A Hon, 1880. szeptember (18. évfolyam, 227-255. szám)

1880-09-01 / 227. szám

227. szám. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Szerda, szeptember 1. isfOrSss S&rátak't&re, Athasi aensn­ építisi. A lap *s®U«mi rfesét QlatS­zaraáes kBsSaaifej ii szerkesztőséghez Intézenáfl, Bérmentetlen levelek csak Ismert kezektől fogaá, tetssk eh — Kéziratok nem adatnak visela. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a klató­ hívttóra (Ea.iitek­­t«r«, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. JBtiaAkS-fei'V’&latl s ferársk­ tere, Mhsnaeure-épület ÜlJsarW, »?.y s kfd­dve, vzgy Budapesten Markos kerttt reggeli in esti kiadás «gyárt: 1 h'^tröprts § tvt S hónapra •••••••~«·■ * » 4 hónapra ....... ■ • • ■ N­ @ ka esti kiadá« postai különküldé­sért il»?SV-fizetés cegyedivonkisat........................... . % * Az előfizetés aa ír folytán minden hónapban »*§■ kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívásA HOJT XVIII. évi folyamára. Előfizetési Arab : Fél évre . . . . 12 írt Évnegyedre .... 6 » Egy hónapra . . . 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó­hivatalába (barátok-tere Athenaeum-épület) küldendő. A »Hon« szerk. s kiadóhivatala, Budapest, augusztus 3- tt Nemsokára kétszáz éve lesz annak, hogy Kolonics érsek 1689-ben a büntető törvények reformját sürgette s csak holnap megy az akkor kifejezett óhaj­teljesedésbe, csak holnap lépnek az új magyar büntető­­törvények életbe. Ha visszapillantunk az első kezdemé­nyezéstől mostanig lefolyt időre, látjuk meny­nyi fáradságba, mennyi küzdelembe került a nagy czél elérése és látjuk, hogy a sors hány­szor hiúsította meg a már-már teljesedésbe menő reményeket. Az első felszólalás után az országgyűlés 1715-ben a XXIV. törvény­­czikk által a büntetőtörvények reformját szükségesnek mondotta és a munkálatok ke­resztülvitelére bizottságot küldött ki. Az ered­mény azonban nem felelt meg a várakozá­soknak és törvényeink nem rendszeres bün­tetőtörvénykönyvvel, hanem csak egyetlen, a hűtlenségről szóló törvényczikkel (1723 : IX.) szaporodtak. Alig, hogy ez beczikkelyez­­tetett, már 1726-ban a május hó 1- én kelt királyi leirat fölhívta a törvényhatóságokat rendszeres büntetőtörvénykönyv kidolgozá­sára. Ezen fölhivás nem teremtette a várt gyümölcsöket, úgy hogy a reformátori mű­ködést a közügyek minden ágára kiterjesztő Mária Terézia, 1752-ben bizottságot rendelt kiküldetni s ennek föladatává a büntető­törvénykönyv kidolgozását tette. Ezen törek­vését azonban nem koronázta siker. Ezután II. József 1787-ben ugyan kibocsátott egy rendszeres büntetőtörvénykönyvet, de 1791- ben már visszavonván a Magyarországban közjogilag úgyis érvénytelen rendeletét, az előbbi állapot állott ismét helyre. Különben ezen rövid idő alatt is alig vétetett alkalma­zásba a nemzet által ellenszenvvel fogadott ootrogált rendelet. Midőn az 1791-ki országgyűlésnek tudo­mására jutott a József-féle rendelet vissza­vonása, nyomban intézkedett, hogy az ér­zett hiány pótoltassák és igazságügyi bizott­ságát bízta meg a tvjavaslat kidolgozásával! Ezen javaslat el is készült. A Beccaria által hirdetett elvek hatása mutatkozik rajta és minden szakasza tanusítja őseink fogékony­ságát a nemes és humánus eszmék iránt. Azonban a politikai események leszorították a törvényjavaslatot a napirendről, tárgya­lásra nem került. 