A Munkás, 1936 (27. évfolyam, 1-44. szám)
1936-01-04 / 1. szám
Január 4, 1936. Plébános úr, beszélgessünk kel és intézményekkel és aszerint vagyis olyan százalékban szolgálják azokat, amilyen támogatást kapnak azoktól. Íme egy eklatáns példa: A St. Louis és Vidéke havi 10 dollár “szubvenciót” kap Gyarmathy plébános egyházától, a Szent István Egyháztól. Ennek ellenében aztán a plébános úr jogot formál ahhoz és “természetesnek” tartja, hogy a lap ellenértékűi minden tekintetben és aegnagyobb mértékig szolgálja az ő érdekét, mert ellenesetben! Egy szó nem sok, annyit sem szabad változtatni a szerkesztőnek a papi íráson. Írásait a legfeltűnőbb helyre, vagyis a lapnak azon hasábjain kell elhevezni, ahol ő “parancsolja;” még tévedésből sem szabad megtörténni, hogy a katholikus hírek a református hírek mellé kerüljenek, mert egyszerre kitör a “vallásháború.” Csak aegutóbbi Magyar Nap alkalmával történt, hogy a plébános nem csak bojkotáltatta egyháza tagságával a magyar napi mulatságot, de azt felrobbantással fenyegette meg, csupán azért, mert az ő hirdetése a Magyar Napra kiadott albumban nem a legelső helyre került. Ez a néhány eset (pedig még van több is!) eléggé illusztrálja, hogy a plébános diktátori viszketegségben szenved és horthista vagy hitleri aspirációit alig két évi st. louisi tartózkodása után már meg akarja valósítani a st. louisi kis magyar társadalmi életben. Bizonyosra vesszük, hogy ha a St. Louis és Vidéke nem követne el mindent, hogy legyezgesse a pap hiúságát, annak kedvében járjon, nehogy felborítsa a magyar társadalmi élet “békéjét” az képes volna mgparancsolni híveinek, hogy szüntessék be a lap előfizetését, ami után következne egy ellenlap vagy legalább is egy egyházi közlöny kiadása. Ilyen körülmények között lehet-e független polgári sajtóról beszélni? Mint fentebb mondottuk, csak bizonyos százalékig engedheti meg magának egy polgári lap azt a “fényűzést”, hogy bizonyos kérdésekben független legyen. A plébános úr szervezetünk ellen intézett támadásának ügyében a St. Louis és Vidéke elég tekintélyes százalékig helyezkedett a függetlenség álláspontjára. Leközölte válaszunknak azt a részét, amelyben viszszautasítjuk azt az állítást, hogy “a katholikus szereplőket úgy mutatták be a közönségnek, mint akiknek megjött az eszük és nem hisznek többé Istenben.” ez a rész pedig az, hogy a katholikus szereplők úgy lettek bemutatva, mint akik bár templomhoz tartoznak, de munkások lévén, a nyomor és szenvedés révén felismerték a mai tőkés rendszerben uralkodó igazságtalanságot és ezért hajlandók szerepelni egy olyan mozgalom részére, amely ezen rendszer megdöntésére és a munkásnép felszabadítására törekszik. Leközölte továbbá válaszunknak azt a részét, amelyben visszautasítjuk azt, mintha a darabban vallásgyalázás lenne és amelyben azt üzenjük a papnak, hogy a közönség a színdarabban előadottakból arról győződött meg, hogy a szegény népen élősködő milliomosok azok, akik meggyalázzák, gúny tárgyává teszik a vallást, amellyel a nép ellen elkövetett gazságaikat palástolják. Amit nem mert leközölni a nak vastag betűkkel szedett része. Nevetséges az az állítás, hogy mi betűk mögé rejtett szervezetben vannak a helybeli hirdetők- vagyunk, mert minden sajtóközmár igaz, hogy a helybeli lapban már részben megkapta a választ arra a kirohanásra, amelyet ugyanezen lapban az “egyházi hírek” rovatában intézett szervezetünk ellen “A nóta vége című színdarab előadásával kapcsolatban; igaz továbbá, hogy a Magyar Ház vezetőségétől, vagyis a Nagybizottságtól is megkapta a