A Hon, 1881. január (19. évfolyam, 1-30. szám)

1881-01-01 / 1. szám

Budapest, 1881. Szombat, január­­ 1-ső szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. eeiai 16**i irtxmn­­ Barátok-tere, Athenaeum-épíllet A szin­kraellemi részét illető mindest közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK •Mintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. KladtfelelTa­tol­t Barátok-tara, Mhanasum-épület földszint. El­fizetési díj: Pécsén küldve, vagy Budapesten hithot hordva reggeli és esti kiadás együtt i l hónapra........................... « • • t a S 3 hónapra S a* 6 hónapra a c * * t. esti kiadás postai kü­lönküldéssért felül» fizetés negyedé­venkint..............................te­ás előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mint a­skor a hó első napjától számu­tatik. Felhívás előfizetésreA HÖST 1881-iki évfolyamára. Lapunk a jelen évvel 19-dik évfolyamába lép. Most is ugyanazon párt elveit fogja képviselni, amelyikét 19 év előtt, a józan szabadelvű­­ség, az előhaladó nemzeti pártét. Azon pártét, mely Magyarország alkotmányosságának ki­vívásáért küzdött akkor, mikor a mostani hangos szó­vivők jónak látták csendes emberekül ülni oda haza,­­ a kivívottnak megtartásáért küzd most ugyan­azok ellenében, kik ma lármás túlhajtásukkal min­dent koc­kára akarnak tenni. Függetlenségét megtartotta lapunk mind ez idő alatt. Nem bókolt sem a hatalom, sem a nép­hegy előtt. Ezt meg fogja tartani ezután is. Valamint a szabadelvű párt saját tanácskozmá­­nyaiban beható bírálat alá veszi a kormány előter­jesztéseit, terveit, javaslatait, azon módon lapunk is szakszerű bírálatot fog azok irányában gyakorolni,­­ hanem a­mit aztán a szabadelvű párt, mint czél­­szerűt, üdvöst, használatost elfogadott, a­mennyiben meggyőződésünknek megfelel, annak védelmére so­rompóba fog szállani lapunk egész buzgalommal és tehetséggel. A bekövetkezendő választások alatt minden, pártunkat érdeklő mozzanatot gyor­san jelezni, a siker biztosítására szolgáló közlemé­nyeket, nyilatkozványokat azonnal közzétenni, a párt jelöltjeinek ügyét előmozdítani, lapunk feladatának tekintendjük. Azontúl is nagy figyelmet fordítandunk a vi­dék­i élet fejlődésének minden ágazatára s e ezer­ből az ország minden részéből igazságszerető, buzgó és tehetséges levelezőkről gondoskodtunk, s az ezután ajánlkozókat szívesen fogadjuk. Az átalános p­o­l­i­t­i­k­a­i, társaséleti és üzleti nagy kérdésekben a szakmához értő, lelki­­ismeretesen magyarázó munkatársak közreműködésé­ről biztosítottuk magunkat,­s a divatos felületességek ellenében az alapos megvitatást fogjuk felállítani. Botrányokat a közéletben mi nem keresünk, még az ellenfeleknél sem; de ha megrovandó vissza­élés jön tudomásunkra, azt el nem palástoljuk még a jó barátoknál sem; — ellenben ha valakit méltatlan üldözés ér, annak személyválogatás nélkül védelmére kelünk. A társasélet, művészet, irodalom rovatai lapunkban a legavatottabb kezekre vannak bízva. Regénytárczánk két új regényt fog hoz­ni Jókai Mórtól. Az egyiknek a czime: »A MA« mely összefüggésben áll közölt »A­kik kétszer halnak meg« regénynyel, a másiknak a czime pedig: »Szeretve mind a vérpadig« ez pedig egy nagy terjedelmű történelmi regény