A Hon, 1881. július (19. évfolyam, 179-209. szám)

1881-07-01 / 179. szám

179. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Péntek, julius 1. Szerkesztési iroda.« Barátok­ tere, Athenaeum-építlet A lap a zenemi részét illető minden k­alemb­i­i szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK ■cintngy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra....................................................Sírt 8 hónapra .......................... « » ( hónapra Az esti kiadás postai különküldéséért felüli fizetés negyedévenként ....... is Az előfizetés ió év folytán minden hónapban mega kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás A HÓST XIX évi folyamára. Előfizetési Árak : Egy hónapra . . . • 2 frt Évnegyedre .... 6 » Fél évre . . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadó­hivatalába (barátok­ tere Athenaeum-épület) küldendő A HON kiadóhivatala. Budapest, június 30. Roma locuta est! Debreczen szólt! Úgy szólt, mint a magyar Alföld fővá­rosának, a magyarság törzsfészkének, a kál­vinista Rómának régi híréhez illett. »Tandem aliquando .... Catilinam . . . . . . « pestem patriae..........molientem........... eiecimus . . . .. Ezzel az elégtétellel tartozott nekünk a sors, tartozott a magyar nemzet. A régi hívek »Tisza Kálmán«, »Kiss Lajos« nevet ismét diadalkiáltással hangoz­tatva végig Debreczen térein, s a visszhang millió és millió igaz hazafinak sebesebb sziv­­dobbanása lett! Minő lidércznyomástól szabadította föl e nemzet kinzott kedélyét a debreczeni polgá­rok végre valahára feltámadott erélye! Minő lelkesítő buzdítással kezdi meg ez a diadal­mas tett a jövő országgyűlés prognosticonját ’• Nagyvárad, Kassa, Szeged, Szarvas'^'Szatmár, C­so­ngr­ád, Vesz­prém, a tiszta magyarság központjai után a magyar művelődés régi erőssége, a nemzeti erkölcs bevehetlen vára, D­eb­recze­n is ka­put tár az oly méltatlanul rágalmazott, de önfeláldozásában oly fenséges hazafi erény előtt. Üdv neked magyar Helikon városa! Légy fennen dicsőítve józan eszű magyar nép. Ezt hittük, ezt vártuk, ezt reméltük tő­led ! így kellett ennek lenni; be kellett ennek következni, és még­sem tudunk betelni a gon­dolattal, hogy ez megtörtént. És a­mi e diadalnak felteszi a koszorú­ját, most már elmondhatjuk: mi az? Az, hogy ezt a magas lelkű hazafias el­határozást Debreczen városa keresztül vitte úgy, hogy senkitől kérve, buzdítva, unszolva nem volt rá; tette néma meggyőződésének diktálása után; tette önérzetre ébredt férfias nyugalommal. Áldja meg a magyarok Istene érte. — Hausner beszámoló beszédéből, melyet tegnap mondott Sambor választói előtt, a kö­vetkező markáns helyeket emeljük ki : Sajnálom — úgymond Hausner — hogy a pártcsoportositás átalakítására és egy szabadelvű középpárt alakítására vonatkozólag más nézeten va­gyok, mint elvtársam és barátom, dr. W­o­­­s­k­i. — Abban egyetértek vele, hogy a baloldallal való harcz­­ban csak a szigorú igazságérzet vezessen s ezáltal a kisebbség fölötti erkölcsi túlsúlyt nyilvánítsuk. El kell kerülnünk ama szemrehányást, hogy nem va­gyunk jobbak, mint elleneink. De nem értem, a bal­oldal melyik frakc­iójánnak szánta tulajdonképen dr. W­o­­­s­k­i a szabadelvű középpárt alakításának misz­­szióját. Csak nem Scharschmid, "Wolfrum és Alter képviselőknek, a­kik a nemzetiség egyenjo­­gosításával szemben ellenséges állást foglalnak el. — Különben teljesen egyetértek W­o­­­s­k­i nézeteivel, minthogy mindketten egy és