A Honvéd, 1872 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1872-01-05 / 1. szám

nek a hazának; ha pedig az van megírva a végzet könyvében, hogy sötétbe merüljön a láthatár, engedje, hogy megvilágíthassuk azt a soha nem lankadó lelkesülés és áldozatkészség sugaraival, hogy így el ne csügdegjen egy is, ki az igazság, jog és szabadság védő zászlójá­ban hisz.­­ Legyen áldás és béke a hazán, legyen egyetértés fiai között! Ha pedig harczra kellene kelnünk, szálljon le hazánkhoz a dicső­ség angyala, hogy így nagy és dicső lehessen a szabadság, a szeretet, műveltség, tudomány és művészet örök műveiben ! A múlt képein merengve, midőn a lélek egy szép jövő ábránd , képeivel foglalkozik és minden ajkon ezer szerencsekivánat honol, bizonyára nekünk honvédeknek ez lehet csak szerencsekivánatunk akkor, midőn a hazának az egész nemzet kíván boldog újévet. Azután pedig, hogy kivánataink teljesüljenek, buzgón folytatnunk kell nemzeti haderőnk fejlesztését. Amit építenünk kell az nem egy esztendő számára van tervezve,­­ az egy szebb jövő létesítését czélozza. Szem előtt kell tartanunk, hogy ma már nem egy ember boldog­ságáért halnak ezren, hanem a népek, nemzetek jogos érdekeiért és jólétéért.­­ S végül miután napjainkban minden életrevaló eszme, mely a tár­­­­sadalom egyik vagy másik osztályának érdekeivel szorosabb kapcsolata­­­ban áll,az egyesülés és társulásban nyilatkozik s ez által éri el czélját leghamarább, csoportosuljunk és hozzuk helyre a katonai téren eddigi mulasztásainkat és helyezzük a katonai tudományosságot azon polctra hazánkban, melynek más népeknél örvend. Lebegjenek lelki szemeink előtt a katonai tudományosság meghono­sítása körül Vörösmarti szavai: Kezd buzgón s már sokra ménni, halad aki megindult. Mig porban fetreng a gyáva erő. . E tekintetben nem állhat fen továbbra is az eddigi állapot. A ma­gyar nyelvet, katonai szempontból is fel kell emelnünk azon polctra, mely azt nálunk, mint sajátunkat, jogosan megilleti. Vissza kell szerez­nünk számára azon tért, melyet az idegen nyelv, visszaélvén a vendégjoggal, túlságosan bitorol. A múlt év katonai tekintetben igen tanulságos fegyvercselekmé­nyeiből eredő világrendítő eseményekből, melyek szemeink előtt végbe mentek, tanuljuk meg mit kell tennünk, és iparkodjunk a kiskorúságtól menekülve önállóságra törekedni méltóbbak, mert egy olyan érző és gondolkodó részekből álló élő gé­pezetnél, mint egy hadsereg, ezek képezik a sikeres működés leghatha­­tósabb rugóját. Hol ezek mindenki által elismerve a tettek legbelsőbb indító okát és a cselekmények általános alapját képezve minden egyes elé szentnek és megszeghetlennek tartott törvényeket szabnak, ott az egyöntetű eljárás azon áldásos módja jö létre, melytől származónak vallja a művelt világ a legutóbbi idők nagyszerű fegyvertényének annyira feltűnő túlnyo­­móságát. Az öntudatosan élő lény nem létezhet irányeszmék nélkül, testü­letek tétele pedig csakis irány­eszmék alapján bír jogosultsággal. S minél nagyobb mérveket öltenek ezek egy testületnél, annál tisztábban körvonalazva kell annak minden egyes tagjával szemben a lzelőlők kifolyó részletekre nézve, lenniök, így nálunk is az intézmény létalapjából, a nemzeti közérzületből, a politikai szövevények és az idők folyamában felmerülő viszonyokból me­rített általánosan elismert