A Hon, 1881. május (19. évfolyam, 119-149. szám)
1881-05-01 / 119. szám
119. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Vasárnap, május 1. Szerkesztési iroda , Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Hladd-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dlij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli óa esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 in 8 hónapra .(•••••••• 6 » 6 hónapra 18 » ál esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint......................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindekkor a hó első napjától számíttatik. Előfizetési elhivás A HÓIT XIX. évi folyamára. Előfizetési Árak : Egy hónapra . . . . 2 Irt Évnegyedre . . . . 6 » Fél évre . . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadóhivatalába (barátok tere Athenaeum-épület küldendő. A HON kiadóhivatala. Budapest, április 30. Az osztrák budget-vita. Az osztrák birodalmi tanács ez idei budget-vitája érdekesnek ígérkezett az imert előzmények után. Be van fejezve az új földadó-kataszter, mely annyi vitára adott okot ; elkészült az új házadó-törvényjavaslat; kilátásba volt helyezve a kereset és jövedelmi adó reformja s még annyi más szép nagy terv, a melyektől aranyhegyeket várhatott az ország. A budget-vita most már huzamos idő óta tart, de nagy érdeklődést egy irányban sem kelthetett. Sőt a parlament képe teljesen nélkülözi mindazon jellemvonásokat, amelyek úgy benn a házban, mint kifelé vonzók szoktak lenni. A padok üresek, a szónokok minden adat nélkül debütiroznak, mintha csak egy kis tartományi gyűlés előtt vitatkoznának oly dolgokról, amely száz ember közül egyet is alig érdekel. Pedig Ausztriának teljes birodalmi tanácsa van a jelen minisztérium alatt: a csehek kiléptek a passivitásból s a suttyómba tartogatott bölcseség szarujából oszthatják most eszméiket és jó tanácsaikat kormányuk elé, hogy »Cislajtania« regenerálását és nagggyá tételét eszközöljék. De a Bécsben székelő birodalmi tanács fényes parlamanti tettekben azért nagyon szegény maradt. Tegnap azonban nagy napja volt az osztrák birodalmi tanácsnak. A »szellemdús« Hausner és Plener a »reális számító« tartottak nagy budget beszédeket. A lapok ugyan panaszkodnak, hogy a ház még ez alkalommal is botrányosan üres volt, de e két nagy beszéd azért megérdemli, hogy felhívjuk rá e helyütt a figyelmet. Hausner nem pártvezér ugyan, ámbár szeretne az lenni, csak hogy annyira különczködő, hogy vagy ő szökik meg a párttól, vagy pártja hagyja őt cserben. S hozzá túlságosan idealista, úgy hogy eszméi Ausztriában nem találnak termékeny talajra. De mint parlamenti szónok mindig tud érdeket kelteni. Tapasztalni lehetett ezt mostani budgetbeszéde alatt is, mely feltűnően elüt a többi budgetbeszédektől, amelyekben a pártok csak egymásnak tesznek szemrehányásokat ; egyfelől hogy mit nem tett a kormányon volt párt, másfelől, hogy mit nem tesz a kormányon levő párt. Hausner magas etnikai szempontból vette bírálat alá Ausztria adórendszerét és a következő 7 kategóriát állítá föl az adókra nézve : 1. Vannak egészen elvetendő adók; 2. oly adók, melyek a legalsóbb, legszegényebb néposztályokra súlyosodnak ; 3. vannak túlságosan magasra csigázott adók ; 4. aránytalanul vagyis igazságtalanul kivetett és ezért túlságot adók ; 5. látszólag magasra tett adók, melyek szerencsétlen beszedési mód és restitucziók által jövedelmezőségükben csorbított adók ; 6. nem