II. Rákóczy Ferencz korszakából, az akkori idők, jellemek, szokások ba­rajzolásával, s élénk tör­ténelmi háttérrel, mely egy nagy fényes nemzeti kor­szakot tüntet elő. Ez utóbbi regény rögtön közöltetni fog az előbbi bevégezte után. E két regénynek a bolti ára maga megköze­líti a »Hon« félévi előfizetési díját. Azonkívül is gondoskodtunk egyéb változatos tartalmú mulattató olvasmányról. Bátran lépünk a közönség elé , felhíva azt la­punk pártolására. Minden törekvésünk az volt eddig, hogy azt megérdemeljük, lapunk szelleme, politikai iránya, tartalmának érdekessége által; e törekvésün­ket még sokszorozni fogjuk a jövőben. Barátainknak, elvtársainknak szóltunk, joggal kívánhatjuk, hogy bennünket, kik elveikért, meggyő­­győződéseikért küzdünk, fáradunk, áldozunk pártfo­gásukkal gyámolítsanak. — Ha velük győzünk, ne­kik győzünk — a hazának győzünk. Előfizetési Arab:: Egy hón­ipra .... 2 frt Évnegyedre .... 6 » Fél évre . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizeté« év­­negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hong kiadó­ hivatalába (barátok­ tere Athenaeum-épület) küldendő. A „Uuur­szert­s kiadóhivatala. „A HON“ TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. MÁSODIK RÉSZ. A „MA.“ Regény, Jókai Mórtól. Kívül a világon. Harmincz év óta nem látta senki a Temetvé­­nyiek pozsonyi palotájának főkapuját nyitva. A házi cselédek, — a bányán vannak, — alkalmasint a há­­tulsó udvar kis kapuján járnak ki s be a sikátor fe­lől. Reggel a péklegény, a mészáros legény, a hal­árusnő, a zöldségkofa egyenként oda jönnek a leg­szélső szögletablakhoz. S ott valaki átveszi tőlük az élelmi czikkeket, a számlakönyvükbe beírja a hozot­takat, s azzal mehetnek. A postalegény csengetésére a kapus nyit ki a kis ajtón egy négyszöglábnyi abla­kot s azon veszi be a leveleket, s visszaadja neki az el nem fogadottakat, meg a vevényeket. Levelek, a­mik Temetvényi Pálma grófnőhöz vannak czimezve, egyszerűen visszaadatnak, « szóval »nem ismertetik.« Olyan levelek, melyek »Madame Beata« czimzettel érkeznek, elfogadtatnak. (Beata annyit tesz magyarul mint »megboldogult.«) Talán soha sem is tudták, a­kik tudták, rég el­­ejtették, hogy ez a két név valaha egy személyt te­­tett, s hogy annak a viselője milyen büszke szépség valaha. Mindenféle mendemonda kering róla, a­miből mái igaz, hogy abban a palotában egy öreg grófnő lakik, épen olyan öreg cselédekkel, mint maga, a ki sehová a házból ki nem jár, és senkit el nem fo­gad. Van egy ügyvédje, de azzal csak levél útján értekezik;orvost soha nem hivat; még templomba sem jár; a pozsonyi takarékpénztárba lett letéve a számára harmincz év előtt négyszázezer forint, annak a kamatjait ő minden évnegyedben felveszi az ügy­védje által, három negyedrészét a kamatnak azonnal ott hagyja, az uj takarékpénztári könyvet, meg a ka­mat negyedrészét magának elküldeti, s minthogy a régi be­nti könyvet soha sem küldi vissza, hanem a kamatok kamatjait is új könyvre rakja be, annál­­fogva odahaza egy egész bibliothékájának kell lenni betéti könyvekből, a takarékpénztárnál pedig valósá­gos logarithmusok lánczolata a betéteinek, a soknemű itafia, a­miért a pénztárnokok és ellenőrök minden negyedévben­­ megáldják. Egyebet nem