irányeszmék minden egyesre kötelezettsége­ket rónak, melyek betöltéséből a haza érdekeinek előmozdítására szol­gáló eszmék megtestesülése várható. Ezek szem előtt tartásából ered azon józan gondolkozás és helyes eljárás, mely nélkül a katonai viszonyokban sikert felmutatni képtelen­ség ; ezek kellő méltatása szüli azon biztosságot és akaraterőt, mely a czél elérésének egyik hathatós feltétele. Azonban tisztában kell velük előbb lennünk, mielőtt az alapjukon való működésbe kezdenénk, tisztába kell velük jönnünk, hogy így a helyes eljárást magánál a megkezdésnél el ne hibázzuk. Mi magunk vagyunk hivatva azokat magunknak kitűzni, azok tisz­tázását előmozdítani, s ezzel kezünkbe van téve a siker feltételének egyik leghathatósabb záloga. Iparkodjunk tehát az újonnan megkezdett év folytában ezeknek megfelelő eljárást követni, rendezzük az ügyeket akként, hogy azok a fő elv c­élzatainak minden legkisebb részben megfeleljenek. Egy év lefolyta alatt sokat lehet tenni, s bármi gyorsan, lefolyik is az a semmiség tengerébe s a múlt homályos ölébe, jelöljük azt az előhaladás és a nemzeties törekvés olyan mozzanataival, melyek a magyar katonai tudománynak egy szép korszakát képezendik. A harczi dicsőség babérjait egyöntetű szellemi munkásság s egy czélra törekvő kölcsönösség termi meg s az irányeszmék azonossága se­gíti elérni. Azért egy uj korszak álljon be az uj évvel honvédségünk életében is, mely a gyermekkornak tüntet, és az eszmevilág gazdagságával egyértelmű ifjúkort jelölje, melyben az egyén hivatva van mint az intéz­mény tagja mind kellékeket megszerezni és azok birtokába jutni, hogy igy majdan, midőn férfikora lesz, erős és edzett karral diadalmaskod­jék minden ellensége fölött. Ezen irányeszmék egyéni nézetből eredő felsorolását tesszük jelen czikksorozatunk tárgyává. Irán­i eszmék. Az uj év beállta gondolatokat kelt az embermilliók agyában s nem ritkán jelezi egy uj irány, határozottabb törekvés kezdetét. Az élet ezerféle viszonyaiban ez egy határt, a törekvések ágazataiban egy sza­kaszt képez. S ámbár a népek és nemzetek életében sokkal kisebb dolgot jelöl mint az emberi élet­ terjedelem viszonyaiban, mégis gyakran oly fontossággal bírhat, minővel különben évtizedek is alig dicsekedhetnek. Bizonyos évek a történelemben korszakot alkotnak, nem magánál az időterjedelemnél, hanem azon eseményeknél fogva, melyek ennek a folyama alatt a viszonyok alakulására befolyással voltak, így ezen év is kezdete lehet a mi nemzeti életünk történetében­­ egy új korszaknak, ha mi magunk iparkodunk folyama alatt a viszonyok­­ alakulására azon kedvező befolyást gyakorolni,melytől kedvező események­­ létrejötte várható. Nemzeti életünkben az általános jólét emelésére c­élzó intézke-­­déseken kívül ez évben különösen a nemzeti haderő kifejtése és töké­­­­lyesbítése tekintetében nagy feladat vár azokra, kik a haza boldogságát­­ előmozdítani hivatva vannak. Ezek között a honvédsereg tagjai kétszeres feladatnak néznek elő ;­­ először mint fegyveres egyének a hazának a legközelebbi időben való­­ megtámadtatása alkalmával hivatva vannak teljes erővel ellentállani,­­ másrészről pedig egy oly nemzeti haderőnek alapját szilárdan megvetni,­­ mely a jövőben minden bárhonnét jövő ellenséges támadással szembeszál­­­­lani és daczolni merjen. Ennek alapján irányeszmék