A Népbarát, 1865 (5. évfolyam, 2-52. szám)
1865-01-08 / 2. szám
--------------------/.* ' "7)— A NÉOIÉPBARÁLitikai és szépirodalmi néplap. Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon, másfél nagy negyedrét ivén. Szerkesztői szállás Pesten, váczi utczában 13-ik szám, 2-ik emelet. Egész évi előfizetési ár .... 7 írt _ kr Félévi » „ .... 3 „ 50 kr AZ ÁLLÁSPONTOK. Akármily messzire húzódjék a magyar kérdésnek megoldása, magán körökben vitatárgy marad, azért nem lesz fölösleges szellőztetni a kérdést, hogy miben fekszik egy vagy más gát, mely a megoldásnak útjában áll Mindjárt 1849 után a bécsi minisztérium egészen mellőzte a magyar alkotmányt, s a teljhatalom alapján kormányoztaték az egész Osztrákbirodalom. Bach miniszter úr egy fazékba töltött búzát, rozsot, árpát, kölest, s azthitte, hogy végre majd úgy összekeverendnek, hogy eredeti termesztőket elváltoztatják. Magyarorországból egy és más után kicsúszott egy hang, mely az eljárásnak hibáját megrova; de Bach miniszter úrnak lapjai azt mondák, hogy Magyarországban mindenki boldog , csak néhány nemes úr fészkelődik, mert régi kiváltságait szeretné visszakapni. Olyan nemességről, mely a széles világon egyedül mondhatta , hogy szívének ösztönéből mondott le a hűbéri jogokról, mondom: ilyen nemességről azt állítani, hogy kiváltságait siratja , — irgalmatlan rövidlátás, mit egy jámbor német professornak meg lehet bocsájtani, de egy miniszternek nem; mert ha a viszonyokat nem ismeri, miként fog helyesen kormányozni? Ha pedig tudva valótlant mondott, fölszámítá-e az alaptalan vádnak rész következményeit? A Bachrendszert megölte a Bachrendszer! Az októberi diploma a sanctio pragmaticára ment vissza, a történelmi jog megismerteték, de néhány hónap múlva a februári alkotmány megint mellőzte, és a birodalmi alkotmányban ígértetett meg az a közösnek , mit Magyarország külön is beirt. Megengedteték, hogy az örökös tartományok ügyeibe szólhassunk, de ezen engedmény árán a másik oldal is beleszólhat a mi ügyeinkbe. Megint összekeverés, — megint olyan remény, hogy átváltozunk. E vegyítés negyedik éve nem halad előre: mi le nem mondunk önmagunkról, —s hála Istennek, az örökös tartományok közvéleménye is érthetőn kimondá, hogy e lemondásra nincsen szükség. Azt is mondja tovább, hogy ez átváltozásra való várakozás temérdek millióba kerül, s a közös elszegényedés fenyeget. Mit tanácsolnak tehát? A magyar történeti jognak megismerését , azaz: Magyarországnak azon jogát, hogy valamint egykor a fejedelmi házzal szerződött, úgy szerződhessék a birodalmi másik féllel most és az legyen jövendőre kötelező, amiben meg fognak egyezni, nem pedig az a miniszteri gondolat, hogy Magyarország ennyit kap, és ennek alávettetik. Az alkuvás, kiegyezkedés kibékülés, olyan állapot, melyben a két egyezkedő előre beismeri egymásnak szabad nyilatkozási és határozási jogát. A birodalmi tanács valóban be is ismerte erre való jogunkat, hanem hátra van a bökkenő, az államminiszter úrnak hasonló készsége. Amint ez megtörténnék, elhárult a gát, mely az országgyűlésnek összehívását akadályozza. Kérdezi az olvasó, van-e remény az államiniszter urnak ilyen megismerésére? Múlt számunkban fejtegettük, hogy míg eszköz mutatkozik, melyet az államminiszter úr használhat a februári alkotmánynak egész terjedelmében leendő valósítására, addig Inában reménykedünk. ,Tessék az odanyújtottat elfogadni! Ez az államminiszter úrnak jelszava, mert azt is mondá, hogy a magyarországi jogok elévültek. Homlokegyenest ellenkező véleményen vagyunk, s mivel mi a ma NÉP ÉS NÉP! A két utóbbi ínséges esztendőnek csapásait sokáig fogjuk kiheverni, a sebek érzékenyek , s hogy eltűrhessük zúgolódás nélkül, a lelki erőt nagy mértékben megerőltetjük. Vigasztalást keresve Bécs felé kell tekintenünk , ott az örökös tartományok közvéleménye a lapokban és a birodalmi tanácsban mellettünk, helyettünk és jogainkért küzd, s a magyar nemzet századok óta először tapasztalja e nagy méltányosságot, melylyel jól folytatva boldogabbá teheti érintkezésünket. A méltányosság első jelei még nem vezettek a kiegyenlítésre, még temérdeket kell végezni, hogy eltaláljuk a kölcsönös megélhetésnek feltételeit, de a kezdet mégis csak olyan lehet, aminő most, hogy a birodalmi tanács a magyar jogalapot megismeri, és tán egyelőre a szétosztásnak is ki leszen téve. Mi hallgatunk, mit is tehetnénk egyebet? a magyar kérdés mellett mégis foly a küzdelem, erélylyel, értelemmel , egykori átelleneseink küzdenek érettünk, s a kellemetlenségek éle az ő mellüket fenyegeti. E küzdelemben azon kényelmünk jutott, hogy napi foglalatosságaink után az üres órákban, házi kényelmünkben olvasgathatjuk a részleteket, s nem mondhatja rólunk senki, hogy a mi haragunk alatt politikai étvágy vagy vak szenvedélyesség rejlik, s hogy mi könnyelműen koczkáztatjuk a birodalom sorsát. Nincs a hazában olyan véleményárnyalat , mely a Lajthántól azon befolyással dicsekedhetnék , hogy e változást ő idézte elő. Nem mondják a gyár jogot élőnek valljuk, — csak alkuvást, egyezkedést, fogadhatunk el, melyben egyenlő a szavazatunk az elhatározásban. Vas Gereben.