttatjuk a gazdaközönség s a vidéki gazdasági egyletek tudomá­sára, lehetetlen akkor a méltánylás legmelegebb szavá­val nem üdvözölni e határozatot, mely újabb és praeg­­nans tanujele azon érdekközösségnek, mely a gazda­közönség és e biztosító társaság közt létezik. Íme így viszonozza e hazai intézet azon rokon­­szenvét, melylyel a magyar gazdaközönség a társasfá­ú keletkezésekor ezt felkarolta ; igy ...'»».».lu­iza azon egyre növekedő bizodalmát, melynek köszönheti több tényező mellett az első magyar átalános biztosítótár­saság azon nagyszerű eredményt, melyhez 22 év után eljutott, s mely meglepő, örvendetes kifejezést nyert az igazgatóság 1879-ik évi jelentésében, és a társaság mérlegében. Ha tehát azt kívánjuk, hogy a gazdaközönség­­nek ezentúl is mind nagyobb mértékben nyilvánu­landó bizalma és részvéte folytán is mind fényesebb eredményt mutasson fel a hazai első átalános bizto­sító társaság évi mérlege, akkor a magyarországi földmivelés érdekében is kívánjuk ezt, mert az értel­mes, a tanult, a nagyobb tapasztalású gazdatisztek számának szaporodása mozdítja elő első­sorban a hazai földmivelés emelkedését. Ez a czél az, melyet az első magyar átalános biztosító társaság igazgató­sága és választmánya említett indítványával s a köz­gyűlés az alapszabályok 60. §. d) pontjának beiktatá­sával maga elé tűzött. Mit beszélnek rólunk Párisban? Julia Alfred franczia igazságügyminiszteri osz­­­­tályfőnök ez előtt két évvel hosszabb ideig tartózkod­ván honunkban, alaposan tanulmányozta annak úgy múltját, mint jelenét s legközelebb Párisban népsze­rű előadást tartott Magyarországról, mely a »Grand journal« czimü franczia lapban egész terjedelmében megjelent s melyet ismertetni nem tartok felesleges­nek, már csak azért sem, mert valódi ellentétet képez azon legközelebb közrebocsátott munkával, melyet egy svájczi iró: Tissot irt s melynek már czime is »Voyage dans le Pays des Tsiganes« elárulja, hogy szerzője Magyarországot csak a »Kis pipá«-ban ta­nulta ismerni s hogy honunkat a cz­gányok országá­nak keresztelvén, nem tekintett mélyebben sem an­nak történelmébe, sem jelen alakulásának mozzana­taiba ; szükség volt arra, hogy Tissot ledér vázlatai erkölcseinkről és operette-szerü fecsegései alapos és komoly iró által c­áfoltassanak meg s azért Julia Al­frédnek mindenesetre hálás elismeréssel tartozunk. Röviden és velősen adván elő a magyar nemzet származását és honfoglalását, ismerteti annak törté­nelmét a leg­ 13­ bb időkig. A megy®­ intézményt igen üdvösnek és czélsze­­rűnek tartja, ~e rz azt eredményezi, hogy a politikai élet nem csa­k ” ’ ' • öszpontositva, is nyilvánul. Legveszélyt nézve a panslavism­nek terjedése a fran h­itnek, a mennyiben a­­ süléssel fenyegetné. Oroszország folyton­ Duna torkolatait és ez­­ országok kereskedelmét ura utaik által ellensúlyozzák,­­ folyton uj utakat teremtene e­gerekhez. 1867 óta — mondja tov., mindent elkövetnek, hogy kereskedő irodalmukat és művészetüket fejleszsze szónokokban gazdagok s csengő szép nj is alkalmas úgy a költészetre mint a szóno­kulra következőleg végzi előadását. Ilyen a nemes és büszke nemzet, mely­­­átságait nagy vonásokban megismertettem, s m

Next