ugyan ama, minden len­gyelre nézve drága czélra törekszünk. Becsületbeli kötelességnek tekintem ezt itt nyíltan kijelenteni az inszinuácziókkal szemben, melyekkel Wolskit az utolsó napokban folyvást elhalmozták. Szónok be­vallja, hogy ő és tíz nézettársa a Lienbacher-féle in­dítványt a szavazásnál a képviselőházban könnyen megbuktathatták volna, de ez a maroknyi nép attól tartott, hogy a visszautasító magatartás által a »jogi« pártot felizgatja. A­mi a német nyelvet illeti, annak Lajthán innen eddig érdeme szerint bizonyos kivált­ságos jogok adattak meg. De méltánytalanság volna e nyelv előjogainak bővítésébe és annak államnyelvvé való emelésébe beleegyezni. Figyelemre méltó Hausner következő nyilat­kozata, mely lengyel körökben némi lehangoltságot okozott: »Az egyes lengyel képviselőknek a parla­mentben csak csekély tér van nyújtva működé­sére, néha ugyan meglepheti és visszautasíthatja az ellenséget merész roham által, de a csata eldöntését képtelen előidézni. A lengyeleknek sajnos, mindig az volt a szerencsétlensége, hogy sose bírtak jelentékeny államférfiat az egyetlen K­a­­­i­m­a­c­h kivételével, a­ki azonban külföldi, t. i. olasz volt. A lengyel klub vezérei nem tudták a pozícziót a parlamentben ki­zsákmányolni. Az »utile dulci« latin mondás helyett az új lengyel bölcseség ezt tanította: »inutile amaro.« — Most Jánost, a »Freiheit« szerkesztő­jét, mint jelentettük, tegnap elítélték másfél évi kény­szermunkára. Coleridge az ítélet indokolásában megjegyezte: Vádlottat két vétség terheli: először egy rágalmazó gúnyirat közzététele uralkodók ellen, a­kik Anglia uralkodónőjével barátságos viszonyban állanak és melynek következése a barátságos viszo­nyok megzavarása lehetett volna; a büntetés a vét­ségre fogság pénzbírsággal vagy a nélkül, a törvény­szék belátása szerint. Másodszor Most vétkes a gyilkosságra való szánt szándékos izgatásban; erre a parlament kényszermunkát vagy fegyházat tűzött ki büntetésül. Bizonyos brit birtokokon még nem rég a halálbüntetés mondatott ki. Mindenesetre súlyos vétség, a mellett gyáva is, ha valaki egy nagy szabad nép védpajzsa alatt másokat oly veszélyekre izgat fel, melyeket maga elkerül. Most gyönyörrel irta le egy király testi kínait azzal az óhajjal, hogy egy más király szintén kínokat és halált szenvedjen. Most gyalázó iratával kétség­kívül másokat el akart csábítani a gyilkosságra. Ha a Jury nem fogadott volna el enyhítő körülményeket, Coleridge »penal servitute«-ra ítéli, de ő nem akarja őt szolgaságra degradálni és tekintettel a már kiállott hosszabb vizsgálati fogságra, másfél évi »hard labour«-ra ítéli.­­ A bolgár fejedelemmel a »Stan­dard« levelezőjének hosszabb beszélgetése volt. A fejedelem kijelentette, hogy a diktátorságot azért vá­lasztotta, hogy Bulgáriának a jövőben biztosítsa a szabadságot és az alkotmányos jogokat. A fejedelem az egész bolgár kormányt a legfőbb hivatalnoktól kezdve az utolsó csendőrig korrupc­ióval vádolja. Ily adminisztráczióval semmit se lehet kezdeni. Minden, általa két év óta ajánlott törvény alapja önző czélok. Ez az állapot nem tarthatott többé az országban. A fejedelem le akart mondani, de a czár, Vilmos csá­szár és Ferencz József uralkodó, a­kikhez for­dult, azt válaszolták, cselekedjék belátása szerint, csak ne hagyja el Bulgáriát. A czár azt tanácsolta neki, szüntesse meg az alkotmányt, hogy az országot megszabadítsa azoktól, a­kik azt az alkotmány köpe­nyege alatt kizsákmányolni