terhes, de nem is jövedelmező, és 7. könnyen viselhető és igen jövedelmező adók. Aztán egyenként jellemezve az adókat, kimutatja, hogy a lotto az első vagyis teljesen elvetendő adók sorába tartozik s azt állítja, hogy az a körülmény, hogy a lotto most 7 milliónál többet jövedelmez, nem lehet érv ez adónem föntartása mellett. Az adók jellemzése nyomán ezután Hausner egy pozitív reformtervet is dedukált, mely szerint : 1. Eltörlendő lesz a lottó; 2. leszállítandó a só ára; 3. átalakítandó a czédrendszerre szabott kereseti adó; 4. és ez a fődolog, a mostani úgynevezett jövedelmi adó helyébe progresszív személyjövedelmi adó lesz léptetendő, addig pedig, amíg ez keresztülvihető lesz, a tőzsde és fényűzési adót kell behozni. A személyjövedelmi adó keresztülvitele után le kell szállítani a házbér- és földadót; 5. a fogyasztási adóbeszedést gyökeresen meg kell változtatni s a restitucziókat a kellő korlátok közé szorítani; 6. az állami javak és bányák kezelését gyökeresen meg kell változtatni, s ha ez nem volna keresztül vihető, e tárgyakat, melyekért legalább is 120 millió forintot lehet kapni, el kell adni s az összeget tőkésítve úgy beruházni, hogy az legalább 6 */5 millió forintot jövedelmezzen, miáltal 5 millió forint többlet érhető el és végül 7. a dohánymonopóliumra a lehető legnagyobb gondot kell fordítani és annak jövedelmét még jelentékenyen fokozni kell. Igaz, hogy ez egy kész pénzügyi program it, melyet kisebb nagyobb módosítással mi is elfogadhatnánk, ha a keresztülvitel a gyakorlatban is oly könnyűnek bizonyulna, mint ahogy azt Hausner magának képzeli. Mert hiszen mi sem látszik egyszerűbbnek és igazságosabbnak, mint az átalános progresszív jövedelmi adót tenni az ország főjövedelmi forrásává, csakhogy ez az átalános műveltségnek egy oly magas színvonalát feltételezi, amelyet csak lassan érhetnek el a nemzetek, anélkül pedig ha nem is teljesen elhibázott, de mindenesetre korai volna azt várni, hogy ezen adónemből oly bevétele lehessen az államnak, hogy 7 millió frtra menő jövedelmi forrásokról lemondjon s a ház- és földadójövedelmet stb. jelentékenyen leszállítsa. A fogyasztási adórendszer gyökeres reformját is könnyű követelmény gyanánt oda állítani, de ha csak a restitucziók megszorítását tudja a modusra nézve Hausner felhozni, akkor, ezzel nem mondott semmit. Ő azonban reformprogrammjával még tapsra is tudta ragadni a máskülönben aluszékony osztrák reichsratbot, mert egy igen csattanós érvet hozott fel állításai mellett. Azt mondta ugyanis, hogy ő, aki több százezer forintnyi vagyonnal bír, most nem fizet semmi adót, mert jószágait eladta és adómentes papírokba fektette pénzét, s ha véletlenül nem volna több városnak tiszteletbeli polgára, még választó sem lehetne adófizetése alapján. Az ellenkező álláspont gyengítésére pedig szintén hozott fel egy igen csattanós érvet, azt mondá ugyanis, hogy egy kis statisztikát csinált magának s annak alapján állíthatja, hogy a házban negyvennél több millionárius van, s azok közt olyanok is, akik többszörösen millionáriusok s ő érteni tudja azt, hogy ez urak nem szívesen szavazzák meg a progressív tiszta jövedelmi adót. Beszédét azzal fejezte be, hogy a kormány előterjesztését , bár mindenben nem ért azzal egyet, az átalános vita alapjául elfogadja. De bezzeg neki rontott Plener, ki utána felszólalt, azon felfogásból indulva ki, hogy ő nem szép szavakat, hanem pozitív eredményt óhajt, s ilyet nem talál. A jelen