választ arra a nyílt levélre, amelyben úgyszólván megfenyegette, vagy legalább is meg akarta félelemlíteni a ház vezetőségét, hogy ne merje többé kiadni a termet olyan szervezet részére, amely — ön szerint — vallásgyalázó színdarabot ad elő de a két válasz dacára is a szervezet részéről még nincs elintézve a dolog. Hogy a hivatalos lapunkban, A MUNKÁS-ban is foglalkozni fogunk a dologgal, azt egyébként is beígértük a St. Louis és Vidékében leközölt válaszban. Tehát ígéretet teljesítünk, amikor ezúttal és e helyen visszatérünk a dologra és azzal részletesen foglalkozunk. Már csak azért is foglalkoznunk kell saját lapunkban és saját módunk szerint az incidenssel, mert azt egyetlen polgári lapban sem tehetnék meg olyan formában és olyan részletességgel, ahogy azt az ügy megkívánja. Hiszen “nagy áldozatnak” lehet tekinteni a St. Louis és Vidéke részéről, hogy a “kéttyús kézzel” megírt válaszunkat _ az “erősebb kifejezések kihagyásával” — leközölte. Hogy a szervezet a szerkesztőhöz írt és a válasz leközlését kérő soraiban hivatkozott a független sajtóra, azt csak formalitásként tette. Mert mi, az osztályharc alapján álló tudományos szocialista mozgalomnak tagjai, tudjuk, hogy a jelenlegi osztályuralom lehetetlenné teszi a független sajtó létezését. Egy olyan rendszerben, mint a jelenlegi kapitalista rendszer, amelyben a tőkésosztály az úr és a munkásosztály a szolga, csak osztály sajtóról lehet beszélni Egy lap vagy kimondottan és kizárólag a munkásosztály érdekét szolgálja, amely esetben az illető lap csak pártlap lehet, mint a Szocialista Munkáspárt (SLP) lapjai, ezek között a magyar nyelvű A MUNKÁS, amelyet munkások írnak munkásoknak és célja a szocializmus megteremtésével az osztályuralom megszüntetése , vagy nyílt szócsöve , elszánt támogatója a mai rendszernek. Ezek között első helyet foglalnak el a Hearst újságkirály lapjai, amelyek az egész országot behálózzák és nemcsak a legfőbb védelmezői a mai embertelen rendszernek, de időközönként olyan hazugság hadjáratot indítanak a munkások hazája, Szovjetoroszország ellen, hogy egy csapásra három millió embert végeztetnek ki és hat millió embert ítéltetnek éhhalálra az “emberevő” bolsevikiek által. (Zárjel között jegyezzük meg, hogy minden bizonnyal ezekből a lapokból vette az anyagot a plébános úr ahhoz a prédikációhoz, amelynek során az “Ítéletet” hirdette ki a szervezetünk által rendezett színdarabban szereplő hívei felett. Erre még visszatérünk.) A Hearst-féle lapok, tehát a mai tőkés rendszer védői és a szocializmust támadó vagy legjobb esetben ignoráló lapok kategóriába tartoznak az amerikai magyar polgári lapok, köztük a St. Louis és Vidéke is. Ezekkel a lapokkal kapcsolatban függetlenségről beszélni legfeljebb csak százalékban lehet. Mert hiszen tudott dolog, hogy az ilyen kis lokális lapok függő viszonyleményben nemcsak teljes magyar nevünket: St. Louisi Magyar Szocialista Munkás Szervezetet írunk, de a szervezet anyapártjának, a Szocialista Munkáspártnak angol nevű rövidítését, S. L. P.