A Nép, 1921. május (3. évfolyam, 1-23. szám)

1921-05-01 / 1. szám

2 Strammunk A f keresztényszociali­zm­us.. Tizen­nyolc év előtt néhány komoly férfi és lelkes ifjú bontotta ki zászlón­kat. Értelmes­­fejű, becsületes nevű munkájukat gyűjtötték alá. Fana­tikus hittel két marokkal szórták­ a keresztényszocializmus nemes eszméit az irdatlan­ magyar ugarba. Munkájuk, kitartásuk és nagy­ áldozatuk nem volt hiábavaló. A je­len igazolja prófétai meglátásukat és eregregett nyernek­ mártirom­sá­­gukért, mert keresztényszocialistá­nak lenni, e névre hallgatni, ez alatt büszkén­ dolgozni: a gúny, a megszégyellítés, az ütleg, a kenyér, elvesztése, a­­hitvány üldözés, a ko­ponyák hétövese, kés és gyilok volt, sőt, életüket vesztett áldozataink is vannak,­­akikről e nagy stációnál­­— amikor­ napilapként jelenünk meg —■ meghatva kell megemlé­keznünk Megjelenésünk öröm­testvéreink­­nek, akik lelkes munkával és sze­génységük megvámolásával össze­hord­ták azt a tőkét, amelynek gyer­­m­eke­i­v­é­i. De í­okan vannak a mai napon,­ akiknek A Nép új hang a fülükbe, nem tudják,­­hogy kik vagyunk , mit akarunk. A­ magyar n­em­zet ama szervezett, keresztény tömege vagyunk, amely tiszta, világos célokért csoportosul és a’jelen kor becsületes mozgal­­­mainak eszközeivel , küzd egy jobb gazdasági társadalmi és politikai helyzetért. . Gazdasági életünk a kapitaliz­mus jármában nyög. Ez a liberális szellemű kapitalizmus rabszolga­ságban tartja a munkást, a tisztvi­selőt é.y m­inciazülust,, akik valame­lyes dolgozói, viszonyban, vannak vele. Ez­ nem ismer erkölcsi tör-­ vényeket, nipp- szívé, csak vért facsintott stó itt:,-:. AEign , á,' kenyér­­kérd­és, :az is önvéd.eroA)) .kényszerít arra benn­ünket, hogy a fojtogató kapitalizmussal szemben a dolgo­zók szervezetét állítsuk. Az életboldogulás legelső prin­cípiuma ma a szervezkedés." Ezt meg nem érteni ostobaság, útjába állani botorság. Aki javát akarja a népnek, aki békét óhajt, haladást, fejlődést és boldogulást, annak azon kell lennie, hogy gran­diózus nagy keresztény szerveze­tek épüljenek ki a mi oldalunkon. .Ez biztosítja legjobban azt, hogy mindenki nyugodtan hajthassa le este nyugalomra fejét. Gazdasági törekvésünk: a mun­kás méltó az ő bérére. Örök harc, tengelye e kérdés. Mindenki jól akar lakni. Joga van hozzá. Több kenyér és hús a dolgozóknak, hogy az elfogyasztott m­unkaerő friss pótlást nyerjen a további munkára. Jó, bőséges táplálék a gyermek­nek, az anyának, hogy teje legyen a csecsemőnek. Egészséges otthon, tisztességes ruha. Ezek mind pri­mitív követelmények. Rövidebb­­munkidő, hogy az ember lelki em­­­­er is lehessen, hogy jelentkező kulturális igényei is kielégülhesse­­­nek­. . .... . ’ Szociális, intézm­é­nyeket akit-; runk", melyek az élet minden vi­szonylatában ott állanak, a . gyen­­gék, az 'elnyomottak mögött és vé­dik; biztosit­ják. Uyerik a beteg­ség,­ baleset, agykori kizosítás. Nyugdíj, az öreg n­apek­ő. Ezért kí­vül sok más intézmény vár gya­korlati kiépítésre, melynek egy ré­szét a dolgozók saját erejükből te­remtik meg, irtások létesítését az államtól követeljük törvényhozási úton. E sorokban csak néhány csöp­pet adunk abból a gazdag pro­­­grammból, amely lényege gazdasági mozgalmunknak. Többnek funda­mentumát