A Népbarát, 1866 (6. évfolyam, 1-32. szám)
1866-01-07 / 1. szám
Budapest, 1866. 1-ső szám. Vasárnap, január 7-én. Politikai és szépirodalmi néplap. Megjelenik hetenkint egyezer, vasárnapon, másfél nagy negyedrét ivén. Szerkesztői szállás Pesten, Egyetemtér S-ik szám , földszint. Egész évi előfizetési ár Félévig 11 7 írt — kr 3 50 kr A NAGY KÉRDÉSRŐL. I. Elérkezett az idő, midőn a nagy kérdésről tartózkodás nélkül szólhatunk , — a tollat nem kapja ki kezünkből egy félénk kormány, mely minden bokorban ördögöt lát, — s mivel a nálunknál bölcsebb gondviselés e sorok igénytelen írójának is helyet szánt az irodalomban, még pedig azon téren, hol legvilágosabban kell szólni, nem mellőzöm a nehéz munkát, s egész odaadással fogok a magyarázathoz, kérvén az olvasót, hogy a néhány számban elhúzódó magyarázatot majd a befejezéskor újra méltassa figyelmére, hogy a már egybefoglalható egészet értse és ítélje meg igazságosan. Az 1848-ik esztendőben elszakadt a kölcsönös bizalomnak fonala, — máig nincsen összekötve a bizonytalan jelen a meghatározott törvényes múlttal, — vannak törvényeink; de nem alkalmaztatnak egész mértékben, — s hogy erről többet ne mondjunk , 1848 óta másodszor találkozik a fejedelem és a nemzet, hogy az elszakasztott fonalat miként köthessük össze? Tizenhat évig a bécsi miniszterek egészben tagadták, hogy a magyar nemzetnek politikai joga volna, és e tagadás oly mélyen sértette a nemzetet, hogy épen oly hosszan hallgatott, ameddig eléggé bebizonyult, hogy a hatalmas miniszterek is halálra ijedtek, mint a gyermek, ha olyant lát, aki életjelt nem mutat. A fejedelem eleresztő tanácsosait, összehívta a magyar országgyűlést, melynek megnyitásakor ünnepélyesen kimondá, hogy az 1848-iki törvények ellen alaki tekintetben nem lehet kifogás: azaz: azok szentesített törvények, — és hogy a magyar nemzet ellen fölállított jogtagadás nem létezik; az az: a magyar nemzetnek politikai jogát megismeri! Ez volt a fejedelmi beköszöntés, mely óriási aggodalmakat szüntetett meg, és attól fogva a kölcsönös megismerés szerinti törvényes alapon szólhatunk, s a fejedelem megismervén a történelmi jogot, csak azt kéri, hogy némelyeket változtassunk meg, amenynyiben a közös és kölcsönös érdekek megkívánják. Mielőtt a magyarázatban ennek megvilágításához érnék, — szükségképen vissza kell gondolnom 1848-ra, hogy kimutathassam, hol történt mulasztás? miképen támadt a mulasztásból hiba ? a hibából bizalmatlanság? a bizalmatlanságból pedig olyan szerencsétlenség , melynek eredménye jön, hogy mi és általunk a birodalom is elszegényedett, — a nagyhatalmi tekintély csorbult? — s mindkét részről erős bizalomra van szükség, hogy újra fölépüljünk. Az 1848-diki törvények keletkezése olyan időben történt, midőn a viszonyok a nemzetnek igen kedveztek, — de hogy a nemzet azon kedvező időket használni akarta és tudta: józanon senki sem kárhoztathatja; mert a gazda nem a téli hóba szokott vetni, hanem a tavasz elején megnyugodott földbe, — s ha másképen tenne, oktalannak mondhatná a világ. A baj egy mulasztásból támadt, — s annak következményeit úgy, mint fönntebb kérdezve sorolom el, rendben mondandóm el, s a mulasztást ekképen magyarázom meg! Mikor a 48-diki törvények megkészültek, nem lehet tagadni, a tör▼énycsinálók semmit sem feledtek ki, amire nekünk volt szükségünk; de magyarázattan hagyták azt, minek kielégítetését a fejedelem által a másik rész is kiránt, hanem csak úgy odalökve mondák, hogy vannak közös ügyek; de hogy melyek azok? miképen intéztessenek el ? arról akkor bővebben nem rendelkeztek, hogy konkolyt és sáskatojást hagytak a törvényben, s nagy kárunkra mindkettő kikelt. Még a magánviszonyokban is nagy szerencsétlenség, ha adás-vevés vagy más bárminemű viszonyban, a mely tárgyánál fogva életbe vágó, nem szerződnek az érdeklett felek érthetőn és világosan, — előbbutóbb pörpatvar támad, s a felek méltán hibáztathatják önmagukat, hogy mindent meg nem határoztak, — s ha igy a mulasztásból hiba, ebből bizalmatlanság és végre szerencsétlenség történik, — mindkettő nyeli a keserű levet. Ha 1848-ban tudták a törvényhozók, hogy vannak közös ügyek, — miért nem határozták meg azokat mindjárt, s miért nem intézkedtek a módról, melylyel azokat elintézni kellett volna ? Ha ez akkor megtörténik, hol volnánk most? E kérdést csak azért vetettük föl, hogy a mulasztást bebizonyítsam, — mentségére pedig azt hozom föl, hogy az 1848-as pozsonyi országgyűlés komolyan hitte, hogy még azon évben a pesti országgyűlés intézkedhetik majd bővebben, — s ezen reményben is oszlott el Pozsonyból; de a nemzet az 1848-diki törvényeknek annyira megörült, hogy nagy jó kedvében a közös ügyeket valami csekélységnek gondolta, mely figyelmet sem érdemlett, — s midőn hirét hallotta, hogy az államadósságból kétszázmillióról is van szó : jó kedvének hevében úgy tekintett föl a milliókra, — mintha valakit bucsuebédre hivnak, s ebéd után mégis az ebéd árát kérik. A nemzet azt hitte, hogy az 1848- diki törvényekben csak régi jogait kaptavissza világosabb törvényekben, — az államadósságokra hederiteni sem akart, hisz azokat nem a nemzet csinálta és nem beleegyezésével csinálták, és az örvendezésben még mindig fölhevült nemzet zajos tagadást kiáltott; mert hisz