A Honvéd, 1870 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1870-01-06 / 1. szám

2 madnapra Bem tábornok magához hivaíá of, mondá: ,,Pucbner Detta felöl be akar törni, miért is őrnagy ur, zászlóaljjából két századot, 2 ágyút és egy szárny huszárt vegyen maga mellé, hogy az ellent visszaverje.“ Tolnay erre őszintén azt válaszolá a nagy hősnek: „tábor­nok ur, Arthur király kora már lejárt, s én kétkedem benne, ha vájjon most kivihető-e ily maroknyi erővel 14,000 embert 20 ágyúval visszaverni.“ A öreg ur mosolyra fakadt, mondván: „nana! a hely szűk, ott kevés emberrel is sokat tehetni. Addig tartsa magát a mig lehet, s ha látja, hogy nem megy, vonuljon vissza, rögtön tudó­sítson, zárja el az ellenség visszavonulását, s én megsemmisí­tem őket.“ Tolnay még akkor nap délután elhagyta Lúgost kisded csapatjával; mindenki, a ki kivonulni látta őket, keresztet ve­tett reájok, tudván azt. hogy ütjük mindenütt ellenséges földön keresztül vezet. Kereves mellett, hol gr. Leiningen osztrák tá­bornok 4000 emberrel a temesvári őrségből táborozott, kellett elvonulniok; azonban szerencséjükre kicsinyelvén őket, csak egy osztály dzsidást küldtek utánok, s azok is csak Kitbergig kisérték. Dettán a temesvári postát sikerült elfognia Tolynaynak, melyből megtudá , hogy Puchner Karansebesnél igyekszik áttörni; azonnal tudósitá Bemet, hogy ő ennek következtében visszahúzódott Lugos közelébe, Temesvárral szembe, Ezen intéz­kedést igen helyesnek találta a tábornok, s Tolnayt egészen Temesvár alá küldte, másnap pedig 4 század honvéddel, négy ágyúval s egy század huszárral Becskerek felé inditá, azon meg­hagyással, hogy azt bevegye. Becskerektöl két órányira az ellen­ségnek egy századját megtámadta, s egészen a városig vissza- üzte, azonban a nagy égi vihar s a beállott sötétség Klek hely­ségbe visszavonulni kényszerűé, azt színlelvén, mintha Lázár- falvát akarná elfoglalni, mely az ellenség visszavonulási vona­lát képezte. A csel sikerült, mert éjfél előtt már jelentették, hogy a város üres, hol az osztrákoknak vagy 8000 emberük s 12 ágyujok volt. Fehértemplom bevétele után szabadságot kért Tolnay, ron­csolt egészsége helyreállítása végett; az oroszok betörése az elöpataki fürdőbe találta őt, honnan azonnal Bánságba sietett, s zászlóaljját Szeghegynél találta Guyon hadtestében, mint tar­talékot, a hol Jellacsics által hajnalban megtámadtattak. Tolnay tartalék zászióaljjával csakhamar a balszárnyon termett, s 2 ágyújával az egész ellenséges balszárnyat visszahúzódni kény- szeritette, melyet a magyarok jobb szárnya észrevevén, kettőzött erővel adván a lökést, s a győzelem a mieénk részére dőlt el. Továbbá rész vett Tolnay Titel ostrománál, a szegedi csa­tában, hol a táborban hanyatlani kezdett fegyelem helyreállítá­sának nagy tényezője volt. A Szegedtől Temesvárig való vissza­vonulást Tolnay-, Máriássy-zászlóalj, néhány osztály lovasság s néhány ágyuüteg fedezte. A temesvári csatában különösen kitüntette magát zászló- aljjával, egyetlen csapat lévén, mely két tömegben annyira elő- nyomult, hogy saját ütegeink ellenségnek tekintvén, beletüzel- íek a 87-ik zászlóaljba. Ezen zászlóalj volt az, melyről Raming azt irá: „hogy egy zászlóalj örült bátorsággal nyomult az ellen sorai közé. Mindamellett ezen hős zászlóalj egyedül el nem döntheté a csata sorsát, s szintén visszavonulni kényszerült, a a temesvári erdőnél fedezvén a többi zászlóaljak visszavonulá­sát, midőn Guyon tábornok oda vágtatott, meghagyván Tolnay - nak, hogy a vadászerdöbe be ne bocsássa az ellenséget; a mit ö híven teljesített is, a közelgő ellent sortüzzel fogadván, visz- szavonulásra kényszerité. Tolnay zászlóaljjá mindig a legnagyobb rendben vonult vissza, s midőn Lúgosra ért, azon dicséretben részesült, hogy ö az egyedüli zászlóalj-parancsnok, a ki oda zászióaljjával beállott, minthogy a többi zászlóaljak szélylyel voltak hulladozva. Guyon is igen nagy hévvel fogadá öt, épen haditanácsot tartván akkor. Lúgosról Erdélybe vonult s Dévánál letette a fegyvert. Déváról Szebenbe vitték, a hol besorozás alá került, de mint hadképtelen, hazabocsáttatott, azonban