most verjük, terveit ké-,­sziljük. Sajnos Magyarországon a­ szociális alkotások terén nagyon hátul kullogunk a nyugati orszá­gok mögött. A dolgozók társadalmi i­egbe­­­csülésért is harcolnunk kell. A munkának nem nagy becsülete­ volt,­­de a munkának sokszor még kevesebb. Az embereket akkor osz­tályozták, hogy ki milyen mun­­­kát végez és milyen fokozatú­ fize­tése volt. A sok lenézés és meg nem becsülés fájó, sebe mindama társa­dalmi osztályoknak, amelyek’ durva, vagy primitiv munkára van­nak az élettől kényszerítve s amiatt sokszor meg vannnak társadalmilag bélyegezve". Az intelligenciát is aszerint mérik, ki milyen fizetési osztályban van és milyen titulusra hallgat. Igaz, h­ogy­ pillanatnyilag­ a kü­lönböző) durva „ruhák filypiálása engedett ,merevségéből, m­ert a ,gaz­dasági helyzet parancsszava ez: Magad uram, ha szolgád» nincs. A keresztényszocialemuk. ...m­inden munka megbecsülését, hirdeti és minden munkásnak olyan tisztelet» let követel a társadalomban, amely­ annak önérzetét megbecsüli és ér­tékeli . Nemzeti szerencsétlenségünk kö­zepette szükséges, hogy mi mara­­dék magyarok fényesen és maga-» san kiemelkedjünk­ a bennünket széttépett és pusztításunkra össze-» esküdött ellenségeink közül. Fa­junk kiválóságában is több va­gyunk, mint ők. Fizikai erőnktől megfosztottak, nagy gazdasági jó­létre nem számíthatunk, mert ka­maránkat is ki fogja üríteni a jóvá-­­tételi bizottság. Egytől azonban az ellenség nem rabolhat meg, ez pe­dig kulturális fölényünk, amely­nek nem szabad, hogy egyesek ki­váltsága legyen, hanem közkincse az egész nemzetnek. Erősen kiépített gazdasági szer­vezeteink és társadalmi alakula­taink a legkitűnőbb politikai iskola, ahol meggyőződésen, gerinces el­vekhez hűen ragaszkodó a közért mindenkor nagy áldozatokra is ké­pes munkások és polgárok neve­lődnek. Mi a politikai jogegyenlőség alap­ján állunk. Ebből egy játtat sem engedünk­ azoknak, akik­ jogfosz-­ tással, készülnek itt ism­ét űrt ásni a különböző társadalmi osztályok között. A keresztény világnézet, a nem­zeti gondolat és a szociális igazság alapján az állami alaptörvényeit, respektálva szolgáljuk a szocializ­must. Aztán nemes mozgalmat, amely segít és boldogít. Épít és társadalmi harmóniát, teremt. Tanít és világosságot­ terjeszt.. Hirdeti a keresztény erkölcsi alapon álló em­beriség világszolidaritását, hogy a keresztény népeket ■ megszabadítsa háborútól, gyülölségtől, ellenség­től, nyomortól. .­,’A Nép“ a népet vezeti a jobb­ jövő kapujába.. Előre! IV Változás. Irta: Kádár:Lehel, A ’• népbiztos-elv­társ - Becsöngett­e Csókát : " 1 —1. Ma délután egyedül leszünk! Aztán befogd a szád ! " Csókát, nagydarab legény volt. Abból' a fajtából való, amelyiknek,'még szép a város,még aj, még teli van Ígérettel. Bamba szemén kereszt­ül, úgy rohantak beléje a kupollák, a falak, a tornyok, mint a­­l­ikor­ gyerekkorában marékra­­v.i­ló nikkelpénzt hajított hozzá autójá­ról Grósz, az uraság. ■ Akkor se kapko­dott jobban a­ hatosokhoz, mint most a város utáji. ’Tetszett neki minden, ahogy volt, a sok-sok téglaszínű papir- z­ászló, mely bánatosan konyult bele a tavaszba, tetszett a sok fáradt ember, aki kitért előle, és­ gyáva lapulás­sal húzódott fál mellé, ha szembekerült vele. Tetszett, hogy felül volt,'hogy hangját■'néni kellett lenyelni, hogy szétterpe-síthes'e könyökét. Tetszett , hogy , megfordult minden : neki süve­geinek, neki alázatosak, rajtapihente­­tik szemüket a felbizott zsidóasszo­nyok. Valami hálafélét is érzett a nép­biztosa elvtárs felé, aki odavette magá­hoz, mert nagy volt, kemény volt, ko­misz tudott lenni­­ a burzsujokkal. Pedig valamik­or­­üveg tudta volna ölni csak''azért,' mert sírni látta a'szőke Veér kisasszonyt.' Aznap, hogy az Öreg­­.