törekesznek. Sándor fejedelem, a­ki a bolgár népet időközben jónak és szorgalmasnak ismerte meg és látta, hogy az ország rendkívül termékeny és nagy jövő elé néz, elhatározta, hogy marad; tudja, hogy manapság egy fejedelem sem uralkodhatik egyedül, ezért munkáját meg akarja a néppel osztani. A tervezett szeptennátus alatt is egy­be fogja hívni a nemzetgyűlést a költségvetés megvi­tatására és különösen a közigazgatás ellenőrzésére. A bolgárok tanulják meg, mit lehet, becsületes köz­­igazgatással tenni. Ha e­­zért öt, három vagy egy év alatt el lehet érni, annál jobb. — Albert Grévy kormányzó hosszabb sürgönyt küldött Ferry franczia miniszterelnöknek, melyben a dél-iráni véres jelenetekért a felelősséget határozottan visszautasítja. A belügyminisztert, a­ki alatt egyenesen áll, úgyszintén Far­re hadügyminisz­tert, a­ki alatt állanak a franczia gyarmat katonai ügyei, egyenesen azzal vádolja, hogy intéseire és taná­csaira nem hallgatott és egyúttal akc­ióját paralizál­ta, úgy, hogy nem volt képes a szükséges rendszabá­lyokhoz nyúlni, hogy a felkelést az oráni tartomány déli részében csírájában elfojtsa. Ez neki annál ke­vésbé volt lehetséges, minthogy az algíri katonai ha­tóságok, melyeket F­a­r­r­e hadügyminiszter egyenesen befolyásol, vele szemben egyátalán nem nyilvánítot­tak különös jóakaratot. A kormány sürgönye tömér­dek részletet hoz fel bizonyítékul. Maga az okmány a tegnapi minisztertanácsban még nem jött szóba, mint­hogy Ferry miniszterelnök apósa halála következ­tében nem vett benne részt.­­ A csehek kihágásai Prágában folyvást nagyobb mérveket öltenek. A kuchelbachi kihágásról a bécsi lapok tömérdek részletet hoznak, melyek bizonyítják, hogy a német tanulók a cseheket legkevésbbé se provokálták. A csehek kövekkel do­bálták a németeket, kik székekkel védték magukat; két cseh tanuló lőtt is. Számosan megsebesültek vagy az éjét elrejtve töltötték a közeli erdőben. A­kik a városba visszatértek, azokat a cseh csőcselék a pods­­kali hídnál kövekkel dobálta meg.­­ Tegnap dél­előtt pedig késsel szúrtak meg egy sétáló tanulót; teg­nap d. u. egy bécsi lap levelezője s egy prágai lap tudó­sítója Bohdanecsky smidsowi kerületi főnökhöz mentek és Hruby kerületi biztoshoz hivatalosan konstatálandók, hogy a német tanulók legkevésbé se provokálták a cseheket. H­r­u­b­y­t ágyban találták, mert a tegnapelőtti kihágás alatt jobb lábán egy kő megsértette. Mindkét tisztviselő kijelentette, hogy a német tanulók mindvégig igen tapintatosan viselték magukat s még akkor se gyakoroltak ellentállást, mi­dőn üvegdarabokkal, palaczkokkal stb. dobálták őket. A hírlapírók továbbá közölték a kerületi főnökkel, hogy igen sok személy már szóval és írásban megüt­közését fejezte ki a fölött, miért nem járt el a csend­őrség erélyesen a kihágók ellen. Megfoghatatlannak tűnik fel, hogy Kuchelbadhban egyetlen egy kihágót se fogtak el Bohdanesky azt válaszolta, hogy két főkolompost följelentettek az államügyészségnek. A csendőrségnek meg volt hagyva, hogy csak akkor nyúljon fegyverhez, ha megtámadják, a­mi nem tör­tént. A helyszínen csak 18 csendőr volt, t. i. 12 Prá­gából, 4 Smichowból és 2 Königssalban.