1827-ben az országgyűlés a VIII. törvényczikk által ezen nyomtatásban is megjelent törvényjavaslat átdolgozására kü­lön bizottságot küldött ki, és a javaslatot az összes törvényhatóságoknak megküldötte. Az ennek folytán vállvetve közös erővel folyta­tott tanácskozások eredménye volt egy újabb javaslat, mely azonban szintén nem került tárgyalásra. Az 1840-ks országgyűlés az V. törvényczikk által ismét »a büntető és javító rendszer kidolgozására« országos választ­mányt küldött ki. Ezen bizottság munkálko­dásának eredménye az 1843-as törvényjavas­lat. E javaslatot ismeri a most élő nemzedék is és tudja, hogy hazánk legjelesbjeinek köz­reműködésével jött létre. Az is ismeretes, hogy közhelyesléssel találkozott és hogy a külföld hírneves jogászai elismeréssel nyilat­koztak róla. Fájdalom, hogy ezen javaslatnak is elődeinek sorsában kellett osztozni és a po­litikai események közepette elfogadásra nem kerülhetett. Az absolut kormányzás ideje alatt beho­zatott az osztrák büntető törvénykönyv, mely azonban az alkotmány helyreállítása után csak Erdélyben, valamint Horvát és Szlavón­­országban maradt hatályban. Ezen törvény szerint még a pogárosított határőrvidéken is járnak el. A magyar minisztérium újjáalakulása után figyelmét azonnal ezen fontos tárgyra irányozta, s előbb az 1843-as javaslat átdol­gozását, később pedig, midőn az átdolgozás megfelelőnek nem találtatott, 1872-ben újabb javaslat kidolgozását rendelte el, mely javas­lat 1874 ben terjesztetett az országgyűlés elé. Hosszú, beható tanácskozásokon ment keresztül a javaslat, míg végre 1878. évi május hó 21-én az országgyűlés mindkét há­zában a bűntettekről és vétségekről szóló büntető törvénykönyv mint törvény ki lett fürdetve. Egy évvel későbben, 1879. évi jan. hó 14 én pedig követte ezt a kihágásokról szóló rendőri büntetőtörvény, mely az előbbit kiegészíti. Ezen két törvény lép holnap hatályba. Javaslatai elég hosszú időn át forogtak köz­kézen, hogy az érdeklődő közönség és a jog­szolgáltatás közegei velük alaposan megis­merkedhettek. A hazai, de még a külföldi szakirodalom is foglalkozott vele. A bírák pedig országszerte már előre is figyelemmel kísérték a szentesített, de még hatályba nem lépett törvényt. Nem idegen anyagról van tehát szó, midőn a büntető törvénykönyveket a törvényhozás szeptember 1-én életbe lép­tette, hanem oly törvényekről, melyeket az elmélet és gyakorlat már jól ismer. Hozzájá­rul még ehhez, hogy a kormány kellőleg gondoskodott arról, hogy a büntetőtörvény keresztülviteléhez szükséges intézkedések, a szabadságvesztés-büntetések végrehajtása, a pénzbüntetések behajtása és kezelése, a járás­bíróságok és közigazgatási hatóságok előtti eljárás szabályozása — idejekorán megtétes­senek, és ekkor minden oldalról az új törvény alkalmazása lehetőleg könnyítve legyen. Megnyugvással nézhetünk tehát a bün­tetőtörvények életbeléptetése elé. Bízhatunk abban, hogy rázkódások és a jogrend megza­varása nélkül fognak a gyakorlati életbe át­menni, és hogy a kodifikált törvény, a biztos jogalap jó hatása nem sokára érezhetővé leend. Bíróságaink és ügyvédeink tapasztalata és ügybuzgósága hozzá fog járulni, hogy az életbeléptetés nehézségekbe ne ütközzék és hogy az ország által várt eredményt büntető igazságszolgáltatásunk javítása eléressék. Az új törvény megmutatja az irányt, melyben haladni kell. Az igazság, a közjó, a czélszerűség, az állam és a humanizmus érde­keire volt a kormány figyelemmel, midőn a törvényhozásnak ezen törvény elfogadását ajánlotta. Helyreállította a kormány ez­által az ország egész területén a jogegységet is, és meg­szüntette azon visszás állapotot, hogy idegen büntetőtörvény legyen hazánk egy részében hatályban. Szóval megtett minden