­ rósz behurcolkodott a Veér-kas­­télyba. Azóta, »sok esztendő rohant el, az öreg Grósz fia m­ár Nagy lett, és hu­­szárkardot csörgetett, a háborúban. Jó volt mellette lenni pucernek, a főhad­nagy úr nem nagyon szerette a tüzet . .. . Most megint csak jót választott. Nép­biztos,­elvtárs lett. Fene hatalom, ret­tentő nagy úr. Délelőtt vacogott a férfi - " burasuj térdekalácsa, hogy a nyomozók­­eléje taszigálták­ őket, délután- meg az asszonya.-jjatt sírva, sikongva,­ ájul­­dozva. Amelyik elájult, ő mosta fel. .A­ népbiztos elvtárs csak hármat­ csön­getett és nélk­a máris markában volt a korsó. Az ilyen úgy ment el, mint az öntött ürge, az ura vagy a­ bátyja lakai­ alatt maradt. A fiát nem kereste soha senki, mert a népbiztos elvtárs kiadta parancsba: ' — Jóska, vénasszonyt be ne eressz hozzám­!•­­Az­'ilyet be­le­engedték a palotába­, egy jókezű elvtárs pöndöritette ki tucatjával. Ha valaki olyan ígérkezett, akivel a népbiztos-elv­társ egyfedül akart maradni, előre »megjelezte». Ma is jel­zett. Csóka hallván, hogy délutánra egyedül maradnak, kipucolta az iroda­­szobát, virágot tett az asztalra és le­eresztette az ablakon a függönyöket. — Holnap eggyel kevesebb burzsuj lesz odakinti,— szólt a portáshoz,­hogy ebédelni ment. — Tán csak nem akasztanak ? — Dehogy is akasztunk ! Inkább ki­­ömelünk valakit ! Ezen aztán röhögtek mind a ketten. Szélesen, zsírosat!,­ egészségesen. Oda*­­­,kinn­el kedzett borulni, tavasz nem tudott nevetni a tréfán , túrósra fakult ‘'arca. "■ : Csóka már háromkor benn volt az előszobában, a népbiztos­ elv taps fél­­négyre jött. Jókedvű volt, húsos szája, esetlegest, mintha cukrot szopogatott volna. Gomblyukában­ vérpiros virág volt,­ hajából friss pomádó szaga illant. — Aztán szép lesz-e a tyúk, elvtárs? —kérdezte Csóka. A népbiztos elvtárs rámordult : — Ne bizalmaskodj, paraszt ! Csóka dühös lett. •— Nono! Talán proletár volnék ! — Fene vagy. Paraszt vagy. Disznó ! Szólt és becsúszott szobájába. A lomha nagy legény,már csak az üres, levegőbe tudta belerecsegni válaszát: — A fene a zsidaját ! . . . Nem értette, hogy mi történt, így még sohase beszélt Vele az elvt­írs. Még­ főhadnagy korában sem, pedig megte­hette volna..Most, hogy népbiztos volt, épen nem­ illett a szájába ez a beszéd. Sustorgott-fótt.;benne valami kedv­, lesen érzés és elhatározta,­ hogy­ szól’ neki. Mert ,‘sehogyse érdemelte meg, aztán pedig a jó cselédet meg illik be­csülni. Mi lenne akkor, ha például el-, járna a szája, a Svarc népbiztos-elvtárs nem egyszer faggatta, „efféle/,dolgokról, •Még'.pénzt'.is adott, „kékes, .valódit,, •nem rossz, félpofáju.