A Nép, 1925. március (7. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

­19*1– 1925 március 1., vasárnap POLITIKASI NAPILAP Szerkesztőség : VI. ker., Rózsa-utca 111. szám. Telefon: J. 63—80, J. 63—81 Kiadóhivatal: VI. kerület, Rózsa-utca 111. szám. Telefon : József 103—85. Megtelenik d. a. ?■ órakor Ára 3000 korona Budapest, VII. évf, 49. szám ELŐFIZETÉSI ÁRA­K Egy hóra............40.000 K Negyedévre . . . 120.000 K Külföldön a fenti árak hétszerese Ausztria területén: Egy hóra............ 60.000 K Negyedévre . . 129.000K magyar korona értékben Meghalt a Német­ Birodalom elnöke Ellentétes híresztelések után, délelőtt 11 órakor erősítette meg a halálhírt a Wolff-iroda . Az elnök — anélkül mog eszméletét visszanyerte volna — ma 10 óra 15 perckor meghal A NÉP tudósítói­tól. Berlin, február 28. (10 óra 30 p.) A bécsi távirati iroda jelenti. A birodalmi elnök haláláról szóló jelentést hivatalosan nem erősítik meg, de kijelentik, hogy állapota reménytelen. Berlin, február 28. (11 óra 20 p.) (Wolff.) A birodalmi elnök ma délelőtt tíz óra tizenöt perc­kor csendesen elszenderült, anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna. Halottaság­ánál jelen volt a birodalmi elnök felesége, gyer­mekeivel és vejével, Jeniczko dr.-ral, továbbá Meissner dr. állam­titkár. Alig egy hete, hogy Ebert elnököt kezelőorvosa, Bier professzor ke­zelés alá vette, azóta állapota egy­re súlyosbodott és bár az operáció után némi enyhülés állott be, az­­ orvosi tudomány nem tudta meg-s akadályozni, hogy a hashártya­­gyulladás végzetessé ne válljon. Az első német birodalmi köztár­sasági elnök nem volt nagykon­­cepciójú államférfi, amikor Né­­­­metország áteset a háborút követő “ nagy válságon. Valakinek élére kellett állania az új köztársaság­nak és így került előtérbe a szo­ciáldemokrata párt vezére. Ebert elnökösködésének ideje alatt sem mutatkozott tevékeny invenciózus államférfinak, meg­maradt pozíciójában, mert nem hajlott semmiféle szélsőségre, meg­maradt ugyan szociáldemokrata politikája mellett, de mint jó né­met hazafi, nem zárkózott attól sem, hogy a nacionalisták igényei­nek is eleget tegyen, amikor a leg­újabb birodalmi választásokon a német nemzeti képivselők több­­­­ségben kerültek be a parlamentbe. Nyugodt és belátásos politikájával megelégedett azzal, hogy a hata­lom nem csúszott ki kezéből, mert úgy vélte, hogy ezzel tudja leg­jobban szolgálni pártját, a szociál­demokratákat. Semmiféle mozgalomban nem vett részt és a külföld előtt is csaknem ismeretlen volt a szemé­lye és a külföldi sajtó is mint je­lentéktelen, szürke, mindennapi államférfiút kezelte. Csak a leg­utóbbi hetekben a világraszóló Barmai­ Kutischker botránnyal kapcsolatban került az ő neve is felszínre és úgy látszik, ez a meg­hurcoltatás és a pártjában történt visszaélések leleplezése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gondok­tól megőrölt idegzete nem tudott ellentárni a betegség támadásá­nak. Halála mindenesetre nehéz órá­ban következett be, mert Német­országban éppen most a legerő­sebb a nemzeti és az internacio­­n­ális szociáldemokrata pártok küzdelme és eddig Ebert elnök személyére még korai volna min­den kombináció. Halála annyira váratlanul érte a német politikai világot, hogy egyelőre teljesen bizonytalan, melyik párt fogja megválasztatni a német néppel saját eln­ökjelöltjét. Kora délelőtt teljesen ellentétes h­írek keringtek Ebert elnök álla­potáról és az első halálhírt, amely még kilenc óra előtt érkezett, azon­nal nyomon követte a következő, amely így hangzik: Berlin, febr. 28. A birodalmi elnök állapotá­ban az éj folyamán olyan erős rosszabbodás állott be, hogy reggelfelé az orvosokat konzíli­umra hívták össze. A halál a kora délelőtti órákban követ­kezett be. Pár perce rá jött még egy távirat a Wolff-irodától: „A birodalmi elnök kezelő or­vosai a beteg állapotáról ma reggel kilenc órakor a következő jelentést adták ki. Ma reggel öt óra tájban a hashártyagyulla­­dás hirtelen tovább fejlődött. A birodalmi elnök erőállapota gyorsan hanyatlott.