ülésszakban, mondá, már a harmadik pénzügyminiszter van hivatalban, de a pénzügyminiszterek ezen gyors elkopása daczára egy lépéssel sem jutott az állam közelebb az egyensúly helyreállításához. A pénzügyminiszter nagyot igér, de nincs abban a helyzetben, hogy ígéretét beváltsa és ezen thémái számokkal bizonyítgatás a következtetéseket Hausner arczába vágta. Legnagyobb nyomatékkal az 5 százalékos papírjáradék kibocsátásáról beszélt, azt állítva, hogy igen könnyű feladat lett volna a 92 árfolyam helyett é61/s árfolyamot elérni, a pénzügyminiszter e szerint harmadfél millióval megkárosítá az országot. Ilyen feltevésekkel persze könnyű érvelni. Csakhogy a reális számítást fikcziókra alapítani nem szabad. Plener pedig ezt tette. A HON TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. Regény, Jókai Mórtól. MÁSODIK RÉSZ. A „MA.“ Hány perczig állja ki a víz alatt. (*9. Folytatás.) Komédiázott! Szándéka volt mindenkivel komédiázni. Visszakomédiázni mindazokat, a kik őket anyagi időn keresztül megkomédiázták. És bámulatosan jól játszott. Kapott egy thémát, amit egészen megértett, megszeretett. Mint ahogy vannak olyan rossz színészek, akikre rátalál egy szerep s azt eljátszák remekül; többet aztán nem tudnak, hanem ebben az egyben nagyszerűek. Kornél báró a délesti órákat csupa érzékeny elbucsuzási jelenetekre használta fel, Czenczi baronesset a térdére ültette és adott neki atyai tanácsokat. Hogyan viselje magát az életben? Mik a kötelességei egy serdülő hajadonnak ? Időjártával egy családanyának ? Minden időben egy magas rangjáról soha meg nem feledkező úrhölgynek. Felszólította, hogy neki minden héten írjon levelet Döblingbe és tudósítsa különösen a kedves jó mama hogylétéről. Azután Diadém urnak esett neki; annak elkezdett bölcs értekezéseket tartani, hogyan hozzon rendet a háztartásba , miféle hitelműveletekkel állítsa helyre a megzilált gazdasági viszonyokat ? és hogy mindenekfelett azt a nagy és nemes hivatást, mely most már ezentúl az ő vállaira nehezülend, hogy egy családapjától megfosztott főúri nemzedéknek ezentúl ő leendő gondviselés adta feje, mily lelkiismerettel viselje! Utoljára Atalantára került a sor. — Hát te, angyalom, mindenem, földi menyországom ! Hogy kell te tőled majd örökre elválnom ? Nem, azt nem engedem, hogy te is velem jöjj szomorú síromba. Odáig elkísér engemet Diadém barátom, meg az orvosunk; neked itthon kell maradnod. A leányt anyjától megfosztani nem lehet. A fiatal leánynak mindig maga előtt kell látni a jó példát az édesanyában. Légy te ezentúl is gyermekeimnek anyja! Kerestesd fel azt a rossz fiút is és mondd meg neki, hogy én megbocsátottam neki minden bűneit, amiket ellenem elkövetett. És most, még egyszer utoljára jér velem ki a kertbe, hadd sétáljunk még egyszer karöltve a suttogó fák alatt, hadd emlékezzünk vissza a hajdani boldog időkre, amik örökre eltűntek. Atalanta nem talált rá semmi okot, amiért azt a kívánságát megtagadja. Szép tavaszi idő volt, (talán azóta sem volt több), ápril elején már szóltak a fülemülék; a telehold olyan szépen sütött, hogy az ember szinte azt hitte, hogy melegít. Lementek együtt sétálni a kertbe. Gyönyörű park terült el a kastély mellett, most ugyan már elhanyagolt állapotban; az utakat még az őszi falevél takarta, hanem azért minden körülmény megvolt, mely az idylli hangulatot felkeltse az arra oly igen fogékony szivekben., »Emlékezel-e erre ? emlékezel-e arra ? Oh azok boldog idők voltak!