intézke­dést, hogy hazánknak valahára jó, czélszerű, humánus büntetőtörvénye legyen. És midőn ezt elismerjük, nem szabad megfelejtkeznünk azokról, kik buzgó és fáradhatlan munkássá­guk által lehetségessé tették a mű létrejöttét és egész odaadással szentelték tevékenységü­ket a büntetőtörvény létrehozatalának. Őket is, első­sorban pedig a jelenlegi igazságügy­­minisztert illeti a nemzet köszönete, mert ő terjesztette a törvényt javaslatot az országgyű­lés elé, ő volt később előadója, az ő aláírása, ő terjesztette a törvényt szentesítés alá, és az ő intézkedései folytán lép a törvény most életbe. Ezen és más nagy érdemei a magyar büntetőjog fejlesztése körül nem fognak fele­­dékenységbe menni.­­ Az uralkodó galicziai útja al­kalmából figyelemreméltó nyilatkozatokat tesz­nek a külföldi lapok. A csehek vezérközlönye azt mondja, hogy ezen útnak nincs politikai jelentősége, s különösen nem bír Oroszország ellen irányzott éllel, minthogy Albrecht főherczeg is kiséri az ural­kodót. Másfelől azonban azt íratja magának O­l­­mützbő­l, hogy »a f­ej­e­delem útjának fél­­reismerhetlenül cseh jellege van; min­denütt csak cseh örömrivalgást és cseh dalt hall az ember.« A németországi lapok nyilatkozataiból közöljük a következőket : A »N a t. Z t g« igy ir : »A lengyel kérdés, be lehet vallani, Ausztriára nézve kevéssé változtatta meg külsejét; maradt a belsőleg lehető legkevésbbé érdekelt felosztási hatalom. A lengyelek, kik a csá­szári államhoz jutottak, ideiglenes fedél alatt tekintik magukat, a­míg a nemzeti újraépülés, melyről álmod­nak, csak légvár. Ismeretes, hogy orosz részről egé­szen új rendszerű propagandát kísérelnek meg Len­gyelországgal szemben. A szláv törzsközösségre hi­vatkoznak s a nihilizmus egyúttal azt állítja, hogy minden nemzetiségi különbséget meg akar szüntetni, a­ki azonban a kezdetet a százados antagonizmusban egymással szemben álló lengyelen és oroszon akarja kezdeni. E törekvésekből a lengyel nemzetiség a maga részéről ismét tőkét akar csinálni. Hasonlóan, mint azt Magdzinski képviselő tette a német birodal­mi gyűlésben, egy irat, melyet a lengyelek Ferencz József császárnak úgyszólván Galicziába léptekor nyújtanak át, Lengyelországot Európa védbástyájá­­nak iparkodik feltüntetni az orosz nihilizmus ellen s ezzel újból okadatolni régi követeléseit, hogy vissza­állíttassák. Feszülten lehet várni az eseményeket, melyek a császári utazáshoz fognak fűződni ; bár­mily du­gón iparkodnak is minden szelelő lyukat elzárva tartani, az, a­mi az egész lengyel nemzetiség­ben forrong, mégis kifejezésre fog jutni és a világnak igen sajátságos látványt fog nyújtani.« A »Südd. Presse« egy »Das Deutschthum in Oesterreich« czimü czikkben a király utazásáról így ír : »Ferencz József császár galicziai útja az osz­trák nemzetiségi kérdést kétségkívül újból mozgás­ba fogja hozni. Az udvar mindent megtesz, hogy az utazás politikai jele­ntőségét gyöngítse. T a­a­ff e gr. nem vesz részt az utazásban és az Oroszország elle­ni demonstráczió minden látszatát kerülni akarják. Mégis kétségtelen, hogy ha Ferencz József jövő szer­dán Krakkóba érkezik, a lengyelek ez utazásban négy nemzeti elégtételt fognak megpillantani. Ez a nemzet, a­milyen vérmes és politikailag ítéletnélküli, az osztrák császár jelenlétéről a­ lengyel földön követ­keztetéseket fog vonni a habsburg-lotaringiai ural­kodó különös lengyel sympathiájára és e föltevéshez mindenféle spekulácziót fog fűzni. Hiszen bizonyos, hogy a három lengyel felosztó hatalom közt Ausz­tria bánt a lengyelekkel