lehet róla kitudni , hogy eltemette magát, olyan következetesen meg is tudott maradni a sírjában csendesen. Reggelenkint ott szokott sétálni a kertjében, télen úgy, mint nyáron. Az egész kert be van fedve üveg mennyezettel. Oda nem esik soha se eső, se hó. Nincs is rá semmi szükség. Az egész kertben nincsen egy élőfa, sem egy gyökerező növény, dísz­­bokor, virághagyma. És mégis tele van az virággal, növénynyel,­­ csinált virággal, mü-növényekkel. Nagy virágvedrekben cactusok, áloék, kádakban pálmák, bádogból, megfestve; a virágágyakban japán és az ind szigetek minden exoticus virágai, remekül utánozva, a természet pompája papirosból, selyem­ből, patyolatból. A falakra felfut a repkény, a folyon­dár, a virágzó gobcák, liánok, dematisok egész az üveg tetőzetig felkúsznak s összefolyva a tropicus csemetékkel egy délszaki virány képét mímelik. Ez mind csinált fa, csinált virág. Mikor az úrnő kijön a kertbe, az ablakokból tarka pillangók repkednek alá, szerteszét csapongva a chinai, japáni ismerős virágo­kon. Jó ismerősök lehetnek: őket is abban a gyárban készítették, a­melyben a növényeket, a furfangos géppillangókat. Mikor reggelenkint leszá­l ebbe a csinált kert­be a ház úrnője, akkor egyszerre minden élő terem­tésnek el kell tisztulni onnan. Semmi élő embert, ál­latot nem akar látni, még virágot sem. Mindennap szorgosan végig kutatja, nem ütötte-e ki a fejét a földből egy kis fűszál, egy csírázó paréj , azt siet rögtön kihúzni. A földre hulló chinai lepkéket újra felcsavarja s repülésnek ereszti. Egy kosárkában nagyszámú illatszeres üvegcséket hoz, s azokból a nyíló virágok kölyheit megannyi külön ecsettel beke­­negeti. Hadd illatozzanak! egy kis könyvecskébe feljegyzi magának, melyik virágnak múlt el már az feje? minek kellene már azt helyettesíteni, a mellé odaszúrja a jelző karót, az utódjának a nevével. Sem­mi sem kerüli ki a figyelmét. Egyes egyedül jár ott, s az egyetlen egy tükör, a miben arczát meglátja, a nagy vízmedencze, az is csak látszatul van ott, mert semmit sem öntöznek be­lőle. Ez előtt megáll hosszasan s elnézi benne vissza­tükrözött alakját. Az egykor buzakalászszin-szőke baj, milyen ezüstszin most! Az a fehér lánggal égő arcz, most már olyan, mint a márvány, az ajkak ösz­­szeszorultak a nagy hallgatástól, a homlok közepén ott van az a nagy felkiáltó jel: az örök panaszhang mély redője. Úgy jár ott, mint az árnyék. Vissza-visszatér a vizmedenc­éhez s belebámul, mig annak a sima tükrét meg nem rezzenti egy-egy kis legyecske, valami egy Transvaal területet túlnyomóan hollan­dok lakják, az ottani angol elem alig képezi napig élő kérést, arra azután dühös lesz; elkezdi ül­dözni, ha lehet, megöli, hogyan mert egy valóságos élő­lény belepózni ide a holtak birodalmába! Azután visszamegy a szobájába. Azalatt azt a cselédek rendbe hozták s mikorra ő visszatér, már sietnek eltűnni, hogy meg ne lássa őket. Az asztalkáján ott vannak a ma érkezett leve­lei. Azok közül kiválasztja azokat, a­miket fel akar nyitni, hogy elolvassa, a többieket félreteszi. Szobájának egyetlen ablakán van egy kalitka, abban van egy sárga madár, kanári talán; az szabá­lyos időközönként feláll a fészkéről, tollázkodik, repes, énekel , aztán megint szárnya alá