« Ez andalgó visszaemlékezések közben eljutott a sétáló pár a tóhoz. Az is halastó volt valamikor, de biz abból a potykákat mind eladták mázsaszámra, mikor rájuk került a sor s most nem lakik benne más, mint béka. Az is idylli állat. Hanem vadkacsák szoktak ellátogatni bele s azoknak a kedvéért állított fel valaki a tóparton egy leskunyhót fenyőgalyakból. Valaha még hattyúi is voltak e tónak, benn a víz közepén áll czölöpökre rakva a hattyúház, csak hogy a hozzávezető gyaloghíd már elpusztult. — Vajjon nincsenek-e most is hattyúk a házikóban ? monda Kornél. — Nincsenek kedvesem. Elrepültek, mert nem etette őket senki. — A hattyú vándormadár, tavasszal vissza szokott jönni a régi helyére. — Ha volnának, látnák őket. — Ilyenkor költenek s akkor benn ülnek a házikóban. Nézzük meg. — Látod, hogy a bid összedült. — De itt egy csónak. Emlékezel rá : hányszor csónakáztunk együtt kettecskén e sima tó tükrén, amit épen úgy ezülstözött meg a hold, ahogy most.. . (No, még utoljára poéta lesz Kornél báróból.) Úgy is utoljára csónakázom ebben az életben. Tedd meg a kedvemért. Én evezek, te kormányozol. Mit meg ne tenne az ember egy kedves hitvestársért, akit holnap a bolondok házába akar beebukatni ? Atalanta ráhagyta magát venni a kéjcsónakázásra. — Aztán majd danolni fogunk a vizen. Mondá Kornél. Mit? Azt-e, hogy »eljött az esti szellő, ringatva csónakom ?« tudod, az a szép barcarole a »Velenczei nőből,« vagy azt, hogy »hajlong sajkám, verdesi a hullám!« — Mind a kettőt. — Te énekled a discantot, én meg a bassust. (Kappanhangja volt, de ő azt hitte, hogy azzal bas- Bust tud énekelni.) — Az nagyon szép lesz. Az evezőlapát csapkodta a hullámot, aztán egy pár semmiképen egymással össze nem férő hang zavarta meg az est ünnepélyes csendjét, két külön melódiára énekelve ugyanazt a nótát, aminek utoljára is nagy nevetés lett a vége. A nevetés is jó kedélyt árul el. — Kormányozd a csónakot a hattyúházhoz, kedvesem. Atalanta megtette a kívánságot. Mikor közel értek, hogy be lehetett a házikóba látni, azt mondá Kornélnak: — No, látod, nincsenek benne hattyúk. — Én szeretnék egészen közel menni, hátha el vannak bújva. S azzal, amint a csónak orra a kunyhóhoz közelitett, behúzta az egyik evezőt s a kezével belekapaszkodott a kunyhó palánkjába. A palánk rozzant volt, a kezébe szakadt, »Jézus Mária!« kiálta fel Kornél ijedten. — No, mi történt ? Megsértetted a kezedet a deszkával ? — Nem. Hanem a gyűrűm. — Micsoda gyűrű ? — A pecsétnyomó gyűrűm beleesett a vízbe. — Szent Isten. — Én utána ugrom. — Dehogy ugrál. Hisz nem tudsz úszni! — Aztán pedig te sem tudsz. — Én sem tudok. — De nekem azt a gyűrűt minden áron vissza kell kapnom. Tudod, hogy az milyen nagy fontossággal bir rám nézve. — Hát hiszen majd visszakapjuk, a tó vizét le lehet ereszteni s ekkor a lecsapolt mederből kihalászszuk a gyűrűdet. — De hátha addig elnyeli valami hal ? — Nincs itten hal. — Vagy valami béka. — Az meg nem él vele. — De reggelig elsülyedhet az iszapban s nem akadunk rá. —Hiszen tudod jól a helyet, ahol az ujjadról lecsúszott. — Igen, itt az innenső czölöpnél mindjárt. Csak a hínár közé ne keveredett volna. — Ott is rá fogunk találni reggel. Most már ne aggódjál miatta, vedd az evezőt , térjünk vissza a partra. — Bárcsak le ne húztam volna soha a növendékujjamról ! Hisz így is lehetett volna vele pecsételni visszakézzel ! — No már megvan. Ezen ne lamentáljunk. Megkerül holnap. Légy egészen