legkíméletesebben; az illető sor: Ausztria, Poroszország, Oroszország fölött nem is lehet kétség. Galicziában a lengyeleknek meg van engedve nemcsak önmaguk, hanem mások felett is uralkodni, s ép úgy mindenütt, a­hol szabadságot hagytak nekik, mindig más népeket nyomtak el. Ilyesmi nekik, hogy Oroszországtól egészen eltekint­sünk, a német birodalomban sem nyújtatik. Tehát minden kölcsönös udvariasság és óvatosság daczára elkerülhetetlen, hogy Ausztria és Oroszország közt a keleti kérdésben létező ellentét e galicziai út által még élesebbé váljék.« Valószínűleg, hogy czikkének feliratát igazol­ja, fejtegetését nevezett lap a következő, a német­osztrák alkotmánypárthoz intézett mondatokkal fe­jezi be: »Ferencz József császár galicziai utazása min­den látszat szerint a szláv párturalomnak nemcsak tété­ hanem forduló­pontját is jelenti. A német sza­badelvűek jól teszik, ha lassan előkészülnek a politi­kai gyeplőt újra kézbe venni.«­­ A budapesti kereskedelmi és iparkamara a földmivelés-, ipar- és kereskede­lemügyi minisztérium részéről azon értesítést vette, hogy a Budapestre érkező vámköteles külföldi áruk-­­sak az osztrák államvasút pályaudvarán való kése­delmes kiadása tárgyában megejtett vizsgálat útján kiderült, hogy a panaszolt késedelmes eljárás f. évi július 3-ika előtt csakugyan fennállott; megjegyzi egyúttal, hogy azóta ezen késedelmezés megszűnt, a­mennyiben az osztrák államvasút budapesti állomá­sára érkező vámköteles javak megérkeztük napján, habár a déluténi órákban is, a m. kir. államvasutak közegei által átvétetnek, másnap reggeli 6 órakor Kőbányáról a fővámházba szállíttatnak s a felek ugyanazon napon és csaknem kivétel nélkül a délelőtti órákban értesittetvén, fuvarleveleiket kiválthatják , az áruk pedig rögtön a vonat beérkezte után a m. k. fővámhivatal rendelkezésére bocsáttatnak. Az elő­adottakból kitetszőleg az érkező áruk kezelésében az eljáró közegeket vád nem terhelhetvén, a késedelmes eljárás alapjául tulajdonképen azon körülmény szol­gáltat okot, hogy a szállító közönség, habár Buda­pest fővámház állomás az összes külföldi kötelékdij­­szabásokban mint leadási állomás föl van véve, mégis a helyett, hogy a küldeményeket már a föladásnál egyenesen odarendeltetné s igy azokat a helybeli többi pályaudvarok értesítése nélkül közvetlenül odaszállittatná, a czimezést az os­trák államvasut pályaudvarára eszközölteti. — A f­­­o­r1 a­ d­e­m­o­n­s­t­r­á­c­z­i­ó­b­a­n, me­lyet félhivatalosan a Bismarck által inspirált »Nordd. Alig. Ztg.«, hivatalosan pedig Granville lord épen most a parlamentben tett nyilatkozatai ál­tal helyezett újólag kilátásba, megjegyezvén, hogy már több hajó Ragusa kikötőjébe vette útját,— eddigi hírek szerint következő hadihajók fognak részt venni: Anglia részéről: »Alexandre,« »Monarch« és »Semeraire« ; F­r­an­cz­­­a o­r­sz­á­g részéről: »Friedland« és »Suffren« pánczélos fregatták és »Hirondelle« gőzös aviso; A­u­s­z­t­r­i­a-M­a­g­y­ar­­ország részéről: »Prinz Eugen« és »Cuzzozza« pánczélos fregatták ; Olaszország részéről: »Ve­nezia«, »Palestro« és »Vedetta«; Oroszország részéről: »Ascold Sveltone« és »Elborous«; Né­met­o­r­s­z­á­g pedig küldi a »Victoria« pánczélos fregattot, mely parancsot kapott, hogy Máltából egyelőre Brindisibe induljon. — Lorisz Melikow nyilatkozata. Suworin lapjában, a »Nowoje Wremjá­ban, különö­sen hangsúlyozván az elmondandók hitelességét, el­beszéli, hogy három órával Mladeczki ismert merénylete után Lorisz Melikov grófra, utóbbi, így nyilatkozott: »Én nem félek a merényletektől s ha