dugja az orrát s tovább alszik. Az urhölgy minden reggel felhúzza a kalitka óraművét, az is csak csinált madár, s a dal, a­mit elfütyöl, remekműnek készült érczsipláda csi­csergése. Asztalán hever Flammarion könyve a bujdo­sók világáról. Az az ő mindennapi olvasmánya. A csillaglakók, a földöntúli régiók képeivel vannak tele szobájának a falai , miket saját maga festett; tájké­pek a Jupiterből, csoportozatok a Saturnusból, azo­kat ismétli újra meg újra. Mikor ebbe belefárad, felnyitja azt a könyvtá­rát, a­miben ezerekre menő sorbarakott phalanxa áll a takarékpénztári könyvecskéknek. Megidézi maga elé a számok légióit. Sorakoztatja az ezereket, a fo­rintokat és a krajczároknak a törteit. Minden napról tudomása van, hogy mennyivel szaporodott az a kincs, a­minek ő a földalatti őre. Kinek a számára gyűjti azt össze? Kinek zsugorgat? Kinek takarít ? Azok között, a­kik tudják, hogy neki csak Beata név alatt lehet elolvasásra szánt levelet írni, talán alig van egy, a­ki ne azért írná a levelét, hogy erre a kér­désre választ kapjon. De ő nem szokott felelni senki­nek. A halottak nem leveleznek. Megtudnak ők min­­d­et, de nem adnak választ semmire. Ő lát mindent, a­mi a világban történik, de magát meg nem mutatja. Mikor a déli harangszó visszaszólítja ebbe a poros világba, akkor átmegy a mellékszobába Ott már akkor meg van terítve az asztala. Egyetlen­­v­­eríték rajta. Minden étel felhordva, hidegen , a b­ea­­katlan alatt meggyújtva a láng. Senkinek a felszol­gálását sem kívánja. Végzi a földi próza munkáját, az emberélet legfőbb czélját, az evést, egyedül. És ha annak is vége van, akkor átmegy a har­madik terembe , a­hol télen-nyáron ég a kandalló­ban a tűz. Ott van a zongorája, a mellé leül s eljátszik rajta egész délutánokon át, nehéz mesterműveket, Beethoven, Schubert, Chopin remekeit. Csakhogy a zongoráján nincsen húr, néma hangszer az, ujjai vé­gig futnak a billentyűkön, művészi ügyességgel, vir­tuóz lelkesedéssel, hanem a dallamot senki sem hallja, egyedül az ő lelke. S ha leszáll az est, besötétül a terem , a csendes, ember hangtalan egyedüllétben, odakeveredik le a kandallója elé s nézi az izzó parazsat, hogy válik ha­muvá, éjfélig , éjfél után szendereg még a tűz ébren •lobog s felébred ha a tűz aludni készül , újra fel­szítja azt. Ez az élete Beátának, a kit életében úgy hit­tak, hogy Temetvényi Pálma grófnő, a kit úgy hit­tak, hogy »én angyalom, én istennőm, én életem vi­­ága, mennyországom!« (Folytatása következik.) Budapest, deczember 31. Ismét neki megyünk a nagy ismeretlen­nek. Ismét új év előtt állunk. Számadásunkat e kell zárnunk a múlttal, és tervet csinál­nunk a jövőre. Mennyi jó szándék, erős elha­tározás merül fel ilyenkor még a magánélet­ben is. Hányan felteszik magukban: hibáik elhagyását, erényeik fejlesztését, tetterejök teljes érvényesítését! Bár csak ezt követnék a közéletben is, mert kötelességünk érvényt szerezni a múlt tapasztalatainak és utat nyit­ói a jövőre vonatkozó jó szándékoknak. Ha körültekintünk, láthatjuk, hogy a nemzetközi s­éke kilátásai kedvezők. Leg­alább Nyugat-Európa viszonyai konzolidá­­lódtak, nemzetközi összeköttetéseink javultak annyira, hogy belügyeinket több odaadással az elhatározás és tervszerűség