­Ez időszerin­t alszik, állapotát orvosai remény­telennek tartják. Az ellentétes hírekre vonatkozó­lag a bécsi távirati iroda telefonon annyit jegyzett meg, hogy a Wolff iroda által kiadott jelentést ő is megkapta, ennek ellenére fenn­tartja azt a korábbi jelentését, hogy a birodalmi elnök meghalt. Ezt a jelentést berlini képvise­lőjétől kapta, aki telefonon is meg­erősítette a halálhírt, de egyúttal megjegyezte azt is, hogy Berlin­ben titkolják a halálesetet. Tele­fonérdeklődésre a Wolff-iroda újólag megjegyezte, hogy a halál­hírért csak a terjesztők vállalhat­nak felelősséget, mert az ő tudo­másuk szerint a halál nem követ­kezett be és semmi ok sincs a tit­kolódzásra. Érdeklődtünk a buda­pesti német követségnél is, azon­ban itt még nem tudtak semmivel sem többet, mint a reggeli távira­tok, egyéb jelentés nem érkezett a követséghez. A bizonytalanságot tizenegy óra után szüntette meg az a távirat, amelyben a Wolff-iroda most már hivatalosan is bejelenti, hogy az elnök elhunyt. Berlin, febr. 28. (A NÉP tudósítójától.) Váratlanul érte Németországot Ebert elnök halála és éppen ezért a legnagyob megdöbenést keltette. . iNTcZfTvfj Barmek és mag­ ­g*ra Siádláe Lehel A „Szózat“ február 27-iki számá­ban két levél jelent meg. Az elsőt zsidó, a másodikat keresztény kéz írta Ulain Ferenc barátomnak. A két levél annyira karakterisztikus és annyit mond, hogy nem tudok közömbösen elmenni mellettük. A két levélből ötéves harcaink motí­vumai szólnak és beszélnek- két lélektípus jelentkezik, a zsidó és a magyar, amelyeknek ellentéteiből tevődik össze ez az egész korszak minden küzdelmével, minden vívó­dásával, harcával, törekvésével együtt. A zsidó álarcban jár közöttünk. Hol mosolyogva, szelíden, mint lí­rai költő, hol fölényesen, mint ban­kár, hol haragos lobogású szem­mel, mint a tömegek bajnoka, hol mint gyöszörgő kisember, hol pe­dig mint kegyetlen munkaszervező kapitalista. És mégis egyek mind­annyian: zsidók. A közös cél egy­sége, a közös erők, a fajiság kon­­szonanciái egy pályán mozgatják valamennyijét, egyformán teljesí­tik fajtájuk iránt való történelmi kötelességüket. A csodálatos egy­ség, a még csodálatosabb szolida­ritás az ázsiai barbárság misztikus messziségéből sugárzik rájuk- meg­tanulták minden tagozódás és szó­ródás ellenére az álarc művészetét. Ha kicsi, ha nagy, ha gazdag, ám szegény, érzi vér­sejtjeiben lükte­tését a fajta öncélúságának, soha­sem keveredik, sohasem olvad idegenbe, akit gyűlölve gyűlöl belső parancsára az íratlan tör­vénynek, amely az idegengyűlö­leten keresztül is csak össze akar­ja forrasztani a­­fajtát, hogy erőt ne vehessen rajta semmi bomlás, semmi beivakodás, semmi új, sem­mi idegen. A gyűlölet sohasem gyújt nyílt tüzet lelkükön, a gyű­lölet lappangó eleven parázs a külső kendőzöttség rétege alatt, csak olyankor lobbant lángokat, amikor a fajta túl erős és diadal­mas. Máskor csak titokban és tit­kolva hordozza és csak névtelenül beszél róla, az álarc mögül. Úgy, mint abban a levélben, amelyet Ulain Ferencnek írtak névtelenül, amely beláttat minden égésébe az idegengyűlöletnek.

Next