A Honvéd, 1867 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1867-08-05 / 1. szám

2 Azonban az első ágyúszónál — mind a mellett, hogy a tisz­tek személyes bátorsága világszerte el van ismerve — minden megváltozik. Az ember a veszély perczében előtérbe lép. Az emberi szen­vedély túlárad a formákon, mig túl felől hiányzik a nagy nem­zeti és hazai vezér-eszme, mely a túláradó emberi szenvedélyt az előirt formákba visszanyomja. A csatában a jelszó: „győzünk vagy haljunk meg.“ Miért? fogja a katona kérdezni. Mert igy parancsolják — a felelet. Ez a mai korban már nem elég. Most már a parancs mel­lett az akarat is szükséges a győzelemre vagy halálra. Az aka­ratot pedig adja a szellem! II. Egy ausztriai tiszt a sadowai csata után igy kiáltott fel: „ez az intelligentia győzelme a nyers erő felett.“ Nem volt egé­szen igaza? Az ausztriai hadseregben temérdek intelligentia van; de mi haszna, ha nem juthat érvényre? Egy ausztriai tiszt csak akkor jut magasabb rangra, ha intelligentiáját a formák­hoz idomította és önállóságát tökélletesen elvesztette. Osztrák tábornok pedig csak az lehet, ki a formákat any- nyira elsajátította, hogy benne az egyén tökéletesen kihalt, s ő maga nem egyéb mint egy megtört szellemű élő forma. A mondottak után az elfogulatlan olvasóhoz egy kérdést intézek: mit gondol, vájjon egy újabb hadjáratnak a poroszok ellen nem volna-e ugyanazon eredménye, mely a múlt évben volt ? Véleményünk szerint, daczára a birodalom újjá alakításá­nak, most is csak verve járnánk; mert először az ausztriai had­sereg az újabb változások által szellemileg érintetlen maradt, és másodszor: mert az ausztriai haditaktika ma is csak az, mely egy évvel ezelőtt volt. Nem szándékunk politizálni s a felett vitatkozni, mennyire része a magyar hadsereg az ausztriai hadseregnek, mennyire nem; de jogunkban áll kifejezni abbeli meggyőződésünket, hogy ha elöbb-utóbb ismét egy háború tör ki, és ezúttal is megvere­tünk; akkor nem csak a magyar vér egész árral, hanem a magyar becsület is minden erünkből folyni fog; mert Európa hite sze­rint, most a magyar nemzet szabad, és tetszése szerint rendel­kezik pénze és vére felett. Első szent kötelességünk tehát e tények állását s azoknak következményeit egész őszinteséggel előadni, javaslatainkat megtenni, és a mennyire tőlünk függ jó előre oda hatni, hogy a honvédség szervezése, a hadsereg átalakítása mielőbb megtör­ténjen és Magyarország ifjúsága és virága, azért, mert az ausz­triai hadsereg jelen szervezése elavult, hibás nemzetietlen alapokon nyugszik, ne vitessék többé a bizonyos vereségre és halálra. III. Vegyük először is bonczkés alá a magyar ezredek szerve­zését és vizsgáljuk meg, hogy minő szellem az, melyet a mos­tani ausztriai katonai rendszer a magyar ezredekben terjeszteni kiván. A hiányok nagy része az ausztriai hadseregben önkény­telen, és nem az emberi ész gyarlóságának következménye, hogy ezen hiányok megszüntetésébe, a többi európai hatalmak példájára, eddigelé nem fáradoztak, hanem azon sajátságos körülményből folyik, hogy ausztriai hadsereg van, mig ausztriai nemzet nem létezik! A húsz éves magyar ujjonez első gyermekkora óta egész a mai napig nem hallott egyebet úgy szülői házánál, mint másutt, csak fájlalni hazája, Magyarország állapotját és szidni az osz­trák kormányt. — Az igy hangolt ifjút elviszik katonának, és azt kívánják tőle, hogy egyszerre lelkesüljön ezen eszméért!: Ausztria , és hogy utolsó csepp vérig védelmezze ama fekete­sárga lobogót, melyre otthon titkos haraggal tekintett. Hogyan lehet kívánni, hogy egy fiatal embernek lelkülete, rokon- és ellenszenvei pár perez alatt átalakuljanak? Túl felől, ha a fiatal magyar megtartja eredeti szellemét, minő lelkesedést várhatni tőle a veszély perczében? Az élet-ösztön, mely a halállal szemben hatalmasan fel­ébred minden ifjú szivében, egy perez alatt