nyugodt. Dehogy tudott Kornél nyugodt lenni. De a percztől fogva egészen elkeseredett kedélybe talált jönni. Mikor kiszálltak a partra, összefonta a karjait s úgy nézett vissza merően a tóra. — Vajjon nem a sors intése volt-e ez most, hogy én ezt a gyűrűt a tóba ejtettem ? Tudod, királynőm! mint ahogy a velenczei dózse szokta a Bucentoróról eljegyezni magának az Adriát egy gyűrűvel. Úgy én is tán eljegyeztem magamnak ezt a tavat ? — De mi a gutának jegyeznéd el te magadnak ezt a békalencsés posványt ? — Azért, hogy ott feküdjem a fenekén a sima kavicsok között. Rebegő Kornél báró tragikus arczkifejezéssel. És Atalanta még most sem jött rá, hogy ez most ő neki komédiát játszik ! Ő, a raffinált művésznő ráhagyta magát szedetni egy ilyen improvisator által. Siettető, hogy menjenek vissza a kastélyba. (Folytatása következik.) Mai számunkhoz fél iv melléklat van csatolva. — Az országgyűlési szabadelvű párt máj. 1-én vasárnap d. u. 5 órakor értekezletet tart. — A budapest-zimonyi vasút egész vonalának a szárnyvaspályákkal együtt való kiépítésére szánt összeg —mint a »B. C.« értesül— összesen 20.750.000 frtra rúg; a kocsikészletet a kormány maga fogja beszerezni. Az átalános építkezési vállalkozók — amint halljuk — Újvidékig a vasútvonalat, ha csak e tekintetben nem fognak rendkívüli körülmények gátlólag felmerülni, a szerződésben megállapított határidőnél jóval korábban szándékoznak elkészíteni. — Beretvás Endre, a magyar országos bank vezérigazgatója, a közlekedési minisztériumhoz tegnap folyamodványt nyújtott be egy N.Kikindától Becskerekig létesítendő másodrendű vasút építésének engedélyezése iránt, miután egy erre vonatkozó szerződés az érdekeltekkel már megköttetett. A képviselőház mai üléséről szóló tudósításunkat még a következőkkel egészítjük ki: Madarász József a jelen országgyűlésen mindenesetre elintéztetni óhajtaná a polgári házasságról és a választási ügyekben gyakorlandó bíráskodásról szóló törvényjavaslatokat, és ezek sürgős tárgyalására kéri az igazságügyi bizottságot utasíttatni. Vécsey Tamás jelenti, hogy az igazságügyi bizottság mindkét javaslatot kiadta az illető előadóknak és a bizottság a kúriai bíráskodásról szóló javaslat fölött a tanácskozást ma d. u. tartandó ülésében megkezdi, ezután rögtön tárgyalás alá veszi a másik törvényjavaslatot. A jövő ülés napirendjére nézve abban történt megállapodás, hogy hétfőn a Szeged sz. k. város országgyűlési képviselői választókerületeinek új beosztásáról és a kivándorlási ügynökségről szóló törvényjavaslatok fognak tárgyaltatni. Ezután Kemény Gábor b. keresk. miniszter felelt Éles interpellácziójára a magyar országos bank részvénytársulat czime ügyében. Kijelenti, hogy a bank franczia czimét: »banque nationale de Hongrie« nem tartja szükségesnek, mert a magyar elnevezésnek nem felel meg és mert esetleg félreértésekre adhat alkalmat. A minisztérium a hivatalos értesítőben a nem helyes czéget nem adta ki, hanem érintkezésbe tette magát a bank igazgatóságával, mely a franczia czimet így változtatta meg: »Banque de pays hongrois.