-t (Socialist Labor Party) is használjuk. Nekünk semmi okunk nincs a bujkálásra, sőt annyira nyíltan működünk, hogy első fellépésünknél már nagyon is észrevettek bennünket “bizonyos körökben.” És nemcsak észrevették, de már tettlegességgel is megfenyegetett bennünket egy azok közül, akik az ön templomában állítólag a testvéri szeretet és megbocsájtást tanulják. Ezen rész kihagyásának természetesen az a magyarázata, hogy az illető, aki meg akarta “mutatni a szocialistáknak, hogy nem gyüléseznek többé a magyar házban,” állandó hirdetője a St. Louis és Vidékének, tehát a “függetlenség” terén már igazán nem mehet addig egy lap, hogy egy hirdetőt elveszítsen. A válasz utolsó szakaszának pedig a következő vastag betűkkel szedett részét “cenzúrázta” a lap: Csupán ennyit tartunk érdemesnek válaszként megírni. Ezzel tartozunk nemcsak a szocializmus eszméjének, hanem szereplőinknek is, mert nem engedhetjük meg, hogy bárki alaptalanul rágalmazzon meg olyan nőket és férfiakat, akik hosszú évek óta általános szeretetnek és megbecsülésnek örvendeznek a st. louisi magyar társadalomban. E sorok olvasóit és általában St. Louis magyarságát pedig arra kérjük, hogy ne engedje befolyásoltatni magát a megindított vallási türelmetlenség által. Mi, a Szocialista Munkáspárt tagjai, az emberek magánügyének tartjuk a vallást, nem avatkozunk bele senki hitébe. Mi politikai mozgalom vagyunk és egy boldogabb jövőért harcolunk az összemberiség részére. Ebből a harcból pedig joga van mindenkinek kivenni részét színre, fajra, nemzetre, vallásra és nemre való tekintet nélkül. A szerkesztőség által így “megfésült” válasz bizonyára többeknek feltűnt. És talán még ön is, plébános úr, furcsának találta, hogy a polgári nagybizottság által adott válasz jóval erélyesebb hangú és bizonyos tekintetben erélyesebb volt, mint a szocialisták válasza. És amennyiben bizonyára “el is várja,” hogy érdemleges választ kapjon a szervezetünk ellen intézett támadására, így ezt meg is fogja kapni e lap legközelebbi számában. Vaszily Tivadar. AZ ÉGETŐ TÓ vagy a CHAROLLESI MONOSTOR. Rege az első közös tulajdont biztosító kiváltságlevélről. — Irta EUGENE SUE. — Daniel De Leon angoljából magyarra fordította Kudlik Sándor. ELŐSZÓ DEMIRAMIS, Brunhild, Medici Katalin, oly asszonyi háromságot képez a történelemben, mely különleges az ő nagyságukban. Az ő ambíciójuknak nem volt határa, az ő értelmi erejük páratlan volt, és az erkölcstelenségük mélysége megmérhetetlen. Mint ilyenek, ők a koruk csapásai voltak. Brunhild királynő, e kiváló regének közép figurája, a tíz század előtti Semiramis hatodik századbeli utódjának tekinthető, és a majdnem tíz századdal későbbi Katalin elődjének, aki későbben szerepelni fog Eugene Sue tizenhatodik elbeszélésében abban a történelmi regesorozatban, aminek ő A nép rejtelmei, vagy Egy proletárcsalád története a korszakokon át nevet adta. A jelen történet — Az égető tű, vagy A charellesi monostor — a hetedik a sorozatban. Úgy Brunhild tragikus képében, mint a charellesi telepítmény egyszerű, iparos és békés képében, e történet összekötő láncot képez az előző lázongó történethez, A tőrmarkolat, vagy Karadeucq és Ronan-hoz, — és az ezt követő hasonló lázongó korszak történetéhez, — Az apáti pásztorhoz, vagy Bonaik és Septimine-hez. Eugene Sue az igazság színeivel néz a charellesi telepítményre, mint távoli, de kezdő lépés a kommünökhöz, amelyek néhány századdal későbben jellegzetes vonásokká váltak Franciaország történelmében, és melyek végül világméretű fontosságú történelmi eseményekhez vezettek. Az a körülmény, mely alatt a charellesi királyi szabadalomlevél megadatott, történelmi hűséggel van megrajzolva, ennek veszedelmeivel és viszontagságaival, a történelemnek oly lapját tárva elénk, amely a történelem tanulmányozójára nézve értékes és egyúttal elbűvölő érdekességű a történelmi regék kedvelőjére, DANIEL DE LEON. I. RÉSZ. A CHAROLLES-I VÖLGY I. FEJEZET. , A JELADÁS !KÖRÜLBELÜL ötven év múlt el, mióta Clotaire király élve temette el Chram fiát, annak nejével és leányaival. De feledjük el a pusztulás