biztosabb si­kerű mértékével ápolhatjuk, mint évek óta bár­mikor. Erre régen vágytunk, régen töre­kedtünk. Most van egy pár évünk, melyet — mint látszik — közjogi alkudozások, és...bábo­mra való készülődés nélkül használhatnánk fel. És ha nem vonja el, szükségképen, mint­­ Skenenis­szét, a szellemi és anyagi erőt, főleg pedig a drága, a rohamosan haladó időt sem­mi a belügyek rendezésétől, közgazdasági és kulturális viszonyaink fejlesztésétől és javí­tásától, bizony csak a múltban sokszorosan megbűnhödött, bár a viszonyok által, a jövő­ben való folytatásánál, igazoltabb hibák kö­vetnénk el, ha a párt­küzdelem jelszavául csak a régi ellenzéki mottókat tartanak meg és nem használnak fel a fegyveres Európában mindig rövidnek számítható békés időt.teljes„ erővel a belreformokra.­­ez ellen a követelés ellen senki sem használhatja még azt a látszólagos mentséget sem, hogy belügyeink sikeres rendezése nem lehetséges, akár közjogi viszonyaink, akár a jelenlegi kor­mány mellett. Csak a múlt évre k "mégnéiffit,'' hogy-hol történt a közlekedésügy, iskolaügy, ipar és mezőgazdaság fejlesztése körül; csak az elő­készített törvényjavaslatokra és a társa­dalmi mozgalmak által kitűzött czélokra vagy az állam iránt támasztott követelé­sekre kelll gondolnunk ; csak azt kell szem előtt tartanunk, hogy alig biztosí­ták a tengeri kivitelt, már­is nagy len­dületet vett az ; alig hogy megindult a háziiparmozgalom, erőteljesen fejlődik az ; csak egy-két lépés történt az ipari szakokta­tás tervszerű fejlesztésére és eljutunk a tech­nológiai múzeum tervének megállapításáig ; a középiskolai és felsőbb szakoktatás re­formja sikeresen van előkészítve ; a végleges megoldást várja a pénzügyi közigazgatás igen sok kérdése, nyakunkon a perrendtartás el­odázhatatlan reformja, az anyagi kodifikác­ió előrekészített egész halmaza , előttünk a tár­sadalmi téren megérlelt ipartörvény-revízió és számtalan más feladat, hogy meggyőződ­jünk e mentség tarthatatlanságáról. Lehet-e ezeket kicsinyelni ? Lehet-e azt mondani, hogy nem válnék sikeres megoldások a nem­zet javára ; lehet-e most — közjogi és nem­zetközi kötelezettségeink és érdekeink szem­mel tartása mellett — nagyobb és méltóbb föladatokra gondolni az írónak, törvényhozó­nak, a polgárnak saját hatáskörében. Igazol­ható lenne-e e föladatokkal szemben es­ik egyetlen pereznek, egyetlen órának, m­ás czé­lokra és különösen meddő vitákra fordítása ? Bizony, bizony a múlttal nem számolt, a jövő iránti kötelességeket nem helyesen fogja föl és főleg nem helyesen osztja be az, ki e kérdések elől kitér vagy épen tagadólag válaszol azokra. Bármily megállapodásra jusson azonban a múlt mérlegére és a jövő feladataira nézve, az ellenzék, önmagával, azt tudjuk, hogy annak a pártnak, mely felelős az ország sorsáról, e fel­adatok megoldásának szándékával, erős el­határozásával kell az új év küszöbét átlépnie. A jövő év e mellett a nemzet elhatáro­zásának, a választásnak éve is. Hogy ez épen akkor jut eszünkbe, midőn a föladatokról beszélünk, természetes. Egyfelől sok időt és még több akaratot elvonhat a választásra való készülődés és maga a választás is, ama fel­adatoktól, melyeket az ország rendes fejlődé­se szab reánk, mert másfelől kétségtelenül