meg kell halnom, isten akarata, tudom, hogy a császár és a haza gyermekéről nem fognak megfeledkezni, jó ne­velésben fogják őket részesíteni; egyéb nem is kell. Megteszek minden tőlem kitelhetőt a nélkül, hogy erőmet kímélném. Sekinem nincs joga a császár leg­jobb szándékaiban kételkedni, de bizonyíthatom, hogy azok tényleg a legjobbak és legnemesebbek azok közt, melyekkel ily körülmények közt lehet és kell dolgoz­ni, de szükséges, hogy segítségemre legyenek, hogy a társadalom felrázassék apathiájából és minden a czár szolgálatában álló hivasság kötelességéhez, ekkor nem kételkedem a sikerben. Ön hallgat engem — folytat­ta a gróf szokot élénkségével — s azt gondolja, hogy ravasz örmény vagyok ? Ha én volnék az ön helyén és oly kevéssé ismerném önt, mint ön ismer engem, ugyanazt hinném. Jóllehet nevelés, szolgálat, erkölcsi és anyagi érdekek, szóval minden, a miből az ember áll, engem orosz férfiúvá tet­te­k, én az ön szemeiben mégis örmény maradok s köteles vagyok állomáso­mon még többet tenni mint egy született orosz. Egy orosznak csak valamit kell tennie, mindjárt megkö­szönik neki­ nekem, hogy köszönetet érdemeljek, sok­kal többet kell tennem; ezt mindig szemem előtt tartom.­­ A német nemzeti szabadelvű pártból —mint távirataink már jelentették — 28-an kiléptek s ezt a következő nyilatkozat kí­séretében tették meg: »Az utolsó két év tapasztalatai növekedő mér­tékben győztek meg bennünket, hogy a nemzeti sza­badelvű pártot, szemben a lényegesen megváltozott vi­szonyokkal, többé nem hatja át a politikai gon­dolkozásmód egysége, melyen egyedül alap­szik jogosultsága és befolyása. Ebben a meggyőző­désben alálí­ottak ezennel kijelentik, hogy kilépnek a nemzeti szabadelvű pártból. A mi a császárban és a birodalmi alkotmányban nyugvó egységünknek biz­tos pályákon nyugodtan haladó fejlődése csak egy igazán alkotmányos rendszer tevékeny­ségéből fog eredni, mint erre a német szabadelvű párt létezése óta folyvást törekedett. De a kitűzött czélra elengedhetetlen feltételeknek látszanak, nekünk a szabadelvű párt egységes egyetértése a lény­­es kérdésekben és a különböző szabadelvű frakc­iók za­varó és emésztő harczainak megszűnése. Erős ellent­­állás a hátráló mozgalom ellen, ragaszkodás nem könnyen kivívott politikai szabadságainkhoz, az ösz­­szes szabadelvű párt közös feladata. A politikai sza­badsággal a közgazdasági szorosan össze van kötve. Csak a közgazdasági szabadság biztosított alap­ján van a nemzet anyagi jóléte állandóan biztosítva. Csak az alkotmányos jogok megőrzése mellett, a nép minden szükségtelen megterheltetésé­­n­e­k s oly indirekt adók és vámok visszautasítása mellett, melyek az adózás terhét főleg a szegényebb néposztályok hátrányára tolják félre, következtetik be a birodalmi adók reformja. Az e­g­y­h­á­z­i és v­a­l­­­­ási szabadság Németországra nézve inkább, mint bármely más országra nézve, a belső béke alap­föltétele. Kell azonban, hogy önálló állami törvény­hozás által legyen rendezve és biztosítva. "Végrehaj­tását nem szabad politikai melléktekintetektől tenni függővé. Az elidegeníthetetlen állami jogokat meg kell őrizni és az iskolát nem szabad az egyházi te­kintélynek alárendelni. Készek vagyunk helyeselni egy ez alapon való egyesülést. Minket azonban, mint a szabadelvű párt tagjait e nézetek minden körülmény közt vezérelni fognak.