látványát, melyet a győztes Gallia folytat a jelenben Clovis ivadékai alatt az utolsó félszázadban és pihentessük szemeinket Charolles völgyén. Oh, a boldog lakosság apái, kik benépesítik a föld e sarkát, nem hajtották meg nyakukat sem a frank földesurak, sem a gall püspökök igái alatt. Nem, nem, ők bebizonyították, hogy még mindig az ősfali vér folydogál ereikben. A következmény észlelhető azon méltóságteljes boldogságú képen, melyet a völgy nyújt. Pillants a domb lejtőjén a kedves házakra, félig árnyékolva a szőlővel, mely beborítja a falakat az érett és buja mennyiségű szőlőfürtjeivel és leveleivel, melyet az őszi nap bearanyozott. Minden ház virágos koi van övezve. Sohasem lakozott az ember szeme egy jobban mosolygó falun. Falun? Nem, inkább hasonlítható egy nagy mezővároshoz. Legkevesebb hat vagy hétszáz ház van szétszórva a domb lejtőjén, nem számítva a roppant mennyiségű zsuppfedelű kunyhókat lent a réten, melyet a völgy északi részében fakadó folyó öntöz, keresztez és egyúttal határol is messze távol, hol a látóhatár lebukkan. Lejebb a folyam kétfelé ágazik, az egyik kelet felé, a másik nyugat felé tart, útjukban megfürösztve lábait egy óriás gesztenyefa erdőnek, melynek lombjai felett egy magas kőépület teteje észlelhető, melynek homlokzata egy vaskereszttel van ékesítve. Nem, még az ígéret földje sem lenne képes jobb kiszámítással, bőséggel jutalmazni iparát. A domb oldala félig borítva a lilás szőlővel, feljebb a szőlőkertek, veteményes földek, melyen a búza és rozstarlók leégetve látszanak. A termékeny szántóföldek kiterjeszkednek egészen az erdő széléig, mely bekoronázza a köröskörül húzódó magaslatokat, melyek közé a tágas völgy zárul. A szőlőkertek alatt a buja mező, melyet a folyó öntöz. Számos juhnyáj és lócsorda legelész a nedvdus legelőn. A bikák és ürük kolompjai a mezei melódiát játszák. Itt és amott ökrök által vontatott kordék gördülnek tova a tarlókon, melyeket tegnap égettek le, vagy négykerekű szekerek ereszkednek le a szőlőkertek lejtőin, s kanyarodnak a közös szőlőprésekhez, melyek az istálókkal, juhalakkal és disznóólakkal, mind egyformán közösek, a folyam közelében helyezkedve el. Sok műhely fekszik még a folyó partjain, a mosó és szövőházak, hol a lent készítik elő és a gyapjút mossák, hogy később meleg ruhaneműekké alakítsák át. Ugyancsak itt vannak a tímárok, kovácsok, valamint a malmok is, óriási malomkövekkel berendezve. Béke, megelégültség, biztonság és munkásság tükröződik vissza mindenünnen a völgyben. A mosóasszonyok sulyokjainak hangjai, és a víz csobogása öblítés közben, a kovácsok kalapácsjátéka az üllőn, a szüretelő asszonyok és férfiak víg lármája, a földműves gazda ütemes éneklése, mellyel az igavonó ökröket gyorsítja vagy lassítja, a pásztorok furulyázása — mind e bangók, beszámítva a zümmögő méhrajt, a fáradhatatlan munkásságnak e másik osztályát, melyek sürögve-forogva gyűjtik a mézet az őszi virágokból, — mindezek a különböző hangok, a legtávolabbi és legbizonytalanabbaktól a közeli és leghangosabbakig, összegyűlnek egy harmóniába, mely édes és egyben csodálatra ragadó. Ez a munka és boldogság hangja, mely az ég felé emelkedik, mint állandó hálaadás. De mi történik ott lejjebb egy házban, mely bár látszólag hasonlít a többihez, mégis, mert közelebb van a domb tetejéhez, mintha betetőző pontja lenne a gyarmatnak és teljes kilátással bir a völgyre? Ünnepi ruhákba öltözve, a ház lakói ki és bejárkálnak. Száraz szőlővesszőket halmoznak össze máglyává, jó távolságra az ajtótól. Látni s hallani fiatal leányokat és