­­ A ven­déglőket, a­hol az »Ausztria« ünnepi vendégei száll­va vannak, erősen őrizte a rendőrség, épugy a német kaszinót, a német olvasókört és az indóházakat,­­ minthogy az ünnepi vendégek még tegnap elutaztak. Mach prokurátor tegnap délben Grüner helytartósági alelnökhez ment s kérte őt a tanárok nevében, hogy a német tanulók megvédéséről kellő­leg gondoskodjék. Grüner azt válaszolta, hogy a főparancsnoksághoz fordult katonai támogatásért. A német olvasókör egy küldöttsége is járt Grün­er­nél, melyet ez biztosított, hogy minden megtétetik a német tanulók védelmére és a rend helyreállítására. A nagymértékű botránynak Kuchelbachban nem a biztossági intézkedések hiánya, hanem a biztos hely­telen eljárása volt oka, a­ki ellen a hivatalos eljárás már megindíttatott. Ma bezárták az egyetemet. A rektorátus egy hirdetménye azt mondja, hogy mára minden előadást megszüntettek. Minden cseh lapot, melyek a véres kihágásra vonatkozó minden tényt elferdítettek, elko­boztak. A cseh tanárok és magántanárok felszólítot­ták a cseh akadémiai olvasókört, hogy kerüljön to­vábbi zajos jeleneteket; e mellett a felhívás úgy adja elő a tényállást, mintha a cseh kihágások elhárítható természetűek lettek volna. A városi képviselet még nem tett csillapító lépéseket.­­• A konstantinápolyi államper­ben, mint táviratilag már jelentettük, tegnap mond­ták ki az ítéletet és pedig 9 vádlottat — köztük Mi­db­át pasát is — halálra, kettőt pedig 10 évi kényszermunkára ítéltek. — A tárgyalás folyamáról a »N. fr. Pr.«-nek Londonból a következő uj részle­teket sürgönyzik: M­i­d h­á­t pasával a törvényszék a tárgyalás alatt különös kitüntetéssel bánt. A terembe nem jött a többi vádlottal egyszerre és azt kihallgattatása után azonnal elhagyta. Haja és szakálla csaknem galambősz, de jó színben van s nagy nyugodtsággal beszélt, előre tett jegyzetek után.­­ A tegnapelőtti tárgyalás 8 óráig tartott. Kihallgattak még néhány tanút, a­kik azonban semmi lényeges vallomást nem tettek. Ibrahim Edhem efendi azt vallotta, hogy a szultánnal a miniszterek parancsára nagyon kemé­nyen bántak. Erre a védők beszéltek. A négy ügy­véd oly gyengén vitte kliensei ügyét, hogy M­a­h­­mud­ Damad kijelentette, hogy maga akarja magát védelmezni, a­mit ügyes módon meg is tett. Erre M­i­d­b­á­t pasát hivatták. S­u­r­u s­i efendi elnök ki­jelentette, hogy az elnöki széket átengedi az alelnök­­nek, mire Christoforides elnökölt. Midhát egy óránál tovább védekezett a gyilkosságban való részvétel vádja ellen. Utalt a törvényes eljárás né­hány durva megsértésére és követelte, hogy mind a tanukat, mind a vallomást tett vádlottakat kérdenék ki összevissza, mint ezt a törvénykönyv megengedi, de a törvényszék megtagadta e kérést. Midhát még egyszer a törvényre hivatkozott, tiltakozott annak flagráns megsértése ellen ez esetben és lemondott to­vábbi védelméről, ha az nem történhetik meg telj­esen és a törvényhez képest. Elnök eszerint befejezettnek jelentette ki a bizonyítási eljárást és a bírák vissza­vonultak tanácskozni. Az ülés újra fölvétetvén, M­i­d­h­á­t kivételével valamennyi vádlottat, egyiket a másik után bevezet­tek a tárgyalási terembe és Surusi efendi elnök felolvastatta az ítéletet, ezután a védőknek engedte át a szót, a­kik kijelentették, hogy most már nincs más hátra, mint a semmitőszékhez, esetleg a szultán kegyelméhez folyamodni. A törvényszék erre újra visszavonult. Visszatérte után elnök­­elolvasta a bün­tető törvény 45. és 170. czikkeit és kimondja a már jelentett ítéletet. Az elítélteknek egy heti határidő adatik a semmiségi panaszra. Az ítélet szenzácziót keltett a hallgatóság közt. Az elitéltek nyugodtan maradtak s egymásután csen­dőrök vezették el őket, mialatt a törvényszék újra visszavonult. Félóra