legnagyobb feladat maga a választás, mert magának a nemzetnek kell ítéletet mondani a múlt fölött és irányt szabni a jövőre nézve, legalább közvetve­­ az egyének és pártok megválasztása által. E czélra is legalkalmasabb, ha a nemzet maga minél elfogulatlanabbul készíti el a múlt mérlegét és ítél a jövő feladatai felett. Nem szabad, hogy félrevezettesse magát, meg­zavartassa ítéletét, akár a múlt eredményeire, akár a jövő lehető, szükséges és elodázhatlan feladataira nézve. És ezekre nézve, úgy hiszszük, helyesen állítok fel a belfejlődés té­nyezőinek egész sorozatát és elég ha ezek közt és a többi belreformok közt keressük fel­adataink megállapítandó sorát, nemcsak azért mert a szükség, a nemzetközi verseny és kul­turális igények, sőt az egyszerű megélhetés és megállhatás feltétele nevében parán­sol, ha­ Tom­ már csak az Ausztriával való közgazdasági kiegyezés és közjogi viszony további fejlődése szempontjából is.Mert— hiába minden okosko­dás­­ — az ország súlyát, befolyását csak saját belezejének kifejtése és belviszonyainak rende­zettsége adja meg. A­mely mértékben moz­dítjuk elő ezeket, abban a mértékben nö­veljük a­zt és azzal eg­y­ü­tt a jövő sikerét, esetleges alkudozások, vagy csak a monarchia nemzetközi és belviszonyaival szemben való állásfoglalás tekintetében is. Soka­kat aggaszt az osztrák párt és al­kotmányviszonyok fejlődése, sokan csak a közjogi kérdésre, mások a közgazdasági ki­egyezésre gondolnak és ebből indulnak ki a múlt megítélésénél, a jövőben való cselekvés­nél. Ezek elfelejtik — még e szempontok­ból i­s —­a jelen feladatát. Meg kell oldani a b­ő kérdéseket, a rendelkezésünkre álló min­den erővel, és akkor az osztrák alkotmány­viszonyok, vagy a jövő kiegyezés, sőt bármely más kérdése e monarchiának ,­­ ki és befelé erősebbnek, határozottabbnak és befolyáso­­sabbnak fogja Magyarországot találni. Ez is mutatja, melyik a helyes politika. Itt az uj év. Munkára fel ! — A lánczhajózásra vonatkozó új tör­vényjavaslat a közlekedési minisztériumban teljesen elkészült és a közlekedési miniszter a javaslatot leg­közelebb a minisztertanács elé fogja jóváhagyás végett terjeszteni. — A Szerbiával kötendő kereskedel­mi szerződés tárgyában folynak az értekezletek a külügyminisztériumban s megszakítást legfeljebb most az újév és a görög-keleti ünnepek miatt szen­vednek, midőn az osztrák-magyar javaslatok szerb részről ad referendum vétetnek.­­ Az ipartörvény módosítása kér­désében összehívott enquete irományai kinyomatván, megküldetnek a kereskedelmi és iparkamaráknak és más érdekelteknek,­­ a törvény módosítására vo­natkozó munkálatok csak későbben az eshetőleg­be­ Ma számunkhoz egy fél év melléklet van csatolva, érkezendő újabb vélemények figyelembe vételével, a tavasz folytán kezdetnek meg. — A csehek Morvaországban. A morva-csehek eddigelé több vívmányt képesek fölmu­tatni, különösen az iskolaügy terén, mint az anyaor­szági testvéreik. Míg ez utóbbiak egyszerre kíván­ják az évek sorozatán fölhalmozódott jogtalanságok eltüntetését és épen azért a kormány részéről türe­lemre intetnek, addig a morva csehek lépésről­­lépésre peticzionálnak az illetékes helyeken s apró kívánságaik egymásután teljesülnek. A csehországi csehek néhány