« — Bismarck hosszú értekezlete a román fejedelemmel — mint Berlinből jelen­tik — összefüggésben áll a trónörökösödés szabályo­zásával Romániában. Románia fejedelemség király­sággá való átalakításának kérdése folyamatba jött és a német császár óhaja, kanczellárjának nézetét hal­lani nemcsak a román trónörökösödés dolgaiban, hanem különösen ebben a kérdésben is. A »D. Zig«­­nak azonban azt írják Berlinből, hogy a román ki­rálykérdés csak ürügyül használtatik, hogy a tudvá­­gyó közvélemény először eltereltessék attól, a mi a császár, Bismarck és Károly fejedelem közt tárgyaltatik s ez Románia jövendő egyet­értése Németországgal és Ausztria- Magyarországgal. Lehet, hogy Károly fe­jedelem többé nem mint ilyen, hanem mint király tér vissza tartományába ; de a politikai világ alig ma­rad sokáig homályban az iránt, hogy Bismarck konzultácziójának a román fejedelem jelenléte alatt Berlinben még sokkal komolyabb ügy is szolgált alapul, mint a román királykérdés. — A franczia kormány tényleg alku­dozik a kúriával békekötés végett. Az ajánlatok azonban, melyeket Freycinet megbízottja, De Bacourt által tett Rómában, ott felháborodássá utasíttattak vissza. De Bacourtnak két kérdést kellett a pápai udvarhoz intézni: 1. Megadja-e a pá­pa beleegyezését, hogy a fel nem jogosított szerzetek Francziaországban szólíttassanak fel, hogy vessék magukat alá a márcz. 29-iki rendeleteknek? 2. Kö­telezi-e magát a pápa a rendeletek ellen nem szól­­lalni fel, ha a szerzetek nem vetik magukat alá ? — De Bacourt a következő válaszokat kapta: 1. A szerzetek tudják kötelességeiket és a szentszék nem látja annak a szükségességét, hogy felszólításokat vagy utasításokat intézzen hozzájuk. 2. XIII. Leónak egy kormánynyal szemben se kell kötelezettséget el­vállalnia, minthogy a szuverén pápáknak csak isten és a katholikus egyház iránt vannak kötelezettsé­geik.« Gambetta ezúttal sürgeti a rendeletek végrehajtását, a franczia kormány helyzete tehát igen bajos. Pest megye értekezlete. A megye bizottsági tagjai a holnapi közgyű­lésre kitűzött két fontosabb ügyben ma délután érte­kezletet tartottak Halász Boldizsár elnöklete alatt. Somogy megyének átirata fölött a nemzeti zászló megsértése ügyében az értekezlet azon nézetének adott kifejezést, hogy hiszi, hogy ez ügyben a kor­mány a vizsgálat befejeztével a kellő elégtételt meg­adni fogja, minélfogva az átirat tudomásul vétetik. Hosszabb vitát vett fel a szolgabirók (Ráday, Pajor, Szúnyog) sikkasztása ügyében keletkezett legutóbbi belügyminiszteri leirat, melyben a megye bizottságá­­nak felelősségére történik utalás és erre figyelmezte­téssel utasíttatik a megye az ellenőrzésre kötelezett tisztviselők meghallgatásával a kártérítési felelősség­nek a mulasztók elleni megállapítására. Halász Boldizsár sajátságosnak tartja, hogy a belügyminiszter a főispán felelősségéről nem tesz említést, holott törvény szerint a legnagyobb ellen­őrzésre volt kötelezve. Szapáry István gróf főis­pán kijelenti, hogy őt a miniszter külön feleletre vonta s ő nem is vonja ki magát a felelősség terhe alól akár mint főispán, akár mint a megyei bizottság tagja, a mennyiben ő mulasztást követett el. B­o­s­s­á­­n­y­i László és Rudnyánszky Ferencz a megye bizottságát a sikkasztások miatt kártérítésre kötelez­­hetőknek nem tartják s azon sikkasztásokért a fele­lősséget részükről elutasítják. Dr. S­z­i­v­á­k Imre hosszabb beszédben fejtege­ti az ügy jogi és adminisztratív oldalát. Nincs ki­mondva a törvényben, hogy hasonló esetekben a megyei bizottsági tagok egyénileg felelősek s e tekin­tetben a miniszter hivatkozása a megyei törvény irányelvére meg nem állhat. E törvényben csak az van kimondva, hogy a megyei bizottsági tagok a hozott határozatokért