szülemlenek, melyek a jelzett fő czél elérése és e felhozott kettős feladat teljesíthetése tekintetéből szüksé­gesek és melyek, ha helyesek, rendkívüli horderővel bírnak és roppant haszonnal járnak. A honvédségre nézve ezen irányeszmék szem előtt tartása, annyi­val fontosabb, mivel ezen intézmény a nemzet köz óhajának kifolyása és érdekeinek legőszintébb előmozdítója, minél fogva czéljai oly mérveket öltenek, mely a nemzet törekvésének irányzatában leli alapját. Ezen irányeszmékből minden egyesre nézve kötelezettségek kárain­knak, melynek, ha állását jól betölteni akarja, meg kell felelni; ezeknek alá kell rendelni a személyes tetszést és még ha azon teendők teljesítése megerőltetésbe és feláldozásba kerül is, végre kell hajtani, hogy így az eszme testesüléséből a hazára áradó jótékony hatás malasztjai teljes mérvben bekövetkezzenek. Alig van tér, melyen az irányeszmék tisztázása oly fontossággal és oly rendkívüli horderővel bírna, mint épen a katonaságnál és tüzeteseb­ben épen nálunk a honvédségnél. Ha ezek minden más téren, a foglalkozások és törekvések minden ágában oly felette nagy szerepet játszanak, nálunk még sokkal figyelemre Levelezés. Kőszeg, deczember hó 27-én 1871. Midőn a jelenleg folyamatban lévő honvéd-altiszti oskolákban csak egy főtiszt van hivatva az illető zászlóaljnak, közvetve tehát a hazának 32 alkalmas altisztet nevelni, idő- és czélszerűnek vélem a következő szerény nézetemet koczkáztatni. Mindenekelőtt kiemelem, hogy az oktatás, csak úgy számíthat hálás gyümölcsre, ha az oktató nemcsak türelemmel, tehát a szenvedély rohamainak elnyomásával, hanem valódi szeretettel igyekszik a tanoncz lelkébe ültetni a tanítás magvát. Igen téves azon hit, hogy a tanulók iránti nyájasság és szeretet gyengeség, s hogy kérlelhetlen szigor eredményhez vezet, sőt ellenke­zőleg gyengeség szerintem az, ha az oktató nem bir ama tapintattal, melynél fogva észre venné, hogy túlszigor által a jobb felfogásunkban elkedvetlenedést, a gyengébbekben pedig kábult félelmet, reszketést idéz elő ; hogy pedig figyelmet, gondolkodást felzavart lélektől képtelenség követelni, az természetes. Loke, a híres bölcsész is ezt mondja: „Es ist so unmöglich in eine zitternde Seele schöne und regelmässige Züge zu zeichnen, als auf ein schwankendes Papier.“ Ami az előadási nyelvet illeti, annak lehetőleg alkalmazva kell lenni a hallgatók felfogási képességéhez s műveltségi fokához. Minthogy pedig azok nagyobb része korántsem áll a kiképzettség, máskép mondva az iskolázottság azon fokán, hogy az előadandókat könyvszerinti előadás után megértenék, részint az azokban igen használt mű- és új szavak, ré­szint a bonyodalmas mondatszerkezetek gyakori homályossága miatt; czélszerűnek találom azon eljárást, ha a tanár előbb, mintsem az előa­dáshoz menne, összevonja, egyszerűsíti az elővenni szándéklottakat, tehát a kihagyható, sőt néha értelemzavaró szólamokat, az altiszti ismeretek körén kívül eső részeket ki is hagyván. Vegyük például csak az utász- és tábori erődítéstant, ennek isme­rete ugyanis nélkülözhetlen kellék az altiszt haszonvehetőségére, s elő is van írva tantárgyai; ámde tankönyvünk e czélra hiányzik ; az egyetlen e nemben „Utász- és tábori erőditéstan“ czim alatt megjelent tankönyv pedig jóval bővebben s tudományosabb modorban van írva, hogysem azt

Next