A Jövő Társadalma, 1926. október - 1927. augusztus (2. évfolyam, 1-11. szám)

1926-10-01 / 1. szám

Néhányan, a szürkerongyos, fáradtagyú proletárok egy évvel ezelőtt vakmerően felemel­tünk egy szürke zászlót, hogy színpompássá varázsoljuk a ragyogó napfényben. Ezeken a része­ken, ahol a brutálisan nyílt terror­reakció, avagy az alattomosan kétszínű ravaszkodás hódítja meg az agyakat mákonyos álprogressziójával, megteremtettük „A Jövő Társadalmá“-t. „A Jövő Társadalma“ munkatársa mindenki, aki társadalomtudományi vonatkozású mondanivalóit e folyóirat hasábjain akarja elmondani — írtuk zászlónkra. És jöttek velünk sokan, akik azt hitték ... és elsomfordáltak a legeslegelső keresztútnál jobb tájak, dúsabb tele­­vény felé. Vissza . .. igen, vissza oda, a ványadt, de még mindig bőfejű emlőkhöz. De jöttek mások. Az emelthomlokúak, a Vendég Jánosok. És a szenvedők, a szerető szivüek... „A fel­fordulás minden földi javamat magával ragadta, csak melegen érző szívem maradt meg .. .“ írja egy kis vidéki városból egy nőtestvérünk. „Koldusszegény vagyok, de azért erkölcsi köteles­ségemnek tudom, hogy azok mellé álljak, akik keresik a szomorodott szívüeket... a megalá­zóitokat“, írja egy medgyesi asztalos. „Mi bányászok, akik az örökös éjszaka sugortalan sötét­jében robotoljuk le életünket. . . akik itt az analfabétizmus feneketlen tengerében fuldokolva hiába sikol­tunk segítségért,­­ mi meg tudjuk becsülni a szövétnekhordozókat“, írja egy zsil­­völgyi bányarabszolga. Sokan vagyunk.. . érezzük, sokkal többen vagyunk, mint ahányan tudunk egymásról... Igen . . . néha-néha bekukkant hozzánk egy-egy kiváncsi ködember is. „Jó fiúk, hát lesz-e nálatok tavasz ? Én odaát próbálkozom, de az erősebb gyökerűek elszívják előlem az életned­veket. Nálatok ? . ..“ Nem riasztjuk el. „Jó fiú, hát mégis visszaadsz valamit abból, amit el­oroztál ?“ Hagyjuk. Tudjuk, hogy magától továbbáll más tájakra a szegény, szomorú legény. Az ő szomorúságából is tanulunk, nő az erőnk, acélozódik felelősségérzetünk és szerető kezekkel, óvatosan, elszánt akarattal emeljük a sugárzó nap felé zászlónkat, bontsa ki rajta azt a színpompát, amely a szenvedők, a letiprottak lelkében szivárványozódik, ég. Becsületes munka büszke, boldog tudatával, emelt homlokkal lépünk át a második évbe. Mindössze egyetlen pillanatra állunk meg, hogy megszorítsuk testvéreink kérges tenyerét, hogy lelkükbe sugározzuk proletárüdvözletünket. Minden hónapban találkozunk, minden gondolatunkban egyek vagyunk, proletártestvérek.

Next