« E czim vezettetett a czégjegyzékbe s tétetett közzé. Éles Henrik a válaszban megnyugodott, s azt a ház is tudomásul vette. — A tuniszi ügyben Francziaországhoz intézett utolsó jegyzékét a porta egy szóbeli jegyzékkel toldotta meg, melyben Tunisz fölötti szuverenitását azzal iparkodik bebizonyítani, hogy a tuniszi konzulok exequaturja Konstantinápolyban adatott meg és a kereskedelmi szerződésekbe, melyeket az európai hatalmak kötöttek a portával, Tunisz is bevonatott. A porta a Tuniszra vonatkozólag fenforgó differencziákat Francziaországgal közösen akarja megoldani, vagy az európai hatalmak elé terjeszteni. Bismarck herczeg a tuniszi német konzulnak ajánlotta, hogy Roustan franczia konzult erélyes támogatásban részesítse és Barthéemy St. Hilaire egy Berlinből hozzá intézett kérdésre azt válaszolta, hogy a tuniszi német konzul magatartását csak dicsérheti. L o g e ro hadoszlopa — a »Köln. Ztg.« jelentése szerint — folytatja útját a Medserda völgy felé a nélkül, hogy ellenállásra találna és jövő vasárnap vagy hétfőn fogja Bejat elérni. Vincendon dandára, mely 28-án háborútlanul marad és Ritter dandárára vár, 6 kilométernyire áll El-Ainun tábortól az Abgar-Menkera magaslaton. Az agyagos talaj a folytonos erős, tavaszi eső által még járhatlanabbá lett. Folyó hó 28-án két zászlóalj guáv és algír vadász volt menendő El-Ainunból élelmiszerekkel Vincendon dandárához; az erős fedezet bizonyítja, hogy a helyzetet veszélyesnek tartják. A Görögországnak átengedett terület átadására vonatkozólag a hatalmak katonai attachéjai által Konstantinápolyban készített és a nagykövetek által helyeselt jegyzőkönyv, a következő egyezséget állapítja meg. A terület kiürítése Törökország részéről három héttel a konvenczió megkötése után kezdendő meg és e határidő után három hónappal be kell fejezve lennie. A kiürítés felett egy nemzetközi katonai bizottság fog őrködni. A kiürítés három periódusból fog állani. Az elsőbe esik Theszszália legnagyobb részének kiürítése, a másodikba Arta és Punta kiürítése és a harmadikba a hátralevő rész Yolo kivételével, mely csak az összes hadiszerek hajóra tétele után adandó át. A nemzetközi bizottság pontosan meg fogja határozni a napot és órát, mikor kell a törököknek valamely helyet elhagyniok s a görögöknek oda bevonulniok. Apróságok. Azt már hallottuk vádkép a kormány ellen, hogy az ellenzék valamelyik árnyalatát kiválólag dédelgeti ; három hosszú éven keresztül ez volt a nóta a Tisza-kormány ellen s ebben kulminált a mérsékelt ellenzéki bölcseség összes tudománya. Az volt a panasz, hogy »Tisza a szélsőbalt dédelgeti.« No most más már a nóta. Már most szerencsésen a szélsőbal tetszeleg a denuncziálás szerepében s bevádolja a kormányt nyilván, a nemzet színe előtt, hogy nem jár elég erélylyel a mérsékelt ellenzékkel szemben. Csodálatosak e tisztelt pártok, amelyek úgy szerették egymást »szövetségeseknek« nevezgetni! Most, mire reá kerül a sor, rosszabbak egymás iránt, mint két igazán mostoha testvér. Nagyon szerették az ellenzéki lapok a most is fenforgó árvízveszedelem tartama alatt túlzott éles színben tüntetni föl a két ellentétes párt érdekét. Minden istenáldotta nap vagy egy hódmezővásárhelyi ember tört rá a szegedi töltésre, vagy megfordítva , de mindig rá kelle valakire fogni, hogy vesztét kívánja a másiknak. Természetesnek vették, hogy a magyar népben — ebben az áldott fajban — akkora az önzés, hogy a más kárán való szabadulásra bűnös kézzel is hajlandó. S íme most a politikai téren, ugyanily gonoszkodó taktikát követnek ők maguk. Az idők jeleiből, az ország ébredő értelmiségének dudva-politikájuk termő talajára vészt jósló áradatából látják, hogy elsöpörtetik az a töltés, amit frázisból, személyeskedésből, botrányból és intrikából építettek, amely mögött mandátum-hajlékaikban oly biztosságban mosolyogtak, mintha