egyetemi tanár kine­veztetésén kívül alig nyertek valamit, a­mi figyelmet érdemelne : a morvaországiak eddig már négy középiskolát kaptak, egy középiskola most van alakítandó félben Boskovitz városban és egy lap közlése szerint most is­mét petícziót intézett a reichsrathhoz Nemcsitz község hatósága, hogy a kremskri német nyelvű gymnázium, a­melyen kétharmad cseh tanuló tanul, változtattassék át cseh nyelvűvé. Hogy milyen sorban fog e petíc­ió részesülni, azt egyelőre nem lehet tudni, de valószínű, hogy a nevezett gymnáziumon előbb-utóbb párhuzamos cseh tanszékek emeltetnek. A brünni »Moravská Orlice«-nak tudo­mására jutott, hogy az olmützi német kaszinó kitil­totta a prágai »Politikot«, továbbá az olmützi »Neue Zeit« és »M. Corresp.« lapokat, mert a kormányt tám­ogatj­ák. A »M. 0« itt a cse­heknek hasonló eljárást ajánl a bécsi »Presséikkel szemben, melyek a bécsi és prágai autonóm lapokkal könnyen pótolhatók. Ez alkalmat a nevezett lap még arra is felhasználja, hogy felszólítja a morva egyle­teket és köröket, hogy szüntessék be a német bellet­­risztikus és humorisztikus lapok járatását, melyek kivétel nélkül szlávellenes szellemben írvák. A ha­sonló cseh lapok teljesen kielégítik a cseh olvasókat. Itt megjegyezhetjük, hogy több morva olvasókör már­ régebben kitiltotta a béca »Kikerikit.« — Az uzsora Budapesten. Mint hite­les forrásból értesül a »Napló, a budapesti váltótör­vényszék által az adófelügyelőnél, a beperelt váltók­ról átadott kimutatások a legmegdöbbentőbb adato­kat tartalmazzák. E kimutatások 1879-ről szólanak. Azon uzsorás pénzadók száma Budapesten, kik vál­tóikat beperelték, mintegy háromszázra rug. A beperelt egyes összegek száz­érttól százötven­­ezer frtig terjednek. A kamatok 12°/0-tól lOOO°/0- ig. Az uzsorások által 1879-ben összesen tizenkét millió frt pereltetett be Budapesten; ha ezekhez számítjuk a be nem perelteket, az uzsorások évi forgal­ma Budapesten mintegy száz millióra tehető, vagy tán többre is. S ezen urak alig fizetvén adót, csak he­lyeselni lehet az adófelügyelőnek a magánpénzleszá­­mítolók megadóztatására tett intéz­kedéseit, a­meny­nyiben azok czélszerűek és jogosai intézkedés a váltótörvényszék kimutatásán­ sem­mely támpontul szolgálhat az illető pén­yi jövedel­meinek megítélésére.­­ A forgalmi statisztikáról, vala­mint a zálogra kölcsönző intézetekről szóló törvény-j­­avaslatok a minisztertanács által tárgyaltatván, e lapokban ő felsége elé fognak terjesztetni. Anglia és a boérek. Angliának komolyan meggyűlt a baja gyarmatországaival, illetőleg az azokkal szom­szédos területekkel. Tudjuk, hogy az indiai­­birodalom jövő biztossága érdekében szüksé­gessé lett Afghanisztánnal a háború, mely kevés szünetekkel mindegyre megújult. Dél- Afrikában ismét alig verték le véres harctok­­ban és nagy áldozatokkal a végső küzdelem­re kész zulukaffereket, már a szomszédos Transvaal ad újból nagy dolgot a Gladstone­­kormánynak és angol hadaknak épen akkor, midőn a katonaságot ezredenkint és még na­gyobb tömegekkel szaporítják Izlandban s midőn arról van szó, hogy az Afghanisztán­­ban már tömérdek áldozatok árán kivívott angol pozíc­ió katonailag megerősíttessék, mert különben kétszer huszonnégy óráig sem biztos, a