felelősek, a­mit nem volt módjukban határozni s a­mit nem határozott, azért nem felelősek. Határozatait különben mindenkor felterjesztő a megye a miniszterhez, kinek nemcsak joga,­­de kötelessége a legfőbb felügyelet; ha tu­domásul veendőnek tartotta a megye határozatait, csak úgy felel érte, mint a megyei bizottság. Azon elv pedig, hogy a megye azért feleljen tisztviselőiért, mert az választotta őket, azon következtetésre vezet, hogy a pénzügyminiszter fizesse meg az általa kine­vezett tisztviselő által elsikkasztott adókat. De a me­gye bizottsága mulasztással sem vádolható, mert az adminisztráczió nem tartozik hozzá s csak a fölött határoz, mi tisztviselői által bejelentetik. Minden be­jelentett ügyre pedig a bizottság meghozta törvényes határozatát és felterjesztette a miniszterhez. Az egyé­ni felelősség van a törvényben kimondva és ezen elv nem magyarázható oda, hogy azon ügyekbe, melyekbe bizottsági tagok egyénileg be nem folytak, azon sik­kasztásokért, melyeket egyes egyének elkövettek, a megyei bizottság legyen felelős. Különben a felelős­ség kérdése közigazgatási úton meg sem oldható. Azok, a­kik netán mulasztást követtek el az ellen­őrzés körül, magánjogi felelősségben vannak az illető alapok iránt; de vannak sokan, kik a sikkasztások ideje alatt voltak ugyan tisztviselők és bizottsági ta­gok, de ma már nem azok, ezek ellen pedig egyátalán nem tehet semmit a megye vagy miniszter a felelősség megállapítása és a kárnak közigazgatási útán behaj­tása iránt. Más kérdés az, vajjon a miniszter által elrendelt vizsgálat teljesítendő-e vagy sem ? Erre határozottan igennel felel, azért mert nem akarja magát identifikálni azokkal, kiket talán terhel mu­lasztás és azért, mert ha nem is lehet közigazgatási úton kimondani a kártérítési kötelezettséget, ki lehet deríteni azokat, kik ellen esetleg a bírói eljárást meg lehet indítani. Már szükségesnek tartotta volna az illetők kihallgatását az első vizsgálatnál és ennélfogva a belügyminiszternek vonatkozó rendelését független bizottság által teljesítendőnek tartja. F­ö­l­d­v­á­r­y Mihály kész Szivák nézetére szavazni s ő­sem fél a felelősségtől, mert mihelyt hivatalba lépte után a szomorú dolgokat tapasztalta, írásban tudatta azo­kat a főispánnal, fölkérte, hogy azokról a belügymi­nisztert értesítse. A megyének 8 év óta 3 főispánja és 6 alispánja volt s számtalan tisztviselője, kik az ellenőrzés körül hivataloskodtak. Halász Bá­lint s többek fölszólalása után az értekezlet elfogadta Szivák nézetét s megbízta őt, hogy a holnapi közgyű­lésen ez értelemben tegyen indítványt. Ezzel az ér­tekezlet véget ért. Az olasz munkások ügye Tokajban. Az olaszországi »Irredentisták« mint a mellékelt ujsági czikkből kitűnik, oda hatottak, hogy én ezen gaz agitáczió következtében mai napon hivatalos ál­lásomtól föl lettem függesztve a helybeli olasz királyi konzulátusnál, melyet 8 év óta töltöttem be! — Föl­­függesztésem addig terjed, mig az olasz munkások ügye Tokajban, a Tiszaszabályozásnál befejezve lesz. Azt állítják az »Irredenták,« hogy én mintegy 1000 olasz munkást csaltam ide a Tiszaszabályozáshoz azon ürügy alatt, hogy itt kevés munka mellett sokat nyerhetnek, hogy jó életmód és jó levegő van Tokaj­ban, holott a munkások ott most a kolerában csapa­­tonkint vesznek és rabszolgákkép tartatnak és kény- szeríttetnek a nehéz munkára, és hogy 20 forint fejenkénti előlegezett utazási költség mellett, sem akarja őket a Tisza szabályozó társulat igazgatósága elszökni hagyni október hó előtt, mint a­hogy őket írott