múlva újra megjelent, ezúttal Christoforides elnöklete alatt. Midhát pa­sát bevezették és kihirdették neki az ítéletet. M­i­d­­hát és védője szót emelnek és a gyilkosság bebizo­nyítását követelik. Elnök kijelenti, hogy a tények fö­lötti diszkusszió véglegesen be van fejezve, mire a törvényszék visszavonult. Újra megjelenvén, az elnök a halálbüntetést mondja ki Midhátra a fent idézett törvényczikkek alapján és szintén egy heti idő adatik neki a semmiségi panasz benyújtására. Elnök az ülést befejezettnek jelenti ki. Midhát pasa mozdulat­lan marad, az őrök elvezetik. Az igazságügyminisz­ter jelen volt e zárülésen. — A választások befejezte után né­hány nappal — a­mint a »B. C.« értesül — a kormány kebelében beható tanácskozások indulnak meg az egyes minisztériumok nyárideje munkapro­gram­j­­­a tárgyában s egyidejűleg előkészületek létetnek a jövő évi költségvetési előirány­zat összeállítására.­­ A Németországgal kötött legtöbb kedvezményt biztosító szerződésünk a német kormány részéről Berlinben tegnapelőtt ratfikáltatott s a jóváhagyott szerződések egyúttal ki is cseréltettek. A magyar törvényhozás tudvalevőleg csak egy tör­vényt szavazott meg, mely szerint a kormány felha­­talmaztatott, hogy egy ily szerződést megköthessen. Maga a szerződés most már — miután jóváhagyása bekövetkezett — a hivatalos lap holnapi számában közzé fog tétetni. Midhát elitéltetése. A választási izgalmak zajában is megér­demelte a magyar közvélemény figyelmét az a hír, a­mi Konstantinápolyból jő, a szultán­gyilkosok peréről szól, s nem kevesebbet je­lent, mint hogy azok közül, kik e gyilkosság miatt vád alá kerültek, a fiatal török párt egykori vezére, a volt nagyvezér, a török al­kotmány megalkotója, Midhát pasa, is halál­ra ítéltetett. Midhát egyénisége valaha híres volt Európaszerte a különösen hazánkban Kárpá­toktól Adriáig dicsőítették nevét. És most, a hajdani nagyság, a népszerűség, a nagy esz­mék azon ünnepelt bajnoka, mint orvgyilkos merényletben részes gonosztevő kerül ítélet alá s várja a halált. Lehetetlen, hogy legyen ember, a­kire megrázó hatással ne legyen e hit. A múlt idők fanatizmusának a jelenbe átplántált vo­násai nyilatkoznak benne. Hiszen olvastunk halálos ítéleteket ; olvastunk királygyilkos pereket másonnan is. Bazainet 1873-ban szintén életvesztésre ítélte volt a törvény, mert úgy találta, hogy elárulta a hazáját , s a szentpétervári vérengzők csak nemrég la­­koltak bitójukon bűneikért ; de mindezekben kevés közös vonás van a Midhátéval. A trón közelében élt; hazájának, uralko­dója után első embere volt soká, a legma­­gasb polctot foglalta el ; dicsőség és népsze­retet környezte ; mikor az udvartól meg is kelle válnia, s bizonyos mértékű száműzetés­re szánnia magát, akkor is a legelső rangú állások egyikében, szinte mint önálló hatalmú kormányzó élhetett föladatának ; nevében a szabad eszmék mythosza élt s hozzá volt kötve hazájában sok szép remény valósul­­laatása. És ezt az embert kormányzói tiszte pom­pájából, rangja fényéből kiragadják, törvény elé állítják és királygyilkosságban bűnösnek találva, halálra ítélik. E kép maga minden egyébnél hangosb elitélése nem Midhátnak, a bűnösnek, hanem Midhátnak, a politikusnak. Az ember, aki a stambuli titkos törvény­szék előtt állt s egy nagyon sajátos lefolyású tárgyalás végén mint könyörtelenül elitélt sze­repel a világ előtt, ez ember inkább lehet részvétünkre, szánalmunkra, mint ellenszen­vünkre érdemes. Ezer