gyermekeket, amint száraz gallyakkal teli karjukban hozzák adományaikat és boldogan szaladnak széjjel ismét, még több égető anyagért. Egy alacsony öreg asszony, ezüstszínű fehér hajjal, előrehaladott kora kacára is elég gyorsan hevülékennyel természettel, vezeti a máglya készítését. Mint minden öreg asszony szokja, ő is talál hibát és kritikát tart, de nem haragosan, ennek dacára. Hallgassuk csak őt: — Oh, ezek a fiatal leányok, ezek a fiatal leányok! Mindig szeleburdiak. Dolgozz többet és kevesebbet nevess; a máglya még nem elég magas. Mit használ az, ha ti hajnalban keltek fel, hogy társaitokat megelőzhessétek a napi munka bevégzésében, ha most csak mulattok, ahelyett, hogy siettetnétek a munkát a máglyán. Biztos vagyok benne, hogy nem egy türelmetlen pillantás vetődött fel a völgyből ide, s többen mondják: “Mi történhet fenn a dombon, hogy még most sem adják meg a jelzést nekünk? Alusznak, mint télen?” Bizonyos vagyok benne, hogy ilyenek a súlyos gyanitások, melyeknek magatok is ki vagytok téve, ti, örökös kacagok! Ilyen a ticsinytalan fiatalságotok. Én tudom, nem is vádollak értük, de emlékezzetek, a napok rövidek ez idényben, még mielőtt a mi jó embereinknek idejük lenne hazavezetni a jószágokat a földekről, istállóba hajtani az ökröket s szekereket, és magukra venni az ünneplő ruhájukat, a nap már régen lenn lesz. Nem érhetjük el monostort csak a késő sötétben, a község pedig elvárja a jelzést még a naplemente előtt. — Még egy pár csomó száraz fa, Odille asszony, és nem marad más hátra, csak a máglya meggyújtása — válaszolta egy szép leányka, tizenhat éves, kék szemekkel s fekete hajjal. — Csak én intézhetném a máglya meggyújtását, majd meglátná, mily bátor vagyok! — Oh, Fulvia, valóban igaza van nagyanyádnak, az én öreg barátnémnak, a püspöknének, mikor azt mondja, hogy te egy merész ördög vagy. — Az én nagyanyám éppen olyan, mint önmagad, Odille asszony. Az ő dorgálásai azonban simogatások; ő mind szereti, ami fiatal és víg. — És én felteszem, te csak azért cselekedsz oly bolondosan, hogy neki tetszelegj? — Igen, Odille asszony, mert tudd meg, hogy nagy fáradtságomba kerül ám nekem vígnak lenni! Jaj! Fájdalom! És e felkiáltások oly szívből fakadó és bohó kacagássá váltak, hogy a jó kis öreg asszony nem tarthatta magát vissza annak követésében, ami után így szólt: — Mint igaz, hogy ez az ötvenedik eset, hogy Charolles völgyébe való letelepedésünk évfordulóját ünnepeljük, én még nem láttam egy leányt oly változatlanul boldog hangulatban, mint te vagy, én kedves Fulviám. A MUNKÁS AZ EGYHÁZ ÉS SZOCIALIZMUS. Ára 15 cent. Ez egy Bridgeporton 1916-ban megtartott vita az ottani kath. plébános és A MUNKÁS szerkesztője között arról a kérdésről, hogy az egyház vagy pedig a szocializmus iránya alkalmasabb az emberiség javának az előmozditására. SZOCIALIZMUS VAGY KAPITALIZMUS? Ára 15 cent. Ez az “Egyház és Szocializmus” vita folytatása most már arról a kérdésről, hogy vagy vagy. A kath. plébános természetesen a kapitalizmust védte és a szocializmusról azt állította, hogy nem lehet jó a nép számára. A MUNKÁS szerkesztője kimutatta, hogy az SLP irodalma és az SLP programja foglalja magában a helyes feleletet arra, hogy mi a szocializmus és hogy miért kell azt a munkásosztálynak megvalósítani. KALAPÁCSOLÁS Szabados Zádor volt Előre és Am. M. Népszava szerkesztő börleszk bolseviki lapjában olvassuk, hogy többek között egy rendőrbíró és ügyvéd is hirdet és boldog újévet kíván. Most még egy börtönőr és egy hóhér hirdetés kell, és teljes lesz az egységfront. Az Új Előrében