eszébe hozza hazá­ját, szülőit, gyermekkorát! a halál parcze közelget, már ott lobog egész pompájában — a fekete-sárga lobogó------— — v agy azt hiszik, hogy a szegény közembernek nincsen szive és úgy hal meg mint a birka ? A világ minden hadtudománya a különböző fegyverne­mek minden bölcsesége és hadgyakorlata nem fog e válságos perezben ama magyar ifjúba lelkesedést önteni és nem fogja végbe vinni, hogy ez ifjú a dicsőséges halált keresse egy eszmé­ért, melyet nem ért és egy zászlóért, mely előtte idegen. (Folytatása következik.) A különböző fegyvernemek a franezia, porosz és ausz­triai hadseregben. (Changarnier, Trochu és mások irataiból.) I. A lovasság Mielőtt a lőszerek lettek volna a csatákban főtényezők, az első hely a hadseregekben a lovasságot illette. A gyalogság inkább csak támaszul szolgált a lovasságnak s csak a lőfegyve­rek tökéletesítése által nyerte meg lassankint a főjelentöséget. A taktika kifejlődésének mérvonala a lövések száma, me­lyet egy gyalog katona képes volt adni azon perczig, hogy a lovasság valamely támadást megkezdvén, azt keresztül vitte. Ebből származott az osztályozás nehéz és könnyű lovasságba. A nehéz lovasság feladata volt az ellenséges vonalakon keresz­tül törni, mig a könnyű lovasság részint mint „portyázó“ a hadseregek élén járt, részint pedig a megtört és futó ellenséget üldözte és a megveretést egészen befejezte. Azon arányban, hogy a lőfegyver tökéletesedett, a lovas­ság vesztette hatását, mindig nagyobb távolságra kellettvén felállania. Egy példa legjobban felvilágosítja állításunkat. Képzel­jünk egy felöl egy osztály nehéz lovasságot, mely az ellenség­től 600 lépésnyi távolságról ügetve megindul. A másik oldalon képzeljünk egy a múlt század, kovacszár fegyverével ellátott gyalogságot, mely csak három lövést tehetett egy perez alatt és fegyverének hordereje legfelyebb 300 lépésre terjedt. Tehát a fennebbi esetben ezer ember 3000 lövést adhat, mielőtt a lo­vasság megérkezett. Tegyünk a kovacsosfegyver helyébe már 600 lépésre hor­dozó Percussions fegyvert, ekkor a támadó lovasságot 2-szer annyi golyó érendi, s ez alig fog más Carré t megtámadhatni, mint a mely az ágyutüz által már meg van ingatva Tegyük végre fel, hogy a gyalogság a legújabb fegyve­rekkel van fegyverkezve, melyek 8—12 lövést adnak egy perez alatt és még messzebb hordanak, ekkor a lovasság a mig a 600 lépésnyi távolságot lefutja egész golyó-zápornak teszi ki magát, ide nem számitva, hogy a roppant távolságra hordozó ágyuk már felállításában zavarják és megingatják. A Solferino és Sadowánál szerzett tapasztalatokból néme­lyek azt következtetik, hogy a lovasságnak nincs jövendője, kü­lönösen, hogy a nehéz lovasság lejátszta szerepét. Azonban Trochu, Changarnier, Aűmale herczeg és'mások nem osztják ezen véleményt. Mind hárman egyet értenek abban, hogy inkább ama változásokról, melyek a lovasság taktikájá­ban és alkalmazási módjában behozandók, lehet szó, mint a lo­vasság tetemes leszállításáról. Changarnier e tárgyról igy szól: „A lőfegyver 30 év óta folytonosan tökélyesbül, a mi azon véleményre adott alkalmat, hogy a lovasság elvesztette fontosságát. Azonban ezen állítás alaposságát kétségbe lehet vonni. Igaz, hogy a lovasság a Krimhadjáratban keveset tett, Olaszor­szágban majd semmit sem, mindazáltal ezért nem játszta ki egészen szerepét. Két feladata mindig megmarad; a hadsergek előnyomulását tisztázni és könnyíteni, és a győzelmet az üldö­zés által befejezői.“ Trochu tábornok sem tartja a legújabb találmányok sazok következése által, a lovasság jelentőségét mellőzve. E fegyver­nem most is, mint jövendőben, a rögtöni és meglepő csapások, valamint a mindig nagy következésü erkölcsi-hatások eszköze marad. A lőfegyverek tökéletesítése által csak a lovasság fel­adata lön nehezebb; támadását nagyobb távolságból kell kéz-

Next

/
Thumbnails
Contents