A Nép, 1925. október (7. évfolyam, 219-221. szám)

1925-10-01 / 219. szám

adását, beavatott helyen kijelen­tették előttünk, hogy ez az állítás merő kitalálás, amelynek alapja egyáltalán nincsen. A minisztertanács tehát pénte­ken előrláthatóan dönt a játék­bank ügyében. Nem ismerhetjük a­­ leendő határozatot, annyit azon­ban már most kategorikusan kije­lenthetünk, hogy véleményünk szerint a magyar kormánynak nem szabad hozzájárulni a játékka­szinó felállításához. A Nép szep­tember 6-iki számában részletesen felsoroltuk kifogásainkat, hisz­­szük, hogy a magyar kormány szempontjainkat, — amelyek kivé­tel nélkül nemzeti szempontok — honorálni fogja. 'A HITP A keresztény pártok együttműködését a köz­vélemény követeli A keresztény pártok minden­esetre tisztában voltak azzal, hogy a liberális sajtó háta lucibőrce lesz arra a gondolatra, hogy a szétfor­­g­ácsolódott­­keresztény politikai erők esetleg megtalálhatják az együttműködésre az alapot. Amilyen természetesnek tartották és tartják ma is, hogy a blosevikiek rokonai, a szociáldemokraták, együ­ttemű­köd­jenek a Vázsonyi-téle­greszleres demokráciával, csak úgy, mint a Sándor, Pál által képviselt zsidó kapitalizmussal, nem képesek megemészteni, hogy együtt dolgoz­zanak azok, akiket világnézeti kü­lönbségek el nem választanak, aki­ket szociális felfogásuk összefűz, akik egyformán ellenségei annak a felforgató munkának, amelyet a blokk takarója alatt olyan hűséges egyetértéssel végeznek Vázsonyitól Propperig, onnan Rákosi Mátyásig. Egészen ostoba és perfid a Nép­szava beállítása, amellyel azt akarja elhitetni, hogy a keresztény szocia­lista pártnak valami ürügyre volt szüksége, hogy szerinte nyílt kor­­mány támogatóvá való átvedlését motiválja. Másfél esztendeje van már an­nak, hogy a két keresztény párt konstatálta, hogy azonos politi­kai programm alapján ugyanazt a célt kívánja elérni. Elvileg az együttműködés jó­formán közvetlenül a választások után lett elhatározva. A végrehaj­tásnak azonban, hol az egyik, hol a másik párt részéről olyan aká- Ma délután temetik Hegedűs Györgyöt Sárváron tragikusan elhalálozott Hegedűs Györgyöt ma délután 1 órakor temetik Nagykanizsán. A Keresztény Gazdasági Párt részé­ről Ernszt Sándor, Wolff Károly, Frühwirth Mátyás, Huszár Ká­roly, Homonnay Tivadar, Má­té­ff­y Viktor, Barthos János és Láng János utaztak el a temetés­re. A párt nevében Huszár Károly búcsúztatja a halottat. Peyer választói bizalmatlanok a szavazás Dorog község templomterén - A kommunizmus veszedelmével szemben szociálpolitikát követelnek leütés, majd a bizottmány tárgyalta a keresztényszocialisták­­ a­ Népszínház ötvenéves jubileuma — A NÉP tudósítójától Hatalmas nép­tömeg verődött ösz­­sze vasárnap délelőtt Dorog község templomelőtéti terén, hogy a ke­resztényszocialisták által hirdetett népgyűlésen résztvegyen. Eljöt­tek a hívei Peyernek is, aki a kerü­let képviselője­i egy rosszul elhe­lyezett közbe­szó­lással alkalmat ad­tak a­ keresztényszocialista szónok­nak, hogy állításaikat nevetség tár­gyává tegye. A gyűlést Molnár Ferenc bánya­munkás nyitotta meg, míg Rohály János, a keresztényszocialista bá­nyamu­nkás-szövetség ügyvezető­titkára tartott beszédet, melyben meggyőző érvekkel bizonyította be a hallgatóságnak a keresztén­yszo­­cialista szervezkedés fontosságát. Utá­na Tobler János volt prágai ma­gyar képviselő beszélt. Tobler nem mint idegen jelent meg a dorogiak előtt, hiszen régi jó ismerősük s azért szeretettel üdvözölte őt a köz­ség bírája. Beszédében foglalkozott az európai szankrízissel s a