arról szól egy vezércikk, hogy “változtunk, de nemcsak mi.” Ez a börleszk bolsevikiekre értendő, akik állítólag tanultak a múltból és most még az egyházakkal is képesek egységfrontra lépni. Mi megállapítjuk, hogy az Új Előrééknél nem volt változás, csak a régi bohóckodás folyik, jelen pillanatban a forradalmi frázisok elhagyásával, mert Moszkvából ilyen utasítás jött. Pedig a valóságban sokkal közelebb vagyunk a társadalmi forradalom idejéhez, mint valaha. Ennélfogva az árulások betetőzése a jelen egységfront humbug a proletariátus felszabadulásának ellenségeivel, a tervüket, de “az igazi kiút a kommunista párté”. A kommunista párt kiútja, a reformok útja éppen olyan tévesztő és tekervényes, mint a csodadoktoré, és éppen ezért van reményük a bohócoknak, hogy az ő útjukra is eltévednek az öreg bácsikák, akik szentül hisznek a terv lehetőségében. A munkásoknak óvakodni kell a reformok úttévesztőjébe való eséstől. Nincs más kiút az elnyomatásból és szenvedésből, mint a proletárforradalom sikerre vivése. A forradalmi szocialista ipari szervezkedés az egyedüli kivihető terv Amerikában. Minden más csak bukást és a szenvedések idejének meghosszabbítását jelenti. A kapitalizmus rútságának egyik fényképét nyújtja az az eset, ami a múlt héten történt. Lindberg, az egykori nemzeti hős kénytelen volt elhagyni az Egyesült Államokat, mert családja életét nem találja elég biztonságban. A népszerűség a banditák és racketeerek vadászterülete lett, s Lindgergéknek nem volt nyugtuk. Most tessék elképzelni azt az állandó rettegést, amiben a munkás apák és anyák vannak, amikor munkanélküliségbe esnek és hasonló bizonytalanságban vannak családjukat illetőleg. Ez a kapitalizmus, annak minden rútságában és utálatosságában. Csernitzky István bridgeporti katholikus plébános lemondott a városi Recreation Boardbani tagságáról, mert McLevy szocialista párti polgármester ignorálta a Szt. István hitközség 40 éves jubileumát. A hír szerint a lemondást tudomásul vette a polgármester. Igazán nem értjük a politikáját ennek a sokfelé dörgölődző S. P. politikusnak. Ha elment a polgári kör vacsorájára, ha gratulált Csongrády Kornélnak lapja megindításának évfordulóján. Ugyanúgy elmehetett volna egy kis szentelt vízért Csernitzky páterhez is. ő nem szocialista, csak közönséges politikus, s szavazatokat fogdoshatott volna a hitközség tagjai között is. A “Jótékony célra” múlt év szeptember elsején New Yorkban egy nagyszabású pikniket tartottak a hazafias egyletek “Magyar Nap” név alatt. Amint a részletes pénztári kimutatásból olvassuk, az összes bevétel $2026.66, az összes kiadás $1724.42 volt. Jótékony célra tehát maradt $302.24, összesen 1803 jegy volt eladva, akiknek nagy része természetesen jelen volt a pikniken és költekezett. És mi lett az eredmény a betegségi díjat fizetni nem tudó tagok, vagy özvegyek és árvák javára? Alig valami. Evvel szemben, ha SLP tagok vagy rokonszenvezők összejönnek néhány százan, a tiszta haszon : 200, 300, sőt közel 400 dollár. Miért? Egyszerűen azért, mert mindenki önszántából dolgozik a kimondott célért. Polgári egyesületeknél pedig egymásnak fizetnek munkákért, s úgyszólván azért működik a rendező bizottság, hogy a bevételt teljesen ki is adja, lehetőleg egymásnak, a benfenteseknek. A börleszk bolsevikok még a tőkés politikusoknál is jobban meg vannak ijedve a californiai csodadoktor havi 200 dolláros nyugdíj reformajánlatának népszerűsége által. Valamilyen egységfrontot szeretnének ezekkel az ábrándozó öregemberekkel. Hízelegnek nekik, hogy helyeslik 3-IK OLDAL