lakosság egy százalékát. A vállalkozó, mun­kás és szorgalmas hollandok csakhamar jól­létre tettek szert s tán ez által ébresztették fel az angol féltékenységet, minek az lett a következése, hogy Transvaal egy szép napon a Beaconsfield kormány alatt annektálva , teljesen angol törvény és kormányzat alá he­lyezve jön. A bvérek sokat peticzionáltak, Londonba egymásután menesztették a küldöttségeket, de mind hasztalan. Végre elfogyott türelmük, el­­szakadt s fegyverhez nyúltak, decz. 20-kán szétvertek egy angol ezredet, de a foglyokat, miután lefegyverezték, szabadon bocsátották Pretoriába. Az ottani angol kormányzó, a ren­delkezésére álló csekély haderővel (e tekin­tetben minden angol gyarmaton miserabilisan állnak a dolgok — az angol ka­tonai rendszer miatt) további ellenállást fejtett ki, de ered­ménytelenül, a fölkelők most elfoglalták Pre­toriát is, az angol csapatok annak fellegvárá­ba vonultak vissza, a kormányzó pedig Natal határára, New­ Castlebe menekült, ott bevá­randó az Európából és Indiából oda már út­nak indított katonai segélyt. A felkelők — mint proklamácziójukban mondják — készek letenni a fegyvert, de csak azon az áron, h­a visszakapják függetlensé­güket. Az angol kormánynak is megküldött nyilatkozatukban a szerződések meg­szegése felett panaszkodnak, mely angol részről követtetett el velük szemben, de más­­­felől hangsúlyozzák Viktória királynő iránti tiszteletüket is. Sajátságos »lázadók!« A proklamáczióban egy helyütt ezt mondják az angol minisztereknek és népnek: »Tőletek függ, hogy minket arra kény­­szentsetek, miszerint a fegyverre apelláljunk, a mitől mentsen isten. De ha erre kerülne a dolog, azon tudattal fogjuk védelmezni ma­gunkat, hogy mi ő felsége becsüle­téért harczolunk, mert az általa esküvel erősített, de hivatalnokai által megszegett szerződések szentségéért küzdünk.« Nehéz azonban feltenni, hogy Anglia a zsákmányt, melyre egyszer rátette kezét, is­mét szabadon bocsássa. Anglia végig fogja harczolni az egyenetlen harczot, melyben a derék s máskép munkás és békés bverek el fognak vérezni s akkor nem lesz egy kis te­rületen lakó oly nép, mely londoni felfogás szerin­t a messze jövőben még kérdésessé te­heti Dél-Afrikában az angol uralmat, a­mi azonban nem valószínű, mert Anglia ott is sokkal erősebben vetette meg a lábát s a britt szigetről is sokkal több segélyforrással rendelkezik szükség esetén, hogy sem komo­lyan a boérek általi túlszárnyaltatástól le­hetne tartani. Épen ezért igazságtalan angol részről e háború és a­mi erre okul szolgált: Transvaal egyszerű innexiója. E lépés csak akkor volna menthető és igazolható, ha ezt Anglia ismét valamely vad nép irányában teszi, melylyel szemben kulturmissziót telje­­sesítne egyúttal. Hanem hát ismétlődik itt is, a­mit a történelem meg annyi példában mu­tat fel, hogy a hatalmasabb állam abszorbeál­ja a gyengét. Van azonban e kérdésnek egy oly ol­dala, mely igen veszedelmessé nőheti ki ma­gát Anglia rovására s ez az, hogy a trans­­vaali események nagyon is fölkeltették Hollandia figyelmét a fajrokonság­­n­­á­l fogva s habár eddig még nincs tudomá­sunk róla, hogy Hollandia diplomatic után vetette volna közbe magát fajrokonai érdekében az angol korm­nynál, de nagyon

Next