örökbe fogadta volna őket a néphegy. Látják, hogy csalódtak, hogy a nemzetakarat folyama, mely »igaz s ledönti mindazt, a mi nem az«, neki száguld lelkiismeretlenül összetákolt párt-alkotmányaiknak s végez velök, úgy, hogy mutatni való is alig marad belőle. Mibe vetik reménységüket ? Ugyan olyan taktikába, aminőt föltételeztek, az anyagi érdekek terén, a szegediekről s a hódmezővásárhelyiekről. Mint ezekről azt hitték, hogy úgy akarnak menekülni, hogy egymás gátjait törik át, úgy szeretnék ők a mérséklet s józanság érvényesülő áramlatát azon politikai pártok felé zúdítani, amelyeknek ők ép nem tagjai. A mérsékelt ellenzék jajgatott, hogy miért nem keres a kormány hódításainak tért szélsőbali kerületekben, a szélsőbal panaszkodik, hogy a kormány nem bántja az egyesült ellenzék képviselőit. Uszítólag mutat a fővárosi kerületekre: »íme, mily gyönge e pontokon a töltés, ott át lehetne a vonalat törni, s ha ott terjeszkednék az áramlat, megszabadulhatnánk mi.« Nyugodtak lehetnek a tisztelt veszedelemtől rettegők. A közvélemény hatalmas árja egyiküket sem a másik rovására fogja elpusztítani. Mind a kettőjük megkapja, ami megilleti őt; hogy pedig jó nem igen illeti meg, arra tanúság a saját rossz lelkiismeretük.* * * A főváros kerületeinek emlegetése eszembe hoz egy dolgot, azt, hogy mivé lenne a parlament munkaereje, ha a választókerületek mindenütt úgy cserélgetnék képviselőiket, mint cserélgetik a főváros három-négy, u. n. »mozgalmas« kerületében. E négy (eredetileg csak három) kerületnek az utóbbi négy országgyűlés alatt nem kevesebb, mint tizennégy képviselője volt, s tényleg nem volt köztük egy se, akit másodszor megválasztottak volna. Vajjon fog-e tovább is tartani ez a hagyomány? Vagy Hoffmann, Szilágyi és Thaly szerencsésbek lesznek elődeiknél ? Aligha bizakodnak erősen benne maguk is, kivált az utóbbi, aki pedig annyit látott-futott a ferenczvárosi szélsőbali kortesek kedve szerint s mégis, Kemény G. K. fölléptetésének puszta hirére, inogni érzi maga alatt a talajt. Hogy a másik kettő még nem érzi, annak magyarázata épen nem az, mintha e talaj valami nagyon biztos lenne, hanem azért, mert nem igen van kedve a politikai szereplők közül bárkinek vállalkozni olyatén szerepre, amely legjobb siker esetén tart három esztendeig, akkor aztán véget ér, mert »új konvencziós« kerestetik a portára. De nyugodjanak azért meg a szélsőbaliak, kik félnek, hogy a főváros mérsékelt ellenzéki képviselői a választási Campagne alatt rózsás ágyon fognak pihenhetni; ezen a rózsás ágyon lesz elég tövis, s a többi közt olyan szúrós is, hogy akit ér, nem kér mégegyszer belőle. Hanem, persze, a rózsa tövisszúrását csak akkor veszi az ember észre, amikor már megszúrta. * * * Szóljunk-e a mai honvéd-vitáról. Jeszenszky képviselő úr pathoszát tréfáljuk-e meg, ki »nyomorult«-nak nevezgette a házat, a miért nem úgy tánczolt , hogy egyesek akarnák, s a ki nem talált egyetlen szót sem azok üzelmeinek megbélyegzésére, akik megakadályozták, hogy a honvédrokkantak egész seregét maga az állam láthassa el ? Oly nehéz erről a honvédügyről beszélni! Kovács László felszólalása volt a legigazabb. A 48-ki honvédügynek ma nincsenek nagyobb ellenségei, mint ép azok, kik hivatalosan mozgalmaik vezetői.♦ * * Mende Bódog lapja, a »Független Hírlap«, megszűnt. Nehéz megállnom, hogy parteczédulájának egy komikus mondását meg ne tréfáljam. A szélsőbaloldal terjedését okolja ugyanis, hogy neki meg