olasz szerződésük kötelezi . A dolog pedig tulajdonképen így áll: A felső Tisza szabályozási társulat gróf Lónyay Menyhért elnöklete és Szögyény Emil úr igazgatása alatt, en­­gemet megbízott, hogy azon esetnél fogva, mivel a nyár kezdetén az alkalmazott magyar munkások az aratás miatt és a legalkalmasabb nyári idényben a tiszai munkálatokat ott hagyták, szerezzek nektek ügyes olasz földmunkásokat, és azoknak az útikölt­ségeket is előlegezendik mintegy 20 írtban fejenki.... Kaptam a kedvező alkalmon szülő- és fogadott hazámnak egyidőben szolgálatot tehetni, és az igaz­gatóságtól kiszabott árak alapján, mely szerint 2 irtot kereshetett naponkint egy szorgalmas munkás, rendes olasz nyelven fogalmazott szerződést írtam és litografi­oztattam és elküldtem azon községek pol­gármestereinek, (Sindaco) kik tudomásom szerint a jó munkásokat adják évenkint Magyarországba, kér­tem őket olvassák fel, értessék meg, írassák alá, és azután minden egyes munkás aláírását hivatalosan hitelesítve nekem a szerződést az útlevelekkel vissza­küldjék. —­ogy történt, azután határoztam a napot, midőn én érettek Cormonsba az olasz határra utaz­tam, és mindegyikért a 18 frt útiköltséget előlegké­pen fizettem s vezettem 4 transportban több mint 800 munkást Tokajba 16 ezer forint költséggel. Ezen olasz atyafiak, kik hol éheztek, mint írták nekem, mit tettek ? Több mint 3000 ajánlkozott ide! Ezek három különböző időszakban, júliustól kezdve, először hatvanhatan, később kétszázan, utoljára 75-en szöktek meg, több mint 3000 forint kárral, elszökések előtti éjjel rendesen kirabolva az élelmező bódéját, szerencsére mindháromszor 15—20 kilométernyire a munkatértől pandúrok által kiknek ellenszegültek, csak erőszak használata által hajtattak vissza. De mintegy 300-nak mégis sikerült a gazok közül haza­szökni, és ott fölizgatni a közvéleményt hazugsággal, az irredentistákat kik minden alkalmat szívesen fölhasználnak Ausztria-Magyarország ellen, megnyerni, és a rabszolgákat Tokajban, mint ők ne­vezik, megszabadítani akarják. — Addig is míg a két kormány vizsgálatott tart ez ügyben a helyszínen To­kajban, egy áldozat kellett az irredentistáknak, az én vagyok, fölmentve hivatalomtól, mert mint mond­juk magyar ügyet pártoltam olasz érdekek ellen, pe­dig én csak a jogot védtem és az igazat! Tokajban van a helybeli olasz alkonzul, meg­győződhetik, hogy gaz­digáival ott bizony magyar vendégszeretettel bánnak! Budapesten, 1880. augusztus hó 31-én. Vasvári Béla kapitány.­­ Keleti műiparkiállitás Budapesten. Az orsz. m. iparegyesület helyiségében, holnap szept. 1-én nyílik meg a keleti mű­­iparczikkekbő­l, az egyesület által rendezett kiállítás. Ránk, magyarokra nézve, kik azon hagyományos hitben élünk, hogy iparunk­nak Keleten hivatása van, melyet méltón be­tölteni csak rajtunk áll, kiváló fontossággal bír e kiállítás. Megláthatjuk itt, hogy a ma­gyar kézműipar sok tekintetben rokon a Ke­let iparával, ésannyira, hogy számos eredeti magyar műizléssel készült régi iparczikk (a műremekek) nagyon jól beillenének a keleti műiparczikkek keretébe. S meggyőződhetünk itt arról, hogy iparunk már ma is a fejlődés oly fokon áll, miszerint Keletre jelentékeny exportot csinálhatunk, ha az ottani ízléshez alkalmazkodunk. A kiállítás programmját az országos ma­gyar iparegyesület következőleg adja elő: Az országos magyar iparegyesület még a ta­valyi székesfehérvári kiállítás alkalmával elhatározta, hogy mintagyűjteményének nevezetesebb keleti tár­gyait tetemesen és minden szakban kiegészítve, a ke.

Next