­' Nem­ ért rá, 'hogy végiggondolja a dolgot, mert nyílt az ajtó és asszony jött be rajta. Növése magas volt, tar­tása kevély. Arcából nem sokat látott, mert süni fekete fátyol volt rácsa­varva. Hangja úgy szólt, mint a megütött harang, zengett és teli volt muzsikával. Nem sokat, beszélt, csak egy kérdése volt : ’ '. .. — Itt van a népbiztos úr ? ! Csóka a párnás ajtó felé bökött ! — A népbiztos elv­társ ott'van ! Az asszony megnyomta a kilincsét' és egy pillantás alatt belül volt. Csak illata maradt kívül," könnyű, finom illat­a, mely ott felhozott Csóka­­'körül, megtépvén előbb való gondolatsorát. Uj dolgokkal bíbelődött. — Szép asszony — állapította meg — jószagú. Úri formája van ! Elképzelte, hogy odabenn mi tör­ténik. Előbb száraz'könyörgés, aztán a csuklás, a sírás, a' térdelés.'Az ígéret, az engedés, és ... " ■ C­sóka nagyot röhögött: —• Amelyik nem veszi ki lefelőle a szabaduló­cédulát , hiába ad puszit! Elkezdte combját csapkodni nagy mulatságában. Még magyarázatot is fűzött hozzá: — Mert buta a burzsuj! Olyan, mint az állat! .............. A párnás ajtó nem engedett át han­got, nem tudta mi va­n belül. A kulcs se csattogott a zárban, szó se hallik. ■—­ Nehéz munka lesz ! Négy türelmetlen berregés szólt bele a levegőbe. Csóka tudta, hogy mit je­lent. Ilyenkor be kell rohanni, mert a hölgy az elvtárs arcáról kezdi lefejteni a bőrt: jó csuklófogás segít csupán- Most készakarva lassított, mert kissé a begyében­ volt az elv,társ. Hadd tudja meg, mit jelent a hű cseléd, aki meg is halna gazdájáért. " Tempósan indult az ajtóhoz, lassan nyomta a kilincset. Belépett. Odabenn, az íróasztalnál egymásba kapcsolódott két ember. Utála­tos volt. A népbiztos le akarta gyűrni az asz­­szonyt, aki védekezett. Elszántan, ke­ményen, lihegve. r-r- Hagyjon — fuldoklóst — hagy­jon ... A férfi szemén sárgazöld fény parázs­lóit, arca eltorzult. Undok volt, vissza­taszító volt, állati volt. — Fogd meg Jóska hörögte — fogd ! Csóka odaugrott. Szeme az asszony arcára esett. Hirtelen mintha valami ütés érte volna : levegő ujjával hozzá­csapott , a múlt. Megismerte: Veér Ilonka volt. Rettentő kefe megmozdult és a népbiztos elvtárs arcába csapott: — Te — orditotta —te ! Te rongy, te hitvány !. .. A népbiztos tántorgott. A második ütést nem várta meg, leroskadt író­asztala mellé és könyörgő szemmel nézte a vadindulatban remegő legényre. — Úri kisasszony kéne neked ? ! Tel Te! 1­­'■ ! Az asszony hálásan, csodálkozva né­zett a nagy darab emberre, aki elkapta kezét és megcsókolta. Tisztelettel, alá­­zattal. Valami felébredt benne: a testvér hangja, a paraszt lelke. Nem­ tudta elviselni, hogy akit úrra fogadott a vére, legázolja az idegen. Olt a­t re­megve, ziháló tüdővel és hosszú hóna­pok óta először mállott ki belőle az első emberi hang : — Ne féljen kisasszony ... Ne fél­jen ... Odakinn az utcán elkezdett arany­­színben kacagni a tavasz. A WIP 1921. május vasárnap. Lemondott a német kassell9er és a német I -0/1­0.­ külügyminiszter, lemondásuk nem jelent irányváltozást. A Nép ut­­ásítójáról. Berlin, április 30. Fehrenbach német birodalmi kancel­lárnak nem sikerült a testileg és lelkileg­­kimerült Simons dr. külügyminisztert lemondása visszavonására vagy elhalasz­tására bírni. Simons lemondásával Fehrenbach visszavonulását is befejezett ténynek te­kintik. A két vezető politikus­­távozása nem jelent irányváltozást, a birodalmi kormányban. (V­G)

Next