ma­gyarországi általános gazdasági helyzettel. Alapos bírálat alá vette a szociáldemokraták szakszervezeti és parlamenti tevékenykedését. Azon kérésére, hogy aki a szociáldemokraták mun­kájával meg van elégedve, nyújtsa fel a kezét, Peyer ke­rületének székhelyén egyetlen egy kéz nem mozdult. Az előbb közbeszóló elvtársak zsebükben felejtették a bizalmat. A gyűlés határozata értelmében a k­eresztényszocialista bányamunká­sok szövetsége lépéseket tesz a do­rogi szénbánya igazgatóságánál, hogy a 12 órás munkaidőt változtassa meg 8 óraira. Tigyansaz pap délután nagyon jó ,3 r.­kaiméival kapcsolatos ünnepségek sikerült gyűlést tartottak Solymár községben is, ahol Tobler­ János német, majd Rohály János magyar beszédben ismertették a keresztény­­szocialista célokat s törekvéseket. A megjelentek itt is többször adtak tetszésüknek kifejezést s ebből is hisszük, hogy közeledik az idő amikor a dorogi és paisvörösvári szénmedence területén is derengeni fog. Nem fontos . . a menyasszony kora, mert hozománya: Sternberg-zongora Királyi udvari szállítók Külföldi zongorák min­t Menne Budapest VII. Bikás k­­ út 60. Veled, melletted, érted, csalá­dodért és nemzetedért él A KÉS­’ 1925 október - csütörtök DISPUTA I-fíl a Vexekkel. Amott túl Csehszlovákiában, ahol gyakori kézfelemelésekkel „győztek“ a vi­lágháború leghitványabb árulói, természetesen védelmére kelnek a bolsevista összeesküvésnek. A cseh képviselőház ülésén egy Houser nevű cseh-zsidó tiltakozott Rákosi Mátyás letartóztatása ellen: „Rá­kosi azért tért vissza, — mondta , Houser — hogy megszervezze az oalyai merőitek fel, ?TM.®*y'?knek­­ ellenzéki munkásmozgalmat.“ Ter­­eliminalását az adott körülmények t n­észetesen ebből egy szó sem igaz. között végrehajtani nem volt szűk- Rákosi azért tért vissza Orosz­ség. A községi választások alatt: ........... - - ■ ■ - -azonban a két párt teljesen együtt-­­­működött és ez az együttműködés­­ meggyőzte mind a két pártot, nem is csak az együttműködés lehetőségé­ről, hanem annak égető szükségé­ről is. A keresztény front egységének helyreállítását a közvélemény sürgeti és követeli. Megakadályozni a blokk szeretné. Nagyon valószínű, hogy mint más dolgokban, ebben sem fog a blokk akarata érvényesülni, mert ha együtt­működhet Szilágyi, Vázsonyi és Propper, akkor nyilván sokkal erősebb erkölcsi alapon együttmű­ködhetnek mindazok, akiknek tevé­kenysége a keresztény erők gyara­pítását ,és uralmon való maradását jelenti. országból, hogy bolsevista irány­ba vigye a Vági-féle ellenzéki pártot, amint ezt vallomásában be is ismerte. Tehát nem szervezte, hanem átszervezte a pártot, he­lyesebben: belopakodott cinkosai­val a szociáldemokrácia ellenzéké­be és ott az elvtársakat félreve­zette. Eszünk ágába se jut felülni a „bori niki“ nemzetéből Magyar­­ország ellen irányított gonosz és ostoba beállításnak. Rákosi, mint ellenzék? Ugyan, ugyan Honser „elvtárs“, ne komédiázzunk, mert ezt még a kommunisták által vér­fertőzött csehek sem igen hiszik el. A kommunisták, mint ellen­zék, Bulgáriában felrobbantották a székesgyházat és tömérdek em­bert meggyilkoltak. Mint ellen­zék Magyarországon ezreket gyil­koltak halomra, vérfolyamot zú­dítottak a Dunába, pénzt hamisí­tottak, raboltak és loptak. Ha ezt ellenzéki politikának nevezik, ak­kor tiszteljük Houser elvtársat, de a csehek nemzetiének óvatossá­got ajánlunk a kommunista ellen­zékkel szemben a pénztárcák irá­nyában. Houser elvtárssa.S egyéb­ként nem sokat törődünk­ fel a kezekkel, elvtárs, ami a mestersé­ged, a „hóri rnki“, abban gyako­rold magadat! A