Maros-Vásárhelyen újra be akarták sorozni, de felülvizsgálat után újra fölmentették. Húsz év múlva ismét megfordult a koczka, s Tolnay Gá­bor ő Felsége által ismét hondvéd őrnagygyása 20-ik zászlóalj parancsnokkává neveztetett Gyula-Fehérvárra. A honvéd-rokkantak menháza és hossnth Lajos. Alább közöljük Kossuth Lajos egy levelét Vidacs János­hoz, melyben keserűen panaszkodik nagy hazánkfia, hogy az országgyűlés a magyar nemzet tartozását a honvédek iránt nem rótta le, és jelenti, hogy ö (Kossuth) szerény keresményéből 1000 frankot ajánl fel a honvéd-rokkantak menházának ala­pítására. Mi, kik annyiszor felszólaltunk ez ügyben, kik oly mélyen fájlaljuk, hogy a nemzet megtagadta a honvédektől az erkölcsi elismerést, ma nehány szóval a „Pester Lloyd“ azon vezérczik- kére akarunkfelelni, melylyel e lap Kossuth felszólítását bemocs­kolni igyekszik. A „Pester Lloyda azzal védelmezi az országgyűlést, hogy a honvédek erkölcsi elismerése a többi nemzetiségeket felinge- relte volna. A német lap jól tudja, hogy ez alaptalan ráfogás; merta nem­zetiségek Magyarországon a honvédekre sokkal kevesebbé nehez­telnek, mint a császári katonákra, kiknek vezérei a nemzetisé­geket Ígéretekkel ellenünk harczra ösztönözték, és azután ígéretüket, nem váltották be. A „Pester Lloyd“-nak nincsen bátorsága kimondani, hogy a honvédek elismerése megsértené a bécsi kamariilát és annak pártfogóit. De valóban megfoghatatlan azon gyöngédtelenség, melylyel a „Pester Lloyd“ Kossuthot vádolja, mondván, hogy ez adomá­nyát fitogtatja. Kossuth jó példával megy elő és megszégyeniti azon ura­kat, kik milliókkal bírnak és a honvédekért még alig tettek valamit. Nem fitogtatás a Kossuth ezer frankja, hanem buzdítás, intő példa és szégyenfolt azokra, kik annyi milliókkal birnak és mégis vonakodnak a nemzet ígéretét, beváltani. Mi, a munka napszámosai vagyunk kénytelenek az ügyet kezünkbe venni és annak előmozdítására filléreinket felajánlani. A „Pester Lloyd“ jól tenné, ha ezt megmondaná a ..Pes­ter Lloyd“ laptnlajdoiiosainak, kik a magyar zsíron let­tek oly kövérek, magyar földön lettek oly nagy urak, és most hálából szidalmakkal illetik a magyar nemzet legszentebb ereklyéjeit és legnagyobb embereit. Bethlen Olivér. Kossuth Lajos Vidacs Jánoshoz. Turin, október 5-én 1869. Kedves barátom ! Kegy teljes megilletödéssel olvastam a „Magyar Újságában, önnek az 1848/9-ki rokkant honvédek számára épitendő menház iránt a honvédgyülésen tett s elfoga­dott gyönyörű indítványát. Nem restelem önnek bevallan i,hogy olvasás közben könyek tolultak szemembe. Mert hiában, bár sok történt az utóbbi évek alatt a hazában, és sok lön elmulasztva, a mi keb­lemet búval, szomorúsággal, gyakran boszankodással, indigna- czióval töltötte és tölti el, de semmi sem bántott érzékenyebben, mint az: hogy nemzetünk azok irányában, kik szabadságáért vérüket ontották, Isten és világ előtt lekötött becsületszavát mai napig sem váltotta be. Van pénze mindenre, még a honárulók és muszkavezetök nyugdíjazására is, de szabadságának bajnok védjeitnyomorogni, koldulni hagyja. A többi a mi történt, vagy mulasztott hiba, szerencsétlen­ség, de ez, ez erkölcsi bűn, szégyen, ezért pirulni kell Isten és világ előtt. — Ez nemcsak hálátlanság, hanem rut mocsok folt a magyar nemzet becsület paizsán.Minden rokkant honvéd nyo­morúsága egy irtózatos vádkiáltás Istenhez a nemzet ellen, mely elöbb-utóbb nehéz átok gyanánt szálland vissza a történelem kérlelhetlen logikájában a hazára, ha egyes polgár áldozatkész­sége a nemzet bűnét a fátum könyvéből ki nem törli; mert fáj­dalom! a mint a dolgok állanak, azt már reméileni sem lehet, hogy az országgyűlés maga fogja a nemzet becsületszavának beváltásával a megengesztelés áldozatát benyújtani. Ön indítványa s indítványának elfogadása a honvéd-gyűlés által egy nemes kísérlet a megengesztelésre. Enged je meg ön, hogy önnek s ön által a honvéd-gyűlés tag­jainak lelkem mélyéből fakadó köszönetemet jelenthessem ki kezdeményezésükért, mely nem mulékony alamizsnaszerü enyhi-

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents