A Motor, 1922 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1922-01-01 / 1-2. szám

12 bizonyos általános érvényű elveket felállítani, amelyek az acélnak használatát az automobil- és repülőgépiparban egyszerűsíteni és tökélete­síteni képesek. A tárgy rendkívül terjedelmes, mert az erre vonatkozó adatok igen alapos és nagyterjedelmű vizsgálatot­ igényelnek s ennek dacára e vizsgálatok nem lehetnek végleges eredményűek, mert sem a különféle acélfajták összetétele, sem a mechanikai és fizikai sajátsá­gaik ismerete nem végleges. A kérdés tárgyalásának első feltétele, hogy mindenekelőtt lehetőleg sok adatot gyűjtsünk össze azon anyagfajtákról, amelyeket különféle gyárak a különböző automobilalkatrészek szá­mára felhasználnak. Azután gondosan meg kell állapítani, hogy mily munkát végeznek az egyes részek s egyidejűleg megvizsgálandók az igény­­bevétel különböző módjai, amelyeknek e részek működésük közben ki vannak téve. Az alkal­mazott acélfajták közül néhány, amely a felállí­tott feltételeknek legjobban látszottak megfelelni a különböző jelenleg szokásos mechanikai-techno­lógiai vizsgálatoknak vettettek alá, összefoglalva azt mondhatjuk, hogy elméleti­leg az automobil- és repülőgépmotor-alkatrésze­­ket csakis rugalmassági határokon belül szabad igénybevenni; a gyakorlatban ezen ideális fel­tételt két okból nem lehet teljesíteni. Azon igénybevételek, amelyeknek az automobil kü­­lönböző részei ki lesznek téve, intenzitásuk és terjedelmük tekintetében mennyiségileg nem ha­tározhatók meg teljes pontossággal előre és a szerkesztő mérnök sem ismeri tökéletesen anya­gának elaszticitási határait. Ebből következik, hogy a részek bizonyos része, amint azt a szer­kesztő igen jól tudja, működésében a rugal­massági határon túl fog igénybevétetni, vagyis ezeknek nagy alakváltoztatási képességgel kell bírni, hogy ne törjenek. Ezen feltételeknek meg­felelő ideális anyag az volna, amely magas rugalmassági határt nagy alakíthatósággal egye­sít. Az acélnál e két tulajdonság azonban for­dítva arányos, vagyis minél magasabb a rugal­massági határ, annál csekélyebb az alakítható­ig s így az automobilmérnök kénytelen a két követelményt egy kompromisszummal kiegyen­líteni Különösen fontos az alakíthatóság olyan részeknél, amelyek erős lökéseknek vannak ki­téve, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy az ilyenkor fellépő igénybevételek oly nagyok, hogy az ismert acélfajták egyike sem bír oly magas rugalmassági határral, hogy ezeknek ellen­állhasson. Az anyaghibák két szigorúan elhatárolt cso­portba oszthatók. Az első csoportba tartoznak azok, amelyeknél az anyag nem áll ellen, törik, szakad stb. s amelyek arra vezethetők vissza, hogy vagy az anyag nem bírt a megfelelő mechanikai tulajdonságokkal, vagy nem volt oly megbízható, amint a szerkesztő azt feltételezte. A második kategóriába tartozik az esetek na­gyobb része, amelyeknél az anyagnak megvol­tak ugyan a megfelelő mechanikai tulajdonságai és megbízhatósága, a szerkesztő azonban nem volt kellőkép informálva az igénybevétel várható mértékéről. Az első csoportba tartozó eseteknél vagy az acél edzése volt tökéletlen vagy pedig a megmunkálásnál álltak elő mechanikai sérü­lések. A második kategóriába tartoznak a tökéletlen konstruktív tervezésből, a gyártási technika tökéletlenségéből és az abnormális igénybevételekből (lökés), továbbá az acél tulaj­donságainak tökéletlen ismeretéből és az igénybe­vételek természetének félreismeréséből eredő ese­tek. Anyagtörés esetei állandó használat foly­tán ugyan mindkét kategóriában fordulnak elő, rendszerint azonban inkább a másodikban. El­tört alkatrészek vizsgálatánál ugyanis gyakran volt megállapítható, hogy az anyag mechanikai tulajdonságai megfelelők voltak, világos tehát, hogy ily esetekben az anyag igénybevétele volt mértéken felüli. Az alumíniumhengereknek kétségtelenül van jövőjük, mert feltételezhető, hogy a fémtechni­kusok elegendő húzószilárdsággal és melegvezető­képességgel bíró ötvözeteket lesznek képesek előállítani. Másrészt tagadhatatlan, hogy az alu­mínium a kopásnak nem áll olyan jól ellen, mint az öntöttvas vagy az acél, amiért is cél­szerű acél vagy öntöttvas betéteket alkalmazni. Ha a hengerek intenzív használatának tekintetbe­vételével az acélt választjuk szerkezeti anyagnak, úgy a 40 — 50 kg-os szilárdságú anyag volna a megfelelő, mivel ezen acél rugalmassági határa igen magas. Oly hengerek számára, amelyek igen nagy igénybevételeknek vannak alávetve, mint a repülőgépmotorok hengerei, 60 kg szi­lárdságú edzett krómnickel-acél lesz megfelelő. A forgattyútengelyek anyagát illetőleg a véle­mény meglehetősen egységes ; ez egy eset, amely­ben egy megfelelő magas rugalmassági határ előnyös, amihez még az anyag feltétlen meg­bízhatóságának kell járulnia. Az automobil és repülőgépmotor számára háromszázalékos krómnickel-acél, a lassabban dolgozó teherautómotor számára pedig három­­százalékos nikkel-acélt ajánlanak. Repülőgép­motorok számára, amelyeknél fontos a lehetőleg kis súly, s amelyeknél ennélfogva az igénybe­vétel nagyobb, rendszerint a 60 kg-os króm- A MOTOR 1—2. szám.

Next