furcsa távirat. Liberális saj­tónk egyik előkelő orgánuma, egy elegáns kifejezéssel furcsa táv­iratnak nevezi azt a tolakodó és orcátlan iratot, amelyet a Rothe Hilfe című társaság a, miniszter­elnökhöz intézett. Igazán furcsa. Szerintünk ugyanis az a­ furcsa, hogy akad budapesti lap, amely­nek elég hideg vére van ahhoz, hogy amikor mérgezett tört döf­nek a magyar állami szuvereni­­tás szívébe, ezt a mű­veletet amúgy szimplán és pusztán furcsának mi­nősíti. Elolvasván azonban a Rothe Hilfe aláíróinak túlnyomó­­rés­zben galíciai­ névsorát, némileg megértjük a mérsékelt liberális felháborodást. Nem is olyast fur­csa. Díszelőadással ünnepük meg a Népszínház ötvenéves jubileumát Ilovszky János, a nyugdíjintézet igazoló választmányának elnöke főváros népszínházi bizottmági ügyét. Hozzájárult a bizottmány,­­ hogy október 15-én díszelőadás ke­retében ünnepük meg a Népszínház ötvenéves fennállását és az előadá­son színre kerül a „Piros bugyellá­m. Prológot Rákosi Jenő fog mon­dani. Tervbe vették, hogy az ösz­­szes budapesti színházak belekap­csolódnak az ünnepségbe. Az ün­nepi díszelőadásra meghívják a kor­mányzót, a kormányt és Magyaror­szág minden előkelőségét. A n­ya ma délben tartotta alakuló ülését. A napirend első pontjaiként a nyugdíjintézet igazoló választ­mányának elnökévé Ilovszky Já­nost, a Keresztény Községi Párt tagját választották meg. Alelnökké megv­ál­as­z­tottá­k Dimiek Vidort és Bibiti Horváth Jánost. imigyen közeg van a második inter­­nacionálé a harmadikhoz? — A NÉP tudósítójától — Hogy a szociáldemokrata és kom­munista frakciók között csak tem­póbeli különbség van, sőt csak temperamentumbeli különbség, arra újabb bizonyítékot szolgáltat a csehszlovák független szocia­lista párt. A napokban kongresz­­szust tartottak a csehszlovák füg­getlen szocialisták 110 delegátus részvétele mellett. Hosszabb vita után elhatároz­ták, hogy kilépnek a II. interna­­cionáléból és csatlakoznak a HI. internacionáléhoz. Egyben pedig a csehszlovák kommunista párt­­hoz. Moszkva tehát gyarapodott egy szocialista csoporttal és gya­rapodni fog még többel, mert hi­szen ezt az ide-oda lépést nagyon könnyű megcsinálni azoknak, akik egyébiránt is a marxizmusnak ug­yanazon, tehát kommunista álláspontján vannak. Kegyelemben elbocsátot­ták a marokkói francia generálist Paris, szept. 29. (A NÉP tudósítójától.) Lyautey marsall lemondásának el­fogadása alkalmával a miniszter­tanács sajnálkozásának adott kife­jezést Lyautey elhatározása fölött, nem zárkózhatik el azonban ama kényszerítő okok elől, amelyeket a marsall már 1923-ban és 1924-ben fel­hozott. Egyben az ország háláját nyilvánította a marsallnak azért a nagy civilizátort és munkáért, ame­lyet Marokkóban az utóbbi hónapok zavarai közepette is ránusított oda­adással és kepvel végzett. NAPIREND 1925 október 1. Csütörtök. Ham- kát. Bemig p. k. Protest.: Malvin. Ógörög szeptember 18.: Eamen. A Nap kél 5 óra 58 perckor, nyugszik 5 óra 41 perc­kor. A Hold kél 5 óra 46 perckor, nyug­szik 4 óra 34 perckor. Miniszterek fo­gadnak: Földmívelésügyi miniszter 12 óra után, népjóléti miniszter 5—8., igaz­ságügy-miniszter 6 óra után. Nyitvalé­­vő múzeumok: Nemzeti Múzeum állat­­tára 9— 12. Akadémia Széchenyi-Isoba 10—12. Iparművészeti Múzeum 9—V­2. Mezőgazdasági Múzeum 10—1. Ráth György­ Múzeum 9—X. Szépművészeti Múzeum régi tárlat 10—­­l. Közlekedési Múzeum 9—5. Nyitvalévő könyvtárai: Városi Nyilvános könyvtár 9—7. Aka­­démia könyvtára 3—7. Egyetemi könyv­tár 9—7. Nemzeti Múzeum könyvtára 9 —4. Erzsébet Népakadémia könyvtára 4

Next