tekintet látszik azt bi­­zonyítni, hogy szíve nemes volt, szándéka jó, s minden subjektív szempont arra utal, hogy kétkedve fogadjuk azt a napfé­ny világosnak mondott bizonyosságot, a­melylyel Abdul Aziz megöletésében való bűnrészességéről be­szélnek. De hát mentül inkább ártatlan ő, men­tül inkább joga van mind­azok rokonszenvé­­re, a­kik az üldözött idealizmus s a bántal­mazott és irányzatosan meghurczolt egyének szenvedései iránt a nemes részvét érzelmeire gerjednek, annál inkább kézzelfoghatóvá vá­lik, mekkora nagy, mily óriási csalódásban ringatta magát s akarta ringatni a világot ez a politikus, mikor azt akarta elhitetni vele, hogy a nép, az ország, a faj, az udvar, a melyben szerepet játszott s a melyben jövőt remélt magának, megért már az alkotmá­nyosság s a szabad eszmék azon európai ta­nai számára, melyekért ő keleti szive melegé­vel rajongott. Az a tárgyalás Konstantinápolyban, az a vád, az az ítélet rettenetes c­áfolat s irtózato­san tagadó válasz arra az optimizmusra,a miben az egykori nagyvezér ringatózott. Ha lenne alapja az ellene emelt vádnak, ha Abdul- Aziz gyilkosa lett volna az, a­ki Murádnak miniszterelnöke volt, vájjon tagadhatná-e va­laki, hogy e viszony a legirtóztatóbb ókori történetek barbár ismétlődése — mereven kirí az időből, a melyben történik, s a világ­részből, melyhez emléke fűződve lesz, s hogy legkevésbé illik ahhoz, hogy oly korszak em­lékével legyen kapcsolatos, a melyben egy lenyűgzött nép fölszabadulási törekvéseit ün­nepelték. S ha, a­mint valószínűnek tartjuk, nem több e gyilkosságban való részvéte puszta gyanúnál, a­mit reá fogtak, s következete­sen érvényesítettek minden tiltakozó szava és védekező igyekvése daczára: hát akkor még kiáltóbb színben tűnik föl azon állapo­tok ázsiai volta, a­melyek közt fejedelmi és bírói önkény így határozhat élet és halál fe­lett, puszta ellenszenvek alapján. Mi igazság lappang a történtek mélyén, azt valószínűleg, soha nem fogják teljesen földeríteni. De épen az, hogy nem deríthetik föl, az bizonyítja minden vádaskodásnál éke­sebben, mily viszonyok uralkodnak Konstan­tinápolyban, a­hol egy demokrát alkotmány minden szabadságát akarták meghonosítani sokan. Mi lesz Midhát tragédiájának utolsó fel­vonása? Csakugyan a hóhér bárdja, vagy a zsineg alá kerülne-e az a fő, melyet hazája, sőt a földrész legeszebbjei közé tudtak szá­­mítni olyanok is, a­kiknek okuk van megbíz­ni ítéletében ? Vagy európai beavatkozás — mely megtagadtatok tőle, midőn általa sza­badságát óhajtotta megőrizni, megmenti neki — a hajdan oly nagyokra törőnek, a puszta, rongyos, czéltalan, értékevesztett életet? Avagy — még rosszabb eshetőség annál — a mindenható szultáni akarat, mely bírái aj­káról az elitélés szavát kisajtolta, vele szem­ben a nagylelkű kegyelem értelmére szánja rá magát, s miután semmivé tette, időt enged neki: hadd érezze is azt, hogy mivé lett? — A válasz, a­mi e három eshetőség valamelyi­kének teljesedése által bekövetkezhetik, nem változtathat immár e tragédia megrázó vol­tán és teljességén. Midhát kivégeztetése a tö­rök igazságszolgáltatás pártos voltát kegyet­lenebb színben tüntetheti föl; életben mara­dása fokozhatja ez ember lelki szenvedéseit és itt-ott kelthet reményt, hogy még el fog jőni igazoltatásának ideje, egészben e per már meginditása, s még inkább az ítélet be­következése által uj jele egy régi igazságnak, annak, mely a stambuli dolgok korhadt, tűr­hetetlen, javításra szoruló s még­is javíthatat­lan voltát hirdeti, mert ezen kívül kisebb-nagyobb csoportokban is, folyton jöttek még választók, mig Tompa Antal szél­­bali táborában hosszú időn át nem lehett mást látni, mint egy-egy zászlótartót hosszú zászlóval s még hosszabb orral, aztán asszonyt, lányt, fehér kendőt, piros kendőt, szóval mindent, de választót legkev­e­­sebbet, míg végre egy meglehetős kocsisor oda is­­­­ vonult, de mi volt ez is a másik táborhoz,­­érve, a­n­­nyival inkább, mert a kocsikon is sok szavazat nélküli polgártárs jött. A Tompa-párti ifjú nemzedék, s különösen az asszonyok gyakran kiabáltak az utón keresztül a má­sik pártra, még­pedig nem a legépületesebb kifejezé­sekkel. Nem is csoda, hogy maguk közt nem tudtak rendet tartani, mert úri­ember csak kettő volt köztük, a két letenyei ügyvéd.­­ Egyébkép nagyobb mérvű rendzavarás nem történt. A választás színhelyén kívül azonban útköz­ben Becsehelyen Dömötör Lajos letenyei sebész az átvonuló Apáthy-pártiakat insultálta s közölök egy köztiszteletben álló öreg urat még bántalmazni is me­részelt. — Ezért feleljen majd a törvény előtt. Dél­után 5 órakor fejeztetett be a választás, melyen Apáthy 1201, Tompa 447 szavazatot kapott. Azt hisszük ezzel a letenyei kerületben vége vettetett minden szélbali izgatásnak, melyben min­denki csodálkozására most még Lenk Ödön a lendvai főbérnökség igazgatója is részt vett — előre adott szava ellenére, — tisztjei által. — Érdekes, hogy mi­kép korteskedtek Tompa emberei Apáthy ellen. — Elmondtak róla minden képzelhető valótlanságot, el­mondták, hogy ő csinálta a védadót, s minden egyéb adót, hogy látták az adótörvényen az aláírását, s ijesztették a népet, hogy hát most majd három éven át még mennyi adót csinál; — de elmondták m, azt is, hogy mennyit kell majd fizetni egy újszüli­ figyermektől, méncsikótól, bikaborjútól stb. — íjj meg természetesen ígértek minden eddigi és azután adó elengedését. De a­mint látszik nem sokan hit­­ték el, ígéreteikre különben jellemző a következő kis történet: A választás után három távolvidéki atyafi beállít a Letenyén tartózkodó Tompához, s elpana­szolván a nagyságos urnak, hogy mennyit fárad­tak egész nap a nagy melegben, pár liter bort kértek, a nagyságos úr pedig elutasította őket azzal, hogy most már semmi köze sincsen a dologhoz. Kijövet aztán az egyik atyafi így monologizált a kapuban: »Hm, hm, hát csak eddig tartott az a sok szép ígéret, most már egy pohár bort sem kap az ember!« Pedig az előtt volt ígéret is, bor is bőviben. Azt hisszük, hogy Tompa az ő nagysága most már a sok ígéret helyett egy fogadást tesz, s azt meg is tartja, azt t. i., hogy többet nem fog bennünket meg­tisztelni becses látogatásával. (Egy választó.) Turóczmegye, jun. 28. (Ered. tud.) Vá­lasztásaink — mint azt előre is jeleztük — a panszlá­­vok óriási vereségével végződtek be. J­u­s­t­h György 571 szavazattöbbséget kapott Iitakovszky István a pánszlávok Mekkájában Mártonban s a legnépsze­rűbb szláv ügyvéd Mudrony ellenében 400 szavazat­­többséggel választatott meg. Sokat mondó tény az, hogy évtizedekre terjedő népámitás, annyi meg nem engedett eszköz haszná­lata s oly roppant erőfeszítések után a választó kö­zönség egy negyedrészét nem képesek hatalmukba ej­teni a pánszláv bujtogatók s hogy pártjuk növekedése helyett, a magyar alkotmány napjának melegít­" suga­raitól mint a hó olvad a pánszlávismus contingense! És ha közelebbről tekintjük a választási mozgalma­kat, igen tanuságos következtetésekre tehetünk szert. Az előbbi évek választásainál mindkét párt teljes erő­megfeszítéssel küzdött s ennek daczára alig volt ké­pes a hazafias párt, a pánszláv matyicza, gymnáziu­­mok, takarékpénztárak és sajtó által élesztett pán­szlávizmussal szemben a mást csak meg is közelítő eredményekre jutni, mig ma, annak daczára, hogy pártunk eddig alig tapasztalt indolentiával tekintett a választások elé, holott a pánszlávok minden kigon­dolható eszközt felhasználtak a nép félrevezetésére s a­mit azelőtt nem tettek — ma telt marokkal szór­ták a választók közé a pénzt — nem a tót ajkú la­kosság, hanem a megvesztegetett német községek vá­lasztóival bírtak ennyit is kieszközölni. Az a c­áfol­­hatlan tény nyilvánul ebben, hogy a pánszlávismus mióta ennek leghatékonyabb eszközeit a gymnáziu­­mokat és matyezát bezárták, kiveszőben van, s hogy a kormány helyes uton jár, mikor erélylyel lép föl e hazaellenes izgatók ellen. E fényes választási eredmény után higgadt megfontolással mondhatjuk ki, hogy hazánk felvidé­kén vannak egyes pánszláv bujtogatók, de nincs pán­szláv nép, vannak csekély számú félrevezettek, de nincs hazaellenes szellemű lakosság. Paulinyi , a pánszlávok egykori matadora tisztában volt a pán­szláv törekvések bizonytalanságával midőn oda nyi­latkozott : adjon a kormány 30 embernek kenyeret s megszűnt a pánszlávizmus. A tények azonban azt bi­zonyítják, hogy meg fog az szűnni magától is, a­nél­kül, hogy annyi proletárral terheljük az adózó nép terhét,­­ csak iszápot ne nyújtsunk neki; de meg­szűnnék még előbb, ha mint egykor Athenaeben, ostra­­czismussal száműzni lehetne néhány népbolonditót, hogy külföldön kissé kijózanodjanak, mert ide­haza mártyro­­kat csinálni belőlük mint a félőrült Hurbánból, nem ér­demlik meg. Különben azt még megérhetik, hogy az oly sokáig általuk bolonditott nép, ha egyszer felnyí­lik a szeme, majd csinál belőlük mártyrokat a­nélkül, hogy maguk óhajtanák. (r. 1.) Liptó-Szent-Miklósról írják nekünk e hó 28-áról: A tegnapi választás eredményét már jókor reggel tudták, a midőn közhírré lett, hogy Lányi az egykori Kiszely-pártjával visszalépett s választóinak oda szente, hogy otthon maradhatnak. De Thuránsz­­ky a függetlenségi párt jelöltje nem hátrált a túlnyo­mó ellen elől, hanem szavaztatott. Déli fél egy óra­kor kapott volt Matuska 560 szavazatot, Thuránszky 62-őt. Matuska választóinak csak harmadrésze sza­vazott eddig. Minthogy ismeretes dolog, hogy a mi függetlenségi pártunk minden választásnál nem azért állítja fel permanens követjelöltjét, mintha győzelem­re volna kilátása, hanem, hogy a hazának megmutas­sa, hogy a tótlakta vidéken is vannak 48-asok, a to­vábbi szavazást hiába való idővesztegetésnek tartva, nagy lelkesedés közt Matuska megválasztatását ki­hirdették. A képviselőt vállon hozták a megyeház elé, hol lelkes éljenzés közt köszönte meg a bizalmat. Alig akad többé valaki, ki ily hatalmas párttal szem­be mer állani. Este sikerült fáklyás menet volt a tar­­nóczi tűzoltók közreműködésével. Transparentek is voltak láthatók. — (r. 1.) Választási mozgalom. Letenye, jun. 26. (Ered. tu­d.) Dr. A­p­á­­thy Istvánnak a letenyei kerület képviselőjévé meg­választatásáról már ma reggel biztos lehetett minden­ki, midőn Hirschlerék Domboriról több mint 600 muraközi, Faits József és Faits Károly majd 400 bánok-szt.-györgyvidéki szavazóval bevonultak a vá­lasztás színhelyére, el volt döntve a jelöltek sorsa.­­

Next